Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)

1867-02-01 / 27. szám

27. szám. Pest, péntek, február 1. 1867. VII. évfolyam. Szerkesztőség: tiránátos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok­ tere 7­ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . ... 20 frt. Félévre..........................10 » Negyedévre .... 5 „ l Budapesten házhoz hordva: Egész évre ... 18 frt — kr. Félévre .... 9 ,, ' ,, Negyedévre . . . 4 „ 50 „ m üs ii ín SÜRGÖNY Magán­hirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszo­­ri vagy többszöri hirdetésért 6 krral számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetésüket átvesz­nek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Ham­b­u­r­g k A­­­t­o­n­á­b­a­n Hansdil­­stein és Vogler, Hamburg­ban Tü­rkheim Jakab , Lip­csében Engler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. A cs. kir. Apostoli Felsége, f. évi január 20-diká­­lói kelt legfelsőbb elhatározással S­i­m­o­r János győri püspököt esztergomi érsekké s Magyarország prímá­sává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. január 2- tól kelt legfelsőbb elhatározással a kassai székeskáptalannál Jergencz Ferencz éneklő kanonoknak olvasó ka­nonokká, Szabad Ferencz örkanonoknak éneklő­­kanonokká, V­o­­­n­y János székesegyházi főesperes­nek őr-kanonokká, Mayer Károly idősb kanonoknak székesegyházi főesperessé, és K­r­a­u­s­z János ifjabb kanonoknak idősb kanonokká való fokozatos előlépte­tését legkegyelmesebben helybenhagyni s az ezáltal megüresedett utolsó kanonoki állomásra D­a­n­i­l­o­v­i­c­s Mihály czimzetes kanonokot és sárospataki plébánost legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. P­es­t, jan. 31. Az augsburgi újság párisi levelezője írja : Az ugyan nem áll, hogy a franczia kormány Hohenlohe herczegnek a bajor kamarában is­mételve tett nyilatkozatai folytán jegyzéket inté­zett volna müncheni képviselőjéhez, de az két­ségbe vonhatl­an, hogy ama nyilatkozatok meg­döbbentő hatást tettek a franczia külügyminis­­tériumban. Az aggodalmakat még növelte a „Nordd. Alig. Ztg“ egy czikke, mely azt nyil­­vánítá, hogy a prágai szerződés 4-dik czikke nem akadályozhatja a dél-német államokat ab­ban, hogy souverainitási jogaik egy részéről az éjszak-német szövetséghez való csatlakozás ked­véért, ha akarnak, lemondhassanak. A franczia kormány azonban nem akarja föltűnővé tenni neheztelését, s egyelőre úgy mutatja, mintha az egész dolognak nem tulajdonítna nagy fontos­ságot. Növeli Francziaország kedvetlen hangula­tát Németország irányában a „Kreutzig“ híre mely szerint Luxemburg nagyherczegségben mely most Hollandiához tartozik , mindinkább nő a Poroszország iránti rokonszenv, és az észak­német szövetséghez csatlakozás vágya. A fran­czia kü­lügyministériumban ezt egyenesen Fran­cziaország sérelmének tekintik. A külügyminis­térium nézetei ugyan nem mindenben egyeznek talán a vezető körök, azaz a császár nézeteivel, de kétségbevonhatlan , hogy e nézet egész Fran­cziaországban általános és elhatározó lesz, mi­helyt az észak-német szövetségnek a Majnán tó vagy Hollandia felé kiter­jeszkedése a lehetősé­gek körébe lép. A bajor király eljegyzése jan. 28-kan hi­vatalosan bejelentetett a bajor országgyűlés mindkét házában. A bajor haladási párt