Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)
1867-02-01 / 27. szám
Nem helyes pedig azért, mert tovább terjed, mint az magában a törvényben van; másodszor nem igazolható az utána hozott törvények egyikével sem s ennélfogva azt tartom, ha ez nem áll, akkor a reá épített dolgoknak sem lehet államok és a következtetéseknek maguktól meg kell szünniök. Bónis Sámuel: Véleményem szerint a sanctio pragmatica folytán az országot védelmi kötelezettség nem kötelezi, mert ha a közös védelmi kötelezettség állna, akkor bizonyosan a hadseregbeli contingentia meg lett volna állapítva. Emlékeztetem a bizottság minden tagját, hogy minden újonczmegajánlásnál a competentia eszméje ellen Magyarország mindig felszólalt, és miért tette ezt? Azért, mert a védelmi kötelezettséget nem ismerte el. Ha a védelmi kötelezettség a törvényben lenne , mindazon államadósságok, melyek,, oly háborúkból keletkeztek, melyek ezen ország akarata ellen folytattattak, ezen országot törvényesen illetnék. Véleményem szerint tehát a védelmi kötelezettséget a sanctió pragmaticából kimagyarázni nem lehet. Deák Ferencz: T. bizottság ! Röviden szólok a dologhoz. A 2 ik szakasz azt mondja, hogy „azon kapcsolat, mely egyrészről a magyar korona országai, másrészről Ő Felségének többi országai és tartományai között fennáll, a pragmatica sanctión alapszik.“ — Ezt nem támogatom, hiszen az országgyűlés ugyanezt maga is kimondotta. Általában megjegyzem, hogy sok dologra valószínűleg azért nem fogok felelni a további vitatkozásokban is egyebet, mint azt, hogy az országgyűlésnek ezen vagy ama határozata azt kimondotta , mert mi itt az országgyűlés kiküldése alapján ülünk együtt és működünk; minekünk tehát az országgyűlésnek határozatai — amely pontra kiterjednek — zsinórmértékül szolgálnak. De azt hiszem, ez a pont nincs is megtámadva ; nincs is tehát ok, miért védeni. A második szakaszban azt mondja az albizottság: „Megállapítván ez ünnepélyes alapszerződés a Habsburg-ház nőágának trónöröklési jogát, kimondotta egyszersmind, hogy azon országok és tartományok, melyek a megállapított öröklési rend szerint egy közös uralkodó alatt állanak, feloszthatlanul és elválhatlanul együtt birtoklandók.“ A ki a pragmatica sacctiót, vagy ha úgy tetszik, az 1723 ki I. és II. t. czikket elolvasta, az arról nem kételkedhetik, hogy ez szóról szóra benne van. Ez tehát szintén áll. A megtámadás e következtetés ellen van intézve : „E határozottan kimondott elv folytán a közös biztonság és annak együttes erővel leendő védelme és fenntartása oly közös és viszonyos kötelezettség, mely egyenesen a pragmatica sanctióból származik.“ Nem azt mondja az albizottság, hogy e kötelezettség betűről betűre bele van írva a törvénybe, hanem ez annak természetes consectariuma. Bizonyosan nem csupán személyes hajlamból kötötték az ország rendet akkor a pragmatica saectiót, hanem sok fontos okuk volt arra. E fontos okok egyike az volt, hogy Magyarország megvédésére oly eszközöket, oly segítséget is kellett keresniök, mely maguktól ki nem telt, hiszen benne van a törvény indokolásában : „etiam contra vim externam“. És midőn megkötötték ezen szövetséget, midőn a pragmatica sanctió által a trónöröklést a nőiágra is átruházták, nem fogja hinni senki, hogy őseink úgy alkudtak, vagy azon gondolatot forralták volna magukban : „Megválasztjuk, hogy ő minket megvédjen ; mi azonban őt nem fogjuk megvédeni.“ Azt mondják : „Igen, azon kötelezettséget elvállalta az ország, hogy a fejedelem jogait védje meg, hiszen nincs egyébről szó az indivisibilitás és inseparabilitásra nézve.