Sürgöny, 1866. január (6. évfolyam, 1-24. szám)
1866-01-13 / 9. szám
9. sz. Hatodik évi folyam. Szerkesztőségi iroda: Pest, uri utcza 1. szám. Kiadóhivatal: Pesten, (barátok tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY: Magánhirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alténában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Türkheim Jakato ; Lipcsében Ingflein M. és Fort Ernő urak. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................20 fit. Egész évre ..... 18 írt. — „ Félévre . . ...... 10 „ Félévre....................... 9 — „ Negyedévre....................................... 5 „ Negyedévre «... 4 „ 60 „ Fest. Szombat, január 13. 1866. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége m. évi dec- 31-től kelt legfelsőbb határozatával, Schroll Józsefet, a Pécs melletti bányász-gyarmat főnökét, buzgó s hasznos tevékenységének elismeréséül, a Ferencz József rend kiskeresztjével legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. Az erdélyi országgyűléshez intézett jegm. leiratról írja az „Ó e str. Ztg.“, miszerint nemcsak új jelentékeny lépést képez az alkotmány újjáépítésére vezető pályán, hanem egyszersmind annak tanúságául szolgál, miszerint a kormány egy lépést sem tesz Magyarország óhajainak kielégítésére anélkül, hogy egy más lépéssel egyszersmind a birodalom szükségeiről ne gondoskodnék. „A Magyar-s Erdélyország közti unió azonban, mint melynek előföltétele az Austria s Magyarország közti kiegyezés, a birodalom megalakítása , ez a leiratnak világos s kétértelműség nélküli tartalma, s a magyar országgyűlés, mely most Erdély képviselőivel az unió iránt tanácskozni hivatva van, nem zárhatja el magát annak megfontolásától, miszerint az unió mindaddig nem válik valósággá, míg a nagy államjogi kérdés megoldva nem lesz.“ A „Debatte“ a legméleirat súlypontját azon körülményben látja, miszerint az minden darabonkénti engedménytől eltekint, s a magyar korona országai egymás közti s a birodalomházi államjogi viszonyainak szabályozását, tehát az austriai kérdés megoldását a maga egész mivoltában, a végleges unió valósításának föltételévé teszi. Egyszersmind azon várakozását fejezi ki e lap,miszerint a legmagasb intézkedés a Lajthán túl hálás megelégedéssel fog fogadtatni, mert nemcsak az unió-óhajok elveivel áll öszhangzásban, hanem egyszersmind kijelöli a szabad kiegyezkedés útját s az összes érdekektet mind egyformán számításba veszi. „Nem fusio, hanem unió — úgymond, — nem beolvasztás s bekeblezés, hanem Erdély benső csatlakozása Magyarországhoz, a mire Ő Felségének jóakaratú szándékai irányozva vannak, oly szándék, mely épen úgy megfelel Erdély természetes viszonyainak a magyar koronához, mint autonómia iránti jogosult igényeinek.“ A „Vaterland“ anticipálva az ellenvetéseket, melyek foederalista és magyar részről a legmagasb manifestatio ellentétezhetni fognak, elismeri ugyan ezeknek formai jogát, azonban azon szemrehányást teszi azoknak, miszerint az egészen rendkívüli helyzetet ignorálják. „A jogok azon harczában, mely most vitatik, nem azáltal lehet annak végét előidézni, hogy a vitás felek egyikének jogát előre egyoldalúan elismerjük.