Sürgöny, 1863. október (3. évfolyam, 223-249. szám)

1863-10-09 / 230. szám

Harm­adik?évi folyam. 230. — 1863. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. kiadó-hivatal, t Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint.­ Vidékén be­m­entes levelekben minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Péntek October 9. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán. Félévre 8 ft 60 kr. Félévre 10 forint. • Nettyedé­vre 4 „ 60 „ Negyedévre 5 „ HIVATALOS KÉSZ. A régi államadósságnak f. évi oct.­­­én az 1815. matt. 21­, s 1859 - ki dec. 23 ki legf. nyiltparancsok kö­vetkeztében eszközölt kisorsolásánál a 409 sz. sorozat hatatott ki. Ezen sorozat eredetileg 5 peres karintiai rendi kötelezvényeket foglal magában, még pedig készpénz­beli lntétményekért, a 645—2648. számig bezárólago­s hadi kölcsönökért, az 1—2968 számig bezárólag, ösz­­szesen 969,­ 63 ft 28 krnyi tőke öszletben. Az 1854. évi sorsjáték­i kölcsön amaz államkö­telezvényei nyerő számainak erre eszközlött 18-dik kisorsolásánál, melyek az 1863. júl. 1 én kihozott 17 sorozatban foglaltatnak — következő eredmény ál­lott elő: A kisorsolt sorozatok szám­a 235, 1­21, 679,774, 1324,1627,2115, 2489, 2498, 2916, 2969, 3032, 3203,3252,3428, 38863892. Ezen kisorsolt sorozatokból esik : a soro­ foglalt kö forintnyi a soro foglalt kö­forintnyi zat telez­vény nyere­zat telezvény nyerő­száma száma mány száma száma mény 2351 4002489 28 400 23 400 37 1000 29 5 00024981 400 45 400 31 400 521 19 4002916 11 400 22 28 70.000 A kötelezvényeknek m­indazon fölebb ki nem jelölt nyerő­számaira, melyek a kisorsolt sorozatokban fog­laltatnak, a legcsekélyebb 300 ftnyi nyeremény esik. A tőke s nyeremény visszafizetése 1863. december 31 -én történik. Jegyzéke az 1854. évi sorsjátéki kölcsön ama kisorsolt sorozatai számainak, melyeknek kötelezvényei az 1863. július végéig még nem voltak fölvéve. 20 110 112 137 152 155 162 170 183 185 215 218 288 324 349 386 412 433 478 488 506 535 660 576 588 699 012 627 643 657 672 684 638 717 762 800 836 878 920 1073 1080 1091 1096 1164 1346 1369 1380 1394 1416 1432 1434 1444 1447 1467 1476 1488 1502 1515 1625 1583 1585 1587 1609 1639 1711 1771 1789 1822 1841 1849 1928 2047 2078 2134 2181 2229 2242 2267 2283 2313 2317 2326 2332 2384 2404 2506 2528 2547 2673 2574 2634 2683 2696 2697 2715 2717 2754 2788 2807 2859 2861 2891 2917 2941 2967 2968 2978 3002 3007 3057 3078 3091 3169 3256 3269 3293 3312 3333 3341 3383 3397 3439 3447 3463 3475 3491 3502 3505 3524 3536 3540 3585 3617 3621 3631 3641 3689 3717 3722 3759 3760 3761 3796 3837 3838 3845 3885 3901 3918 3925 3929 3933 396­1 3980 3991 Az államadósság cs. kir. igazgatóságától: 400 23 400 31 40029695 5000 679 17 4003032 23 400 19 400 000 24 400 20 400 36 400 39 400 44 400 49 4003203 15 1000 7747 400 21 400 10 400 27 400 12 400 48 400 17 4003252 20 1000 24 400 22 400 1324 13 400 34 400 21 5­000 36 400 30 400 42 400 43 4003428 14 5000 50 5000 24 400 1627 22 400 27 400 37 400 39 400 47 400 48 400 2115 11 40038867 400 12 400 30 1000 16 400 44 400 43 40038926 1000 48 400 41 400 1'/T . 