Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-04 / 181. szám
Zsivkov Algériában BOLGÁR—KUBAI KÖZLEMÉNY CASTRO BULGÁRIÁBA LÁTOGAT Vasárnap délután hazaérkezett Szófiába a bolgár párt- és kormányküldöttség, amely Tódor Zsivkovnak, a BKP Központi Bizottsága első titkárának és az ország miniszterelnökének vezetésével több mint egyhetes hivatalos látogatást tett Kubában, a Kubai Köztársaság pártjának és kormányának meghívására. Kubából hazatérőben Todor Zsivkov és kísérete vasárnap reggel megszakította útját Algírban, ahol a bolgár kormányfő mintegy kétórás tárgyalást folytatott Huari Bumediennel. A baráti légkörben lezajlott tanácskozáson a bolgár —algériai együttműködés fejlesztéséről, az időszerű világpolitikai problémákról, valamint a feleket kölcsönösen érdeklő egyéb kérdésekről volt szó. Fidel Castro Bulgáriába látogat »azonnal, ahogy jelenlegi elfoglaltsága ezt lehetővé teszi« — hangoztatja a közlemény, amelyet a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség hivatalos kubai látogatásáról kiadtak. Todor Zsivkov és Fidel Castro megbeszélésein — amelyeken mindkét részről más pártés állami vezetők is részt vettek — kölcsönösen tájékoztatták egymást a feleik az országaikban folyó szocialista építésről, megvitatták a bolgár— kubai együttműködés fejlesztésének kérdéseit, továbbá nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű problémáit. »A két ország kapcsolatai sikerrel fejlődnek«. »A két küldöttség hangsúlyozta — folytatódik a továbbiakban a közlemény —, hogy a szocialista világrendszer döntő és egyre növekvő szerepet játszik abban a harcban, amely az imperializmus ellen, a forradalom világfrontjának jövendő sikereiért folyik. A nemzetközi helyzetet értékelve a felek hangsúlyozták, hogy a béke és a haladás fő ellensége az imperializmus. észak-amerikai Maradéktalan támogatásukról biztosították a vietnami népet, megbélyegezve az amerikai agressziót. Elítélték a Kambodzsában és Laoszban folyó amerikai intervenciót, az izraeli agresszióról szólva rámutattak, hogy a csapatok kivonása a megszállt arab területekről, valamint a Palesztinai nép törvényes jogainak visszaállítása a közelkeleti válság megoldásának feltétele, enélkül nem lehetséges a rendezés. (MTI) A LENIV-BÉKEDÍJ ÁTADÁSA Szkobelcin akadémikus, a Nemzetközi Lenin-békedíj bizottság elnöke Moszkvában átnyújtotta a Lenin-békedíjat Bertil Svanströmnek, az ismert svéd újságírónak és közéleti személyiségnek. (Telefotó: TASZSZ—MTI—KS) Folytatódnak a harcok Kompon Tkom térségében PHNOM PENH Egy Phnom Penh-i katonai szóvivő tegnapi közlése szerint a kambodzsai kormánycsapatok visszafoglalták a fővárostól körülbelül 60—70 kilométernyire északra fekvő Skom városát, ahonnan a hazafias erők a vasárnapi nap folyamán részben kivonultak. A kambodzsai főparancsnokság vasárnap ugyan már közölte a város visszafoglalását, de egyes források szerint a szabadságharcosok még mindig ellenőrzésük alatt tartják Skount, és a kormánycsapatokat a várostól hét kilométernyire nyugatra fekvő hídnál vonták össze. Heves harcok folynak továbbra is a Phnom Penhtől mintegy 130 kilométernyire fekvő Kompong Thomban, amelyet a szabadságharcosok — egy szóvivő szóhasználata szerint — »fanatikus erővel« támadnak. A kambodzsai parancsnokság jelentése szerint a kormánycsapatok az említett két harctéren legalább 45 halottat vesztettek és 137 katonájuk megsebesült. SAIGON Az amerikai légierő és a tüzérség vasárnap Dél-Vietnam északi tartományai ellen intézett támadásokat. STOCKHOLM Palme svéd miniszterelnök a Dagens Nyheter című lapban írt cikkében ismételten bírálta az amerikai beavatkozást Indokínában. (MTI) Tárgyalások a tűzszünetről (Folytatás az 1. oldalról) és, annál is inkább, mert csupán jelszavakkal nem lehet háborúzni, csatákat vívni, vagy területeket felszabadítani. Nasszer üzenetében megütközésének adott hangot amiatt, hogy Bagdadban tömeggyűléseken támadták az amerikai kezdeményezések egyiptomi részről történt