Sürgöny, 1863. január (3. évfolyam, 2-25. szám)
1863-01-13 / 9. szám
1 i Előfizetési fölhívás „SURGUIXY“ 7« 1§C3 ik évi folyamára Előfizetési ár: január—júniusi félévre 10 írt. január—mártiusi negyedévre 5 írt. A „Sürgöny“ kiadó hivatala 4 111 J XEMHIVATALOS RÉSZ. Becs, január 10. L. Nem tudom, adtak-e kegyetek olvasóinknak hirt ama mérges párbajról, melyet két itteni kőnyomatu lap, a „General és a Scharfféle Corresponded“ , országgyűlési reményeink felett vivott, s melynek azután azon iszonyú következménye lön, hogy a „Rothschafter“ és a „Fremdenblatt" hatalmas ostromra keltek a magyar kanczellária ellen, mely alatt Jerikó falainak módjára bátran összedőlhetett volna a Schenkelstrasse 47 dik számú háza, ha a históriai alap Isten kegyelméből oly tartós nem lenne. A „General Corresponded“, melyről itt azt hiszik, hogy az államministeriumnak bizalmát bírja, egyik czikkében azon reményét fejezé ki, miszerint a magyar országgyűlés még a Lajtkán-inneni tartománygyűlések folyama alatt fog összelépni. Scharf correspondencziája ezen reménynek oly hangon talált ellentmondani, melyben az itteni lapok a megbízatás jellegét vélék felismerhetni és azonnal kész volt a következtetés , miszerint a magyar kancellária megcáfoltatja az államministériumot. Erre mindkét Corresponded kijelenti, hogy semmi félhivatalos megbízatással nem bírnak ahogy másokat, mint az illető szerkesztőségeket, azért, amit mondottak, felelősekké tenni nem lehet. A „General Corresponded“ viszonyait nem ismerjük; Scharf correspondentiája mellett tanakodhatunk annyiban, hogy biztos tudomásunk szerint a magyar kancelláriához semmi viszonyban nem áll s igy tehát annak a kérdéses cáfolatra semmi megbízatása nem lehetett. A „General Correspondent“réligen helyesen jegyzi meg a „Waterland,“ hogy alkalmasint egy jámboran ejtett szót nagyon fel talált czifrázni. Scharf lapja ellenben azon köztudomású tényből, miszerint a magyar hongyűlés még egybehiva nincs, ha pedig ma hivattatnék egybe , előkészületei mindenesetre hónapokat vennének igénybe , vetélytársi buzgalmában alkalmatlan ellenvéleményét oly mórban adni elő, melynek helytelenségét ma ma alkalmasint teljesen érzi. Az egész dolog tehát nem egyéb mint ártatlai eszmecsere a két lap közt, melynek következtében valószínűleg egyik fél sem lett sokkal okosabb s mely a közönség figyelmét magára sem vonja, ha a „Rothschafter“ s „Fremdenbl.“ az eseményből alkalmat nem vesz, bárdolatlan indulatossággal neki menni a magyar kanczellárnak és őt azzal gyanusítani, hogy nem akarja a magyar országgyűlést egybehivatni. Az indulatosság azonban rendesen el szokta árulni azon gyengéit, melyeket leginkább szeretne takargatni. A „Rothschafter" is tudatja velünk, hogy hol fáj neki , nagyon mérgesen szólva azon bizalomról, melyet a főkanczellár úrnak hazánkban kivívnia sikerült. E bizalom csakugyan valódiképen mert ilyen: teljesen szükségtelen az ország ügyeinek élén álló hazafit azon gyanúsítások ellen védelmezni, melyeket centralistáink boszúsága szül. Magyarország sokkal jobban tudja — s ebbeli meggyőződését tények alapiták meg — mennyire buzog s törekszik főkanczellára a hazának minden joga s érdeke mellett, mintsem a „Rothsclafter“-nek akár esküjére hihetné, hogy gróf J orgáeh ellene tudna lenni a nemzet legszentebb jogának s legfőbb érdekének: az országgyűlésnek. A főkanczellár mindeddig minden alkalommal fenhangon valla azon elvet, hogy a fenforgó államjogi kérdések csak törvényes utón, azaz: a korona s az országgyűlés egyezkedése folytán oldhatók meg. A „Rothschafter“ nyugodt lehet; a főkanczellár, ha Isten megsegíti, állni fog szavának! jan. 9.