Romániai Magyar Szó, 1991. június (3. évfolyam, 439-464. szám)

1991-06-01 / 439-440. szám

Ro­má­n­ia­i M­a­g­ya­r Sz­ó 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • A NAGYVILÁG HÍREI • A NAGYVILÁG HÍREI • 1991. június 1- 2. A Szovjetunió a hiperinfláció küszöbén áll Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek a hetek júliusi csúcsértekezletén meghívott­ként való részvétele kapcsán a szovjet és a nyugati sajtó napok óta a nyugattól kért segítséggel foglalkozik. A Rosszij­­szkaja Gazeta egyik cikkében például szakértők felméréseire hivatkozva közli, hogy a területi termelési kapcsolatok megszakítása­ miatt hamarosan beszünte­tik a Szovjetunió vállalatai 60 százaléká­nak tevékenységét. A New York Times a hét vezető nyugati államhoz intézett le­vél részleteit közli. A levél szerint — a­­melynek egyik aláírója Jevgenyij Prima­kov, Gorbacsov elnök vezető tanácsadója, aki egyébként most szovjet gazdasági küldöttség élén Washingtonban tárgyal — a Szovjetunió mély társadalmi és gaz­dasági válságban van: összeomlott a pénzgazdálkodás, a fogyasztói és a beru­házói piac, az ország a hiperinfláció kü­szöbén áll. Az egyetlen kiút az átfogó gazdasági reform, ám ennek megvalósí­tásához nemzetközi együttműködésre van szükség. A levélben foglaltakhoz hasonló hangot ütött meg Gorbacsov az Alma Atában a kazahsztáni pártaktíva ülésén mondott beszédében, ahol az idei helyzetről azt mondta, hogy komolyan súlyosbodott, ám szerinte a társadalomban ez tudatosodott, „működésbe léptek az erőteljes önvédel­mi m­­echanizmusok“. „Az az érzésem — mondta —, hogy az emberek megértették most, hogy a konfrontáció továbbfeszí­tését a szovjet társadalom abszolút több­sége nem támogatja­. Litvániában a fekete sapkások újabb támadást intéztek egy határátkelőhelyen. Egy Urál típusú tehergépkocsiból 15 fegy­veres személy szállt ki, megverték a négy vámtisztet, majd felgyújtották az épüle­tet. Három vámos kórházba került. A litván­ kormány felszólítást készül intézni a köztársaság területén tevékeny­kedő fekete sapkás belügyi kommandó­sokhoz: választhatnak, vagy önként ki­lépnek a különleges rendőri egységek kö­telékéből, vagy a litván törvényeknek megfelelően, bűnözőkként fognak elbánni velük. A litván belügyminiszter felhábo­rodottan kommentálta a szovjet belügy­minisztérium által kiküldött vizsgálóbi­zottság állásfoglalását, miszerint semmi sem utalt arra, hogy a különleges rendőri egységek részt vettek volna a határőr­posztok elleni támadásokban. A litván politikus kijelentette: „Akkor hát ezt a bandát fegyverrel fogjuk megsemmisíte­ni.“ A szovjet hadsereg vezérkari főnöke le­vélben fordult Landsbergis litván elnök­höz, melyben közölte, a litvániai sorköte­les fiataloknak be kell vonulniuk a szov­jet hadseregbe, ellenkező esetben a köz­társaságnak kompenzációt kell fizetnie a szolgálat alól kibúvókért. Vilniusi beje­lentés szerint a szovjet tábornok levele fenyegető hangú, az ultimátumok jegyeit viseli magán. Miért „leszerelési" terv? A George Bush amerikai elnök által elő­terjesztett fegyverzetcsökkentési tervet a főbb nyugati hatalmak általában pozitívan fogadták. A terv lényege: befagyasztani a fegyverzeteladást Közel-Kelet felé az öt legnagyobb fegyvergyártó, s egyben az ENSZ Bizottsági Tanácsának állandó tagja — USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Szovjetunió és Kína — közvetlen közremű­ködésével, továbbá pedig globális egyez­mények keretében betiltani, illetve nem­zetközi megfigyelés alá helyezni a tömeg­­pusztító fegyvereket a közel-keleti tér­ségben. A britek maradéktalanul támogat­ják, a japánok úgyszintén, s egyben szor­galmazzák, hogy terjesszék ki más orszá­gokra is a tervet; a franciák bejelentették, hogy a tervvel kapcsolatban van egy sa­ját elképzelésük is, amely nem mond el­lent, csupán kiegészíti az amerikai elnököt; az olaszok közeledni akarnak a térség or­szágaihoz, következésképpen közvetlen ér­dekük az ottani leszerelés. A szovjetek ed­dig még nem nyilatkoztak. Hogyan viszonyulnak Bush tervéhez a közvetlenül érintettek, az arab országok és Izrael? A „mérsékelt“ Egyiptom és Szaúd- Arábia támogatja