Sürgöny, 1861. január (1. évfolyam, 1-26. szám)

1861-01-13 / 11. szám

Első évi folyam. Szerkesztő-hivatal *. Barátok-tere 7. az e­l­ső emelet. kiadó hivatal. Barátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban barátoktere 7. szám, földszint. 11. szám. —1861. Vasárnap, januarius 13 Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben Budapesten, házhoz hordva. ft kr ft kr Beészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 60 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán. ft kr I* kr Beészevre 19 — Évnedved­re 5 — Félévre 10 — Egy bőre 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége I. évi jan. - töl kelt legfelsőbb határozatával, gróf Cziráky Jánost a ma­gyar királyság országbírójának reá ruházott méltósága alól fölmenteni s ezen méltóságot az alábbi legmagasb sajátkezű irattal, legkegyelmesebben gróf A­p­p­o­n­y­i György, saját titkos tanácsosára ruházni méltóztatott : Kedves gróf A­p­p­o­n­y­i. Midőn arra indíttatva érzem magamat, hogy önt, — bízván önnek magyar királyságom törvényei­, s alkotmányszerü intézményei­ben­ kitűnő jártasságában, valamint az államszolgálat­ban gyűjtött gazdag tapasztalataiban, — magyar ki­­rályságom országbírójává nevezzem ki, — örömömre szolgál, önnek — a személyemhez! ragaszkodásnak ezen alkalommal is tanúsított bizonyítványáért, s a közjó-, s az annak előmozdítására irányzott szándéka­im iránti buzgalmáért — különös elismerésemet fe­jezni ki. Ferencz József s. k. NEMHIVATALOS RÉSZ. Nyílt levél Pompéry János urb­i­/., a „Magyarország“ szerkesztőjéhez. Nem titok ugyan a magyar olvasó közönség kilencz-tized része előtt, mert hisz’ valamennyi pesti lap megemlité annak idején, hogy" csekély­ségem a „Sürgöny“ szellemi támogatásában némi részt veeni, s nem is volt nagy mesterség fölis­merni, vájjon azon eszmeforgácsok, mik különö­sen a megyei ügyek fejlődése alkalmából e lap­ban lelhetők voltak, egy fáról (azaz hizelgünk magunknak, egy élő törzsről) kerültek-e ? E szerint sem a hiúság, sem nézeteimnek, ki­vált a megyei dolgok eddigi menetéről vallott ag­godalmaimnak ez idő szerint népszerűtlen volta nem volt befolyással nevem kiírására vagy elhall­gatására , hanem elhallgatása puszta szokás, me­lyet magad is ismersz, mint régi jó bajtársam s a Pesti Naplóbeli szerkesztő principálisom, tudván, hogy ex professo­­ró létemre is minden irataim­nak alig tizedrésze jelent meg nevem alatt. Ez alkalommal azonban kényszeritesz ki­lépni, mert egyenesen a kormány kifolyásának tulajdonítván s felelősségére róván minapi szerény czikkemet — oly nagy tiszteletet h­árizál reám, mely engem meg nem illet, s melynek tündöklése zavarba hoz. Ezt mondod ugyanis „Magyarország“-od tegnapi számában. A „Sürgöny“ tegnapi száma egy kis törekvést árul el azon czélra, hogy a nemzet, „ha egyszer azon alternatíva előtt fog állni, mely­ben választania kellend az 1848. III-dik czikkszerü miniszteri felelősség, s a szé­les alapú helyhatósági élet között“, el hagyja örökre szunnyadni a 111-ik czikk elvét. A „Sürgöny“ legalább azon kilátás ellenében, melyet a miniszteri öszpontositás nyújt, azzal vigasztalja magát, hogy a nemzet örökre el hagyja szunnyadni ez elvet, mert különben (Kemény Zs. szavait idézvén) „e­lszuny­­nyad a megyei élet régi praxisa, mely árgus­ szemekkel őrködött a visszaélé­sek, a veszélyeztetett szabadság fölött.