Somogyvármegye, 1906. július-szeptember (2. évfolyam, 149/323-200/374. szám)

1906-07-03 / 149. (323.) szám

1906. julius 3. »SOMOGYVÁRMEGYE« fölölelésével s az el nem fogadható érdek­­ellentétek tapintatos összeegyeztetésével, minden oldalról ki fogja elégíteni a vára­kozásokat. Radványi Vilmos László dr. Tanárkongresszus Kaposváron. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, julius 2. Az országos polgári iskolai egyesület­nek közel harmadfé­lszáz tagja érkezik ma este Kaposvárra, hogy holnap kilencedik rendes nagygyűlésüket megkezdjék itt. A kongresszus két napon át fog tartani. Je­lentős két nap lesz ez, mert az egyesület az oktatásügy terén rég óhajtott, nagyfon­­tosságú reformokat kíván megvalósítani. A vendégek legnagyobb része ma este 7 órakor a Budapest felől jövő­ vo­nattal érkezik Kaposvárra.­­Ezzel a vonattal mintegy ötvenen érkeznek, míg a többiek az éjjel és holnap reggel jönnek meg. A vendégeket a pályaudvaron a helyi fogadó­bizottság, a polgári fiú és leányiskola tan­testülete várja. Az érkezők elé Dombóvárig két fogadó­ bizottsági tag utazik, hogy őket az elszállásolásra és egyéb tudnivalókra előkészítse. Az állomáson a vendég tanáro­kat a fogadó­bizottság élén Németh István polgármester üdvözli. A vendégeket ezután a rendező­bizottság szállásaikon kiséri. A vendégeket legnagyobb részben az államvasutak nevelő­intézetében fogják el­szállásolni, hol a férfiak részére 6 terem 160 ággyal, a nők részére elkülönítve, női kiszolgálással 4 terem 64 ággyal áll ren­­delkezükre. A házastársak részére a Korona és Erzsébet-szállodában 16 szobát tartot­tak fen. A megérkezés után este 8 órakor a Korona szálló nagytermében ismerkedési estély lesz. A kongresszus h­olnap délelőtt 8 óra­kor veszi kezdetét. Az első nap programmja a következő: Az orsz. polgári iskolai egyesület választmánya délelőtt 8 órakor a polgári leányiskolában tartja ülését. Utána következik az egyesület köz­gyűlés a városi székház közgyűlési ter­mében. A közgyűlés tárgyai a következők : Lád Károly elnök megnyitó beszéde. — Üdvözlések. — Krammer János polg. isk. igazgató (Szekszárd) fölolvasása: »Szemel­vények vidékünk múltjából és jelenéből.« — Ispanovits Sándor polg. isk. tanár (Buda­pest) fölolvasása: »A finn népegyetemek.« — Miklós Gergely, az országos tanszer­múzeum titkára (Budapest) ismertető elő­adást tart a Csaszny Valér-féle »Aristarchos« és »Tellurium-lunarium« című szemléltető eszközökről, a hazai tanszerkészítés­e ki­válóan sikerült termékeiről. A közgyűlést délben 1 órakor köz­ebéd követi a Korona-szálló nagytermében. A kongresszus tagja a délután folya­mán megtekintik a cukorgyárat, az állami főgimnáziumot, a polgári leányiskolát, a városi vilamos telepet és a Hirschmann­­jéggyárat. Este 6 órakor Vangel Jenő dr. az országos tanszermúzeum elnöke a főgim­názium tornatermében fölolvasást tart a következő címmel: A szkioptikon a szem­léltető oktatás szolgálatában. Ezt este fél 9 órakor a kaposvári tanítói segítő­ alap érdekes hangversenye követi a Korona-szálló nagytermében a következő műsorral: 1. Móra István író föl­olvasása,­­ 2. Mendelssohn: a) »Suleika és Hárem«; b) Üdvözlet, duettek. Éneklik: Perczel Sára és Szigeti Gy. Jolán. Zongo­rán kíséri: Gyulai István. — 3. Bud Will­­mers: »Un Jour D’ été En Norwege.« Zon­gorán előadja: Filipovics Józsefné (Pécs). — 4. a) Géné: »El innen más vidékre...« Keringő a »Csepürágók«-ból. b) Czobor: »Édes anyám mit álmodtál az éjszaka . . .« a »Hajdúk hadnagyá«-ból. Énekli: Kuttner József operaházi tag. Zongorán kiséri: Gyulai István. — 5. Lányi Ernő: »Kopog­tatnak ...