Magyar Sakkélet, 1979 (29. évfolyam 1-12. szám)
1979. január / 1. szám
Beszámoló a két olimpiáról: Férficsapatunk útja a világraszóló sikerig Hogyan szerezték meg a nők a második helyet? A hazaérkezés Soha akkora tömeg nem várt még magyar sakkválogatottat, mint november 14-én a Ferihegyi repülőtéren! Igaz, a mostanihoz mérhető sikerre még nem volt példa szép eredményekben egyébként gazdag múltunkban. Olimpiai aranyérem és ezüst medália! Nem csoda, hogy nagyon sokan szorongtak az érkezési csarnokban. Az MTK-VM klub egyenesen külön autóbuszt indított, akkora volt a jelentkezők száma, így azután a családtagok, jó barátok száma eltörpült a sakkozóké mellett. Eljöttek a régi olimpikonok közül: Barcza Gedeon, Bárczay László, Lengyel Levente, Lilienthal Andor, Szabó László nagymesterek, Flesch János nemzetközi mester, Karakas Éva nk.mester és mások, köztük ismert mesterek, a szakosztályi élet vezetői, mindazok, akik csak módot találhattak a megjelenésre. „Ennyit igazán megérdemelnek aranyérmeseink, ezüstlányaink!” — mondta mellettünk egy régi sakkbarátunk. A veteránok régi szép emlékeiket elevenítették föl, de elismerték: ilyen nagy siker nem adódott meg. „Végtelenül boldog vagyok!” — nyilatkozta Dalmadi Jenő, a felszabadulás utáni évek sakkszövetségének, a MADOS- nak ügyvezető elnöke. Aki vetett, szívesen ünnepel együtt az aratókkal! Ott voltak a várakozók között az OTSH és szövetségünk vezetői, Páder János elnökhelyettes és Balogh Gábor osztályvezető az OTSH képviseletében, elnökünk, Szörényi Sándor és Flórián Tibor főtitkár, valamint intéző bizottságunk, elnökségünk tagjai. Kezükben virágot szorongattak szerkesztőségünk dolgozói is. Nem volt nehéz felfedezni a televízió híradós stábját. A kamera méretei miatt is feltűnt, Vitár Róbert, a tévé riportere viszont eltűnt az érdeklődők gyűrűjében, ui. lapszemlét tartott. Az MTI és több lap elküldte tudósítóit, ők interjúra vártak. És kellett is várni, mert a gép késett. De végül csak megérkezett. A formaságok elintézése után — még a belső helyiségben — olimpikonjaink újból összegyűltek, és a vezetők, az újságírók rendelkezésére álltak. Elnökünk, Szerényi Sándor, elsőként Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának megtisztelő, meleghangú gratulációját adta át, majd szövetségünk nevében köszöntötte a sikerek kivívóit, a csapatok vezetőit, szakembereit, és méltatta sakkozásunk e világraszóló eredményét. Az interjúk befejeztével az együttes tagjai kiléptek a várócsarnokba. Magasra emelt kupával, a Hamilton— Russel-serleggel, jelent meg Portisch Lajos és az aranyérmes gárda, majd Petronicsné Verőci Zsuzsát és Ivánka Máriát láttuk meg az ezüstkupával. Ritka szép pillanat volt, felzúgott a „Hajrá, magyarok!”, a „Szép volt, fiúk!” és a „Szép volt, lányok!”, hoszszú percekig tartott a tapsvihar. Azután Gábor Zoltán, a sportküldöttség vezetője megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, a gratulációkat. Később, amikor a televízió már elkészült a felvételekkel (láthattuk a tévéhíradóban, nem is keveset forgattak!), amikor a villanófényeket tápláló akkuk kimerültek, felbomlott a rend. A családtagok ölelését, a barátok kézszorítását, a sakktársak gratulációit fogadták, s jutott mindenkinek virág, elismerés, kedves szó bőven. S ők feledték a több mint 24 órás út fáradalmait, a boldogság, az öröm mosolygóssá tette az arcokat . . . Gyönyörű szép, feledhetetlen este volt! Az érkezés boldog pillanatai.