a tervet, a „radikálisok“, a katonai hatalmak —­ Irak és Szíria —, valamint Líbia, Irán és Jordánia egyelőre nem nyilatkoztak. Érdekes a speciális hely­zetben lévő Izrael reagálása. Samir kor­mányfő szóvivője kijelentette, hogy Bush tévedett, amikor nyilatkozatában a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverekre helyezte a hangsúlyt, holott a térségben az igazi veszélyt a hagyományos fegyverek jelen­tik. Ugyanis az utóbbiakból olyan hatalmas mennyiség létezik a térségben, hogy az fel­ér a tömegpusztító eszközök potenciáljá­val. Izrael így (is) tudomására akarta hozni legnagyobb szövetségesének, hogy megér­tette az USA-nak az izraeli nukleáris fegy­­verekre vonatkozó burkolt utalásait, ám nem hajlandó erről tárgyalni. (Az általános meggyőződés ellenére, hogy birtokában van a nukleáris fegyvernek, Izrael hivatalosan ezt soha nem ismerte ezt.) Mindenesetre, miközben az izraeli állás­pontot Jeruzsálemben közzétették, Dick Cheney amerikai védelmi miniszter a Tel-Aviv közelében lévő légitámaszponton tett látogatása alkalmával bejelentette, hogy az Egyesült Államok 10 darab F—15- ös elfogó vadászgépet ad Izraelnek, továb­bá azt is, hogy folytatják az Arrow-terv kivitelezését, az izraeli rakétaelhárítás és az amerikai „csillagháború“ rakétaesernyő­jének közös programját. Tökéletesen érthető az amerikaiak törek­vése, hogy egy olyan feszültséggócban, mint amilyen a Közel-Kelet, megpróbál­ják ellenőrzés alá vonni a fegyverkezést. Elsősorban azért, hogy egy erőegyensúly­­elbillenés ne vezethessen újabb háborúk­hoz. Az is érthető, hogy ez pillanatnyilag csak úgy kivitelezhető, ha egyrészt megpró­bálnak gátat vetni az arab államok fegy­verkezésének, másrészt pedig ezzel egyide­jűleg megerősítik Izrael védelmi potenciál­ját. Mindez tehát érthető. Ami viszont nem, az a következő: miért nevezik Bush tervét „leszerelési tervnek"? KALLÓS PÉTER Nehéz az újságírónak A Buenos Aires-i Törvényszék elvetet­te Carlos Menem argentin államelnöknek a Jaboco Timerman újságíró elleni vád­ját és kötelezte a perköltségek megtérí­tésére — jelentik a sajtóügynökségek. Menem 1988-ban perelte be az illető új­ságírót rágalmazás és sértés vádjával. Timerman azt állította, hogy Menem el­nöki mandátuma megnyitja a narkóke­­reskedelem útját az országban. Állításá­nak alapját Memen választási javaslata képezte, a szabad pénzügyi piac megte­remtésére az országban. Ez, Timerman sze­rint, többek között megteremtette volna az argentin piszkos pénz fehérre mosásá­nak lehetőségét. Az újságíró védőügyvé­dei szerint megbízójuk állítása már csak azért sem képez sértést, mivel Menem ál­lamelnök végül is lemondott javaslatának gyakorlati kivitelezéséről. Svájci a következő narkós-újságírós hír. A Hebdo hetilap két újságíróját fogta perbe Edmond Safra, a világ egyik leg­nagyobb magánbankárja. Jacques Pilet és Jean-Claude Buffle ugyanis azt állí­totta lapjában, hogy a genfi bankár bele­keveredett a narkókereskedelemből szár­mazó piszkos pénz mosásába. Edith Cresson gyors megoldást ígér a nagy francia peremvárosok szociális problémáira. A parlament együttes ülésén mondott beszédében a francia kormány­fő rendkívül súlyosnak minősítette a helyzetet. A peremvárosok helyzete ismét előtér­be került Franciaországban a múlt hét végi súlyos zavargások kapcsán. A nagy francia városok peremkerületeit elsősor­ban a bevándorlók, a maghrebi orszá­gokból származók lakják. Itt jegyzik a legnagyobb munkanélküliségi rátát, a legalacsonyabb kulturális és szakmai szintet, a legalacsonyabb életszínvonalat. A múlt hét végi zavargásokat az robban­totta ki, hogy egy, a rendőrség által le­tartóztatott marokkói fiatal meghalt, mi­vel nem jutott idejében a súlyos asztmá­ját enyhítő gyógyszerekhez. A fiatal­em­ber szülei gyilkossággal vádolják a ren­dőrséget, a párizsi La Mantes-la-Joie­­ban pedig súlyos összecsapásokra került sor a marokkói fiatal halálhírére az ut­cára kivonult bevándorlók és a rendőrség között. ETIÓPIA Próbálkoznak az élet normalizálásával Addisz-Abebában csütörtökön a tilalom ellenére újabb tüntetések voltak. Az Etióp Forradalmi Demokratikus Népfront szóvivője a