44 400 TÁRCZA. VISSZAPILLANTÁS tudományos állapotainkra, kapcsolatban a régi s új tanrendszerrel. BESZÉD, melyet az 1863/4. évi tanszaknak a m. kir. egyetemnél October 5 én tartott ünnepélyes megnyitásakor azon egyetem nagy díszteremében tartott Dr. TOLDY FERENCZ, kir. tanácsos, a magyar nyelvészet s irodalomtörténet nyilvános r. tanára, mint a bölcsészeti kar ez idei dékánja. Tisztelt egyetemi gyülekezet ! Valamint az egyén gyakorlati bölcseségének első 8 legfőbb feltétele a önismeret, mert e nélkül az irányt, mely természeti hajlamaink és erőinknek leg­inkább megfelel, s melyet azért követnünk, hiányain­kat, melyeket pótolnunk, hibáinkat, melyeket írogat­nunk kel, tisztán látnunk nem engedtetik, úgy a tár­sas bölcseségnek is első alapja, azon térnek, melyen működnünk kell, kivizsgálása; tehát a közállapotoknak, minden részeikben, s ez állapot okainak teljes felisme­rése, hogy a társaság teendőit ne általános schémák szerint intézgessük, ne egymást fel-felváltó kísérle­tekkel az erőt s a mindig drága időt vesztegessük hanem a bajt gyökerénél fogva orv­osoljuk, a jót pedig a lehető legbiztosb úton eszközölni képesek legyünk. Egyik legfontosb, sőt nem kételkedem kimonda­ni, a legfelsőbb minden egyéni érdekek közöl a szelle­mi erők és képességek lehető legmagasb kifejtése, mert a teremtő nem azért ékesítette fel velők az em­bert, hogy azok benne heverjenek, s igy majd végkép kialudjanak, hanem hogy e csirák minél teljesb virág­zásra érleltessenek; S ha az áll, a­mi, úgy hiszem, sen­­kitőlje körben nem tagadtatik, úgy állnia kell azon té­telnek is, hogy az emberi társaság értelmi és erkölcsi emelkedése, s a viszont ezáltal feltételezett közjólét is az egyéni kimivelt szellemi képességek mind nagy­sága mind magasságától függ első vonalban. Úgy de mi az egyéni közmiveltség egyéb mint az igaznak is­merete, a jónak tisztelete s a szépnek szeretete ? s mi e szellemi javak forrása egyéb, mint ama szent triász: a tudomány, vallás és művészet, még pedig nem csak egyik vagy másik külön magára, vagy épen harczban egymással, hanem csak a háromnak baráti szoros egye­sülése, hadd mondjam, egysége e háromságnak. Uraim, e háromság egyikének gondjait az állam különösben az egyetemre bízta : övé a hivatás a tudo­mányt tökéletesíteni, — ebben ugyan osztozik más felsőbb tudományos intézetekkel s az irodalommal; de övé azon hivatás is: a nemzet ifjait annak belsőbb szentélyeibe bevezetni, s ebben minden más rokon in­tézeteknél feljebb áll. Az egyetemnek tehát nem csak joga, de sőt kötelessége is, a tudomány érdekeit szemmel tartani, s koronként vizsgáló pillantást vetni ennek állapotaira, ez állapotok okaira, a czél elérésé­nek eszközeire, a tudomány s a társadalom mindenkori állása és szükségei szerint. Úgy hittem tehát, tisztelt egyetemi gyülekezet, midőn tiszti állomásomnál fogva ma e szószékre lépek, hogy valamely az összes egyetemet érdeklő tárgyról értekezve, ez új tanévet ünnepélyesen megnyissam , nem csak az egyetemnek, melynek közmivelődésünk elvitelében oly nemes és tetemes rész jutott, hanem magának e mivelődésnek érdekében is cselekszem, ha tudományos állapotaink mivoltáról, e mivolt okai­ról, s azon kapcsolatról értekezem, mely a ném­et általános tudomány­os haladása, a tanrendszer, s az egyetem közt van, s melynek átgondolása képesít csak azon rendszer teljes méltánylására, melynek ál­dásait egyetemünk mai polgárai élvezhetni szeren­csések.