Sporthirlap, 1928. április (19. évfolyam, 39-50. szám)

1928-04-02 / 39. szám

HÉTFŐ, 1928 ÁPRILIS 1. SPOR­THIRLAP Újpest—Attila 2:0 (0:0) Újpest: Beneda — Sternberg, Fogl III. -- Borsányi, Lutz, Péter ~ Ströck, Wilelm, Auer, Jakube, P. Szabó,­­ Attila, Németh - Kutik, Danko - Hajós, Praha Janovitz — Friesz, Pokolny, Muhoray, Siklóssy, Pimpi. A két csapat erőteljes küzdelme jó sportot nyújtott s így annál saj­nálatosabb, hogy a második félidő utolsó negyedórájáig sima mérkőzés hangulatát egy feleslegesen előidé­zett, de az Attila kárára jogosan megítélt tizenegyes elrontotta. Et­től kezdve fokról-fokra süllyedt a mérkőzés nívója és a durva jelene­tek egyre jobban érlelték a közön­ség körében a mérkőzés befejezése iránti vágyat. Újpest győzelmének jogosultságához nem férhet kétség. A csapat technikailag fölényben volt és bár ,, támadásai" nem­ voltak annyira­­­ veszélyesek mint az Attiláé, de"sűrűbben ismét­lődtek és igazán csak balszerencsé­jén múlott, hogy támadó­ akciói csak az utolsó negyedórában érleltek gyümölcsöt. Beneda volt a csapat legjobb tagja. Sternberg és Fogi III. távol álltak ugyan a válogatott formától, de azért kifogástalanul végezték a feladatukat. A fedezet­sorban Borsányi és Péter emelke­dett ki, de Lutz II. játéka is elfogad­ható volt. Annál több hibát csinált a csatársor. Egyénileg csak Auer játéka tetszett, P. Szabó a mérkőzés első részében, Wahelm a második félidőben produkált kiemelkedő já­tékot, Jakube sokat hibázott.. Az Attila legénysége dicséretes munkát vég­zett és némi szerencsével egy pon­tot­ hazavihetett volna. A csapat erőssége a védelem. Németh pompás védőjátékát Kutik kitűnő teljesít­ménye lényegesen­­elősegítette. Va­lamivel gyengébben látta el fel­adatát Dankó, akinek oldalán több­ször, talált rést az ellenfél csatár­sora. A fedezetsorban Praha játé­kán erősen meglátszott a csaknem egyhetes utazás fáradalma, ami fő­ként az irányítás rovására ment. Hajós,­csak a­ mérkőzés egyes fázi­saiban elégített ki, míg Janovitz gyengén szerepelt. A támadás mun­kájából leginkább Pirapi, Muhoray és Siklóssy vette ki a részét Fiiesz keveset volt játékban és különben is túl erős volt neki a masszív újpesti védelem. Pokolny ezúttal csalódást keltett. A mérkőzés első komoly akciója Újpest részéről indul ki, P. Szabó centere azonban kapu mögé megy. Miskolc első táma­dását Pimpi vezeti, akinek beadását a belsők visszapasszolják és Pimpi lövése hajszálnyira a kapu fölött sü­vít el. A Dankó faultja miatt meg­ítélt húszméteres szabadrúgást Ströck erősen­­. kapu mellé lövi. A 16. perc­ben Friesz passzát Powolny kapásból továbbítja, a lövést Beneda bravúrral védi. A következő percben B. Szabó remek kornerét Kutik tisztázza. Az újpesti csatárlánc pillanatokra nehéz helyzeteket teremt a miskolci kapu előtt, ám Praha közbelépése elhárítja a veszélyt. Lutz N­. a 30. percben tá­madásba dobja az újpesti csatársort, de a csomóból kiugrott Auert Né­meth pompásan szereli. A 40. perc­ben Ströck áttöri a védelmet, erőtel­jes beadását Wilhelm II. kapásból mellévágja. A következő percben is­mét Ströck jut tiszta labdához, ame­lyet azonban a határvonalon kienged. Auer pompás fejese kapu fölé megy. A félidő utolsó percében még az At­tilának adódik alkalom a góllövésre, ám Siklósi labdáját Beneda könnyen fogja. Szünet után az 5. percben Pimpi és Siklóssy összjátéka veszélybe hoz­za az újpesti kaput, ám Siklóssy jó helyzetben mellé lő. Auer szabadrú­gását és Ströck­ lövését a külső kapu­­léc veri vissza. P. Szabó két kornere veszélyes szituációt teremt, de a mis­kolci védelem gyors közbelépése fel­szabadítja a kaput. A 21. percben Muhoray lövését Beneda elvetéssel fogja, majd a következő percben Sik­lóssy éles lövését gólhelyzetben kor­­rerre vágja. A 20. percben az újpesti csatár­kvintett nagy lendülettel­­­tör előre, a jól előkészített támadást Auer éles lövéssel fejezi