Romániai Magyar Szó, 1991. június (3. évfolyam, 439-464. szám)

1991-06-01 / 439-440. szám

a SZEMÜNK ELŐTT AZ ISKOLÁK. ••• A II. RMDSZ-kongresszusom, a marosvásárhelyi ifjú­sági házban szokatlan, eleddig nem létező leltárt vehet­tek kézbe a megyei küldöttségek. A szövetség oktatási szakembere állította össze azzal a címmel, hogy Magyar oktatási hálózat — Romániában, 1990—1991. s megyénként a következő rovatok által foglalja össze az iskoláinkra vonatkozó tudnivalókat: sorszám / okta­tási intézmény / posta cím / igazgató / szakképzett magyar tanerők száma / szakképzetlen magyar tanerők száma / tanulók száma I—IV-ben / V-VIII-ban / IX—XII-ben / az iskola önálló vagy vegyes voltára utaló megjegyzések. Legszívesebben ideírnám minden adatát, kommentár nélkül, hogy a nyers tények nyel­vén, mindenféle propagandát mellőzve valljon arról, amit ’89 decembere után sikerült felépíteni a korábbi romokból, illetve ami hiányként, felemásságként és csonkán maradt lehetőségként segítség után kiált. Tö­kéletes röntgenkép ez az adattár a jelen pillanatról, a­­melyről ma még nem tudni, hogy pár hónap múlva nem lesz-e a nosztalgia visszavágyott szigete, hiszen még alig sejteni valamit arról, miként dől el a sorsunk, a készülő tanügyi törvény tükrében, gyermekeinknek lesz-e annyi esélyük, mint volt a 90/91-es tanévben? A listát tanulmányozván azért a pesszimizmus is ne­hezebben fog az emberen. Hiszen tényként veheti tu­domásul: sok helyütt, ha vegyes formában is, de áll az anyanyelv vára. Ha a tanári karok olykor erős foghí­jakról is vallanak, ha a líceumi oktatással nem is di­­csekedhetünk különösképpen, előttünk állnak a konk­rét iskolák: igazgatókkal, postacímmel. És minden lap­uljon, minden megye végén az összesítés: ebből ennyi, abból amannyi. Különösen aggasztó a szakképzetlen tanárok helyenkénti aránya. Így máris ideírható, hogy Arad megyében a magyar tanerők egynegyede, Fehér megyében közel egyharmada, Bihar megyében az egy­negyede, Hargita megyében közel egyharmada szak­képzetlen. Ami megint más megfogalmazásban szinte­­szinte egyenlő a felületes tudással, az esélyegyenlőtlen­séggel, a lassú, de biztos önfeladással. Az adatok birto­kában bátran sugallhatjuk: kedves tanárok, akik még vagytok és akik még lesztek, karoljátok föl az em­lített megyédet, mert bár meglehet, hogy azok, akik m­ost a hián­yt ideig-óráig pótolják, nem örvendenek majd nektek e munkahelyínséges időkben, de a szülők, a tanulók annál inkább. S mivel kezünkben az adattár, pillanatok alatt a helységeket is leolvashatjuk róla, a­­hol a szakképzetlenek aránya messze túlnő a szakkép­zetteken: Nagyszintye, Simonyifalva, Zajzon, Datk, Nagymoha, Torockó, Bihardiószeg, Biharfélegyháza, Érszalacs, Kágya, Paptamási, Kiskereki, Asszonyvásá­ra, Érkörtvélyes, Tarján, Érszőlős, Siter, Micske, Gyi­­mesközéplok, Csíkpálfalva, Csíkszépvíz, Csíkszentmi­­hály, Csíkkozmás, Csíkmenaság, Csíkbánfalva, Csík­­szentgyörgy, Kászonaltíz, Ditró-Orotva, Gyergyótöl­­gyes, Csicsó, Balánbánya, Székelykeresztúr (gyermek­­otthon), Kőrispatak, Románandrásfalva, Kissolymos, Homoródszentmárton, Oroszhegy, Kányád, Varság, Derzs, Oklánd, Szék, Visa, Kririnyi, Csedreg, Tamásvár­alja, Hadadnádasd, Szér, Sándorhomok, Dara, Nagype­­leske, Szárazberek, Szamoskrassó, Józsefháza, Géres ... És a Maros megyeieket nem is említettük, mert az erre vonatkozó adatok valahogy szemérmesen kimarad­tak ... CSERE GÁBOR Romániai Magyar Szó melléklet június 1-2. 