Sürgöny, 1861. október (1. évfolyam, 225-251. szám)
1861-10-09 / 232. szám
Első évi folyam. Hierke Bió*hivatal: Alcumsor 59-dik emelet kiadóhivatal: Baritok-tere 7. ««Am. föld.unt Előfisethetat Bu eaten e kiat& hivatalimé balálo k-tere 7 ««am. 232. szám — 1861. Vitákon lev« luk b«tt , mindet ismeri htVHudnál.sürgöny Szerda, october 9. llófi/prési árak austriai értékben Vidékre,naponkint poétán Budapesten h.Iihoa hordva ft kr It kr Etfétfiévre 16 — Évnegyedre 4 50 Mt'fa • 60 to rvnegyedreg hóra 2 — ft kr Itk EKánaévre 19 — Évnegyedre 6 — Felévre 10 — Egy hóra 9 HIVATALOS KÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi aug. 29 től kelt legmagaab kabineti iratával szent-imrei Károlyi Lánalót, a magyar kir.helytartó tanács másodkelynök-helyezését, titkos tanácsosi méltósággal, dij elengedés mellett legkegyelmesebben főlrubázni méltóxtstott. ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. - ről kelt legfelsőbb határozatával gróf Károlyi Istvánt, Fest, Pilis és Solt-megye főispáni helytartóját, saját kérelmére ezen méltóságtól legkegyelmesebben fölmenteni méltóitatott. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. hú 1- től Weisz József budai lakos vezetéknevének „Fehérére változtatást legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ü cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. 14-röl Stir József gyöngyösi lakos vezetéknevének „Hintfy“-re változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. hó 14 töl Steiner Tivadar balassa-gyarmati lakos vezeték nevének „Kövy“-re változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. MEHHIVATALOS KÉSZ, Bóra, oct. 7 én. L. A nap furcsa híreket költ és az olvasó közönség bizony nem panaszkodhatik a lapok sivárságán. A legfurcsább ezen hírek közt mindenesetre az, mely a magyar kancellárt a külpolitikával, nevezetesen a porosz királynak Frankbonba menetelével összeköttetésbe hozza. Csodálatos dolog, hogy épen a mi korunk, mely annyira ismeri a hatalmas férfiaknak nem csak emberiségét, de még gyarlóságait is, egyáltalán nem akarja megengedni, hogy a ministernek lehet magánügye is, hogy vannak szerencsés órái, melyekben nem kormányoz. A „Wanderer", úgy látszik, nagyon egyszerűnek tartja az adatot, miszerint a kanczellár azon rövid szabadságot, melyet a múlt hóban vett, egy régóta függőben levő magán ügyének rendbehozatalára használta fel — nagyon egyszerűnek tartja, mondom és ezért nem hiszi. A czifra hírnek jobb ideje van s ennélfogva komolyan tudja elbeszélni a mende-mondát, miszerint a kanczellár Berlinben lett volna, hogy a porosz királyt a magyar ügyek felett felvilágosítsa. A kik tudják, mi dolga volt gr. Forgáchnak a porosz földön, igen jól mulattak a „Wanderer"nek fontos felfedezésén, mely olyan drastikus, hogy franczia vaudevillebe is beleillenék. Hason értékűnek látszik a hír, mely Mochonyi urat jelöli ki erdélyi kapezellárnak; úgy érzem, túlzó ragaszkodást tulajdonítanak a miinistériumnak az unió eszméjéhez, kik lehetségesnek találják, hogy magyar ember — megkövetem szépen Mocsonyi urat, azt akartam mondani, hogy magyarhoni születésű, vagy ha ez sem tetszik , a régi Magyarországnak határain belül született férfiú lehetne erdélyi kanczellárrá. Mindeddig úgy magyar mint erdélyi körökben leglevésbbé sem sejtenek ily rendkívüli eseményt s azért az említett hírt mindaddig hihetetlennek kell tartanom, míg hitelesítését a „Wiener Zeitungban nem találom. A Pesten működött iskolaügyi bizottmánynak munkálatai, mint tudva van, nem régen felküldettek a kanczelláriához. A munkálatok kitűnők s a korigényeknek tökéletesen megfelelnek. Azonban az eddigi tanrendszert oly gyökeresen megmásítják, hogy lehetetlen lesz elveiket azonnal s egész