Romániai Magyar Szó, 2003. június (15. évfolyam, 4496-4524. szám)

2003-06-02 / 4496. szám

2. OLDAL Zentai avatás • Az észak-bácskai Zentán szombaton felavatták a Varda­­sasi Magyar Művelődési Intézetet (VMMI), amely a jövőben a délvidéki magyarság kulturális és szellemi központjaként fog működni. Az épület alapkövét tavaly január 22-én, a magyar kultúra napján tette le többed­­magával Szabó Tibor, a HTMH akkori elnöke, s az intézetet szombaton avatta fel Bálint-Pataki József, a HTMH je­lenlegi elnöke és Juhász Attila zentai polgármester. Felmondják az olajszerződéseket • Nyugati­ sajtójelentések szerint Irakban hatályon kívül helyezik a Szaddám Huszein országlása alatt orosz, kínai és francia cégekkel aláírt olajszerződéseket. Bush a francia-amerikai kapcso­latokról • Az amerikai elnök el van szánva arra, hogy az iraki háborúval kapcsolatban Párizs és Washington kö­zött kirobbant nézeteltérésekre fátyolt borítva együttműködjön Franciaor­szággal, és nem áll szándékában boj­kottal büntetni Párizst. „Az eviani (G8- s) csúcstalálkozó nem a konfrontáció terepe lesz, arra kínál alkalmat, hogy beszéljek a világ legnagyobb felelős­ségű politikusaival, tekintet nélkül arra, hogy egyetértenek az Egyesült Álla­­mokkal vagy eltérő nézeteket valla­nak” - jelentette ki a Le Figaro munka­társának nyilatkozva George Bush. Pokolgép robbant Languesában • Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant és két rendőrt megölt egyet pedig súlyo­san megsebesített pénteken a spanyol­országi Navarra tartományban, Sangue­­sa településen. A falu 46 kilométerrel délkeletre fekszik Pamplonától a Baszk­földdel határos észak-spanyolországi tartományban. José­ Mana Aznar kor­mányfő emiatt lemondta részvételét a szentpétervári ünnepségen. A spanyol kormányfő oroszországi útjának ere­detileg tervezett időtartamát már a hétfőn Törökországban bekövetkezett, 62 spanyol békefenntartó halálát okozó repülőszerencsétlenséget követően megrövidítették, a pénteki merénylet hatására azonban teljesen eltörölték. Mariano Rajoy miniszterelnök-helyet­tes az ETA baszk szervezetnek tulajdo­nította a gyilkos robbantást. Beolvad a horvátországi magyar­ság • Továbbra is észlelhető a horvát­országi magyarság beolvadása a több­ségi nemzetbe és ez ellen mozgósítani kell minden társadalmi erőt - áll a horvátországi magyarság jövőjéről, fennmaradásának gondjairól Kó­­rógyon tartott kerekasztal-értekezlet zárónyilatkozatában. Elhangzott, hogy a határon túli magyarság létszáma az egész Kárpát-medencében Horvátor­szágban csökken a legrohamosabban. Az első világháború előtt még száz­ezren felüli, "a második világháború utánra megfeleződött horvátországi magyarságból az 1991-es népszámlálá­son még 22 355 személy vallotta magát magyarnak, a szerb megszállás, a több éves véres bábom következtében azon­ban 2001-ben már csak 16 595 horvát­országi magyart jegyzett a népszám­lálás. Ciprusi rendezés • Abdullah Gül török külügyminiszter szerint a jövő év végéig, a Törökország európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások vár­ható megkezdéséig megszülethet a ren­dezés Ciprus kettéosztottságáról. Tö­rökország uniós reményeit megingat­ná, ha jövő májusban csupán a sziget­­ország görög része válna az EU tagjá­vá. Törökországra nagy diplomáciai nyomás nehezedik, hogy a török cipri­­ótákat a megoldás irányába mozdítsa - írta a Reuters. Orosz-EU-csúcs A protokollé volt a főszerep (Szentpétervár • Széles Róbert / MTI)­­ A csatlakozási szerződés aláí­rása óta először szombaton Szentpéter­­várott került sor nagyszabású európai uniós rendezvényre a jövő májusban taggá váló országok részvételével; az unió Oroszországgal tartott csúcstalál­kozót a 300 éves jubileumát ünneplő Néva-parti városban. Az évfordulóra