Sürgöny, 1863. január (3. évfolyam, 2-25. szám)

1863-01-13 / 9. szám

­ 1 i Előfizetési fölhívás „SURGUIXY“ 7« 1§C3 ik évi folyamára Előfizetési ár: január—júniusi félévre 10 írt. január—mártiusi negyedévre 5 írt. A „Sürgöny“ kiadó hivatala 4 111 J­ ­­ XEMHIVATALOS RÉSZ. Becs, január 10. L. Nem tudom, adtak-e kegyetek olvasó­inknak hirt ama mérges párbajról, melyet két itteni kőnyomatu lap, a „General­ és a Scharf­­féle Corresponded“ , országgyűlési reményeink felett vivott, s melynek azután azon iszonyú következménye lön, hogy a „Rothschafter“ és a „Fremdenblatt" hatalmas ostromra keltek a magyar kanczellária ellen, mely alatt Jerikó falainak módjára bátran összedőlhetett volna a Schenkel­­strasse 47 dik számú háza, ha a histó­riai alap Isten kegyelméből oly tartós nem lenne. A „General Corresponded“, melyről itt azt hiszik, hogy az államministeriumnak bizal­mát bírja, egyik czikkében azon reményét feje­­zé ki, miszerint a magyar országgyűlés még a Lajtkán-inneni tartománygyűlések folyama alatt fog összelépni. Scharf correspondencziája ezen reménynek oly hangon talált ellentmondani, melyben az itteni lapok a megbízatás jellegét vélék felismerhetni és azonnal kész volt a kö­vetkeztetés , miszerint a magyar kanc­ellária megc­áfoltatja az államministériumot. Erre mind­két Corresponded kijelenti, hogy semmi félhi­vatalos megbízatással nem bírnak ahogy máso­kat, mint az illető szerkesztőségeket, azért, a­mit mondottak, felelősekké tenni nem lehet. A „Ge­neral Corresponded“ viszonyait nem ismerjük; Scharf­ correspondentiája mellett tanakodhatunk annyiban, hogy biztos tudomásunk szerint a magyar kanc­elláriához semmi viszonyban nem áll s igy tehát annak a kérdéses c­áfolatra semmi megbízatása nem lehetett. A „General Correspondent“réligen helye­sen jegyzi meg a „Waterland,“ hogy alkalma­sint egy jámboran ejtett szót nagyon fel talált czifrázni. Scharf lapja ellenben azon köztu­domású tényből, miszerint a magyar hon­gyűlés még egybehiva nincs, ha pedig ma hivattatnék egybe , előkészületei mindeneset­re hónapokat vennének igénybe , vetélytár­­si buzgalmában alkalmat­lan ellenvéleményét oly m­­órban adni elő, melynek helytelenségét ma m­a alkalmasint teljesen érzi. A­z egész dolog tehát nem egyéb mint ártatl­ai eszmecsere a két lap közt, melynek kö­vetkeztében valószínűleg egyik fél sem lett sok­kal okosabb s mely a közönség figyelmét ma­gára sem vonja, ha a „Rothschafter“ s „Frem­­denbl.“ az eseményből alkalmat nem vesz, bár­­dolatlan indulatossággal neki menni a magyar kanczellárnak és őt azzal gyanusítani, hogy nem akarja a magyar országgyűlést egybehi­vatni. Az indulatosság azonban rendesen el szokta árulni azon gyengéit, melyeket leginkább sze­retne takargatni. A „Rothschafter" is tudatja velünk, hogy hol fáj neki , nagyon mérgesen szólva azon bizalomról, melyet a főkanczellár úrnak hazánkban kivívnia sikerült. E bizalom csakugyan valódi­k­épen mert ilyen: teljesen szükségtelen az ország ügyeinek élén álló haza­fit azon gyanúsítások ellen védelmezni, melye­ket centralistáink boszúsága szül. Magyarország sokkal jobban tudja — s ebbeli meggyőződését tények alapiták meg — mennyire buzog s törekszik főkanczellára a ha­zának minden joga s érdeke mellett, mintsem a „Rothscl­after“-nek akár esküjére hihetné, hogy gróf J orgáeh ellene tudna lenni a nemzet leg­szentebb jogának s legfőbb érdekének: az or­­szággyűlésnek. A főkanczellár mindeddig minden alka­lommal fenh­angon valla azon elvet, hogy a fen­­forgó államjogi kérdések csak törvényes utón, azaz: a korona s az országgyűlés egyezkedése folytán oldhatók meg. A „Rothschafter“ nyu­godt lehet; a főkanczellár, ha Isten megsegíti, állni fog szavának! jan. 9.