Sürgöny, 1861. augusztus (1. évfolyam, 175-199. szám)

1861-08-01 / 175. szám

Kisí évi folyam. 175. szám — 1861. l'sfiíőrták augustus 1 Hzerkeazto-hivatal • Ald«na80r 5. az. 2-dik einolt t. Kiad«» hivatal: ^IWrátok-terci 7. szám, foliiazint. Előfizethetni Bu i. esten a kiadó hivatalban, bal>it< k-tere 7. szám. földszint Vidóki n hi-rmeutes levelekben , minden pnefu-hivatalmii. SO&GÖNY Klófi/efési árak auslriti értékben. Budapesten, hÁrhoz hordva. ft kr ft kr Eg‘£a*t?vre 16 — Évnegyedre 4 60 PeltJvre V 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr f kr Egészcvre 19 — Évnegyedre 5 —* Felévre 10 — Egy nőre 9 — HIVATALOS RÉSZ. Ö cg. k. Apostoli Felsége legfelsőbb határozatá­val D i e t e r i c h Rudolfot, a legfelsőbb törvényszék rendelkezés alatti udvari titkárát, udvari titkárrá a magyar kir. udvari kanczelláriánál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cg. k. Apostoli Felsége f. évi jnl. 22-ről kelt legfelsőbb határozatával Pribék Islváu veszprémi kanonokot a „koppáni“ czimzetes prépostságra, s M a r k o v i c s Jánost ugyanazon székes-káptalan ka­nonokát, „a csöpöföi B. Sz. Máriáról“ nevezett czim- zetes prépostságra legkegyelmesebben kinevezni mél- tőitatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi jnl. 14 rül kelt legfelsőbb határozatával, K r e k a n a Quiricus altani tót az orláti főiskolánál, Erdélyben, az iskolai szakbani sokévi érdemteljes alkalmaztatásának elismeréstUl, arany érdemkorészttel legkegyelmesebben földiszitni méltóztatott. \EMHIVATALOS RÉSZ. Quid nunc? v. Az újólagos folirás ellen sokan azon állító­lagos roszakaral t;a utalnak, melylyel a nemzeti­ségi kérdés belevonatott a királyi válaszba, ám­bár az országgyűlés uiár annak tárgyalását kez- deményezé, s igy ebbeli intésre] szükség nem volt; belehozatott pedig] az oct. 20-ki diplomává1 el­lenkezőleg is, mert ez a nemzetiségi kérdést a magyar nemzetiségre nézve oly kedvezőn oldá meg, hogy a magyar nemzet, ha kizárólag nem­zetiségi snprematia szempontjából indulna ki, az octoberi diplomát elfogadhatta s elfogadta volna. Tagadhatlanul a k. leiratnak ide vonatkozó passusa az, melyet ott látni a békés kiegyenlítés barátai leginkább fájlalnak, mert az csak inge­rel, és az ngy is megrögzött gyanakodást erősiti meg, miszerint a bécsi kormány a nemzetiségek fölizgatásában keres támaszt jogos követelése­ink ellen. Jöjjünk tisztába e tárgygyal; vizsgáljuk a rémet, nem-e csak popancz? Nézetünk szerint lehetnek ugyan Bécsben oly államférfiak, kik a sublime politika követé­sére nagy hajlamot éreznek s tanúsítanak is; de ne legyünk oly csekély véleménynyel az aus- triai politika irányadóiról, mintha ezek a ma­gyar kérdés megoldását ezen eszközzel elérhető­nek hinnék. Nagyon jól tudják oda fönn, bogy a tót, szerb, román, rutlien nevek ezége alatt szinleg és papíron meg lehet buktatni a magyart; — de csak rövid időre; minthogy — mihelyt a. zűrza­var sziin, s a dolgok rendes kerékvágásba jön­ni kezdenek, s békés folyamot vesznek: — a magyar elemnek jogos és tényleges suprematiája a többi fölött, melyet neki értelmiség, szívós jel­lem, s vagyonbeli túlsúly ad, magát érvényesí­teni, s a dolgok uj rendét, ha az ellenére van, ismét fölforgatni fogja. Az 1849- 6l-diki kormány is hihetetlen gyorsasággal jött azon