Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)
1892-09-11 / 37. szám
Vasárnap, szeptember 11. Budapest, 1892. 37. szám. A „FŐVÁROSI LAPOK“ KÉPES MELLÉKLETE. ELŐFIZETÉS a „Fővárosi Lapokra“ a „Salon és Sport“ melléklettel együtt MEGJELENIK HETENKÉNT. Szerkesztik: Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. WOHL JANKA és ADORJÁN SÁNDOR. ELŐFIZETÉSEK és HIRDETÉSEK a kiadóhivatalba (Budapest, Athenaeum-épület) küldendők. Vaddisznó-vadászat Máramarosban. Egy darab a régmúltból, az ókorból az amit bemutatunk, vagy egy darab azoknak az indiánoknak, négereknek a vadászászatából, kik még nem ismerkedtek meg azzal a bizonyos Schwartz Bertholddal, ki a puskaport feltalálta , sem azokkal a fegyverművesekkel, kik az Express-Rifle Lancastert a hármas Universalt, a Nonplus Útra Fusil-Plume-ot, a Purdyt, a Toplevert, a Pieger és Perfekt Lancastert és a mindenféle kis kaliberű s nagy kaliberű fegyvereit a civilizált világnak közkinccsé tették. A vaddisznó-vadászat Máramarosban, különösen Máramarosnak Verchovina vidékén (mely össze nem tévesztendő a beregi Verchoniával) olyan képeket tár fel a vadászsport kedvelők előtt, milyenekről nem is álmodtak ! Hogyis álmodhatnék mai napság valaki — ha kvalifikált sportsman— olyan vaddisznó vadászatról, melyben lándsák, szuronyok, balták, dsidává alakított kaszanyelek szerepelnek. Már Zrínyi Miklós küzdelme, hogy puszta vadászkéssel kezében a vadkanra támadt, a legnagyobb merényletek közül való és szerencsétlenül végződött, pedig a horvát bán a hősök közé tartozott, ki nem egyszer nézett a halállal szemközt és sem karereje, sem fortélya s ügyessége nem a rendes vadászok előnyei közé volt sorolható. Hát mily merényletes vállalkozásnak látszhatik az a vadászat, melyet ezúttal akarunk megénekelni! Pedig ezek nem hősök, kik rettentő csatákban vettek részt s még hosszú vadászkések, handzsájuk sincsen. Mégis mintha a máramarosi vadászok volnának kegyetlen bosszúállói vadkan által elpusztult hős Zrínyi Miklósnak. Verhovina hegyei alatt, hol a hatalmas bükkösökbe jut a hegyről neki indult vadak falkája, csordája, szomorú halálnak, kikerülhetetlen megsemmisülésnek torkába futottak 1891—92. telén a vigyázatlan vaddisznók, melyeknek pusztulását — miután e nehézkes vidéken minden adatot összevehettünk — igyekszünk bemutatni a »Salon és Sport« olvasóinak. Meg vagyunk győződve, hogy az olvasók alig hiszik, hogy modern vadászaink ugyanolyan, sőt sokkal primitívebb fegyverrel, mint milyennel a horvát bán küzdött s a rövidebbet húzta, végezhetnek diadalmasan a legújabb idők vaddisznóival. Pedig diadalmasan végeztek ! A máramarosi Verhovina, melynek községei közé tartoznak : Hidegpatak, Tornya, Ökörmező, Szinevér, Szinevér-Pojána, Kollvatin stb. Máramaros vármegye észak-nyugati részén fekszik, 791 méternyire a tenger színe fölött. Egyik felöl északról Galiczia, másfelöl nyugotról Bereg vármegye szomszédja. Ezen a vadvidéken elterülő darab föld az, melynek meg van a maga szegénysége és a maga regényessége. Lakosai ügyefogyottak, a föld, melyből élnek, nem adja meg az élelmet. A szegény oroszok az itthon elvégzett munka után nagy karavánokban vándorolnak munkára a Popper-féle galicziai uradalmakba és a keservesen megérdemelt munkabérekből édesítik meg némileg a mostoha föld sanyarúságát. Nyári időben messzire elláthatni a magas hegyekről, a Priszlogról Szinevér-Pojána határát délnyugoti irányban félkörben formáló szirthavas, máskép Kamjanka méltó panorámáját tárja fel a romantikának. A hegyek, a völgykatlanok, a havasok mögül előbukkanó napsugarak az északról kanyargó Talabor folyó mentén elhúzódó fenyvesek, a távoli berczek felöl zúgó patakok, a titokzatos homály, melybe belevegyül a fenyvesek kábító illata : mind oly bódító, oly kápráztató, hogy el nem képzelhetjük az érem másik oldalát, a nyár után a telet. A természet nyáron az élvezetesből marokszámra ontja kedvezményeit és télen megtagadja a legszükségesebbet. Szűkmarkúsága annyira megy, hogy a szegény máramarosi orosz népnek kevés kell a fogyatkozásból még, hogy Árva vármegyét élethűen imitálhassa a nyomorúságban.