“ Ehhez kiegyenlítés szükséges, mely itt és ott a vitás jog alapgondolatát elismeri s aztán az egyenetlen testvérek szabad tevékenységét alapgondolataiknak egy kétoldali okmány általi egységes formulázására felhivja. Az akadályokat, melyek ez egyességnek írtjában álltak, a kormány, mennyiben tőle telt, mindenekelőtt Magyarországra s a kapcsolt részekre nézve a leglegálisabb módon hárította el, midőn egyrészt a magyar országgyűlés teljességét előidézni igyekszik, s másrészt az oda belépő erdélyieknek azon biztosítékot nyújtja, miszerint igaz joguk elismertetése előtt magyar többség alá nem fognak helyeztetni. Ez eljárás ellenében minden sophismának s aggodalomnak el kell némulnia. A „Korunk“ a kegyelmes kir. leiratról így szól: „E kegyelmes kir. leirat nem teljesítette az országgyűlés majoritása egész óhajtását, az unió-törvényczikket nyílt kérdésnek hagyta , és nem lehet észre nem vennünk, hogy a leirat az unió törvénycikket mindeddig érintetlenül hagyottnak nevezi, — hogy ismételve fejezi ki Ő Felsége azon szándékának fennállását, hogy e kérdést kielégítően kívánja megoldatni, — hogy a koronázási gyűlésre képviselőink elküldését megengedi, — hogy az eddig kibocsátott törvényeket érvényben kivánja tartatni, — végre, hogy az uniót a magyar korona tartományainak egymáshoz és a birodalomhozi viszonyának, Erdély országos külön érdekeinek, a különböző nemzetiségek és vallások igényeinek biztosításától, a közigazgatás czélszerű szabályozásától teszi függővé , mindazáltal e leiratban sok megnyugtató van, sok diplomatiai finomsággal van szerkesztve meglehetősen kerüli, nehogy alkotmányos érzelmeinket felizgassa, de kerüli egyszersmind azt is, nehogy a minoritás reményeit kétségbeejtse, nem ismeri ugyan el az unió-törvénycikk activitását, de életbeléptet belőle annyi tért, mennyiről azt ki lehet vívni. — Ez alapon nyílik meg az uj követválasztás küzdhomoka. Egy törvényhozás terére hivatunk, mely a dolgokat megszokta európai színvonalon látni, s mely a birodalom helyzetét úgy veszi fel, mint annak egyik, legjelentékenyebb factora, — egy törvényhozásnak, mely a sérelmi politika meddő küzdteréről már rég átcsapott az alkotás áldásosabb mezejére. A kir. leirat, benne a mikénti meghívás, az elfoglalandó tér milyensége előttünk fekszik, — a meghívást elfogadtuk, a Pestre készület sorompója megnyílt.“ A 48-iki törvények revisio előtti végrehajtása iránti követelés ellen a „Magyar Világ“ ma következőérveléssel lép síkra : Schmerling politikája, úgymond, circulus vitiosust követett. Közös alkotmány volt a jelszava, bureaucratia a középpontja; az alkotmányos közremunkálás éltető erejét és föltételét pedig a jogeljátszás tanára fektette. Miből az ellentétek közti roppant súrlódás, és a közös alkotmány helyett közös circulus vitiosus jön. Az egyik félen a februári alkotmány merev erőszakoltatását, a másik félen az ősi alkotmány sérthetlenségét, különösen pedig a 48-ki törvények tényleges végrehajtását vitatták ; míg végre a septemberi nagy nap véget vetett a sok égi háborúnak és alapját vetette meg az egyenes alkotmányos útnak, melyen egyes egyedül lehetséges a kibontakozás- Ez egyenes útnak kétségtelen és drága kifolyását birja honunk a decemberi trónbeszédben, mely az országnak megadni kivánja, mi az országé; a birodalom számára követelvén azt , mi a birodalomé ; és ezen szilárd alapon hívja fel a nemzetet bizalomra, méltányosságra és alkotmányos közremunkálásra. Elutasítván magától a Felség, előbbi államférfiainak mindazon tanait, melyek csak circulus vitiosust idézhettek elő, és kezünkbe adván a roppant horderejű kérdést, méltán várja tőlünk is, hogy a tévkörtől óvakodjunk. Ilyen tévkör ismért kezdetét látnók pedig abban, ha meg nem értve a Felség által a jogelismerés után egész bizalommal kimondott „non possumus“ szavakat, olyanokban is, mikre e szavak vonatkoznak, előleges alkotmányos vizsgálat mellőzésével a tényleges restitutiót tekintenék a jogállapot helyreállítása feltételének. Az Austria és Francziaország közti entente cordiale-ról az „A. Alig. Zg. “ egy hosszabb czikket hoz, melyben mindenekelőtt kiemeli, miszerint az mindkét részről sok ügyességgel és tapintattal készíttetett elő. Miután e czikk a „szövetségek“ lényegét, melyek politikai jellemzésüket s összeállításukat magukban hordják, kifejtette s kimutatá, miszerint Austria és Francziaországnak most már külső kifejezésre is jutott, szoros egyetértése nem képezi politikájuknak változását, sőt inkább az adott ponton csak azon érdekek következménye, természetszerű hatása, melyek által mindkét hatalom egyformán érdekelve van, a fenforgó európai jelentőségű kérdések fölötti szükségi találkozása, melynek békés megoldása már a két hatalom szoros egyetértésének erkölcsi befolyása által lényegesen előmozdíttatik, — így folytatja e czikk : „Minden gondolkozó politikus előtt mindenekelőtt világos, miszerint a Francziaország s Austria közti entente cordiale — egyszersmind az előlnevezett hatalomnak szellemében s öntudata szerint is — az egész Németország teljes integritását s függetlenségét oly kétségtelenül föltételezi, hogy szükségtelen lenne, arról csak egy sort is irni. Midőn a porosz kir. miniszerelnöknek utolsó fürdő-utja számos hirek, „jólértesült“ levelezések, diadalmaskodó úgy mint vádaskodó vezérczikkek thémáját képezte, akkor a közvéleményben sokszorosan merült föl azon aggály, hogy a német érdekek a különleges porosz érdekekkel összecseréltethetnének. Az Austria s Francziaország közti jó egyetértés ellen bizonyosan sehol sem fog legtávolabbról is hasonló gyanú támadhatni, mert Austria érdekei ezzel ellenkeznek. Ha immár Austria belpolitikai fejlése, valamint a császárság nemzeti jólétére nézve az általános béke fentartása épen most a legfőbb s elhatározó fontosságú, úgy a bécsi kabinetre szembetűnőleg már azért is döntő motívumok forognak fen arra nézve, hogy Francziaországgal ne csak jó lábon álljon, hanem egyszersmind a legjobb egyetértésben e hatalommal a még függő, az európai nyugalmat veszélyeztető ügyeket megoldja, vagy legalább a kihívó résznek közös non plus ultrát szegezzen ellent. „A legközelebbi tizenkét hónap alatt a francziák a Francziaország s Új-Olaszország közti conventiónál fogva odahagyják Rómát s az egyházi államokat. Francziaország s császárra őszintén vélekednek a pápa függetlensége s souverainitására nézve, erről meggyőződtek. Francziaország, nem tekintve a két legnagyobb hatalom túlnyomó vallási érdekeltségét a római szék önállósága s erre nézve nélkülözhetlen területi souverainitásában, soha sem engedheti meg, hogy az egyházi állam többi részének annexiója által az ekkor kikerekített s földrajzi úgy mint világtörténelmi középpontból kormányzott egységes Olaszországban számára a földközi tengeren oly versenytárs támadjon, mely őt a három világrész ezen összekötő tengerén szükségkép túl fogja szárnyalni, mely aztán nyugoton, délen s keleten osztatlan tengerpart fölött fogna uralkodni, mely kiterjedés , termékenység s lakossága tengerképességénél fogva ezen tenger franczia partjait kétszeresen meghaladná. Midőn Austria hatalmas befolyása egész Olaszországra kiterjedt, midőn Nápolyban úgy mint Toscanában és a herczegségekben, sőt magában Turinban, kénytelen volt Francziaországgal a befolyásért s birtokért versenygeni, akkor Olaszország — századokon keresztül — a Francziaországgal, majd szellemi, majd nagyon is gyakran véres harczi viszály tárgya volt. Most a két hatalom közt Olaszországban nincs a harcznak többé tárgya; mindegy, akár az utolsó háborúnak, akár Piemont későbbi erőszakos annexióinak legyen következménye, Francziaországgal úgy mint Austriával egy új hatalom áll