Siklós és Ormánság, 1904 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1904-01-02 / 1. szám

1904. január 2. „SIKLÓS ÉS ORMÁNSÁG“ (1-ső szám)­ ­ 3-ik oldal, úgy a földes uraság mint a község közön­ségére jutott rész kihasittassék. Miután az 1847. évet megelőző idők­ben Siklós mezőváros határa, földjei, rétjei és közös legeltetési joga, olyan zavarban és bizonytalanságban volt, hogy e miatt folytonos panaszok és patvarkodások me­rültek fel a város és a földes uraság kö­zött, s hogy ezen visszás állapot megszün­­tettessék és a józan gazdálkodás minden oldalról előmozdittassék és a község lako­saiban a szorgalom serkentessék, az ipar fejlődjék. Siklós mezőváros közönsége és a földes uraság, a felejthetetlen emlékű gr. Batthányi Kázmér között egyezség jött létre, melynek értelmében­­ a város határában szétszórva lévő föld- és rét-darabok, tago­­sittatván, úgy a földes uraság, mint a me­zőváros közönségének eső részek elkülö­nítve lettek s az eddigi közös legeltetés meg lett szüntetve, de mégis, hogy a köz­ségi lakosság marhái elegendő legelővel legyenek ellátva, a tulajdonos földes ura­ság a szerződésben részletesen körülirt fekvőségeket adta a városnak, mint erköl­csi testületnek kizárólagos tulajdonába és használatába. Ebből tehát világos, hogy daczára annak, hogy a községi legelőre a község lakosainak különösen az a része hajtotta ki legeltetés czéljából marháit, a­m­ely föld­­miveléssel foglalkozik, de a fentiekből vi­lágos, hogy erre jogosítva volt és van a község minden egyes lakosa, s világos, hogy a legelő községi tulajdon és annak egészéről, vagy egyes részeiről is maga a község közönsége, (képviselő testület által) rendelkezik, természetesen mindig a tör­vényhatóság helybenhagyása és az erről szóló törvények szoros betartása és korlá­tai között. Azért tehát a község ne engedje magát félrevezettetni s nyugodt szívvel el­fogadhatja azt az álláspontot, mely fenti sorainkban kifejezésre jutott s melyet a képviselő testület is magáévá tett. (Y) (Elfojt egy tüszszentést.) Mégis kell vilá­gosság. (Tapogatódzva meg akarja gyújtani a gyertyát az asztalon, de a doboz gyújtót leejti. A padlóra térdel és úgy teszi meg.) Bölény: (jobbról, utczai ruhában. Mintha a szomszéd szobába akarna kiálta­ni.) Visszatértem a kulcsokért! Bárány : (Bölény felé háttal, tenye­rével eltakarja a világosságot, félre.) Jaj, az álkulcsokért a betöréshez. Bölény: (meglátja Bárányt) Hé! Ki az! (Félre.) Asztalfiókom mellett térdel, elfödve a világosságot, hogy észre ne ve­gyem. Ez betörő, semmi kétség. (Bárány tüszszent.) Tüszszent is rá, hogy igaz. (Há­tulról megragadja.) Megvagy gazember! Azonnal valldd be, hogy . . . Bárány: Kegyelem, nagyságos és méltóságos Papakoszta vagy Affendakisz úr, nincs Wertheim-kulcsom .... Hapszi! h­apszi! (A gyertya elalszik.) Bölény: (Bárányt még mindig fog­va.) No! Sötétség ... Ez a meglepetéstől meggabalyodott. — Ha őrültnek is teszed magad, nem menekülsz. Engem ugyan el nem bolondítasz. Ismerjük már az ilyféle jómadarakat a tollakról. El, egyenesen a sarki rendőrhöz ! (Felránczigálja.) Bárány: Hapszi! (Kicsit magához tér, vakmerően.) Hát ez már impertinenczia! Saját lakásomban a betörő gazdának tolja fel magát. Ilyen gazság! Hapszi . . . Külön­ben is nem vihet el semmit, tisztelt betörő úr, üres a zsebem is, tessék megnézni. (Kifordítja zsebeit.) Bölény: Ejnye adta gazembere ! Ki akar játszani. No ezt a pofozni való ábrá­­zatot látnom kell! (Zsebéből kivett gyújtó­val világít.) Bárány: Hapszi! (Elfujja a gyújtót.) (Ismét sötétség, mire egyszerre mind­ketten egymás arczába világítva, meggyújt­­ják a gyertyát.) Bölény: Ah?! . . . Hiszen kegyed a harmadik emeleti színész: Bárány Oszkár. Mit jelentsen ez? . . . Bárány: (Eszmélve) És kegyed nem Papakoszta, sem Affendakisz úr, hanem Bölény Mihály, a háziúr! Hát hol járok én ? Hapszi! . . . Bölény: (Nevetve) Egészségére! — Bizony az én első emeleti lakásom előszo­bájában. Az az ostoba Jancsi nyitva hagyta az ajtót. Bárány: Tehát nem a harmademe­leti hónapos szobámban vagyok, a miért négy havi bérrel tartozom? — Úgy látszik nekem három emeletnyi járásnak tűnt fel az egy emeletnyi járás, mert annyiszor csúsztam vissza mámoros állapotomban. Ezennel bocsánatot kérek a háborgatásért. Remélem nem fog feljelenteni „magánlakás­sértés“ czímen, párbajra sem hív ki, mert én ellenszenvvel viseltetem az iránt. Bölény: Szó se legyen arról. Inkább mondja meg honnan jön? Csak nem a saját zsebéből került ki a költség, amiből olyan helyzetbe jutott, hogy haza sem talált? Bárány: A „F. K. E.