Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-09 / 232. szám

Második évi folyam. 232. szám — 1862. Ciszkentőhivatal: Uri-utoza Libasinezky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint Előfizethetni Budapesten a kiadó - hivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken kármentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egászávre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postás ft kr fészévre 16 — Ntegyedre 4 e 8 — Előfizetési fölhívás. october-decemberi 3 tiavl folyamára. Előfizetési dij 4 forint. A Sürgöny“ kiadó hivatala. „SÜRGŐKY“ HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. 30-tól kelt legfelsőbb határozatával,Medveczky Vazul al-főesperest szaricsovi görög-katholikus lelkészt, a munkácsi görög katholikus székes káptalannál tiszteletbeli kanonokká méltóztatott kinevezni. Vittel József pesti lakos vezetéknevének „Elödi“ re, Bauhoffer Károly budai lakos nevének „Bánhegyi“-re, Mayer Adolf lugosi lakos nejének első férjétől, Deutsch, másként Németh Ferencztől maradt Miksa és Sidónia nevű gyermekek nevének „Mayer“-re, és Heiderer Vilmos miskolczi lakos nevének „Mezős im-re kért átváltoztatása legfelsőbb helyen kegyelmesen megengedtetett. NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Turinban úgy látszik, elhatározott dolog a római kérdésben oly határozatot eszközölni ki, melylyel a parlament elé a siker némi reményével lépni lehessen. Ratazzinak Párisba utazása bizonyosnak tekintetik , de hozzáteszik egyszersmind a tudósítások, miszerint azonnal visszalép, hahogy a római kérdésben semmit lendíteni képes nem lesz. Az olasz miniszerelnök e szerint még épen nem biztos a sikerre nézve, annyira, hogy személyes befolyásának súlyát akarja kockáztatni. Olaszország párisi barátjai nagy reményekkel néznek agyon odaérkezte elé, de még semmi sem mutat arra, hogy ő e reményeket valóban is valósítani képes lesz. A porosz miniszerelnök megtevő nyilatkozatát", de minden hatás nélkül. Nyilatkozata abból állt, miszerint a kormány a Vincke-féle módosítvány elfogadtatását saját kibékülési fáradozásainak előzékeny fogadtatására nézve biztosítékul tekintené. Vincke az által hitt módot nyújthatni a kibékülésre, s illetőleg a szakításnak elhalasztására, ha a kormány, nem terjeszthetvén elő az év bezárta előtt az 1863-as budgetet, előleges rendkívüli hitel engedélyezését kéri a népképviselettől. A kamra ebbe se akart beleegyezni, hanem elvetvén Vincke módosítványát, Folkenbeck indítványát 251 szóval 36 ellen magáévá téve. Ezen roppant többség mutatja, miszerint Bismarknak nem sikerült a szabadelvűek compact táborát szétrobbantani, mire kétszeri békítő nyilatkozata czélozni látszott: ígérhet- e Bismark nagyobb sikert az ő külpolitikájának ? A „Donau Zig“ már megkezdő csatározását ellene, s „Weimar és Frankfurt“ cz. czikkében a frankfurti gyülekezetben részvételre buzdít, melynek feladata szembeszállni azon éjszakán áskálódó párttal, mely a Majna vonalra törekszik. A „Donau Zeitung“ erős nyomatékkal kiemeli, hogy a német kérdést „vér és vas“ nélkül oldhatni meg, s ha a „Weser Zeitung" jól van értesülve, úgy Austria ezt tettleg is be akarja bizonyítani. E lap szerint sikerült az austriai kormánynak, a négy német királyságot oly rendszabályok elfogadására rábírni, melyek komolyan a porosz hatalmi állás ellen a német szövetségnél vannak irányozva. Ez egyesült hatalmak nem jelentéktelen engedményeket szándékoznának a német szabadelvűségnek is tenni, mi a jelen porosz reactióval ellentétben bizonyára nem tévesztené el hatását. Mily természetűek az említett rendszabályok, erre nézve mély hallgatagság uralkodik még. Bismark azonban a németországi ellentállás ellenében másutt keresi támaszát s egység iránti czélzatai Párisban csakugyan már erősen szellőztetnek. Az összes lapok, még azok is ellenzik Németország egységét, melyek az olasz egységet nagy hévvel védelmezték. Ez természetes is, ha a németek mostani szétszakadozottságuk mellett is nem megvetendő súlyt képeztek, mily szerepet fognának még akkor játszani, ha 50 milliónyi egységes tömbbé alakulnának össze. Az „Op. II.