“ Egyszerűen megjegyezvén, hogy t. barátunk K. Zs. a „Sürgöny“ által idézett szavai nem a felelős mi­nisztérium elvének elejtése czéljából mondattak, kije­lentjük, hogy mi a hivatalos lapnak a III-ik törvény­­czikk ellen intézett ezen elvileges megtámadásában szükségkép azon tisztelt férfiak nézetének és irányá­nak is kifejezését keressük, kik ez átmeneti időszak kormányának élén állnak. Midőn ugyanis a magyar kormány közlönye az országgyűlésen, a koronás király szentesítésével hozott­­ törvényt elvből támadja meg,­­a midőn az országgyű­lés küszöbén azon „öntudat“ felidézésére törekszik,­­ mely meggátolná a III-dik czikk gyakorlatba lépését,­­­­­midőn a hivatalos közlöny részéről azon remény , fejeztetik ki, hogy az öntudat elkésése „csak annyi­­­­ban változtatna a dolgon, hogy utólag annál erősebben reagálna a nemzeti jellem az azzal ellentétes idegen fajú intézmény ellen“, akkor mi a­­ jelen kormány férfiait solidaritásban látják lenni az , ily elvileges megtámadással s méltán kereshetjük e né­zetben a kormányzó férfiak irányát, törekvését. Távol vagyok attól, lovagiatlansággal vá­dolni. Azonban oly kemény s politikai hitval­lásomat gyökerében megtámadó ítéletet, mint e­­ sorokban czikkemre kimondás, illett volna olva­sóid előtt czikkem egész terjedelmében közlése által indokolnod. Akkor olvasóid azonnal észrevették volna, hogy bírónak kissé igen tüzes vagy, mert kike­rülte figyelened, hogy a mit te ténynek tartasz, az még csak mint hypothesis állíttatott föl. Először is a VL czikk és a megyei autonó­mia közti viszonyról szólván, megjegyeztem, miszerint „csak pártatlan tárgyilagos­sággal említjük ezeket,a­mi annyit tesz, hogy merő elméleti szempontból, elvonttan szó­lok a dologhoz, nem pedig politikai program­­mot állítok föl; sőt föntartom magamnak ké­sőbbre is szabadságomat, világos szavakkal mondván: „leendő álláspontunk azon alternatíva majdani bekövetkezté­vel attól fog függhetni, mily ha­tárok közt létetnek föl a kérdések?“ Ebből kettő következik: 1. Hogy érdeme fölött túlbecsülöd azon elvont discussiót, ráfogván, hogy abban a mos­tani kormányférfiak iránya van kifejezve. 2-szor. Balul fogtad föl a mondottakat, ha általában programmat, habár csak egyénit is, láttál ott, hol csak föltételes állítások vannak. Igen kegyetlenül ítélsz továbbá, azt mondván, hogy ott „elvből“ támadtatott meg „az ország­gyűlés , s koronás király szentesítésével hozott törvény.“ Nem hiszem, hogy egy szállal is „acht­­und vierzig­er­ebb“ légy nálam­nál, a meny­nyiben az 1848-ki törvények törvényessége fo­rogna kérdésben. De ez nem forog kérdésben. Ellenben én azt következtetem czikked e passusából, miszerint nem vagy egészen tisztá­ban a közelgő országgyűlés feladata iránt. Ez ugyanis a IH-dik czikket a „felelős ministérium­­ról“ nemcsak közjogi oldaláról fogja szóba hozni, melyet én érintetten hagytam, mit érinteni sem hely, sem korszerű nem lenne, hanem az országgyűlésen szó lesz igen is, még­pedig sok, a 111. t. sz. közigazgatási oldaláról, vagyis arról, hogy az administratió­­ban miként egyeztessék ki a miniszeri felelős­ség azon széles­ alapú hatósági önkormányzás­sal , melynek szokása bennünk vérré vált ? E probléma megoldása áll előttünk, és így megengeded, kissé túlzod a törvénytiszteletet, (napjainkban ugyan dicséretes hiba) ha a