“ De erre azt lehet válaszolni , ebben a két eszmében, hogy Magyarország tartozik megóvni vagy megvédeni a magyar királyt, ki egyszersmind a többi birtokok fejedelme, azon országok birtoklását azonban nem tartozik megvédeni, — ebben, azt hiszem, nincsen practicus értelem. Midőn a magyar királynak, ki egyszersmind azon országok fejedelme, azon országainak birtoklását megvédjük, megvédettük azon országokat is. Azt mondják továbbá, hogy ha ebből a közösséget következtetnők, kompromittálnák a múltat és jövőt. Ezt absolute nem látom át. Miképen áll az a védelmi kötelezettség, melyet mi a pragmatica sanctióból következtetünk ? Az ország kimondotta : „Megválasztjuk a nő ágat magyar uralkodói dynastiának ; átruházzuk rá a trónöröklést; kimondotta, hogy mind Magyarország és kapcsolt részei, vagy a magyar korona országai — mint most nevezni szokták, — mind Ő Felségének többi országai együtt elválhatlanul és feloszthatatlanul birtoklandók.“ Ha ezt az elvet kimondotta az ország, hiszi e valaki, hogy ezáltal nem vállalta el magára azon kötelezettséget, hogy ezt az együttes birtoklást megvédje ? Valamint ráruházta a fejedelemre, mint azon többi országok fejedelmére, azon kötelezettséget, hogy Magyarországnak és korona-országainak együttes birtoklását ő a többi országok erejével is megvédje. Ez az együttes és egyszersmind kölcsönös védelem. Hivatkoznak a gyakorlatra, de épen ez áll ezen magyarázat mellett. 1715-ben hozatott be a rendes katonaság; 8 esztendőre utána mondatott ki a pragmatica sanctió. Minden megtámadások ellen együtt védték ezek a birtokok, a fejedelemnek ezen országai egymást ; az örökös tartományok — mint nevezzük — védték Magyarországot a török háborúkban; Magyarország védte a többi országokat, azaz Ő Felségemk azon országait és birtokait a porosz és franczia háborúban, melyek azóta közbejöttek. Méltóztassanak felvenni, hogy midőn a porosz háború megindíttatott, egyenesen kimondotta a bajor választófejedelem és a porosz király, hogy nem Magyarország ellen indítanak támadó háborút, hogy nem a magyar király ellen, hanem egyenesen a többi tartományok ellen harczolnak; és Magyarország mégis megvédte a trónt, megvédte azon országokat , megvédte nem csupán nagylelkűségből és áldozatokat hozott nagylelkűségből, hanem azon kölcsönösségnél fogva, melynél fogva Magyarország azokat, viszont azok minket, a török háborúkban megvédeni tartoztak. Midőn a franczia hadsereg Győr alatt állott, proclamatiok szórattak szét, hogy Francziaország nem akar Magyarország ellen háborút viselni, és ezen proclamatiók nyomtalanul mentek el , Magyarország teljesítette, mit kötelességének hitt, és ebből áll ez a kölcsönös kötelezettség. Azt mondják, hogy ezen kötelezettségnek kölcsönössége nincs kimondva a pragmatica sanctióban. Természetes, hogy nincs kimondva; a kölcsönösség csak következik belőle. Azt kérdezi valaki, hogy jött tehát most a közösség bele? A dolog igen egyszerű. Midőn a pragmatica sanctió megköttetett, akkor Magyarország azt mondotta, hogy az együttes, feloszthatlan és elválaszthatlan birtoklás mondatik ki a pragm. sanctióban; tehát azzal azon kötelezettséget, hogy ezen birtoklás együttes elválaszthatlansága lehető legyen, magára vállalta. Ugyanaz által, hogy a fejedelem ezen pragmatica sanctiót elfogadta, ugyanazon feltételt Magyarország irányában magára vállalta. Magyarország magára vállalhatta, mert mindezen dologról ő maga Szt. István koronája körében a fejedelemmel együtt intézkedett ; a fejedelem magára vállalhatta, mert absolut ura lévén azon tartományoknak, ő disponált azon tartományok seregével és pénzével, midőn a magyar birtokot meg kellett védeni. Most azt mondja a fejedelem : „Én alkotmányt adtam az örökös tartományoknak, már most nem disponálok azoknak katonáiról és pénzéről szabadon és feltétlenül, mert most azoknak is van hozzá szavuk, mint nektek van a magatok katonája és pénze felett ; arról kell tehát gondoskodni, hogy ezen kölcsönös védelmet, mely a mi érdekünkben épen úgy fekszik, mint az övékben, teljesítse mindenik rész : a magyar teljesítse azt a maga törvényhozásának útján, azok szintén a maguk törvényhozásuk útján.