Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)

1867-02-01 / 27. szám

Nem helyes pedig azért, mert tovább terjed, mint az magában a törvényben van; másodszor nem igazol­ható az utána hozott törvények egyikével sem s ennél­fogva azt tartom, ha ez nem áll, akkor a reá épített dolgoknak sem lehet államok és a következtetéseknek maguktól meg kell szünniök. B ó n i s Sámuel: Véleményem szerint a sanctió pragmatica folytán az országot védelmi kötelezettség nem kötelezi, mert ba a közös védelmi kötelezettség állna, akkor bizonyosan a hadseregbeli contingentia meg lett volna állapítva. Emlékeztetem a bizottság min­den tagját, bogy minden ujonczmegajánlásnál a compe- tentia eszméje ellen Magyarország mindig felszólalt; és miért tette ezt? Azért, mert a védelmi kötelezettséget nem ismerte el. Ha a védelmi kötelezettség a törvény­ben lenne , mindazon államadósságok, melyek,, oly háborúkból keletkeztek, melyek ezen ország akarata ellen folytattattak, ezen országot törvényesen illetnék. Véleményem szerint tehát a védelmi kötelezettséget a sanctió pragmaticából kimagyarázni nem lehet. Deák Ferencz: T. bizottság ! Röviden szólok a dologhoz. A 2 ik szakasz azt mondja, hogy „azon kap­csolat, mely egyrészről a magyar korona országai, másrészről 0 Felségének többi országai és tartományai között fennáll, a pragmatica sanctión alapszik.“ — Ezt nem támogatom, hiszen az országgyűlés ugyanezt maga is kimondotta. Általában megjegyzem, hogy sok dolog- ía valószínűleg azért nem fogok felelni a további vitat­kozásokban is egyebet, mint azt, hogy az országgyű­lésnek ezen vagy ama határozata azt kimondotta : mert mi itt az országgyűlés kiküldése alapján ülünk együtt és működünk; minekünk tehát az országgyűlés­nek határozatai — a mely pontra kiterjednek — zsi­nórmértékül szolgálnak. De azt hiszem, ez a pont nincs is megtámadva ; nincs is tehát ok, miért védeni. A má­sodik szakaszban azt mondja az albizottság: „Megál­lapítván ez ünnepélyes alapszerződés a Habsburg-ház nöágának trónöröklési jogát, kimondotta egyszersmind, hogy azon országok és tartományok, melyek a megálla­pított öröklési rend szerint egy közös uralkodó alatt állanak, feloszthatlanul és elválhatlanul együtt birtok- landók.“ A ki a pragmatica sacctiót, vagy ha úgy tet­szik, az 1723 ki I. és II. t. czikket elolvasta, az arról nem kételkedhetik, hogy ez szóról szóra benne van. Ez tehát szintén áll. A megtámadás e következtetés ellen van intézve : „E határozottan kimondott elv folytán a közös bizton* ság és annak együttes erővel leendő védelme és fenn­tartása oly közös és viszonyos kötelezettség, mely egye­nesen a pragmatica sanctióból származik.“ Nem azt mondja az albizottság, hogy e kötele zettség betűről betűre bele van irva a törvénybe, ha­nem ez annak természetes consectariuma. Bizonyosan nem csupán személyes hajlamból kötötték az ország rendei akkor a pragmatica saoctiót, hanem sok fontos okuk volt arra. E fontos okok egyike az volt, hogy Ma­gyarország megvédésére oly eszközöket, oly segítséget is kellett keresniök, mely maguktól ki nem telt; hiszen benne van a törvény indokolásában : „etiam contra vim cxternam“. És midőn megkötötték ezen szövetséget, midőn a pragmatica sanctió által a trónöröklést a nöi- ágra is átiuházták, nem fogja hinni senki, hogy őseink úgy alkudtak, vagy azon gondolatot forralták volna magukban : „Megválasztjuk, hogy ö minket megvéd­jen ; mi azonban öt nem fogjuk megvédeni.“ Azt mond­ják : „Igen, azon kötelezettséget elvállalta az ország, hogy a fejedelem jogait védje meg; hiszen nincs egyéb­ről szó az indivisibilitás és inseparabilitásra nézve.