Romániai Magyar Szó, 1994. november (6. évfolyam, 1480-1505. szám)

1994-11-01 / 1480. szám

1994. november 1. „Egyszerűen harc folyik a piacért...” (Folytatás az 1. oldalról) HVG: A román partnerek éreztetik önnel, hogy magyar? H. A.: Nem. Sőt néhányukkal simábban együttműködök, mint a környékbeli magyarokkal. Az általam ismert kereskedői körben nem jellemző az olyasmi, amire a kérdése utal. Tavaly viszont, amikor komoly gond volt a lej valutára váltásával, rengeteget akadályozott a tevékenységemben egy szélsőséges gondolko­dású hölgy a bukaresti külkereskedelmi bank­ban. Előfordult, hogy két hónapig önkényesen letiltotta a valutavásárlásaimat. HVG: És a hölgy felettesei ezt eltűrték? H. A.: Nézze, elég valahol fent rosszindula­túan elhinteni egy hírt, s amíg az tisztázódik, el­telik két hónap. Tény, hogy a hölgy szakszerűen tette amit tett, márpedig akkortájt havonta 180-200 kamion szállította az árumat külföldről. HVG.: 1993 decemberében csempészéssel vádolták, de a rendőrség máig nem adta át a nyomozati anyagot az ügyészségnek. Mindenesetre önt megfosztották az útlevelétől. Ugyanakkor szinte naponta olvasni, hogy a határon többen egyetlen kamionra érvényes papírral ötöt is begördítenek az országba. Ők hogyan csinálják? H. A.: Nem tudom, nincs időm mások prob­lémáival foglalkozni. HVG: Lát az ön elleni vádak mögött politikai okokat? H. A.: Szerintem ezeket az ügyeket hátulról finanszírozza valaki. Nincs bizonyítékom, csu­pán véleményem. De ismétlem, nem foglal­kozom politikával, véleményt sem nyilvánítok. HVG: Akkor másképp fogalmazok: nemzetiségi okokból? H. A.: Több magyar is kereskedik, nekik sem­mi bajuk. Nem tudom. Egyszerűen harc folyik a piacért. Ráadásul a korrupció akkora méreteket öltött, hogy egyetlen cég képes megakadályozni, hogy bárki más az ő piacára betehesse a lábát. HVG: Általában is egészségtelennek tartja a román gazdasági közéletet? H. A.: Nem egészségtelenebb, nem fertőzöttebb, mint más országokban, például Magyarországon. Erre konkrét adataim vannak. De Romániában nagyobb harc dúl a területi felosztásért, komolyabb csata folyik az átalaku­lásért, egyelőre zavaros a helyzet, mert még az út elején tartunk. Magyarországon már a Kádár­korszakban lerakták az alapot, onnan lehetett lépcsőzetesen haladni, nálunk ugrásszerűen kel­lett építeni. A nagy ugrások növelték a káoszt. Meg sem jelenik egy törvény, már dolgoznak a módosításán, és így rengeteg kiskapu marad zárva. Én is egy ilyennek köszönhettem, hogy a csúcsra kerültem. Bejöttek a vállalkozásaim, s most 40 városban 15 millió állampolgárt szolgá­lok a termékeimmel. Ismétlem, nálunk sem kor­­ruptabb a közélet, mint másutt. Amíg nem megy igazán élesben a harc, vagyis nem használnak igazi fegyvereket, addig a korrupciót a tűréshatáron belülinek tekintem. . HVG: Milyennek tartja az adózási rendszert? H. A.: Az adózás jó. Amíg ki lehet kerülni, s erre megvannak az­ apróbb trükkök, nincs vele baj. Adózni olyan országban szükséges, ahol megszületett a pénzügyi stabilizáció. Ro­mániában erről még nem beszélhetünk. HVG: Elárulna valamilyen trükköt, amellyel például ön csökkentheti a befizetendő nyereségadót? H. A.: Egyszerű. Nem fizetjük be. Hogyan