“ azonban mégis tud egy árt,melyért Francziaország a német egységbe mégis beleegyezhetnék. Ez ár a határok szabályozása, épen úgy mint Olaszországban. Itt Nizza és Savoya, emitt bizonyosan a Rajna-balpart s talán Belgium átengedése is. Ezt Németországban mindenesetre tudomásul veendik, főleg a „France“ azon állítása által figyelmeztetve, hogy Franczia és Oroszország a porosz király utolsó rendszabályait tökéletesen helyeslik s et az eddigi ösvényen kitartásra biztaták. TÁRCZA. Nyugati levelek. Kecskeméthy Auréltól. London, aug. 22. V. Világtárlatok végszemléje. Midőn ezelőtt több évvel Olaszországban jártam, s annak régi civilisatióját szemléltem fenséges templomaiban, remek festményeiben s szobraiban, mikhez hasonlókat újabb időben nem képes elővarázsolni az olasz; — s midőn régi városait láttam, mik hajdan megannyi hatalmas respublikák valának; s miknek ma félig lakatlan házsorai közt a sétálók csak mintegy kísérteni látszó szellemei a múlt nemzedéknek; midőn azon nagyszerű romok, vagy lakatlan márvány-palotákon elmerengtem, mikhez az olasz történet legdicsőbb nevei csatolvák : úgy találtam, hogy ezen országban minden, ami érdekes, szép és nagy, az a múlté, az régi; s amit újabb időben előállít, csak gyenge epigén művek; úgy érzem, hogy e nemzet még csak múltjából tengődik, de tulajdonkép korunkba magát beilleszteni nem tudó, önmagát túlélt, terméketlen agg, kit regeneráld nem lehet, kit a világtörténet szolgálatából elbocsátott, útlevelébe írva : der Mohr hat seine Schuldigkeit getban, der Mohr kann gehn. És ezen benyomásaimon mit sem változtatott az azótai politikai s harczi mozgalom, melynek belterjét a jövő fejleménye fogja csak megmutatni. Hanem megváltoztatta ebbeli eszméimet a világtárlat olaszországi osztálya. Egy nemzet, mely a föld öszszes műkincseinek előállításában, az emberiség egyetemes munkájában oly tetemes részt vészen, mint az olasz, felvénült, kimerült agg nem lehet, hanem sok értelmiséggel, s sok ifjúi erélylyel kell bírnia. Olaszország termesztményeinek rendkívüli változatossága az, mi leginkább meglepett, nemcsak engem, hanem általán. Van itt egy gyűjteménye a selyembogár különféle fajainak, fejlődési korszakai s betegségeinek rendszeres kimutatásával; valamint fekete és színes, nyers , kikészített selyemfonalai s szövetei is nevezetesek. De hisz azt tudja a világ, hogy Olaszország a selyemtenyésztés hazája; habár nem igen tudja, hogy a lustának kikiáltott olasz mennyit vesződik, míg e kényes állatkát azon stádiumig ápolja, hogy — selymet kapjon belőle. Ha az olasz tudományosságról akarsz fogalmat szerezni, elég megnézned tudományos szereit, physical, optikai eszközeit, barometreit s bérméreit, s — például — egy anomométret, mely a szélnek irányát s gyorsasága fokát minden perezben maga jelzi meg a papiron. Iparát láthatod kristály, kaláris, ámbra , elefántcsont műveiben, tükreiben, közönséges szöveteiben, pompás széles ágyaiban, a régi fayencet másoló porczellánjaiban s majolicáiban. Művészetét, ízlését ezer apró s nagy szobraiban, mozaikjaiben — és mindenben általán, mi olasz kéz alól kikerül. Igaz, hogy képeik s szobraik nem érik utól a Rafaelek és Leonardo da Vincik s száz mások régi hagyományait; de hát nem-eppen az talán a haladás és regeneratió jele, hogy az olasz ma kevesbbé festő szobrász, hanem inkább gyakorlati termelő munkás ? ? Nem csekély tért foglal el Németország, melynek „egysége“ itt is kitűnik, lévén egyes országai külön, Hansa városai külön, Zollvereinia külön, s azonkívül Austria is külön. A német nemzet, mely az irodalomban par excellence „fordító“ nevet vivott ki magának, az emberi tevékenység minden ágaiban szorgalmasan elsajátítja tehetségesebb vagy véletlenül előbbre haladott nemzetek vívmányait; sőt utólag