­­ Tudományos állapotaink mivolta, ennek okai teszik tehát beszédem első részének tárgyát. Nem lehet feladásom a közvetlenül gyakorlati karok szakai­ról szólani, tehát nem a theologiai karról , mely legközelebb lelkipásztorokat,­­ a jogiról, mely tör­vény­tudókat és közigazgatási tisztviselőket, — az or­vosiról, mely az állam számára a közegészségnek őröket, az egyéneknek gyógyászokat nevel, e rész­ben fel kell tennem, hogy az illetett egyetemi polgá­rok ismerik teendőiket úgy, mint rendeltetéseket ismerik a tanári karok, melyek — mit az egyetem bízvást elmondhat magáról — a kor színvonalán állva, működésök nem ismer más határt annál, melyet nektek az eszközök szűk vagy tökéletlen volta szab ; de szólok azon tudományokról, melyek az általános emberi miveltség tényezői, s a mennyiben ennek bi­zonyos magasabb foka nélkül sem tökéletes pap, sem tökéletes bíró és ügyvéd, államtiszt és államiért­, sem tökéletes orvos nem képzelhető, egyszersmind alapját képezik az egyetemben ápolt gyakorlati szakoknak; szólok tehát a bölcsészeti kar teréhez tartozó szakok­ról , azon karéiról, melyhez tartozni szerencsém van, s melynek képviseletére ez idő szerint hivatva vagyok. Legyen tehát szabad­ szemlét azon főbb körök zerint tartanom meg, melyek e nagy kiterjedésű kart alkot­ják ; a elébb a bölcsészeti, a philologiai, a históriai, azután a mathematico-physicai tudományok külön cso­portjai múltjára a hazában vetnek egy-egy tekintetet. A bölcsészet. Uraim, mint másutt mindenütt a középkorban, úgy nálunk is, a theologiának szolgá­lója volt, így hozta magával a legtöbb szellemi érdek, mely e koron uralkodott: a vallás; s hogy ez a bölcsé­szetet is szolgálatába vette, az emberi szellemnek azon el nem némitható vágyából származott, mely meggyő­ződést akar mindenütt, még a hit terén is; s azon czik­­kelyeket is ki törekszik engesztelni a tiszta észszel, melyeknél korlátoltságát ez minden lépten érezni saj­nosan kénytelen. Hogy nálunk a középkor a bölcsészet terén tovább tartott mint más boldogabb helyzetű né­peknél, hogy e részben — s mi ezzel egyértel­mű, a tudományban — más népek mögött elma­radoztunk, nem a képesség, nem ama nemes vágy hi­ánya okozta, hanem azon huzamos harcz, melyet a nemzet századokig l­étezéséért folytatott, s mely elméjét nem a dolgok okai fürkészésében gyakorolni engedte, mint in­kább esze és kar­ja minden erőit jogai, mint léte alapjainak védelmére foglalta le. E sok te­kintetekben nagy, de nem a tudománynak kedvező küzdelmi kort egy más, a béke százada váltotta fel. De várhattunk-e ettől önálló működést a bölcsészet­ben ? miután e század, a XVIII-dik, a közélet terén csak romokat, a tudományon tabula rását talált ? Meg­indult tehát amott az építés, szervezés, rendezkedés bangyamunkája, itt a pusztaságok beültetése. De cso­dáljuk-e, hogy a magyar szellem önállólag, alkotólag most is csak azon tereken forgott, melyek neki édes sajátjai, melyeket apáitól örökben kapott: a törté­net- és jogtudományon ? s hogy ezeken is újra s foly­vást folytatta a nemzet érdekei védelmét, nem ugyan már a kar, hanem csupán a tények kiderítése s az em­lékezések fegyvereivel? s megelégedve az összes miveit világgal közös terekről idegen kalászokat szedni? Is­mét a helyzet