Sporthirlap, 1933. november (24. évfolyam, 87-94. szám)

1933-11-04 / 87. szám

4 FTC-pálya UHöi­ út November 5-én, vasárnap délután 1/­ 3 órakor Feren­cváros-Hungária bajnoki derbi mérkőzés Előtte­­/: 1 órakor III. ker. FC-Bocskai I. ligabeli bajnoki mérkőzés h bhhhí SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1933 NOVEMBER 4. AZ MTK 11:2 (4:1) ARÁNYBAN GYŐZTE LE AZ FTC-t — 1924 október 19-én — A Sporthírlap egykori tudósítása — A mérkőzés előtt az­­ MTK-öltöző hangulata igen emelkedett. A játéko­sokon nagy elszántság­ látszik. Egyik­­másik e­gy régi MTK-vereséget emle­get, amelyért ma kellene revánsot venni. Nagy esemény előszele érzik. Az FTC csapata egyszerre érkezik a pályára. Hangos jókedv uralja az öltözőt, bizakodás, remény minden arcon.­­ Az­­ félidő Pár perccel három után a két rivá­lis feláll egymással szemben. MTK: Kropacsek — Mandl, Lenkay I. — Nyúl I., Nyúl II., Nádiéi­ — Braun, Molnár, Orth­, Opata, Jeny. FTC: Amse­ — Kuprich, Jancsár — Fuhrmann, Blum, Matkovich — Héger, Steczovits, Sándor, Szalay, Kohut. Az MTK kezd enyhe szél ellen, Blum­ közbelép, Szalayhoz passzol, ő Kohut­ot szökteti, aki a 16-os sarkáról hatalmasan lő kapura, de a labda szinte a kapufát súrolva mellé megy. A további percekben z MTK lassan ura lesz a helyzetnek és a 4. percben a belső trió gépszerű összjátékkal felnyomul, Orth Molnárhoz, ez a köz­ben balösszekötőbe húzódó Orth­oz visszapasszol, Orth kicselezi Stuprichot és ballal hatalmas lapos lövést ereszt a sarokba 1:0. Erőtlen FTC-támadás után ismét­­az MTK-csatársor jut szóhoz, Orth bombája most kapu fölé kerül. Az FTC lelkesen védekezik, az MTIC- támadások folytatódnak­, Orth a 11. percben a Nyúl II.-tól, kapott labdá­val Áttör a védelmen, Ruprich rá­fut, a labda Orthnál marad , mielőtt Jancsár is beavat­kozhatna. Amsei mellett a kapuba lövi. 2:0. FTC-támadás, Fuhrmann miatt MTK-szabadrúgás, Nádler küldi ka­­pura, Amsei fogja. Mandl taccsra szerel, Nádler „cicázik”, rosszul jár, jó, hogy Mandl a­ helyén van. Hégert Lenkey szereli, Braun­—Molnár­­támadás utóbbi ofszájdja miatt akad el. A 19. percben Molnár—Orth— Opata-összjáték után utóbbi kitör, Blum, Ruprich és Matkovich nyom­ják, elesik, Blum ment. Lenkey küldi vissza a labdát Braunhoz, aki jól stoppol és erősen lő — fölé. További MTK-támadások. A 2­3­ percben Ko­­hut­ szabadrúgása révén szóhoz jut az FTC is, Kropacsek komerre tolja a veszélyes labdát. Újabb ötperces MTK-ostrom. A balfsor tömi labdá­val a csatársort,­­mely szebbnél szebb akciókat vezet. Jeny bombalövése hajszálnyira fut a balsarok mellé. A 26. percben Orth ideális kiadásával Jeny elfut, lapo­san ad középre, Molnár ha­bozás nélkül lő. 3:0. Ezt is FTC-támadás követi, Szalay lövése az oldalhálót ér. A­z FTC­halfsor most megembereli magát és öt percig nagyszerűen védekezik. He hiába! Az ólomlábakon mozgó csatár­kor képtelen veszélyesen támadni. Orth egyedül száguld el az FTC- védelem mellett, de hatalmas lövése kapu fölé megy. A 34. percben .Molnár csak­nem a félpályán kap labdát Opatától, átdolgozza magát a két bekben és Amsei tehe­tetlenül nézi, amint mellette a kapuba kerül a labda. 4:0. Azután Ruprich hibáz, de Braun be­adása rossz, FTC-támadás alakul, Kropacsek fogja Héger beadását. Orth szökteti Opatát, akit Matkovich szabálytalanul szerel. A szabadrúgás után Blum ment. A 37. percben Kö­lhi­ támad, Mandl közelharcba bocsát­kozik, de a 16-oson belül rendszer vét. 1l­es! Kohut védhetetlenül belövi. 