nem fizetjük be? Mindig legyen egy adómentes­séget élvező céged! Tulajdonformájától, működési területétől függően bármelyik új cég kaphat adómentességet hat hónapra, két vagy öt évre. Gyártani kell tehát a cégeket! Persze, ezt már odafönt is észrevették, és január 1-jétől megszűnik ez a lehetőség. Akkor majd kitalálunk valami mást! Az állam célja a pénzszerzés, a miénk, hogy minél kevesebbet adózzunk. Ebből nem háború, hanem érdekes versengés alakul ki. Lássuk, melyikünk az okosabb! A két fél közötti válaszlépésekre épül a fejlődés. Erősítjük egymást. (HVG) IRHAZI JÁNOS A­z ötödik Zilahi Nemzetiségi Fesztivál rendezvényeit idén október 21-23 között tartották meg, s ezúttal a szokásostól eltérően a műsor nagyobbik részének Kraszna község lett a házigazdája. A helybeli művelődési otthonban előbb Györkös Mányi Albert festményeiből nyitottak kiállítást, s ugyanott néprajzi jellegű helyi kiállításra is alkalmat kerítettek krasznai szobabelső és régi, falusi munkaeszközök bemutatásával. Helybeli alkotók is bemutatkoztak, Csaba Mária­ Terézia festményeivel és Caba Grigore kelim hímzéseivel, Tolnai Róbert karikatúráival. A fesztiválon megjelent együttesek felvonulását követően mutatták be tehetségüket szilágysági magyar együttesek, a csizéri rom­án táncosok is felléptek, először a fesztivál történetében. Népdalénekesek, népdalkörök, együttesek, tánccsoportok léptek fel Kolozs, Bihar és Szatmár megyékből, valamint a hatá­ron túlról érkezett murake­resztúri Marica horvát népi­együttes. Volt táncház, s azzal a krasznaiak szórako­zása lett teljesebb, hogy vasárnap szüreti bálra is sor került a helységben. Zilahon vasárnap délután, miután lezajlott az egyházzenei zeneszerző­verseny díjkiosztó-ünnepsége, az egyházi énekkarok hangversenyét tartották meg a református templomban, zongora-, illetve orgonakíséretes dal kategóriában első díjat nem osztottak, második lett a marosvásárhelyi Makkai Gyöngyvér, harmadik a szolnoki lllésy Miklós. Gitárkíséretes dal kategóriában a zsűri nem osztott díjakat; a gyermekkar kategóriában nem érkezett pályamű. Az egynemű karban az egyetlen díjat, a harmadikat, a szolnoki lllésy Miklós kapta. Vegyes kar kategóriában első díjas lett a fesztiválon többször részt vevő debreceni Kéry Mihály; második díjas a budapesti Máté János; harmadik a szolnoki Illésy Miklós. A díjakat a Szilágy Társaság ajánlotta fel, s különdíjakat osztott az EMIT és az EMKE, így különdíjat kapott a füleki Vassányi Aurélné és Sörös Zsuzsa, a zetelaki Jakócs Zoltán és a marosvásárhelyi Mnoor Éva. FEJER LÁSZLÓ Zilahi fesztivál - Krasznán RIPORTOK• ITTAK* KÖRomániai Magyar Szó Október 24-26 között immár negyedik alkalommal rendezték meg Aradon a frankofónia napjait. A rendezvénysorozatot Florin Didilescu professzor nyitotta meg a Pedagógiai Líceum­­dísztermében, majd az ünnepi köszöntők után Nicolas Levrat, az Európa Tanács „Helyi demokrácia’ programjának tanácsosa tartotta meg A demokrácia és a nemzeti kisebbségek című előadását. Közben a polgármesteri hivatal egyik termében Jean-Claude Richez történész, a strasbourgi városi tanács képviselője Az irodalom és a nemzeti mozgalom című tanulmányát hallgathatták meg az érdeklődők. A Megyei