“ Hogy ebből viszonyok származnak, melyek elintézendők, az kétséget nem szenved. Azért indítványozta a bizottság ezen véleményét. Ha valaki jobbat talál, első leszek, ki hozzáállok; csak azt nem tartom elfogadható eszmének, hogy mivel a kölcsönösség nincs kimondva a pragmatica sanctióban, az nem is természetes következése a jelen viszonyoknak. Nem azért kell Magyarországnak alkotmányát megváltoztatnia, mert az örökös tartományok úgy kívánják, hanem azért, mert miután azok alkotmányt kaptak, a régi mód szerint, azon mód szerint, mely mellett az örökös tartományok fejedelme ott absolut uralkodó, itt meg alkotmányos volt, azon czélt, mely a pragm. sanctióban is ki van tűzve, elérni nem lehet, kell tehát e czélra oly módról gondoskodni, melylyel ezen czél elérhető legyen. Megvallom, akárhogy hányom-vetem és fontolom ezen két szakaszt, oly természetes következése az a pragm. sanctiónak, hogy én azt bátran bizton fel merem venni az egész munkálat alapjául. (Folytatása következik.) A hatvanötös bizottmány január 30-kán tartott ülése. Gorove István módosítványa,melylyel az albizottsági javasat 8-dik szakaszát bevittetni kívánta, volt a mai bizottsági ülés első tárgya. Először is Hollán Ernő emelt szót, a módosítványt pártolva , csak azon kifejezését : „a birodalom két fele“, kívánta ekkér egyszerűsíttetni : „két fel“, mit maga a módosítványt tevő is helyesel és elfogad. Milutinovics Svetozár indítványa, a kereskedelmi szerződéseken túl általában egyéb, a diplomatikai okmányok közlésére nézve is a törvényhozó testülettel, mint nem e szakaszba tartozó selejtezik. A közös külügyminiszer intézményét először is Simonyi Lajos b. és Ghyczy Kálmán támadják meg, ez utóbbi mind a „birodalom“, mind a „két fél" kitételt mellőztetni óhajtva. Deák Ferencz a „birodalmi“ szót amaz értelembe akarja vétetni, melyben a 48 ki törvények és a 61-ki első és második feliratok is használják, s nem lát benne semmi veszélyt, ha a szakaszban benmarad. Csengery Antal a javaslat 30 dik szakaszából idézett szavakkal igyekszik megnyugtatni azokat, kik a „birodalom“ szóval Magyarország államiságát hiszik kétségbe hozatónak. Tisza Kálmán óvatosságból szintén a „birodalom“ szó ellen nyilatkozik , s áttérve aztán a kereskedelmi ügyekre, a 8 dik szakaszt ellenmondásban látja az albizottsági javaslat alábbi fll., 62. és 63 dik szakaszaival, melyek a kereskedelem ügyeiről részletesebben szólnak, minélfogva e szakaszt elvetendőnek hiszi. Zsedényi Ede megjegyzi, hogy ez alábbi szakaszok csak a Magyarország és az örökös tartományokkal nem pedig idegen hatalmakkal kötendő kereskedelmi szerződésekre vonatkoznak. Tisza Kálmán erre azt feleli, hogy ezen szerződésekben kellene meghatároztatni a külfölddel folytatandó kereskedés módozatainak is. Nyáry Pál a „közös ministérium“ kitételt annál inkább ki akarja hagyatni, minthogy ez intézmény csak alább fog megállapittatni. Deák Ferencz és Kegevich Béla gr. végmegjegyzései után a 8 dik szakasz elfogadtatik. A 9 — 16 dik szakaszok, mint a hadügyre vonatkzók, először egyfolytában olvastattak fel, azután egyenként, s a 9. és 10 dik szakasz minden vita nélkül elfogadtatott. A 11 dik szakasz felolvastatván, erre nézve Holán Ernő módosítást indítványoz, mely szerint e szakasz így szólna : ..