*) L. Megígértem tegnap, hogy bővebben ■rok a diszebédről, melyet a főkanczellár úr a magyar erdélyi vasut-követség tiszteletére adott. Örömmel állok szavamnak, mert bizony jól esik, egyszer politika-asszonyságot nem az érdekek elkeseredett harczában, körülvétetve a kérdő- és paragraf-jelek bicsakló s hömpölygő kigyó­­féle torzalakjaitól, hanem mint tisztességes, jó színben lévő, mosolygó delnőt látni, ki mint a jó fajta magyar háziasszony sem a pipaszó­tól nem irtózik, sem a pezsgő-dörrenésre el nem ájul. Elbeszélésemet sajátképen az étlapon kel­lene kezdenem. De ezt nagy bölcsen nem te­szem. Tizennégy év óta a leg­­ülönfélekép vál­toztak a körülmények, de egyben mindig azo­nosak maradtak: az ívó embert óvatosságra in­tették. És az óvatosságról csakugyan minden viszonyok közt jó megemlékezni, mert lám! ha én most könnyelműen azt találnám elbeszélni, hogy a kanczellár ebédjénél franczia étlap sze­repelt és magyarázatul hozzá tenném, hogy a magyar kanczellár franczia szakácsot tart: ki tudja, vájjon centralista lapjaink ebben nem találnának-e szintén valami intriget vagy „win­ket“, mi kétségtelen bizonyságul szolgálhatna arra nézve, hogy a „Schenkenstrasse“-nek 47-ik számú házában titkos rokonszenveket ápolnak a „Reichsfeind“ irányában. Tehát azon nagy lapok kedvéért, melyek annyiszor annyi ízetlent hoznak, ne szóljunk azon szerény lapocskától, mely annyi ízleteset tartalmazott s mely egyedül érti a mesterséget, titok­ teljes Schlagwortokkal a világ minden pártjait egyenlően kielégíteni. Szóljunk csak a toasztokról. Legelső szó lett a koronaőr önméltó­­sága, gróf Károlyi György. Nem — úgy­mond — szokásos rideg formaságból, hanem mert szive­telve azon bálával és örömmel, me­lyet Ő Felségének a vasúti követséghez intézett legkegyelmesebb szavai keltettek kebelében és mert ezen szavakban egy szebb jövőnek hajna­lát véli üdvözölhetőnek, emeli poharát, — újra ki­­nyilatkoztatandó ama Ő Felsége irányában mé­lyen érzett hálát azon hozzáadással : „virradjon Isten kegyelméből mi hamarább reánk az eped­­ve várt áldás napja, hogy ama szent koronát, melynek megőrzésével Felséges urunk engem méltóztatott megbízni, legkegyelmesebb kirá­lyunk fejére tehessük. Éljen a felséges császár és apostoli király, legkegyelmesebb urunk so­ká, boldogan, dicsően!“ A hol magyarok vannak, az ilyen felkö­szöntés lelkesedéssel szokott fogadtatni. A ki­törő éljent, melylyel a nagytekintélyű társaság válaszolt, későbben igen szépen jellemző gróf Wickenburg, a midőn toasztjában mondá: „Fáj­dalom ! nem érteni önöknek szép nyelvét, de ér­tem önök hü lelkét és azon lángoló lelkesedést, melylyel önök a koronaőr ö­nméltóságának fel­köszöntését fogadák; megérteté velem és meg­értette volna mindenkivel, miként ama szavak Ő Felségét a császárt és királyt illeték.