Múzeum művészeti részlegén francia művészek alkotásait láthattuk, a színházban pedig franciaországi, kanadai, bulgáriai, olaszországi, magyarországi és hazai ifjúsági együttesek mutattak be francia nyelvű előadásokat. Az Európa Tanács képviselőjeként Nicolas Levrat úr külön találkozott az aradi nemzeti kisebbségek képviselőivel is. A megyei tanács 63-as termében délután zajló tanácskozáson az RMDSZ-küldöttség nevében Nagy Sándor és Bognár Levente alelnökök ismertették az Arad megyében élő magyarok problémáit és elvárásait. Nagy Sándor ügyvéd többek között megemlítette az ardi Adevárulban rendszeresen megjelenő magyarellenes, uszító, szándékosan rossz hangulatot keltő cikkeket, fölsorolta az aradi magyarság legfontosabb óhajait, az egykori katolikus gimnázium magyar nyelvűségének igényét, az elkobozott egyházi javak, főleg ingatlanok visszaadását jogos tulajdonosaiknak, a Szabadság-szobor fölállítását és a helyi adminisztrációkban a nemzeti kisebbségek számarányának megfelelő helyek biztosítását. Az RMDSZ szervezési alelnöke a kétnyelvű helységnévtáblák hiányát sérelmezte ott, ahol a magyarság számaránya jelentős. Nagy István pécskai alpolgármester a helyi autonómiák működésében tapasztalható visszásságokról beszélt, választ keresvén olyan kérdésekre például, mint az, hogy a központi költségvetésből például milyen kritériumok alapján jut az aradi polgárokra megközelítőleg 70 000 lej, míg egy pécskaira 20 ezer sem, túl azon, hogy nyilván egyik sem elégíti ki a minimális igényeket sem. Aradon 4126 német él még, az ő nevükben Michael Zöllner elnök beszélt. Nem örül annak, hogy a 275 éve idetelepített svábokról szinte már csak múlt időben beszélnek. Ők itt vannak és itt is maradnak. Az aradi német középiskolában román gyermekek is tanulnak. A romániai németség civilizációs tényező volt és akar maradni az elkövetkezendőkben is. Legnagyobb fájdalmuk a föld, amelytől őket már 1945-ben megfosztották, és így a földtörvény nem korrigálta azt. Ők is szeretnék visszaszerezni elorzott ingatlanjaikat. A szerbek és krasovánok nevében Jarko Simion a szövetség elnöke beszélt. Arad megyében 1600 szerbet tartanak nyilván, számukra létrehoztak egy óvodát, és van egy szerb nyelvű általános iskola is. Nem kérnek semmit pluszban, csak egyenlő jogokat a többségi nemzettel. Romániában 20 000 szlovák és 7800 cseh nemzetiségű él. A szlovákok többsége Nagylakon. Nevükben Andrei Zetocha mondott néhány szót. Az egyetlen szlovák nyelvű középiskola természetesen Nagylakon működik, ugyanott tanítóképző. Van saját újságuk, könyvtáruk, amely idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. Hat szlovák író tagja a Román írószövetségnek. A bolgárokat képviselőjük stabilizációs tényezőnek nevezte, közösségüknek sohasem­­voltak konfliktusai az együttélő nemzetiségekkel. Ők is kisajátított földjeik, elkobozott ingatlanjaik visszaadását kérik. Dubca mérnök lefordította bolgárra Eminescu több versét, de kiadatása nem kapott semmiféle támogatást az állam részéről. Nem is kérnek mást, mint azt, hogy ismerjék el létüket. Löwinger István az elöregedett, alig párszáz létszámú zsidó közösségről szólt néhány szót. Nekik már csak szociális és egészségi