“ De erre azt lehet válaszolni : ebben a két eszmében, hogy Magyarország tartozik megóvni vagy megvédeni a ma­gyar királyt, ki egyszersmind a többi birtokok fejedel­me, azon országok birtoklását azonban nem tartozik megvédeni, — ebben, azt hiszem, nincsen practicus érte­lem. Midőn a magyar királynak, ki egyszersmind azon országok fejedelme, azon országainak birtoklását meg- védjük, megvédettük azon országokat is. Ázt mondják továbbá, hogy ha ebből a közösséget következtetnők, compromittálnók a múltat és jövőt. Ezt absolute nem látom át. Miképen áll az a védelmi köte­lezettség, melyet mi a pragmatica sanctióból következ­tetünk ? Az ország kimondotta : „Megválasztjuk a nő ágat magyar uralkodói dynastiának ; átruházzuk rá a trónöröklést; kimondotta, hogy mind Magyarország és kapcsolt részei, vagy a magyar korona országai — mint most nevezni szokták, — mind Ő Felségének többi or szágai együtt elválbatlanul és feloszthatatlanul birtok- landók.“ Ha ezt az elvet kimondotta az ország, hiszi e valaki, hogy ezáltal nem vállalta el magára azon köte­lezettséget, hogy ezt az együttes birtoklást megvédje ? Valamint ráruházta a fejedelemre, mint azon többi or­szágok fejedelmére, azon kötelezettséget, hogy Magyar- országnak és korona-országainak együttes birtoklását ő a többi országok erejével is megvédje. Ez az együttes és egyszersmind kölcsönös vé­delem. Hivatkoznak a gyakorlatra; de épen ez áll ezen magyarázat mellett. 1715-ben hozatott be a rendes ka tonaság; 8 esztendőre utána mondatott ki a pragma­tica sanctió. Minden megtámadások ellen együtt védték ezek a birtokok, a fejedelemnek ezen országai egy­mást ; az örökös tartományok — mint nevezzük — véd­ték Magyarországot a török háborúkban; Magyaror­szág védte a többi országoka*, azaz 0 Felségém k azon országait és birtokait a porosz és francziá háborúban, melyek azóta közbejöttek. Méltóztassanak felvenni, hogy midőn a porosz háború megindittatott, egyenesen kimondotta a bajor választó-fejedelem és a porosz ki­rály, hogy nem Magyarország ellen indítanak támadó háborút, hogy nem a magyar király ellen, hanem egye­nesen a többi tartományok ellen harczolnak; és Ma­gyarország mégis megvédte a trónt, megvédte azon or­szágokat ; megvédte nem csupán nagylelkűségből és áldozatokat hozott nagylelkűségből, hanem azon kölcsö­nösségnél fogva, melynél fogva Magyarország azokat, viszont azok minket, a török háborúkban megvédeni tar­toztak. Midőn a franczia hadsereg Győr alatt állott, prociamatiok szórattak szét, hogy Francziaország nem akar Magyarország ellen háborút viselni, és ezen pro- clamatiók nyomtalanul mentek el : Magyarország tel­jesítette, mit kötelességének hitt, és ebből áll ez a köl­csönös kötelezettség. Azt mondják, hogy ezen kötelezettségnek kölcsö nössége nincs kimondva a pragmatica sanctióban. Ter­mészetes, hogy nincs kimondva; a kölcsönösség csak következik belőle. Azt kérdezi valaki: hogy jött tehát most a közösség bele? A dolog igen egyszerű. Midőn a pragmatica sanctió megköttetett, akkor Magyarország azt mondotta, hogy az együttes, feloszthatlan és elvá- la8zthatlan birtoklás mondatik ki a pragm. sanctióban; tehát azzal azon kötelezett-éget, hogy ezen birtoklás együttes elválaszthatlansága lehető legyen, magára vállalta. Ugyanaz által, hogy a fejedelem ezen prag­matica sanctiőt elfogadta, ugyanazon feltételt Magyar- ország irányában magára vállalta. Magyarország ma­gára vállalhatta, mert mindezen dologról ő maga Szt. István koronája körében a fejedelemmel együtt intéz­kedett ; a fejedelem magára vállalhatta, mert absolut ura lévén azon tartományoknak, ő dispouált azon tar­tományok seregével és pénzével, midőn a magyar bir­tokot meg kellett védeni. Most azt mondja a fejedelem : „Én alkotmányt ad tam az örökös tartományoknak, már most nem disponá- lok azoknak katonáiról és pénzéről szabadon és feltét­lenül, mert most azoknak is van hozzá szavuk, mint nektek van a magatok katonája és pénze felett ; arról kell tehát gondoskodni, hogy ezen kölcsönös védelmet, mely a mi érdekünkben épen úgy feaszik, mint az övékben, teljesítse mindenili rész : a magyar teljesítse azt a maga törvényhozásának utján, azok szintén a ma­guk törvényhozásuk utján.