“ A második toasztot gr. Apponyi mondá: „Azok sorába tartozom, kik ha közvetlen részt nem is vehettek honunk legkedvesebb s legfontosabb vasúti vállalatának előkészítésében s előmozditásában; mindazáltal azt csírázá­sától fogva a legéberebb figyelemmel s legélén­kebb részvéttel kisérik, annak létesítését élet­kérdésnek ismervén erdélyi hazánkfiaira nézve s e szerint olyan ügynek, melyért a testvérha­zában is minden kebel buzog, azonkívül pedig kiszámithatlan fontosságúnak tekintvén ezen közügyet, nem csak a testvérhazára s az összes birodalomra, de a világ­kereskedésre is. Nem lehet ennélfogva eléggé magasztalnom azon nagyérdemű férfiaknak hazafias fáradozását, kik e közös ügy kivívását erélyes kitartással tűzték ki nemes tevékenységüknek czéljául, kik daczára a mostoha körülményeknek, munkásságuknak már is egy fényes és mindenesetre döntő eredményét vitték hódoló bizalommal a legfelsőbb trón zsá­molyához s kik a fejedelemnek legmélyebb há­lát s bizalmat ébresztő szavaiban érdemdús mű­ködésüknek előleges, de legszebb jutalmát lel­hették ; a szeretett hazánkra nézve pedig azon reményteljes meggyőződést, hogy a fejedelem­nek atyai szándéka és rokon érzete ezen kedves ügyünket illetőleg is a testvérhaza óhajával ta­lálkozik. Nem tagadhattam tehát meg magamtól, hogy ezen kitűnő érdemli férfiaknak, a­kiknek ezen eredményt köszönheti a haza, irántuk ér­zett mély hálám s tiszteletem jeléül ezen kevés, de őszinte szavakat ejtsem. „De bár­mily széps boldogító legyen ezen első lépés, nem titkolhatjuk el magunktól, hogy kedvelt drága ügyünket magas és aggasztó szir­­tek környezik meg, a­melyek közt azt csak a kormányos ügyessége, ébersége s igazszivü eré­­lye képes keresztül vinni. És a kinek szeme sze­retettel csügg e bárkán, örömmel tapasztalhatta­m már ma, valamint kétségkívül tapasztalni fogja továbbá is a haza, hogy ezen bárkának kormá-­­ nyát avatott, bátor s hűséges pilóta ragadta meg. És épen ezen pilóta iránti hálám, bizalmam s baráti rokonérzetem jeléül szabad legyen po­harat emelnem kedves házim­unknak tisztele­tére, kit az ur isten éltessen!“ Gróf Zichy Ferencz a jelenlévő nem­magyar vendégek tiszteletére németül szólott. „Sok van hazánkban— úgymond— mire nem­­zeti büszkeségünk méltó megnyugvással tekint­het. De azon roppant haladások , melyeket ko­runk az ipar és kereskedelem mezején tett, figyel­meztetnek bennünket, hogy teendőnk is sok van még. Ezen teendőket önerőnkből vagy nem bír­juk vagy csak sok időre bírnak elvégezni. Ha azonban kereskedelmünk, iparunk és közleke­dési szereink fejlesztésénél idegen segítség, ide­gen tőke támogat is, mégis azt hisszük, hogy a leghathatósb segélyt, a legerősebb támaszt egye­dül az összbirodalomban kell keresnünk. „Ennélfogva kitűnő megnyugvásunkra szol­gálhat, a midőn a birodalom kereskedelmi és közlekedési ügyeinek élén oly férfiút látunk, ki nagy szellemi képzettsége és nemes gondolko­dásmódjánál fogva oly méltóan foglalja el magas állását és a ki, hazánk nagy földbirtokosai közé tartozván, óhajainkat és szükségeinket tapasz­talásból úgy ismeri, mint mi magunk. A köte­lező szivesség és jóakarat, mely ő excellentiá­­ját jellemzi, bennünk kiváló tiszteletet ger­jeszt irányában s ugyancsak ezen nemes tulaj­donok­bőn ápolt reményeinket hatalmasan élesztik, sőt azon meggyőződéssé fokoztatják, miszerint azon ügynek eldöntésénél, melyet két ország élet­kérdésének vallott, ő excellentiájának ismert igazság­szeretetével, nemes érzületével és jóakaratával fogunk találkozni.