problémáik vannak. A romák képviseletében nem jelent meg senki. Pedig talán elmondhatta volna, hogy valójában hányan is vannak, mert bár egész fertályt népesítenek be Aradon, csak 2180-an vallották magukat cigánynak. Levrat úr hasznosnak minősítette a tapasztalatcserét, és külön értékelte az aradi kisebbségek dialóguskészségét. Konkrét ismeretek birtokában tárgyalhatott tehát Bukarestben a demokrácia és a helyi autonómiák konferenciáján Viorel Hrebenciuckal és a többiekkel. PÉTERSZABÓ ILONA Meggyorsítottam lépteimet, majd futásnak eredtem. Ő­­azonban utánam iramodott. Egészen a házunkig is követett, nyilván azért, hogy megtudja, hol lakom és mi it a nevem. Oldalról egy pillantást vetettem­ kapunk lám­­ij­tája felé, de nem álltam meg, továbbmentem. Amikor a­­l sikátor végére értem, leléptem a járdáról. jj - A nevet és a lakcímét szeretném megtudni, csak azért is jövök maga után - lihegte. - Ha a jövőben ilyen konflik­­tbtusba keveredik, akkor... jj Már-már őrjöngtem. De mit is tudtam volna csinálni?!­­j Télikabátom nedves gallérja a nyakamba tapadt. Meg­­is remegtem. Aztán szótlanul haladtunk egymás mellett is sokáig. Amikor a nyilvánosházak negyede felé közeled­­jt­tünk, a sötétből mint zsákmányt fürkésző ragadozó buli- is kant elő egy várakozó utcalány. Hogy kikerüljem, át­­is mentem a túlsó oldalra. Mi - Figyeljen ide - folytatta a tanító -, csak a nevét is mondja meg. Úgysem tussolhatjuk el az ügyet. (Irodalmi Pilottel-d­í­j, 1994) Az utcalány a távolból mereven figyelt, majd dühösen i­ó néhány trágár szót kiáltott utánunk. A fáradtság és a hi-fi i­deg letaglózott. Lábam elzsibbadt, és beledagadt a ci­ifij pőmbe.­­§ Vagy távozásra bírom szép szóval, vagy ha másképp is! nem megy, erőnek erejével szállok szembe vele - gondol­­j­­tam. De mindez csak szándék maradt, erőm elhagyott, jsj Amikor ismét otthonom felé közeledtünk, már késő ója éjszakára járt. Egyre kínzóbban fogott el a vágy, hogy ijl ágyamba dőlve magamra húzhassam a paplant. Tovább is vonszoltam magam, ő azonban kínzó szívóssággal az úu. oldalamhoz tapadt. Hirtelen agyamba szökött a vér. Ajkamba haraptam, és úgy sújtottam le a tanítóra, iji hogy a földre zuhant. Utána futásnak eredtem, be a szűkítsi sikátorokba. A kerítések mögött kutyák csaholtak. Mélyít lélegzetet vettem, fejem egyet rándult, s különös sivíto­s­a hang tört fel a torkomból. Oldalamban nyilallást érez­ itt­tem, ám nem álltam meg. Az egyik kanyarnál utcai lámpa világított a fehér köd-iv­ben. Amikor éppen ide értem, éreztem, hogy hátulról is egy erélyes kéz ragadja meg vállamat. A tanító egy ola­jp rabig fogva tartott, s hallottam, hogy melle hevesen zilál.­­| Én is levegő után kapkodtam, látszott a leheletem. Ez az ember egész éjszaka szüntelenül követ, és talán is keresztül-kasul be kell járnom vele a jéghideg várost -is állapítottam meg összetörten. Ólomsúlyként nehezedett is­ rám a kimerültség, és lelkemet mély szomorúság töltötte el. Végső erőmet is összeszedve leráztam magamról a­­ kezét. Hatalmas teste azonban fölém magasodott, s tud­jl­tam, hogy nem menekülhetek előle. Nézzük egymást. jj. Megindultságomat nem tudtam palástolni. -Kérem - szólt a tanító miért titkolja a nevét? - Maradék