*) L. Megígértem tegnap, hogy bővebben ■rok a diszebédről, melyet a főkanczellár úr a magyar erdélyi vasut-követség tiszteletére adott. Örömmel állok szavamnak, mert bizony jól esik, egyszer politika-asszonyságot nem az érdekek elkeseredett harczában, körülvétetve a kérdő- és paragraf-jelek bicsakló s hömpölygő kigyóféle torzalakjaitól, hanem mint tisztességes, jó színben lévő, mosolygó delnőt látni, ki mint a jó fajta magyar háziasszony sem a pipaszótól nem irtózik, sem a pezsgő-dörrenésre el nem ájul. Elbeszélésemet sajátképen az étlapon kellene kezdenem. De ezt nagy bölcsen nem teszem. Tizennégy év óta a legülönfélekép változtak a körülmények, de egyben mindig azonosak maradtak: az ívó embert óvatosságra intették. És az óvatosságról csakugyan minden viszonyok közt jó megemlékezni, mert lám! ha én most könnyelműen azt találnám elbeszélni, hogy a kanczellár ebédjénél franczia étlap szerepelt és magyarázatul hozzá tenném, hogy a magyar kanczellár franczia szakácsot tart: ki tudja, vájjon centralista lapjaink ebben nem találnának-e szintén valami intriget vagy „winket“, mi kétségtelen bizonyságul szolgálhatna arra nézve, hogy a „Schenkenstrasse“-nek 47-ik számú házában titkos rokonszenveket ápolnak a „Reichsfeind“ irányában. Tehát azon nagy lapok kedvéért, melyek annyiszor annyi ízetlent hoznak, ne szóljunk azon szerény lapocskától, mely annyi ízleteset tartalmazott s mely egyedül érti a mesterséget, titok teljes Schlagwortokkal a világ minden pártjait egyenlően kielégíteni. Szóljunk csak a toasztokról. Legelső szó lett a koronaőr önméltósága, gróf Károlyi György. Nem — úgymond — szokásos rideg formaságból, hanem mert szivetelve azon bálával és örömmel, melyet Ő Felségének a vasúti követséghez intézett legkegyelmesebb szavai keltettek kebelében és mert ezen szavakban egy szebb jövőnek hajnalát véli üdvözölhetőnek, emeli poharát, — újra kinyilatkoztatandó ama Ő Felsége irányában mélyen érzett hálát azon hozzáadással : „virradjon Isten kegyelméből mi hamarább reánk az epedve várt áldás napja, hogy ama szent koronát, melynek megőrzésével Felséges urunk engem méltóztatott megbízni, legkegyelmesebb királyunk fejére tehessük. Éljen a felséges császár és apostoli király, legkegyelmesebb urunk soká, boldogan, dicsően!“ A hol magyarok vannak, az ilyen felköszöntés lelkesedéssel szokott fogadtatni. A kitörő éljent, melylyel a nagytekintélyű társaság válaszolt, későbben igen szépen jellemző gróf Wickenburg, a midőn toasztjában mondá: „Fájdalom ! nem érteni önöknek szép nyelvét, de értem önök hü lelkét és azon lángoló lelkesedést, melylyel önök a koronaőr önméltóságának felköszöntését fogadák; megérteté velem és megértette volna mindenkivel, miként ama szavak Ő Felségét a császárt és királyt illeték.