szerdai, halálos áldozatokat követelő összetűzésekkel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a tüntetéseken az ex-elnök pártjának tagjai, leszerelt ka­tonák, diákok, gyermekek és „csavar­gók“ vettek részt — írja a Reuter. Az EFDN rádióközleményt adott ki, melyben többek között felkérték a lakos­ságot, térjen vissza munkahelyeire, fi­gyelmeztetve azokat, akik ezt nem tennék meg, hogy állásukat elveszíthetik. Az Etiópiai Munkáspárt volt vezetőit pedig felkérték, 48 órán belül jelentkezzenek a Védelmi Minisztérium székházában. Az etiópiai rendszerváltás fölött „bá­báskodó“ Egyesült Államok — Margaret Tutwiller külügyi szóvivő nyilatkozata szerint — „ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy Etiópia hatalmas gazdasági po­tenciálja csakis akkor lesz működőképes, ha a felkelők által beindított demokrati­kus folyamat szabad és korrekt választá­sokban konkretizálódik, megfelelő időn belül“. Khartumban, Szudán fővárosában fő­ként Eritreából származó etióp menekül­tek megtámadták az etióp nagykövetsé­get. „Enyhe anyagi károk“ keletkeztek, a szudáni rendőrségnek sikerült szétosz­latnia a támadókat — jelenti az AFP és az AP. Dzsibutiban a menekülő etióp kato­nák komoly arzenált hagytak el: tanko­kat, ágyúkat, gépfegyvereket, több ezer AK 47-es puskát, több száz tonna lőszert. Dzsibuti hivatalos források szerint az ar­zenált visszajuttatják az addisz-abebai hatóságoknak. Az etióp fővárosban lévő külföldiek sorsával kapcsolatban annyit, hogy a ro­mán nagykövetség tagjai biztonságban vannak, és — mint Traian Chebeleu csü­törtöki sajtóértekezletén elmondta — raj­tuk kívül más román állampolgár nincs Etiópiában. A nemzetközi humanitárius szervezetek figyelme is Etiópiára irányul, a Vörös­­kereszt és Vörös Félhold Szervezetek már az elnök futását követő első napokban ott voltak, tegnapi hír szerint Hollandia 13,3 millió gulden (kb. 7 millió dollár) értékű gyorssegélyt küld Etiópiának, az Amnesty International is felmérő-kivizsgáló útra készül Etiópiába, hogy a politikai foglyok sorsáról, az eltűnő személyekről informá­lódjék. Menekültügy A GYÖKEREKET KELL FELTÁRNI A londoni Nemzetközi Stratégiai Tanul­mányi Intézet 1990—91-es mérlegkészítő jelentésében megállapítja, hogy az eddig kizárólag humanitárius kérdésnek tekintett népességmozgást és menekültügyet való­jában világpolitikai és­­ gazdasági szem­pontból stratégiai tétnek kell tekinteni. Az intézet szakértői úgy vélekednek: a kelet­ről nyugat, délről észak felé irányuló, il­letve a gyengén fejlett országok közötti népességmozgások bizonyos külpolitikai meggondolások következményei lehetnek, avagy befolyásolhatják azokat, eszközül szolgálhatnak számukra. Az utóbbi évek során a regionális konfliktusok, általában a harmadik világ politikai ingatagsága ál­landó népességmozgást eredményezett Ázsiában, Afrikában, Közép-Amerikában és a Közel-Keleten. Megszorítások hatály­baléptetése nem oldaná meg a problémát, létfontosságú lenne, hogy a fejlett nemze­tek feltárják az exodus, és egyáltalán a gyengén fejlettség gyökereit — szögezik le a londoni intézet szakemberei. Ezzel szemben brémai kongresszusán a Német Szociáldemokrata Párt bevándor­lási kvóták megállapítása mellett szállt síkra a DPA hírügynökség szerint. Az erre vonatkozó határozat rámutat, hogy közös európai törvény alapján meg kellene szab­ni az EGK-tagállamok számára a beván­dorlás felső szintjét, illetve a bevándor­lók országok szerinti megoszlását. Ellen­kező esetben Németország saját bevándor­lási törvény elfogadása mellett fog dönteni. Kohl—Mitterrand felhívás a jugoszlávokhoz Helmut Kohl német kancellár és Fran­cois Mitterrand francia köztársasági el­nök lille-i találkozójuk alkalmával felhí­vást intéztek a jugoszláv elnökség tagjai­hoz, Ante Markovics szövetségi kormány­főhöz és az összes jugoszláv tagköztár­sasághoz, hogy a Jugoszlávia jövője ér­dekében tartsák magukat a párbeszédhez és az emberi jogok tiszteletben tartásá­hoz, biztosítsanak egyenlő jogokat min­den nemzeti kisebbség számára. A legnagyobb jugoszláv tagköztársaság, Szerbia kormánya a jugoszláv belügyek­­be való beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat. A nyilatkozat szerint a szerb kormány ennek minősíti a lépést, hogy leállították a köztársaságnak szánt amerikai gazdasági segélyeket. A horvát parlament úgy határozott, hogy egy hónapon belül el kell készíteni a köztársaság teljes állami szuverenitá­sának és önállóságának megvalósítását szolgáló államjogi határozatokat. A par­lament ülésén Tudjman elnök elmond­ta: a föderáció és Szerbia folyamatosan veszélyezteti Horvátország szuverenitá­sát és területi épségét. A szuverenitását kikiáltott Horvátor­szágban először tartottak saját katonai díszszemlét. Ez alkalomból mondott be­szédében Tudjman elnök kijelentette: je­lenleg Horvátországnak fiatal demokrá­ciáját fenyegető külső veszélyekkel kell szembenéznie. RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • Zimbabwe nemzetközi kampányt in­dított az ENSZ-főtitkári tisztségre pályázó pénzügyminisztere, Bernard Chidzero je­löltségének támogatására. • Félvér parlamenti tagokat első ízben fogadtak be az apartheid politikát eleddig érvényesítő dél-afrikai kormánypárt, a Nemzeti Párt soraiba. • Tízezer ember tüntetett ismét a tira­nai főtéren, a parlament épülete előtt, a kormány lemondását követelve. • Robbanás történt a Moszkva és Baku között közlekedő személyvonaton. Több ember életét vesztette, sokan megsebesül­tek. © Márciusban eltűnt angol újságírók, a BBC két fiatal munkatársa holttestét ta­lálták meg Irak északi részén. © Gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélték Dél-Afrikában az Inkatha­­zulu mozgalom egyik vezetőjét.­­ A csehszlovák parlament nem tudott dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy nyil­vánosságra hozzák-e az egykori kommu­nista állambiztonsági szolgálat ügynökei­nek névsorát. A közélet megtisztítását szorgalmazó polgári jobboldali pártok kö­vetelik a névsor közzétételét, a kormány viszont a személyi jogok védelme okán el­lenzi ezt. • Szakszervezeti felhívásra négy sztrájk­akciót szerveznek júniusra az Iberia spa­nyol légiforgalmi társaság dolgozói. Az akciók célja 9 százalékos béremelést elérni a társaság 6,5 százalékos ajánlatával szem­ben. • Nem kívánatos személynek nyilvání­tották David Gladstone, Nagy-Britannia colombói nagykövetét. A vád ellene: meg­engedhetetlen beavatkozás Sri Lanka bel­­ügyeibe a legutóbbi helyhatósági választá­sok alkalmával. • Vizsgálják meg a Kuba ellen 30 esz­tendővel ezelőtt bevezetett amerikai em­bargó negatív következményeit — kéri az ENSZ-főtitkárhoz beterjesztett kubai hatá­rozati javaslat. ENSZ-források­­ szerint a jövő héten megvitatásra kerülő kubai ter­vezetnek nem sok esélye van az elfogadás­ra. • Határozottan elutasítom azt az el­lenem és a Védelmi Minisztérium ellen felhozott vádat, miszerint összeesküvést szőnénk a Szovjetunióval való titkos szer­ződés aláírására — jelentette ki a BT­A hírügynökségnek Jordan Mutafcsiev ve­zérezredes, bolgár védelmi miniszter. Mint mondotta, a Szovjetunióval megkötendő új szerződés mindkét fél számára kielégítő lesz és záradékait nyilvánosságra hozzák. RMSZ-FOLYTATÁSOS • RMSZ-FOLYT­AT­ÁSOS • RMSZ-FOLYTATÁSOS • RMSZ-FOLYTATÁSOS (Folytatás előző lapszámunkból) Mi történt tulajdonképpen? Valószínű­leg­­ sohasem fogjuk pontosan megtudni. Később a hatalom azzal vádolta a külföldi újságírókat, hogy a lövöldözés idején a szállodájukban voltak, és így csak másod­kézből kapott információik vannak. A vád nem egészen világos előttem: mit kellett volna tenniük a külföldi újságíróknak? Legyilkoltatni magukat a hitelesség ked­véért a „különleges alakulatok“ által? Vagy netán elhinniük a hatalom hivatalos kinyilatkoztatását ? A probléma az, hogy a hivatalos válto­­zat és a szemtanúk élményei annyira el­térnek egymástól, hogy mindenkinek egy­értelműen választania kell, kinek ad iga­zat. Én igyekszem mind a két álláspontot tárgyilagosan ismertetni, noha nem kívá­nom elhallgatni, hogy kételkedem a hiva­talos álláspont igazságában, és saját sze­mélyes tapasztalataim a szemtanúkéval esnek egybe. Lássuk tehát az első beszámolót egy szemtanútól,­ aki a nyugati városrész leg­nagyobb „csatájában“ volt passzív szem­lélő. Ez az összecsapás