erőm megfeszítésével újra némán a szemébe is! néztem - A nevét szeretném megtudni mindenképpen - mon­­jls dotta mélyről fakadó ünnepélyességgel. Maja váratlanul j|l két könnycsepp csordult ki komoran csillogó szeméből. j| - Nevét és szégyenét mindenképpen kiderítem. A kato- j'S nák gyalázatát s a maga megaláztatását a halál sem törli f|­el. Míg a nevét meg nem mond­ja, én addig soha­ soha el is nem hagyom... VIHAR JUDIT FORDÍTÁSA­­ (Vége) ig3 Színházi figyelő Technikából jeles! Művészetből... Vándorfi László, veszprémi színházigazgató és rendező szeret oltani. Micsurini lelkületű művész. Legújabb oltása egy Paraszt Dekameron. Akárcsak a nagy orosz kertészt Vándorfit is az foglalkoztatja, hogy a napfényes Dél zaftos gyümölcseinek termőterületét kiterjessze a hidegebb, borúsabb Északra. Az általa termeszteni kívánt gyümölcs Boccaccio műve, a Dekameron. Annak néhány közismert történetét kelet-európai paraszti világba oltja. S az oltás, csodák csodájára, megfogan! Sőt, zaftos színházi előadás lesz belőle­­ nyáron Veszprémben, a turisták szórakoztatására, ősszel a sepsiszentgyörgyi bérletesek számára, télen pedig a marosvásárhelyi Stúdió nézőinek. A játszó személyek, egyet Debreczy Kálmán színészt­­ kivéve, mind színiakadémisták. És közülük kerülnek ki a zenészek is - Dunkler Róbert, Giacomello Roberto. A rendezői stáb viszont teljes egészében vendégekből áll. A produkcióról pedig tévedés veszélye nélkül állítható: termelési gyakorlat végzősök számára, a kulináris színházból. Egy évfolyam beavatása az iparként űzött profi színjátszásba. Oltás ez is... Szükségük van rá, ha meg akarnak élni. Vándorfi László néhány évvel ezelőtt Sütő András politikai mesejátékán, az Ihajcsu hajdján hajtott végre hasonló operációt, azt oltotta be... a magyarországi rutinos színját­szásba, s lett belőle Vigyorgó búbánat. A cím, az tökéletesen sütős, az előadás viszont tökéletes giccs volt - Mikulás napi kram­puszokkal, elkoptatott zenés-táncos szellemességekkel. Most viszont megváltozott az oltás iránya: a boccacciói anyag egy fiatal,­­rutintalan, szellemileg friss, nagy játékkedvű s a­ színházat mindennél jobban szerető társaság­gal keresztezve, életre kelő öntörvényű színházi­ produkció születik. Minden porcikájában műgonddal kidolgozott alkotás. Az idézett, veszprémi népiesdh giccsel ellentétben, itt min­dennek szerepe és értelme van: a kidolgozás, a kimunkáltság igazolja a forgatókönyv kevésbé értékes tételeit is. Vándorfi rendezői­ munkáját dicséri, hogy ez a rutin nélküli színházi népség technikából old meg számos -­ egyébként megoldhatatlan - feladatot, hogy ezt megtanította nekik. Az ábrázolás szellemes­sége, a felvezetés ötletessége és minősége révén hiteles és szórakoztató lesz egy népisé­­gében ugyan megkérdőjelezhető világkép. Inkább városi ifjú világképének mondanám, aki a népiségről ábrándozik... Ugyanis a színpadon látotthoz fogható paraszti világ földi mása nem létezik, s a népi erotika is más természetű, mint amit a színisek láttatnak: szemérmetesebb, a nyilvánosság előtt inkább szimbólumokkal, képszerű megoldásokkal, agyafúrtsággal operál, mint­sem a nyers szókimondással. Tanú reá az egész népköltésnek.» A sz­íniakadémia