felfedezői hírért is pörre kelnek szóbe irói; mert hisz képzelhető-e eszme, mely az örökké elmélkedő német agyban legalább homályosan meg ne fordult volna? ámbár, míg ő azon gondolkozott, azalatt azt az angol vagy franczia valósította. De — valamint a német irodalom universális ,— úgy összes gyáripara is a világipar majd minden ágaira kiterjed, és a legjelesebb angol s franczia gyárakban kitűnő német munkásokra találni; nem bír ugyan az olasz művészi érzékével, a franczia ízlésével, nem éri el az angol soliditását, — de megközelíti mind a hármat, — mert erős benne egy tulajdon, mely sokat pótol — a szorgalom. És így nem csoda, hogy kiállításában a vas- és aczélművek, selyem- és gyapjú szövetek, üveg és porczellán, bőr- és gyapotáruk, a kézművek, különösen asztalos munkák, szóval majd minden termék lelhetők. Austria nem éri el ugyan a vámegyleti, kivált éjszaki államok fejlettségét, s mint tudjuk, hol ipara legfejlettebb, Csehországban például, többnyire idegenek, rajnaiak alapíták, s nagyrészt tartják fönn ma is a gyáripart. De sok czikke mégis kitűnik, például zeneeszközök, hangszerek, esztergályos munkák; finom bőrműveiben túltesz ízlésben a franczián, leleményességben az angolon; cseh üvegjei s porczellánjai kevés haladást tanúsítnak ugyan, de magas fokon állapodtak meg; kitűnt stearin s glycerin gyártmányaival, s sok egyébbel, legfőkép pedig gyufáival, miknek párja nincs. „Mit tart ön a magyar kiállításról?“ — kérdem föntebb említett német barátomat séta közben; —megjegyzendő, hogy’austriai barátom valódi s nem csak hivatalos liberalista, s indokolt rokonszenvvel viseltetik nemzetünk iránt. ■*— „Kedves barátom“ úgymond , — „non omnia omnes; — ti igen derék, lehetséges nemzet vagytok ; a hazaszeretetben, hadi s politikai pályán kitűnő nemzet, de a gyáripar nem kenyeretek. Országtok legnagyobb részében kevés a munkás kéz, kevés a viz, fa, szén , — hiányoznak tehát a gyáripar főfeltételei. Ti eddig a nyers termelésre vagytok hivatva, mely már is óriási, de még korántsem áll lehető fejlődésének magasabb fokán. E téren még sokat tehettek, s legelőbb is e téren még sokat kell tennetek.“ — „Kezdődött egy gyáriparunk emelkedni, mely pedig gazdászatunk élet-eleme fogott lenni: a répa-czukorgyártás. — azt is tönkre tette ugyanazok ügyetlensége, kik folyvást dicsekszenek, hogy ők mennyire emelték anyagi jólétünket,“ válaszolom én. Dicsérte a herendi porczellángyárt, csodálta boraink sokneműségét, s lisztünket, melynek mindenki elismerte elsőségét a világon. „Csak igyekezzetek azt utilizálni, tökélyre emelni, a minek termesztésére utalva vagytok. — Ne higyjétek azonban, hogy könnyű lesz boraitoknak itt piaczot csinálni. Boraitoknak legnagyobb ellenségei Angliában — az itteni borkereskedők, kiknek régi s állandó, és a bordeauival nagyon előnyös kereskedelmi összeköttetéseik vannak, miket maguk föl nem adnak, hogy újakat keressenek; az pedig, hogy mások tegyék ezt, s nekik itt concurrentiát csináljanak a magyar borral — szintén érdekük ellen van. — Hogy itt sikert arassatok, sok ideig kitartás kell. De egyes kereskedő veszteséggel, csak a jövő rovására sokáig nem működhet; itt csak associate segíthet. — Még pedig két irányban szükséges az egyleti működés. Először, hogy egységes kezelés alá jöjjenek boraitok, mert igy a mint most áll bortermelésiek, hogy százféle fajotok van, s minden hegy, minden pincze, minden évjárat más jellemű bort ad, — hitelre nem vergődhettek. — Másodszor — a kereskedést kell öszpontosítani, hogy solid, biztos kezekben legyen, s több évekig képes legyen várni és várni, míg az akadályok eltünedeznek, s végre valahára nyereséget hozzon az üzlet. De ez aztán nagyszerű lesz.