Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)

1867-02-01 / 27. szám

27. szám. Pest, péntek, február 1. 1867. VII. évfolyam. Szerkesztőség: tíránátosutcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok-tere 7-ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bórmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . ... 20 írt. Félévre ..........................10 » Negyedévre .... 5 „ líudapesten házhoz hordva: Egész évre ... 18 frt — kr. Feievre .... 9 ,, ' ,, Negyedévre ■ . . 4 „ 50 „ m üs üi ín SÜRGÖNY Magán-hirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszo ­ri vagy többszöri hirdetésért 6 krral számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdij külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Küllőidről hirdetésüket átvesz­nek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Ham b u r g • A 1 t o n á b a n Haascil- stciu és Vogler; Hamburg­ban Tiirkheim Jakab j Lip­csében Engler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. 0 cs. kir. Apostoli Felsége, f. évi január 20-diká- lói kelt legfelsőbb elhatározással S i m o r János győri pUspököt esztergomi érsekké s Magyarország prímá­sává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. jauuár 20 ról kelt legfelsőbb elhatározással a kassai székeskáptalannál Jergencz Ferencz éneklő kanonoknak olvasó ka­nonokká, Szabad Fercncz örkanonoknak éneklő- kanonokká, V o 1 n y János székesegyházi főesperes­nek őr-kanonokká, Mayer Káioly idősb kanonoknak székesegyházi főesperessé, és K r a u s z János ifjabb kanonoknak idősb kanonokká való fokozatos előlépte tését legkegyelmesebben helybenhagyni s az ezáltal megüresedett utolsó kanonoki állomásra D a n i 1 o v i c s Mihály czimzetes kanonokot ós sárospataki plébánost legkegyelmesebben kinevezni méltózta-ott. NEMHÍVATALOS RÉSZ. Szemle. P és t, jan. 31. Az augsburgi újság párisi levelezője írja : Az ugyan nem áll, hogy a frauczia kormány Hohenlohe herczegnek a bajor kamarában is­mételve tett nyilatkozatai folytán jegyzéket inté­zett volna müncheni képviselőjéhez; de az két­ségbe vonhatl an, hogy ama nyilatkozatok meg­döbbentő hatást tettek a franczia külügyminis- teriumban. Az aggodalmakat még növelte í „Nordd. Alig. Ztg“ egy czikke, mely azt nyíl- vánitá, hogy a prágai szerződés 4-dik czikke nem akadályozhatja a dél-német államokat ab­ban, hogy souverainitási jogaik egy részéről az éjszak-német szövetséghez való csatlakozás ked véért, ha akarnak, lemondhassanak. A franczia kormány azonban nem akarja föltünővé tenni neheztelését, s egyelőre úgy mutatja, mintha az egész dolognak nem tulajdonitna nagy fontos­ságot. Növeli Francziaország kedvetlen hangula tát Németország irányában a „Kreuzztg“ hire mely szerint Luxemburg nagyherczegségben mely most Hollandiához tartozik , mindinkább nő a Poroszország iránti rokonszenv, és az észak­német szövetséghez csatlakozás vágya. A fran czia kiilügyministeriumban ezt egyenesen Fran­cziaország sérelmének tekintik. A külügyminis terium nézetei ugyan nem mindenben egyeznek talán a vezető körök, azaz acsászár nézeteivel; de kétséghevonhatlan , hogy e nézet egész Fran cziaországban általános és elhatározó lesz, mi­helyt az észak-német szövetségnek a Majnán tú vagy Hollandia felé kitei jeszkedése a lehetősé gek körébe lép. A bajor király