“ által ren­dezett Sylvester estéjén kapac­itáltam be magam. Hapszi! .... Ni csak most jut eszembe, hogy engem tulajdonképen igen tisztelt Bölény úrért, az egylet egyik alapító tagjáért küldtek, hogy elvigyem oda. Azon­ban előbb odafenn lakásomban rendbe akartam szedni magam. Bölény: Épen oda igyekszem, ba­rátom. Bárány: Hiszen akkor pompás! Hapszi! . . . Tetszik tudni engem felkértek, hogy műsorukban lépjek fel. Én elvállaltam, de náthás voltom miatt nem lehet. Nélkülem pedig nem sikerül az estéjük. Hanem — hogy folytassam — egyszerre csak észre­veszik Bölény úr hiányát. Mivel e házban lakom, nosza ide szalasztottak engem — csakhogy én inkább bukdácsoltam . . . Bölény: Száz szónak is egy a vége — induljunk! Bárány: (Gondol egyet) Igen, hanem én előbb kérném valamire. Adjon egy ko­ronát kölcsön jövő Sylvesterig. Hapszi! Bölény: Ugyan minek ? Bárány: Ha oly nagyon óhajtja tudni, legyen. Egy szép újévi kártyával akarom meglepni­­ Önt. Bölény: Hej de ravasz kópé, előre megmondja, hogy a pénzemen gratulál. Hahaha! (Oldalbaböki) Jól van no! Abban a reményben, hogy kaczajt támasztunk a „F. K. E.“-ben . Sylvester-éji kalandunk elmondásával, megadom. Bárány: (Bölényt karonfogva, indul kifelé) Hapszi! . . . . Tüszszentettem, hát igaz! (Mindketten él.) Községi közgyűlés. A nagyközség képviselő testületének múlt év deczember 29-én közgyűlése volt, melynek lefolyásáról tudósítónk követke­zőkben számol be. Községi biró a megjelenteket üdvö­zölvén, a közgyűlést megnyitja. Olvastatik a múlt ülés jegyzőkönyve, mely észrevétel nélkül hitelessittetik. A tárgysorozatra át­térve elég langyos érdeklődés mellett köz­ségi jegyző ismerteti a hetivásár helypénz­­szedés bérletéről bérlőkkel kötött szerző­dést, úgy az országos vásárbérlőkkel meg­kötendő szerződés tervezetét. Előbbi szer­ződés lényegtelen módosításokkal helyben­­hagyatott. Utóbbinál utasítva lett a jegyző, hogy a tervezet szerint bérlőkkel a szerző­dést aláírassa s erről a legközelebbi gyű­lésen tegyen jelentést. Póttárgysorozaton volt Bl­u­m Sándor kérvénye, mely szerint téglagyár építés czéljából a közlegelőből másfél holdat óhajtana a községtől megvenni s vételár­ként 500 koronát hoz ajánlatba. A községi elöljáróság tárgyalta az ügyet s mivel a megvenni szándékolt terület kopár, s lege­lőnek nem alkalmas, az eladást ajánlja, mindazáltal a vételárt 600 koronában ki­vánja megszabni. Pakuszi Gyula azon kijelentése után, hogy most érdemileg a kérdés felett nem tárgyalunk, hanem 30 nap közbevetése után fogunk a kérdéssel érdemileg foglalkozni, ma az döntendő el, vájjon érdemtárgyalásra kitűzzük-e a kérel­met. N­o­v­á­k Péter érdemlegesen hozzá­szól az ajánlathoz és kifejti, hogy a község nincs jogosítva a kérdéses területet eladni, mert az a közlegelő a községi közbirtokos­ságé, a község lakosságának marhái ott legelnek a közelben és ha gyár állittatik fel úgy könnyen szerencsétlenség származ­­hatik, azonkívül a homoki szőlőtelepítés annyira terjed, hogy az ottani homokföld ára tetemesen emelkedett, a kérelmet eluta­sítaná, vagy ha a község el akarja a földet adni, úgy azt nyilvános árverésen eszkö­zölje, s különben is itt az ideje, hogy a közbirtokosság érvényesítse jogait a köz­séggel szemben, ha kell per útján is. Kossa Dezső reflektálva előtte szóló szavaira, bizonyítja, hogy a kérdéses terü­let a község egyetemének, tehát a község­nek képezi a tulajdonát és ő sohasem tér el ezen igazság kijelentésétől s nem törő­dik azzal, hogy tán népszerűség keresésből elferdíteni óhajtanák az igazságot, mint az előtte szóló is, ki jobb tudomása ellenére, azt a hitet óhajtja elhinteni, mintha a köz-­ legelő nem községi terület lenne. Egyéb­iránt ő neki a község érdekeit kell védeni, nem törődik előtte szóló perreli fenyegeté­sével, hallotta ő ezt már többször s áll elébe, mert tudja, hogy szilárd alapot kép­visel és előtte szóló úgy járna, mint az egyszeri kos, mely homlokával akarta a falat bedönteni s midőn ezzel megpróbál­

Next