Katolikus főgimnázium, Rozsnyó, 1876
Az erély megmaradásának elve s annak érvényesülése a természetben. A természettudományok történetének tanúsága szerint, az emberi szellem, fejlődésének első fokozataiban, egyedül az egymáshoz, térre és időre nézve, közelfekvő természettünemények öntudatos megfigyelésére, s az azok közötti okozatos összefüggés felderítése s megállapítására terjeszkedett. így p. a villámlás, a vele majdnem egyidőben jelentkező villámcsapás és a rá következő menydörgés közti kézzelfogható okozatos kapocs már a legrégibb időben is felhívhatta a gondolkozó fő figyelmét, s ösztönözhette azt e tünemények okának és a közöttük létező összeköttetésnek kutatására. Ámde, e primitiv kutatások s észlelések eredményei, a felfedezetteknek vélt természettörvények s a tünemények végokai , az erők, s csakis azon kis térre s körre szorítkozhattak, amelyben a megfigyelt tünemények mozogtak , s így nem csoda, ha a természettünemények megszámíthatlan sokaságával egyenes arányban állottak az azok megfejtésére felvett erők. A természettudományok fejlődésével, a behatóbb s körültekintőbb észleletek, és különösen az alkalmazásba vett kísérletek alapján kiderült, hogy az, ezelőtt a legkülönbözőbb erőknek tulajdonított, tünemények sokszor egy s ugyanazon erőnek kifolyásai. E tudományos megfigyelések alapján tehát, — míg egyrészt az erők számának szükségképen fogynia, — úgy másrészt az egyes erők tüneménykörének megfelelő arányban tágulnia kelle. A legújabb természettudomány alaposan gyanítja, hogy a természetben csak egy alaperő létezik, mivel jelenleg már minden tünemény kisebb, nagyobb biztossággal a mozgásra vezethető vissza. Az összetett tömegek erői a legkisebb anyagrészecsék erőire bontattak szét. És mivel az anyag változatlansága folytán, ennek minőleges tulajdonsága legkisebb részecseiben is ugyanaz, azért minden lehetséges változásnak oka egyedül a térbeli elrendezettség, elosztás tudni illik a mozgás lehet. Az újabb physika tehát a természettüneményeket a mozgásra, a mozgató erőkre vezeti vissza, melyeknek hatályossága a távoltól függ, mivel két pontnak térbeli viszonya egyedül kölcsönös távolak. Ezt érte el a physika az utolsó évtizedek folyamában a természettünemények legnagyobb részére vonatkozólag, s e cél tökéletes elérésére tör napjaink-ban is, amennyiben egyrészt azon alapos feltevésből indul ki, hogy az elemi erők mozgató erők, s eme erőkben keresi a természettünemények végokait, és másrészt ez erők közös mértékének megalapításával s ennek az erély megmaradásának törvényében tett alkalmazásával a tünemények részére általános kifejezést telt.