előadásának is azok a valóban értékelhető mozzanatai, amelyek képszerűen mondják­ ki azt, ami egyébként olcsó vicc sem lenne. E tekintetben iskolapélda lehet az apácafőnöknő - Fekete Júlia - és a három apáca egész beállítása, minden megmozdulása. Ahogy repdeső madárként szerelmi táncot jár a kolostorba csöppenő férfi, a Barát - Váta Loránd - vagy a kertész Fiú - Harsányi Zsolt - körül, ahogy az apácanép az ikonokon látott ájtatos pózban menetel, majd a Fiú jelenlétében kéjsóvár női koszorúvá eleve­nedik, aztán visszaalakul... az előadás legjobb pillanatai. Debreczy Kálmán is az ellenpontozó átalakulásban, remekel: Jézus szerepében hol barokk oltárkép, hol rászedett gazda. Ő talán jó megszólaltatója lenne egy igazi, hiteles népi dekameronnak is! Mert nemcsak technikából jeles, tud már egyebet is. Ezt a leckét jól megtanulták a végzős színisek, s a beugró harmadévesek is.­­ Rátérhetnek a következő tételre: ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN Van társadalmunknak egy igencsak vakvágányra tuszkolt rétege: a nyug­díjasok. Európa népességének elöre­gedése, a civilizált társadalmak tu­datos családtervezése, az egyes or­szágokban riadalmat keltő negatív szaporulat elegendő ok lenne arra, hogy figyelmünk a már nyugdíjas, de még szellemileg-fizikailag nem elag­gott réteg irányába forduljon. Ha bizo­nyos mértékig - elszegényedésünk és gazdasági leromlásunk okán - érthető, hogy fiataljaink, de maga a munkanélküliség már-már elviselhe­tetlen helyzete miatt az állam is úgy véli, hogy aki elérte a nyugdíj­korha­tárt, üljön csak otthon, az már kevés­bé elfogadható, hogy parlagon hagyjuk az évtizedek aktív élete folyamán felgyűlt szellemi tőkét. S nincs ez másként hazai magyarsá­­gunk „öregjelével sem. Ma már, hála korunk fejlett orvostudományának, az olykor ránk kényszerített „egészsé­ges" életvitelnek a hatvanon felüli férfi, az ötvenötön felüli nő, eltekintve a ritka kivételtől, szellemileg, sőt fizikailag is képes lenne szakmájában, de akár a társadalom számára is hasznos ,,hobbi”-jában értékest alkot­ni. Vannak, nem kevesen, akik ezt meg is teszik. Közösségi létünk, szer­vezeti életünk, művelődésünk önzetlen tűzápolói ők. Bárki számos példát említhetne saját ismerettségi köréből. Mégis... Ismerős jelenség és egész toldott­­foldott társadalmunkra jellemző a „félreállítósdi”. A legkülönbözőbb indokokkal. Mi tagadás, olykor maga a nyugdíjas korban lévő igyekszik a nyomasztó életérzéstől, a felszámo­lás, csőd, leépítés Damoklesz-kardjá­tól fenyegetett helyzetből így találni meg a kiutat. Máshol „engedj a helyedre, vén trotty” jelszóval „helyet az ifjúságnak” hívik. Mert a fiatal, ha van benne kellő vállalkozókedv, és nincs mit kezdenie a diplomájával, bizony honszeretet ide és oda, de fogja magát és egy határral (olykor többel) odébbáll. Nem is lehet meg­róni érte. Ugyanis a lelkes biztatáson túl, sajnos, kies országunk egyébbel nem marasztalja őket. De mi történik a nyugdíjassal? Unokát istápol, végigjárja a „piacgaz­daságot”, eközben szellemi munkát is végez: észben tartja, melyik maszek­nál olcsóbb a hús vagy akármi más, majd térül­ fordul és visszatér oda, ahol 100 lejjel olcsóbban kapja. Van más is: beállhat