felújított Konsztantin palotában meg­rendezett tanácskozás fő témája az EU és Moszkva kapcsolatai mellett a küszöbön álló bővítés volt. A csúcson részt vevő Medgyessy Péter minisz­terelnök hozzászólásában arról beszélt, hogy az EU-nak új eszmeiségre, a nagy Európa ideáljára van szüksége. A magyar miniszterelnök úgy értékelte emellett, hogy az új világrend stabili­tásához elengedhetetlen Oroszország és az unió jó kapcsolata. (A csúcs ma­gyar vonatkozású érdekessége volt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a plenáris ülésen mondott köszönetet azokért a tokaji borokért, amelyek Bu­dapest évfordulós ajándékaként érkez­tek a Konsztantyin palota pincéjébe.) Bár a nagyszabású ünnepségsorozat keretében megrendezett orosz-EU csúcson a protokollé volt a főszerep, néhány érdekes politikai nyilatkozat is elhangzott ezen a napon. Putyin békü­­lékeny hangot ütött meg Irak kérdése­ Bush Krakkóban Nincs konfliktus (Varsó • Kovács Péter / MTI)­­ Az észak-atlanti szövetség egységének fontosságát hangsúlyozta, és a meg­osztottságok, vetélkedés elkerülésére hívott fel a krakkói Wawel udvarán el­hangzott nagyívű beszédében George W. Bush amerikai elnök. Bush hitvesé­vel, Laurával együtt péntek éjjel ér­kezett Krakkóba, ahonnan szombaton kora délután utaztak tovább Szentpé­tervárra. Az elnöki pár szombaton az auschwitz-birkenaui egykori koncent­rációs tábor meglátogatásával kezdte programját, megtekintették az ottani múzeumot, és koszorút, virágot helyez­tek el az áldozatok emlékére. Krakkói beszédében, amely látogatásának­ben, kiemelve George W. Bush ame­rikai elnök személyes érdemét az ENSZ Biztonsági Tanácsában Irakról elfogadott határozat kompromisszuma kérdésében. A Moszkva és Brüsszel, illetve a tagállamok viszonyát terhelő vízumkérdés kapcsán azt vetette fel az orosz államfő, hogy pontos menetren­det kellene elfogadni a vízumkényszer megszüntetése érdekében. Romano Prodi, az Európai Unió Bizottságának elnöke óvatosabban nyilatkozott erről a kérdésről, hangsúlyozva, hogy a ví­zummentesség Oroszországgal csak hosszabb folyamat eredménye lehet. Az EU közvetett módon felhívja Orosz­országot, hogy vonja be ismét a nem­zetközi közösséget a csecsenföldi konf­liktus megoldásába. Közös nyilatko­zatában az EU és Oroszország jelzi: „erősíteni kívánják együttműködésü­ket azzal a céllal, hogy hosszú távon közös gazdasági teret hozzanak létre, közös teret a szabadság, biztonság és igazságszolgáltatás vonatkozásában, együttműködési teret a külső biztonság tekintetében...”. A több mint negyven állam- és kormányfő részvétele mellett zajló szentpétervári jubileumi ünnep­ségsorozat vasárnap is folytatódott. Putyin az iraki válság óta ezen a napon találkozott először Bush amerikai el­nökkel, csúcspontja volt, párhuzamot vont a második világháború, a hitlerizmus és a mai nemzetközi terrorizmus között, amelynek leküzdéséhez ugyanolyan kérlelhetetlenségre van szükség. A gonoszt nem szabad lekicsinyelni, figyelmen kívül hagyni, hanem határozottan szembe kell vele szállni - húzta alá. Síkraszállt az észak-atlanti szövetség továbbfejlesztése, a béke és a stabilitás övezetének kiterjesztése mellett. Leszögezte, hogy Amerika és Európa között nincs konfliktus, kie­melve, hogy Amerika Európának kö­szönheti a tolerancia és a demokrácia hagyományát. Köszönetet mondott Lengyelországnak a nemzetközi ter­rorizmus elleni küzdelemhez nyújtott támogatásért, az afganisztáni és iraki szerepvállalásért. Voltak olyan törté­nelmi korszakok - mondta -, amikor Lengyelországnak választania kellett Európa és Amerika között, de ma erre nincs szükség. Ma a szabadság, a demokratikus értékek védelmében az erőket egyesíteni kell. Amerikának szüksége van európai barátai és szövet­ségesei