1991/21. HIRTUS JÓZSEF ATTILA Világosítsd föl Világosítsd föl gyermeked: A haramiák emberek; a boszorkák — kofák, kasok. — Csahos kutyák nem farkasok! Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt: ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt. És vigasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét — mivelhogy rend kell a világba, a rend pedig arra való, hogy ne legyen a gyerek hiába s ne legyen szabad, ami jó. S ha száját tátja a gyerek, és fölnéz rád, vagy pityereg, ne dőlj be néki, el ne hidd, hogy elkábítják elveid: nézz a furfangos csecsemőre, bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát. 193«. SZAPPANKULTÚRA A mai ember már úgy született, hogy nem tud meglenni írás nélkül. A börtönben talán az étel hiánya sem kínzott annyira, mint a papír hiánya. Hányszor emlegettük a kommunisták boldog börtönéletét, akik komoly és eredményes káderiskolákat rendeztek be a régi börtönökben! De ha véletle­nül alkalmunk adódott ezt a hivatalo­saknak felemlegetni, gúnyos röhely volt a válasz: Nem vagyunk bolondok ugyanazt a lehetőséget megadni az el­lenségeinknek. De hát mikor az ember ráér és na­gyon kíván valamit, azt valahogy mégis­csak megszerzi magának. Igen változa­tos formái alakultak ki odabent a pa­pír pótlásának. Ilyenek, a primitívebb formák közül: Szappanba karcolni az írást. Rossz, gyorsan kopik a szappan, könnyen fel­fedezi a kutatás. Bakancs talpát bekenni a falról le­törölt mészporral, arra írni fapálciká­val. Rossz. Nem lehet sokáig mezítláb maradni. Orvosságos üveget megtölteni a reg­geli úgynevezett fekete kávéval, az üveg oldalát bekenni nyállal kevert mészpor­ral, hogy az írás fehér alapon fekete betűkkel tűnjön elő. Jobb, de még mindig igen könnyen felfedezhető. Egy fanatikus társunk egy széttépett lepedő arasznyi darabjait varrta össze drótból készült tűvel, arra írta az an­gol nyelvtant hipermangán oldattal. Nagyon nehéz volt rejtegetni, végül «1­la kapták. Igényes kultúremberek magasabb rendű technikával dolgoztak. Ennek tö­kéletesített formáját sikerült néhány év alatt kidolgoznom. Leírom, ember­­baráti szeretetből, ki tudja, ki veheti még hasznát. Havonta járt egy fél tenyérnyi fekete mosószappan. Néha két hónapra egy­szerre adták ki, akkor egy egész te­nyér nagyságú és vastagságú darabhoz lehetett jutni. Ha ezt az ember gondo­san megőrizte egy-két hónapig, kőke­ményre száradt. Akkor a vaságy élén tükörsimára lehetett csiszolni mindkét oldalát, s megvolt a palatábla. Az ételben gyakran kaptunk fejről és lábszárról lefőzött mócsingot, de szi­gorúan tilos volt csontot is beadni ve­le. Szerencsére a konyhán dolgozó bol­dog közbűntényesek nem voltak min­dig elég lelkiismeretesek, s néha az ételben felejtettek egy-egy kincset, va­lami