Somogyvármegye, 1913. január-március (9. évfolyam, 1/2259-73/2331. szám)

1913-01-01 / 1. (2259.) szám

Kaposvár, 1913. II. évfolyam. 1. (3259.) szám. Január 1. terkesztSséfl és kiadóhivatal: Kontrássy-utca 6. szám. szerkesztőség és kiadóhivatal telefon - száma: 128. Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével minden nap. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyed­évre 4 K. — Egyes szám ára helyben és vidéken 6 fillér. Minden előfizető ingyen kapja a .Somogyvármegye AlmanachjáM. Évforduló. Kaposvár, december 31. Jöjj illanó perc, amely viszed egy ossz esztendő utolsó sóhaját és ho- :od egy uj év uj reményeit. Jöjj meg- íatottság, amely búcsúzik életünknek ;gy fölélt araszától és köszönti az el- övendőt, amely még ismeretlen. Jöjj :sodás balzsamu vigasztalás, amely időd a feledést és adod a lelkünket ápláló uj bizalmakat. És jöjjetek ti szárnyaló érzések, amelyek átviszitek v embert a gondok szakadékán. El kell köszönnünk a múltba tűnő évtől, szemébe kell néznünk a hajnalodó évnek. Olyan perce ez az uttalan utakon botorkáló emberi sors­nak, amelyben könnyen meginoghat a lelkek egyensúlya. Mert ha arra gondolunk, hogy milyen tikkadt vágyak mohóságával vártuk egy év előtt a most temetkező esztendő eseményeit és minden napja egy-egy reményünknek volt a fejfája, és ha arra gondolunk, hogy a köze­ledő idő homálya is csak a csalódá­sok méhe lehet: könnyen megeshetik, hogy a lelkekre fáradtság ül, a ván­dor ember eldobja a reménykedés aranykelyhét és abba hagyja a törte- tést az ábrándok délibábja felé. De a gyarló életnek adott a Gondviselés arany-mankókat szép és szárnyaló érzésekből. A fáradt lélek­nek adott megfiatalító balzsamot a hit erejéből. A szívnek adott kitartást sej­telmekből. És igy át tudunk lépni a boldogság mámorával az élet meg­számozott és egy-egy évet jelentő tragédiáin. A hagyományos serleg megtelik újra nemes itallal, a tekintetekben újra kigyul a csillogás és amikor kondul a perc, amellyel átsuhanunk egy jobb­nak remélt év csillagképeibe, a két­kedés súlya nélkül köszöntjük egy­másra a „boldog ujesztendőt“. És ki érzi abban a pillanatban, hogy ez a f pérc :> To semmit, csr.k visz. Elviszi műi.,-oal, fájdalommal, küzködéssel, ínséggel megélt időnknek egy vissza nem nyerhető korszakét. Elviszi az energiánknak jó részét. El­viszi végzetünknek egy fejezetét. El­viszi a mosolynak üdeségét. Elviszi egy esztendőért ejtett könyeinket. El­viszi lassan az arcok pírját, a szemek fényét és mindent, amit elhervaszthat az idő és ami a lelkűnkből fakadt . .. De jó, hogy mindezt nem érez­zük abban a muzsikás, magunkra disputáit vidám pillanatban, amikor ráköszöntjük egymásra a „boldog új- esztendőt“. Reszketne a kar, az ujjak kiejtenék • a serleget, az ajkakon torz barázdává fagyna a mosoly, ha közel férhetne e pillanatban a lelkekhez ily sokféle elmúlásnak a tudata. Hiszen úgy sem olyan ujjongó már az uj év himnusza, amióta évről- évre félénkebb a reménykedésünk. Úgy sem olyan őszinte már a jövőbe vetett bizalom, amióta ábrándjainkat és vágyainkat könyörtelenül öldösi az idő. És úgy sem olyan tiszta az uj- esztendei hajnal, amióta ennek az