“ Hogy ebből viszonyok szár­maznak, melyek elintézendők, az kétséget nem szen­ved. Azért indítványozta a bizottság ezen véleményét. Ha valaki jobbat talál, első leszek, ki hozzáállok; csak azt nem tartom elfogadható eszmének, hogy mivel a kölcsönösség nincs kimondva a pragmatica sanctió­ban, az nem is természetes következése a jelen viszo nyoknak. Nem azért kell Magyarországnak alkotmányát megváltoztatnia, mert az örökös tartományok úgy kí­vánják; hanem azért, mert miután azok alkotmányt kaptak, a régi mód szerint, azon mód szerint, mely mellett az örökös tartományok fejedelme ott absolut uralkodó, itt meg alkotmányos volt, azon czélt, mely a pragm. sanctióban is ki van tűzve, elérni nem lehet: kell tehát e czélra oly módról gondoskodni, melylyel ezen czél elérhető legyen. Megvallom, akárhogy hányom-vetem és fontolom ezen két szakaszt, oly természetes következése az a pragm. sanctiónak, hogy én azt bátran bizton fel me­rem venni az egész munkálat alapjául. (Folytatása következik.) A hatvanötös bizottmány január 30«kán tartott ttlcse. Gorove István módositványa,melylyel azalbizott- sági javas at 8-dik szakaszát bövittetni kívánta, volt a mai bizottsági ülés első tárgya. Először is Hollán Ernő emelt szót, a módositványt pártolva ; csak azon kifejezését : „a birodalom két fele“, kívánta ekkép egy- szerüsittetni : „két fel“, mit maga a módositványt-tevő is helyesel és elfogad. Milutinovics Svetozár indítványa, a keres­kedelmi szerződéseken túl általában egyéb, a dipKma- ticai okmányok közlésére nézve is a törvényhozó testü­lettel, mint nem e szakaszba tartozó — elejtetik. A közös külügyminister intézményét e'őszöris Simonyi Lajos b. és Ghyczy Kálmán támadják meg, ez utóbbi mind a „birodalom“, mind a „két fél" kitételt mellöztetni óhajtva. Deák Ferencz a „birodalmi“ szót amaz értelem- b n akarja vétetni, melyben a 48 ki törvények és a 61-ki első és második feliratok is használják, s nem lát benne semmi veszélyt, ha a szakaszban benmarad. Csenge ry Antal a javaslat 30 dik szakaszából idézett szavakkal igyekszik megnyugtatni azokat, kik a „b'rodalom“ szóval Magyarország államiságát hiszik kétségbe ho hatónak. Tisza Kálmán óvatosságból szintén a „biroda lom“ szó ellen nyilatkozik ; s áttérve aztán a kereske­delmi ügyekre, a 8 dik szakaszt ellenmondásban látja az albizottsági javaslat alábbi fii., 62. és 63 dik szaka­szaival, melyek a kereskedelem ügyeiről részletesebben szólnak, — minélfogva e szakaszt elvetendőnek hiszi. Z s e d é n y i Ede megjegyzi, hogy ez alábbi szakaszok csak a Magyarország- és az örökös tartomá­nyokkal nem pedig idegen hatalmakkal kötendő keres­kedelmi szerződésekre vonatkoznak. Tisza Kálmán erre azt feleli, hogy ezen szer­ződésekben kellene megkatároztatni a külfölddel folyta­tandó kereskedés módozatainak is. N y á r y Pál a „közös ministerium“ kitételt an­nál inkább ki akarja hagyatni, minthogy ez intézmény csak alább f< g megállapittatni. Deák Ferencz és K e g 1 e v i c h Béla gr. vég­megjegyzései után a 8 dik szakasz elfogadtatik. A 9 — 16 dik szakaszok, mint a hadügyre vonat- k zók, először egy folytában olvastattak fel, azután egyenkint, s a 9. és 10 dik szakasz minden vita nélkül elfogadtatott. A 11 dik szakasz felolvastatván, erre nézve Hol- 1 án Ernő módosítást indítványoz, mely szerint e sza kasz igy szólna : ,.