Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-28 / 123. szám
II a SZOT titkárságával (Folytatás az 1. oldalról) a többgyermekes anyák helyzetére. A SZOT vezetői hangsúlyozták, az általános eredményeken belül nagy gondot kell fordítani arra, hogy a lakosság minden rétegének tovább növekedjék az életszínvonala. Ennek érdekében szükségesnek tartják, hogy az elkövetkezendő évek során az előirányzott életszínvonal növekedés megvalósítása mellett inntézkedések történjenek a személyi jövedelmek, valamint a dolgozók szociális, kulturális ellátottsága terén jelentkező társadalmi feszültségek és igazságtalanságok felszámolására. Mindezeket figyelembe véve, a SZOT vezetői egyetértenek azzal, hogy a termelési szférában a bérpolitikai fő módszere intézkedések a vállalati eredményekhez kapcsolódjon, a hatékonyabb, termelékenyebb munka függvénye legyen. De emellett politikailag szükségesnek tartanak — éppen a keletkező feszültségek enyhítése érdekében — központi bérpolitikai intézkedéseket is. Ugyancsak helyesnek tartják a nyereségérdekeltségi rendszer további fejlesztését. Ezzel együtt azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy a már ma is meglévő aránytalanságok, a vállalatok további differenciálódása következtében fokozódhatnak. Ezért szükségesnek tartják, hogy a szabályozási rendszer továbbfejlesztése során erre kellő figyelemmel legyenek. A SZOT Vezetői hangsúlyozták, hogy amennyiben sor kerül a népgazdaságilag szükséges ármozgásokra, úgy azok kiegyenlítése bér- és szociális intézkedésekkel történjen. Árukompenzálás esetében törekedni kell arra, hogy pedig az hasonló jelentőségű árukategórián belül történjen. A kormány és a SZOT vezetői az elért eredmények tartóssá tétele, az életszínvonal további növelésének megalapozása érdekében szükségesnek tartják, hogy tovább javuljon a munka szervezettsége, az állampolgári és a munkafegyelem, a vezetés színvonala. Felhívják a vállalatok vezetőinek, dolgozóinak, szocialista brigádoknak a a figyelmét, hogy az MSZMP X. kongresszusa tiszteletére folyó szocialista munkaverseny mindezen célok sikeres megvalósítását hathatóan segítse elő. A kormány és a SZOT vezetői megtárgyalták a Tiszamenti árvíz okozta helyzetet. Nagy jelentőséget tulajdonítanak az árvíz sújtotta lakosság megsegítésére kibontakozó országos mozgalomnak, melynek keretében az egész társadalom, vállalatok, szövetkezetek juttatnak pénzbeli és természetbeni segélyt az árvízkárosultaknak. Megállapították, hogy a nagy károk helyreállításában a legnagyobb segítséget mind a károsultaknak, mind az egész országnak az jelenti, ha a dolgozók összefogásával a termelő üzemek, vállalatok, szövetkezetek munkájuk javításával a nemzeti jövedelem tervezettnél nagyobb növelését érnék el. A kormány és a SZOT^ vezetői felhívják a vállalatok, üzemek, szövetkezetek vezetőit, társadalmi szerveit, a szocialista brigádokat és minden dolgozót, hogy erőiket összpontosítsák e cél elérésére. (MTI) Egyedülálló kőzet a Holdról . „A NASA kedden bejelentette, hogy egyedülálló darabra találtak a Hold-kőzetek között, amelyeket az Apollo— 12 legénysége 1969 novemberében hozott a Földre. A kődarab feltehetően 4 ezer 600 millió éves, eredete a rendszer kialakulásának napidejére vezethető vissza, s így a legrégibb kőzet, amelyet eddig a Holdon találtak. Citrom formája van, és rendkívül gazdag radioaktív elemekben. Houstonban dr. Paul Gast, az űrhajózási központ hold- és földtudományi osztályának vezetője a felfedezéssel kapcsolatban a kődarab korára utalva kijelentette, ebből arra következtetnek, hogy Hold felszínének egyes részei a gyakorlatilag változatlanok maradtak a naprendszer kialakulása óta. FRANCIAORSZÁG Baloldali pártok felhívása a kormány törvényjavaslata ellen Rövidesen újra a nemzetgyűlés