a Tienanmen tértől körülbelül hat kilométerre nyugatra zaj­lott le, a Hadtörténeti Múzeum közelében. A környék neve: Mosuti. A szemtanú így látta az eseményeket: „Amikor feltűntek az első tankok, nem akartunk hinni a szemünknek. Eddig csak a moziban láttunk ilyet. Rossz álomnak tűnt. De nagyon gyorsan kiderült, hogy ez véres valóság. Először csak fölénk lőt­tek, később bele a keresztbe állított bu­szokba. Egy-két busz kigyulladt. Azután jöttek a páncélautók szépen sorban. Leg­alább tíz, de valószínűleg több. A tankok visszafordultak, és a páncélautók megáll­tak. Mindenki várta, most mi lesz. Egyszer csak az egyik páncélautó kigyulladt. Nem tudom, mitől, mert én senkinél sem lát­tam benzinespalackot. A katonák kiugrál­tak az összes páncélosból, és elszaladtak. A páncélautók egymás után gyulladtak ki, és senki sem értette az egészet. Mindenki csodálkozott! Mit akarhat ezzel a hadse­reg? Azután eloltották a tüzet, és néhány tudhatjuk meg, kik és hogyan gyújtották fel a páncélosokat, és azt sem, hogy hová tűntek a katonák. De a hivatalos propa­ganda számára ennyi is elég „döntő fon­tosságú bizonyítéknak“ a lázadók galád­­ságának ábrázolására Mellesleg, ha tény­leg a diákok gyújtottak volna fel egy vagy két páncélost, azon sem lehetne csodál­kozni.­­ Várták volna meg fegyelmezetten, míg rájuk hajt, és széttapossa őket? LENGYEL MIKLÓS Peking véres tavasza ember bemászott a páncélautókba. Meg­próbálták elindítani őket. Úgy emlék­szem,­ csak egyetlenegyet sikerült.“ Az akció magyarázatát hamarosan lát­hatták a kínai televízió nézői. A Hadtör­téneti Múzeum tetejéről a hadsereg opera­tőrei filmre vették az akciót, a szépen égő páncélosokat, majd a gondosan megvá­gott hivatalos változat a diákmozgalom elleni egyik fő vádponttá vált. Később in­nen tudhatta meg a nagyközönség, hogy „a lázadók fegyverhez jutottak“. Az már más kérdés, hogy a páncélosokat nem na­gyon tudták elindítani, és egyikben sem volt lőszer. A katonai operatőrök számára csak az volt a fontos, hogy szépen égje­nek a páncélosok. A zavaró részleteket gondosan kivágták a filmből, így nem De folytassuk tovább a szemtanú él­ménybeszámolóját erről a véres vasárnap hajnalról! „Néhány óra múlva visszajöttek a tan­kok. Most már gyalogosok is voltak velük. Minden felszólítás nélkül ránk támadtak. A páncélosok egyszerűen nekimentek az autóbuszoknak és félrelökték őket. Volt, aki alájuk került. A katonák erre oda sem figyeltek. A gyalogság közben tüzet nyi­tott, ekkor haltak meg a legtöbben! Elő­ször ugyanis senki sem akarta elhinni, hogy ránk lőnek! Amikor aztán észre­vettük, hogy a katonák nem gumigolyók­kal lőnek, és nem fölénk, hanem ránk cé­loznak, már késő volt! A katonák közvet­len közelről lőttek, láttuk az arcukat is. Úgy tűnt, élvezik is a dolgot. Mindenkire lőttek: asszonyra, öregemberre, gyerekre! Senkit sem kíméltek. Nagyon sok volt az áldozat. Hogy pontosan hány, azt senki sem tudja. Nem is fogja soha senki meg­tudni, mert közvetlenül a mészárlás után teherautók jöttek és a katonák feldobál­ták azokra a halottakat és a sebesülteket — vegyesen. Mi lett velük? Nem tudom. Kérdeztem másokat is, ők sem tudták. Szerintem több százan haltak meg itt, és a sebesültekkel együtt az áldozatok szá­ma meghaladta az ezret. Persze nem szá­moltam meg őket, örültem, hogy életben maradtam.“ Később megkérdezték Li Peng minisz­terelnököt, hogy a katonák miért nem gumigolyókkal lőttek a civilekre. A kor­mányfő cinikusan így válaszolt: „A hadse­regnek nem volt elég gumigolyója, és könnygázgránátja is csak kevés volt. A katonák ezért használták a fegyverüket. Különben is, Kína nincs felkészülve az ilyen jellegű akciókra!