segítségére, tanácsaira, böl­csességére - szögezte le. Aleksander Kwasniewski lengyel elnök (fenti képünkön George Bush-sal) beszédé­ben arra helyezte a hangsúlyt, hogy Európának szüksége van egy erős Amerikára, és Amerikának is szüksége van egy erős Európára. Emlékeztetett arra, hogy az észak-atlanti szövetség ereje a transzatlanti kötelékekből ered, és a szövetség két pilléren, az egyesülő Európán és az Amerikai Egyesült Államokon nyugszik. Megállapította, hogy a jelenlegi lengyel-amerikai kap­csolatok a legjobbak a történelemben, és ez elsősorban a mai amerikai elnök A Bush-házaspár Blair és Putyin társaságában Szentpéterváron érdeme. 2003. JÚNIUS 2., HÉTFŐ MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Hivatalos csoportkép a Konsztantyin-palota előtt: Chirac francia el­nök, Ana Palacio spanyol külügyér, Medgyessy Péter magyar kormány­fő, Tony Blair brit miniszterelnök és Vaira Vike-Freiberga lett elnök Román-magyar támogatás Belgrádnak Nem kétoldalú szerződés (Belgrád • Petky József / MTI)­­ Románia és Magyarország szolidaritását és teljes támogatását fejezi ki azoknak a szerbia-montenegrói demokratikus erőknek, amelyek békés, demokratikus és virágzó európai állammá kívánják tenni országukat - ebben rejlik Kovács László magyar külügyminiszter szerint az egyik üzenete közös pénteki belgrádi látogatásának Mircea Geoana román külügyminiszterrel. Kovács László szerint a Geoanával tett közös látogatás illesz­kedett az európai unió szomszédságpolitikájába. Egyben üzenet a többi térségbeli országnak, hogy szomszédos államok közös érdekek alapján meg tudják találni a mindenki számára előnyös együttműködési formákat. Mircea Geoana szerint a mély barátságnak és a szolidaritásnak a jele. Kovács és Geoana a belgrádi Újtemetőben lerótta kegyeletét a meggyilkolt Zoran Djindjic emléke előtt. Egyetlen, közös koszorút helyeztek el, magyar és román nemzeti színű szalaggal. Román diplomaták is megjegyezték, igencsak ritka számba megy az, hogy két állam politikusai közös koszorúval róják le kegyeletüket. Ez is annak a­­szándéknak a jele - mondták -, hogy Magyarország és Románia mélyíteni kívánja egymással a baráti viszonyt, hátrahagyva a múltból eredő ellentéteket. Kovács tájékoztatta a partnereit arról, hogy a módosítások révén a kedvezménytörvény alkalmazhatóvá vált és most már teljes összhangban van az európai uniós előírásokkal. Megmaradt a törvény eredeti célja, a jogszabály támogatást nyújt a határon túli magyaroknak szülőföldjükön való boldoguláshoz, illetve ahhoz, hogy megőrizhessék magyarságukat, nyelvüket és kultúrájukat. Csütörtökön Budapesten járt a csatlakozási tárgyalásokat vezető brüsszeli diplomata, s megismerkedve a kedvezménytörvény angol nyelvű fordításával azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a módosított jogszabály tervezete teljes mértékben összhangban van az uniós előírásokkal. Kovács a kötetlen eszmecsere során ismét felhívta partnerei figyelmét arra, hogy a kedvezménytörvény nem kétoldalú nemzetközi szerződés, vagyis a szomszédos országok részéről nem a jogszabály támogatása, hanem „tudomásul vétele” szükséges, s Budapest „tökéletesen megelégedne azzal, ha a szomszédos országok nem emelnének kifogást a törvény ellen és nem akadályoznák annak alkalmazását". Hamász-bírálat Csúcselőkészület (Gáza / MTI)­­ Az „izraeli agresszió" leállítását követelte a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin mozgalom cserébe azért, hogy felhagyjanak az Izrael-ellenes merényletek­kel. Utóbbi jelezte, hogy kész tűzszünetet kötni, azaz felhagy az izraeli polgári személyek elleni merényletekkel, ha Izrael is beszünteti „a palesztin polgári személyek elleni támadásokat, a gyilkosságokat, a házrombolásokat és a palesz­tinok letartóztatását". Közben