4:1. További FTC-támadások. A 41. perc­ben a támadó Orth és Matkovich el­esnek, utóbbi a földön fekve meg­rúgja Orthot. Szabadrúgás. A 42. percben Opata támad, Ruprich oldal­ról nyomja ás komerre szerel, Opata lle-at reklamál, de Gerti bíró komert ítél. Jeny lövésével végződik az I. félidő. A 1ő félidő heves FTC-támadással indul, Mandl szabadít. Opata—Jeny-támadás, lövés mellé, Nyúl II. fejel Orthnak, aki 20 méterről irtózatos erővel lő — mellé. A 3. percben ismét Orthnál a labda, kicselezi Jancsárt, kicsalja a kapuból Amseit, lő, a labda a bal kapufáról pat­tan a hálóba. 5:1. Úgy látszik az FTC teljesen megadja magát­ sorsának, Orth—Molnár— Braun akciója újabb góllal fenyeget, azután Opata—Jeny vezetnek szép támadást, Orth csodálatos akciói valósággal lebilincselik a nézők figyel­mét, Jeny bombáz kétszer egymás­után, Amsei véd, az MTK óriási fölényben csillogtatja művészi kvali­tásait, az FTC pedig soha ilyen szem­­­almeisan nem szerepelt nagy ellen­felével szemben. A 16. percben Orth kitör, Jenyhez passzol, ez jobb lábbal centerez, Opata mellével stoppol, ki­tör és éles lövése védhetet­­len. 6:1. Az FTC-nek nincs ereje ellentámadás­ra, de még lelkesen védekezik. Külö­nösem Blum! Ezért Orth inkább a gyenge Fuhrmann oldalára játszik. A 17. percben Orth Braunt szökteti, ez Opatához cente­rez, aki Orthoz ad és az ő csavart lövése ismét gól. 7:1. A tribünön Orthot ünnepük. Sándor— Stéger-támadás, kornerre szerelik. A 20. percben Nádler—Orth —Jeny akció, utóbbi csele­zéssel faképnél hagyja Fuhrmannt és a 16-os sar­káról laposan lő. 8:1. Ismét veszélyes MTK-támadás, Mat­­kovichról korner, Opata lövését Amsei fogja. A 24. percben Opata szökteti Braunt, aki beadásra készül, de Jan­csár a sípcsontjába talpal. Braunt kiviszik, a bíró 11-est ítél, Mandl helyezi a kapuba. 9:1. Braunt az öltözőbe szállítják, az MTK 10 emberrel játszik! Molnár—Orth— Opata-akció, utóbbi mellé lő. A 33. percben Ruprich összeütközik Orth­­tal, megsérül, kiviszik, már az FTC is 10 emberrel játszik. A 39. percben Steczovits szökteti Hégert, Lenkey el­késik. Héger befut és lövése a bal kapufáról bepattan. 9:2. Alig kezdik újra a játékot, Orth szökteti Molnárt, aki tisztára játsza magát és lövése Amsei kezét érintve jut kapuba. 10:2. Molnár­orszájban, de a 41. percben Nyúl I. keresztpasszával Orth — amikor mindenki leadást vár — villámgyorsan előretör és éles lövéssel megszerzi az utolsó gólt. 11:2. Az utolsó percekben­­enyhül az iram, Kohut közeli éles lövését Kropacsek fogja, Nádler indítja — láthatóan orszájáról — Jenyt, akinek beadását a kifutó Amsei fogja el. Az utolsó percben az FTC komért ér el, de már a berúgásra sincs idő. A meccs után az MTK-játékosok így foglalják össze a véleményüket: — Az egész MTK kitűnő volt, le­­gázoltuk az FTC-t. Az FTC-öltözőben Blum kategoriku­san kijelenti: — Ilyen mérkőzés utá­n nincs ment­ség! ... Szigeti Imre nyilatkozik: — Peckel­ sorozata, sok tartalék és csődöt­­mondott védelem. Az FTC mégsem szolgált rá ekkora vereségre. Brüll Alfréd: —­ Ha csapatunk mélyen formája alatt játszott volna is, Orth mai sze­replésével akkor is győztünk volna. Az MTK nagyszerű volt, mégis ilyen győzelem, csak a letörő FTC ellen volt lehetséges. Biztos az, hogy