“ A második toasztot gr. Apponyi mondá: „Azok sorába tartozom, kik ha közvetlen részt nem is vehettek honunk legkedvesebb s legfontosabb vasúti vállalatának előkészítésében s előmozditásában; mindazáltal azt csírázásától fogva a legéberebb figyelemmel s legélénkebb részvéttel kisérik, annak létesítését életkérdésnek ismervén erdélyi hazánkfiaira nézve s e szerint olyan ügynek, melyért a testvérhazában is minden kebel buzog, azonkívül pedig kiszámithatlan fontosságúnak tekintvén ezen közügyet, nem csak a testvérhazára s az összes birodalomra, de a világkereskedésre is. Nem lehet ennélfogva eléggé magasztalnom azon nagyérdemű férfiaknak hazafias fáradozását, kik e közös ügy kivívását erélyes kitartással tűzték ki nemes tevékenységüknek czéljául, kik daczára a mostoha körülményeknek, munkásságuknak már is egy fényes és mindenesetre döntő eredményét vitték hódoló bizalommal a legfelsőbb trón zsámolyához s kik a fejedelemnek legmélyebb hálát s bizalmat ébresztő szavaiban érdemdús működésüknek előleges, de legszebb jutalmát lelhették ; a szeretett hazánkra nézve pedig azon reményteljes meggyőződést, hogy a fejedelemnek atyai szándéka és rokon érzete ezen kedves ügyünket illetőleg is a testvérhaza óhajával találkozik. Nem tagadhattam tehát meg magamtól, hogy ezen kitűnő érdemli férfiaknak, akiknek ezen eredményt köszönheti a haza, irántuk érzett mély hálám s tiszteletem jeléül ezen kevés, de őszinte szavakat ejtsem. „De bármily széps boldogító legyen ezen első lépés, nem titkolhatjuk el magunktól, hogy kedvelt drága ügyünket magas és aggasztó szirtek környezik meg, amelyek közt azt csak a kormányos ügyessége, ébersége s igazszivü erélye képes keresztül vinni. És a kinek szeme szeretettel csügg e bárkán, örömmel tapasztalhattam már ma, valamint kétségkívül tapasztalni fogja továbbá is a haza, hogy ezen bárkának kormá- nyát avatott, bátor s hűséges pilóta ragadta meg. És épen ezen pilóta iránti hálám, bizalmam s baráti rokonérzetem jeléül szabad legyen poharat emelnem kedves házimunknak tiszteletére, kit az ur isten éltessen!“ Gróf Zichy Ferencz a jelenlévő nemmagyar vendégek tiszteletére németül szólott. „Sok van hazánkban— úgymond— mire nemzeti büszkeségünk méltó megnyugvással tekinthet. De azon roppant haladások , melyeket korunk az ipar és kereskedelem mezején tett, figyelmeztetnek bennünket, hogy teendőnk is sok van még. Ezen teendőket önerőnkből vagy nem bírjuk vagy csak sok időre bírnak elvégezni. Ha azonban kereskedelmünk, iparunk és közlekedési szereink fejlesztésénél idegen segítség, idegen tőke támogat is, mégis azt hisszük, hogy a leghathatósb segélyt, a legerősebb támaszt egyedül az összbirodalomban kell keresnünk. „Ennélfogva kitűnő megnyugvásunkra szolgálhat, a midőn a birodalom kereskedelmi és közlekedési ügyeinek élén oly férfiút látunk, ki nagy szellemi képzettsége és nemes gondolkodásmódjánál fogva oly méltóan foglalja el magas állását és a ki, hazánk nagy földbirtokosai közé tartozván, óhajainkat és szükségeinket tapasztalásból úgy ismeri, mint mi magunk. A kötelező szivesség és jóakarat, mely ő excellentiáját jellemzi, bennünk kiváló tiszteletet gerjeszt irányában s ugyancsak ezen nemes tulajdonokbőn ápolt reményeinket hatalmasan élesztik, sőt azon meggyőződéssé fokoztatják, miszerint azon ügynek eldöntésénél, melyet két ország életkérdésének vallott, ő excellentiájának ismert igazságszeretetével, nemes érzületével és jóakaratával fogunk találkozni.