or­szágnak az egén mindig közeledőbb borulat ül. Hát még ha az ó- és uj- eszfendő haíérvotfálé a ’'bének az elmúlás érzései. Simítsuk el a ho rí Alikról az árnyakat. Néztük vígan Szilveszter apó fehér szakállát, aki puttonában elviszi az érzésünk nehezebbik felét. És néz­zünk bátran a jövő szemébe. Hiszen rosszabb már a múltnál úgy sem le­het. Az első köszöntést pedig mond­juk azoknak, akik velünk járják az élet ezerszer el hervadó és ezerszer Élet forgácsok. A „Somogyvármegye“ eredeti tárcája. Irta : Görög Kálmán. Sötétség és köd borúit a ház-sorok­ra s én halkan, bizonytalanul megindul­tam a lakásod felé. Kinzott a csönd és szerettem volna elkiáltani az éjszakának, hogy a szivemben szerelmes vágyak ker- getődznek, feléd hajtanak és küszöbö­dön mereven leszögezik a lábaimat. Ó az én vágyaim be egyszerűek, be sze­rények. nem érnek el még ágyad lábáig sem, mert most bizonyosan áttörném az ajtót s leborulnék szőnyegül az ágyad elé. Nem, a sötét most is az elmúlásról jajgat és ordít a fülembe s én kétség- beesetten befogom1 a fülemet és mene­külök: el innen, ahol nincsen üdvösség, minden gyönyör elaludt Tebenned és nem ébred föl előbb, mint mikor a nap leragyog a földre. Futok és messze me­gyek. És távol tőled meglassitom a lép­teimet, ballagva meresztem a szememet a sötétbe és úgy érzem, hogy igy tart [ mindörökké, ilyen álomszerűén, vigasz­talan, amig élünk. — Ám az idő gyor­sabb nálam, elhagy is kábultan pillan­tom meg a hajnal eső sugarát, embe­rek jönnek és az élet pezseg. A dolgos emberek pedig rámniznek, csodálkozva, idegenül és nem értic, hogy se nem tá- molygok, se nem sittek. — Ki ez ? — kérlezhetik magukban, — aki az utcán álmodik? * Ilyenkor az a gondolatom1 támad, hogy ezerszer jó a sdmplán boldog em­bereknek, akik bölcsn és alázatosan el­veszik az élettől a rmguk aprólékos pén­zeit s nem kívánnál semmi különöset, csak annyit, hogy Illessenek, mint a többiek. Boldog és célszerű emberek! Alkalmasak az életiek és még1 ügyesek is a maguk szempintjából. Ha ilyen tudnék lenni, ha ostobán, kínosan, de egész lelkesedéssel íem kívánnék ezer­szer többet!. Kivánoc — és annyira sze­rencsétlen vagyok - tudom is, hiába. Nem kapok milliókat, az élet nekem Lapunk mai szájat 16 oldalra terjed. csak fillérekkel fizet, nem leszek egé­szen boldog sohasem, mert örök az én boldogtalanságom s izzóan, egész lé­lekkel sohasem fognak szeretni, tudom, csak én fogok. Izzóan és örökké. Ó jaj, nem érem be kevéssel, mint más. És szüntelenül fejemben motoszkál a mese Karsay Feriről. Hallgasd meg. És ne csodáld, ha még hajnalon is me­sélek neked. A hajnal kijózanít talán en­gem is. * Volt egy leány, gyönöyörü szépség. Hóditó volt, büszke jelenség és meg­szokta a bókokat. Aki bókolt neki, el­hessegette a közeléből, mert azt hitte, hogy nincs igaz csodálat, őszinte bámu­lás ezen a földön. Ez a lány, akit pe­dig mindenki szeretett s minden alka­lommal újra csodált, nem kerülhette ki sorsát, találkozott Karsay Ferivel. — Jó estét, — mondta neki Karsay Feri a bálon, amikor neki bemutatták — sok szépet hallottam önről kisasz- szony, hallottam azt is, hogy mindenki

Next

/
Thumbnails
Contents