meggyőződésre, hogy Magyarországban a nem-magyar ajkú nemzeti­ségek alapján, nem lehet administratiót szervez­ni, annál kevésbé az országot regenerálni, a tár­sadalmi befolyás súlypontját a magyar elemről el­és áthelyezni; — mert arra a többi nemzetiségek sem elég physikai, sem elég erkölcsi anyagot nem nyújtanak, — egészen elvonttan attól, hogy e ; nemzetiségek ellenszenve a magyarok ellen nem is oly intensiv, mint sokan, például a Lengyel- Ruthen analógiára képzelik. És végre, ha a német, centralisálás pártja, melynek amúgy is már elég baja van a Reichs- rathban, mint a tartományi gyűlésekben a cseh- sloven-lengyel nemzeti törekvésekkel, csakugyan ] azon megfoghatván politikát követné, hogy nya­kába vegye a magyarországi tótot, szerbet, ro- : raánt, magyart, horvátot . . mit nyert volna? Azon perezben, midőn nyereségét incas- : sálni akarná — a gyenge tót, szerb, liorvát, ro- ! mán egyesülne a magyarral; s az álmodott dia- jdalcsalképe csáf satyrává változnék át. Ez utón összeolvadás helyett dissolutiót fogna előkészíteni. Amúgy is, ki mind a szlávok, mind a romá­nok időszaki sajtóját, s egyéb küznyilatkozatait figyelemmel kíséri, látni fogja, hogy azok a nagykorúságnak legalább is azon fokára értek, hogy sem pesti, sem bécsi biztatások járszalagán nem vezethetők oda, hova önérdekök nem menni javasolja; hanem hogy meglehetősen maguk lá­bán állnak, — sőt. öntudatosan saját ezéljaik felé törekednek, s a szerint egyesülnek ma a német­tel a magyar ellen, s holnap a magyarral a né­met ellen — a mint ez vagy az oldalon látják czéljaikat fenyegetve. Annyi bizonyos, hogy a hasonszenvi gyógy­mód iránti különös vonzódás volna német cen­tralisták részéről a nemzetiségeknél keresni a Reichsrath eddigi dissonantiai elleni orvosságot. Nem, valójában nem az czélja az ebbeli pasamnak. Politikailag fölfogva, az csak egy kis pressio akar lenni; szelid memento niori a tnlvérmes el­hízott fülében ; és azt véljük, ez czélja a királyi leiratnak mindenütt, hol túlzást állít a túlzás el- | len, hogy ez által is az engedés szükségére intsen. Fog é használni az intés? — a jövő fogja megmutatni. A múlt csak elbizakodottságunkkal, s annak gyászos következményeivel van tele. Jelenben pedig úgy vagyuuk mint válságos idők­ben rendesen , azaz csak az a hazafi, ki a káp­ráztató kilátásokkali biztatásban túllicitálja a többit. A ki legtöbbet Ígér, azé a közvélemény, a népszerűség. Kecskeméthy Aurel. Becs, julius 30. L. Centralista táborunkban düh uralko­dik; kimondhatlan düh s jajveszéklés; kiáltanak haza-árulást, nemzet-árulást, Európa-árulást, ci- vilisatió-árulást , szóval veszélyeztetve látnak mindent, mit az emberiség szentin k vagy üdvös­nek vall, mivel oly részről mondották meg ne­kik az igazságot, melynek ellenében nem hasz­nálhatják szokott válaszukat, mint: „nemzeti éretlenség", „önhittség-teljes vak buzgalom“, „históriai dibdáb" sat. Támadt pedig ezen zaj azon czikkek miatt, melyekkel legújabban a „National Zeitung" s a „Volks Zeitung“ a ma­gyar tigy mellett fölléptek. Tudni való, hogy ezen két (Berlinben megjelenő) lap Németország­nak legnevezetesebb, tisztán demokratiai közlö­nyei. A „National-Zeitung“-nak bécsi levelezői dühös magyarfalók, annálinkább kellett tehát feltűnni, hogy a szerkesztőség levelezőinek