Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1947 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1947 / 1. szám - Weöres Sándor: Az óriásnőstény; Vörösmarty árnya; Mouvement; Négysoros; Egy sugallathoz (Versek)
WEÖRES SÁNDOR: VERSEK AZ ÓRIÁSNÖSTÉNY. „Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznát... aki a sok vizen ül, akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő parázztaságának borával megrészegedtek a föld lakosai .. (János Jelenései 17-ik részéből.) Makacs szülőnek tett meg engem az átok, folyton méhem moslékjában fázva forgok, parázslanak, viszketnek az éjek, napok, potrohomból csiszonkáznak a porontyok. Idegen napok, éjek tüzes menete tipor hasamban, idegen város széle vörhenyes árnyékát utálkozva ráteríti odúmra, görcsös nehézségemre. Nedves, hideg cafatok, kásás vérrögök között síkos nyálka pocsolyában nyögök, úsznak benne fürge újszülött ördögök s dermedten a foltoshasú foszló dögök. De mit fintorogtok, hogy anya lettem én, az erdő is kivirágzik tavasz jöttén, bogár, kutya, ember dőzsöl árok mentén, bakzanak a gyászkocsi lovai szintén. Ej, jó voltam szeretőnek a bozótban, bizony miattatok kínlódom árnyékban, a ti gyermekeitek ingem rongyában, „papa", mondják nektek, fizetitek aztán. Nézzétek, sok csupasz kölykötök a lében rágcsál véreshurka-forma lepedéken, de ha felétek mennek táncolva szépen, elébük borultok: „legyél feleségem!" Minek is kell ördögöket szülnöm nektek, hogy nesszétek őket és meggebedjetek, élve megrohadtok s ezt sem érdemlitek, még a hemzsegő nyüvek is túl jók nektek. Ingyen szerettelek benneteket hajdan, a szerelem, szerelem kifogott rajtam, kinyílt virágként magam rátok ontottam, minddel örültem, semmit meg nem tagadtam.