“ Igaza lehet, de nekem nem volt időm belemélyedni ez eszmecserébe, mert még sok látni valónk volna. Itt van a belga, hollandi, dán, svéd meg annyi jellemző és érdekes tárlatok; itt a nagy orosz birodalom bányáinak gazdagságával, bőreivel, finom drága bundáival, rémes égaljának ritka termékeivel; s azon aranyos ruhák, s ékszerekkel, mik jól jellemzik Oroszországot, mint a mely határát képezi az európai civilisatáinak, melyből annyit von át, mennyivel ínségesen eltakargatja a még életelvét képező ázsiai barbarismust, hazudva egy culturát, mely a keleti vallás rendszeres kormányzati despotismus alatt nem képes gyökeret verni soha. Nem áll közelebb az európai miveltséghez a török, de legalább van valami derült epicareismus egész léterében, melyhez képest az orosz miveltség komor kényszernek tűnik föl. Törökország kiállított iparczikkei jellemzik ugyan az ázsiai társadalmat, hol egy két dúsgazdag mellett százezer koldus, egy két hatalmas zsarnok mellett millió rabszolga tenyész. De fényüzésében, s puhaságában van ízlési életeldelet, sőt néve személyes méltóság. E pompás, kényelmes ruhák, dagadó kerevetek, puha shawlok, kiáltó szinti selymek, kövekkel kirakott bársonyok, aranynyal hímzett merték, rojtok, tömör szőnyegek, illatos olajok, rózsavizek, gyöngyös csibnkok s szeszélyes alakú nargillek, — ez az anyagiság legmagasb költészete. Állati létet menynyeibben nem lehet vinni, mint a török. Egy lépéssel továbbá Ázsia kellő közepében vagyunk, a közép, vagyis a mennyei birodalomban, Chinában, hol az emberiség legbizarrabb változata holol, ahova kellene küldenünk európai chinezerjeinket is tanulmányozás végett, hadd lássák, mily carricaturává lesz oly társadalom, melynek elve a megállapodás, a stationariusság. Van ugyan Chinában sok százados cultúra; mutatják ezt selyemkelméi, lenszövetei, papírjai, ékes legyezői, finom porczellánjai, „tojáshéj “ nemű s gyengédségü csészéi, csipkéi, nagyhasa szobrai, csont-metszvényei és a többi. De e cultura egyoldalú, rendes-teli barbár sötétséggel, embertelenséggel; a mint egyoldalú volt a római s görög miveltség is; annyira igaz, hogy csak a kereszténységgel fejlődtek egyetemes emberi eszmék, s jön ember az ember. Még szembetűnőbb Indiában oly vallás hatása, mely megállapodásra kárhoztatja az embert, s oly társadalmi szerkezeté, mely castokon (várnákon) alapul. Gyönyörű shawljai, aranyművei, finom szövetei meglepnek ; mindenesetre bizonyos miveltséget feltételeznek , de e miveltség évezredek óta egy helyben áll s csak a kisebb számú váráknak osztja jótéteményeit, kizárva, állattá lealacsonyítva, gyalázattal bélyegezve a nép millióit. De mint mondom, azért mégis csodadolgokat állítottak ki, s már maga azon tény, hogy ezen a világ elől eddig oly gondosan elzárkózott nemzetek részt vettek a világtárlatban — nevezetes esemény. Lehetlen e szemlénket, mely untólagos pillantással az összes emberiséget foglalá át, befejeznünk a nélkül, hogy meg ne emlékezünk — a feketékről, kikről nehéz megmondani, emberi nevet s nemet teljes joggal igényelnek e ? vagy azok-e méltatlanok az emberi névre, kik őket az állatok színvonalára lenyomva tartják s baromi munkájok gyümölcseit élvezik? Igaz, hogy a szegény néger iparát szerény tárgyak képviselik; pálmalevelekből s más fanemekből készült szövetek, ruhák, olajok s házfedélre való gyékénynemek ; de szerepe kimondhatóan fontos az emberiség egyetemes termelésében, mert az égalj azon szörnyei közt, hol a hőség s sárgalázakat szülő gyilkos gőzök lábáról leütik a fehér embert, a fehér ember elveszti erejét, erélyét, munkaképességét: —ott Lapszemle. A „Pesti Naplódban ”. Kemény Zsigmond a „Presse“ nek tegnapi bécsi levelünk által is taglalt czikkét veszi bírálat alá. A nemes báró szerint a „Presse“ végsoraiból tisztán kitűnik, hogy mind a reichsrath ellen szórt philippika, mind pedig a ministerium gáncsolása nem más, mint manoeuvre arra, hogy a centrális- Iták condamálják a ministerium iránti bizalmukat, de csak az erélyes föllépés kikötése mellett. Tehát ha a „Presse“ intenziója sikerül, pár hét alatt a mi sorsunknak, s Austria németországi helyzetének elvileg el kell dőlni, mégpedig úgy , hogy a bécsi ministérium felelőssége ránk