Állami felső kereskedelmi iskola, Sopron, 1907

I. Fiumei tanulmányi utunk. Még karácsony­ tájban tettük meg az első lépéseket, hogy tanu­lóinkat a húsvéti szünetben nagyobb tanulmányútra vihessük. A szülőkhöz intézett — évek óta ismétlődő — felszólításunknak ezúttal eredménye lett : 30 tanulónk szülei részéről kaptunk értesítést, hogy egy nagyobbszabású útra szükséges anyagi áldozatot gyermekük érdekében hajlandók meghozni. Az ajánlott tervek közül a jelentkezők nagy szeretettel választották a magyar tengerpartot. Sajátságos, bár lélektani okokkal könnyen igazolható jelenség az, hogy nincs hazánknak több oly vidéke, amely olyan biztos varázszsal lenne az ifjúra, mint Fiume és a tenger. Évezredek óta ismétlődik meg az emberi nemze­dékeken az ösztön, hogy — mint egykor a messze északról a vikin­­gek, — életében legalább egyszer útra kelhessen mindenki délre, a „tűzvilág felé“, merre elszállani látja a vándormadarat, s honnan, úgy a tél vége felé, el-elhozza a déli fuvalom ismeretlen tájak, lombok illatát. A társaság, melyet Kajaba Lajos igazgató és e sorok írója vezettek, összesen 32 tagból állott s programmját úgy állapította meg, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre való tekintettel az utat öt nap alatt befejezhesse. A rövid idő lehető kihasználása okáért oda is, vissza is, az utat gyorsvonaton tettük meg. Április 10-én, szombat este szálltunk útra. Amit a sötétség beálltáig láthattunk, maga is turisztikai érdekesség volt: ólmos felhők és holdas felhőfoszlányok, eső és futó hóviharok zónáin átrohant velünk a vonat. Az álom nélkül, de friss kedvvel átvirrasztott éjsza­kában mindig volt mit nézni : a Mura és Dráva órákig tartó ára­dásai, a víztükörben barnálló erdők, apró falvak lámpái, egy-egy nagyobb város és gyár világos ablakai, a komor Sleme-hegység ölén­ ­*

Next