Somogyvármegye, 1913. január-március (9. évfolyam, 1/2259-73/2331. szám)

1913-01-01 / 1. (2259.) szám

Kaposvár, 1913. II. évfolyam. 1. (3259.) szám. Január 1.zerkesztőségi és kiadóhivatal: Kontrássy utca 6. szám. szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma: 128. Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével minden nap. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyedévre 4 K. — Egyes szám ára helyben és vidéken 6 fillér. Minden előfizető ingyen kapja aSomogyvármegye Almanachját. Évforduló: Kaposvár, december 31. Jöjj illanó perc, amely viszed egy össz esztendő utolsó sóhaját és hozod egy uj év uj reményeit. Jöjj meglátottság, amely búcsúzik életünknek egy fölélt araszától és köszönti az elövendőt, amely még ismeretlen. Jöjj csodás balzsamu vigasztalás, amely időd a feledést és adod a lelkünket ápláló uj bizalmakat. És jöjjetek ti szárnyaló érzések, amelyek átviszitek v embert a gondok szakadékán. El kell köszönnünk a múltba tűnő évtől, szemébe kell néznünk a hajnalodó évnek. Olyan perce ez az úttalan utakon botorkáló emberi sorsnak, amelyben könnyen meginoghat a lelkek egyensúlya. Mert ha arra gondolunk, hogy milyen tikkadt vágyak mohóságával vártuk egy év előtt a most temetkező esztendő eseményeit és minden napja egy-egy reményünknek volt a fejfája, és ha arra gondolunk, hogy a közeledő idő homálya is csak a csalódások méhe lehet, könnyen megeshetik, hogy a lelkekre fáradtság ül, a vándorember eldobja a reménykedés aranykelyhét és abbahagyja a törtetést az ábrándok délibábja felé. De a gyarló életnek adott a Gondviselés aranymankókat szép és szárnyaló érzésekből. A fáradt léleknek adott megfiatalító balzsamot a hit erejéből. A szívnek adott kitartást sejtelmekből. És igy át tudunk lépni a boldogság mámorával az élet megszámozott és egy-egy évet jelentő tragédiáin. A hagyományos serleg megtelik újra nemes itallal, a tekintetekben újra kigyúl a csillogás és amikor kondul a perc, amellyel átsuhanunk egy jobbnak remélt év csillagképeibe, a kétkedés súlya nélkül köszöntjük egymásra a „boldog újesztendőt“. És ki érzi abban a pillanatban, hogy ez a f perc :„ Te semmit, csak visz. Elviszi mái.-val, fájdalommal, küzködéssel, ínséggel megélt időnknek egy vissza nem nyerhető korszakot. Elviszi az energiánknak jó részét. Elviszi végzetünknek egy fejezetét. Elviszi a mosolynak üdeségét. Elviszi egy esztendőért ejtett könyeinket. Elviszi lassan az arcok pírját, a szemek fényét és mindent, amit elhervaszthat az idő és ami a lelkünkből fakadt . .. De jó, hogy mindezt nem érezzük abban a muzsikás, magunkra disputált vidám pillanatban, amikor ráköszöntjük egymásra a „boldog újesztendőt“. Reszketne a kar, az ujjak kiejtenék a serleget, az ajkakon torz barázdává fagyna a mosoly, ha közel férhetne e pillanatban a lelkekhez ily sokféle elmúlásnak a tudata. Hiszen úgy sem olyan ujjongó már az új év himnusza, amióta évrőlévre félénkebb a reménykedésünk. Úgy sem olyan őszinte már a jövőbe vetett bizalom, amióta ábrándjainkat és vágyainkat könyörtelenül öldösi az idő. És úgy sem olyan tiszta az újesztendei hajnal, amióta ennek az országnak az egén mindig közeledőbb borulat ül. Hát még ha az ó- és újesztendő hatérvorfálé a ’'bének az elmúlás érzései. Simítsuk el a borralikról az árnyakat. Nézzük vígan Szilveszter apó fehér szakállát, aki pattonában elviszi az érzésünk nehezebbik felét. És nézzünk bátran a jövő szemébe. Hiszen rosszabb már a múltnál úgy sem lehet. Az első köszöntést pedig mondjuk azoknak, akik velünk járják az élet ezerszer elhervadó és ezerszer Élet forgácsok. A „Somogyvármegye“ eredeti tárcája. Irta : Görög Kálmán. Sötétség és köd borúlt a ház-sorokra s én halkan, bizonytalanul megindultam a lakásod felé. Kinzott a csönd és szerettem volna elkiáltani az éjszakának, hogy a szivemben szerelmes vágyak kergetődznek, feléd hajtanak és küszöbödön mereven leszögezik a lábaimat. Ó az én vágyaim be egyszerűek, de szerények, nem érnek el még ágyad lábáig sem, mert most bizonyosan áttörném az ajtót s leborulnék szőnyegül az ágyad elé. Nem, a sötét most is az elmúlásról jajgat és ordít a fülembe s én kétségbeesetten befogom a fülemet és menekülök el innen, ahol nincsen üdvösség, minden gyönyör elaludt Tebenned és nem ébred föl előbb, mint mikor a nap leragyog a földre. Futok és messze megyek. És távol tőled meglassítom a lépteimet, ballagva meresztem a szememet a sötétbe és úgy érzem, hogy így tart , mindörökké, ilyen álomszerűen, vigasztalan, amig élünk. — Ám az idő gyorsabb nálam, elhagy is kábultan pillantom meg a hajnal eső sugarát, emberek jönnek és az élet pezseg. A dolgos emberek pedig rámniznek, csodálkozva, idegenül és nem értik, hogy se nem támolygok, se nem sittek. — Ki ez ? — kérdezhetik magukban, — aki az utcán álmodik? * Ilyenkor az a gondolatom támad, hogy ezerszer jó a simplán boldog embereknek, akik bölcsn és alázatosan elveszik az élettől a raguk aprólékos pénzeit s nem kívánnál semmi különöset, csak annyit, hogy illessenek, mint a többiek. Boldog és célszerű emberek! Alkalmasak az életiek és még ügyesek is a maguk szempontjából. Ha ilyen tudnék lenni, ha ostobán, kínosan, de egész lelkesedéssel nem kívánnék ezerszer többet. Kivánom , és annyira szerencsétlen vagyok - tudom is, hiába. Nem kapok milliókat, az élet nekem csak fillérekkel fizet, nem leszek egészen boldog sohasem, mert örök az én boldogtalanságom s izzóan, egész lélekkel sohasem fognak szeretni, tudom, csak én fogok. Izzóan és örökké. Ó jaj, nem érem be kevéssel, mint más. És szüntelenül fejemben motoszkál a mese Karsay Feriről. Hallgasd meg. És ne csodáld, ha még hajnalon is mesélek neked. A hajnal kijózanít talán engem is. * Volt egy leány, gyönyörű szépség. Hódító volt, büszke jelenség és megszokta a bókokat. Aki bókolt neki, elhessegette a közeléből, mert azt hitte, hogy nincs igaz csodálat, őszinte bámulás ezen a földön. Ez a lány, akit pedig mindenki szeretett s minden alkalommal újra csodált, nem kerülhette ki sorsát, találkozott Karsay Ferivel. — Jó estét, — mondta neki Karsay Feri a bálon, amikor neki bemutatták — sok szépet hallottam önről kisaszszony, hallottam azt is, hogy mindenki Lapunk mai szájat 16 oldalra terjed.