önállólag szemközt; ez Olaszország. Ha úgy veszszük a tényeket, amint vannak, úgy az tűnik ki, miszerint Francziaország- s Austriának most már teljes oka van, nemcsak a régi eltűnt elemeken nyugvó versenygések- s harczokat az apennini félszigeten pusztán a történet körébe tartozóknak tekinteni, hanem hogy lényegileg közös vallási ügy mint politikai érdekek utalják őket arra, miszerint a legjobb egyetértésben s ennek erkölcsi súlya által oda hassanak, miszerint Új-Olaszország hatalomvivőinek Rómára való kiterjeszkedése a franczia őrség elvonulása után még a legvakmerőbbnek is az italianissimik közöl lehetetlen merénynek tűnjék föl. Mint katholikus fejedelem, valamint Francziaország uralkodója odahagyhatja ugyan III. Napoleon Rómát, azonban egységes olasz birodalomnak sohasem engedheti át. Francziaországnak Austriával. összeköttetése megmondja Olaszországnak , mily őrült dolog volna, ha — a sept. conventio szellemes értelme ellen — kezét Rómára kinyújtani akarná. Austriának egybeköttetése Olaszországgal megtanítja Olaszországot, miszerint csupán saját maga veszélyeztetésével s nagyon is elégtelen eszközökkel kellene a harcrot Velenczéért megkezdenie. Hogy ily intő jel mennyire szükséges , bizonyítja az útonválasztott olasz parlamentnek egybeállítása, mely már egy Lamarmora ministeriumot kiszavazott, mely előreláthatólag semmi oly ministeriumnak sem fog többséget szavazni, mely az ott mérsékeltnek nevezett pártból származik. „Azonban nem csak Olaszországban egyez jelenleg a franczia s olasz érdek. A Dunafejedelemségekben az ottani állapotokra nézve oly mélyen ható elégedetlenség uralkodik, hogy talán egy éjen át beálló eseményre kell készen lenni. Más pontokon is rögtön egész jelentőségében állhat elő a keleti kérdés. Francziaország nem lesz e tekintetben közönyös , Austriával egyetértve bizonyos lehet benne, hogy jogos befolyásának nyomaték fog szereztetni. „A bécsi császudvarnak bizonyosan soha sem fog azon gondolata támadni, hogy külhatalmi egybeköttetését valamelyik német ügy elintézésére felhasználja. Sőt legfőbb érdekei épen azt kívánják, hogy a külföldnek minden beavatkozását eltávolítsa. Hogy ez magától érthetőleg az Austria s Francziaország közti jó egyetértés által a schleswig-holsteini ügy végleges megoldására nézve is eszközöltetik, ez az utóbbit fölötte egyszerűsíti, minthogy a mostani európai csoportosulás puszta ténye által a német szövetségen belül is az államok hatalmi viszonyai a nemzet jogi nézeteivel jobb öszhangzásban állnak. A „tények logikája“ valószínűleg e tekintetben is érvényesíteni fogja magát, valamint hogy testvérnépek közt más mint békés kiegyenlítésről soha szó sem lehet. „Így ki fog tűnni, hogy a szerencsésen helyreállott jó s szívélyes egyetértés Austria és Francziaország közt tényleg valósítja e tételt : l’empire c’est la paix.“ Az austriai-angol kereskedelmi szerződésről olvassuk a „Pester Lloyd“-ban. A szerződést nemzetgazdászati álláspontból csak megelégedés érzetével üdvözölhetni. A magas védvámrendszernek Austriában most már egyszer mindenkorra vége. Austria e szerződés által azon államok sorába lépett, melyekben a külföldi versenynek bebocsátása a belföld iparára nézve sarkantyúnak tekintetik. Ezt austriai védvám-embereink nagyon jól fogták föl, s innen makacs ellenzékük minden, Anglia vagy Francziaországgal kötendő szerződés ellen, mielőtt annak tartalmát ismernék csak legtávolabbról is. Mi az angol ipartermények bevitelét illeti, elégségesnek tartja ugyan a „Lt.