véle­ményét nem osztja és centralistáinknak oly lecz- két ad, mely alapossága és higgadtsága által tiszteletre késztet, inig a kimondott Ítélet épen a bírónak részrehajlatlanságánál fogva annál sujtóbbá válik. De midőn a „National-Zeitung" a valódi német tudósnak alaposságával és az éjszaki em­bernek komolyságával mondja ki véleményét, a „Volks-Zeitung“, mely terjedelmére nézve apró, de tekintélyében nagy, s melyet méltán neveznek a szabadsági eszmék huszárjának, csakugyan huszárosán hordja le centralistáinkat. „Most — úgymond a többi közt — miután az osztrák csá­szár válaszát olvastuk, most a magyarok hallga­tag komolysága oly férfiasnak, a bécsi szabadel­vűek örömujjongása oly gyermekesnek tűnik föl előttünk, hogy szinte szégyeljük magunkat, mivel csak egy perczig is tápláltuk a reményt, mi­szerint a bécsiek végre valahára kibontako- zandnak könnyelmüségökböl és fólületességök- ből s annyi keserű tapasztalás után felhagy­nak azon szokásukkal, hogy nem a jövővel, hanem csak a legközelebbi nappal foglalkoz­nak. A bécsi szabadelvűek öröm-ujjongatása gyermekies és bárgyú. Oly kevés fogalmuk van arról, mikép szerzik és óvják meg a nemzetek szabadságaikat és jogaikat, hogy nem is örülnek a magyarok férfias magatartásán, hanem az aján­dékba kapott szabadságot a magyarok becsmér­lésére használják. Még nyomorultabb az, hogy a bécsi szabadelvűek, midőn ezt teszik, még né­metségükkel is dicsekednek, ámbár másrészt a magyarokat, és az egyébb, nem német tartomá­nyokat. a bir. tanácsba akarják belekényszerí­teni, s ezáltal a német elemet kisebbségbe ej­teni. Mit is beszélnek ezen fólületes s könnyelmű fccsegök Nagy-Németországról, és az austriai németeknek Németországban maradásáról, mi­dőn a magyar-szláv majoritásnak akarják mago­kat odaadni?!“ Mindez természetesen sokkal több és sok­kal igazabb, hogysem hallgatva tűrjék el cen­tralistáink szószólói a napi irodalom terén. A „Presse“ három hasábos czikket szentel a fele­letre; de ez oly gyönge, bogy a lap csak azt bi­zonyította be, mit megdönteni akart: centralis­táink borzasztó fölületességét. Azt állítja pél­dául, hogy a nem német elemnek majoritása a valóban teljes bir. tanácsban nem is oly bizo­nyos dolog, mint közönségesen hiszik, mert kü­lönben a magyarok nem vonakodnának ide kö­veteket küldeni (!!) ; három sorral később azon­ban mondja, hogy a német elem, épen mivel ki­sebbségben van, ragaszkodik azon öntudathoz, miszerint összeköttetését a mögötte álló nagy Németországgal fenn kell tartania. Újabb három sorral tovább pedig ekkép sopánkodik: „Hol keressük mi üdvünket? azon Németországban tán, mely nem létezik? Hová forditsuk sze­meinket ? azon Poroszországra tán, mely Schleswig-Holsteint oly hatalmasan szabadít­ja meg'; vagy Szászors'zágra, hol Beust uralko­dik, vagy a szomszéd Bajorországra? Teremtse­tek Németországot, ha bírjátok, s aztán nyugod­tan fogjuk gúnyotokat eltűrni, addig pedig en­gedjetek meg az austriai németeknek, ha jobban szeretik azon valóságot, melylyel bírnak, amaz árnyékoknál, mikkel ti kínáljátok őket." Ugy-e bár, mily gyönyörű logika! Az aus­triai német elem majd nem minoritás, majd mégis az, majd ragaszkodik Németországhoz, majd pe­dig ezen Németországot nem tudja föltalálni, mert nem létezik! ... De már az úgy van; szabad­elvű