Magyar Sakkélet, 1967 (17. évfolyam 1-12. szám)
1967. január / 1. szám
SAKKÉLET A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG FOLYÓIRATA* XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM* 1961. JANUÁR A XXII. magyar bajnokság döntője Amikor egy évvel ezelőtt szövetségünk elnöksége úgy határozott, hogy ezentúl az 50 évesnél idősebb nagymestereknek legalább másodévenként, a fiatalabbaknak pedig minden évben részt kell venniök a bajnoki döntőben, azt lehetett várni, hogy a XXII. bajnokság döntője népesebb, rangosabb és erősebb lesz minden eddiginél. Ám a körülmények alakulása alaposan közbeszólt. A havannai sakkolimpiát a kubai éghajlatnak megfelelően sokkal később rendezték meg, mint elődjeit, olimpikonjaink csak november utolsó negyedében érkezhettek vissza Európába. Válogatottunkból öten a fáradtság indokával, elnökségi hozzájárulással maradtak távol a bajnoki döntőtől, a hatodik, Portisch Lajos pedig a magyar bajnoksággal egyidejűleg, ugyancsak elnökségi hozzájárulással, spanyolországi nemzetközi versenyen vett részt. Két kéz, meg még kettő Persze, a kifáradásnak nemcsak objektív, hanem szubjektív okai is vannak. Abból, hogy egyik válogatottunk az olimpia után mindjárt versenyre kész, még nem következik, hogy a többitől ugyanezt várhatjuk. Hiszen Bilek Istvánnak szinte fellélegzésre is alig volt ideje a hollandiai zónaverseny és a Kubába utazás között, Lengyel Leventének és Bárczay Lászlónak pedig a január elején, Jugoszláviában kezdődő zónaversenyre kellett erőt tartalékolnia. Így nyilvánvaló, hogy a sakkolimpiával a magyar bajnokságot csak az utóbbi idejének némi eltolásával lehetett volna egybehangolni, legalábbis annyira, hogy olimpikonjaink egy részének elindulása növelje a bajnoki döntő díszét és súlyát. Viszont nyilvánvaló az is, hogy az olimpiai szereplést és a bajnoki döntő rendezését irányító két kéznek nem az utolsó pillanatban kell keresnie egymást. Ám nemcsak ez a két kéz nem akart tudni egymásról. A Breyeremlékverseny második fele egybeesett a bajnoki döntővel, s a Budapest-bajnokság középdöntője is decemberben került lebonyolításra. Ez a két rendezvény mintegy száz minőségi sakkozót (mestereket és mesterjelölteket!) kapcsolt ki az országos bajnokság záró küzdelmének folyamatos figyelemmel kíséréséből. Arról pedig, hogy a bajnoki döntősök még kevés szabad idejüket se élvezhessék zavartalanul, a Budapest-kupa csapatverseny utolsó két fordulójának decemberi vasárnapokéra helyezésével történt gondoskodás. A két délelőttön klubhűségből is vizsgáztak egyes versenyzők, különösen az elsőn, hiszen akkor délután még bajnoki forduló is volt. Végül említésre kívánkozik, hogy Budapest válogatottja november utolsó hetében Varsóban mérkőzött a lengyel főváros válogatottjával, s néhány bajnoki döntősünk (Honfi, Dely, A XXII. Magyar Bajnokság megnyitása, ülnek: Szilágyi Gy., Dely, Balogh L. nk. versenybíró, Barcza, Gábor Z. fegyv. elnök, Honfi, Elek F. nk. versenybíró, Kluger, Haág, Alinak, Sándor B. szakfelügyelő, Prelovszky, Jocha, Tompa, M. Kovács, Flesch, Varnusz, Besztercsényi, Csem, Polgár, Hajtun, Portisch F., Pogáts dr., Sápi.