Ő Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, mi az egész hadseregnek, és igy a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének is, egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, Ő Felsége által intézendőnek ismertetik el.“ — E módosítványt a kisebbség tagjai is jobbnak tartják az eredeti szövegnél. Tisza Kálmán ugyan észrevételt tesz általában a hadügy közössége, valamint különösen ama kifejezés ellen is, hogy a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része, s az utóbbi kifejezés ellen Ivánka Imre is felszólal ; a szakasz azonban a módosítvány szerint minden további vita nélkül elfogadtatik. A 12 ik szakasz fogalmazása ellen Somossy Ignácz tesz kifogást; a szerkezetet Deák Ferencz védi, s a szakasz változatlanul elfogadtatik. A 13 dik szakasz Bónis Sámuelnek nyújt alkalmat felszólalása. Hollán Ernőnek csak a szakaszban foglalt „szabályozás“ kifejezés ellen van kifogása, melynek elvébe a „megállapítás“ szót kívánja tétetni. A védelmi rendszer egyenlő elvek alapján való szerkesztésének szükségét emelve ki, a szakaszt még következőképen akarja megtoldatni: „Miután azonban az ily megállapítás ép úgy, mint a későbbi átalakítás is, csak egyenlő elvek szerint eszközölhető és célszerű, ennélfogva minden ily esetben, a két ministérium előleges megállapodása után, egyenlő elvekből kiinduló javaslat fog terjesztetni mindkét törvényhozás elé. A törvényhozások nézeteiben netalán felmerülendő különbségek kiegyenlítése végett a két törvényhozás egymással küldöttségek által érintkezik." E módosítvány ellen ’/„ órai szünet múlva Ghyczy Kálmán szólal fel, a módosítványban a két hadsereg örök közösségét látván kimondva, s nem látván kifejezve azt, hogy a véghatározás joga a magyar országgyűlésnek marad fenntartva. Más tag nem szól, s a szakasz a módosítványnyal együtt elfogadtatik. A 14. és 15 dik szakasz vita nélkül elfogadtatik. A 16-dikra nézve, mely a német szövetség irányában való viszonyra vonatkozik, Deák Ferencz megjegyzi, hogy az, bár a német szövetség most meg van szüntetve, de újra megalakulhat, a szerkezetben mégis bennmaradhatna. A bizottság azonban Bónis Sámuel felszólalására azt, mint valami tettleg nem létezőre vonatkozót, kihagyatja. A 17-dik szakasz, melyben a pénzügy tárgyalása kezdődik, Lónyay Gábor és Ghyczy Kálmán ellenészrevételei után meghagyatik. A 18 dik szakaszban ismét Lónyay Gábornak van észrevétele, s ez helyeseltetvén, a szakasz akkér módosíttatik, hogy : „minden egyéb adó“ helyébe csak „minden adó“ létetik, s az adónak a magyar ministerium általi behajtásához hozzácsatoltatik annak ugyancsak a magyar ministerium általi „kivetése is.“ Az indirect adóra vonatkozó 19-dik szakasz tárgyalása Lónyay Menyhért indítványára akkorra halasztatik, midőn a rokon vámügyet illető szakaszok fognak tárgyaltatni. A 20—24-dik szakaszok, melyek ellen Ghyczy Kálmán és Bónis Sámuel nyilatkoznak, változatlanul elfogadtatnak. Következnek más, a közös viszonyok kezelése módjára vonatkozó szakaszok, s ezek a 25 diktől az 53 dikig felolvastatván, szőnyegre kerül a delegátiók kérdése. Első, ki a delegátiók intézménye, mint Magyarországnak az örökös tartományokkal való összeolvadása és közössége, a delegátiók ellen felszólal, Keglevich Béla gróf. Ezután Szontagh Pál nyilatkozik, szintén a delegátió eszméje ellen, mint a mely Magyarország államiságát megsemmisíti, s állítását Somssich