“ Gróf Wickenburg válaszolt. Felköszöntését azon szavakkal kezdé, melyeket fennebb idéztünk, azután áttért a nap ügyére. Megemlité, mily rég óhajtja már, hogy Erdélyország egy vaspálya birtokába jusson. Örömét fejezi ki, hogy ezen eszmében azon Magyarországnak, mely a birodalom gyöngye, oly kitűnő férfiúival találkozik. Örömmel ragadja meg az alkalmat, poharat emelni ezen szép országnak felvirágzására és azon sok nemes és nagyhirű férfiak tiszteletére, akikkel ezen ország oly méltán büszkélkedhetik. Kinyilatkoztatja rokonszenvét azon vállalat irányában, melyet a követség képviseli kifejező reményét, hogy ezen érzületet az összes kormány osztani fogja. Hatásteljes toasztot mondott azután a főkanczellár úr és valóban fájlaljuk,hogy felköszöntésének csak elmosódott vázlatát bírjuk. A főkanczellár Erdélyre, a szeretett testvérhonra emelő poharát. „Ha, úgymond, csak az volna a vaspálya czélja, hogy Erdélyt szivünkhöz közelebb hozza, akár el is maradhatna, mert Erdély közelebb, mint már van, szivünkhöz nem juthat. De szeretjük hazánk kis testvérét mint hazánkat és testvérünket, és felvirágzására, boldogítására törekszünk szent ihlettel, mint hazánkéra. A vasút uj kapocs lesz a két testvér között, hogy legyenek egyesitve testben, mint vannak egyesítve lélekben. Legyen dicsőség és az Úr áldása édes testvér hazánkon!“ Meghatva hallották az erdélyi hazafiak a magyar kanczellár lelkes szavait és gróf Kemény Domonkos felszólalt. Szavai emlékeztettek a közmondásra, hogy „sírva vigad a magyar“, mert amiket mondott, hangzó könynyek voltak. „Azt hiszik önök — szólt az erdélyi honfitárs, hogy Magyarország anyagi állapota kedvezőtlen? Jöjjenek Erdélyországba és látni fogják, hogy Magyarország helyzete édeni. De viszek haza földjeimnek egy nagy vigaszt: azon kegyteljes kinyilatkoztatásokat, melyekkel Ő Felsége ma örvendezteté meg sziveinket s viszek szegény hazámnak drága gyöngyöket, azon szavakat, melyeket az imént nagy érdemű házi urunk ajkairól hallottunk.“ Szóló Erdély nevében fejezé ki a mélyen érezett hálát Ő Felsége irányában és végül a házi , úr egészségére emelő poharát. De már nagyon is hosszúra nyúl levelem és gazdálkodnom kell. A következett toasztokat azért csak rövidebben említhetem meg, azon egyig , melynek élénkebb politikai színezete volt és melyet gróf Széchen Antal ur mondott Ko r iz m ics püspök ur gróf Apponyi önméltóságára köszöntött, ki az egész országnak hő tiszteletét birja, kire az egész nemzet reménytelve tekint és ki az általa emlitett és méltán magasztalt pilóta mellett oly hazafiasan, lelkesen, ernyedetlenül és sikeresen működik. Maáger a magyar gazdasági egyesületet élteté. Gróf Wickenburg másodszor felszólalván, gróf Széchen Antalra köszöntött, mint volt miniszertársára, ki oly ernyedetlenül küzdött a birodalom megszilárdítására, de még inkább szép hazájának boldogitására és felvirágzására. Alkanczellár Károlyi ur gr.Károlyi György önméltóságát üdvözlé, mint kinek fényes nevét minden hazafias vállalatnál elsősorban látjuk ragyogni. Maáger ur Kalchberg alállamtitkár urban a finánczministeriumra köszöntött, mint a kanczellár ur Plener úr tiszteletére emelé poharát, mint oly férfiúra, ki at az annyi fontos ügyben bizonyitá be engesztelékeny politikáját, s logális érzületét. Kalchberg ur Plener úr nevében köszöné meg a hozzá intézett üdvözletét és azon meggyőződését fejezé ki, hogy a finánczministerium támogatni fogja az ügyet, mely mellett Magyar- és Erdélyország lelkesedik. Ezután gróf Széchen Antal ekkép szólott : „A t. kereskedelmi ministernek hozzám intézett szavai felhívnak engem, hogy én is poharat emeljek azon ügy üdvös kifejlődésére, melynek reményteljes kezdete körünkben oly élénk örömmel üdvözöltetett. Vasúti kérdés egyesíti a jelenlevő magyar és erdélyi küldöttség tagjait. Komoly kitartás, nyugodt megfontolás, kölcsönös jóakarat, a bizalmatlanságnak és előítéleteknek gondos elkerülése váratlan kedves eredményt reméltet egy