családi szakácsnak, eltöltheti megmaradt idejét baráti iszo­­gatással, kávézással, ha még nem­­utálta meg a sajtót, s a média más, bőséges kínálatát, elolvassa a napi­sajtót, izgul a folytatásos filmek való­színű történésein stb. Aztán rendre eladogatja az immár haszontalanná vált szakkönyveit (ha tudományunk gyors fejlődése miatt nem múlták idejüket), és lassan elfelejti, hogy va­laha nemcsak terhére volt a társada­lomnak s - ne adj’isten - szűkebb környezetének. Szomorú sors, ugye? De így igaz. Pedig nem a nyugdíjas hagyja el né­pünket. Nincs miért és nincs hova mennie. Van elég másutt is. S nem is megy. Esetleg gyermekeihez, szíve­sen látott tehernek. A nyugdíjas itthon marad tehát. És várja, várja egy ideig, hogy szükség legyen még rá. Könyve­lést vállal a vállalkozónál, orvosként, ha módja van rá, magánrendelőt nyit, tanárként, ha okosan választotta annak idején szakját, nehézfejű gyerkőcökkel vesződik, megtoldandó szerényke nyugdíját, szakiként még akár jól is járhat, mert „besegít" lendü­letes, ifjú vállalkozóknak némi cigaret­tapénzért. Aztán belefárad és várja a mindent megoldó véget, alig titkolt rettegéssel számlálva eltávozott kortársait a lapok utolsó oldalán. Valahogy úgy kellene lennie, hogy ne hagyjuk veszendőbe menni az évtizedek során felhalmozott szellemi tőkét. Hiszen a nyugdíjasok többségét nem annyira a javadalmazás, mint inkább értékük megbecsülése tölti el elégtétellel. Magyarságunk pedig éppen nem bánhat pazarul a mara­dókkal az amúgy is elszívott szellemi értékek miatt. Lehetne ennek szerve­zett formát is adni? Kérdés, amire talán válasz is érkezhet, s ennek a hasonló helyzetben lévő alulírott mind­annyiunk hasznára aktív támogatója lenne. PUSKÁS ATTILA Vállalkozóknak és magánsze­mélyeknek nagy és kis té­telben Ammmm sör mindig jó! Családi összejövetelekre is elfogadunk megrendeléseket a Fabber sörgyár székhelyén, vagy 20 óra után a 064-14-85-19-es telefonszámon Kolozsvár, Munca sugárút 87 (a Sinterommal szemben) gy míg eldöntő­ük energiánkat, addig „a sorsunkat eldöntő t­érbe szorulnak. Mintha nem is Nagy érdeklődéssel olvastam Nagy Pál írását (Vigyázat, beépítenek! - RMSZ - 1994. október .19.), amely figyelmeztetőül szolgál mindannyiunk számára. Jogos sérelmeket vet fel a cikkíró, és felhívja a figyelmet a „létünket gyökereiben fenyegető” veszedelmekre. Mindannyian érzékeljük nap mint nap azokat az állampolitikai szintre emelt és a lehető legfurfangosabb eszközökhöz folyamodó „beépítési" kísérleteket, melyek magyar közösségünk ellen irányulnak. Viszont nem tudok egyetérteni Nagy Pállal, amikor azt próbálja bebizonyítani, hát jelentéktelen kérdésekre, hatalmi harcokra pocsékoljuk énei közügyek, aggasztó gondok, égbekiáltó sérelmek­­ lennének...”. Az útlevelekben megjelenő állam­­polgárság helyett nemzetiségként megjelenő kitétel kapcsán is megjegyzi: „Nem nyelhetjük le zokszó nélkül ezeket a durva galuskákat (is), nem hallgathatunk...” Ugyanakkor nehezményezi, hogy nem visszük ország-világ elé határozottabban a romániai ma­gyar oktatás, a Bolyai Tudományegyetem, az elkobozott egyházi javak kérdését. És mindennek betetőzéseként felteszi a kér­dést: „Nemzetiségi szervezetünk mikor foglal állást nyomatékosan, egyértelműen a minket jogosan megillető autonómia ügye mellett?” Ezekre a feltett kérdésekre és súlyos kijelenté­sekre szeretnék nagyon konkrétan, a tények felsorolásával válaszolni. 