kemény csontdarabot. Ebből aztán mindent lehetett gyártani, amit csak a legigényesebb ipar megálmodhatott: tűt, kést, kötőtűt stb. így jutottam én egyszer egy valódi gyémánthoz, egy egész kisujj nagyságú kemény lábszár­­csontdarabhoz. Ennek az alaktalan, tehát nem is gyanús csontnak az egyik végét gondosan megmunkáltam. Gom­bostűfej alakú, nagyságú és simaságú hegyet csiszoltam rá. Ezek után már az irodalom minden eszköze rendelkezésemre állt. Ha ugyanis a kellőképpen elkészített szappanra rálehelsz és gondosan elsi­mítod, egységes matt felületet kapsz. Ha erre vigyázva, simán írsz a csont meg­munkált végével, az fényes nyomot hagy a matt felületen. S ha kellő szög­ben fordítod a fény felé a szappantáb­lát, minden nehézség nélkül olvashatod az írást. Aztán elég rálehelni, elsimí­tani, s kezdheted élőlről az egészet, a végtelenségig. S ami a legfontosabb: ha jön a kutatás, egy óvatlan pillanat elég, hogy nyálas ujjal végigtöröld a táblát a zsebedben, s az őr már csak a leg­hivatalosabb állami szappant találja nálad. Az én irigyelt, előkelő szappanomra 80 szó fért rá! Mi mindenre lehetett azt felhasználni! 40 angol szót lehetett róla egyetlen alkalommal megtanulni. A nyelvleckét jól ki tudta javítani lel­kiismeretes angoltanárom. Verset ta­nulni, nem csak emlékezetből. Levelet írni a hazaiaknak, s idejében nyomta­lanul letörölni, nehogy valaki elolvassa. A legnagyobb mégis az volt, mikor egyszer Szamosújvárt, egy 80 személyes cellában elhatároztuk, hogy vígestélyt rendezünk. Persze, románul, ők tették ki a cella lakóinak 80 százalékát. Egy hétig mindenki költött, nótát szerzett, volt, aki ruhát varrt, női ruhát zsebkendők­ből. S mindezt „titokban“, hogy a szomszéd ágyban lakó ne tudja, mi ké­szül. Volt köztünk egy galaci újságíró, az készítette a prológust, ügyes rigmu­sokban szellemesen megverselte a cella minden tagját. Ekkor érte csúcstech­nológiámat a legnagyobb megtisztelte­tés. Igaz, előzménye is volt: Pár héttel azelőtt Eminescu-ünnepélyt tartot­tunk, azon én is elszavaltam a költőnek egy kedves kis versét, s ez a galaci kollégának nagyon megtetszett. De a döntő szempont mégiscsak egyedülálló minőségű szappantáblám volt. Ennek köszönhetően engem méltatott a hosszú prológus elmondására. (Nem volt kis feladat, nyolcvan nevet csattanós jel­lemzésekkel egy szuszra bemutatni.) A legsötétebb sarokban volt az ágya, oda­húzódtunk a szappantáblámmal, ő dik­tálta, én írtam, aztán szépen megtanul­tam, letöröltem, s írtam a folytatását, öt tábla telt meg vele. A kitűzött estén összehúztuk az ágyakat a terem végé­ben, mindenki odakuporodott, négy emelet ágy­ magasságban, s mikor végigszavaltam a verset, gurultak az emberek az ágyakon a kacagástól. Igaz, másnap három szervezőt jól el­vertek, de még azok se bánták. (Én nem voltam köztük.) Hiába, a kultúráért fi­zetni kell. Még a szappankultúráért is. VARGA LÁSZLÓ Mellékletünk C oldalán: RAFAEL MUNOZ PALACIOS SI KISEBBSÉGEK EURÓPÁBAN PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK A KÖLTŐ­GRAFIKUS­ÚJSÁGÍRÓ... Gál Éva Emese linómetszet-kiállítá­sa nyílt meg nemrégiben