Sürgöny, 1861. november (1. évfolyam, 252-275. szám)

1861-11-19 / 265. szám

265. szám —1861. Első évi folyatta Sierki-eltó-hivatal • Borátok-tere 7. sz. a. földszint. kiadó hivatal. Borátok-ttfr 7. an­m. földszint Előfizethetni Ru u. ezten a kiadó­­hivatalban. borát­z-tere 7. alám. földszint Vidéken bérmentes levelekben, minden porta-hivf­ talnál.sürgöny Kedd. november 19. Rlefl­.etfsl árak au­striai értekben. Bodapestesa hkihoz hordva ft kr ft kr Egdzzdvre 16 — Évnegyedre 4 ft­ fdévre * 60 Egy Kóra 9 — Vidékre, ’naponkint po*téa ft kr ft kr Egdszdvre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 9 — HIVATALOS RÉSZ.­ ­ cs. k. Apostoli Felsége I. évi nov. 15-től kelt legfelsőbb határozatával Mosod, Sáros, Zólyom, Csa­­nád s Gömör megyék főispánjait: gróf Zichy Henri­ket , gróf Andrássy Györgyöt, Radv­ászky Antalt, Zsi­vo­ra Györgyöt s gróf A­ndrá­ssy Ala­dárt, saját kérelmükre a megye vezetésétől; továbbá Temesmegye főispánját, D­a­m­as­z­k­i­n Jánost, Be­­regdmegye főispáni helyettesét gróf S­z­t­á­r­a­y Győzőt s Tolnamegye főispánját Ragályi Károlyt, a rájok ruházott méltóságtól fölmenteni; s ugyanekkor főispáni helyettesekké Mosonme­ző számára Kroner Lajos rendelkezés alatti megyefőnököt, Sárosmegye számára H­­­a­v­a­­­s János rendelkezés alatti főállamü­gyészt, Temesmegye számára Szabó Antal rendelkezés alatti udvari tanácsost s Beregdmegye számára idősb T­a­­b­ódy Pál rendelkezés alatti megyefőnököt legkegyel­mesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 14-től kelt legfelsőbb határozatával A­m­b­r­o­s­z János rendelke­zés alatti megyefőnököt Komárommegye főispáni he­lyettesévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Legfelsőbb helybenhagyás következtében a ma­gyar kir. udv. kanczellária Havas Endrét, Körmöcz­­bánya szabad kir. bányaváros volt polgármesterét Zólyom, Lakatos Károly rendelkezés alatti szolga­­birót Csanád, Korsika József rendelkezés alatti megyefőnököt Gttmör s végre K­o­s­­­y József rendel­kezés alatti szolgabirót Tolna megye számára kir. biz­tosokká nevezte ki. Az erdélyi kir. ndv. kanczellária a legfelsőbbleg reá ruházott jognál fogva megengedte, hogy a dévai kerületnek még életben levő s szolgálatképes tartomá­nyi biztosa (A­dj­u­n­c­t­u­s Provinciális Commis­­sarius), Barcsai László előbbi szolgálatába ismét belépjen,s továbbá tartományi biztosokká nevezte ki. A n. széni kerületben: Schelker Fri­gyes rendelkezés alatti cs. k. országos törvényszéki ta­nácsost. A kolozsvári kerületben: Inczédy László reclamatiói-vizsgálati felügyelőt. A brassói kerületben: Sándor István rendelkezés alatti cs. k. kerüdlett törvényszéki taná­csost. A beszterczei kerületben: Dorgó Gá­bor rendelkezés alatti cs. k. úrbéri törvényszéki elnököt. mVHIVATALOS RÉSZ. Pest, nov. 18. A legtragikusabb helyzetnek is vannak ko­mikus oldalai. Midőn azon nemzeti intézvényeket, miknek nélkülözése évtizedig kínosan sebzé sziveinke­t, is­mét — s ki tudja meddig, eltemetve kell lát­nunk; s azon remények, miket oct. 20-ka óta az ismét m­egnyilt alkotmányos mozgalom fejlődé­séhez kötöttünk, h­iu pára gyanánt eltűntek; — s a súlyos jelen ellen a kétes jövőben vigaszta­lást, a politikai viszonyok kedvező combinatió­­jára támpontot nem találva, mindeneknek teljes bizonytalansága közt csak azon egy leverő bi­zonyosság öntudatával töprenkedünk, hogy a haza sorsa koc­zkán forog! — akkor elő­­áll egyik kedves barátunk s szerkesztő-társunk, kinek árnya állhatott Csokonay jós szelleme előtt, midőn ezt irá: Imé, itt is