Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1874
A) AZ AKADÉMIÁRÓL s a főiskola közügyeiről általában. E tanév több tekintetben nagy fontosságú főiskolánk történetében. Átalán az akadémia reformjára tett előmunkálatok, s közelebbről a jogakadémia uj szervezése ; ezzel kapcsolatban a Vay-Mocsáry alapítvány felének, mintegy 60—70 ezer forintnak folyóvá tétele , és a rég idő óta vajúdott gimnáziumi építkezés ügyének eldöntése, ezek azon kimagasló tények, melyek a jelen tanévet kiválóan jellemzik, s melynek hordereje messze ki fog hatni főiskolánk jövőjére, hogy mennyiben hasznos, mennyiben káros következményekkel, azt igazán csak a jövő fogja megmutatni. Első helyen örömmel kell üdvözölnünk ez évet a Vay-Mocsáry alapítvány megnyithatásáért, mely nélkül bizony szép kevés amit ez évben a jövőre nézve akadémiánk érdekében tehettünk volna. Maradjon áldott, lelkesítő és tiszteletkeltő, mint volt eddig, a nagy lelkű alapító emlékezete a jövőben is. Második helyen örömmel üdvözölhető a jogakadémia új szervezése, a királyi jogakadémiák mintájára. Már ez évben szükségessé vált az átmeneti szervezkedés. A miniszteri szabályzat értelmében az új vizsgálati rendszer, az egyes tanévek végén bizonyos határozottan kiszabott tárgyakból leteendő két alap- és két államvizsgával, a tanrendre nézve maga után vonta az osztályrendszert, az eddigi szabad választás helyett, mely mellett egy-egy tárgyat eddig két osztály együtt hallgathatott. Az osztályrendszer behozatala maga után vonta a tanerők szaporításának szükségét, mert mivel ezután minden egyes tárgy, minden évben előadandó, már a tantárgyaknak csak az eddigi terjedelemben való előadása is a tanerőknek átalán véve megkettőzését igényli. Főiskolánk kormányzó testülete ezt belátván, minden átmeneti és szükséges előintézkedéseket ez irányban megtett. Az első két tanfolyamnak osztályrendszer szerinti szervezése már a lefolyt évre nézve elodázhatlan volt. Ez pedig az eddigi tanerőkkel még így átmenetileg sem volt megvalósítható, így történt, hogy a bölcsészeti szakból Orbán József rendes tanár, a latin irodalom-, oklevéltan, és Magyaroszág történetéből tartott előadásai helyett az európai és magyar alkotmány- és jogtörténet hetenkénti hat órán való előadására kéretett fel ez évre és lett megnyerve. Akadémiánk ezen ifjú lelkű és munkaképességű veteránjának áldozatkészsége képesített tehát bennünket ez évben az átmeneti szervezkedés megvalósíthatására. Szolgáljon ezen ténynek itteni ilyen fölemlítése is, a jogakadémia ügyének szempontjából neki elismerésül, így volt átmenetileg a két alapvizsgálati bizottság is az év végére szervezhető. Az első alapvizsgái bizottságnak tagjai voltak Emődy Dániel elnöklete alatt Antalfi János és Orbán József, a második alapvizsgálatnak Antalfi János elnöklete alatt Bihari Imre és Nemes Ferenc akadémiai tanárok. De nemcsak átmeneti, hanem a jövő évre mint végleges úton szervezése is megtörtént ez évben a jogakadémiának. Már az 1874-ki júliusi és szeptemberi egyházkerületi közgyűlések által kimondatott ugyan, hogy jogakadémiánkat az új tanulmányi rendszer behozatala s az ezzel járó áldozatok mellett is fent kívánjuk tartani, de úgy, hogy ez a tanári fizetés kimondott javításának