jóváhagyását. Helyénvaló lett volna — mondotta Nasszer —, ha a tüntetések szervezéséhez szükséges energiát sokkal hasznosabb célokra, például a keleti fronton tartózkodó iraki erők hatékonyságának növelésére fordítják. Az egyiptomi elnök a legutóbbi közel-keleti kezdeményezések elfogadásáról a következőket hangoztatta: »A Rogers-féle tervek előterjesztése egész sor politikai, katonai és nemzetközi tényező következménye. Véleményünk szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az ellenségre a lehető legnagyobb nyomást legyakorolni. Amennyiben lehetőség nyílik az arab Jeruzsálem, a Jordán-folyó nyugati partvidékének, a Szíriai magaslatoknak és a Sinaifélszigetnek felszabadítására, semmi sem indokolja az ilyen lehetőség elmulasztását« — mutatott rá üzenetében Nasszer elnök. Jarring küldetése Gunnar Jarring, U Thant közel-keleti megbízottja, New Yorkban tegnap megkezdte tanácskozásait az Izrael és az arab országok közötti tűzszünet létrehozásáról és a közelkeleti válság rendezését célzó közvetett tárgyalások megindításáról. A 62 éves svéd diplomata, Svédország szovjetunióbeli nagykövete, szabadságát megszakítva, vasárnap este érkezett New Yorkba, és tegnap reggel találkozott U Thant főtitkárral. Ezt követően Izrael, Egyiptom és Jordánia ENSZ- képviselőivel folytat tanácskozásokat, majd a négy nagyhatalom ENSZ-küldöttével találkozik. Algéria távol marad Az algériai külügyminisztérium szóvivője tegnap kijelentette, hogy Algéria nem kíván részt venni az Izraellel hadiállapotban levő arab országok külügy- és hadügyminisztereinek Tripoliban tervezett értekezletén. A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a Biztonsági Tanács 1967 Novemberében elfogadott határozata és a közelmúltban előterjesztett közelkeleti kezdeményezés »a Palesztinai nép szent jogainak felszámolására irányul«, majd a Palesztinai ellenállást Algéria »feltétel nélküli« támogatásáról biztosította. (MTI) Ensio Suilasvuo tábornok, az ENSZ közel-keleti fegyverszüneti ellenőrző bizottságának új vezérkari főnökét (jobbra) New York-i hivatalában fogadta U Thant, az ENSZ főtit(Telefotó: AP—MTI—KS) 2 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. augusztus 4. A TUPAMAROS KÖVETELÉSE Szabadságot minden politikai fogolynak A »Tupamaros« nevű uruguayi gerillacsoport vasárnap — az elrabolt brazil és amerikai diplomata kézírásos levelével együtt — újabb üzenetet juttatott el az egyik montevideói rádiállomáshoz. A gerillák üzenetükben leszögezték: csak akkor hajlandók szabadon bocsátani az elrabolt Dias Gomides brazil konzult és Daniel Mitrione nagykövetségi titkárt, amerikai ha a montevideói kormány kiszolgáltatja az Uruguayban fogva tartott összes politikai foglyokat. A »Tupamaros«-gerillák továbbá azt követelték a kormánytól, hogy a szabadon bocsátott politikai foglyokat szállítsa el Mexikóba, Peruba vagy Algériába. Az uruguayi kormány egyelőre még nem foglalt állást a gerillák legújabb követelésével kapcsolatban. Rendőrségi körök becslése szerint e délamerikai ország börtöneiben legkevesebb 150 politikai foglyot tartanak őrizetben. (MTI) Nyár Itáliában Olaszországba beköszöntött a ferragosto, a nyári szabadságolások időszaka. Ilyenkor a városokból a hőség elől százezrek menekülnek a hegyek közé vagy a tengerpartra, s elnéptelenednek az utcák Milánóban és Rómában, Firenzében és Bolognában. A római Quirtinale-palota környékén azonban változatlan a forgalom: Saragat köztársasági elnök naponta fogadja a politikai élet vezetőit, hogy megoldást találjon a július 7-e óta tartó kormányválságra. A háború utáni 32. olasz kormány megalakulása immár csaknem egy hónap óta késik, s egymagában ez a tény is jelzi, hogy súlyos helyzetből kell kilábolnia az olasz belpolitikának. A középbal koalíciót megtestesítő Rumor-kabinet váratlanul gyors bukását a június elején tartott községi, megyei és tartományi választások eredményei érlelték meg. A kommunisták a jobboldal minden mesterkedése ellenére megtartották