“ Gróf Wickenburg válaszolt. Felköszöntését azon szavakkal kezdé, me­lyeket fennebb idéztünk, azután áttért a nap ügyére. Megemlité, mily rég óhajtja már, hogy Erdélyország egy vaspálya birtokába jusson. Örömét fejezi ki, hogy ezen eszmében azon Ma­gyarországnak, mely a birodalom gyöngye, oly kitűnő férfiúival találkozik. Örömmel ragadja meg az alkalmat, poharat emelni ezen szép or­szágnak felvirágzására és azon sok nemes és nagyhirű férfiak tiszteletére, a­kikkel ezen or­szág oly méltán büszkélkedhetik. Kinyilatkoz­tatja rokonszenvét azon vállalat ir­ányában, me­lyet a követség képvisel­i kifejező reményét, hogy ezen érzületet az összes kormány osztani fogja. Hatás­teljes toasztot mondott azután a főkanczellár úr és valóban fájlaljuk,hogy felköszöntésének csak elmosódott vázlatát bírjuk. A főkanczellár Erdélyre, a szeretett test­vérhonra em­elő poharát. „Ha, úgymond, csak az volna a vaspálya czélja, hogy Erdélyt szivünk­höz közelebb hozza, akár el is maradhatna, mert Erdély közelebb, mint már van, szivünkhöz nem juthat. De szeretjük hazánk kis testvérét mint hazánkat és testvérünket, és felvirágzására, bol­­dogítására törekszünk szent ihlettel, mint ha­zánkéra. A vasút uj kapocs lesz a két testvér kö­zött, hogy legyenek egyesitve testben, mint van­nak egyesítve lélekben. Legyen dicsőség és az Úr áldása édes testvér­ hazánkon!“ Meghatva hallották az erdélyi hazafiak a magyar kanczellár lelkes szavait és gróf K­e­­mény Domonkos felszólalt. Szavai emlé­keztettek a közmondásra, hogy „sírva vigad a magyar“, mert a­miket mondott, hangzó köny­­nyek voltak. „Azt hiszik önök — szólt az er­délyi honfitárs, hogy Magyarország anyagi ál­lapota kedvezőtlen? Jöjjenek Erdélyországba és látni fogják, hogy Magyarország helyzete édeni. De viszek haza földjeimnek egy nagy vi­gaszt: azon kegyteljes kinyilatkoztatásokat, melyekkel Ő Felsége ma örvendezteté meg szi­veinket s viszek szegény hazámnak drága gyöngyöket, azon szavakat, melyeket az imént nagy érdemű házi­ urunk ajkairól hallottunk.“ Szóló Erdély nevében fejezé ki a mélyen ére­­­zett hálát Ő Felsége irányában és végül a házi , úr egészségére emelő poharát. De már nagyon is hosszúra nyúl levelem és gazdálkodnom kell. A következett toasztokat azért csak rövidebben említhetem meg, azon egyig , melynek élénkebb politikai színezete volt és melyet gróf Széchen Antal ur mondott K­o r i­z m i­c­s püspök ur gróf Apponyi ö­nméltóságára köszöntött, ki az egész országnak hő tiszteletét birja, kire az egész nemzet re­ménytelve tekint és ki az általa emlitett és mél­tán magasztalt pilóta mellett oly hazafiasan, lelkesen, ernyedetlenül és sikeresen működik. Maáger a magyar gazdasági egyesületet élteté. Gróf Wickenburg másodszor felszó­lalván, gróf Széchen Antalra köszöntött, mint volt miniszertársára, ki oly ernyedetlenül küz­­dött a birodalom megszilárdítására, de még in­kább szép hazájának boldogitására és felvirág­zására. Alkanczellár Károlyi ur gr.Károlyi György ö­nméltóságát üdvözlé, mint kinek fé­nyes nevét minden hazafias vállalatnál elsősor­ban látjuk ragyogni. Maáger ur Kalchberg alállamtitkár ur­ban a finánczministeriumra köszöntött, mint a kanczellár ur Plener úr tiszteletére emelé poharát, mint oly férfiúra, ki at az annyi fontos ügyben bizonyitá be engesztelékeny politikáját, s logális érzületét. Kalchberg ur Plener úr nevében kö­­szöné meg a hozzá intézett üdvözletét és azon meggyőződését fejezé ki, hogy a finánczminis­­terium támogatni fogja az ügyet, mely mel­lett Magyar- és Erdélyország lelkesedik. Ezután gróf Széchen Antal ekkép szó­lott : „A t. kereskedelmi ministernek hozzám intézett szavai felhívnak engem, hogy én is po­harat emeljek azon ügy üdvös kifejlődésére, melynek reményteljes kezdete körünkben oly élénk örömmel üdvözöltetett. Vasúti kérdés egyesíti a jelenlevő magyar és erdélyi küldött­­ség tagjait. Komoly kitartás, nyugodt megfon­tolás, kölcsönös jóakarat, a bizalmatlanságnak és előítéleteknek gondos elkerülése váratlan kedves eredményt reméltet