egy clubbista ki mint hajdan novellista, jól tudja a politikát!.... ezen tisztelt collegánk az ő általa kizáróla­gosan bérbe vett hazafiság martyr-koszorujával fején, égfelé meresztett szemekkel igy szól a nagy Magyarország nem összes lakosaihoz ugyan, ha­nem a kis „Magyarország“ olvasóihoz, reánk mutatván: „Nézzétek e Sürgönyt, e kegyeletlen lapot, mely nem tekintve a nemzet fájdalmaira, szivte­­len szemrehányásokkal áll elő akkor, midőn mi, jó hazafi érzésű lapok csak t­iokban sóhajtozás­­ra vagyunk kárhoztatva! „De csak feddjen, legalább elmondhatjuk, hogy a magyar journalistikának van még egy joga, mivel élhet. „Ezentúl némán tűrjük el az ő feddéseit is, pedig ez egykor nem volt a mi szokásunk.“ Cato nagyobb önérzettel nem döfte magá­ba a pallost, midőn megbukott a respublica, mint itt lemond a M. szerkesztője azon reá néz­ve m­indig veszedelmes jogról — a „Sürgöny“ ellen polemizálni. És mivel indokolja M. olvasói előtt ezen er­kölcsi föllázadását a „Sürgöny“ ellen ? — Igen egyszerűen. Kiszakit minapi czik­­künkből egy tételt, természetesen a legnépsze­­rűtlenebbet, melyről azonban — si licet mag­­nis componere parva — a czikk egész szel­lemére ép oly kevéssé lehet következtetni, mint a Miatyánk nagyszerűségére, ha abból csak e tételt vés­zük ki: mindennapi kenyerün­ket add meg nekünk ma! — és azután — üssük a kapatost, üssük a „Sürgönyt,d­e joga még meg­van a magyar „független“ journalistikának! „Hallod-e hazám? Így kiált föl M.,— hall­játok-e megyék, hallod-e országgyűlés, hallod-e Deák — itt van egy ember, ki Hálátoknál böl­­csebb, eszélyesebb, ki érettebb, nagykoruabb, mint a nemzet!“ Ne figurázzon P.­ur! Hogy Deákot egysé­gességbe akarja tenni az országgyűléssel, sőt — od dis immortales! — talán saját lapjával is, hogy oly solidaritásba teszi Deák nevét mind­azon kudarczczal, mely az oct. 20-ka óta ural­kodott politikát érte, — az vagy Deák iránti tisz­teletlenségre, vagy arra mutat, hogy P. urat számos kitűnő tulajdonságai közt történetírói tehetséggel megáldani elfeledő a pazar termé­szet. Mi is ott ültünk az alsóház hirlapírói kar­zatán, és pedig nem egyedül a női toilettek ész­lelésébe merülve, mi is tudjuk, hogy volt hogy ? . . . Erről még most ne beszéljünk. Már hogy bölcsebbek, eszélyesebbek vol­­tunk-e másoknál, azt nem tudjuk, de azt tudja az egész ország, hogy mi oly bátrak voltunk, néha contrát játszani, midőn akárhányan primáskodtak a politikai hangversenyben, kik legfölebb macskamuzsikusoknak születtek, és az is igaz, hogy eddig nem mi adtunk kitert. Most hallgatunk közösen, az igaz. Hanem hát mit ten addig M., mig szólni lehetett? hol vannak Pompéry úr pompás czikkei ? igaz, hogy mindenike a jog panaceajára hivatkozott, s ha ez nem használna — az Istenre appellált; de mi practikus hasznot ten? mert e szembeszállni va­lamely dőreséggel? megmentett­e a proviso­­riumtól? mily nagy eszmékkel járult a biroda­lom s Magyarország közt, s a magyar korona különböző népei közt fönforgó bonyodalmak tisztázásához? miként vélte előmozdítani a ki­egyenlítés művét? vagy kiorondó-e, hogy azt fe­­hetlennek tartja? nem. Minek is! A „M. D.