Ö Felségének a hadiigy körébe tar tozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, mi az egész hadseregnek, és igy a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének is, egységes ve­zérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, 0 Felsége által in'é/cndönek ismertetik el.“ — E módo sitványt a kisebbség tagjai is jobbnak tartják az ere deti szövegnél. Tisza Kálmán ugyan észrevételt tesz ál­talában a hadiigy közössége, valamint különösen ama kifejezés ellen is, hogy a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része, s az utóbbi kifejezés ellen Ivánka Imre is felszólal ; a szakasz azonban a mó dositvány szerint minden további vita nélkül elfogad tátik. A 12 ik szakasz fogalmazása ellen S o m o s s y Ignácz tesz kifogást; a szerkezetet Deák Ferencz védi; s a szakasz változatlanul elfogadtatik. A 13 dik szakasz B ó n i s Sámuelnek nyújt alkal­mat felszólalása. Hollán Ernőnek csak a szakaszban foglalt „szabályozás“ kifejezés ellen van kifogása, mely­nek 1 elyébe a „megállapítás“ szót kívánja tétetni. A védelmi rendszer egyenlő elvek alapján való szerkesz­tésének szükségét emelve ki, a szakaszt még követke­zőképen akarja megtoldatni: „Miután azonban az ily megállapítás ép úgy, mint a későbbi átalakítás is, csak egyenlő elvek szerint eszközölhető és czélszerü, ennél­fogva minden ily esetben, a két ministerium elöleges megállapodása után, egyenlő elvekből kiinduló javas­lat fog terjesztetni mindkét törvényhozás elé. A tör­vén} hozások nézeteiben netalán felmerülendő különb­ségek kiegyenlítése végett a két törvényhozás egymás­sal küldöttségek által érintkezik." E módositvány ellen ’/„ órai szünet múlva Ghy­czy Kálmán szólal fel, a módositváDyban a két had­sereg örök közösségét látván kimondva, s nem látván kifejezve azt, hogy a véghatározás joga a magyar or­szággyűlésnek marad fenntartva. Más tag nem szól, s a szakasz a módositványnyal együtt elfogadtatik. A 14. és 15 dik szakasz vita nélkül elfogadtatik. A 16-dikra nézve, mely a német szövetség irányá­ban való viszonyra vonatkozik, D e á É Ferencz meg­jegyzi, hogy az, bár a német szövetség most meg van szüntetve, de] újra megalakulhat, a szerkezetben még­is bennmaradhatna. A bizottság azonban Bónis Sá muel felszólalására azt, mint valami tetlleg nem léte­zőre vonatkozót, kihagyatja. A 17-dik szakasz, melyben a pénzügy tárgyalása kezdődik, L ó n y a y^Gábor és Ghyczy Kálmán el­lenészrevételei után meghagyatik. A 18 dik szakaszban ismét Lónyay Gábornak vau észrevétele, s ez helycseltetvén, a szakasz akkép módosittatik, hogy : „minden egyéb adó“ helyébe csak „minden adó“ tétetik, s az adónak a magyar ministe­rium általi behajtásához] hozzácsatoltatik annak ugyan­csak a magyar ministerium általi „kivetése is.“ Az in­direct adóra vonatkozó 19-dik szakasz tárgyalása Ló nyay Menyhért indítványára akkorra halasztatik, mi­dőn a rokon vámügyet illető szakaszok fognak tár­gyaltatni. A 20—'24-dik szakaszok, melyek ellen Ghyczy Kálmán és Bónis Sámuel nyilatkoznak, változatlanul elfogadtatnak. Következnek más, a közös viszonyok kezelése módjára vonatkozó szakaszok, s ezek a 25 diktől az 53 dikig felolvastatván, szőnyegre kerül a delegátiók kérdése. Első, ki a delegátiók intézménye, mint Magyaror­szágnak az örökös tartományokkal való összeolvadása és közössége, a delegátiók ellen felszólal, Keglevich Béla gróf. Ezután Szontagh Pál nyilatkozik, szintén a delegátio eszméje ellen, mint a mely Magyarország államiságát megsemmisíti, s állítását Somssich Pálnak „Das legitime Recht Ungarns“ czimü röpiratából vett idézettel erősiti. Tisza Kálmán, ki az örökös tartományokkal való viszonyokat egyetértőleg, de nem közösen