köz­lönye, valamint az összes lapok, nagy örömmel üd­­vözlik ez eljegyzést, s fölteszik, hogy valamint a Habsburg-házzali eddigi rokonság nem gátolta Bajorországot, hogy — mint a Hohenlohe-féle programm mutatja — szilárd állást foglaljon el Austria irányában, úgy a császári sógorság sem fogja Németország érdekeit veszélyeztetni. Fi­gyelmet érdemlőbb ennél a „Weser Zeitung“ müncheni levele, mely így szól: „A király egy katholikus herczegnőt vesz nőül: Miksa bajor herczeg leányát. Jó katholikus családba háza­sodik a király, s e család leányai mindnyájan hasonló jó katholikus házasságra léptek: az aus­­triai Császárné, a nápolyi királyné, Trani her­­czegné és Thurn-Taxis herczegné. A király egy­bekelése nem családjának műve, sem a katholi­kus papságé, de az egész katholikus párt örül annak; e párt még nem rég kárhozatot kiáltott a bajor politika uj fordulatára : most hozsannát énekel e házasságnak s biztosan várja, hogy e házasság folytán az uj programainak s vele együtt az uj ministeriumnak csak nagyon rövid élete lesz.“ Mig Poroszország siettetett német egységi törekvése majdnem az összes Európában meg­lepetést és aggodalmat keltett : addig az egyet­len kabinet, mely a protestáns porosz állam nö­vekedését nemcsak nem féltékenységgel, sőt örömmel látja, nem más, mint a római kor­mány. E kormány hivatalos lapja, az „Osserva­­tore Romano“ kinyilatkoztatja, hogy a pápai kormány Poroszország törekvéseiben, sőt Né­metország egységében is Poroszország vezérlete alatt, nem csak nem károsítva, sőt előmozdítva látja érdeked, miután a protestáns porosz király pálczája alatt lévő katholikusok tökéletes val­lásbeli szabadságot élveznek s legkevésbé sem :-­panaszkodhatnak sor­uk felől. E nyilatkozat a köl­­­csön visszafizetésének tekinthető azon nyilatkoza­tér­t, melyet Poroszország a francziáknak Rómából­­ vonulása előtt Florenczben tett,hogy t.i. a pápa­ság függetlensége Poroszországnak legnagyobb érdekében fekszik. Róma tehát adandó alka­­ommal számít Poroszországra. A porosz lapok azonban arra emlékeztetnek, hogy Poroszor­szág a septemberi egyezményt elegendőnek is­merte el a pápai függetlenség biztosítására. A „Franz. Corresp.“ következő jelentést kö­zöl, melynek fontossága, ha valósul, félreismere­tetlen : „Moustier marquishoz pár nap előtt határ érkezett Pétervárról, ki a párisi kabinetet a legkomolyabb aggodalmakkal tölté el Orosz­ország keleti szándékai miatt. Azóta élénk diplo­matist közlekedés foly Paris, London és Bécs közt. A keleti kérdés békés megoldásának, vagy l­apolásának nehézségei csak most mutatkoz­nak egész mivoltukban.“ Hozzátehető még ehhez, hogy Görögország rendkívüli küldöttei Candia, a Cycladák és Thes­­salia egy részének átengedését sürgetik a nagy­hatalmaknál, és hogy az „Indépendance“ kon­stantinápolyi sürgönye szerint a Török- és Gö­rögország­­közti szakadás napról-napra valószí­nűbbé válik. Néhány nap előtt a „Sürgöny“ egy levelezője több erdélyi lakosnak Oláhországban történt bántalma­zásáról szólt. Ez ügyben a félhir. „Wien. Ariendpost“ most következő fölvilágosítást nyújt : „A Dunafejedelemségekben különben sem kitűnő lábon álló közbiztonság utóbbi időben — úgy látszik fenyegető mérvben roszabbodott. Egy nap sem mú­lik el, hogy Bukarestben vagy a vidékeken rablások, ások