elé kerül, második olvasásban a francia kormány elnyomó törvényjavaslata, amelyet első olvasásban történt elfogadása után a szenátus lényegesen módosított. Ebből az alkalomból a törvénytervezet ellen kezdettől fogva küzdő 13 baloldali párt és szervezet újabb ellenállásra szólított fel. A felhívásban rámutattak, a szenátusban törvényjavaslatról lefolyt vita is bebizonyította, hogy mennyire veszélyes az elnyomó törvénytervezet a demokráciára nézve. Az aláíró szervezetek ezért felhívják a demokratikus szervezeteket és a szakszervezeteket, hogy juttassák kifejezésre ellenzésüket a képviselőknél, a megyék prefektusainál, még mielőtt sor kerül a javaslat újabb nemzetgyűlési vitájára. • • • A párizsi bíróság szerdán tárgyalja a La Cause du Peuple című anarchista folyóirat két letartóztatott szerkesztőjének, Le Dantecnek és Le Bris-nek az ügyét. A balos csoportok ecyik ülésükön, amelyen Jean-Paul Sartre elnökölt (a letartóztatások után ő vette át az említett lap szerkesztését), utcai tüntetést hirdettek meg a bírósági tárgyalás napjára. Az igazsági palota két nagy rendőri erők környész állták meg. (MTI) SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. május 28. Újabb izraeli támadások Egy kisebb létszámú — páncélosoktól és félhernyótalpas járművektől támogatott — izraeli alakulat hatolt be tegnap hajnalban Libanon területére. Az izraeliek őrállásokat foglaltak el a határmenti izraeli félkatonai településekkel szemközt fekvő térségben. A libanoni területre átkelt alakulatokat napszálltával kivonták. • • • Szerdán reggel ismét támadásra indult az izraeli légierő. Tel-Aviv gépei 24 óra leforgása alatt harmadízben bombáztak egyiptomi célpontokat a szuezi fronton. Dél-Vietnam Thieu elnök reményei A kambodzsai puccsista kormány elnöke, Lon Nol levelet írt Thieu dél-vietnami elnöknek, amelyet külügyminisztere, Lambeur vitt Saigonba! Lambeur elutazása előtt kijelentette: kérni fogja, hogy az amerikai és dél-vietnami csapatok maradjanak Kambodzsában a Nixon elnök által bejelentett június 30-i határidőn túl is. (Telefotó: AP—MTI— KS) A saigoni kormánycsapatok a Nixon által kitűzött június 30-i határidő után is Kambodzsában maradnak — mondotta Thieu, a saigoni bábrezsim elnöke. Amerikai újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Kambodzsában maradó csapatai június 30-a után is igénylik az amerikai katonai és utánpótlási támogatást, de erről az ügyről még nem tanácskozott Nixonnal. Thieu nyilatkozatában sürgette, hogy Délkelet-Ázsiában hozzanak létre kommunistaellenes szent szövetséget. Folytatta tanácskozását a Komszomol XVI. kongresszusa Felszólalt Dr. Horváth István, a KISZ kb első titkára A Komazomal XVI. kongresszusán szerdán dr. Horváth István, felszólalt a KISZ központi bizottságának első titkára, a Kommunista Ifjúsági Szövetség delegációjának vezetője. Tolmácsolva a lenini Komszomol sok milliós tagságának, az egész szovjet ifjúságnak a magyar fiatalok forró testvéri üdvözletét és jókívánságait, hangsúlyozta. —E nagy fontosságú tanácskozáson a központi bizottság beszámolója és az eszmecsere meggyőzően bizonyítja, hogy a komszomolisták, a szovjet fiatalok az élet minden terülemusra való átmenet előkészítén jelentős sikereket értek el. tésében. — A ti sikereitek, kedves barátaim, bennünk, magyar fiatalokban nem csupán elismerést keltenek, hanem lelkesedik, szívből jövő őszinte örömöt is. Hiszen mi nem passzív szemlélői vagyunk cétoknak, hanem társaitok haza harcban! — A ti erőtök gyarapodása által mi is erősebbé válunk, a ti sikereitek, a ti győzelmeitek minket is közelebb visznek céljaink eléréséhez, s egyben a végső közös diadalhoz. Ma már megmásíthatatlan történelmi tény, hogy egyek vagyunk veletek, közös úton haladunk, teljes és megbonthatatlan egységben! A