a két évvel korábbi parlamenti választások során szerzett pozícióikat, sőt három olaszországi tartomány középkormányzásában — együtt a szocialista párttal — részt is vesznek. A középbal koalíció pártjai között éppen ez utóbbi esemény pattintotta szét az egység abroncsát. A koalíciós partnerek közül főként a szociáldemokraták tartják elfogadhatatlannak a szocialistáknak a kommunistákkal több kérdésben is azonosuló nézőpontját és cselekvésigét. Ez mellett jelentős készségülönbségek észlelhetőek a másik két koalíciós párt — a kereszténydemokraták és a republikánusok — szélsőséges csoportjai között. A Bumor-kormány száznapos uralma ilyen belső villongások közepette természetesen nem hozhatott megoldást az égető szociális és gazdasági kérdésekben. Romlott az állam fizetési mérlegee, előbukkant a líra leértékelésének szükségessége, megfeneklettek az elmaradt területek fejlesztését célul kitűző programok. A belpolitikai válság megoldására a köztársasági elnök először Giulio Andreottit, a háború utáni olasz kormányok mindegyikében fontos miniszteri tárcátviselő, mérsékelt kereszténydemokrata politikust szemelte ki. A négyes koalíció egységének felújítására kifejtett erőfeszítései Andreottinak azonban nem vezettek sikerre, s két hét múlva visszaadta megbízatását Saragat elnöknek. A kormányalakítási tárgyalások során a szocialisták azt javasolták, hogy a balközép koalíciót a szociáldemokraták nélkül újítsák fel. Ezzel azonban Saragat elnök, a szociáldemokraták egykori vezetője személy szerint sem ért egyet, s a Kereszténydemokata Pártban jelentős csoportok ugyancsak ellenérzéssel fogadták a javaslatot. Az újabb miniszterelnök-jelölt — Emilio Colombo kitartóan fáradozik — hétvégi pihenőit is feláldozva — a középbal pártjai nézeteinek összehangolásáért — a megfigyelők szerint több sikerrel, mint Andreotti tette. Ennek ellenére bizonytalan, hogy megalakul-e az új középbal kormány vagy ismét előkerül a jobboldal reménységének, a többszörös miniszterelnöknek, Fanfaninak személye. A válság megszüntetésének valós lehetőségére Enrico Berlinguer, az OKP főtitkárhelyettese mutatott rá múltheti római sajtóértekezletén: — A jelenlegi kormányválság — mondta — általánosabb és szélesebb politikai válság tükröződése, s csak új irányvonal elfogadásával lehet megoldani. Ennek mind a gazdasági és szociális fejlődés terén, mind a politikai viszonyokban fel kell váltania a jelenlegi irányvonalat. Az új, tartós, a nyomasztó belső gondokra megoldást hozó irányvonalat a választói szavazatok egynegyedével rendelkező kommunisták, valamint az Olasz Szocialista Párt és a baloldali katolikusok együttműködése jelenthetné. Amennyiben más döntés születik, az mindenképpen csak amolyan átmenetinek ígérkezik. »strandkormány« léphet hivataliba, amely csupán elodázza, de semmiesetre sem oldja meg az olasz nyár forró gondjait. B. T. Gyorslista a lottó jutalomsorsolásról A sorsoláson a 31. heti szelvények vettek részt 3 253 535 kimit vál., 3 254 920 utalvány, 3 821 202 tv, 3 821 566 háztart. g., 3 823 483 lak. text., 3 824 282 utalv., 3 825 908 utalv., 3 828 263 tv, 4 003 217 tv, 4 003 713 utalvány, 4 013 201 háztart. g., 4 025 712 utalv., 4 030 961 utalv., 5 083 617 ruházati cikk, 5 094 861 tv, 5 096 186 háztart. g., 5 097 620 háztart. g., 5 100 509 méteráru, 5 108 460 OFOTÉRT utalv., 5 118 673 ruházati cikk, 5 121 543 camping felsz., 5 136 397 camping , felsz., 5 144 pop utalv., 5 147 114 utalvány, 5 159 550 bútor, 6 540 651 OFOTÉRT-utalv., 6 542 132 ki mit vál., 6 552 955 utalv., 6 557 121 utalv., 6 568 894 méteráru, 6 569 731 rádió, 6 577 558 éléskamra utalvány, 6 580 335 hűtőgép, 6 585 599 televízió, 6 588 183 rádió, 6 596 474 háztart. g., 6 602 792 háztart. g., 6 604 379 háztart. g, 6 613 872 ki mit Vál., 6 616 254 éléskamra utalvány, 8 831 236 varrógép, 8 832 327 tv. 9 005 679 lak. text., 9 012 310 ki mit vál., 8 017 709 BAV-utalv., 9 410 390 külföldi utazás 9 411 777 éléskamra ut., 9 414 938 