“ egyidőben s egyszerre a határozatiak orgánuma, Deák híve,minden oldal barátja, minden, akár­­mely táborból jövő okmány gyors terjesztője, szóval igen ügyesen szerkesztett lap volt. És most is az. Mert mig a „Sürgönyt" egy héten háromszor confiscálják, addig mégis, minden­nek daczára— „Magyarország" a martyr! És mig egyrészről a rendőrség ily kegyes figyelmét élvezzük, másrészről a „független“ „Magyarország“ mint gyorsfutó után iramlik a fontolva haladó „Pesti Napló" is, mely különben passiv szelídsége által leginkább szokott tün­dökölni és annyi bátor elszántsággal megy neki a „Sürgönynek , mennyinek fele is elég leendett olykor-olykor arra, hogy meg­akadályozza józanabb irányának a közvélemény által túlszár­nyaltatását. Hanem a politikai bátor­ság úgy látszik, csak egyélű kard; — csak a higgadtabb és népszerűtlenebb irányellenétés. Mi nem tartjuk helyesnek ez időpontot, oly történtek elemzésére, miknek emlegetése reerimi­­natio gyanánt sértene a nélkül, hogy használna; — nem tartjuk alkalmasnak polémiára; de sza­bad legyen két dologra emlékeztetni: — először, mi a szurony védelme nélkül is szembeszálltunk oly eszmékkel s tettekkel, miket a hazára nézve veszély­thozóknak tartottunk; szembeszálltunk akkor, midőn ezt sokan ildomtalan merészségnek tárták ; mi tehát megvásároltuk magunknak azon jogot — most is egyenesen kimondani, mit igaz­nak tartunk, ha azzal valamicskét használhatni vélünk; — másodszor, hogy lovagiatlanság lenne, ellenünk fegyverül használni insinuatióját oly ki­vételes helyzetnek,melyet a „Sürgöny" nem élvez; szégyelnénk oly journalistikai állást, mely kar­társaink bajai s veszélyei alól fel volna mentve. . . . .Valóban nem tudom, mire való a journalis­­tika hazánkban, ha higgadtan nem szabad a ha­za ügyeihez szólni; egyszer azért, mert állítólag terrorismus van fölül; másszor azért, mert állító­lag terrorismus van alól ? Est modus in rebus! Kecskeméthy Aurél. TÁRCZA. Kísérletek a magyar helynév-nyomozás mezejét. Irta H­ö­k­e Lajos. V. Királyaink, s a beköltözött népek em­­­­é­k­ei. (Folytatás.) IV. Béla óta a hatalmas főurak, dynasták, a fő­papok és szerzetes-társulatok, mint szintén a városi polgárok saját jellegű s építkezésű lakokban tünte­­ték ki rangjokat s rendiket. A dynasta magas sziklá­ra, honnan uradalmára széttekinthetett, épitő várlakat, tornyokkal, föl­vonó hidakkal s várőrséggel.­­ A fő­papok a conventek úri lakói s a mellettük magasló egyház-tornyok már távolról jellemzők a hatalmas egyházfőt, püspököt, apátot, perjelt, prépostot. A fő­papok nyílt hegytetőkön, a zárdák urai rengeteg erdő­ségben, — személy- s vagyon biztonság okáért épít­keztek. — A városok polgárai, mint kényszerűségből szorosan összetartók, — emeletes házaikat szorosan egymás mellé építették, s összesen egy várfallal s árok­kal kerítették. A piacz közepére álliták a templomot és városházat. — A szegény falu népe putrijával, tö­mött­ föld vagy besározott Sövényfalú viskóival minden­féle emberi s elemi ellenség martalékául szabadon kitéve maradt.­­ A 13 dik század végén az ország­ban ezeret haladó férfi és nőzárda, némelyik palota­­szerű pompás lakokkal, fényes monostorokkal saját­ságos alakot mutattak. Egyebek közt bencze-zárda volt 40,cisterci s premontrei 84, Remete sz. Pálé 64, kereszturaké vagy templomosoké több mint 50, a német János és Lázár vitézi rendek is népes kolosto­rokkal bírtak. Róbert Károly a pápa iránti hűségét tanúsítandó, megtámadta szerencsétlenül járt hadával a schismati­­cus Bazarádot. I. Lajos, apjától öröklött türelmetlenség­gel verte ki a zsidókat; kényszerűl Moldvába költözni Beregből , Ungból az oláhokat, kiknek aztán helyébe fogadá Koriatovics Tódor 40,000 oroszát. *) Ezen oroszok némileg egybevegyültek azon ke­leti szertartású magyar hitrokonaikkal, kiket, miután a tiszántúli magyarok kezdetben a görög szertartásu keresztyén hitre tértek, az utóbb római szertartásra