“ Több tucat kisebb-nagyobb „csata“ volt. Tulajdonképpen túlzás összecsapást vagy csatát említeni, hiszen a két fél teljesen egyenlőtlen helyzetben volt. A katonák állig fel voltak fegyverkezve, míg a diá­koknál legfeljebb benzinpalack vagy bot volt. Esetleg néhány féltégla. A hadsereg később mégis úgy ünnepelteti magát, mint egy történelmi ütközet győztese! Mintha nagy dicsőség lenne a főváros kellős kö­zepén tankokkal eltiporni a fegyvertelen tiltakozókat. Sem a hadsereg parancsnoki karának tagjai, sem a kommunista párt vezetői nem takarékoskodtak a dicsőítő jelzőkkel, amikor a „hős katonákat“ éltet­ték. Ők tudják, miért. (Folytatjuk) TARKABARKA BÉT ■ ■ ■ A legnagyobb kincs, a legszebb öröm, a legfőbb gond — a gyermek felé száll ma a legtöbb gondolat, jókívánság. Ahol van rá mód és jó szándék, ott ünnep­lésben csúcsosodik ki a gondos szeretet. A világon azonban sok — a legtöbb — helyen hiába a jó szándék, mert az örömet a ke­serűség szorítja ki: ahol a szükség az úr, ott a gyermeknapi ünneplés szóba sem jö­het. Mert vegyük csak az elmúlt hét gyer­mek­híreit: Brazíliában 50 millió kiskorú él nyomorban, ami arra késztette az egész­ségügyi minisztériumot, hogy átfogó, úgy­nevezett oktatási programot indítson be. A kormány erre 400 millió dollárt utalt ki, amit 5000 olyan központ létesítésére fordítanak, amelyekben terhes nők és kis­korú gyermekek gondozására nyílik lehető­ség, továbbá óvodák, elemi és szakiskolák, orvosi rendelők működnének. Vagy itt egy másik példa arra, hogy az embernek gyer­mekei sorsában, miként kell többszörösen is megszenvednie egy háborút, ennek követ­kezményeit. Az Öböl-háború utáni szomo­rú valóságnak csak egy kis töredékét vil­lantja fel dr. Megan Passey-nak, a Harvard Egyetem orvosi missziója tagjának az a megállapítása, hogy az öböl­háború köz­vetlen hatásaként mintegy 170 000 öt éven aluli iraki gyermek halálára lehet számí­tani, akikkel kolera, hastífusz vagy más betegség végez. Máshol a bűnözés nyomja rá végzetes jegyét a gyermek sorsa. Mint Nápolyban történt a közelmúltban, ami­kor egy 16 éves fiú 14 éves társát lőtte agyon a „vadászterületük“ fölötti vita he­vében. Ők „foglalkozásuk" — pénz kicsi­karása fegyveres fenyegetéssel kereskedők­­től vagy kisvállalkozóktól — áldozatai, még pontosabban, az őket behálózó maf­fiáé. A nyomasztó hírek mellett, szeren­csére, felbukkan egy-egy olyan is, mely­ből biztató kezdeményezésekről is értesül­hetünk. Ilyen az USAID (Amerikai Ügy­nökség a Nemzetközi Fejlesztésért) prog­ramja, melynek keretében 1985—1990 kö­zött 42 országban 10 százalékkal csökken­tették a gyermekhalandóságot, miután 316 millió esetben sikerült immunitást elérni több betegséggel szemben. A programból adódó következtetés: a harmadik világ or­szágaiban évente 14 millió kiskorú halálát lehet megelőzni. Bizonyára így van ez a gyermek­kérdés bármilyen vonatkozásá­ban: el kell kezdeni vagy türelmesen és következetesen folytatni a segítés és gon­­doskodás megannyi akcióját. A befektetett tőke nem vész el, előbb-utóbb megtérül. Arról nem­ is beszélve, hogy a gyermekek jogát a civilizált és méltó élethez már nem­zetközileg elismerték. B­H­B S ha már jogról van szó, azonnal hozzá is tehetjük, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának rendíthetetlen őre, az Amnesty International az elmúlt va­sárnap, május 26-án ünnepelte Londonban születésének 30. évfordulóját. A France Presse ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy e nemzetközi szervezet, amelynek 150 országból több mint egymillió tagja van, s 19 millió dolláros költségvetéssel működik, fennállásának három évtizedé­ben mintegy 42 finn esetet tanulmányozott, közöttük két olyan szem­ély ügyét, akik ma államelnökök. Csehszlovákiában Vác­lav Havel és Zimbabwéban Robert Mugabe. Vitathatatlan érdemeiért az Amnesty In­ternational már 1977-ben megkapta a Nobel-békedíjat. ■ ■ ■ E kitüntetés történetében igazán ritkán történik meg, hogy jogos tulajdono­sa megfossza magát a díj személyes átvé­telének magasztos élményétől, de — mint emlékezünk — erre kényszerült az elmúlt év­ decemberében Mihail Gorbacsov a „nagy orosz tél“ okozta válságos belső helyzet miatt. S noha személyes képviselője révén megkaphatta a kitüntetést­, Gorba­csov adós­ maradt „díjfoglaló“ beszédével, amit féléves késéssel végre-valahára meg is tarthat, minekutána Moszkvában hi­vatalosan is bejelentették, hogy adósság­törlesztő oslói látogatását június 5-ére irányozták elő. Hogy a világ közvéleménye kivételes érdeklődéssel várja rég­ nem­ volt nyilvános szereplését, az csak természetes, hisz oly sok minden történt a