parancsoló szükségét látjuk tehát hatá­rozóig fellépni: volt ismét nemzeti tudományunk katexéb­en tudomány nélkül, mert a bölcsészet impor­tált áru volt, s egy vására az iskola. Ezért nem ment az át a nemzet gondolkodásába, műveibe, életébe. Igaz, ezen előzmények ut­án nem ébredett fel a nemzet­nek saját bölcsesz­edési hajlama, de nem igaz, hogy ennek feltételei a magyar elmében hiányzanak. A ma­gyar komoly, tűnődő, elvonó s összekötő képessége s nemzet miden műveit rétegeiben tapasztalható; de fel nincs költve, nevelve nincs. Uraim , a hol az isko­lában hivatalos philosophia taníttatott m­int nálunk az újabb időkig; hol a bölcsészet nem a nemzet nyelvén szólt, mint nálunk tegnapelőttig; hol az ko­­censúra alatt nyögött, mint nálunk szinte az újabb időkig: ott nincs mit csodálnánk, ha az gyökereket nem ver­hetett.­­ Mit mondjak a philo­logiáról, mint az összes classical régiség tudományáról ? Nálunk a XV. - XVI. század óta, midőn a magyar legalább némi részt vett a classical literature fejlesztésében philologusunk sem volt. Deák nyelvtudóink voltak minden időben, de a római, s még inkább a görög tudomány és művészet soha közbirtokká nálunk nem lett. Az iskola czélja a köz deák nyelv értése volt, s a classicusok magyarázása eszköz inkább a nyelvtan mellé, mint a classical irodalmak átérzése, a classical szellem és érzülemnek, a régiek gondolkodásának elsa­játítása, műveiknek a formai kiképzés czéljából tanul­mányozása. Elmaradásunkat e téren szintén­ nem a komoly vizsgáló elme hiánya okozta, hanem -­ ha­­ már érintett, több mint két százados küzdelmeket nem vennek is tekintetbe, melyek a közelebb fekvő gya­korlati érdekeken túl mennie nem juttattak érkezést a nemzetnek — az anyag hiányzása. Má­tyás kir. könyvtára, mely a külföld philologiai stádiu­mainak is annyi eszközt nyújtott, mely, mint egy spanyol tudós nevezte, parens et altrix volt a tudósok­nak, már a mohácsi vész előtt annyi prim furtum — e vész után pedig annyi szentetlen kéz koronkénti áldozata lett, hogy Európa tudósai és könyvtáraik spollis Hungáriáé (ő volt a műszó) gazdagodtak épen a classica literature kincseivel , mígnem török őrizet alá jutott, s végül­­ Bosporus mellékeire vándorolt ki. De Vitéz János esztergomi, Janus Pannonius pé­csi, a paulinusok budai könyvtáraiknak kincsei is a mohácsi vész utáni — nem török — dúlások közt szintén elenyé­sztek, s a mely könyvkincsek később magánosoknál gyűltek, már nem menthettek a XV. század forrásából: a török járom alá került Görögor­szágból. A mit t­i. a görög tudósok onnan a világnak «HIVATALOS RÉSZ. Pest, oct. 8. A „Független“ II. jegyű vezérczikk­­írója „némi útbaigazítást“ intéz a „Sür­gönyéhez. Elmondja, miszerint ismeri a „Független“ tartózkodását, velünk vitatkozásba bocsátkozni, s méltányolja ebbeli indokait. Panaszkodik, hogy helytelenül magyaráz­tuk czikkeit, mit annak tulajdonít, mert koráb­ban itéltünk, mint ideje lett volna. Szemrehányást tesz, miszerint értekezésé­nek sorozatából, mely egész lánczolatot képez, egy szemet kiszakítottunk, s nem figyelmezve, mi mondatott addig, s nem várva, mi fog mon­datni azután, azt az egész eszmelánczolat alap­jául vettük, s ellene harczot indítottunk. E szemrehányásokra következőleg vála­szolunk . Ha a „Független“ tartózkodik ve­lünk vitatkozásba bocsátkozni, higgye el, hogy mi ezt még nagyobb mértékben kerüljük, s ha mégis tesszük , nem örömest tesszük, s iparko­dunk észrevételeinket egészen tárgyilagosan, higgadt modorban tartani, mi ellen, úgy hisszük, most sem vétettünk. Mi a dolog érdemét illeti: tökéletesen azon hiedelemben vagyunk, hogy czikkíró maga sem kívánta, de nem óhajtotta, hogy kitételeit valaki úgy magyarázza, mint mi magyaráztuk. De hogy úgy magyaráztuk, a­mint magya­ráztuk, annak mi okai nem vagyunk, mert mi az előttünk fekvőből ítéltünk, s hogy ezt máskép is lehet­ magyarázni, maga elismeri czikkíró, miután felszólalásunkat annak tulajdonítja, hogy korábban ítéltünk, mint ideje lett volna, s nem vártuk be, mi ezután fog mondatni, szóval az exordium nem felelt meg a conclusiónak, mi sok periódussal megtörtént már. Tehát ha hibáztunk, legfeljebb abban té­vedtünk, mert nem vártuk be a periódus végét. Ugy de e részben fogadja el mentségünkül azt, hogy mindnyájan halandók lévén nem tud­hatjuk előre, hogy az értekezés végét megér­jük-e még életben, miután vagy értekező úr, vagy mi időközben könnyen meghalhattunk volna. Másodszor, az is elfo­gadható mentségül szol­gál nekünk, miszerint jövendő­ láték nem lévén, nem is sejthetjük előre, hogy az értekezés vége másképen fog szólani, mint a bevezető beszéd; tehát még idejében igyekeztünk a lehető logicai conclusiónak elibe építeni. De hagyjunk fel a tréfáv­al és beszéljünk komolyan! Ha előbbi felszólalásunk mást nem ered­ményezett volna is, mint a tisztelt czikkíró „út­­baigazítását“, mit a „Sürgöny “-hez intézett, már bőven meg lennénk jutalmazva felszólalá­sunkért. Ugyanis ebben már igazán félremagyaráz­­hatlanul, világos szavakkal és férfias erélylyel megmondja, mi a való. Néhány szóval kimenti a magyar kérdést, mely e két tételből áll: a kapcsolat ép­sége, és a közös ügyek elismerése (De nem csupán szóval.) Nem prókátoros szőrszálhasogatással, ha­nem valódi államférfim józansággal fejtegeti, s régibb czikkeiben Európa történelméből példák­kal is világosította , hogy a jogok az élet­igények ellenében mindig áldozatul esnek; hogy a jogok folytonossága mellett a tények folytonosságát, s azoknak kényszerű követelményeit is figyelembe kell vennünk; hogy a 48 elismerése vagy életbeléptetése a jogfolytonosságnak nem helyes ér­telmezése, és ha megoldást őszintén akarunk, ezen létező szinteket meg kell kerülnünk, hogy a 48 ki intéz­­­kedés gyarló emberi mű, melynek közjogi része annyira félszeg, an­­­nyira bevégzetlen, annyira indefi­niált, hogy ez csak egy irányban al­kotott valamit. Világosabban mi sem szólottunk soha s igen örülünk, hogy a tisztelt czikkíróval töké­letesen kezet foghatunk. A 48-ki intézkedésekről ily igaz és leple­zetlen ítéletet hozni : ehhez önzéstelen hazasze­retet és férfias bátorság kívántatik. Mert tudva lévő dolog, hogy a 48 ki bálványnak még most is sok imádói vannak hazánkban, s ezek azo­kat, kik e bálványt nem tisztelik, hazafiatlan­­sági váddal terhelni szégy­e­tek sem tartják. De ki hazáját jobban szereti mint saját népsze­rűségét és hiúságát , e méltánytalan és igazta­lan vádakkal mit sem gondol, hanem nyílt si­sakkal és férfiasan küzd azon hamis elvek el­len, melyek szeretett hazánkat