át­tért magyarok óhitttéknek neveztek el, kiknek nyelve, iskolai s egyházi beszéde magyar, deszerköny­­veik oroszok. Zsigmond félszázados királysága alatt háromféle nemzetbeli jövevények gyarapíták Magyarország né­pességét: a szerbek, csehek és czigányok. — A czigá­nyokat, ezen hindus népfajt, az alsóbb kasztból, 1415— 20 körül látta elsőben beszivárogni Európa, és ennek országaiban kósza életet élve szerteszóródni, miután a mongol Timur, Bajazet legyőzője, Ázsia feldúlója, Hindustan népei közt iszonyú vérengetést tön, a kiir­­tatás elöl a czigányok tovamenekülének. Zsigmond ez időben, midőn még sem a rendőrség annyira kifejlőd­ve, sem a politikai kapcsolatokra oly szoros ügyelet nem volt mint ma, hagyta őket szertebarangolni az országban, még vajdát is László nevűt adott nekik. Van ugyan róluk néhány falu: Czigánd, Czigány­­falva, Czigánócs, Cziganert elnevezve, de egész falukat valamint ma, hihetőleg hajdan sem foglaltak el, hanem kisebb nagyobb csapatokban a faluvégen telepedtek meg. — A szerbek, rigómezei vesztett csatájuk után, 1389, hol a nemzet ifjainak többsége elhullott, hol a győzelmes I. Amuratot, dia­dala mámorában a csata utáni napon, a magát holtnak színlelt Obility Miles gyilkával ledöfte, az egyre ter­jeszkedő török uralom elöl már 1404 ben kerestek s találtak hazánkban szállást, Ráczkevében és Szentend­rén, kiknek többsége azonban a Belgráddal majdnem átellenes Keve vagy Kubin ide meneküléiből állott. Majd 1426., midőn Brankovics szerb despota Bel­­grádot és Szabácsot a magyar királynak több ma­gyar uradalomért, minek Világosvár, Debreczen, Böszörmény, Mező-Túr stb. átadta, a fejedelemnek új uradalmaiba számos szerb költözött be, de kiknek ma­radékai ama városokban nem találtattak, mert hihe­tőleg az ottani néppel összeolvadtak. Szóhagyomány szerint Hajdú-Böszörményben Rácz-Vid pusztán is te­lepedtek volna meg ily Brankovics-féle ráczok, de szi­laj rabló­viseletük miatt a vidék népe rajtuk ütött, a és Csernovics szerbjei, miként a hetes számot a hét magyar, hét kun vezér, hét nemzetség, még Ruthen alatt is hét hup had volt, nagyját agyonverte, az apraját jobb erkölcsökben fel­nevelte, kiknek maradékai képeznék H.-Böszürmény­­ben az ottani óh­ita felekezetet. Van hazánkban vagy 15 Csehi nevű falu s több telep, mely név szerint cseh eredetre mutat: C­s­e­­­k ö- Cseh kö, Csé-Csehtelek, Cséffa, Szilágycseh stb. van használ több szlá-v végződő helynév: Csász­­ló, Szoboszló, Poroszló, Mis­ka, stb. melyek nyilván szláv végű cseh- szláv nevekből származtak. Okmá­nyaink tudtán­yai nincsenek, melyek e telepek erede­tére vonatkoznának; véleményem szerint e telepek el­ső lakóit a husszita-párt viszályok kényszeriték bará­­jokból kiköltözni és Zsigmondnál, kit a hussziták pártja királyul nem akart elfogadni, keresni menedé­­ket­ — Tudjuk, utóbb a vitéz Giskra, német László ki­rály nevében csehjeh­el egész felső-Magyarországot elfoglalta, s a derék Hunyadi János ellenében is hó­­dítmányát megtartotta; de szóhagyományok a mondott cseh telepeken kívül még többeket is emlegetnek az alföldön, melyek azonban a magyar elemben fölolvad­tak. Cseh telepek építményeiül tartottak: Miskolczon az avasi ref. templom, a jászberényi, czeglédi kath. stb. kürti ref. templom. És mig Zsigmond és Giskra alatt cseh hussziták jöttek Magyarországba, addig a dögvész által elnéptelenedett Moldvába székely husszi­­ták telepedtek át, s ott egyebek közt martyr meste­reik Hussz és Jeromosokról falukat neveztek el. Ezen a Pruth folyam melletti Hussz falunál történt 1711-ben Péter orosz czárnak a török általi bekerittetése.