oly ügy számára, mely mellett a két hon lelkesül, melynek nehézségei s akadályai még nincsenek elhárítva vagy legyőzve, de melyre nézvecsak azon óhajtást fejezhetem ki, hogy további folyama ugyanazon szellem befolyása alatt álljon, mely első kezdeményezésére oly kedvezőleg hatott s mely szellem, ha azon fontos kérdések terén, melyektől hazánknak s a birodalomnak jóléte függ, és oly mértékben uralkodandik, szebb jövőre méltó reményt nyújt. Ezen közvetítő szellem üdvös befolyására emelem tehát poharamat s valamint hozzám szives német szavak intéztettek, úgy megengedettdik jelenlevő honfitársaim, hogy azokat részemről is németül viszonozván , nem magyar vendégtársainkhoz ez óhajtást intézzem. (németül folytatva) „A mint ezen nehéz vaspálya-ügyben minden akadályok daczára méltányosság, mérséklet, higgadtság és jóakaró megelőzés mellett — az alaptalan előítéletek, bizalmatlanság, ellenszenveskedés vagy gyülölségnek mellőzése által által oly kedvező kezdeményhez jutottunk, mely minden nehézségek ellenében sikeres folyamatot is ígér: úgy ugyanazon szellem uralkodjék egy más fontosabb téren is, keltse ezen is a biztató remémeket és hozza meg az óhajtott sikereket a korona, a birodalom és édes hazánk javára!“ Zajos „adja Isten!“ hangzott a poharaknak kocczanásai közé. Végül Majláth György ur önméltósága szólott. Gróf Zichy Ferencz ő náltságára köszöntött, ki varázsvesszővel teremti a haza számára a pénzt. De hogy mit mondott, ezt ma már nem tudta elbeszélni senki. Toasztja találós életeivel, lángeszű ötleteivel, emelkedett óhajtásaival olyan volt mint a szép tüzijáték; mindenki mondja: gyönyörű! de a részleteket leírni nem birja senki. Úgy látszik, ő excellentiájának felköszöntése az igazlelkű pezsgőnek azon nemes tulajdonával bírt, hogy felvillanyozza a kedélyeket, de a fejbe nem száll. Minden hirek csak abban egyeznek meg, hogy Majláth György toasztja fényes zárpontja volt a diszebédnek. Bécs, jan. 11. L. Az albizottmány, mely itt Bécsben állandóan fog az erdélyi vaspálya ügyében működni, megalakult. Gróf Zichy Ferencz elnöklete alatt ezek a tagjai: Báró Sennyey,Ürményi József, Bethlen Domonkos, Toldalagi s Zichy Ödön grófok, ifjabb hg. Eszterházy Pál, Roth udvari tanácsos az erdélyi kanczelláriában és Maager ur. E bizottmány első ülésében gróf Zichy Ferencz ur a következő hazafias kijelentést téve : „A brüsseli Bischofsheim és Hirsch bankárház ajánlkozott, velem összeköttetésbe lépni, hogy a megfelelő állambiztosíték feltéte alatt közösen teremtsük elő a szükséges tőkéket. . „A dolog természetében fekszik, hogy egy bankár ily ajánlatnál azon kilátás által vezéreltetik, hogy a vállalat nyereményes lesz és ép oly természetes, hogy a vállalkozás részese, illetőleg az engedély társbirtokosa részt veend a nyereményben is. „Szorosan véve ily jutalmas részességben semmi feltűnő nincs. A jutalom, melyet valaki fáradozásaiért az ipar mezején nyer, és oly bejcsületteljesnek ismertetik el, mint akármely más. Harmadik évi folyam. 9. szám. — 1863./Is Sterke* «tó-hiva<*I: Uri-utcza I.ibasiuaskj-his. kiad'í-hivatnl: Harítok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. lati. földszint. Vidéken ármentes levelekben minden poéta-hivatalnál.SÜRGÖNY Elstfizetési árak austriai értékben. Budapesten hashoz hordva. ) Vidékre, naponkint postán Félévre 8 ft 50 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 60 * Negyedévre 5 . *) Vasárnap érkezett. Szerk. Kedd. január 13.