centralistáink csak így tudnak politikát csi­nálni. Egyébiránt centralistáinknak e perezben semmi szükségük a logikára. Most a szó teljes értelmében ők az urak a „ház“ban, ők képezik a majoritást is a minoritást is egy személyben, egészen kényük kedvűk szerint. A nemzeti párt most csak a gyűlés kezdetén szokott megjelenni, meghallgatandók az interpellatiókat, az ezekre adandó válaszokat stb., de mihelyt a hűbéri tör­vény kerül szőnyegre, ők a termet csendesen, egymásután elhagyják. A mai ülésben a „Ryger mit y“, ismét akart egy kis feuerwerket előidézni s a jegyzőkönyv hitelesítésénél azt indítványozd: „dobják ki“ (!) a jegyzőkönyvből a nemze­tiek nyilatkozatait s tiltakozásait, miután ezen utóbbiaknak megemlitése által a házi rendsza­bályok 7-dik czikke megsértetik. Hein ur — halljuk! Ezen indítvány ellenében azon érvet hozá föl, miszerint a kérdéses czikk felemlíti ugyan azon részleteket, melyeket a jegyző­könyvnek tartalmaznia kell, de nem mondja egyszersmind, hogy az elősorolt részleteken kívül egyebet tartalmaznia nem szabad. „Ryger mit yu felkéri az elnököt, hogy in­dítványát szavazat alá bocsássa. Ez megtörté­nik és ellene roppant majoritás nyilatkozik, csak egy tuczat ember támogatta az y-ont. A gyűlés legnevezetezebb részlete azon válasz vala, melyet gröfRechberg a hes- seni dolgok at illető interpellation adott. Nyilatkozatának veleje az vala, miszerint Aus­tria iparkodik a kérdéses herczegségben az al­kotmányos viszonyokat megszilárdítani és pe­dig oly alapon, mely az 1831-diki alkotmányt — azon pontokat kivéve, melyek határozottan szövetség-elleneseknek nyilváníttattak — újra biztosítaná. A minister továbbá hivatkozik azon körülményre, miszerint Austriának ezen eljárá­sával egyet értenek a német szövetségnek leg­több kormányai, kiknek régibbjalkotmányos- sága biztosítékul szolgálhat arra nézve, miszerint nem követtetik oly politika, mely egy derék német törzsnek elnyomására törne. Végtére al­kalmat vön a minister ur kijelenteni, hogy ő ismeri a kötelességeket, melyeket az október 20-diki és február 26-diki alaptörvények szab­tak eléje, s hogy ö ezek szerint cselekedni is fog. A gyülekezet, ezen kinyilatkoztatásokat mély hallgatással fogadta. A centralista urak különösen azt, vették rósz néven, hogy a minis­ter a házat emlékezteti, miszerint az alaptör­TÁRCZA. Statistikai közlemények. A hazai állapotok ismere­tének előmozdítására stb. Első kötet II. füzet. Pesten 1861. =: Midőn a statistikai közlemények első füzete adatdüs tartalmával, és a felvett tárgyak választékoi elrendezésével a többi füzetek szövege iránt a szokott, nál fokozottabb reményeket keltett, magunk sem hit­tük, hogy ily felcsigázott követelés mellett a magasra feszített közvárakezás a valóság állal még túl fogna szárnyaltaim, és még is ngy vau; nagy megelégedéssel kell megvallanunk, bogy az előttünk fekvő második füzet, többet és jobbat boz, mint mieden vérmes remé­nyeink mellett vártunk, és ha ezen irodalmi vállalat ily irányban tovább fog haladni, rövid idő alatt oly Bta- tistikai kincstárlat fog megnyílni előttünk, milyennel a statistikai készülékeikkel kérkedni szokott nyugat, európai államok sem igen fognak dicsekedhetni. Az érdekes czikksorozatot L ó n y a y Menyhért­nek a magyar birodalom adóviszonyairél szóló