­­ Midőn Buda bevétele után a pesti törökök Egerbe vo­nulnának, Czegléden megtudták, hogy az ottani cse­hek nagyon rokonszenveznek a némettel, boszorokban ezen cseheket majd mind levágták. Mező­túr terjedel­mes határában a Csehlapátyok melletti Gyilkos ha­tár eredetéről nincs történelmi emlékezet,­­ mert I. Mátyás király cseh fekete seregét egy részben Halas táján vágták le 1268 ban; a jeles II. Ottokár cseh ki­rálynak a morva síkon levágatása után, midőn a győ­ző magyar kán hadak az árván maradt Csehországra rontottak, a szilaj kunok olyanformán fűzték rabszij­­ra a szerencsétlen cseh foglyokat, mint a dohányt, t. i. hogy foglyaikat összetarthassák, tenyereiket átszur­­ván, hurezolták magok után. Mely kegyetlenségért Kun Lászlót a pápa megfeddezte. -r- Lehet, hogy e foglyok­tól is származott nálunk egy két cseh telep, Zsigmond királysága végén, s után évről évre ott hösebbek lőnek a törököknek Magyarország elleni tám­a­dásai. Minden támadás következtében sok ezer lakos­sal fogyott egyébként is néptelen hazánk, kik a pogá­­nyok által rabságra harczoltattak. Albert s gyámfia László személyében, az osztrák herczegség és Csehor­szággal, majd I. Ulászlóéban Lengyelországgal azért szövetkezett a magyar, hogy ezen mindinkább veszé­lyessé váló szomszéd ellen megvédhesse magát. Mind hiába­­ Nagy Lajos királyunknak a törökökkeli első diadalmas csatája óta a mohácsi veszedelemig másfél száz év fol­t le, midőn fölöttünk a félhold­­ön nyertes áfájúnkon kétszáz évig, 1716-ig uralkodott.— Hunyadi Mátyás, kit igen hibásan neveznek Bonfin után Corvin­nak, mert hiszen senkinek sem jutott eszébe még a hős Hunyadi Jánost Corvinnak vagy Hollósnak nevezni, s a­mi nem volt az apja neve, bizony nem lehet a fiáé sem.I­I.Mátyás király,mondom,igen geniális férfiú volt, de nagy politikai hibát követett el abban, hogy míg a német Fridrik császár és cseh Podiebrad király ellen vesztegette erejét, háta mögött a török erőt nagy ha­talomra engedé növekedni, írják felőle, hogy a meg­­néptelenedett országba a közép Volgánál visszamaradt magyarokat kívánta volna behívni, de az akkori orosz czir, Iván, a mongolok legyőzője, a hívottak ki-, illető­leg beköltözését nem engedé meg. — Kinizsi Pálnak, a kenyérmezei hősnek mindazáltal 1000 törököt és 50,000 szerbet, 1481-ben, tiz év múlva ismét Corvin Já­nosnak megint néhány ezer ugyancsak szerbet, kik erre önkényt ajánlkoztak, a temesi bánságba átköltöz­tetnie sikerült, kik saját vajdát nyertek főnökül azon szerbeken túl, kik félszázaddal azelőtt Brankovicscsal az országba költöztek. Legalább igy fejthetjük meg az 1498. 22. czikket, hol a két szerb despota, mint or­­szágban, mindegyik ezer huszárral kötelezhetik adandó alka­lommal táborba szállni. Arra nézve, hogy nemcsak a török széleken pusztultak el népes helységek, lakosaik rabokut haj­tatván el, hanem bent az ország közepén is történt népes város kipusztulása , példa Visegrád, melynek benépesítésére 1474 ben fényes kiváltságokkal ke­csegtetett Mátyás Erdélyből szászokat *). *) Ezt a 40,000-es számot nagyon szeretik beköltö­zőink. 