be. Németh bravúro­san ment, a labda már kint van, ami­kor a kapusra nagy réssel támadó Wilhelmet a­ kapus segítségére siető védelem elfaultolja. Wilhelm jajgatva elterül a földön és a közelben álló bíró tizenegyest ítél. Az Attila­­elkeseredetten protestál a bírói döntés ellen, miközben a­ játék két percig szünetel. Miután a játéktérre berohanó Nagy József tréner lecsillapította­ a csapatot, Fogl III. áll a 11-eshez és a labdát védhetetlenül a hálóba juttatja. A gól­ után az Attila kétségbeeset­ten igyekszik a veszendőbe menő mérkőzést megmenteni.. A fedezetkor egymásutá küldi rohamra csatárso­rát és a 35. percben már-már felcsil­lan a kiegyenlítés reménye. A cso­móból kiugró Siklóssyt Fogl III. le­­teríti. Az Attila tizenegyest rekla­mál, de a bíró a tizenhatosról ítél szabadrúgást, amelyet Muhoray a kapu mellé lő. Az újból­ akcióba lépő újpesti támadósorból Wilhelm kiug­rik, a kifutó Németh fölött átemeli a labdát, amely azonban az üres kapu felé ugrálva,k m­.kapufáról a mezőnybe­ kerül, onnan pedig Bankó lábáról a kapu fölött kijut a játéktérről. A 40. percben P. Szabó lövése Kutikről visszapattan és a hirtelen befutó Jakube szép lövéssel megszerzi a má­sodik gólt. A hátralevő­ öt percben egy-egy ki­tűnő helyzet adódik mindkét csapat részére, azonban újabb eredmény nélkül. Bíró: Iváncsics Mihály.. Kispest-Budai 33-as 2­2 (CsO) Kispest: Dénes — Wégner, Dudás — Deák, Purczeld, Truckenbrod — Lenkey, Juhász, Dán, Fürstner, Csendes. — Budai 33-as: Gailovich — László, Löwy — Steiner, Kallenecker, Eichbaum — Schmitt, Czumpft, Nagy dr.,­ Kovácsy, Ticska, kik félidőben elhanyagoltak, holott veszélyes akciót a csapat csak a jobbszárnya révén tudott vezetni. Juhász ügyesen­­ illeszkedett szere­pébe, Dán ellenben nagyon gyengén teljesítette a centercsatárra háramló feladatokat. A Partsnen—Csendes balszárny nem tudott megbirkózni az ellenfél védelmével. A Hungária­ úti sporttelepen le­folyt izgalmas szép és változatos mozzanatokban gazdag mérkőzés a mutatott játék alapján igazságos eredménnyel végződött. A budaiak az, első félidőben határozott fölény­ben játszottak és sok olyan hely­zetet hagytak kiaknázatlanul, ame­lyekből gólt kellett volna szerez­niük, ezzel szemben a második fél­időben a Kispest volt többet front­ban és kétgólos előnyhöz jutott Ek­kor a Budai 33-as nagy lelkese­déssel belefeküdt a játékba és két­ perc alatt kiegyenlített, sőt haj­szálon múlott, hogy az utolsó nulla­­tsatékban a győztes gólt be nem rúgta ellenfele kapujába. A Kispest együttesében csak a közvetlen vé­delem állt feladata magaslatán. Dénes biztosan állt őrt kapujában és a budaiak utolsó akciójánál egy remek elvetéssel nyomta ki a labdát kornerre. A hátvédek közül Wégner jobban tetszett. Biztosan szerelt és felszabadítórúgásai is hasznosabbak voltak, mint Dudásé, aki a védeke­zésben ugyan nem ejtett hibát, de rúgásaiban gyakran mutatkozott bi­zonytalannak. A csapat leggyen­gébb része a halfser volt, amelyben csupán Deák elégített ki. Rend­kívül agilisan mozgott és akcióit sikeresen tudta befejezni, ellenben feltűnően gyengén szerepelt Pur­czeld, aki sem a védekezésben,­sem a támadások irányításában nem tudott hasznára lenni partnereinek. Truckenbrod tőle telhetően igye­kezett, de ezúttal szintén gyengébb teljesítményt nyújtott a szokottnál. A csatársor munkájára erősen rá­nyomta bélyegét a halfsor gyenge játéka. A csatárlánc legjobb tagja Lenkey volt, akit azonban a máso­­ d Budai 33-asok csapatából László nevét kell első­sorban kiemelnünk. Pompásan ol­­­dotta meg­ a­­feladatát - a védelemben és egyéni érdeme, hogy egy nagy­szerű előretörését a kiegyenlítő gól követte. A bajnoki pontnak­­a'­­meg­mentése határozottam 'László sikere. Nagyszerűen védett ezúttal Gallo­­vich, aki az egész mérkőzés alatt talán egyetlen hibát ejtett, de ebből gól esett. Egyébként Vakmerő bele­­vetéseivel sok helyzetet