a Kolozsvár- Külső Református Egyházmegye főtéri esperesi hivatalában. A kiállítás szer­vezője ezúttal a Kelemen Lajos Műem­lékvédő Egyesület, mondhatni annak el­ső ilyen jellegű akciójaként, és nem is véletlenül: a költő-graf­ikus-újságíró (lapunk szatmári munkatársa) Gál Éva Emese, kinek grafikai lapjaiból már ízelítőt nyújtottunk olvasóinknak, Er­dély magyar műemlék kincseinek meg­örökítésére válalkozott s így — a mű­emlékvédő intézmény nevének említé­sével — szándékok és célok szerencsés találkozásáról szólhatunk. Ezen túl — és ez már a művész kizárólagos érdeme — erdélyiségünkre, önmagunkra-ma­­gyarságunkra ismerünk e világos-leve­gős szerkezetű, nem is részlet-, de egész­ hűségre törekvő grafikai lapokon. Isten adjon erőt, kitartást Gál Éva Emesének nehéz­ szép vállalkozása vég­hezviteléhez. Még nem csak a szava­inkat — Kányádi Sándort parafrazálva —, nekünk a köveinket is be kell gyűjte­nünk jövőnk, megmaradásunk, szelle­miségünk bizonyságaképpen. MIKLÓS LÁSZLÓ A csíksomlyói katolikus kegytemplom — 1989 A keresdi Bethlen kastély, 1991 A csíkrákosi katolikus templom — 1990 A borosjenői várkastély — 1990 Hogyan kerül egymás mellé e két név — kérdezheti az olvasó. Az erdélyi vallá­sos magyarság két püspöke: az egyik ha­lott, a másik aktív személyiség, az egyik katolikus, a másik református? Magyarázatként csupán néhány szót. Gimnáziumunk a múlt évben Márton Áron püspök nevét vette fel, és hogy a névfelvétel ne csupán formális aktus le­gyen, fontosnak tartjuk a nagy erdélyi püspök személyiségét, eszmeiségét megis­merni, megismertetni a tanuló ifjúsággal, adott esetben hozzá is járulni a még tá­volról sem teljesnek mondható Márton Áron-kutatáshoz. Így született meg több­célú ötletem: Márton Áron emlékét ku­tatni a csíkszentdomokosiak körében (im­már 20 éve végzek itt néprajzkutatást is), úgy, hogy tanítványaim közül is beavas­sak­, tapasztalataim szerint, a kutatómun­ka szépségébe, örömébe. Erre vállalkozott Herta Mikola, akit ma örömmel tekintek munkatársamnak, a­ki ma, az eddig meg­jelent Márton Áronról szóló könyvek ada­tait is kiegészítő, esetenként tudományos igénnyel kiigazító 28 oldalas szakdolgo­zat szerzője. Módszerünk, munkánk, ha nem is felel meg minden szempontból — a talán egészében ki sem dolgozott a szakmai követelményeknek, mégis szóbe­li történelem. Adataink több esetben is hitelesek,hitelesebbek és ellentmondanak a már írásban publikált néhány adatnak (ezekre most nem térhetünk ki). Még csupán annyit, hogy Márton Áron élő emlékét akartuk kutatni: milyen volt gyermekkora, ifjúsága, pappá, püspökké szentelése, kapcsolatai az otthoniakkal, meghurcoltatása, a család üldöztetése stb. Amikor a kutatómunka eszközét, a kérdő­­­­ívet készítettük, nem gondoltunk arra, hogy esetleg valamelyik püspök elődjével vagy utódjával kapcsolatba hozzuk. És akkor hogyan is gondolhattunk volna Tő­kés László református püspökre, egyálta­lán szóba is hozni vagy társítani Márton Áron katolikus püspök nevét Tőkés Lász­lóéval a mindig katolikus Csíkszentdomo­­koson, mely „kardinálist gyilkolt“ Báthori személyében, nagy