Sárospataki Füzetek 8. (1864)

Erdélyi János: Előszó

a tanár adja elő a­mit eléje adnak, és azzal megteszi kö­telességét. Azonban, hogy példával kezdjük a cáfolatot, hol volna név szerint Németország tudományos irodalma, ha majd­nem harminc egyeteme tanárainak munkásságát kivennék belőle évenként vagy századok óta. Ellenben mi volna más részről a mi tudományosságunk, ha a XVII. század írói mun­kássága együtt nőtt volna az idővel mind e mai napig? A mi gondolatunk szerint a tudományok ügye nagy részben a tanárok munkásságával együtt jár. Emelkedik és száll alá részvétük szerint. Mert a rendezett életben minden osztálynak megvan a maga tenni­valója; a tanárok mu­lasztásait államférfi, katona vagy pap sohasem pótolhatja. Senki nem fog immár csodálkozni, ha folyóiratunk ezen­túl az egyházi szaknál tovább terjeszkedik. Ez a protestáns elv természetében alapszik. Egyházunknak már épen az a dicsősége, hogy midőn ama véletlen elvet vallja, a tudomá­nyok minden nemű gyarapodását befogadja, a szabad gon­dolkodást fejti, sőt az ítészet megtámadását is elbírja. Hanem másfelől csodálkozásra méltó, hogy épen ily előföltétek mel­lett hazánkban ez idő szerint nagyon másod­rendű érdekelt­ség tapasztalható iránta, úgy mondják, hogy a politikai élet zsibbadtsága teszi e meglangyulást. Nem lehetetlen. De, hát a protestan­tizmus csak rérpart-e hová az életből kiszorított eszmék me­nekülnek? Vagy most épen nincs erre eset? Valóban össze­vetve a jelen évtizedet az d­öbbenivel, van különbség az esz­mék iránti türelemben, s meglehet, hogy ez téteti össze ve­lünk karjainkat, mintha minapi küzdelmeink minden jöven­dőre elég volnának immár. Ily gondolattal véletlenü­l csalódnánk. Sőt föl kell va­­lah­ára ébredni bennünk azon tudatomnak, hogy nem elég külső izgatás, nyomás vagy épen üldözés idején vagy ellené­ben tanúsítani erélyt és kitartást, hanem meg kell szokni az ön­érzet dicsőségét, mely nem csupán a visszahatás (reactio) diadalára van szorítva, hanem kész magából indulni, csend­

Next