Szovjetunió­­ban az elmúlt hónapokban, oly sok véle­mény hangzott el személy szerint róla is, pró és kontra, hogy az emberek kíván­csiak szavaira. ■ ■ ■ A szovjet elnök helyzetét minden­képpen megkönnyíti az a tény, hogy a ve­­zető nyugati politikusok homlokán simuló­­ban vannak a szigorú ráncok. A magatar­tásváltozás pillanata nehezen érhető tet­ten, indítékai is sokrétűek, szervesen össze­fonódnak. Meglehet, a szükség törvényt bent mondás tanulsága volt a mozgató­rugó, de tény, hogy Gorbacsov kimozdult a halogatás teremtette holtpontról, s a piacgazdaságra való rátérés útjának latol­gatása helyett a tettekre igyekszik helyez­ni a hangsúlyt. Érdeme továbbá, hogy si­került szót értenie nyolc köztársaság ve­zetőjével , s főleg Jelcinnel, így egyengetve az ugyan másképpen elképzelt, de a köz­ben megváltozott körülmények között is életképesnek mutatkozó új szövetség meg­teremtésének útját. Mindehhez persze belső és külső segítségre van szükség, s az utób­biban mutatkozik a hónap elejétől az el­múlt napokban látványosan felgyorsuló kedvező változás, ami abban az eredmény­ben nyert kifejezést, hogy a nyugati álla­mok vezetői sok-sok tanácskozás után szin­te kivétel nélkül támogatják Gorbacsov részvételét megfigyelői minőségben a he­tek júliusi magas szintű összejövetelén. ■ Szemléletváltoztatás — ez volt a nyugati demokráciák leggyakrabban han­goztatott igénye a közép-kelet-európai or­szágokkal szemben. Jogosan. De Kohl kan­cellárnak, aki ugyan mindig is híve volt a térség megsegítésének, a saját országa keserű tapasztalatának árán kellett mé­lyebben megértenie, s megértetnie, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni a redszerváltás során. Ez konkrét támogatás nélkül elképzelhetetlen. E felismerés lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben ha nem is gyakrabban, de több szinten és más hangsúllyal emlegetik a közép-keleti államokhoz s mellette a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alakításának kérdését. ■ ■ ■ Mint ahogy a Szovjetuniónak a tér­ségben játszott fontos szerepének elismeré­se mérvadó a különböző országok, köztük a volt szocialistáké is, hozzá való viszo­nyulásában, ugyanúgy fontos számukra a Kínához való kapcsolatok szorosabbra fű­zése. Legszemléletesebb példa erre Bush elnök döntése arról, hogy az USA meghos­­­szabbítja számára a legnagyobb kereske­delmi kedvezményt. Indoklása röviden: nem akar hozzájárulni elszigetelődéséhez, amely a Tienanmen téri események után éppen most van feloldódóban. Mindez an­nak ellenére, hogy az emberi jogok tisz­teletben tartásával kapcsolatban az ame­rikai fenntartások nem szűntek meg, s éppen erre hivatkoznak a döntést ellen­ző szenátorok, akiknek ellenállását még meg kell törnie az elnöknek. Sőt, még arra is lehet számítani, hogy a Kongresszus el­utasító szavazata esetén Bush elnök akár vétójogával is él akarata érvényesítésében. ■ ■ ■ Kilencven nap alatt azonban — ennyi idő áll rendelkezésére a Kongres­­­szusnak ahhoz, hogy megvitassa s sza­vazatával véleményt mondjon a kérdés­ben — maga Kína­ is „segíthet" a végső döntésben, ugyanis máris itt van június 4-re, az 1989-es véres események évfor­dulója, amelyre igenis készülnek a kínai fiatalok. A France Presse szerint a Pekin­gi Egyetem diákjai kormányellenes röp­cédulákat terjesztettek és megemlékező falragaszokat tűzdeltek bentlakásaik fa­laira, ami nem is maradt hatás nélkül: a biztonsági erők azonnal közbeléptek, el­távolították a cédulákat, amelyeken olyan szöveg volt olvasható, hogy „soha nem feledjük el június 4-ét". Ki tudja tehát, milyen meglepetéseket tartogat még ez az évfordulótól elválasztó néhány nap. A diákok — az 1989-es európai események óta — tudják és érzik, hogy számíthatnak a nemzetközi közvélemény támogatására és rokonszenvére. ■ ■ ■ Egészen más hangulatú évfor­dulót s ünnepet tartottak az ugyancsak ázsiai Mongóliában. Az elmúlt 70 esztendő óta először — Panszálmagija Ocsirbat ál­lamfő személyes részvételével— minded­dig tiltott buddhista szertartáson lehettek jelen Ulánbátorban. Az ünnep kettős volt, mert egyben megemlékezhettek Gautama Buddha születésének évfordulójáról. S mi­vel az elmúlt hét tévé-enciklopédiájában megcsodálhattuk e nagy vallásalapító fen ■­séges nyuga­lmat árasztó hatalmas szobrát, egészítsük ki — vagy frissítsük fel ■— ve­le kapcsolatos ismereteinket. Az i.e. 544. május 23-án született férfiú eredeti neve Sziddhártha, aki később veszi fel a Buddha, „megvilágított“ nevet. 