Pálnak „Das legitime Recht Ungarns“ czimű röpiratából vett idézettel erősiti. Tisza Kálmán, ki az örökös tartományokkal való viszonyokat egyetértőleg, de nem közösen kívánja kezeltetni, a delegátiókban és a közös ministériumban Magyarország függetlenségének sírját látja. Ajánlja a kisebbségi javaslatban foglalt eljárási módot, annyival inkább, mert a delegátiók intézményét még az alkotmányosság szempontjából sem tartja szabatosnak. Somssich Pál a röpiratából idézett szavakra megjegyzi, hogy mivel az albizottsági munkálat a delegátiókat nem bízza meg törvéyhozási hatalommal, am a szavak nem czáfulhatják meg a delegátiók intézményét. Somssich szavaira Szontagh Pál röviden válaszol, indokolva, miért idéz,e s tartja helyeseknek a nevezett röpiratból vett szavakat. Simonyi Lajos b. hasonló értelemben nyilatkozik mint Szontagh ér Tisza, kifejezve többek közt azon nézetét, hogy a delegációk valóságos parlamentet, azaz törvényhozó testületet alkotnak. Somossy Ignácz is fel akar még szólalni a kisebbség részéről, de eláll. Nem lévén többen szólásra följegyezve, elnök szavazásra akarja bocsátani a kérdést, elfogadja-e a bizottság elvben a delegatiókra vonatkozó szakaszokat, vagy nem? — midőn Deák Ferencz emelkedik fel, s a delegatiókra bízandó közös kül- és hadügyi költségek alapján, s mivel a delegátiók Magyarország törvényes jogaiból semmit sem vonnak el, a delegátiók intézményének ártalmatlanságát és czélszerűségét magyarázza. Nagyhatású beszéde után a delegátiókra és közös ministériumra vonatkozó 25—53 db szakaszok elvben elfogadtatnak. Az ülés d. u. 2 órakor végződik. A legközelebbi ülésben, mely jan 31-ken d. u. 5 órakor kezdődik, az elvben elfogadott szakaszok részletes tárgyalása következik, nemzeti pártból. A pilseni kereskedelmi kamra is a cseh pártból választotta követét. Bécsben közelebb Friedmann C. B. ismert hírlapíró lépett fel jelöltül. Beszédében, mely — mint általában Fr. nyilatkozatai — nincs érdekesség nélkül, felhozta, hogy 20 év óta ír hírlapokba. Azonban érdekesb és nyomatékosb az az igazság, melyet alább az osztrák lapirodalmat illetőleg mond. „E lapirodalomnak — mondja — nincs meg az a nyomatékossága és jó hite, mely a politikai sajtót minden alkotmányos országban megilleti, s melylyel bir is ott. Ingatagságot, rendszeretlenséget és egyebet vetettek szemére, és nem volna könnyű e szemrehányásoknak erejét elvenni.“ — Legfőbb szempontnak látszik szóló előtt lenni a Németországgal való összeköttetés helyreállítása, — e magasztos ábrándja a lajthán tuli német elemnek, melyre azonban nem sok kilátást merithetnénk azon tapasztalásból, hogy ez elem épen most is bizonyítja, mikép nem tud a körülményekkel megalkudni. Innsbruckban autonomistahírek szerint még ingadoznak.A tiroli országgyűlésen gyaníthatólag a nagy földbirtokosok válaszottai adják az eldöntés . Az autonomisták azt hiszik, hogy ezek egyességre fognak lépni a szabadelvűekkel, s kiviszik, hogy ezek nem fogják meggátolni, hogy a rendk. kir. tanácsban Tirol képviselve legyen. Gleisdorf stájer községben az a nevezetes dolog történt, hogy 70 választó közül összesen 3 élt választási jogával. A lajthán túli általános politikai izgalmak közepette méltó e tény a feljegyzésre. Lembergben január 27 én Smolka fellépte képéré a főérdeket. A tetszés zajjal fogadott szónok kinyilatkoztatá, hogy nem adhat még most határozott, részletes programmot, csak annyit mondhat, hogy a fősúly a Magyarországgal való kiegyezésre helyezendő. Reméli, hogy ő, ki e tekintetben már öt éve fölemelte szavát, segédkezet nyújthat reá. A rendkívüli birodalmi tanácsból