jeles értekezése nyitja meg, melyben a közvetett vagy is az indirect adóknak remek ecsetelése foglal­tatik. A szerző az indirect adózásnak minden egyes nemeit külön veszi szóba, és a századokon át fejlődött egyes adónemeknek dióhéjba szorított története, azok nak az utolsó évtizedbeni öregbttlése vagy csökkenése, a magyar birodalomra a tiz utolsó éven át esett része­sülés! arány, a közterheknek birodalmunk nemzetgaz- dászati viszonyaira való visszás behatása, egy szóval az utóbbi évtized szerencsétlen finánczkezeléséuek egész története a néhány, remekileg összeállított tabel­lákból sokkal világosabban kiderül, miut foliánsokra terjedő tudákos munkákból. Lónyay Menyhért ezen értekezésével a tudo­mánynak úgy mint a gyakorlati életnek fontos szolgá­latot tett; amannak, mivel kimulatta, hogy számoknál is a klassikai szabatosság igen jól összefér a tárgy- és eszmeböséggel, és bogy egyedül a statistikai tudomá­nyos képesség szerzi meg ama tapintatot, mely a szám­adatokkal úgy tud bánni, hogy magoktól beszédesek­ké válnak; a gyakorlati életnek pedig azon megbe­csülhetetlen szolgálatot tévé, bogy a lejárt éviized alatti finánczkisérlelek bü képét keskeny rámába fog­lalván, még a kevésbé avatottnak kezébe is biztos Ari­adne fonalt szolgáltat, melynek segélyével kiki hazánk és az Ö8szbirodalom finánezzavarainak tömkelegében tévelygés nélkül eligazodbatik. Ily igaz tükre az austriai fináccztörekvések si- keretlenségének, ily Lü képmása a pénzügy rendezé­sében helyt foglalt fonákságoknak annál nagyobb kö­szönettel veendő, minél kevésbé ismeretesek ezen ada­tok a nagy közönség előtt, és ha a szerzőnek nem volna is más érdeme, mint hogy ezen érdekes adato­kat a magyar birodalomra íocatkozólag napfényre hozta, már ezen fáradságos műveletet is bálás köszö­nettel kellene vennünk; hogy azonfelül dolgozatának oly érdekes formát, oly szabatos modort, és tudomá­nyos becset tudott kölcsönözni, az épen ama körül­mény, mely a szóban levő füzetnek értékét minden vá­rakozáson felül emeli. Lehetetlen a Lónyay czikkéből egyes adatokat kiemelni; minden tabella, minden tétel oly érdekes, hogy, ha csak értekezése egyes részei iránt nem aka­runk igazságtalanok lenni, vagy az egészet kellene kö­zölnünk, vagy az olvasó közönséget magára a dolgo­zat szövegére utalnunk, mit annál bátrabban tehetünk, minthogy a kérdéses füzet e becses czikken kívül még egyéb, nem kevésbé érdekes dolgozatokat tar­talmaz. A második czikk t. i. statistikai vissza pilla.ntása magyar tud. egyetemre a legközelebb lejárt évtizedben dr. Kő­nek Sándortól- Ba az említett dolgozat az állam­háztartásban az utolsó évtizedben elkövetett bűnöket törekszik napfényre deríteni, Kőnek Sándor a tanul­mányok elrendezése körül mutatkozott központi tö­rekvéseknek árny- és fényoldalait iparkodik eleven színekben bemutatni. Az egyes karoknál beállott vál­tozások, és azoknak főleg a tndori fok megszerzésé­ben nyilvánuló kihatása, a több ízben megváltozott szervezési kísérleteknek eredményei számadatilag e czikkben föltüntetvék, melyek annál becsesebbek, | miután hiteles forrásból meritvék. A szerző, ki maga gyetemi tanár, öntapasztalásból ir, s ennélfogva a többféle ujmutatás, melyekkel ezen kétségkívül igen korszert! értekezés számos helyein találkozunk,megér- demlené, hogy