továbbiakban a KISZ központi bizottságának első titkára visszapillantást vetve a magyar történelem eltelt negyedszázadára, aláhúzta: — Pártunk bízik az ifjúságban, számít rá, nagy feladatok megoldását várja tőle a szocializmus teljes felépítéséért folyó munkában. Ez a bizalom nyilvánult meg ifjúságunk és ifjúsági szövetségünk iránt a párt ez év februárjában megtartott központi bizottsági ülésén is, amely megvizsgálta ifjúságunk helyzetét és a KISZ tevékenységét. Pártunk ponti Bizottsága a KISZ Köztovábbfejlesztésének legfőbb mozzanatát a politikai-kommunista jelleg erősítésében, jelölte meg, míg az ifjúságunk nevelésében valamennyi állami és társadalmi szerv felelősségét és a helyes munkamegosztás kialakítását hangsúlyozta. Nem lehet kétséges, hogy az országépítő munka, s az a társadalom- és emberformáló tevékenység, amely jelenleg folyik hazánkban, s amelyben szövetségünk is igen fontos hivatást tölt be, meghatározza népünk sorsát a szocialista társadalom teljes felépítésében és a komiétum.. A magyar ifjúság széles rétegei vallják meggyőződéssel, hogy a haladás és a szocializmus erőinek világméretű győzelmét azzal segíthetjük a legkonkrétabban és a leghatékonyabban, ha jól végezzük munkánkat otthon, ha minden erőnket megfeszítve dolgozunk a szocialista társadalom teljes felépítésén. — Forradalmi elődeink öröksége és a magunk meggyőződése arra tanít bennünket, hogy legyünk igaz internacionalisták, hogy minden tettünkben és megnyilatkozásunkban proletár nemzetköziség elvéből induljunk ki. A haladás és a szocializmus erőinek a nemzetközi imperializmus ellen vívott harcában legfőbb fegyver az egység, s ennek az egységnek a szilárdítása minden igaz forradalmár számára a haladás és a szocializmus minden igaz híve számára — történelmi parancs. — A mai magyar ifjúság figyelemmel kíséri a nemzetközi helyzet változásait, élénken reagál az imperializmus minden agresszív cselekedetére. Egész tevékenységét áthatja a népük szabadságáért küzdő fiatalokkal való mély együttérzés, a vietnami nép igazságos harcának támogatása. — Ifjúságunk őszintén és töretlenül áll az arab népek oldalán. Mélyen elítéli az amerikai imperializmus újabb agresszióját Kambodzsában, szolidáris Ázsia, Afrika, Latin- Amerika harcoló ifjúságával. Napról napra testet ölt ifjúságunk hétköznapi munkájában az európai térség biztonságáért és a világ békéjéért, az antiimperialista összefogásért, a szolidaritásért, valamennyiünk legnagyobb álmáért, a szocializmusért vívott harc. Befejezésül a magyar delegáció vezetője sok sikert kívánt a kongresszus további munkájához. (MTI) Külpolitikai vita a Bundestagban Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: A bonni Bundestag tegnap egésznapos külpolitikai vitát rendezett. A vita során a CDU—CSU szónokaival éles támadásokat rendkíintéztek a Brandt-kormány keleti politikája ellen. Börzei, báró Guttenberg és Strauss nem fukarkodott a gyanúsításokkal, vádaskodásokkal és ferdítésekkel. Meggyanúsították Brandtot, hogy nem közli a közvéleménnyel az igazságot a szocialista országokkal folytatott tárgyalásairól, hogy » felborítja az európai egyensúlyt«, amennyiben erősíti a Szovjetunió pozícióját. Az ellenzéki beszédek látható fő célja az volt, hogy félelmet keltsen az NSZK lakossága körében, amennyiben azt állították, hogy Brandt tevékenysége következtében a szabadság« és az önrendelkezési jog« veszélybe kerül. A demagógia határát messze túllépő beszédek során az ellenzék szónokai egyfajta nemzeti ellenállást jelentettek be a kormány keleti politikája ellen. A kormánykoalíció részéről Dorn (FDP) és Apel képviselő, majd Scheel (SPD) külügyminiszter visszautasította az ellenzék gyanúsításait és vádaskodásait. Brandt hangoztatta, hogy egyszerűen nem igaz, miszerint a kormány az NSZK