s más hasonló bűntények ne fordulnának elő, melyeket eddig nem sikerült meggátolni. Bukarestet illetőleg a herczegi kormány e bűnté­nyeket amaz egyének sokaságának hiszi tulajdoníthat­ni, kik kereset nélkül csavarognak a város utczáin. Ez eredményezte ama határozatot, hogy az ily szemé­lyeket elfogják, s a határon át kisérjék. Nem tekintve azonban eme rendszabály helyességét, valósításának módja erélyes felszólalásra adott okot. — A városi epistaták — igy nevezik az utczákon állomásozó rend­őrkatonákat — subjectiv ítéletére bízták ugyanis, hogy a járók­­elők közül azokat kitudják, kikre a „csa­vargó“ elnevezés illik. Ily módon a városban úgy a belföldiek, mint kül­földi alattvalók közül százak és százak lettek befogva és rendőrségi fogságba vive, csupán azért, mert elha­nyagolt külsejük által a rendőrség figyelmét és gyanú­ját elég szerencsétlenek voltak magukra vonni. E sors érte a Bukarestben tartózkodó számos császári alattvalókat is, kiknek egy része a szomszéd Magyarországhoz és Erdélyhez tartozik. Mihelyt a csá­szári főconsulság e dolgok hírét vette, azonnal a leg­hathatósabban közbejárult oly egyének érdekében, kik útlevelek vagy egyéb okmányokkal osztrák alattvalói minőségüket kimutatni tudták és erélyes reclamatiók után kieszközölte azok szabadonbocsáttatását. A töb­biek, kik e minőséget igazolni nem tudták, az osztrák határokra kisértettek, hová tévedésből a herczegség néhány alattvalója is jutott “ sókh­oz még eltemettetésük után utólag hozzá­­szólni, ha ugyan egy hírlapi czikk nem mond­tatna el sok mindenfélét, a­mit a 65-ös bizotm­­­ányban fölemlíteni és úgy tilt a parlamenti nádor, mint a politikai óvatossá­g. , Jókai Mór, ki politikai elucubratióiban mind a­lig a parlamentarismust emlegeti, a külföld­i parlamenti praxisából tudhatja, hogy vannak o­­ly ügyetlen, idétlen és mai a­propos inter­pel­­l­átiók, melyekre a legjobb szándéku kormány­­ sem felelhet a nélkül, hogy a rábízott érdekek­­ sorsát tökéletesen ne compromittálná. Mi meg-­­ valljuk, az ő kérdéseit is a könnyelmű kiván-­­­­siság eme torz­szülöttjei mellé sorozzuk. Mit akart Jókai Mór így elérni e kérdé­sekkel: igenlő vagy tagadó választ? Azt akar­om, hogy Deák Ferencz az első kérdésre így feleljen : Igen, a tizenötös bizottmány elaborá­­tumából kényszerítő.Meg­következik az, hogy a nem-magyar országok képviseletének hasonló operátumot kell készítnie; a 65-ös bizottmány végzései a Lajthán túl lehetetlenné tesznek min­den önálló elhatározást, a szabadakaratnak leg­csekélyebb mozgását; a lajthán­tuliak ezentúl rabjai a 65-ös bizottmány határozatainak. Vagy tán ő ily választ várt: Oh nem, a magyar or­szággyűlés bizottmányának határozata termé­szetesen csak Magyarországot illeti; a lajthán­­túliaknak erre csak annyiban kell reflectálniok, a­mennyiben speciális érdekük parancsolja , ha ők jobbra akarnak térni, míg mi bal felé ka­nyarodtunk, ez teljes jogukban áll; ők ép úgy csinálhatnak új megoldást, a­nélkül, hogy a mi operátumunkra reflectálnának, mikép mi hoztuk létre e művet, a­nélkül, hogy a februári pátenst tartottuk volna szemünk előtt. A­mi a második kérdést illeti, ez inkább az „Üstökösébe való, a­hol a politikus csizma­dia neje kérdezheti férje urától, hogy vájjon a Lajthán túl lesz-e majd a magyar