IH. czikket noli­me tangere gyanánt állítod elő. Különben is nem fogod tagadni, hogy alkot­mányos országban folytonos a haladás, s nincs megállapodás, nincs oly törvény, melynek meg­változtatására törekedni alkotmányos úton eltiltva lenne. Azt mondod továbbá: „Miért akarják áltatni a nemzetet, miért akarják vele elhitetni, hogy a felelős ministerium mellett alkotmányosságunk palládiuma, a me­gyerendszer megszűnik, hogy szabadságunknak nyolczszázados őre, a megye elszunnyad, a­mint a felelős ministerium életbe lép ? Ismét igazságtalan váddal terhelsz, mert nem én, hanem Kemény Zs. barátunk állítá föl ezen viszonylagos „elszunnyadás“ tételét, melyre az én válaszom az volt, hogy ha már vagy az egyiknek vagy a másiknak el kell szunnyadni, a nemzet va­­lószínüleg­­ a ministeri felelősséget fogja elszuny­­­nyadni hagyni. De merészség is azt áltatásnak nevezni, mit az 1848-as törvények egyik alkotója, Kos­suth Lajos is implicite bevallott, hogy t. i. felelős ministeriumunk s megyerendszerünk oly ellenté­tek , miknek kiegyeztetését ő kivihetőnek tartá ugyan, meg is ígérte, de létre nem hozta. Ennyit egyelőre óvásul. Különben czikked oly érdekes nézeteket tar­talmaz, hogy azokra részletesen kell visszatérnem már csak azért is, mert — nem osztom. Kecskeméthy Aurél. TARCZA. Fővárosi szemle. Pest, jan. 13. A farsang bevonulása. — Az álarczokat elkapkodták. — A far­sang és az ifjúság megöregedett. — A politika elriasztja a co­­tilion tánczosokat. — Hazai és házi szempont. — Hölgyeink is szer­etnének választatni. — Le­sz bál,­­ köztük egy kép­viselő-bál is. — Rövid farsang. — Ne-kortesek. — Liliomból piros rózsa. — Egy diadaloszlop muffokból. — Kortes reminis­­centiák. — Tisztújitási vers rész cadentiával — „Urlaub.“ — Ma tartja bevonulását a farsang a nőegyleti első és mint halljuk, egyszersmind utolsó álarczos táncz­­vigalommal. Az európai politika annyira elkapkodta min­­denfelé az álarczokat, hogy tánczvigalmakra nem jut. Tehát itt a farsang. Ah, de nem a régi. Nem az a pezs­gő, bohó, derült kor ez többé, melynek egyes-egyedül, minden tartalék-gondolat nélkül­i mulatság volt a czélja. A farsanggal is úgy vagyunk már, mint serdülő ifjainkkal. Abban a korban, midőn még csak virágoz­tok kellene, ők már erővel gyümölcsöt akarnak haj­tani. A gyermeteg kedély, ártatlan vidámság helyett életuntságot segélyeznek; egy sort foglalnak a komoly öregekkel, világismeretről s egy tapasztalatdús múlt­­ról beszélnek; é­s miután az érlelődő kort még sem m Száhatják meg egészen, tetteik sokszor a legviszá­­sabb ellentétet képezik a segélyzett bölcs elmélettel. J De ezt csak például hozom fel a farsangra, mely bo­hóságainál s gondtalan futó perczeinél fogva az ifjú­korhoz leginkább hasonlítana, — ha mint emlitem, ez is komolyságot nem erőltetne már, és vidám perczeit egészen más mellékczélokra nem áldozná. 