1. Ami az útlevelekben megjelenő, tényleg sértő és súlyos tévedést illeti, három hete kér­dést intéztem a képviselőházban a külügy­­minisztériumhoz, kérvén a tisztázását. Melescanu külügyminiszter úr válaszában kifejtette, hogy­ egyes nyugat-európai országok gyakorlatát követték, mikor az angol és francia „nationality” és „nationalité”-t átvették. De ez egyértelműen állampolgárságot, nem pedig nemzetiséget jelent. Ha ezt sértőnek minősítenénk, kész arra, hogy megvizsgálja, miként lehet orvosolni ezt a tévedést. Mind a kérdés, mind a válasz megjelent az elektronikus és írott sajtóban. Tehát nem nyeljük le zokszó nélkül, nem hallgatunk, és a továbbiakban napirenden tartjuk ezt a kérdést. 2. A romániai magyar oktatást, a Bolyai Egyetemet és az egyházi javakat illetően teljes dokumentációt tudok átnyújtani bármikor Nagy Pál úrnak, hogy hány helyre küldtük el nemzet­i­­ szervezetekhez azokat az átfogó, statisztikai adatokra alapozott beadványainkat, melyek nyomán Európa Tanács Romániát illető feltételei között mindkét kérdéskör tételesen megjelenik. Az Európai Uniónak, az EBEÉ parlamenti közgyűlésének, az ENSZ Emberjogi Bizottságának és még nagyon sok más nemzetközi szervezetnek átadtuk ezeket az anyagokat. Ahányszor külföldi küldöttségekkel találkozunk, mindig átadunk nekik angol nyelvű dokumentációt. Nem beszélve a 492 000 aláírással szentesített kisebbségi tanügyi törvénytervezetünkről, melyet szeptemberben beadtunk a szenátushoz, és ahol mindezek tételesen megjelennek. Az erdélyi magyar történelmi egyházak memorandumot intéztek az államelnökhöz és a parlamenthez a kultusztörvénnyel kapcsolatban. Az ET-nek eljuttatott memorandumunkban is kiemelt helyen szerepelnek ezek a kérdések. És még sorolhatnám. Éppen ezért vissza kell utasítanom azt a kijelentést, miszerint: „Miért nem visszük ország-világ színe elé határozottabban a minden szintű romániai magyar oktatás megoldatlan kérdéseit?” 3. Ami az autonómia kérdését illeti, emlékeztetem Nagy Pált arra, hogy a brassói kongresszuson elfogadott RMDSZ-programban tételesen megfogalmazódik a három szintű autonómiaigény. A képviselőházban napirenden lévő kisebbségi törvénytervezetünk az autonómiaigény konkrét megjelenítése. A román-magyar alapszerződéssel kapcsolatos állásfoglalásban is tételesen megfogalmazódik, majd az SZKT-határozat kimondja, hogy: „ a romániai magyar nemzeti közösség számára elengedhetetlen feltétel a belső önrendelkezést kiteljesítő autonómiajog elismerése, a személyi, helyi, önigazgatási és regionális autonómia". Gondolom, ez világosan tisztázza érdekvédelmi szervezetünk állásfoglalását az autonómia kérdésében. Szükségesnek tartottam tisztázni ezeket a kérdéseket, ugyanakkor felkérem Nagy Pál urat és másokat is, üljünk le és próbáljunk meg valós információkat adni egymásnak, így esetleg elkerülhetjük a sajtó hasábjain keresztüli levelezést. Az odafigyelés mindannyiunk előnyére válik. BORBÉLY LÁSZLÓ képviselő GYÖNGYÖS PÁRTA CSOMAFAY FERENC felvétele

Next