kiterjedésükben alkalmazni — anyagi lehetlenség lesz pedig annál inkább, minthogy az uj tanrendszert mint igen fontos javaslatot . Felsége jóváhagyásának kell felterjeszteni s feltéve, hogy a javaslat a lehető leggyorsabban nyerné meg a legfelsőbb szentesítést, mégis lehetetlen volna mindazon rendszabályokat, melyeket az uj tanrendszer követel, foganatosítani akként, hogy nov. 1-jén gymnasiumaink az uj alapon állnának. Ezen legyőzhetlen nehézségeknél fogva meghagyhatott tehát a magyar királyi helytartó tanácsnak, miszerint egyelőre s nehogy a tanodák megnyitása újabban elhalasztassék, szorítkozzék azon reformok létesítésére , melyek rövid idő alatt kivihetők s iparkodjék mindenek előtt csak a legsürgőbb bajokon segiteni. Ezen mellőzhetlen teendők közé tartozik terészetesen, hogy a magyar nyelvnek az oktatásban azon köre megnyittassék, mely azt illeti s melyet az utóbbi évtized tőle megtagadott volt. Ez oly természetes a magyar jogérzelem és méltányosságnál fogva, hogy a midőn a magyar nyelv jogaiba visszahelyeztetik, ez nem fog a többi nemzetiségek rovására történni. Ami azon tanácsokat illeti, mik az új tanrendszernek meg nem felelhetnek, a ministérium komolyan iparkodik, hogy azokat, a Lajthán inneni tartományokban alkalmazza, míg másrészt hazánkban a lehető leggyorsabban fognak pótoltatni. TÁRCZA. A legújabb bor tilkos történetekez ír. Már meg volt jegyezve, hogy a párisi béke óta Oroszországgal összeköttetést kereső franczia politika Austria magatartása által a békeszerződésre vonatkozó főbb pontban megvezetett. Austria befolyása főleg Belgrád, a Kígyó szigetek s a Dunafejedelemségek újjáalakítása ügyében ütközött vele össze ellenségesen. Ez természetesen másrészt közeledést idézett elő Austria és Anglia közt, s igazságtalanok volnánk, ha el nemmernék, hogy Austra nevezetesen az akkori körülmények közt fel volt jogosítva, maga ügyei tekintetéből is Anglia támogatására vagy legalább minden ellenséges politikának részéről leendő eltávoztatására számíthatni. Egy ideig valóban úgy tetszett, mintha Anglia már csak azért is, hogy Francziaországot és Piermontot megfélemlítse, formaszerinti szövetséget akarna Austriával kötni. A császár maga annyira hitte ezt, hogy ezen szerződésnek egy másolatát is igyekezett magának megszerezni, s 1857 dec. elején közlé egy bizalmi férfiúval, hogy ezen okmányt már ismeri. „Ez egyike Anglia számos és kegyetlen perfidiáinak“, mondá, mert tudja, hogy Austria az én ellenségem. Ámde én se lord Palmerston, se lord Clarendon dape-je nem vagyok ; tudom, hogy ők mennyit érnek." Ezen egész fejezet a diplomatia legújabb történetében oly nevezetes, hogy érdemes volna, annál tovább mulatni. Az alábbi közlések talán azon meggyőződésre vezetendnek, hogy az Anglia és Austria közti szerződés kötése felöli hír nem volt üres, hanem hogy legalább is igen komoly tárgyalásoknak kelle arra nézve folyniuk. Tutin és Parisban, diplomátiai körökben, az állítólagos szerződés taglalatát leírták, mely következőleg szólt: „A szerződés három czikkből áll, mint az apr. 15-ei. Nincs más czélja, mint Austriát általános kifejezésekben azon nyugtalanságok ellen, melyek Olaszországban kitörhetnének, s egy idegen hatalomnak Olaszországban beavatkozása ellen oltalmazni. Ez a status quo fentartása a félszigeten, mely mindkét hatalom oltalmára bizatik. A harmadik czikkben mondva van, hogy ha a nyugtalanságnak más okai jönnének közbe, mindkét hatalom kiegyeznék egymással későbbi magatartása iránt. Austria akará, hogy a szerződés az olasz dynastiák fentartását is biztosítja , ezt azonban Anglia megtagadta.