Jeruzsálemben Szlivan Salom izraeli külügyminiszterrel tárgyalt William Burns, Washington közel-keleti meg­bízottja. Az AFP értesülése szerint a találkozónak a jordániai Akabában tartandó amerikai-arab­­izraeli csúcs előkészítése volt a fő témája. • (Jeruzsálem / MTI)­­ Az izraeliek többsége támogatja egy ideiglenes palesztin állam meg­teremtését, a zsidó telepek építésének befa­gyasztását és az izraeli hadsereg kivonulását Ciszjordániából, valamint a Gázai övezetből. A felmérés szerint az izraeliek 59 százaléka ért egyet a zsidó telepek bővítésének leállításával. Az útiterv első szakaszában az izraelieknek és a palesztinoknak egyaránt el kell ismerniük a másik nép jogát arra, hogy saját állammal rendelkezzék biztonságos keretek között. Közben az Iszlám Konferencia Szervezete (UCI) nyilatkozatban támogatta a palesztin, a libanoni és szíriai nép szembeszállását Izraellel. Az izraeli hadsereg pedig részlegesen feloldotta a palesztin területek zárlatát a közelgő csúcsértekezlet előtt tett gesztusként, ám nem teljes katonai kivonulásról van szó. ­ Irak „Meglesznek a fegyverek” (London • Kertész Róbert / MTI)­­ A brit kormányfő a mind erősebb hazai kételyek és támadások ellenére kitart amellett, hogy vannak bizonyítékok az iraki tömegpusztító fegyverek létére. Belső kabinetjének egyik volt vezető tagja azonban vasárnapi lapinterjújában nyíltan a közvélemény félrevezetésével és a hírszerzési adatok manipulálásával vádolta meg Tony Blairt, aki a szentpétervári csúcstalálkozó előtt felvett tv-nyilatkozatában azt mondta: a szövetségesek által eddig kihallgatott, a Huszein-rendszer fegyverfejlesztési programjában részes iraki szakértők vallomásai minden kételyt eloszlatnak a tömegpusztító fegyverek kérdésében. Hozzá­tette: a bizonyítékokat a következő hetekben­­hónapokban összeállítják és nyilvánosságra hozzák. Blair türelemre intette azokat, akik szavai szerint „karosszékeikben ücsörögve azt mondogatják, hogy ez az egész egy nagy blöff­­nek bizonyul majd, és nincsenek is tömeg­­pusztító fegyverek”. Hozzátette: több száz, de esetleg több ezer lehetséges helyszín vár még átvizsgálásra, és a szövetségesek e munkának még csak az elején tartanák. Az iraki háború megalapozására használt hírszerzési anyagok ügye fokozatosan belpolitikai botránnyá érik Londonban. fc # % i A % & * a * * ak s * f­­­z o 9 líiHii­­* kiadja a Transit Rt. Tel. 224-29-62, 222-58-02, 222-94-41,224-36-68. Fax: 224-28-48. E-mail: rmsz@pcnet.ro Internet: http://wwww.hhrf.org/rmsz Postacím: 013701 Bucure­sti O.P. 33, O.P. 17, Piata Presei Libere­­ Bankszámla: 251101104704009545018 (lej) - BANC POST S.A. Palat CFR 2511.1-1970.1 /ROL (lej) - BCR Ag. W.T.C. 2511.1 -1970.2 (valuta) - BCR Ag. W.T.C. Szerkeszti az RMSZ szerkesztőbizottsága: GYARMATH JÁNOS (főszerkesztő, az igazgatótanács elnöke) CSEKE GÁBOR (szerkesztőségi főtitkár, igazgatótanácsi tag) FERENCZ L. IMRE (főszerkesztő-helyettes, igazgatótanácsi tag) SI­KE LAJOS (igazgatótanácsi tag) DEÁK LEVENTE (jogi tájékoztatás) Gazdasági igazgató, igazgatótanácsi tag: FARKAS E. ZOLTÁN, MÁTHÉ ÉVA, SZONDA SZABOLCS, VARDZÁR ERZSÉBET. Reklámokat, apróhirdetéseket személyesen a Transit Rt. titkárságán, illetve a 224-36-68-as telefonon vagy telefaxon, továbbá vidéki tudósítóink révén lehet feladni. Tarifáink: a napi árfolyamon 1 L­SA-dollárnak megfelelő lej, négyzetcentiméterenként (kiemelt helyen, illetve első oldalon: 1,2 dollár), illetve apróhirdetések esetében magánszemélyeknek 1500, intézményeknek 3000 lej szavanként (elfogadunk az összértéknek megfelelő postai bélyeget is!) Tarifáink magukba foglalják az értéknövekedési adót is! Szedés: Transit S.A. Számítógépes tördelés (DTP): Claudiu CIOFIAC Nyomda: Tipográfia CROMOMAN, Bucuresti ISSN: 1221-2423.

Next