47 óta mondhatjuk már minden évben politikus farsan­gunk volt. Carneval herczeg a játszi csörgő­ sapka he­lyett parlamenti kalapot tett fel, s mint egy alsóházi szónok teleszedte kegyét politikai phrasisokkal. A jó kedv rózsaszíne helyett, más politikai je­lentőségű színek léptek uralomra, ezek szabályoz­nak mindent, s a báli ruhából és tánczból nem ke­vesebb mint a belső politikai hitvallás programmjai készültek. Őseink a Hacker-szállóban és a két választó­fejedelemnél az ily farsangot még nem ismerték. Ők se mulasztottak el ugyan honfitiszteket, nekik is megvoltak komolyabb ügyeik, előretörő czéljaik, de ezeket a báli ruhatárban csurapéikkal s tíz galléros köpenyegeikkel együtt levetkezték, s báljuk mulatság volt, nem po­litika. Kedves olvasó, mielőtt e kifakadásomért, hogy a régi báléseket előbbre teszem a mostaniaknál, kérlel­hetetlenül elitélnél, tudd meg, hogy én ezt egy hölgy titkos naplójából írtam ki. És ha meghallgatod az ő indokait is, talán még meg is bocsátasz. Szegényke — t. i. a titkos napló írónője — egy­szer, ez épen négy évvel ezelőtt volt, jövendőjét meg­tudandó, átsétált azon hires jósnőhez, ki a budai Hor­vátiakért mögött egy omlatag házikóban ütötte föl del­nahi tripos­át. S ekkor a jósnő pemetefüvei megfüstölt és szentelt vízzel meglocsolt kártyáiból azt jövendőle szépünknek, hogy egy cotillionban fog számára azon rózsaláncz készülni, melylyel egy déli ifjú Hymen oltá­rához kapcsolandja. Képzelhetitek, hogy e jóslat óta a mi szépünk a világért sem hagyott volna el egy co­­tillont is. Fáradhatatlanul tánczolta órahosszant egyik farsangon úgy mint a másikon. Azonban a cotillionok le voltak tánczolva, s a rózsatáncz még­se készült el. • Végre tavaly már csakugyan bizonyosnak hitte a jóslat teljesedését, és mi történik?... Az a csúnya poli­­tika eltiltja a cottiliont!­ S az idén megint semmi re­mény, hogy e száműzött táncz amnestiát kapjon; ezek után nem méltán boszankodik-e a mostani farsan­gokra ?... S­őt tovább megyek: a politika —mint mondják — a haza fölött függő komoly idők szempontjából egészen el akarja némítani a báli vigalmakat. Mire a családi táborokban két párt kezd kifejlődni. A politi­kus apák természetesen a hazai szempontot vallják, s örömmel dörzsölik kezüket, hogy nem kell drága tánczvigalmi öltözékekre adózniok, de a mamák mint kedves leánykáik hatalmas képviselői házi szem­pontból fogják föl a dolgot, s azt mondják, hogy köny­­nyű a férfiaknak, a­kik ha akarják mindjárt tíz évet ,ugranak visszafelé, ám­de náluk minden farsang­gal egy év múlik. Ők elmennek az ülésbe, s még meg is választják valaminek, de bezzeg leányaiknak a sok ülés még meg is talál ártani, és majd csak azt veszik észre, hogy senki sem választja. Így okos­kodnak az előrelátó mamák, s valljuk meg, nem lehet tagadni, hogy az ő politikájukban is van igazság. Mindamellett azonban hogy az előjelek nem ked­vezők s a farsang uralkodása oly rövidre van szabva, mintha Carneval herczeget is a hős­ caprerai szo­rítaná, mégis fogunk egy kissé hálózni. Hiszen ha már egyéb pénztárakat megkárosítunk, a zálogházat csak nem fogjuk egészen kereset nélkül hagyni. Aztán 1848-i oklevelekkel újra föltámadt ügyvédi karunkat sem hagyhatjuk, ha már a nagyobb ügyeket nem vehetik egyszerre át, kisebb váltókereset és kontóadóssági­­ügyek nélkül. Végre az is méltányos, hogy az új tiszti­kar­ok mellett a lábak is szerepeljenek egy kissé. Tehát hálózni fogunk. Egyéb czélbavett vigalmakon kívül, igen érdekes leend azon comitée-bál, mely ha elsül, pompás alkot­mányos tánczmulatság leend. Az eszme t. i. az, hogy föltámadt alkotmányunk örömü­nnepére 52 fiatal tán­­czos és 52 fiatal tánczo­nöböl fog egy tánczvigalmi ko­szom rendeztetni, s mindegyik pár, ha lehet származás szerint, egy-egy vármegyénket fogja képviselni. Bereg tánczol vis­z vis