“ Nem dönthetjük el, vájjon ezen taglslat csupán egy Ausztria által kidolgozott szövetségi tervet adott-e vissza, vagy vájjon Anglia valóban magáévá tette-e azt a csak később, hátrálva az angol közvélemény előtt, nem akará az ausztriai birtokálladéknak Olaszországban veszélyes biztositékát elvállalni. Mindenesetre különös érdekkel bír, az angol politikának ezen ingrofisait figyelemmel kisérni s legalább egy részét Ausztria tévelyeinek kimenteni, mely századok óta meg lévén szokva, egész népek sorsát csupán a kabinetekkel eldönteni, most egyszerre külföldön is ugyanazon forradalmi hatalommal találkozott, melyet belül legyőzni volt főfeladata. Fényesnek azonban az angol politika ezen phasisát nem nevezhetni, mert minden belete nélkül csupán a külbefolyásokat véve föl magába, míg végre mind a whigeknél mind a toryknál csak a parlament és sajtó, szenvedélyes véleményének eszköze lett. Hogy az angol politika, kivált az olasz események kezdetén, más czélokat követett, mint azok voltak, miket végre Piemont és Francziaország kinyert, egy eddig ismeretlen jelentésből is kitűnhetik, melyet sir James Hudson, a latini angol követ a kit.Ugyek ministere lord Clarendonnak 1857 december közepén tett. El lévén terjesztve azon hir, hogy 1857 tavasza végén Austria és Anglia közt szövetségi és biztosítéki szerződés köttetett, ezért a turini kabinet, mely ez idő tájt az angollal a legjobb egyetértésben élt, felvilágosítást kért. Sir Janes Hudson megbizatott, Tanúban ezen fölvilágosítáásokat megadni. Ezt téve, nem tagadta a közeledést, mely a párisi béke aláíratása óta a bécsi és londoni udvarok közt történt; de egyszersmind megjegyzé, hogy ebből Szardiniára semmi hátrány sem hárul. Gróf Cavournak a legszivélyebb részvét ígéreteit nyújtá. Kiemelé, hogy a bécsi kabinet semmi rész szándékot sem táplál Szardínia iránt, hanem csak azt kívánja, hogy Austria olasz tartományainak nyugalmas birtokában hagyattassék. Sir James Hudson kifejtette gr. Cavour előtt az Austria és Anglia közti egyetértés okait. Mindkét hatalomnak egyforma oka van, Napóleon császár iránt bizalmatlansággal viseltetni, terveitől óvakodni; tényleg egyforma érdekük van, magukat védelmezni. Napoleon császár folyvást azon szándékot táplálja, az 1814 és 15 ki szerződésekre viszszatérni. Ámde mind Angliának mind Auszriának érdekében áll, hogy Napoleon császár egn terveket ki ne vihesse. Se Anglia se Ausztria nem tűrhetik ezt. Sir James Hudson azzal zárt be, hogy az Anglia és Austria közti szövetség addig fog tartani, míg bizonyosságot nem nyernek, hogy Napóleon császár az európai birtokálladék átalakítása s Francziaország megnagyobbítása iránti tervről lemondott. Ezen szövetség hoszszabb vagy rövidebb tartamú véletlen esemény, mely Anglia rokonszenveit Piemont iránt nem ingatható meg. Ezen rokonszenvek mai napság annál elevenebbek, miután Anglia örül, Olaszbon éjszaki részében oly kormányt láthatni, melynek formája Anglia kormány formájához közelg. Azon hasonlat, mely a két ország államintéztményei közt létzik, a két kormány közt oly erkölcsi köteléket szőtt, mely eltéphetlen. Gr. Cavour ismételve kérdézzi Jantry Hudsont a szerződés iránt. A követ nem ismerte el annak létezését, de nem is tagadta. Kitérő válaszokat adott, miket gr. Cavour hitetlenül látsztt fogadni. Sir Jams Hudson ezen diplomatizálása oda látszik mutatni, hogy J. Palmerson itt inkább csak rémlövést, mint valódi gátnak Piemont és Francziaország diemvágya és szenvedélye elleni fő állítását véve czélba. Se Napóleon, se Victor Emanuel, se gr. Cavour nem voltak aon férfiak, kiket Anglia erélytelen föllépése megrémíthetett. Mielőtt ezen előadásban tovább haladnánk, mondanuk kell valamit a császárnak Osborne és Stuttgartba telt utazásáról. A stuttgarti útnak czélja volt, Sándor csáváiraszmélyes ismeretséget kötői. Napoleon, ki Mornynak