Somogyi Ujsag, 1904. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-06 / 1. szám
XI. évfolyam. Kiadóhivatal: Kapisvár, Irályi D.*n. 11. Megismentek az előfizetői pénzek. Hirédlések és nyílttéri közlemények : ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre . 8 kor Félévre . . 4 » Negyedévre . 2 » EftM számára : 20 H0. 1. szám. Kaposvár, 1904. január 6. Szerkesztőség: Irposvár, Irány D.n. 11. Ide kildendő a lap szellemi rétjét illető minden közlemény. Hérmentetlen küldeményt nem fogadunk el. Kéziratokat vissza nem adunk. M 15 G Y E i «8 R E L Y I - E It I) E K t VEGYES TARTALMI) HETILAP A „Kaposvári hivatalnokok társasköre“ hivatalos közlönye. Megjelenik hetenkint egyszer: SZERDÁN. Felelős szerkesztő és kiadó: POÓR SÁNDOR. A megyei és városi dolgok. (P.) Vármegyénk jövőjére nézve az ó-esztendő estéjén fontos döntés történt. Gabsovits Károly vármegyei főjegyző visszalépett az alispáni jelöltségtől. Ezek szerint azújév reggele már Sárközy Béla központi főszolgabírót találta, mint Somogyvármegye egyedüli alispán jelöltjét. Nem akarunk bővebben foglalkozni a visszalépés okai és körülményeivel. A feledés fátyolát borítjuk a közelmúltra és a talán már csillapulni kezdő kedélyeket ismételten felizgatni nem célunk, de nem is lehet az. Mert azon indokot, hogy ezen visszalépést a vármegye békéje kívánta volna, el nem ismerjük. Sőt határozottan hangsúlyozzuk, hogy a vármegye érdeke a küzdelem lett volna. A választási küzdelem teremti meg a legtöbb esetben a »jó és jó« közötti választhatás alkalmát. Maga a természet is megtanít erre bennünket. Hiszen a levegő, sőt még a víz is megkívánja az időszaki viharokat, mert ha azok be nem köszöntenének, megromlana a levegő, elposványosodnék a víz és ahelyett, hogy életet, felfrissülést nyújtana az, veszélyt, enyészetet és halált hordozna méhében. No de jól van ez azért igy is, ahogy van ! A vármegye k roskadozó, kipett-kopott, össze-vissza nádolt kereke majd csak eldöczög addig, amíg bírja , ha azután véget vet mit a haladás kérlelhetetlen keze, elpofásodott, szuette részei úgysem lesznek, sob semmiiré sem. Azt hisszük, hogy a megüresedett és megüresedendő állások betöltése már senkinek sem okoz valami nagy fejtörést, az is csak megtörténik valahogy, akarom mondani úgy, »ahogy az urak akarják !« Mert, hogy a »jó« szót a vármegyei választásoknál nem igen szokták »fokozni«, erre a tapasztalás már régi időtől fogva bőven megtanított bennünket Álláspontunkról szóllva, minekünk Sárközy Béla központi főszolgabíró jelöltsége ellen kifogásunk nem volt és nem is lehetett ; és akkor, mikor egy szívvel és lélekkel Gabsovits Károly alispáni jelöltsége mellett foglaltunk állást, leginkább csak a természetes fejlődés, a nehéz munka ismerése és a „középosztály” megnyilatkozása vezetett bennünket , és ha már a főjegyzői állás fokozatos emelkedése, bármi okból mellőztetik is, bizonyára nekünk is örök ffUMW szolgál hogy- azegyedüli alispán jelölt nem az úgynevezett »tiszteletbeli« hanem a munka, a küzdés emberéből kerül ki. Ez vezérli meggyőződésünket a mai napon, midőn dokumentáljuk, miszerint teljes megelégedésünkre és megnyugvásunkra szolgál Sárközy Béla egyedüli alispán