Ugocsával, Borsod Szabolcscsal, Bi­har Szathmárral, Pozson Nyitrával és a többi. Pest lesz természetesen a vortänzer. A franczia után végre mind egy közös csárdásban kel fel és olvad össze. Öltözet tekintetében igen érdekes volna, ha minden megye le-­ kétségig saját viseletében jelennék meg, — ez fölötte­­érdekes látványt nyújtana a szemnek, és a csárdást is mindegyik azon vidék múlta szerint, melyet képvi­sel, sejtené. Itt egyik pár a Kállai-kettőst rakná, amott a­ másik bácskaiasan, a harmadik túl a dunaiasan , a negyedik a tiszai kopogóst járná és a többi. Így láthatnék a nagy Európa kis „Európájában“ a nagy Magyarországot kicsiben, s meg vagyunk győ­ződve, hogy e vigalom ügyesen rendezve, (szívesen se­­­gitünk) s kellő fénynyel, sokáig emlékezetes maradna Buda-Pesten! A magyar nő alkotványosnak született, mutatja jó termete és az a hév, melylyel kortes­kedni tud. Erről a közelebbi tisztujitás is bizonyságot tehetett. Oly jeleneteket láttunk azon a mi fakarzatun­­kon, melyek ecsetre lettek volna méltók. Az a virággal körülrakott erkély előbb csupa liliom volt (a kucsma­i pörgekalap persze inkább a gombák osztályába tarto­zik), azután midőn másodalispánnak Beöthy és Horváth ne­ve hangzott, kipirult mint a rózsa, — s a nagyobb rész kezdte mindenféle jelekkel a főispán tudtára adni, hogy az ő választottja is — Beöthy Lajos (Horváthot nőinknek nem tetsző keresztneve: Döme buktatta meg, — és ez hihető is, miután tudunk egy másikat, kinek az törte nyakát, hogy a vagyonból kiszállva *egy feljebb candidált tisztviselő után a paktáskát vitte... A várm­egye szolgája ne legyen a más szol­gája !) Egy helyő miután már egészen elrekedt a kiál­tásban, hogy választottja nevét jobban észrevétesse Átmeneti korszak. A nemzetek életében mindig legkényesebb az átmeneti szak egyik kormányformából a má­sikba, s ha ez alkalommal az irány eléréséhez az igazi ösvény választatik, a nemzet boldogságának felvirágzása következik be; ellenben ha tévedt útra vezettettünk, labyrintba bonyolódunk, hon­nan fölötte nehéz a menekvés, s a h­aos, melybe jutottunk, fejetlenség martalékává teszi a nem­zetet. Nekünk magyaroknak — mert az egész nemzet akarja, nem lehet egyéb irányunk, mint 1848 , de az ösvény választásában, úgy látszik, a vezetők nem tudnak megegyezni; pedig meg­egyezni mindenben, kibékíteni s kielégíteni min­den pártot, legyen a főfeladat ; mert egység­ben erős a nemzet, szakadozásban elsatnyul. Bosaut nem szabad a nemzetnek ismerni. Mert a boszu a legroszabb politika. Most is egy veszedelmes eszme kezd lábra kapni, mely mint rák harapódzik el a megyei termekben; s ez az igazság­ kiszolgáltatásának akadályozása. Majd minden megyében elhatároz­tatott, miszerint az oct. 20-ai diploma ellenére, mindenhol kezébe veszi a nemzet az igazság­ ki­szolgáltatását. Ez ellen nincs szavunk. Midőn azonban olyatén határozatok is keletkeztek, mi­szerint a megszűnt rendszer bíróinak ítéletei vég­­reh­ajthatlanoknak nyilváníttattak: ez nem ma­gyarázható másra, mint eszmezavarra, midőn a közigazgatás az igazság­szolgáltatásával összeza­­vartatik. Mondassák ki, ha úgy tetszik, hogy minden politikai intézkedés, mely az előbbi rendszer alatt hozatott, mint törvénytelen , semmis. A végettes­­senek el a praesidialis és nem praesidialis iratok és jegyzőkönyvek s még a kormánylapok is, ha