sz.péterrári követsége óta legközelebbi politikája egész lefolyását az Oroszországgal szövetségtől látszott függővé tenni, saját szemeivel akart a császár szellemi jelentőségéről meggyőződni; míg ez, kit egy Austria-ellenes párt, melynek élén Gortsakoft bg áll, a franczia szövetség rendszerébe belekénytetett, szintén érdekelve volt, azon férfiút, kire Oroszország újonnan ébredt reményeit épité, ismerni tanúii. Ámde az angol szövetség, legalább külsőleg, még mindig fenállt, s azt kimúlni kelle, míg az Oroszországgal szövetség visszavonhatlanul megállapítva nincs. A császár ezért 1857 annius elején Osborneban a királynő, és a ministereket igyekezett a stuttgarti összejövetel jelentősége iránt megnyugtatni. Neki, Napóleonnak, az a terve, Francziaország, Anglia és Oroszország közt szövetségül hozat létre. Osborneben tudták, mit kelljen ezen nyilatkozatról tartani, azonban tehetek magukat, mintha elfogadnák a programotok Az olasz ügy Suttgartban a két császár közt tanácskozás tárgya volt. Napóleon a reformok mellett voatkozott, miket az öszes hatalmak által kellene az OLS7 fejedelmieknek tanácsot irniok, továbbá egy olasz szövetség mellett Piemont elnöklete alatt. Ezért azonban ezek a maga alkotmányát és sajtótörvényeit jobban tszhangzásba tette hoznia a többi államok intézményeivel. Vájjon Ausztria a lombard velenczei királyságra nézve az olasz szövetségbe tartozzék, eldöntetlen maradt. Mindebbe beleegyezett Oroszország, s a császár azon meggyőződéssel tért vissza Párisba, hogy Oroszország,mindent egybevéve, Ausztria hatalmának gyengítését Olaszországban szívesen látná. Ellenben Napóleon császár Stuttgartban megigéré Sándor császárnak, hogy bármiként fejlődjenek is az olasz ügyek, a nápolyi királynak, ki iránt Oroszországnak különös kötelezettségei vannak, semmi baja sem fog történni. A későbbi nápolyi katasztrófa ezért Sándor császárt nagyon közelről érinté s egy időre nagyon meghitte az Orosz és Francziaország közti viszonyokat. A Piemont és Oroszország közti viszonyok a villafrancai kikötőnek átengedése által, mivet Napoleon császár tanácsolt, igen baráti természetüekké lettek. Midőn Ilona nagyherczegnő később látogatást tett Tartóban, többek közt a stuttgarti találkozásról is nyilatkozol. Azt atondá Victor Emanuelnél, hogy ő ugyancsak Bajt érzelmét fejezi ki s épen nem szól megbízatásból, de annyit mondhat, hogy Sándor császár a Napóleon császárrali találkozáson igen épült. Sándor Napóleon császárnak,ítéletét egyenesnek, személyét kellemesnek találta. Örült, hogy személyesen megismerheti, ámde innen egész a Francziaországgini benső szövetségig még messze út van. Sándor különösen bizonyos merészséget vet észre Napokon,császár eszméiben, melyek oly utat jelölnek, melyen Oroszország Francziaországot Boht sem követheté. Az orosz nagyherczegnőnek már több év előtt tett ezen nyilatkozata még ma is különös érdekkel bír, mert ekkorig nem csak nem létesült Orosz- és Francziaország közt egy benső szövetség, de azon „merész eszmék“ flytán, mikről Ilona nhgnő szólt, úgy látszik, nagy bajiba kerültek Gorlsakt ffegnek, az ő nemes érzületű, de kevesbbé merész császári urát, a franczia szövetségnek legalább előudvarában megtartani. Sőt a merész eszmék, mikkel később még találkozni fogunk, időnkénti elhidegütéseket is okoztak Orosz- és Francziaország közt , előidézék a lengyel izgatottság azon veszélyes támogatását, mely ha tovább tart, Oroszországot Francziaországtól egészen el fogja idegeníteni. A Rajna és a Visztula.