megoldásnak többsége vagy nem? Ha mester­ uramnak van józan esze s róla ez feltehető, akkor oldalbordá­jának a példabeszéd szavaival felel, melyek sze­rint: az asszonynak hosszú a haja, de rövid az esze. A harmadik kérdésre válaszol az elabora­­tum maga, mely minden további működésnek föltételekép állítja oda a magyar alkotmány tel­jes visszaállítását. Hogy mire való oly kérdés, melyre megtalálja a választ, a­ki a hónapok óta közkézen forgó bizottmányi javaslatot csak egy­szer is elolvasta, azt mi prózai eszünkkel egy­általán nem bírjuk fölfogni. Hogy Jókai úr interpellációit a maguk va­lóságában jellemezzük: ide iktatunk még néhány kérdést, melyek az eddigieknek nemcsak követ­kezményük , hanem egyszersmind kiegészítő ré­szük. Csodálkozunk, hogy Jókai úr ezeket nem intézte Deák Ferenczhez vagy Eötvös báróhoz. Ha eddig nem tette, teheti még ezentúl. 1. Következik-e a közös­ ügyi elaborátum­ból, hogy azt a Lajthán túl és úgy egy kisebb és nagyobb bizottmányban kell tradtálni, mint nálunk. 2. Hogy minden hosszabb vita nélkül en bloc kell-e azt elfogadniok, vagy tanácskozhat­nak-e fölötte hónapokon át. 3. Hogy nekik is, mint nekünk, ministérium hozzájárulása nélkül kell e dolgon átesniök, s ha interpellációhoz van kedvük, akkor legfölebb Kurandához vagy dr. Schindlerhez intézzék azt. 4. Hány tagból fog állni Lajthán túl a többség , hányból a kisebbség? 5. Ki lesz a többségnek, ki a kisebbségnek vezére ? 6. Ildomosan fog-e elbánni a majoritás a minoritással, vagy minden hosszabb tárgyalás nélkül, néhány rövid szónoklat után szavazatra juttatja-e majd a dolgot? 7. Ha Lajthán túl a miénktől elütő határo­zatokat fognak hozni, föloszlatják-e majd az ot­tani képviseletet? 8. Le fogják e­­ly esetben tenni a magyar ministériumot, és a magyar országgyűlést föl fogják-e oszlatni ? 9. Oetrogálni fogják-e az örökös tartomá­nyoknak a magyar elaborátumot, és végül 10. Mit fog mindehhez a lajthán­ túli köz­vélemény mondani? Ily kérdések végtelen sorára kérhetne Jó­kai úr ép oly joggal választ, mint a tegnapi há­romra. E kérdésekre csak oly nagy férfiú lehet elkészülve, kinek vagy ördöge van,hogy—mint Deák mondá —a jövőt megjósolhassa; vagy a­z in­terpelláló úr eleven phantasiájával bír; és előre gratulálunk a ministeriumnak hasonló interpel­­látiókhoz! Pest, január 31. -x. A közös­ügyi bizottmány működését nem csak Magyarország kíséri feszült figyelem­mel : a lajthán­ túli politikusok is tudják és érzik, hogy itt a birodalom életébe vágó, tehát saját érdeküket is illető kérdésekről vagyon szó. Csak a bécsi lapokba kell egy pillantást vetni, s a cen­­tralistikus lapoknak Magyarország ellen intézett fokozott megtámadásaiból rögtön észrevehető, hogy a centralisatió hősei igen jól érzik, hogy az ár már állukat éri. Még néhány rövid perez, és az összetorlódó hullámok fejeik fölött csap­hatnak össze. Az ily sorsteljes perezben, midőn újra Ma­gyarország kezébe van letéve az egész biroda­lom sorsa, s midőn a magyar országgyűlés — akár akarja, akár nem — mintegy a történet nemesise által praedestinálva az egész birodalom jövőjének alapját veti meg, — Jókai Mór úr, a 65-ös bizottmány egyik tagja, jónak látja, Eöt­vös báróhoz a következő in­terpellációt intézni : Vájjon a közös­ügyi elaborátumból következik-e az, hogy