eljegyzése jan. 28-kán hi­vatalosan bejelentetett a bajor országgyűlés mindkét házában. A bajor haladási párt köz­lönye, valamintaz összes lapok, nagy örömmel üd- vözlik ez eljegyzést, s fölteszik, hogy valamint a Habsburg-házzali eddigi rokonság nem gátolta Bajorországot, hogy — mint a Hohenlohe-féle programm mutatja — szilárd állást foglaljon el Austria irányában, úgy a császári sógorság sem fogja Németország érdekeit veszélyeztetni, Fi­gyelmet érdemlőbb ennél a „Weser Zeitung“ müncheni levele, mely igy szól: „A király egy katholikus herczegnőt vesz nőül: Miksa bajor herczeg leányát. Jó katholikus családba háza­sodik a király, s e család leányai mindnyájan hasonló jó katholikus házasságra léptek: az aus- triai Császárné, a nápolyi királyné, Trani her- czegné és Thurn-Taxis herczegné. A király egy­bekelése nem családjának müve, sem a katholi­kus papságé, de az egész katholikus párt örül annak; e párt még nem rég kárhozatot kiáltott a bajor politika uj fordulatára : most hozsannát énekel e házasságnak s biztosan várja, hogy e házasság folytán az uj programúinak s vele együtt az uj ministeriumnak csak nagyon rövid élete lesz.“ Mig Poroszország siettetett német egységi törekvése majdnem az összes Európában meg­lepetést és aggodalmat keltett : addig az egyet­len kabinet, mely a protestáns porosz állam nö­vekedését nemcsak nem féltékenységgel, sőt örömmel látja, nem más, mint a római kor­mány. E kormány hivatalos lapja, az „Osserva- tore Romano“ kinyilatkoztatja, hogy a pápai kormány Poroszország törekvéseiben, sőt Né­metország egységében is Poroszország vezérlete alatt, nem csak nem kárositva, sőt előmozdítva látja érdeked; miután a protestáns porosz király pálczája alatt lévő katholikusok tökéletes val­lásbeli szabadságot élveznek s legkevésbé sem :-^panaszkodhatnak sor uk felől. E nyilatkozat aköl- /c-ön visszafizetésének tekinthető azon nyilatkoza­téi t, melyet Poroszország a francziáknak Rómából d vonulása előtt Florenczben tett,bogy t.i. a pápa­ság függetlensége Poroszországnak legnagyobb érdekében fekszik. Róma tehát adandó alka- ommal számit Poroszországra. A porosz lapok azonban arra emlékeztetnek, hogy Poroszor­szág a septemberi egyezményt elegendőnek is­merte el a pápai függetlenség biztosítására. A „Franz. Corresp.“ következő jelentést kö­zöl, melynek fontossága, ha valósul, félreismer* íetlen : „Moustier marquishoz pár nap előtt :ütár érkezett Pétervárról, ki a párisi kabinetet a legkomolyabb aggodalmakkal tölté el Orosz­ország keleti szándékai miatt. Azóta élénk diplo­matist közlekedés foly Páris, London és Bécs íözf. A keleti kérdés békés megoldásának, vagy lnapolásának nehézségei csak most mutatkoz­nak egész mivoltukban.“ Hozzátehető még ehhez, hogy Görögország rendkívüli küldöttei Candia, aCycladák ésThes- salia egy részének átengedését sürgetik a nagy­hatalmaknál; és hogy az „Indépendance“ kon­stantinápolyi sürgönye szerint a Török- és Gö­rögország [közti szakadás napvól-napra valószí­nűbbé válik. Néhány nap előtt a „Sürgöny“ epy levelezője több erdélyi lakosnak Oláhországban történt bántalma­zásáról szólt. Ez ügyben a félbiv. „Wien. AJiendpost“ most következő fölvilágositást nyújt : „A Dunafejedelemségekbeu különben sem kitűnő lábon álló közbiztonság utóbbi időben — úgy látszik fenyegető mérvben