egy oly ügy szá­mára, mely mellett a két hon lelkesül, melynek nehézségei s akadályai még nincsenek elhá­rítva vagy legyőzve, de melyre nézve­­csak azon óhajtást fejezhetem ki, hogy további folyama ugyanazon szellem befolyása alatt álljon, mely első kezdeményezésére oly kedvezőleg hatott s mely szellem, ha azon fontos kérdések terén, melyektől hazánknak s a birodalomnak jóléte függ, és oly mértékben uralkodandik, szebb jövőre méltó reményt nyújt. Ezen közvetítő szellem üdvös befolyására emelem tehát po­haramat s valamint hozzám szives német sza­vak intéztettek, úgy megengedettdik jelenlevő honfitársaim, hogy azokat részemről is németül viszonozván , nem magyar vendégtársainkhoz ez óhajtást intézzem. (németül folytatva) „A mint ezen nehéz vaspálya-ügyben minden aka­dályok daczára méltányosság, mérséklet, hig­gadtság és jóakaró megelőzés mellett — az alaptalan előítéletek, bizalmatlanság, ellenszen­veskedés vagy gyülölségnek mellőzése által által oly kedvező kezdeményhez jutottunk, mely minden nehézségek ellenében sikeres folyama­tot is ígér: úgy ugyanazon szellem uralkodjék egy más fontosabb téren is, keltse ezen is a biz­tató rem­ém­eket és hozza meg az óhajtott sike­reket a korona, a birodalom és édes hazánk ja­vára!“ Zajos „adja Isten!“ hangzott a poharak­nak koc­czanásai közé. Végül Majláth György ur ö­nméltósá­­ga szólott. Gróf Zichy Ferencz ő náltságára köszöntött, ki varázsvesszővel teremti a haza számára a pénzt. De hogy mit mondott, ezt ma már nem tudta elbeszélni senki. Toasztja talá­lós életeivel, lángeszű ötleteivel, emelkedett óhaj­tásaival olyan volt mint a szép tüzi­játék; min­denki mondja: gyönyörű! de a részleteket leírni nem birja senki. Úgy látszik, ő excellentiájának felköszöntése az igazlelkű pezsgőnek azon ne­mes tulajdonával bírt, hogy felvillanyozza a ke­délyeket, de a fejbe nem száll. Minden hirek csak abban egyeznek meg, hogy Majláth György toasztja fényes zárpontja volt a diszebédnek. Bécs, jan. 11. L. Az albizottmány, mely itt Bécsben ál­landóan fog az erdélyi vaspálya ügyében mű­ködni, megalakult. Gróf Zichy Ferencz elnök­lete alatt ezek a tagjai: Báró Sennyey,Ürményi József, Bethlen Domonkos, Toldalagi s Zichy Ödön grófok, ifjabb hg. Eszterházy Pál, Roth udvari tanácsos az erdélyi kanczelláriában és Maager ur. E bizottmány első ülésében gróf Zichy Ferencz ur a következő hazafias kijelentést téve : „A brüsseli Bischofsheim és Hirsch ban­kárház ajánlkozott, velem összeköttetésbe lép­ni, hogy a megfelelő állambiztosíték feltéte alatt közösen teremtsük elő a szükséges tőkéket. . „A dolog természetében fekszik, hogy egy bankár ily ajánlatnál azon kilátás által vezérel­tetik, hogy a vállalat nyereményes lesz és ép oly természetes, hogy a vállalkozás részese, il­letőleg az engedély társbirtokosa részt veend a nyereményben is. „Szorosan véve ily jutalmas részességben semmi feltűnő nincs. A jutalom, melyet valaki fáradozásaiért az ipar mezején nyer, és oly be­­j­csületteljesnek ismertetik el, mint akármely más. Harmadik évi folyam. 9. szám. — 1863./Is Sterke* «tó-hiva<*I: Uri-utcza I.ibasiuaskj-his. kiad'í-hivatnl: Harítok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. lati­. földszint. Vidéken ármentes levelekben minden poéta-hivatalnál.SÜRGÖNY Elstfizetési árak austriai értékben. Budapesten hashoz hordva. ) Vidékre, naponkint postán Félévre 8 ft 50 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4­­ 60 * Negyedévre 5 . *) Vasárnap érkezett. Szerk. Kedd. január 13.

Next