“ a behozott áruk értéke 25 pernyi maximál határának megállapítását a lajthántúli magas védvám-emberek túlzott követelései ellen, de reméli, hogy ezen maximáltétel csak a legritkább esetben fog használatba vétetni. Országgyűlési tudósítások. Az alsóház hetedik nyilvános ülése jan. 12 én d. e. 10 órakor. A jegyzőkönyv felolvasását Bónis L. félbeszakasztja azzal, hogy az indokok vagy mind számoltassanak elő, vagy általán mellőztessenek. Ghyczy K. véleménye szerint a jegyzőkönyv minél rövidebben, szárazabban szerkesztendő; a részletek s beszédek úgyis a naplóba fognak fölvétetni, és a ház helyeselte e nézetet egyhangúlag. Ezután a naplóbíráló bizottmány tagjaira történt szavazatok jegyzőkönyve olvastatott föl. Amennyire hallomás után följegyezhettük, a következők lettek megválasztva : Somossy Ignácz, Nikolits Fedor, Jámbor Pál, Szontagh, Jendrassek, Dessewffy Otto, Fest, Mihályi Péter, Szász K., Fáy G., Beliczay, Vadnay, Rudnyánszky Flóris, Rutkay, Draskóczy, b. Vay Lajos, Szmrecsányi, Madarász és Kudik. B. Perényi Zsigmond ellen a bizottmány vizsgálatot rendel. Vadnay Lajos hosszasan fejtegeti , hogy nem a kérvényező, s illetőleg vádlók tartoznak a vádat igazolni, de a képviselő köteles bizonyságot tenni a vád alaptalanságáról. Nevezetesen K. Perényi a kérvényezők részéről kiskorúnak , 22 évesnek állíttatván, ezt nem a kérvényezők, de az illető képviselő tartoznék keresztlevelével bizonyítani. Pap Zsigmond szintén ez értelemben szól, Zsedényi azonban hévvel cáfolja e nézetet, míg Szentkirályi véget veti a vitának azzal, hogy a képviselői qualificatiót a központi bizottmány előtt kell igazolni. Szavazással vizsgálat lett elrendelve, Markos István küldetvén ki a vizsgálatra. Egy e napon beadott kérvény alkalmából kérdés merült föl, vájjon fogadtassanak-e még el beérkezett kérvények. Bón is a már beadottakat elfogadtatni kéri, Tisza Kálmán azonként, s igy ez végzésbe ment. B. Barnacsi Antal választása megvizsgálására Rudnyánszky képviselő kiküldetik. Besze János az osztály véleményezése folytán a ház éljenzése közt igazolt képviselőnek kijelentetik: Mocsáry Lajost az osztály igazolt képviselőnek véleményezi elfogadtatni, azonban Somssich Pál, Klauzál G., Madarász L. vizsgálatot javasolnak. Több képviselő a kérvény iratait is fölolvastatni kívánja, ami egy óra alatt megtörténvén, a ház felállással Mocsáryt igazoltnak jelenti. Eón is máskor az irományokat felolvastatni kívánja. Varró Sámuelt a bizottmány igazoltnak véleményezi, de Parp Zsigmond a választó-jegyzőkönyvet és az ellenjelölt lemondási oklevelét"" fölolvastatni kéri. Ezután Pap Zsigmond vizsgálatot kér, a ház ellenzi, örményi szintén vizsgálatot kíván, én is az osztály véleményét pártolja. Madarász, Ghyczy, Pap, Böszörményitovábbi közbeszólásaik után a ház nagy többséggel Varró Sámuelt igazolt képviselőnek nyilvánítja. A 12-ik osztály igazolási tárgyalása kezdődvén, Dőry Ádám az osztály véleményezése folytán igazoltnak jelentetett ki. Pap Simon Ugye hosszas vitára adott alkalmat, mely az iratok felolvasásának kívánásával és annak másnapra tett kitűzésével végződött. Azon méltóságok névsora, kik a jelen országgyűlés felsőházában megjelentek. 1. Egyházi méltóságok: Érsekek: Nagykéri Scitovszky János, Bartakovics Béla, Kunszt József, Lonovics József. — 4. Pátriárka: Maschierevics Sámuel. — 1. Püspökök: Ranolder János, Szaniszló Ferencz, Girk György, Dobra Sándor, Szenczy Ferencz, Simor János, Haas Mihály, Peitler Antal, Bonnaz Sándor, Papp- Szilágyi József, Vantsa János, Nehiba János, Viber József, Lipthay András, Dánielik János, gr. Forgách Ágoston, Biró László, Stojkovics Arzén, Ivacskovics Prokop, Popásy János, Nákó Antal. — 21. Főpapok: Br. Fekete Mihály, Kruesz Krisostom, Répássy József. — 32. Ország zászlósai: B. Sennyey Pál tárnokmester. Gr. Cziráky János főkamarásmester. Gr. Batthyányi Imre főlovászmester. Gr. Majláth Antal főasztalnokmester. Gr. Károlyi György és b. Nyáry Antal koronaőrök. — 6. 