is kiterjesztetik , s mi a reichsrathba kényszeríttetünk, és aztán Németország tudni fogja, hogy Austria a februári alkotmánynyal együtt s birodalmának egész complexusával készül a reformálandó német Bundban helyet foglalni. A báró ígéri, hogy a „Presse“ fonák vádjaira felelend, s kénytelen lesz azon urakat védeni, kikhez különben semmi köze. Már arra mi is kiváncsiak vagyunk, hogy a „Pesti Napló“ miképen védelmezendi a reichsrathot a „Presse“ ellen ! A „Magyarország“ a „bírói állás“-ról s annak függetlenségéről értekezik , s véleménye szerint a bírói függetlenséget csak az biztosítja, ha a bírót a törvény szigorú megtartásában és a részrehajlatlan ítélethozásban semmiféle külső hatalom vagy befolyás nem akadályozza. Ez elv ellen nincs semmi kifogásunk; nekünk csak azon szerény észrevételünk van, hogy czikkíró magához következetlen lett, mert midőn egyrészről megérinti, hogy nálunk 1848. előtt a felső törvényszékek függetlenek voltak a nép, — de függők a kormány irányában, a mennyiben attól nyerték fizetésüket, attól reménytették előmenetelüket, akkor megfordítva nem emeli ki, hogy a megyei bírák meg függetlenek voltak a kormánytól, — de bezzeg függők voltak a minden 3-ik évben előforduló tisztújításoktól, s azon előkelő családoktól, melyek a megyéket s a tisztújításokat is vezérelték. Ennélfogva, ha már megengedjük, hogy a bíróválasztási jog nekünk magyaroknak oly becses jogunk, miszerint, ha százados és nép életünkbe gyökerezett önkormányzati jogunkat fen akarjuk tartani, a bíróválasztás jogát nemcsak híven meg kell őriznünk, de azt a lehetségig kifejtenünk kell; de más részről szükséges, hogy azon elv, mit czikkíró kitűzött, „hogy a bírót részrehajlatlan ítélethozásában semmiféle külső hatalom vagy befolyás ne akadályozza/* ne papiroson, hanem valósággal érvényesíttessék. S hogy erre alkalmas eszköz-e a minden 3 évben előforduló tisztújítás, az mé bővebb megvitatást érdemel. A „Donau Zeitung“ egy czikk-sorozatot kezd meg, melyben politikai s gazdászati tekintetben az „uzsora-törvény“ további fentartása mellett nyilatkozik. Okokat mellette még nem olvastun, de ha a következő számokban előhozatnának, ezeket olvasóinkkal meg fogjuk ismertetni. A „Presse“ már két czikkben annak megmutatásával mutatja magát, hogy valamint Skótország Angliába beolvadhatott, úgy Magyarországnak Austriába való beolvasztása is lehetséges, ha e műtéteiben a praktikus angolok által használt mód és itt vétetik fel utánzásul. Érdemes collegánknak e jámbor óhatására csak azon kis észrevételül van, hogy általában minden összehasonlítás kissebb nagyobb részbe sántikánni szokott, de az ő hasonlításának lába sincs. Különösen elfelejtette, hogy Anglia kétszerre nagyobb kiterjedésű mint Skót ország; ezenkívül sokkal termékenyebb, az ipar és kereskedés virágzóbb, népessége hat annyi, s szívósabb, erélyesebb mint Skótiáé; szóval: minden tekintetben hatalmasabb s igy a természet törvényénél fogva gyengébbet és kisebbet könnye assimilálhatta, s ezenfölül jeles alkotmányt adott cserébe függetlenségéért. A „Neueste Nachrichten“ nevetségessé tesz. azon kiegyezkedést, mely a birodalmi tanár alsó- és felsőháza vegyes bizottságai közt a „sajtótörvény“ ügyében létrejött, miután ismét eredménytelen szóváltások után dr. Mühliel mint békebíró indítványára az alsóház bizottság a felsőház conclusumát minden változtatás nélkül egyszerűen elfogadta. Mint tudjuk, e felsőházi határozat szerint a sajtó útján elkövető személysértések, ha hivatalnokok, katonák, papokra vonatkoznak, hivatalból az államügyészek, felperessége alatt megtorlandók. Ezt az alsóhíd teljességgel nem akarta elfogadni, s mivel most a bizottmány oly könnyen elállott előbbi liberális nézetétől, ezért jegyzi meg a „N. N.“ gúnyosan, hogy a bizottmány tagjai közül a jelenti megtételére nem találkozott előadó, hanem a tisztséget magának az „Entwurf“ keresztapjának, Mühlfeld úrnak kellett elvállalni. Csütörtök október 9.