a nem-magyar országok képviseletének a magyar országgyűlés elaborátumához hasonló programmal kell formuláznia ? Vájjon a magyar országgyűlés nézetei a lajthán­ túli képviseletben bírnak-e majd többséggel, vagy legalábbis nagy párttal? S végül, ha a Lajthán túl a miénkhez hasonló nézet nem jut majd érvényre, a magyar alkotmány visszaállításának gátja lesz-e majd ez, vagy nem? Deák Ferencz e kérdésekre szokott bölcs tapintattal válaszolt. Deák felelete után Jókainak kérdései a bizottmányban el voltak intézve, még­pedig tökéletesen érdemük szerint. Teljesen fö­lösleges volna tehát e halvaszületett interpellá-A hatvanötös bizottság­ január 30-án tartott ülése. (Folytatás.) Deák Ferencz: Úgy látom, 1. bizottság, hogy az ál­alános tárgyalás nem igen indul meg. (Derültség.) Ennek természetes oka az, hogy mindazt, mit az átalá­­n­s tárgyalásnál a javaslat mellett, vagy ellene mond­hatni, az egyes pontoknál legczélszerűbben mondatha­­tik el. Ha tehát nem akar a 1. bizottság tagjai közül senki az átalános tárgyaláshoz tovább szólani, tán be­­fejezhetnék azt, és átmehetnénk a részletes tárgyalásra. (Helyeslés.) Azok is a­mik itt előadattak, bármilyen fontosak legyenek, a részletes tárgyalásnál mindenütt előfordulhatnak, s csak ott lesznek tisztán kifejthetők. Elnök : Ha a 1.­bizottság úgy kívánja, szaka­szonkint fogjuk felolvastatni a javaslatot. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa az albizottság véle­ményének első szakaszát.) N­y­á­r­y Pál: A második szakasz az elsőből van levonva, s azért czélszerű volna, ha mindkettőt együtt tárgyalnék. (Helyeslés.) Csengery Antal: (olvassa a 2. szakaszt.) Ny­áry Pál: T. bizottság!Én magam is ig­y czél­­szerűnek látom azt, hogy azokat, melyeket elmondani akarunk, minden pontnál mondjuk el. Ezen második pont alapja az egész munkálatnak. Ha ezen alap nem áll, akkor az egész munkálat elenyészik. A feladat te­hát az, fontoljuk meg, valósággal az következik , a pragmatica sanctióból, vagyis talán helyesebben­ az 1723 : I­­II. törvényből, a­mi abból itt következtetve­­ van. Igen sokat írtak és beszéltek már a pragmatica sanctióról; de én tudom, hogy nemcsak hirlapilag, ha­nem már Magyarország képviselő testülete által is ki­jelentetett, kijelentetett pedig 1861-ik évben, misze­rint a pragmatica sanctióból, vagy az 1723: I. II- t.czikkből egyéb nem következik, vagyis inkább ab­ban egyéb nem foglaltatik, mint az, hogy a már kihaló félben volt Habsburg férfi ág legutolsó sarjadéka ezen­­.ez­­által Magyarország rendeinek megegyezésével biz­tosíttatott a női-ágoni örökösödés felől.Hogy ez így van, s ebben több semmi sincs, azáltal is be van bizonyítva, miszerint ez világosan hivatkozott az 1715. évi III. t.czikkre.„Ezen czikk pedig azt mondja, hogy Magyar­­országot Ő Felsége kettőről biztosítja, t. i. arról, hogy Magyarország mindig saját törvényei által kormányoz­tatok; másodszor pedig biztosítja arról, h­gy soha más tartományoknak már akkor is igen sokszor emlegetett kormányzata alá Magyarországot semmaikép nem von­hatni Azt gondolom továbbá, a­ bizottság, hogy legvilá­gosabban kifejezi azt, hogy az 1723. I. II. t. czikkben a Habsburg ház részére a női ág örökösödésénél semmi egyéb biztosítva tsem­ volt, az 1791. X. törvényczikk, mely azt mondja, hogy Ő Felsége kegyelmesen elis­merni méltóztatott, hogy ámbár az 1723. 