29 éves korában el­hagyja családját, aszkéta lesz és mint kol­duló barát és prédikátor hirdeti tanait, amelyek versben és prózában írott beszé­dek és dialógusok formájában maradtak fenn. Az elmúlt két évezred során e val­lás gyakorlatilag kiszorult szülőföldjéről, Indiából, de népszerű lett a­ Távol-Keleten, Kínában, Japánban és Mongóliában. A különböző irányzatokban továbbélő budd­hizmus híveinek száma ma — zömmel Kelet- és Délkelet-Ázsia területén — meg­haladja a 6—700 milliót, és világszemlélete fontos eleme az őt valló ember gondolko­dásának és kultúrájának. BOGDÁN IBOLYA FENYEGETŐ MÉRETEKET ÖLT a gyil­kos jelzővel emlegetett méhek szaporodása Texas államban. Az európainál gyöngébb csipesű, viszont csoportosan támadó, és ezért az élőlényekre veszélyesebb méhhib­­ridek Mexikó felől érkeznek az Egyesült Államokba, s pánikot keltenek a texasi la­kosok és a turisták körében, hiszen Mexi­kóban már több mint 40 ember halálát okozták. A gyilkos méhek közel 45 évvel ezelőtt kezdtek elszaporodni Latin-Ameri­­kában, miután néhány egyed kiszabadult egy brazil laboratóriumból. A FLORIDAI NEPTUNE BEACH város­ban az idén megbüntetik azokat a nőket, akik meztelen hátsó részüket mutogatják. A büntetés egy évi börtönig terjedhet. Ez­zel kapcsolatban egy petíciót már ezer em­ber aláírt, hogy nyomást gyakoroljon a városi tanácsra. Az akciót egy asszony in­dította el még tavaly, kijelentvén, hogy kellemetlen neki ilyen körülmények között a városban sétálni gyermekeivel. AZ AVIGNON—1 BÍRÓSÁG (Franciaor­szág) 1S hónapi börtönbüntetésre ítélte Sir James Alexander Baringot, Revelstoke lordja címének várományosát, mert tavaly novemberben eszméletlenre verte felesé­gét egy családi vita során. Az asszony vál­ni akart a Franciaországban élő angol arisztokratától, s a vitában erőszakos ter­mészetű embernek nevezte. A jövendőbeli lord igazolta ezt: válaszul agyba-főbe ver­te és megrugdosta feleségét, aki nyolc na­pon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és sebészi beavatkozásra szorult. A lordot azonnal őrizetbe vették, s azóta vizsgálati fogságban volt. Mivel a büntetésből 12 hó­napot felfüggesztettek, a vizsgálati fogsá­got pedig beszámítják, rövidesen elhagy­hatja a börtönt. HÁROM POPÉNEKES is szerepel azon a listán, amelyet a londoni Sunday Times állított össze a brit szigetország kétszáz leggazdagabb családjáról. Ennek alapján Paul McCartney, volt Beatles-tag, Mick Jagger, a Rolling Stones vezetője és Elton John tartozik azok közé, akiknek vagyona meghaladja az 50 millió fontot. Ez az ös­­­szeg azonban szerénynek mondható a va­lóban dúsgazdagokéhoz képest. Igaz, az ingatlan­árak visszaesése következtében va­gyonuk értéke megcsappant. Így, a west­­minsteri herceg vagyona 500 millió fonttal ér kevesebbet, és jelenleg már „csak“ 3,7 innerfig ^onnan milliárd font, a Moores család pedig, amely a Littlewoods focitotóból szerezte bevétele­it, 1,67 milliárdról 1,2 milliárd fontra zu­hant. A leggazdagabb változatlanul Nagy- Britannia uralkodónője, II. Erzsébet, már csak azért is szerencsés, mert — hatalmas vagyona és bevételei mellett — a törvé­nyek értelmében nem fizet adót. EJTŐERNYŐVEL ugrott le egy fiatal­ember New York legmagasabb felhőkarco­lója, a 110 emeletes, 410 méter magas World Trade Center tetejéről. Miután egy gyepes területen biztonságosan földet ért, villámgyorsan összecsomagolta ernyőjét, beugrott egy rá várakozó autóba, és eltűnt az ámul­ó járókelők bámészhada elől. Va­lószínűleg nem annyira bámulóinak auto­gramot kérő serege, mint inkább a rendőr­ség elől menekült, mert a hatóság aligha adózott volna elismeréssel teljesítményé­nek. Pedig, mint ahogy egy szemtanú el­mondta, profira valló mutatvány volt, a­­hogyan a délutáni csúcsforgalomban a zsebkendőnyi területre manőverezte magát.

Next