püspököt szült Erdély magyarsága számára, és a jelenlegi püs­pökünket, Bálint Lajost, lelkészként szin­tén ez a falu indította magas egyházi pá­lyája felé. Viszont amire mi nem is gon­doltunk, a legtermészetesebben gondoltak ők, a szentdomokosiak, a két egyházi sze­mélyiség összekapcsolására, társítására,­­ MÁRTON ÁRON - TŐKÉS LÁSZLÓ összehasonlítására, és ami ennél is több, olyanképpen tették, hogy szemléletük túl­mutat két ember, két egyházi felekezet személyiségeinek összehasonlításán, mér­legelésén. Szemléletük alapján Márton Áron alakja számunkra még élőbbé, idő­szerűbbé vált úgy, hogy a két püspök, fe­lekezeti különbözőségük ellenére, egy­mást nem árnyékolja be, ellenkezőleg, lé­tük, tevékenységük, emberi és egyházi nagyságuk még érthetőbbé válik, legalább­­is egy fontos szempontból: a paraszti gon­dolkodás és életvitel egyetemes gyakorla­tiassága szempontjából. Túlzás nélkül fo­galmazhatunk úgy is, hogy számunkra megható és tanulságos volt az a lecke, melyet a gyűjtés során egymás másságá­nak, elfogadásából kaptunk az ilyenfajta ideológiából egyáltalán nem felkészült szentdomokosiaktól. Tiszta jóérzésük dik­tálta természetes emberi álláspontjuk fe­lül­emelkedett mindenfajta elméleten és előítéleten. Fontosnak tartjuk nyomatékosan meg­jegyezni, hogy írásunkban nem patika­mérlegen történő megmérettetésről van szó, azt, hogy az ide- vagy odahajló ma­gas szakvélemények, elbírálások mellett a személyiségek megítélésében, élő hatá­sukban a közember, és akinek a nevében szólunk, a falusi ember értékítéletének is súlya lehet. A továbbiakban őket szólaltatjuk meg­ a több mint 8 órányi magnós beszélge­tésből egy csipetnyit válogatunk. „Márton Áron is azt akarta, mint most Tőkés László, ő is azt mondta, hogy­ a nép egy, csak megértés és szeretet kell, ak­kor megvan a békesség is. Tőkés László­nak is egy ilyen elhatározása van. Néztem őt a tévében, de még két olyan ember nem tudna előállni ebből az országból, mint Márton Áron és Tőkés László. Ő úgy védi (ti. Tőkés László) a katolikus népet is, mint a reformátust. Márton Áron is ezt csinálta, azért vannak lelki rokon­ságban. Ha még élne, Ő is meg merné tenni azt, amit Tőkés László“ (Szabó Ár­pád). „Tőkés László olyan, mint Márton Áron Ugyanolyan a gerincessége, s megjelené­se. A nép összetartása, ezt akarta a pap­bácsi (ti. Márton Áron) is. Féltjük Tőkés Lászlót, ragaszkodunk hozzá. Nem számít, hogy milyen vallású, ha­nem az, hogy milyen ember és miért küzd. Mindenki úgy örül, amikor látja a tévé­ben. Gondolja, hátha lenne jobb is. Márton Áron megvédte a zsidókat is, a románokat is, ott voltak az ortodoxok is a temetésén.“ (Márton Gergely). „Márton Áron és Tőkés László hasonlí­tanak egymásra. Tőkés László a nép olda­lán van. Márton Áron püspök úr is ilyen volt. Egyenes ember mind a kettő. Amit elhatároztak, és amire felesküdtek, azért harcolnak. Ugyanúgy ragaszkodunk hozzá (ti. Tő­kés Lászlóhoz), mert ő is szeret minket. A parasztember is megérzi, hogy valaki híres ember szereti, s akkor ő is ragasz­kodik hozzá. Az nem baj, hogy reformá­tus, ugyanazt az Istent imádja. Most ő az, aki hitet önt az emberbe. Közel érezzük magunkhoz. Elvárnánk ide, Domokosra, hogy természetbe lássuk, nemcsak a tévében. Prédikáljon nekünk! Képes volt kockáztatni az életét, nem hagyta ott a népét és a vallását.