érvénybe so­dorták. Ez okból a 48-ai intézkedésnek közjogi része ellen a harczot tovább is folytatni, haza­­fiúi kötelességünknek tartandjuk. • Törvényjavaslat a személy, fény­ű­­zés i­s osztályadóra vo­natkozólag. Az új rendkívüli adókra vonatkozó törvényjavas­lat a kir. tanács asztalára le lévén téve, ismertetjük azt fővonásokban, megjegyezvén, miszerint a pénz­ügyigazgatás ezen adónemek behozatala által az 1864-ki deficit fedezésére 16,115,200 ftot remél beve­zetni. Mi mindenekelőtt a személyadót illeti, mely­ből a kormány 5,615,000 ft jövedelmet vár, ennek alá­­ja van vetve minden államalattvaló, nemi különbség nélkül, ki a 16 dik évet meghaladta. Ki vannak véve az aktiv katonaság, a parentalis rokkantak, a cs. k r. pénzügyőrség legénysége, a fegyházak örlegénysége nejeik a gyermekeikkel, továbbá a kolduló szerzetes rendek tagjai és a gyámolítóházakban elhelyezett vagy tndvalevőleg alamizsnából élő szegények. A személyadó három fok szerint szabatik ki: 1. fokozat: 25 kv. ebbe Boroztatnak: a telek- és házbir­tokosok (kertész, zsellér), ipar-­g kereskedést űzők, kik napszámra is szorultak, a cselédség, napszámosok, kézműves legények s más munkások ; továbbá az ál­lam, az ország, községek, egyletek, nyilvános s magán intézetek alsóbb szolgái. II. fokozat 50 kr . ide tartoznak : az első foro­zatba nem tartozó ipar s kereskedést örök; ezen fe­lül az állam, ország, községek, egyletek, testületek, közintézetek vagy magánosok szolgálattevői , akár aktív szolgálatban, akár nyugalmi állapotban legye­nek ; lelkészek, orvosok, ügyvédek, jegyzők, tanítók, nevelők, művészek s más személyek, kik foglalkozási módjuknál fogva az itt jelöltekkel egyneműeknek ta­láltatnak. III. fokozat: 1 ft; ezen rovatba tartoznak azon adókötelesek, kiknél általában nagyobb teljesítési ké­pességet föltételezhetni, tehát főleg azok, kik fény­elzési adót fizetnek. E szerint a kevésb módú néposz­tályok az első, az úgynevezett középosztály a m­áso­dlik, a jómódú osztályok a harmadik kategóriába soro­­zandók. ■' rlövyitsvoji : ?i totH A személyadó beszedése nyomtatott jegyzékek alapján háztartások szerint történik, még­pedig úgy, hogy a családfő az adót önmaga, családtagjai, a szol­gálatában álló személyek, továbbá bérlő felei részéről szolgáltatja be; a szolgálatadónak joga van a szolga személyzettől kárpótlást venni. A behajtás a községeket illeti, melyek ezért, va­lamint az előszabott személyadónál előálló hiányokért a beszolgáltatott összeg 10 perjét húzzák; az adóköte­les az adót egyszerre tartozik megfizetni. Megjegyezzük újra, miszerint ez adó Magyaror­szágra nem terjesztetett ki, hanem helyette az eddigi személyadó tartatott fönn. A második új adónemet, a fényűzési adót illetőleg a miniszer f­oladatosaa így szól: „Szokássá és erkölcsi nézetté vált, a társadalmi rangot a háztar­tásbani és külső megjelenésbeni bizonyos költekezés után ítélni meg“ és az ily költekezés legközelebb a cselédség, kocsi és lovak tartásában nyilatkozik. Ezen néz­et az alap azon módra nézve, mikép vetten sék ki az új adó. A minister taglalatban nyomatékkal említtetik, hogy ez új adó indítványnál nem annyira a pénzügyi ered­m­ény, mint az erkölcsi hatás esik mér­legbe. Ez új törvényjavaslatnak a fényűzésre vonat.

Next