*) Németország nyugtalan. A nemzei egylet agitatiói, a tengeri haderő alapításira megnyitott aláírások, a voürzburgi értekezletek, a berlini parlament beszédei, a német szövetségi kitűnöbb lapoknak — e részben igen is világos — felszólalásai, mind megannyi csalhatatlan jelek, miknek jelentőségét félreismerni *) Az e czimfí röpiratot tegnapi számunk legújabbak B Kémiájában bővebb kivonatban már ismertettük. Szerk. vagy kétségbevonni akarni nagy gyermekség volna. Egy nagy nemzet nem mutatna ily lázas jelenségeket, ha a láz valóban nem léteznék valahol. E láz nevezetesen Németország északi részeiben s közepén uralkodik , s megjegyzendő, hogy az olaszországi győzelmes háború a német nagyhatalmak egyike ellen sem szült oly nyugtalanságot, mint a milyen jelenleg Németországban mutatkozik: e nyugtalanság már a háboru előtt létezett s azt túlélte; azóta már új alakokat ölt keleit fel, de sem forrását, sem ürügyét nem találta fel azokban. Észak lakói, midőn ligyiiket Austriáétól elkülönítik, Olaszországra nézve szívesen látnák, hogy „küldetését egészben teljesítse" , hogy „szabad legyen az Alpesektől Adriáig", mert aki mindnyájatt vannak azon nézetben, „hogy a Rajna a Pó mellett védhető meg". Azon gonosz szól okát tehát, amely egy idő óta os élesen fú a Rajnától az Oderáig, mást kell keresni. Ha azon felesleges fáradságot vennék magnnknak, hogy kicsirkészszék, mi minden mondatok nálunk könyvekben, lapokban, sőt némile költeményekben is e nyugtalanság igazolására s a nemzeti érzés fölcsiklandozása végett; ha mi lelkiismeretünk mélyére akarnánk leszállani a ott kikutatni leghitkásabb rejtőkeit , talán csodálkoznánk, hogy oly sok fenyegetés ellenében, melyet hazaszeretetünk ébresztett, szomszédaink hazaszeretete, melynek színén meg vannak erényi i s mely szintén, mint a miénk, az idegen uralom elleni gyűlöletében edződik, nem hangosabban emelé föl hangját s nem élesebben fejezte ki kételyeit. Nem lövetnek el épen igaztalanságot azért, hogy mi a Rajnát igen nagyon szerepük. Más időkben eléggé fűrüdtünk habjaiban, mi fegyvereinkkel meghódíták azt, régi várait megbecstleníttettük, gyermekeitől megfosztottuk s törvényeinket, nyelvünket reá akar-tuk erőszakolni. Törvényei megmaradtak s ezt ő nem bánja, de elfeledé nyelvünket , ezt még kevésbé bánja. Az assimisetio munkájának nem volt ideje a végrehajtásra — talán igen nehéz volt az, hogy igy történt — s a válság pillanatában a Rajnát, melyet oly sokszor tapodtunk, rendkívüli erélylyel ellenünk fordulva láttuk. Partjairól bitta föl a bárdok éneke a német ezrediket el ei,link s a mi to. Idejünket rohanttalá meg velük. Mi a gyűlölet a vés kiáltására megfelitünk s a költők után jöttek a hidegvérű politikusok, töttég a nagy türténetkzék is, kik a „természetes határ“-ról beszéltek Deklink, melynek nyomát ama szép ezüst fonalban vélték feltalálhatni, mely Bancltól Küln-ig húzódik. Addig csak ugy beszéltek erről, mint valami távol emlékről, vagy hogy a diplomatia földbiróit egy tévedésen utolérjék. „Miénk volt a ti német Hasvétok", mondák, de nem minden joglátszat nélkül, így válaszoltak nekünk. „De nem lesz a tietek többé." Parist megerősítették, hogy a nyilatkozónak mintegy lapidary erősítést adjanak, de ernél maradt; a mi egész plátói tűzünk nem terjedt tovább. Bevádolnak minket, hogy szívünk fenekén honvágyat rejtegetünk a Rajna balpartja után; de mivel nem amiattunk kedvez, hogy heroikus eszközökkel gyógyuljunk ki belőle, tehát felhasználják azt, hogy minket gúnyoljanak s hogy egy kissé durván az 1816-ki megaláztatásra emlékeztessenek. Az idők változtak s velők az emberek hangulata. [ De mid in Francziaország a Napoleon dynastiát behelyezte s csaknem egy szívvel lélekkel a bécsi szerző- idések tartalomteljes czikkét eltörülte, midőn két szerencsés bábom Európának újra egy ellenállhatlan hadsereget mutatott be, midőn kivált a népszavazat az illető uralkodó beleegyedtével Nitrát és Savoyát a nagy