Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1876
Természettan az ókorban. Kettős célt tartottam szem előtt, midőn a következő rövidke kis cikk megírásához illetőleg a nevezetesebb íróknál található, s ide vágó történelmi adatok összefoglalásához fogtam ; s e kettős cél egyszersmind kitűzte számomra az utat is, melyen haladnom kellett, hogy annak megfeleljek. Egyik szándékom volt az is, hogy távozó tanulóimnak egy kis útravalót adjak abból, amivel két éven át közösen táplálkoztunk ; a másik pedig hogy egy kis szünidői szórakozásul nyújtsak valamit azoknak is kiknek e tekintetben is e tanodán jövőre bővebben kijut osztályrészek. * * * A természettan — mint már neve is mutatja — oly tudomány, mely egyrészt a természet színpadán előforduló tünemények fejtegetésével foglalkozik , vagyis fürkészi, kutatja észleletek útján a tünemények okát ; másrészt az ok és okozat közt a mérv szerinti viszonyokat nyomozza, hogy feladatához képest a természeti törvényeket megállapítsa. E szerint a természettan lényeges szőlő tárgyát teszik : a tünemények és ezek törvényei. Vagyis először kell, hogy lássuk, észleljük, mérjük magát a tüneményt különféle körülmények között és csak azután — az észlelés követte tapasztalás útján — állapíthatjuk meg az illető törvényt. Ebben a rendben kutatja és alkotja a jelenkori természettudomány az erők és tünemények törvényeit. Tekintsük azonban e tudomány bölcső korát ; itt egészen más modorral találkozunk. A régiek ugyanis ahelyett, hogy a tapasztalásra építették volna természettani tudományukat, egészen másként cselekedtek ; ők t. i. elméletek útján akartak az isten, az őslény, a világ keletkezésének stb. tudomására jutni. Hogy ily után és módoni fáradozásaikat és törekvéseiket a várt siker nem koronázta, sőt ellenkezőleg sokszor a céltól, melyet elérni iparkodtak, mindinkább távoztak, épen nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy bölcselkedéseik és okoskodásaik a mindennapi