3. Főispánok: Gr. Péchy Manó, Popa György, gr. Pongrácz Ferencz, b. Rudics József, Csernyus Andor, b. Majthényi László, b. Wenkheim Béla, Szlávy József, b. Vay Miklós, b. Bánhidy Albert, Tomcsányi József, Szögyényi László, Balogh Kornél, Kubinyi Rudolf, ifj. b. Majthényi László, gr. Bánffy Béla, Szentiványi Márton, Mán József, gr. Zichy Henrik, gr. Forgách Antal, Ocskay Rudolf, Jankovits László, gr. Vay Dániel, gr. Károlyi György, b. Wesselényi Ferencz, Stankovánszky Imre, b. Barkóczy Ferencz, Karácsonyi László, b.Mednyánszky Dénes, b. Révay Simon, Murányi Ignácz, Lónyay Albert, Nehrebeczky Sándor, b. Fiáth Ferencz, Pipos János, gr. Száray Viktor, Radvánszky Antal, gr. Festetics György. — 38. 4. Herczegek: Eszterházy Miklós, Lajos és ifj. Pál. Odescalchi Artur és Viktor. — 5. 5. Grófok: Almásy Aladár, György és Kálmán. Andrássy György és Manó, Apponyi Sándor, Bánffy Béla, Ferencz, György és Miklós. Batthyány Imre, József, László id. és ifj. Ödön és Zsigmond. Blankenstein György. Berchtold Aurel, László és Richárd. Beleznay Árpád. Berényi Leó. Bissingen Nándor. Bolza Antal, István, József és Péter. Bombelles Károly és Lajos. Breuner Ágoston. Brunszvik Géza. Csáky Alfonz, Béla, Kálmán és József. Chotek Ottó és Rezső. Cziráky János. Degenfeld Imre. Dessewffy Emil, Gyula, Károly és Marczel. De Sasse Emil. Erdődy Ferencz, István, László és Sándor. Eszterházy Antal idősb és ifj. Géza, István, László, Mihály, idősb Miklós, Móricz és Pál. Festetics Alfonz, Béla, Géza, György, Gyula, Leo és Tasziló. Forgách Antal, Gyula, Károly, Jenő és József. Györy László. Haller Sándor. Hunyady Imre, László, Vilmos és József. Hugonay Kálmán. Károlyi Alajos. Eduárd, György, Gyula, István és Sándor. Keglevich Gyula. Korniss Ádám, Gáspár és Miklós. Königsegg Gusztáv és Hugo. Kun Géza. Lazanszky Sándor. Migazzi Vilmos. Mikes János_ Nádasdy Lipót. Nákó Kálmán. Nyáry Simon. Nemes Ábrahám és János id. Pálffy Antal, Ede, Géza, István, Pál, Rudolf, Sándor, János és József. Pallavicini Alfonz, Roger és Zsigmond. Pejacsevics Gábor, Márk, Pál és Péter. Ráday Gedeon ifj. és Pál. Rhédey Lajos, Sándor Móricz. Szapáry Antal, Imre, István és Iván. Sztáray Béla, László, Viktor és János. Széchen Antal. Serényi László, Széchenyi Dénes, Ferencz, Gyula, Kálmán, Ödön, Pál és János. Schmertzing Tádé, Sigray Fülöp, Schmidegg János, Gusztáv és Ferencz. Szirmay Ferencz, Géza és Ottó. Somogyi János. Somsich Imre- Stuhenberg József. Teleki Domokos idősb és ifj. Ede, és Gusztáv. Török Bálint és László. Traun Ferencz. Trautmannsdorf Nándor. Vay László. Vass Samu. Viczay Károly. Waldstein Ernő és János. Wenkheim Gyula, Rudolf és József. Zichy Bódog, Edmund id. és ifj. Ferencz, János ujfalusi, János, Károly, Lajos, Lipót, Manó, Miklós id. Nándor, Ödön, Pál. Paulai Ferencz és Rudolf.— 178 6. Bárók: Ambrózy Béla, György, Gyula és István. Apor Géza és Sándor. Aczél Lajos. Barkóczy Zsigmond. Bésán Nép. János. Dőry Andor. Duka Péter. Eötvös Dénes. Fiáth Ferencz. Fischer Lajos. Gerliczy Bódog és Vincze. Horváth Antal. Gedeon és Sándor. Inkey Ede. Kemény Gábor. Lipthay Béla. Majthényi Otto. Mednyánszky Dénes. Mesznil Viktor. Nyáry Adolf. Antal Gyula. Sándor és Jenő. Nemes Vincze. Orczy Andor, György és László. Perényi Bertalan. Podmaniczky Géza és Levente. Prónay Albert. Elek és Gábor. Redl Béla és Gyula. Révay Ferencz és Simon. Reviczky Géza és