franczia családnak ismét visszaadta a velők az Alpe- nek azon korlátait, melyek kolerája gondja volt a bécsi congrenausnak, hogy megtartsa: — azt hitték nálunk, hogy a hódítás szelleme fölébredt s elhatározták, hogy félni fognak. Nem kétlik többé, hogy mi mielőbb érvényesitni fogjuk visszafoglalási jogainkat régi természetet határaink iránt, melyekkel a publicisták nagyobb mértékben mint maga a természet ajándékoztak meg minket. Az első kiáltásra Németország helyeselve tapsolt, egy közös ellenség — Oroszország — gyöngítése céloztatván; a másodikra különféle értelemben nyilatkozott, nagylelkű érzelmei s chironerás félelmei közt megoszolva van ; a villafrancai napon bánnta nagylelkűségünket s dicseite merékünket. De a midiia látta, hogy Nizza és Savoya átadták magukat, sötét aggodalmai félelemül váltak, bizalmatlansága oly kiterjedt télen, hogy jogosan sérthetett volna minket, hatitokban az általunk okozott félelmet némileg alaposnak nem ismertük volna el. Ezen jogos s természetes területi nagyobbításban oly rendszert akartak felismerni, melynek kiindulási pontjául ez első bekebelezés szolgálttá. Savoya után a franczia Svájci, aztán az égési balkamapsrt s kétségkívül Ifelgiunt is következnék. Hanem egy visszás tévedés következtében nem a nemzetet vádolák e terjeszkedési dicsvágy miatt, hanem a császári kormány volt mindennek oka,s ha mi ily szép hódításoknak neki menünk, csak nem akaratunk ellen történt az. Hiába igyekszett a kormány aggályainkat eloszlatni, eiünket is csendesíteni, nem akartak a kormány részéről annyi mérséklét s részbükről annyi mérséklienséget elhinni és ottan , hol a kormány némelyeknél a népi hoti érzést korlátok közt igyekezett tartani, azzal vádolák , hogy ezt mindnyájánál felidézi. A történtek eddg bebizonylták, mennyire félrevizetett a közvélemény a Kajnán túl. A cászári kormány nem szűnt üt egsszaki Németország előtt békés s rokonszenves gondolkozásának bizonyítékait adni; a ván egylettel oly kereskedelmi szerződés iránt alktioditást folytat, mely mindkét nemzetet még szorosabbra fűrendi egymáshoz, mint a kehli, maiozi és kölni hidak a német folyam két partját. A császár nem feledé biegzédében is kinyilatkoztatni, hogy a visszafoglalások nem terjedhetnek ki minden régi határokra; is a porosz királyyal udvarias előzékenységgel semélyes viszonyt kötött , néhány nap múlva a felséges uralkodó st levléte a mi vendégszerető földünkön a Büvelyen barátságot, melyben mindkét népet beolvadva szeretnék látni, még erősebbi fogja pecsételni. Mi elismerjük, hogy sok derék fia, c/va a Rimnu birtoklását illető eg, reményeit táplál, miknek forrása a legtisztább hazaszeretet. A szül tabb bugalom táján azt tanácslná itt kik, nagy tekintetűket másfelé fordítsák. De vannak jóérzeintiek is és pedig nagyobb szám ital, mint gondolnék, kik birtokunknak a, Rajtiáig terjedését fent tekintenek aggály nélkül. Kítesztekor foglalkoztatja őket s aggasztja az Iránt, hogy Francziaország ilyucati nagyobbodásban Iient találná fel azon előnyöket, melyek azt egyedül kívánatossá teszik, nevezősen egy jobb határt s a hatalom növekedését. #1 Sokszor mondták már, hogy a Rajna Franczia- Napi újdonságok. * Utcsi hírek szerint gr. Apponyi ö exeja f. bő - én hosszabb andientián volt Csiszár Ő Felségénél. A szóbajött tárgy a törvénykezést illette, s ö exeja elégedetten értesült, hogy a magyarországi törvénykezést semmi alkottmányellenesség nem fogja háborítani. * Mindig élénkebben rebesgetik, hogy Kappy Ede ur Pest megye administratorává fog kineveztetni. — Magyar akadémia. Az akadémia f. évinagygyűlése dec. 17—22 tartatván, a megjelenés napja dec. 16-kára határoztatott. Dec. 17. d. e. 10 órá I lesznek az osztályok értekezletei, melyekre a