Állami felsőbb leányiskola, Sopron, 1889
I. Erzsébet királyasszony nevenapján. (Alkalmi beszéd az 1889. november 19-én tartott iskolai ünnepen.) Kedves Növendékeink ! Az iskolának, mint köznevelési intézetnek, sokféle és nagy feladatai között a legelsők, a legnagyobbak egyike, növendékei fogékony szivében meggyökereztetni a haza és a trón iránt való hűséget, a közérzést s a kiváló emberi erények tiszteletét. Minden apró magból, mely ez irányban idejekorán elvettetett, terebélyes fa van hivatva nőni, a melynek gyümölcsét évszázadok, nemzedékek élvezik és áldják. Kiváló jelentőséget nyer e feladat nálunk, leányiskolában, amaz állás erejénél fogva, melyet a nő társadalmi életünkben, de mindenek felett a családban elfoglal. Akik arra hivatvák, hogy szívük, lelkük melegével élesztői, irányzói legyenek hozzátartozóik érzései és cselekvéseinek, bizonyára maguk is úgy nevelendők, hogy e szép hivatást megérteni s betölteni tudják. E feladat gyűjtött egybe bennünket kedves növendékeink ma is, midőn királyasszonyunk, Erzsébet ő felségének nevenapját ünnepeljük. Példaszerű, egész világon emlegetett az az odaadó hűség, melylyel a magyar nemzet koronás királya, az a lovagiasság, melylyel királynője iránt minden időkben viseltetett. Tévedne azonban, a ki e mai ünnepet csupán az alattvalói hódolat, a lovagias tiszteletadás nyilvánításának hinné. Milliók szivének legigazabb érzelme találkozik e napon az alattvalói kötelességgel. Mert a felséges asszony a mily tökéletes királyné, épen olyan tökéletes nő, kinek női erényei nem kevésbbé ragyogók, mint koronája fényes ünneplésében azért szeretetünkből, hódolatunkból, tiszteletünkből, csodálatunkból épen olyan része van ennek, mint annak.