Sárospataki Lapok, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-11 / 38. szám

Első évfolyam. 38. szám. Sárospatak, 1882. szept. 11. SÁROSPATAKI LAPOK S a==—=s? Előfizetési díj: Helyben és vidékre, postai szétküldéssel, egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr. » =====* A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. A SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYE. — :Lv£eg-i elem. minden la étfem. — ·= ff Hirdetések díja: 4 hasábos petit sor többször való közlésnél 5, egyszeriért 7 kr. sorra. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. $ =——==4 TARTALOM : „Hallgassa meg a zsinat megbízóit is.“ Görömbei P. „Még egy szó a miniszteri leiratra és a zsinathoz.“ Zombori G. „A felső-szabolcsi egyházmegye közgyűlése.“ Vas M. „Az alsó-zempléni egyházmegye őszi gyűlése.“ s.a. „Vegyes közlemények. Hallgassa meg a zsinat megbízóit is. 1882. szeptember 10. A fejsze a református autonómia fájának a gyökerére vettetett s vége lesz annak, ha a miniszteri leiratban kijelölt „pontozatok“ a „szervezetbe“ beillesztetnek. Íme az idő mily hamar igazat adott Török Pálnak és a tiszáninneni kerület zsinatolni nem akaró „kisebbségének.“ Magam is több ízben nyilatkoztam a zsinatolás ellen , de midőn láttam, hogy hiába minden ellenzés, azt mondtam: „én a zsinatban panaceat bajaink orvoslására nézve nem látok. . . . De vannak, kik azt látnak . . . tehát ám legyen“ sat. (Prot. Egyh. Isk. Lap, 1881. évi 25. sz. 796. 1.). Az előmunkálatokról pedig általánosságban ezt mondottam: „Látva az ügyek menetét, megfigyelvén a helyzetet s viszonyokat, ismerve a tényezőket s vizsgálva a konvent által készített munkálatokat: én részemről félek, nagyon félek, hogy a mi vérrel szerzett önkormányzatunk maholnap csak üres hanggá, puszta szóvá, a rövidlátók szemeinek kápráztatása végett hangoztatott formasággá lesz, az önkormányzat sarkalatos elveinek megtartása nélkül. Az egyes egyházak és egyházmegyék helyett beszélnek már is és nyilatkoznak majd a küldöttségek, bizottságok és zsinati képviselők.“ (Prot. Egyh. Isk. Lap, 1881. 36. sz. 1140. 1.). Ezeket akkor írtam, midőn láttam, hogy oly komoly tárgyban, mint a ref. segélyalap felállítása, az egyes egyházakat, sőt az egyházmegyéket sem kérdezték meg , hanem csak küldöttségek nyilatkozatára alapították eljárásukat a kerületek. De nem hittem, hogy a tények alapjára fektetett ezen beszédem oly hamar beteljesedjék. íme beteljesült ezen igénytelen szavaimban, hogy: „a logikai következtetés nem jóslat, hanem természeti törvényszerű fejlődés. De ne rekrimináljunk. Vegyük szemügyre a tényeket s a helyzetet ma. Nézzük a miniszteri (vagy királyi?) leiratot; mert ezt is nehéz volna megmondani, hogy melyik szóval jelezhetjük tehát: miniszteri-e vagy királyi? S alkotmányos érzelmű ember el nem gondolhatja, hogy mire való volt a leiratba a királyi felség nevét belehozni; mikor úgy is mindenki tudja, hogy a miniszter a királynak is felelős s annak nevében is cselekszik. De nézzük, mondom, a helyzetet és a leiratot. Tudjuk, hogy a zsinatolók rendezni akarták a zsinatban az iskolaügyet, a zsinati munkálatok megerősíttetése által el akarták érni azt, hogy az állam a közigazgatási közegek kötelezése által segédkezet nyújtson határozataink végrehajtásához , és az egyetemes magyar reform, egyház egyesítését. Nos?!? Látjuk a leiratból, hogy a középiskolák ügyében alkotott rész egyszerűen „félretétetni“ rendeltetik. Határozatainkhoz a segédkéz nyújtása, a leiratban kereken megtagadtatik. Az öt ref. egyházkerület egyesülésének örülnek odafent, de aminek ott örülnek, nekünk az afféle dolgoknak már éo ipse nem mindenkor lehet örvendezni, ide alant. Mit nyertünk tehát eddig a zsinatolás által ?! Semmit, éppen semmit. Nyertünk egy leiratot, mely autonómiánkat nem megnyirbálni, megcsonkítani, hanem teljesen megsemmisíteni akarja. Mert ha a ref. hitfelekezet akármily sérelmes rendelet végrehajtására magát önalkotta szabályokban kötelezi, akkor önkormányzati jogát már feladta. Pedig a leirat ezt köti ki, hogy a szabályzatba bele kell illesztenie a zsinatnak. Felhagyja ugyan „kegyelmesen“ a „felirati“ jogot, de kérdheti bárki, hogy mi értelme van a panasznak, a feliratnak akkor, ha egyszer én rajtam vagy valamely testületen elverték a port ?! . . . Mi szükség volna ily kötelezettség a ref. egyház részéről, önalkotta szabályaiban ? Hiszen a miniszternek joga van megkívánni a haza területén létező minden nyilvános társulat, testület és felekezetiül, hogy az állam érdekeit veszélyeztető határozatokat ne hozzon, nemzetellenes intézkedéseket ne tegyen, mert ha tesz, a felelős miniszter a társulatot feloszlatja, működését beszünteti, az egyházmegyei vagy kerületi gyűlést betiltja, az iskolát bezáratja (mint talán Turóc-Szentmártonban ?) sat. Nekünk ezt nem kell önalkotta szabályainkban kikötni. Az alkotmányos, felelős miniszternek ezen joga a felügyeleti jog fogalmában gyökerezik. Akkor pedig, mikor mi hazafias, nemzeti szellemben s a parlament által hozott törvények értelmében működünk és teljesítjük kötelességeinket, vallás-erkölcsi, közmívelődési, közerkölcsiségi tekintetben, hogy, mondom, ekkor is kitegyük magunkat, szabad önelhatározásunkból annak, hogy a miniszter velünk tetszése, belátása szerint rendelkezhessék, ez a legkönnyelműbb öngyilkosság, vérrel szerzett alkotmányunk sarkelveinek szétrombolása lenne. Ezt egy református zsinat nem teheti. És ha teszi , az ősök lelke kiált fel ellene az igazságos Istenhez.