kimaradni már csak azért sem tanácsos, mert mások de nobis sine nobis találnának intézkedni. — A nemzeti szempontot soha sem kell szem elöl téveszteni. Lapszemle. A „Debatte“ közelebbi vezérczikkében a magyar ügyekre fordítja figyelmét. Mi forogna kérdésben ? — kérdi; — mit kivon a lajthan inneni közvélemény a birodalom és a szabadság érdekében Magyarországtól ? — Azt, hogy saját honában oly alapokon constituálja magát, melyek biztosságot nyújtanak az egész birodalom szabadságára nézve, végre, hogy Magyarország beleegyezzék a közös ügyek valódi alkotmányos közös tárgyalásába. Megfelel e már a közös ügyi bizottmány munkálata a várakozásnak ? A szabadság kérdésére nézve nem lehet a felelettel várni. Magyarország kategorikus imperatívot állít fel; nem csak magára nézve kér ministériumot a Parlamentarismus szellemében, hanem a közös ügyek tárgyalásába oly feltétellel egyez bele, ha a lajthán inneni tartományok is valódi alkotmányosság birtokába jutnak, s ott is felelős ministérium áll velük szemközt. Magára a közös ügyek minősége és mennyiségére nézve sem lehet komoly vitáktól félni. Mindez oly határozottan megfelel a közvélemény kívánatainak, hogy egyéb kifogás nem lehet ellene, mint hogy lehetlenné teszi szép beszédek tartását. A „közvélemény“ szó felett sok feleselés volt már, de mi azt hiszszük, hogy a D. czikkében ezúttal valóban az szólalt meg, s országgyűlésünk roppant horderejű munkálkodásával amott csupán azon megrögzött centralisták nem lesznek megelégedve, kiknek a D. ezúttal fejét szokás szerint mossa. A prágai „Politik“ is beleszól a magyar alkotmányos , sőt úgyszólván, alkotmányozó működésekbe. Óhajtja mindenekelőtt, hogy a kinevezendő magyar ministérium hatásköre addig terjedjen, hol a háromegy királyság egyedisége kezdődik. Második föltételnek a siker tekintetéből azt tekinti, hogy a magyar ügyek rendezése semmi tekintetben ne prejudiáljon a magyar koronán kívül eső országok rendezése ügyének. A magyarok maguk többször kimondták, hogy a nem magyar dolgokba nem fognak beavatkozni. De akkor a 67 es bizottmány nem emelhet szót lajtbaninneni ministerium mellett. A dolgok szerinte ma így állnak : Ha a magyar ministerium megadatik, akkor birodalmi ministerek intézik a birodalmi ügyeket, a magyar ministeriummal pedig szemközt csak „csoport“-ministeriumok vagy udvari kancelláriák állhatnának , melyek az illető tartományoknak volnának felelősek. Ha ezt figyelembe veszik a magyarok, akkor ministériumuk jótékonyság azokra és a birodalomra nézve; ha nem, akkor bárhova eljuthat Austria, csak nyugalomhoz és az államjogi viszályok lecsillapításához nem. Lajtkántali dolgok. A prágai választások a cseh nemzeti párt részére ütöttek ki. 8 cseh és csak két német választatott követte. A vidéki városokban eddigelé 30 jelölt győzött a Egyletek, társulatok, intézetek Magyar tud. akadémia. Pest, január 31. *** A magyar tudományos akadémia ma tarta meg ez évi (XXVII-dik) Ünnepélyes közülését. Az elnök, K. Eötvös József megnyitó beszédében ama roppant hatást tünteté fel, melyet napjainkban a tudomány az életre gyakorol. A tudomány demokratizálása, minél szélesebb körökben való elterjesztése a jelszó mindenfelé, — ez áll elsősorban a haladás törekvései között. Ezen általános fejtegetések után az elnök áttér az akadémia tüzetes feladásának előtüntetésére, melyet — úgymond — nem lehet egyedül nemzetinek tekinteni. Az akadémia, mint tudományos intézetnek feladása az, hogy részt vegyen az általános tudományos mozgalmakban; de e feladása teljesítése mellett természetesen elsősorban saját körét, a tudománynak magyar nyelven