érdekeit elhanyagolná a szocialista országokkal folytatott párbeszéd során. A bonni kormány azonban nem kísérelheti meg, hogy utólag megnyerje a második világháborút. A kancellár azt tanácsot adta Straussnak, beszédeiben ne a józansággal szemben szólítson fel ellenállásra, hanem a nacionalizmus ellen foglaljon állást. A kancellár úgy foglalta össze kasseli tanácskozásának eredményét, hogy a két fél kölcsönösen megismerte egymás álláspontját és meggondolásait, s ez megadja az alapot a párbeszédnek konkrétabb formában való folytatására. -Az a tény, hogy két ízben érveltünk egymással, haladást jelent a múlthoz képest, amikor háttal álltunk egymásnak.« Az egész Bundestag-vita voltaképpen nem hozott újat külpolitikai szempontból. Megmutatta azonban, hogy a CDU—CSU most mindent a nacionalista kártyára tesz fel, s ezzel szeretné megnyerni a soron levő tartományi választásokat. Megfigyelők egyöntetű véleménye szerint a szerdai vitában az ellenzék vereséget szenvedett, mert ismét bebizonyosodott, hogy a kormány keleti politikájával szemben semmiféle alternatívát nem tud nyújtani, csupán az ötvenes évek hidegháborús jelszavait ismételgeti. (MTI) 1 Sok a nézetkülönbség az atlanti partnerek között Miután kedden este befejeződött az általános vita, az atlanti tanácsülés a közlemény megfogalmazásával folytatta a munkát szerdán. Sok nézetkülönbség van a részkérdésekben az atlanti partnerek között , és nem könnyű összebékíteni ezeket. A reggeli olasz lapok közül a Giorno éppen ezeket az ellentéteket emeli ki, ám úgy véli, hogy a kelet—nyugati tárgyalások és kapcsolatok jelenlegi állása, valamint az általános nemzetközi helyzet sem teszi lehetővé, hogy a NATO lépjen egyet a közeledés útján. • A polgári lapok általában a»kiegyensúlyozott és kölcsönös haderőcsökkentésre« tett jaslatokat jelölik meg fő jacímeikben a keddi tanácskozás legfőbb eredményének. Az Unitá megállapítja: nyugat-európai országokat teljes tehetetlenség és politikai önállótlanság jellemzi az amerikai vezető körök egyre veszélyesebb kezdeményezéseivel szemben. Az, hogy a múlt év decembere óta megszaporodott kétoldalú kelet-nyugati tanácskozások ellenére egyetlen nyugat-európai kormány sem javasolt konkrét időpontot az európai biztonsági értekezlet összehívására, bizonyítja: egyikük sem tud, vagy akar szembehelyezkedni a hivatalos amerikai állásponttal. Az OEP római bizottsága egyébként nyilatkozatban tiltakozott a kedd délutáni rendőri erőszak miatt, amelyet a NATO-elleni tüntetőkkel szemben alkalmaztak. ROMA A NATO miniszteri tanácsa kétnapos római ülészakának utolsó napján mélyen tagozott erődrendszerhez hasonlított az örök város kongresszusi palotája és környéke. A rend fenntartására kivezényelt gépesített csendőrségi és készültségi rendőrségi egységeket az előző naphoz viszonyítva nagymértékben megerősítették. A riadókészültséget fokozták a keddi utcai összetűzések miatt, amelyek során — a legfrissebb adatok szerint — kilencven személyt tartóztattak le. Az őrizetbe vett fiatalok közül tizenhármat kórházban ápolnak. Az egyiknek az állapota aggasztó; a rendőrség brutalitása folytán egy 24 éves egyetemista bordatörést szenvedett és belső vérzése van. I A Thant Moszkvába látogat ó Thant ENSZ-főtitkár júniusban hivatalos látogatásra Moszkvába utazik — közölték tegnap a világszervezet központjában. U Thant megvitatja többek közt az indokínai béke helyreállításának módozatait. A Thant szovjetunióbeli utazására június közepe táján kerül sor. Az ENSZ főtitkára látogatást tesz a Mongol Népköztársaságban is. Hazafelé vezető útja során június 26-án San Franciscóban (Kalifornia) részt vesz az ENSZ alapokmánya aláírásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A Thant 1968 februárjában járt legutóbb a Szovjetunióban. (MTI) ,