demonstrálni akarunk! De a bírói eljárásokat semmiseknek nyilvánítani annyit tesz, mint a társadalmat fenekéből kiforgatni, mert a magán­érdekek megsértéséből keletkezik az elégületlen­ség, ez pedig szülő­anyja a nemzet boldogtalansá­­gának. Hova fog ezen nézet vezetni? Ha törvény­­telennek és semmisnek mondunk minden bírói eljá­rást,mely a lefolyt rendszer alatt történt,akkor ennek természetes következése, hogy minden jogi intéz­kedés, mely létezett, fölbontható, mint érvénytelen. Lehet-e ennél veszedelmesebb és kár­osabb elvet felállítani ? Nem hiszszük, hogy a törvényhozási hatalommal bíró országgyűlés ilyen elvet fölál­líthasson! Kérdjük: tehet-e az egyes ember, a békés polgár valamit arról, hogy neki a le­folyt 12 év alatt p. o. perei keletkeztek; hogy épen ezen korszak alatt haltak meg szülei s osztályt kell e kezdenie? vagy hogy békességes birtoká­ban megzavartatott? Tehát mert a sors és az idő, mely mindig megtenni jó és rosz gyümöl­cseit , így akarta, ne szolgáltassák neki igazság ? Ha ez kimondatnék, akkor csakugyan elérkezett az idő, hogy a biróválasztás országgyűlésileg kivétessék a pártok kezeiből. Úgy sincs alkotmányos ország — hazán­kon kívül Európában, hol a biró a polititikai pártoknak volna eszköze. Angliában, hol az al­kotmányos élet tetőponton áll, bármelyik párt lépjen is a kormányra, a bíró állása nincs koc­­­káztatva, mert a bíró nem a pártnak, hanem az igazságnak szolgál. Nem hajlik ő meg sem a pártok nézeteinek, sem a hatalom szó alatt, mert csak lelkiismeretének számol a törvények korlá­tai közt. Ezért is elmozdíthatlan. Ha tehát a bírónak ilyennek kell és szabad lenni, s pedig a megszűnt rendszer bírái is ilyenek voltak, ki­ket politikai vélemény miatt nem lehetett, vagy csak per útján előmozdíthatni, kérdjük: ily egyé­nek ítéletei ne legyenek végrehajthatók? vagy ta­lán azért, mert más törvények szerint jártak el, mint a­melyek törvénykönyveinkben meg­­írvák. — A jog és igazság jog marad és igazság Magyarországban úgy mint Galicziában, Austriá­­ban, úgy mint Angliában. Ha pedig a formalitá­sokon akadunk fönn, (melyek mellesleg mondva, meggyőződésem szerint is — a fönnállt eljárás­nál a bélyeg rovására hozattak be) hajtsuk végre az ítéletet a régi magyar törvények szerint; van­nak nekünk a végrehajtásra vonatkozó igen jó s jobb törvényeink, mint az osztrák perrendtar­tásban. Tegyük félre a perrendtartást, de tart­suk föl a múltra a polg. törv.köny­v hatályát. Jö­vendőről gondoskodjék az országgyűlés. Midőn a múltról szólok, mindig az 1860. évi oct. 20- dika előtti szakot értem. Hogy pedig e sorok nem egyéni nézet, hanem a történetből merített meggyőződésen alapulnak, elég ha a történetet, ezen idők ta­núját, lapozgatjuk. A jogi viszonyok a politikaiakkal leginkább ott vannak összezavarva, hol a nemzetek nem csak kormányformát, de egyúttal az uralko­dóban uralkodó eszmét is változtattak, valamint ott, hol nemzetek még nem jutottak a mive­­lődés azon fokára, hol a jog és igazság szen­vedélyt nem ismer. Van erre elég példa az ó és új világban; a barbárok, kik Rómát földúl­­ták, — a franczia forradalomban egymást föl­váltott pártok — respectálták az igazságügyi régi törvényeket. Sőt az ált. polg. t. k. 1853. hazánkba is be­hozatott, s ámbár az akkori törvényhozás korlát­lan hatalommal birt, még sem tartotta tanácsos.

Next