1. és 2 ik­­-czikk szerint a női örökösök közül Magyarország ki­rálya ugyanaz, a ki Németországon kívül és Ném­etor­­rszágban lévő egyéb országok és tartományok feje­delme ; mindazáltal kijelenti, hogy Magyarország sza­bad , Magyarország független , és hogy semmiféle országnak és népnek alávetve nincs. Azt gondolom, hogy eze­k törvényezik a legvilágosabban fejezi ki épen ezen ellentétel által, hogy, ámbár az 1723: 11. törvényczikk megállapította a női örökösödést, eb­ből nem akarja következtetni azt, hogy legkisebb más kapocs legyen Magyarország és a többi orszá­gok és tartományok között, mint csupán a fejede­lem ugyanazonossága. De, t. bizottság, megvallom, mi­után, mint minden más alkotmány, úgy a mi alkotmá­nyunk is az 1791 : 12 ik­­. ez.­által biztosítva van ar­ról, hogy semmi tör­v­ény nem hozathatik, törvény meg nem változtathatik, és törvény nem is magyaráztatha­­tik, csak a törvényhozás által, azt gondolom, hogy tisz­tába jöjjünk ezen sokszor említett 1723 : 1. és II. t. czikknek valóságos értelméről, azt kell figyelembe ven­nü­nk, hogy mikép magyarázta ezt az azóta nagyon sok­szor ismételt törvényhozás. Azt lehet mondani, az aus­­triai dynastia birtokai talán a históriának egyik szaká­ban sem voltak annyiszor megtámadva, mint voltak 1723. év óta. Mindjárt az, a kiért hozatott ezen törvény­czikk, élethalálra harczolt a követelők ellen. Későbben jöttek közönségesen ismert ama nagy, lehet mondani, mindig európai érdekli háborúk. Legközelebb pedig csaknem megsemmisitettek az austriai’dynastiának léterét a franczia forradalom, s az ebből következett háború. Mindannyiszor Magyarország hivatkozott ezen törvény­re, s mindenkor ennek értelmében teljesítette köteles­ségét. Ha sorba megyünk azon törvényeken, melyek az­óta alkottattak, mindenikben azt a magyarázatot talál­juk, azon kifejezést találjuk, melyeket különben ismé­telni nem akarok, miután az­okat­­. barátom Ghyczy Kálmán szóról szóra elmondotta. Ott mindenütt megóv­ta Magyarország azt, hogy az ő önállása, függetlensége legkevesebb csorbulást se szenvedjen. De akkor, a­mi­dőn ezt megóvta, kötelességét mindig teljesítette a dynastia iránt, teljesítette fejedelme iránt; valamennyi törvény mind a fejedelem jogai, a fejedelem méltó ága és az országunk védelméről szól. Nagyon sok törvény­,van, kivált a franczia bábom alkalmával igen gyakran tartott országgyűlések czikkei között, a­midőn annyira vigyázott, annyira óvakodott az ország, miszerint nem mondhatván azt, hogy egye­nesen Magyarország van megtámadva, azon kifejezés­sel élt, hogy azon veszély, mely ő Felségének egyéb országait és tartományait fenyegeti, ugyanaz Magyar­­országot is érheti, — ezen tekintetből gondolom, hogy azon practicus magyarázat és azon tények, melyek a törvényben vannak, tisztán és félreismerhetlenü­l meg­határozzák, mi foglaltatik az 1723. I. és II. t.cz.-ben; foglaltatik t. i. az, hogy a női ág örökösödése biztosít­tatott, hogy ugyanaz a női örökösök közül is a kitett sorozatban és mindaddig, míg azok ki nem halnak, ugyanaz Magyarország királya, a­ki az ugyanazon tartományok és országok fejedelme. Ennélfogva azt gondolnám, hogy ezen 1. és 2. pontban foglalt magya­rázat nem helyes.

Next