tíz eszten­dőn keresztül csaphatunk össze ismét, míg a mai győzelem megismétlőd­hetik. A bajnokság állása a mérkőzés után (illetve talán elég lesz csak a két csapat helyzete) : 1. MTK 4 3 1 0 17:3­7 8. FTC 4 2 11 8:12 ó Beszélgetés egy csacsival A Hungária ismert és közkedvelt csacsija éppen a füves pálya előnyeit élvezte, amikor illem­tud­óan megálltunk előtte és meg­szólítottuk : — Bocsánat kedves mester, ön, aki már hosszú évei­ óta kebelbéli itt a kék-fehér­eknél, bizonyára meg tudná magyarázni a csapat jelenlegi helyzetét... A csacsi hellyel kínált meg, majd ő maga is leült és így szólt: — Nem­ kell kétségbeesni. A csa­­pat jó, csal, még nem jött k­i be­lőle, ami benne van. A Szegő például benne van ... Ha majd kijön belőle, meglátja, mennyivel jobb lesz. Én még nem adtam fel a reményt, optimista vagyok. — Mi a véleménye a vasárnapi derbiről? — kérdeztük kíváncsian. — Azt hiszem meglepetés lesz. Mert, ha a Hungária győz, az ugyebár szenxi. Ha még egyszer a ■papírforma érvényesül, az is meg­lepetés. Tippem: 5:1. — Kinek a javára ? — Arról nem­ nyilatkozhatom. Egyébként megírhatja még, hogy húszévi is tartózkodás után tá­vozom a Hungária-útról. — Miért? — Valakinek csak távozni kell...* Lapunk zártakor kaptuk a csacsi helyreigazító nyilatkozatát. — Megdöbbenve értesültem róla, hogy én interjút adtam vol­na. Én nem adtam. Igaz, hogy beszélgettem valakivel sport dol­gokról, de nem­ tudtam, hogy meg­jelenik az újságban. Minek néz­nek engem? Hogy csak úgy koc­káztatom az állásomat? Jó, jó, igaz, hogy megígértem, hogy le­mondok, de miért legyek én pont olyan szamár, hogy megtartsam, amit ígértem. A FERENCVÁROS B­ CSAPATA vasárnap délelőtt az FTC-vel játszik barátságos mérkőzést dél­előtt fél 11-kor. Avar ágyban fekvő beteg Az újpesti csapat változatlan — A Sporthirlap tudósítójától — Nincs szerencséje Avarnak: éppen akkor lett beteg, amikor leg­jobb formájára futott fel. Tegnap voltak vele orvosnál, aki megálla­pította, hogy már elfajult az ín­hüvelygyulladás. Rögtön ágyba parancsolta Ricsit, hétfőig kell fe­küdnie. — Kénytelenek, vagyunk tehát nélküle kiállni — mondja l­ang­felder. — A csapat ugyanaz, amely nagyszerűen játszott az Attila ellen, majd Újvidéken. Bizalommal a fiúk iránt —­ így várjuk a mér­kőzést. Avar kivételével a többi játéko­sok megjelentek a kondíciótrénin­­gen. Az eső miatt csak kis ideig voltak kint a pályán, azután fürdő és masszázs következett. „VÁLOGATOTT" TÚRÁK... Kikkel játszott a BLASz „túra­válogatottja" Dél­­fr­anciaország­ban? Az MLSz szigorú vizsgálatot indít a profi „válogatott" túrák ügyében — A Sporthírlap tudósítójától . A BLASz elnöksége péntek este úgy határozott, hogy miután a válogatottak csak szombat este érkeznek haza, a válogatottakat adó egyesületek nem kötelesek csapataikat kiállítani a vasárnapi bajnoki mérkőzésekre. Azok a csapatok tehát, amelyek a francia túrára játékosokat ad­tak, már a második bajnoki mécs­esüket fogják elhalasztani és játszhatnak valamikor december végén, esetleg januárban is. Nem lesz fölösleges talán ezek­­után kissé közelebbről is meg­nézni ezt a túrát, melyről a BLASz főtitkár-kapitá­nya és túravezetője olyan lelkes jelentéseket küldött haza. A túra mérkőzéseit a PLASz kötötte le. De átadta őket a BLASznak, mely az ajándékot boldogan fogadta és elküldte Bu­dapest amatőr válogatottjait