« Énekli a zeneegyesület dalárdája. A kongresszus második napjának (szerda) programmja a következő lesz: Délelőtt 8 órakor a városi székház közgyűlési termében folytatják a közgyűlést, amelyen a hivatalos jelentések következnek : Végh Mihály titkár, Volenszky Gyula szer­kesztő, Miklós Gergely pénztáros és Scherer Gyula ellenőr jelentése: költségelőirányzat. — Király Károly polg. isk. igazgató (Mis­kolc) előadása : »A polgári iskolai tanköny­vekről és azok bírálatáról«. — Vita az év­záró vizsgálatokról Volenszky Gyula elő­adása alapján. — Indítványok. Délután a kongresszus tagjai kirán­dulnak »Abbi-'iába«. Este 7­­aan­or Vajidu 'jenő Kaposvári polg. iskolai tanár vetített képekkel fölol­vasást tart a fölgimnázium tornatermében a­­Balatonrólmellyel a következő napok kirándulásait készíti elő. Kaposvárról csütörtökön reggel fél 8 órakor utaznak el a kongresszus tagjai és ezzel megkezdik nagyszabású balatoni ki­rándulásukat. h­írek: Kaposvár, julius 2. — Rendjel-adomány. A király Nagy Ödönnek, a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék elnökének, nyugdíjaztatása alkalmából, sok évi hű és buzgó szolgálata elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjét díjmentesen adományozta. — Igazságügyi kinevezés. Az igaz­ságügyminiszter Gyenes József pécsi királyi alügyészt a szekszárdi törvényszékhez tör­vényszéki bíróvá nevezte ki. A kinevezés a hivatalos lap legközelebbi számának egyikében fog megjelenni. — Személyi hirek. Festetits Tasziló gróf tegnapelőtt tért vissza Angliából, ahol nyolc napig a windsori királyi lakban az angol király vendége volt. Festetits gróf jelenleg Keszthelyen tartózkodik, de már legközelebb Berzencére érkezik. — Welsers­­heimb­­enó gróf volt osztrák honvéd­miniszter, ki nejével együtt már huzamo­sabb idő óta tabi birtokán tartózkodik, az elmúlt héten Veszprémben nejével együtt meglátogatta Hornig Károly báró megyés­püspököt. — Áthelyezett segédlelkészek. A veszprémi megyéspüspök Puska Gézát Németladról Felsőiszkázra, Wachtler Jánost Tablói Márkóra, Tüske Józsefet Karádról Somogyfajszra, Bors Lászlót Iharosból Káp­talantótiba, Karbuczky Károlyt Somogy­­fajszról Németladra segédlelkészi minőség­ben áthelyezte. — Adakozás a Kossuth-szoborra. Dombay István (Attala) ma lapunk útján 5 koronát adakozott a kaposvári Kossuth­­szobor javára. A pénzt rendelkezési helyére juttatjuk. — Halálozás. Aidinger János Pécs sz. kir. város nyugalmazott polgármestere, volt orsz. képviselő tegnap, életének 60. évében meghalt kiskozári birtokán. A ha­talmas termetű ember halálát ütőérelmesze­sedés idézte elő. Halálának hire nemcsak Pécsett, de az egész vármegyében óriási részvétet keltett. — Ujmisés áldozárok kiküldetése. A veszprémi megyéspüspök Berkovits Imre ujmisés áldozárt Csurgóra, Pados Gábor­ért Karádra, Rumi Istvánt Ihárosba, Simon Gyulát Nemesvidre, Somlyai Ambrust Tabra, Szabó Imrét Törökkoppányba, Tapolczai Pált Berzencére, Unger Ferencet Pettendre küldte ki káplánoknak. — Hornig Károly báró megyéspüspök az itt megnevezett új­misés áldozatokat szombaton délelőtt szen­telte föl áldozópapokká. — Elhunyt megyebizottsági tag. Goreczky Károly nágocsi plébános, válasz­tott törvén­yk­árdsá­gi­­bizottsági tag tegnap délután Nágocson, életének 60. évében el­hunyt. A halálesetről tegnap délután 6 órakor sürgönyileg értesítették a vármegye alispánját, aki a gyászlobogót kitüzette a vár­megyei székház ormára. Goreczky Károly a legutóbbi időkig szorgalmasan eljárt a közgyűléseki c ée tevékeny részt vett a vármegye közügyeinek intézésében. Az el­hunyt megyebizottsági tag temetése holnap kedden fog végbemenni Nágocson.­­ Az igazságügyi palota bokréta­ünnepe. A kaposvári igazságügyi palota építő-vállalkozói tegnap este a bokréta­ünnep alkalmából a Korona-szálló külön termében bankettet rendeztek, amelyen megjelentek: Marton Ákos és Rihmer Márkus budapesti műépítők, az igazság­ügyi palota tervezői, Horváth Árpád mű­szaki tanácsos, az építés miniszteri ellen­őrző közege, Kovács Soma városi tanácsos, Fehér Lajos és Ritter Ignác műépítők, az igazságügyi palota építő-vállalkozói, Rónai Jenő szobrász és még számosan. A társas­vacsorán, amely a legkedélyesebb hangu­latban túl az éjféli órákon terjedt, számos fölköszöntő hangzott el. — Sorozás a kaposvári járásban. Ma reggel 7 órakor kezdődött meg a so­rozás a kaposvári járás területéről a Szarvas­szálló udvarán és tart három napig. A sorozás polgári elnöke Somssich László gróf földbirtokos, a polgári sorozó orvos Szaplonczay Manó dr. vármegyei tiszti főorvos. A közös hadsereg részéről Mayer 3

Next