“ (Mák­­szem János). „Böjti imádkozásokon és Mária-sirató­­kon imádkozunk Tőkés Lászlóért. Imád­kozunk érte, hogy a Jóisten segítse meg ezután is a bajok leküzdésében. S ekkor elmondunk egy Miatyánkot s egy Üdvöz­­légyet.“ (Mákszem Anna) „Tőkés László püspök Úr jobban ki kel­lett álljon értünk, magyarokért, mint Márton Áron püspök úr, mert akkor nem volt magyarüldözés. Én itthon is imádkozom érte, de a temp­lomban is imádkozunk. Amikor összeü­lünk, akkor név szerint is imádkozunk ér­te. Könnyes szemmel gondolunk mindig az ő sorsára. Nekünk ahogy van ő, úgy jó. Nem teszünk különbséget a vallások között. Mindegyik az Istent imádja.“ (Kedves Zsuzsánna). „Mindig imádkozunk Tőkés Lászlóért, ha olyan hely«« ''««gyünk. Mindenki na­gyon dicséri, őrizze meg az Isten gonosz emberektől. Ha román ember lenne, és ilyen, akkor is tisztelnők. Nem pont olyan, mint Márton Áron, de ő is, amit mond, igazat mond. Minden nemzetet pártol. Márton Áron is cigányt, zsidót mindent, védett. A háború alatt meg­pártolta a zsidókat.“ (Márton Ida). „Halljuk a rádióban, hogy milyeneket mondanak róla, és nagyon fájlaljuk. Vég­telen féltjük. És fáj, hogy ilyeneket mon­danak reá. Ha megtámadnák... ? Csak sírnánk, s imádkoznánk érte. Többet... nem tehetnénk. Az egész falu szereti, mindegy, hogy mi­­lyen vallású, csak maradjon meg nekünk, és legyen.“ (Kedves Zsuzsanna). ... Idézhetnénk a vallomásokat még so­káig, hisz nemcsak gondolatiságuk, de nyelvi megfogalmazásuk is lenyűgöző. Vi­szont ennyi is elegendő ahhoz, hogy egy- két következtetést megfogalmazzunk. Kétségtelen (és mindezt a teljes anya­gunk ismeretében mondjuk), hogy Már­ton Áron püspök Úr alakja ma már több mint ember, több mint püspök. Ő már szentté avatása előtt szentként él a ho­­mokosiak legtöbbjének tudatában. A meg­ítélése viszont, és csakis a gyakorlati élet­tel szorosan összefonódott ember tud így ítélkezni, valós, általuk érzékelt értékeken nyugszik. Márton Áron szent mivolta nem elvont, eszményítésének nincs misztiku­ma, inkább legendás, ami a róla fennma­radt tudás szóbeliségével indokolható, vi­szont értéke kétségbevonhatatlan. Érzik és mindig érezték a másságát, a nagysá­gát, ezekben az értékekben viszont saját létbiztonságuk szavatolását látták. Csak­is így tudjuk megérteni azt, ami számunk­ra meglepő, számukra pedig egészen ter­mészetes és mentes minden elfogultság­tól: a Tőkés Lászlóval való rokonítás.­­ Mindkét püspökben felfedezték, meg­érezték, maguk meglátása szerint a nem­zetiségi, vagy felekezeti hovatartozástól mentes, egyetemes vezéregyéniségek alap­ vonásait: bátorság, hősies, konok kitar­tás, hűség, az egyszerű ember szeretete, saját népe, a nemzetiségek, a szorongatott helyzetben élő emberek sorsának, védel­mének felvállalása. DR. BALÁZS LAJOS tanár, HERTA MIKOLA XI. D. o. tanuló (MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM, Csíkszereda)

Next