Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1947 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1947 / 1. szám - Weöres Sándor: Az óriásnőstény; Vörösmarty árnya; Mouvement; Négysoros; Egy sugallathoz (Versek)
2 WEÖRES SÁNDOR: VERSEK. Ne legyen mocsoktalan virulás többé, a szirmok szégyelljék buja meztelenségüket, trágár illatukat, barnán kettérepedjenek! Nem kell, nem kell öröm többé! De szép volt!— Nem gondoltam kislány-fejemben .. Szőkén lobogtam, tarka gyümölcsöt ettem, nagy világos tenger tükrébe nevettem, e nyomorult fortélmét dehogy sejtettem. Ezüst tagjaimmal fényben imbolyogtam, forró parti homok bizsergette talpam, mellem zsibongott, mint méhraj a bokorban, csiklandó lágy zsongás... mint jelent, nem tudtam. Gyerek voltam, simabőrű és ostoba, befoglalt a sugár aranyos gubója és várt rám a világ kamaszként nyújtózva, mit is akar velem, ő maga se tudta. VÖRÖSMARTY ÁRNYA. ,,Bár felrobbanna már ez a világ s ne volna ember" — hallom mindenütt; a csöndesföldművelők így beszélnek tengeri hántásnál, mese helyett s gyári munkások és iparosok s szerelem lányai s a kocsma népe s vagyonuk roncsán az előkelők s az ételt hajszoló tisztviselők. „Lakhatatlanná lett a földgolyó, legyen lakatlan, minek már gyerek, hisz örül, ha meghalhat, aki él." Kivéve tán a pártok nyergelőit, mind, mint egy kórus — Vörösmarty hangja: „Kívánságom: vesszen ki a világ s e földi nép az utolsó fajig.” Mért akarnák a világ pusztulását, mért nem elég nekik saját haláluk? Tán kajánság: „én élni nem kívánok, hát más se éljen.” Vagy nagy ölelés az élők és a majd élők felé, mindent oldó szabadítási vágy. Vagy tán úgy érzik, hogy holtuk után elkínzott életük kis áramát a teljes áram nem bírja temetni. Vagy attól félnek: újra kell születni.