való terjesztését kell szem előtt tartania. — Ez képezi l. Eötvös mai beszédének alapgondolatát, melyet a hallgatóság tetszéssel fogadott. Utána a titkár, Arany János olvasta feljelentését, melynek főbb pontjait, a pályázatok jelentéseivel együtt alább csoportosítjuk. Majd Pauler Tivadar, egyetemünk kitűnő hírű tanára s az akadémia rendes tagja lépett a szónoki emelvényre, s egy órán át tartó emlékbezédt mondott id. Bartal György igazgatósági s tiszteleti tag felett Ez emlékbeszéd az Üdvözült életének tömör vonásokban való előtüntetése, működésének jellemzése s érdemeinek ékesszóló méltatása volt. Pauler a commentárok nagyhaű íróját, a hírneves tudóst, a kiváló államférfiút magán- s nyilvános élete minden fontos magaslatán megvilágitá, s az illető eseménydús korszakok rövid jellemzését fűzvén be előadásába, egészben igen nevezetes képet nyújtott. Különös költői emelkedettség volt beszédében, midőn a történetre hivatkozott, mely majd igazságot szolgáltat azon nagynevű hazafiaknak, kik nem a fórumokon, nem a gyűlések termeiben, hanem a fejedelem tanácsában adnak kifejezést a nemzet jogai s kivánalmainak. A beszéd a szónok kitűnő emlékező tehetségének is bizonysága volt, miután az egészet emlékezetből mondta el, be sem pillantva az előtte lévő iratcsomóba. Több helyütt zajosan megéljenezték. A beszédet a többi között Barta György helyi, tanácsi alelnök s képviselő úr, az üdvözölt fia is hallgató, kihez az elköltözött utolsó szavait intézé, melyek a hazát s munkáit illették. A beszéd végeztével az ülés tulajdonképeni értekező részére, Szabó József ur előadására került a sor, ki az ungmegyei meteorkőhullásról szólt, mely meteoroknak a nemz. múzeumban lévő példányai az akadémiában közszemlére is kiállítva voltak. Ezek voltak az ülés tárgyai, melyek körül az évi jelentések sorakoztak, miknek főpontjai a következők: I. A titkári jelentés mint nagyon czélszerű és sok sikert ígérő intézkedést mutatja be ama határozatot, mely szerint az egyes osztályok jövőre elkülönítve is tartanak értekezleteket, s azon új rendszert, mely az akadémiai értekezések kiadásánál újév óta alkalmaztatik. E szerint ugyanis minden értekezés külön adatik ki, s az ülésekről félhavonként megjelenő folyóirat értesít. A titkár aztán elősorolja minden egyes osztály működését s az egyes osztály ülésekben tartott értekezéseket. 1865. dec. 18-tól 1867. jan. 21-ig összesen negyven akadémiai heti ülés volt. Legkevesebb eredményt tud felmutatni a széptudományi osztály, összesen ugyanis csak két értekezést. Alany ebből kiindulva, azon igen helyes észrevételt teszi, hogy a széptudományi osztálynak lenne füzetesb feladata, pezsgőbb működés által a nyelvre is hatni s a nyelvet megmételyező germanismusoknak útját állni. Az említett időszak alatt az akadémia tiz tagját veszté el. Ezek: gr. Dessewffy Emil, Kiss Károly, Gaal József, hg Eszterházy Pál, Zsarnay Lajos, Zádor György, Czuczor Gergely, hg Scitovszky János bibornok-primás, Palugyay Imre és Csányi Dániel, akiknek emlékezetét a titkár meleg szavakkal ünnepli. Vigasztalásul három, a külföldre menekült volt tagját adta vissza a királyi kegyelem az akadémiának: Pulszky Ferencz tiszteleti, Horváth Mihály rendes s Rónay Jáczint levelező tagokat. II. Az évi pályajutalmak a következőképen osztattak ki: a) az 1859—1864. évkörre eső philosophiai nagy jutalom, az osztály véleménye alapján, egynek sem adható ki az ezen évkörben megjelent philosophiai munkák közül; b) a Marczibányi 50 aranyos mellékjutalom Warga János 1. tag bölcsészettana 1861. és 1863-ban megjelent köteteinek ítéltetett oda ; c) a tör