roszabbodott. Egy nap sem mú­lik el, hogy Bukurestben vagy a vidékeken rablások, ások s más hasonló bűntények ne fordulnának elő, melyeket eddig nem sikerült meggátolni. Bukurestet illetőleg a herczegi kormány e bűnté­nyeket amaz egyének sokaságának hiszi tulajdoníthat­ni, kik kereset nélkül csavarognak a város utczáin. Ez eredményezte ama határozatot, hogy az ily szemé­lyeket elfogják, s a határon át kisérjék. Nem tekintve azonban eme rendszabály helyességét, valósitásának módja erélyes felszólalásra adott okot. — A városi epistaták — igy nevezik az utczákon állomásozó rend őrkatonákat — subjectiv Ítéletére bízták ugyanis, bogy a járók kelők közül azokat kitudják, kikre a „csa­vargó“ elnevezés illik. Ily módon a városban úgy a belföldiek, mint kül­földi alattvalók közül százak és százak lettek befogva és rendőrségi fogságba vive, csupán azért, mert elha­nyagolt külsejük által a rendőrség figyelmét és gyanú ját elég szerencsétlenek voltak magukra vonni. E sors érte a Bukurestben tartózkodó számos császári alattvalókat is, kiknek egy része a szomszéd Magyarországhoz és Erdélyhez tartozik. Mihelyt a csá­szári föconsulság e dolgok hírét vette, azonnal a leg hathatósabban közbejárult oly egyének érdekében, kik útlevelek vagy egyéb okmányokkal osztrák alattvalói minőségüket kimutatni tudták és erélyes reclámatiók után kieszközölte azok szabadonbocsáttatását. A töb biek, kik e minőséget igazolni nem tudták, az osztrák határokra kisértettek, hová tévedésből a herczegség néhány alattvalója is jutott “ Pest, január 31.-x. A közös-ügyi bizottmány működését nem csak Magyarország kiséli feszült figyelem­mel : a lajthán-tuli politikusok is tudják és érzik, hogy itt a birodalom életébe vágó, tehát saját érdeküket is illető kérdésekről vagyon szó. Csak a bécsi lapokba kell egy pillantást vetni, s a cen- tralistikus lapoknak Magyarország ellen intézett fokozott megtámadásaiból rögtön észrevehető, hogy a centralisatió hősei igen jól érzik, hogy az ár már állukat éri. Még néhány rövid perez, és az összetorlódó hullámok fejeik fölött csap­hatnak össze. Az ily sorsteljes perezben, midőn újra Ma­gyarország kezébe van letéve az egész biroda­lom sorsa, s midőn a magyar országgyűlés — akár akarja, akár nem — mintegy a történet nemesise által praedestinálva az egész birodalom jövőjének alapját veti meg, — Jókai Mór ur, a 65-ös bizottmány egyik tagja, jónak látja, Eöt­vös báróhoz a következő ii.terpellátiót intézni : Vájjon a közös ügyi elaboratumból következik-e az, hogy a nem-magyar országok képviseletének a magyar országgyűlés elaboratumához hasonló programmot kell formuláznia ? Vájjon a magyar országgyűlés nézetei a lajthán-tuli képviseletben birnak-e majd többséggel, vagy legalábbis nagy párttal? S végül, ha a Lajthán túl a miénkhez hasonló nézet nem jut majd érvényre, a magyar alkotmány visszaállításának gátja lesz-e majd ez, vagy nem? Deák Ferencz e kérdésekre szokott bölcs tapintattal válaszolt. Deák felelete után Jókainak kérdései a bizottmányban el voltak intézve, még pedig tökéletesen érdemük szerint. Teljesen fö­lösleges volna tehát e halvaszületett interpellá­A hatvanötös bizottság; január 3§-nn tartott ülése. (Folytatás.) Deák Ferencz: Úgy látom, t. bizottság! hogy az ál alános tárgyalás nem igen indul meg. (Derültség.) Ennek