jelöltsége. T A R Q Z Al. Sirató. Eloszlik lassan, észrevétlen A sok tarka gyerekálom, Megkap néha egy borús érzés: Siratom az ifjúságom. Mikor hittem .... Rajongó szívvel Élni akartam egy lénynek, A kit ázás szívvel imádtam, . . . S vége lett a regényemnek, Élek csöndben, busán, egykedvűen, Nincs már veszíteni valóm, És nincs reményem, rózsás álmom, Iránytű nélkül megy hajóm Mindegy most már: jutok-e révbe, Vagy pusztulok a habokba , Jobb meghalni ifjan, bus szívvel, Mint itt élni koldusmódra. . .. . Végigsüvilünn az őszi szél, Könny pereg le az orczámon Nézek egy sárbahullt virágra, Siratom az ifjúságom. Kovács Sándor: Magyar Remekírók. IV. Sorozat: Kurucz költészet. Kisfaludy Sándor munkái, I. köt.; — Széchenyi István gr. munkái, I. köt. ; — Vörösmarty Mihály munkái, IV. köt.; — Tompa Mihály munkái, II. töz. — Kiadja a Franklin-Társulat, Budapest, 1903. Az a nagy és értékes gyűjtemény, melyben a Franklin-Társulat összegyűjteni vállalkozott a magyar nemzeti géniusz legjelesebb alkotásait, ismét öt szép kötettel gyarapodott. Kapóra jelent meg a »Remekírók« e negyedik sorozata éppen Karácsony előtt. Mert aki könyvet szokott ajándékozni annak, a kit szeret vagy becsül,— s ilyenek sokan vannak — bizonyára nem talál maradandóbb becsű könyveket a »Magyar Remekirók«-nál. Ennek a negyedik sorozatnak, a Kisfaludy Sándor, a Vörösmarty és Tompa munkáinak egy egy kötetén kívül, két igen nevezetes, szinte azt mondhatnék: egyetlen kötete van. Az egyik : a Kurucz költészet, s a másik a Széchenyi István gróf válogatott munkáinak első kötete. Mind a kettő régen érzett hiányt pótol irodalmunkban, s éppen ezért különösebb figyelmünkre érdemes. A kurucz költészet — talán mondanunk se kell — a magyar nemzet szabadság-kultuszának hű tükre, s egyúttal a Rákóczy és Thököly dicsőségének örökös emléke. Amióta Thaly Kálmán, a kurucz korszak fáradhatatlan búvára, és az ő nyomán Toldy és Erdélyi, a két jeles irodalom-történetíró, fölkutatták és közreadták a vitézi énekek és elegyes dalok gyűjteményét, egyre jobban bebizonyosodott, hogy a »kurucz költészet« voltaképpen nem izolált fejezet irodalmunk történetében, hanem alkotó része, illetőleg lánczszeme annak a népies magyar költészetnek, mely a századok során soha meg nem szakadt, hanem egyre élt és fejlődött. »Egy része a történeti népköltészetnek — írja Erdélyi Pál, a kötet ismertető előszavában:— harmincz-negyven esztendő(1670—1711) költői formában való megnyilatkozása. Nem önálló, hanem ez idő szerint a legjobban képviselt és fejezete a népi költészet történeti fejlődésének«. Végig lapozván ezt a szép kötetet, melynek tartalmát Erdélyi Pál nagy szeretettel és finom ízléssel válogatta össze a «Kurucz költészet» gyöngyeiből, megelevenedik előttünk az a legendaszerű kor, melynek emlékét ma már csak a „Rákóczy-induló» őrzi köztünk. És, amint erre a szilaj indulóra gyorsabb pezsgésbe jön a vérünk, ugyanúgy hevesebb lüktetésbe kezd a szívünk is, mialatt a szemünk révedezve jár az izzó hazaszeretettel telített fekete betűkön, mert minden sor egy-egy fogadás, hogy «vérük hullajtásával» is kivívják ezt a szabadságot, amely — fájdalom ! — elveszett akkor, és pedig sok időkre veszett el.