a döntő körök e szakavatottan irt czik­ket kellő figyelembe vennék. Az ugyanazon szerzőtől való közlés: a bün- vá d i s t at is t i k á n a k m u 11 j a s jövője ha­zánkban, e lapokban egyszer már szóba jött, midőn az t. i. a magyar tud. akadémia egyik osztály-ülésé­ben a szerző által föiolvastatott. Reméljük, hogy az abban a bűnvádi statistika érdekében kifejteit kivá­nalom nem fog minden nyom nélkül elhangzani, s hogy mind a stat. bizo'tmány, mind hazánk törvényhatósá­gai ez ügyet maga idején fel fogják karolni. A szóban levő II. füzetnek további tartalmát két kisebb közlemény: adalék a népesflleti mozgalomhoz, és a szölömivelés Erdélyben, nem különben a stat. bizottság jegyzőkönyveinek rövid kivonata, és majd­nem másfél ivre terjedő egyveleg czimll apróbb közlé­sek képezik. Ezeu utolsó rovat, mely tapintatos vá­lasztékossággal, részint hazánk, részint az összes bi rodalom, sőt más államok felül számos statist, neve­zetességeket tarka vegyöleiben felmutat, nem csekély mértékben növeli a mondott füzet haszonvebetőségét, mely ezáltal a társadalmi és az államélet legfontosabb mozzanatainak hű leltárává válik. Az összeállítás mindenesetre a szerkesztőnek (Hunfalvy János) szakavatottsága és statistikai ízlése mellett dicséretesen tanúskodik és a bötartalmu rovat­ban a pénz-, biztositó-, vasúti-, posta- és távirati ügyre vonatkozó legújabb kimutatásokkal találkozunk, min­denütt hazánk ebbeli intézményei legelső vonalon sze­repelvén. A magyar és erdélyi bányászatnak is ez egy­velegben kiváló hely és figyelem jutott; nem különben a népnevelés Ugye Buda városában is statistikailag ecsetelve találtatik. A külállamok közöl Nagybritan- nia; Orosz-, Franczia- és Németország azok, melyekről több érdekes adat közöltetik. Ezzel elegendőleg meg­ismertettük volna ezen adatgazdag füzetnek érdekes tartalmát; kívánjuk, hogy ezen, nemes feladatuknak teljesen megfelelő közlemények az olvasó közönség, jelesen közjogi és nemzetgazdászati kérdésekkel fog- íalkodó hazánkfiai részéröl oly meleg részvéttel talál­kozzanak, melyet méltán megérdemelnek. Napi újdonságok. — A K. írja, hogy az elhunyt gróf Kemény Sámuel koporsója julius 27-én d. u. 1 óra tájban indíttatott el Gerendre, miután a Kolozsvárt megtartatott gyászisteni- tisztelet alkalmával a hátnál Szása Domokos egy imát a Nagy Péter gyászbeszédet mondott felette. A város végéig nagy sokaság kísérte a megboldogultat, s ott számtalan kocsi sorakozott utána — a kísérethez csatlakozni kívá­nóknak szabad alkalmatosság állván rendelkezésökre. — Folyó hó 20-án Vichyben a franczia testőréé* tisztjei tánczestélyt rendeztek. A tánezot a császár nyi­totta meg, fánezoanője a testőr-gránátosok ezredesének nője, SoDnaye assz. volt; a császár átellenese (via-ávis) egy altiszt Walewsky grófnővel; a négyes kiegészítői to­vábbá egy má3 altiszt Bedovére assz.; egy tizedes Litta grófhölgygyel; s végül két közkatona volt, kiknek egyi­ke Lebon grófhölgygyel, másika mist Bonz angol urhölgy- gyel tánczolt. Lehet-e aztán bámnlni, ba a francziák lángeszű nagy császárát őszinte, s az imádásaal határos tisztelet b meleg szeretettel halmozzák. — A franczia császárné Fontainebleauban dámái­val együtt Prosper Mériméé veaetéae és közremű­ködése mellett — regényt ir.

Next

/
Thumbnails
Contents