tisztázott. Löwy kijátszotta megszokott jó formáját. Kitűnően dolgozott az együttes hallsora, amely tudás dol­­­gában magasan­ felette állt a Kis­pest halfsorának. Kaltenecker ki­fogástalanul töltötte be a center­­halt posztját és­ méltó a partnereknek PROFI- ÉS AMATŐRCSAPATOKNAK jó helyezést biztosit, ha futballfelszerelését a legjobbnak és legolcsóbbnak elismert HAAS SPORTHÁZ.a», VI. ker., Andrássy­ út 13. szám, szerzi be. Verseny­enkivüli árak. Futball árjegyzék ingyen és bérmentve. Egyben tudatom, hogy az 1899. évben alapított PLÖKL és HAAS céget megváltoztatva, üzletemet a fenti cég alatt folytatom, anélkül, hogy az üzlet vezetésében bármily változás állott volna be. Sportot és d’töffS" sportfehérneműt viseljen, íjsorf az izzadtságot magába szívja, a test kigőzölgését és a le­­vegőcserét megkönnyíti és mert le­vegőt foglal magában, (tudvalevőleg a levegő a legrosszab hővezető) a hűléstől feltétlen óv. Kapható minden sportfelszerelési üzletben. Ügyeljen a fenti védjegyre! Csak az azzal ellátott „Tetra" fehér­nemű valódi! 3 bizonyultak Steiner és Eichbaum. A csatársor a 'mezőnyben tetszető­sen­ kombinál, de a kapu előtt ha­tározatlan.­ Egyénileg a két szélső, Schmiedt és Ticska vonta magára a figyelmet. Crumpft lövéseit nem kísérte szerencse, Kovácsy nagy technikai és felkészültsége mellett túlságosan kényelmes, míg Nagy dr­. csupán agilitásával visz lendü­letet a csatársor támadásaiba. A budaiak kezdenek a 2-ik percben kornert érnek el. Mintegy öt percig állandóan támadnak a budaiak, majd a 7-ik percben Csen­des rosszul rúg egy .20 méteres szabad­rúgást. Ezután­ Kovácsy és Nagy dr. lövései jutnak a kapu mellé és fölé. A budaiak újabb kornere után Lenkey jó beadásából Dán sarkos lövése már a kapuban látszik, amikor Gallowich pompás elvetéssel elfogja a labdát­. A 1­6-ik percben a Kispest jut karrierhez, majd ismét Gallowich vonja magára szép­ védésével a figyelmet. Kalteneek­­ker pas­szából Crumpft­ kapásból lőtt labdáját Dénes védi, míg Nagy dr. jó helyzetben hibáz. Ezután Schmiedt be­adására Dénes kifut, de nem éri el a labdát, amelyet Ticska az üres kapu mellé továbbít. A 32. p.-ben Trucken­brod Schmidtet kornerre szereli, utána László szabadrúgása teremt veszélyes helyzetet a kispestiek kapuja előtt. FTC pálya Üllői­ út Nagycsütörtökön, április 5-én d. u. | fél 3 órakor | Hungária— I Savaria | I , --Utána' ifél a órakor - .' * | I Ferencváros— I | Újpest | Húsvéti serlegmérkőzések majd a következő pillanatban Csendes lefut, de beadását Gallowich lehúzza. A 36-ik percben Dán váratlan lövését ■Gallowich­ szépen védi, a túlsó kapunál pedig­ Nagy dr. passzára Wégner a kifutó, Dén­es­ elől kum­ért vét. Ezután Lenkey veszélyes lefutására Gallowich kifutással vakmerően a labdára veti magát, és­­ezt a­­védését rövidesen al­kalma nyílik megismételni. . A 40-ik percben Ticska beadásából Nagy dr. kapásból a kapu, mellé lő, végül Kal­­tenecker éles hosszú, magas lövése Dé­nes kezeihez ragad. A második félidő elején a kitörő Schmidtet Truckenbrod felvágja. Czumpft szabadrúgásából a labda Ko­­vácsyhoz­ kerül, akinek fordulatból le­adott éles lövése Dudásról pattan visz­­sza. Dénes ezután két ízben véd szép stílusban, majd Wégner szabadrúgá­sát Gallowich védi . A 11-ik percben a Kispest balszár­nya kornert erőszakol ki, majd Czumpft kitör, Kispest o­ff száj­tót rek­lamál, de a bíró nem állítja meg a já­tékot,.­ mert a sérülése miatt rövid időre kiállt Dudás éppen visszatért a pályára és így Czumpft nem volt les­állásban. Czumpft egy pillanatra meg­áll, ds felismerve a helyzetet, feltartóz­­hatatlanul a kapu felé iramodik, de közvetlen közelről mellé helyezi a lab­dát. A budaiak újabb kornere után Sportén­ek, plakettek Legnagyobb választék. Olcsó árak. BUDAPEST, IV JiOiVAllis&O VÁCI­ UTCA 23. Telefon: T. 111-47. Alapítva 1896- Leventeszobor és plakett. Képes árjegyz. ingy.

Next