természetes oka az, hogy mindazt, mit az átalá- u s tárgyalásnál a javaslat mellett, vagy ellene mond­hatni, az egyes pontoknál legczélszerübben mondatba- tik el. Ha tehát nem akar a t. bizottság tagjai közül senki az átalános tárgyaláshoz tovább szólani, tán be- fejezhetnők azt, és átmehetnénk a részletes tárgyalásra. (Helyeslés.) Azok is a mik itt elöadattak, bármilyen fontosak legyenek, a részletes tárgyalásnál mindenütt előfordulhatnak, s csak ott lesznek tisztán kifejthetők. Elnök : Ha a t. bizottság úgy kivánja, szaka szonkint fogjuk felolvastatni a javaslatot. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa az albizottság véle­ményének első szakaszát.) N y á r y Pál: A második szakasz az elsőből van levonva, s azért czélszerü vo'na, ha mindkettőt együtt tárgyalnék. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa a 2. szakaszt.) Ny áry Pál: T. bizottság!Én magam is ig n czél- szerünek látom azt, hogy azokat, melyeket elmondani akarunk, minden pontnál mondjuk el. Ezen második poat alapja az egész munkálatnak. Ha ezen alap nem áll, akkor az egész munkálat elenyészik. A feladat te hát az: fontoljuk meg, valósággal az következik c a pragmatica sanctióból, vagyis talán helyesebben^ az 1723 : I. II. törvényből, a mi abból itt következtetve 1 van. Igen sokat Írtak és beszéltek már a pragmatica sanctióról; de én tudom, hogy nemcsak hirlapilag, ha­nem már Magyarország képviselő testületé által is ki je’entetett, kijclentetett pedig 1861-ik évben, misze­rint a pragmatica sanctióból, vagy az 1723: I. II- t.czikkböl egyéb nem következik, vagyis inkább ab­ban egyéb nem foglaltatik, mint az, hogy a már kihaló félben volt Habsburg férfi ág legutolsó sarjadéka ezen t.cz- által Magyarország rendéinek megegyezésével biz­tosíttatott a nöi-ágoni örökösödés felől.Hogy ez igy van, s ebben több semmi sincs, azáltal is be van bizonyítva, miszerint ez világosan hivatkozott az 1715. évi III. t.ezikkre.„Ezen czikk pedig azt mondja, hogy Magyar- országot Ö Felsége kettőről biztosítja, t. i. arról, hogy Magyarország mindig saját törvényei által kormányoz­tatok; másodszor pedig biztosítja arról, h gy soha más tartományoknak már akkor is igen sokszor emlegetett kormányzata alá Magyarországot semraikép nem von­hatni Azt gondolom továbbá, t- bizottság, hogy legvilá gosabban kifejezi azt, hogy az 1723. I. II. t. czikkben a Habsburg ház részére a női ág örökösödésénél semmi egyéb biztosítva tfern volt, az 1791. X. türvényezikk, mely azt mondja, hogy O Felsége kegyelmesen elis­merni méltóztatott, hogy ámbár az 1723. 1. és 2 ik t-czikk szerint a női örökösök közül Magyarország ki­rálya ugyanaz, a ki Németországon kívül és Néiuetor országban lévő egyéb országok és tartományok feje­delme ; mindazáltal kijelenti, hogy Magyarország sza­bad , Magyarország független , és hogy semmiféle országnak és népnek alávetve nincs. Azt gondolom, hogy eze i türvényezikk legvilágosabban fejezi ki épen ezen ellentétel által, hogy, ámbár az 1723: 11. törvényezikk megállapította a női örökösödést, eb­ből nem akarja következtetni azt, hogy legkisebb más kapocs legyen Magyarország és a többi orszá­gok és tartományok között, mint csupán a fejede­lem ugyanazonossága. De, t. bizottság, megvallom, mi­után, mint minden más alkotmány, úgy a mi alkotmá­nyunk