Sárospataki Református Lapok, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
1. szám Sárospataki Református Lapok 3. oldal új esztendő lefátyolozott arcába. A homályból egy írás csillog felénk: Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. És ettől az igétől, amit ott látunk csillogni az újesztendő homlokán, megvidámodik a szívünk és predestinációs hittel nekivágunk a jövendőnek. Betűzgessük ki, mit jelent a mi számunkra ez az ige ? ! Ezt jelenti: Az újévben talán szerencsétlenség ér és nyomorék leszel. Talán elveszíted kenyeredet, gyermekedet. Talán meghalsz, talán elpusztul, amit építettél, talán elhagynak álmaid, vágyaid. Talán olyan leszel, mint az elhagyott gémeskút a téli pusztában. Ezer és ezer „talán“ és talány vár reád. De mindez semmi, mindez nem rettent, mindez nem veszi el szemed csillogását, életkedvedet, hitedet, mert az újesztendőben is. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ugyanaz Neked. Vagyis: orvosod, vigasztalod. Megváltód. Ugyanaz neked: életcélod, becsületed, üdvösséged. Ugyanaz neked: igazságod, utad, életed. Tartalma napjaidnak, egyedüli pozitívuma az életnek, ahol giccs, humbug és hazugság lett minden. Ugyanaz. Elvehet tőled az élet mindent, vagy ami talán egyremegy, adhat mindent az új esztendőben. Akár ad, akár vesz, neked megmarad Ő, a te életed Csendes Társam te belenézel hittel arcába, elgyönyörködöl benne, megtalálod benne az örök időn pusztuláson felülálló Ént, önmagadat, a krisztusi embert. Az újesztendőnek alfáját és ómegáját. És ha őt nézed, látod, követed, akkor tudod: ez az év is csak tiszavirág lesz az idő nagy folyójában, amelynek partján ott áll, elsodort évek, életek, piramisok felett az örök „Ugyanaz“, a Krisztus. Minden nosztalgia, halálfélelem és letörtség érzékeny dalocska csak. Az új évben is az örök, az igazi emberi ének, az Isten eposzának felséges dallama, amely felrázza és tusába viszi még a haldoklókat is, ez: Krisztus mindörökké ugyanaz. És ha vele vagyok, én is ugyanaz vagyok. Halálon, enyészeten és percnyi éveken felülálló Isten embere. Tudom: mindennek meg kell halni, fűszálnak, bogárnak, embernek, obelisknek, időnek Tudom: meg fog halni ez az év is. Elfoglalja a múlandóság, mint a kiöntött folyó habjai a völgyet. És ez szívvidámító és ez jó, hogy így van. Mert a múlandóság, mint fekete háttér, annál jobban kiemeli számomra ezt: Krisztus ugyanaz. Az idő vén kriptájában halott évezredek felett ott van ez az ige. Az új év homlokán és az ezután megszülető évek bölcsőjén ott van ez az ige. Szívemben ott van ez az ige. A földön ott van, az égben ott van. Ott van a zúgó erdőkben, beírva az arcredőkben, ott van a csontokban, amik széthulltak, ott van a szívekben, amik ezután fognak még dobogni. Ugyanaz, ugyanaz! Ez az örök himnusz. Ez a lakodalmi ének és a halotti ének. Ez az új év első vasárnapjának és minden napjának üzenete, veleje, értelme : Krisztus ugyanaz. Menekülő élet! Új év első vasárnapján adj hát találkozót az Ugyanaznak, hogy ebben az évben is, az örökkévalóságban is, te is ugyanaz maradhass: megváltott ember, az örök élet letéteményese. A frázisokba, amik az új évet köszöntik, belecsendül ez az elmúlhatatlan örök ige. És az évek, amelyek elvonultak s amelyek ezután jönnek, rámondják: Ámen. II. Istennel. Vázlat. 127. zsoltár 1—2. v. A kínosan végzett, verejtékes és mégis haszontalan emberi munkáról szól a görögök szép legendája. Sisiphosnak büntetésből egy hatalmas sziklát kell felhengeríteni egy hegy csúcsára. Mikor már csaknem felér, akkor a szikla kicsúszik kezei közül, visszazuhan a mélységbe s neki újra kell kezdeni a munkát. Az Évek szállnak, de a Sisiphos munkája változatlan marad, újra és újra végzi hiábavaló és eredménytelen munkáját. Örök szép igazságot példáz ez a legenda: haszontalan minden emberi munka, ha Isten nem segít. Ma emberek és nemzetek a Sisiphos munkáját végzik. Miért van ez? Miért kell haszontalanul elveszni hagyni munkás napok gyümölcsét? Miért kell megízlelni embereknek és népeknek Sisiphos kínját? A feleletet a szent lecke adja meg: Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző! Az új esztendőben Isten ismét leszögezi, elismételi, előttünk minden idők örök igazságát: Emberek! Istennel! Isten szerint! Isten segítségével végezzétek munkátokat. Ő legyen a tanácsadó, a tervező, a jóváhagyó, a segítő. Ha nem, akkor a zsoltárka szava telik be rajtatok. Hiába ti nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek. A közelmúltban, mikor úgyszólván mindent elvesztett ez a szegény maradék magyarság, írók és történészek telekürtölték a magyar közvéleményt azzal, hogy a turáni átok az, amely pusztít minket. Melyet onnan hoztunk még boldog Ázsiából, amely a viszálykodás, megtorpanás, elcsüggedés miazmáit lopja bele a magyar lelkekbe. Ezért késik a jobb és víg esztendő! Turáni átok nincs. Turáni átokkal sújtott magyarok nem voltak és nincsenek De voltak és vannak átkos lelkűek, akik Isten nélkül csináltak számadást a magyar Feladatról. Akik nem hallottak, vagy nem akarták megérteni a 127. zsoltárt: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.“ Így van, így lesz, míg csak meg nem érti mindenki ez új esztendőben: szegény és gazdag, koldus és mágnás, református és katholikus, hívő és kommunista, hogy nem a szónoklatok, nem az ügyes szerződések, nem a barátságos Olaszország, nem az új képviselőválasztások, nem a királyság, vagy köztársaság, hanem egyedül és kizárólag az élő Isten hatalmas segedelme az, amit meg kell szereznünk s amire építenünk kell. Borzasztó dolog éjszakának évadján magas hegyek között bolyongani szédítő mélységek felett, elhagyatva és vakon. De vigasztaló és bátorító, ha ügyes, tapasztalt vezető jár előttünk, aki garantálja.