F­ranci­aországba, megszakí­tván ezzel két hétre az I. osztályú baj­noki küzdelmeket. Azonban a három mérkőzésen csak magyar részről­­ szerepeltek válogatottak. A túravezető jelen­téseiben az ellenfél is mint ,,vá­logatott” szerepel, holott a francia lapok szerint a BLASz csapata október 29-én nem­ Monaco váloga­tottja ellen, hanem az ott lévő egyetlen klub, az AS Monaco csapata ellen győ­zött 3:2-re. (Az AS Monaco a francia II. ligában szerepel!) November 1-én nem a nimesi válogatott, hanem a Spor­ting Club Nimes volt a BLASz ellenfele és ezt a csapatot győzte le 4:0-ra. Az utolsó mérkőzésen pedig az AS Cannes ellen érték el az 1:1-es döntetlent és nem a tavaly ugyan­csak Cannesben szereplő — és vereséget szenvedő —­ profi B- válogatott ellenfelével, az Anti­­­besből, Cannesból és Niceből ösz­­szeállított délfrancia válogatott csapattal szemben. Ha az eredmények hízelgőnek is látszanak, az ellenfelek mégis olyanok voltak, amelyek rendes körülmények között professziona­lista középcsapatokat szoktak ven­dégül látni. És ezeknek a ma­gyar csapatoknak a helyzetét ne­hezítette meg a BLASz-túra, — melynek hátterében sportpolitikai okok szerepelnek —, mert a jövő­ben ezekbe a városokba még ,,va­­jaskenyértúrákat” sem vezethet­nek a proficsapatok, hiszen a válogatott (!) 8000 fran­kért ment Monacoba, ugyan­ennyiért Nantesbe és 3000 frankért, valamint haszon­­részesedésért Cannesba. Amire persze azt mondhatnák, hogy az amatőrök nem anyagi ha­szonért túráznak. De viszont, ami a sportot illeti, ez a túra ugyancsak nehéz követ­kezményekkel járt azokra a csa­patokra nézve, melyek nem adtak játékost a válogatott csapatba, de mégis kénytelenek voltak két baj­noki meccset is elhalasztani, mert az ellenfeleik adtak váloga­tottakat. Általában nem sok örömünk telhet ezekben az őszi túrákban, akár a Magyarország B­ elnevezés alatt szereplő négyes-kombinált — hivatalosan professzionalista B) — szereplését, akár a Délma­­gyarország elnevezés alatt tú­rázó Szeged FCt tekintjük. Értesüléseink szerint az MLSz a legszigorúbb vizsgálatot készül megindí­tani a túrák rejtelmeienk tisztázására. A vizsgálat hírére a PLASz el­nöksége is foglalkozott a Szeged FC ügyével és azt áttette az in­tézőbizottsághoz, hogy ott vizs­gálják ki. Bizonyosan nem lesz nehéz megállapítani, hogy mi történt, hiszen már a verebek is csiripelik a Futballház környé­kén, hogy a Szeged fővárosi kép­viselője megállapodott egyesületé­vel és fix összegért átvette az egész túrát. Azután pedig előbb kölcsön akarta kérni a Bocskai kapusát és ezen az alapon Magyar Dél-Kelet válogatott néven kezdték hirdetni külföldön a Szegedet, de mert később Al­berti mégsem csatlakozott a sze­gediekhez, az elnevezés „szeré­nyen” maradt. Délmagyarország válogatott csapata . .... — XizcuUtte** cckc&nek ma este a BLASz francia túrájáról. — Miért tizenheten, mondja csak­ Adorján? — Mert a túracsapat ugyan 16 tagból állt, de a másik túravezető a saját költségén vitte el a feleségét. — És az első túravezető? •— Az ő felesége a túracsapat 16-ik tagjai... A SOROKSÁR, a II. liga egyetlen veretlen csa­pata erősen készül a Szürketaxi meccsre. Tegnap kondíciótrénin­get tartott a csapat, mely vasár­nap is változatlan összeállítás­ban szerepel: Pécsi — Vadász, Schmidt Elblinger, Szolár, Holczer — Kelemen, Zimonyi, Horváth, Mátéffy, Szeder.

Next