is az 1791 : 12 ik t. ez. által biztosítva van ar ról, hogy semmi tör , ény nem hozathatik, törvény meg nem változtathatik, és törvény nem is magyaráztatka- tik, csak a törvényhozás által, azt gondolom, hogy tisz tába jöjjünk ezen sokszor emlilett 1723 : 1. és II. t. czikknek valóságos értelméről, azt kell figyelembe ven nllnk, hogy mikép magyarázta ezt az azóta nagyon sok­szor ismételt törvényhozás. Azt lehet mondani, az aus- triai dynastia birtokai talán a históriának egyik szaká­ban sem voltak annyiszor megtámadva, mint voltak 1723. év óta. Mindjárt az, a kiért hozatott ezen törvény­ezikk, élethalálra harczolt a követelők ellen. Későbben jöttek közönségesen ismert ama nagy, lehet mondani, mindig európai érdekli háborúk. Legközelebb pedig csaknem megsemmisitelte]az austriai’dynastiának léteiét a franczia forradalom, s az ebből következett háború. Mindannyiszor Magyarország hivatkozott ezen törvény­re, s mindenkor ennek értelmében teljesítette köteles­ségét. Ha sorba megyünk azon törvényeken, melyek az­óta alkottattak, mindenikben azt a magyarázatot talál­juk, azon kifejezést találjuk, melyeket különben ismé telui nem akarok, miután az lkat t. barátom Ghyczy Kálmán szóról szóra elmondotta. Ott mindenütt megóv­ta Magyarország azt, hogy az ő öuállása, függetlensége legkevesebb csorbulást se szenvedjen. De akkor, a mi­dőn ezt megóvta, kötelességét mindig teljesítette a dynastia iránt, teljesítette fejedelme iránt; valamennyi törvény mind a fejedelem jogai, a fejedelem méltó ága és az országuak védelméről szól. Nagyon sok törvény',van, kivált a franczia bábom alkalmával igen gyakran tartott országgyűlések czikkei között, a midőn annyira vigyázott, annyira óvakodott az ország, miszerint nem mondhatván azt, hogy egye­nesen Magyarország van megtámadva, azon kifejezés­sel élt, hogy azon veszély, mely O Felségének egyéb országait és tartományait fenyegeti, ugyanaz Magyar- országot is érheti, — ezen tekintetből gondolom, hogy azon practieus magyarázat és azon tények, melyek a törvényben vannak, tisztán és félreismerhetleniil meg­határozzák, mi foglaltatik az 1723. I. és II. t.cz.-ben; foglaltatik t. i. az, hogy a női ág örökösödése biztosít­tatott, hogy ugyanaz a női örökösök közül is a kitett sorozatban és mindaddig, míg azok ki nem halnak, ugyanaz Magyarország királya, a ki az ugyanazon tartományok és országok fejedelme. Ennélfogva azt gondolnám, hogy ezen 1. és 2. pontban foglalt magya­rázat nem helyes. ióklioz még eltemettetésük után utólag hozzá- izólni, haugyan egy hírlapi czikk nem mond­tatna el sok mindenfélét, a mit a 65-ös bizott- nányban fölemliteni ép úgy tilt a parlamenti nodor, mint a politikai óvatossá r. , Jókai Mór, ki politikai elucubratióiban min- ] lig a parlamentarismust emlegeti, a külföld i larlamcnti praxisából tudhatja, hogy vaunak • )ly ügyetlen, idétlen és mai á propos inter pel- j átiók, melyekre a legjobb szándoku kormány j sem felelhet a nélkül, hogy a rábizott érdekek ( sorsát tökéletesen ne compromittálná. Mi meg- 1 valljuk, az ő kérdéseit is a könnyelmű kiván- 1 isiság eme torz-szülöttjei mellé sorozzuk. Mit akart Jókai Mór igy elérni e kérdé­sekkel: igenlő vagy tagadó választ? Azt akar­óé, hogy Deák Ferencz az első kérdésre igy ’eleljen : Igen, a tizenötös bizottmány elabora- tumából