40,000-en voltak Külhon kunjai, Koriatovics orvssai *) E kiváltságlevelet a nagyszebeni levéltárból né­hány év előtt kínálták a visegrádiaknak. De biz’ ezeknek Lapszemle. A horvát országgyűléshez intézett legfelsőbb kir. 1 elra­­­ró 1 az „Agramer Zig“ következőlegir: „És oly okmány, melynek hazánk további fejlődésére nézve mély és senki által félre nem ismerhető befolyá­sa leend. Minden sorából kitűnik, hogy Ő Felsége, kegyel­mes Királyunk és Urunk, szent szava által biztosított szabad intézményeket, melyeket a 3. évi oct. 20 án kelt diploma által nekünk visszaadott, szilárdul fentartani szándékozik, mi minden hazafit szebb jövő reményére jogosít. Habár magasabb államtekintetekből nem telje­sült is vágyaink és kérelmeink mindenike, mégis azok, miket Ő Felsége legmagasb kegyelmében megadott, az országot a legbensőbb hálára kötelezhetik. Mire Horvát- és Szlavonország oly vágyakodva törekedett, miért 1848 és 1849-ben vérét onta, na­gyobb részben megadatott a mindenkinek szükségeit és érdemeit méltányló Fejedelem által. A végleges udvari kanczellária felállítása által Horvát- és Szlavonország azon országgal egyenlő helyre állittatik, melylyel századok óta örömben, bú­ban osztozott, de melynek b­lcsapongásai ellen 12 év­vel ezelőtt szükségképen fel kellett emelnie fegyveres kezét. Udvari kanczellárunk önálló, független állásá­ban képes leend királyságaink érdekeit hatályosan képviselni és ezeknek azon tiszteletet parancsoló állá­sát megszerezni, melyet a történelem, geographiiai fek­vés és törzsrokonság adhat.“ Egy bécsi lapnak írják Pestről: ,A város és megye szervezése felől mit sem írhatok. Ami a me­gyét illeti, bizonyos, hogy az administrátor úr, habár mint mondják, lázban szenved, hétfő óta naponkint fo­gad magánál embereket reggeli 9 órától este 7-ig. Mennyire ment azonban dolgaiban, azt nem állíthatom. Kész lesz e óriási munkájával? —azt az Ég tudja. — A megye 195 négyszeg mértföld, tehát egy kis királyság, ott tehát az egy év óta aláásott rend néhány nap alatt helyre nem állítható. Jövő héten hírszerint Kecskemét és I. Körösre megyek­, hogy e nagy községekben a magistrátust maga szervezze. A vak eset minap az administrátor egyik bensőbb ismerőjével hozott össze; meg nem állhatom, mikép ne kérdezzem, hogy előt­tem megfoghatatlan, hogyan ígérhette Kapy úr — gondolom oct. 21-én — a megyeházában tartott qyási megnyitó neszedében, mikép a volt bizottmányt s több effélét helyreállitandja. „Igen, kedves barátom!“ felelt az em­itett úr, e felől a kérdéses czikk beküldőjével kell számolnunk, mert hogy Kapy úr erről szót se szólott, arról biztosíthatom. Különben a „Pesti Napló“ által hozott közlésben annak lényege , mit Kapy úr mon­dott, nem is volt érintve és a mellékes dolgok egészen visszásan adattak elő.“ Gondolom, kegyed lapja is át­vette e közlést, és ezt mind egy viszás közlés alapján. Mivel pedig ezt mind biztos forrásból tudom, tehát bátran közölheti. Folyó évi január 13. óta létezik Erdélyben egy állandó román bizottmány, melynek elnökei Sulutz érsek és b. Saguna püspök , exc­., mely úgy látszik, a nemzet képviselőjének tekinti magát. A „Tel. h­omé­ban olvassuk, hogy ezen bizottmány f. é. oct. 17.én egy értekezletet tartott, melyen az végeztetett, hogy a Bécsben levő román küldöttség felhatalmaztassék egy óvás fölterjesztésére Ő Felségéhez, az erdélyi kor­mányszék repraesentatiója s a román tanácsosok külön votuma ellen. A mint tudjuk, Sulutz érsek ezt meg is tette, miről értesítvén az állandó bizottmányt, ez oct. 26-án egy uj plenáris értekezletet tartott, mely a kül­döttség óvását a nemzetének fogadván, a küldöttség­nek a nemzet nevében köszönetet szavazott. Ugyancsak a „Tel.“ ban olvassuk továbbá, hogy a szebeni oct. 30-ai községi gyűlés többek közt azt is határozta volna , miszerint a szász universitásnál ki­­eszközültessék a program új pontjainak elfogadása.

Next