rádió, 9 417 820 éléskamra ut., 9 423 717 utalv. ,9 451 756 háztart. g., 9 453 061 OFOTÉRT-utalv., 9 466 776 éléskamra utalv., 9 471 049 lak. text., 9 476 567 ki mit vál., 9 476 568 ki mi vál., 9 489 587 méteráru, 9 492 885 utalv., 9 499 933 ruházati cikk, 9 502 020 tv, 9 506 184 tv, 9 511 164 ki mit vál., 9 517 065 éléskamra utalv., 9 521 535 utalv., 9 539 627 utalvány, 9 540 101 bútor, 9 541 219 hűtőgép, 9 548 424 éléskamra ut., 9 552 875 ki mit vál., 9 563 706 camping felsz., 9 565 482 éléskamra utalv., 9 572 017 külföldi utazás, 9 572 781 méteráru, 9 581 891 ruházati cikk, 9 583 251 bútor, 9 585 974 utalv., 9 596 760 utalv., 9 600 736 éléskamra ut., 9 624 546 BAV-utalv., 9 672 740 háztart. g., 9 634 873 éléskamra utalv., 8 648 052 éléskamra utalv., 9 650 078 utalvány, 9 650 977 bútor, 8 658 817 méteráru, 9 658 885 utalv., 9 671 605 éléskamra Utalv., 9 687 939 rádió, 9 694 661 lak. text., 9 699 311 tv, 9 701 363 háztart. g., 9 701 452 éléskamra utalvvány, 9 705 632 rádió, 9 710 151 hűtőgép, 9 718 003 tv, 9 718 943 tv, 9 719 508 bútor, 9 726 078 rádió, 9 741 138 motorkerékpár, 9 742 842 lak. text., 9 747 967 háztart. g., 9 749 285 televízió, 9 755 765 lak. text., 9 762 610 méteráru, 9 781 193 BAV-utalvány, 9 783 879 ki mitvál., 9 785 179 hűtőgép, 9 789 786 rádió, 9 814 478 rádió, 9 816 573 ruházati cikk, 9 821 887 éléskamra ut., 9 825 640 éléskamra utalv,, 9 829 966 camping felszerelés, 9 835 6«4 éléskamra ut., 9 863 791 éléskamra ut., 9 885 043 tv, 9 886 398 utalvány, 9 889 862 tv, 9 893 509 Ut., 9 894 083 külföldi Utazás, 9 899 423 ki mit vál., 9 900 790 tv, 9 904 560 Ut., 9 911 412 tv. A nyertes szelvényeket 1970. augusztus 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Bp., V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MID Life-cikk Kennedyről Teljes katonai visszavonulást tervezett Dél-Vietnamban Kennedy elnök 1965-re tervezte az összes amerikai csapatok kivonását Dél-Vietnamból — írja legutóbbi számában a Life című amerikai folyóirat. A cikkben az elnök egy volt tanácsadója, M. Kenneth O’Connel számol be arról, hogy Kennedy elnök Douglas J McArthur tábornok és Mike Mansfield szenátor javaslatára határozta el röviddel dallasi látogatása előtt, hogy 1964-ben esedékes újraválasztása után véget vet az abban az időben még kis számú és főleg »tanácsadókból« álló amerikai erők vietnami tartózkodásának. Kennedy elnök 1961-ben Fehér Házban háromórás megbeszélésen fogadta Douglas McArthur tábornokot, a Csendes-óceán térségében állomásozó amerikai haderők egykori főparancsnokát. A tábornok De Gaulle elnök véleményére hivatkozva, aki szerint »02 ázsiai kontinens nem alkalmas nem nukleáris háború folytatására«, arra kérte az elnököt, hogy szüntesse be az amerikaiak katonai eszkalációját Vietnamban, illetve az ázsiai kontinensen mindenütt. McArthur tábornok hangot adott azon véleményének, hogy »a dominó-elmélet a nukleáris háború időszakában nevetséges«, s a városi válság, a gettók és a gazdasági kérdések előbbrevalóak a vietnami problémánál. 1962-ben Mike Mansfield szenátor hívta fel az elnök figyelmét hasonlóképpen a problémára. Kennedy elnök egyetértett a szenátorral abban, hogy »Dél-Vietnamban teljes, katonai visszaválást« kell végrehajtani. Egy magánbeszélgetés folyamán azonban hozzátette: »1965 előtt ezt nem tehetem meg ..., de meg tudom tenni újraválasztásom után, amit talán biztosra vehetünk ...« Mike Mansfield szenátor Washington Post című lapban a megerősítette a Life cikkét, és kijelentette, Kennedy elnök arra vonatkozó döntése, hogy kivonja az amerikai csapatokat Dél-Vietnamból, »határozott és végleges volt«. (MTI) BALATONFÖLDVÁRON, a Bethlen és Jókai úti saroktelken kétemeletes — 9 lakásos — •• 1 •• 1 rre eser n 11 d 1110 épitesehez társakat szervez a MÉSZÖV Jelentkezni lehet: Általános Fogyasztási Szövetkezetek Somogy megyei Szövetsége Takarék- és Lakásszövetkezeti titkárság, Kaposvár, levélben vagy személyesen. Telefon: 13-346. (178868)