kényszeritő.'eg következik az, bogy a iem-magyar országok képviseletének hasonló Dperatumot kell készitnie; a 65-ös bizottmány végzései a Lajthán túl lehetetlenné tesznek min­ién önálló elhatározást, a szabadakaratnak leg­csekélyebb mozgását; a lajthán-tuliak ezentúl rabjai a 65-ös bizottmány határozatainak. Vagy tán ő ily választ várt: Oh nem, a magyar or­szággyűlés bizottmányának határozata termé­szetesen csak Magyarországot illeti; a lajthán- tuliaknak erre csak annyiban kell reflectálniok, a mennyiben specialis érdekük parancsolja ; ha ők jobbra akarnak térni, míg mi bal felé ka­nyarodtunk, ez teljes jogukban áll; ők ép úgy csinálhatnak uj megoldást, a nélkül, hogy a mi operatumunkra reflectálnának, mikép mi hoztuk létre e művet, a nélkül, hogy a februári pátenst tartottuk volna szemünk előtt. A mi a második kérdést illeti, ez inkább az „Üstökösébe való, a hol a politikus csizma­dia neje kérdezheti férje urától, hogy vájjon a Lajthán túl lesz-e majd a magyar megoldásnak többsége vagy nem? Ha mester-uramnak van józan esze s róla ez feltehető: akkor oldalbordá­jának a példabeszéd szavaival felel, melyek sze­rint: az asszonynak bosszú a haja, de rövid az esze. A harmadik kérdésre válaszol az elaboia- tum maga, mely minden további működésnek föltételekép állítja oda a magyar alkotmány tel jes visszaállítását. Hogy mire való oly kérdés, melyre megtalálja a választ, a ki a hónapok óta közkézen forgó bizottmányi javaslatot csak egy­szer is elolvasta, azt mi prózai eszünkkel egy­általán nem birjuk fölfogni. Hogy Jókai ur interpellátióit a maguk va­lóságában jellemezzük: ide iktatunk még néhány kérdést, melyek az eddigieknek nemcsak követ­kezményük , hanem egyszersmind kiegészítő ré­szük. Csodálkozunk, hogy Jókai ur ezeket nem intézte Deák Ferenczhez vagy Eötvös báróhoz, Ha eddig nem tette, teheti még ezentúl. 1. Következik-e a közös-ügyi elaboratum­ból, hogy azt a Lajthán túl ép úgy egy kisebb és nagyobb bizottmányban kell tractálni, mint nálunk. 2. Hogy minden hosszabb vita nélkül en bloc kell-e azt elfogadniok, vagy tanácskozhat­nak-e fölötte hónapokon át. 3. Hogy nekik is, mint nekünk, ministerium hozzájárulása nélkül kell e dolgon átesniök, s ha interpellátióhoz van kedvük, akkor legfölebb Kurandához vagy dr. Schindlerhez intézzék azt. 4. Hány tagból fog állni Lajthán túl a többség ; hányból a kisebbség? 5. Ki lesz a többségnek, ki a kisebbségnek vezére ? 6. Ildomosán fog-e elbánni a majoritás a minoritással, vagy minden hosszabb tárgyalás nélkül, néhány rövid szónoklat után szavazatra juttatja-e majd a dolgot? 7. Ha Lajthán túl a miénktől elütő határo­zatokat fognak hozni, föloszlatják-e majd az ot­tani képviseletet? 8. Le fogják e ily esetben tenni a magyar ministeriumot, és a magyar országgyűlést föl fogják-e oszlatni ? 9. Octroyálni fogják-e az örökös tartomá­nyoknak a magyar elaboratumot; és végül 10. Mit fog mindehhez a lajthán-tuli köz vélemény mondani? Ily kérdések végtelen sorára kérhetne Jó­kai ur ép oly joggal választ, mint a tegnapi há­romra. E kérdésekre csak oly nagy férfiú lehet elkészülve, kinek vagy ördöge van,hogy—mint Deák mondá —a jövőt megjósolhassa; vagy a z in­terpelláló ur eleven phantasiájával bir; és előre gratulálunk a ministeriumnak hasonló interpel- latiókboz!

Next

/
Thumbnails
Contents