kívánja kezeltetni, a delegatiókban és a közös ministeriumban Magyarország függetlenségének sírját látja. Ajánlja a kisebbségi javaslatban foglalt eljárási módot, annyival inkább, mert a delegátiók intézményét még az alkot­mányosság szempontjából sem tartja szabatosnak. Somssich Pál a röpiratából idézett szavakra megjegyzi, hogy mivel az albizottsági munkálat a de- legatiókat nem bízza meg tör» éyhozási hatalommal, ama szavak nem czáfulhatják meg a delegátiók íntéz- ményét. Somssich szavaira Szontagh Pál röviden vá­laszol, indokolva, miért idéz’e s tartja helyeseknek a nevezett röpiratból vett szavakat. Simonyi Lajos b. hasonló értelemben nyilatko­zik mint Szontagh ét Tisza, kifejezve többek közt azon nézetét, hogy a delegátiók valóságos parlamentet, azaz törvényhozó-testületet alkotnak. Somossy Ignácz is fel akar még szólalni a ki­sebbség részéről, de eláll. Nem lévén többen szólásra följegyezve, elnök sza vazásra akarja bocsátani a kérdést, elfogadja-e a bi­zottság elvben a delegatiókra vonatkozó szakaszokat, vagy nem? — midőn Deák Ferencz emelkedik fel, s a delegatiókra bízandó közös kül- és hadügyi költségek alapján, s mivel a delegátiók Magyarország törvényes jogaiból semmit sem vonnak cl, a delegátiók intézmé­nyének ártalmatlanságát és czélszeriiségét magyarázza. Nagyhatású beszéde után a delegatiókra és közös mi- nisteriumra vonatkozó 25—53 d k szakaszok elvben elfogadtatnak. Az ülés d. u. 2 órakor végződik. A legközelebbi ülésben, melyjan 31-kén d. u. 5 óra kor kezdődik, az elvben elfogadott szakaszok íészletes tárgyalása következik. Lapszemle. A „Debatte“ közelebbi vezérczikkében a ma gyár ügyekre fordítja figyelmét. Mi forogna kérdésben ? — kérdi; — mit kivan a lajtháu-inneni közvélemény a birodalom és a szabadság érdekében Magyarországtól ? — Azt, hogy saját honában oly alapokon constituálja magát, melyek biztosságot nyújtanak az egész biroda­lom szabadságára nézve, — végre, hogy Magyarország beleegyezzék a közös ügyek valódi alkotmányos közös tárgyalásába. Megfelel e már a közös ügyi bizottmány munkálata a várakozásnak ? A szabadság kérdésére nézve nem lehet a felelettel várni; Magyarország kategoricus im- perativot állít fel; nem csak magára nézve kér ministe- riumot a Parlamentarismus szellemében, hanem a közös ügyek tárgyalásába oly feltétellel egyez bele, ha a laj- thán inneni tartományok is valódi alkotmányosság bir tokába jutnak, s ott is felelős ministerium áll velük szemközt. Magára aLözös ügyek minősége- és mennyi­ségére nézve sem lehet komoly vitáktól félni. Mindez oly határozottan megfelel a közvélemény kivánatainak, hogy egyéb kifogás nem lehet ellene, mint hogy lehetlenné teszi szép beszédek tartását. A „közvélemény“ szó felett sok feleselés volt már; de mi azt hiszszük, hogy a D. czikkében ezúttal valóban az szólalt meg, s országgyűlésünk roppant horderejű munkálkodásával amott csupán azon megrögzött centra­listák nem lesznek megelégedve, kiknek a D. ezúttal fe­jét szokás szerint mossa. A prágai „Politik“ is beleszól a magyar al­kotmányos , sőt úgyszólván, alkotmányozó működé­sekbe. Óhajtja mindenekelőtt, hogy a kinevezendő ma­gyar ministerium hatásköre addig terjedjen, hol a há- romegy királyság egyedisége kezdődik. Második föl­tételnek a siker tekintetéből azt tekinti, hogy a ma­gyar ügyek rendezése semmi tekintetben ne präjudi- cáljon a magyar koronán kívül eső országok rende zése ügyének. A magyarok maguk többször kimondták, hogy a nem magyar dolgokba nem fognak beavatkozni. De akkor a 67 es bizottmány nem emelhet szót lajtbán- inneni ministerium mellett. A dolgok szerinte ma igy á lanak : Ha a magyar ministerium megadatik, akkor birodalmi ministerek in­tézik a birodalmi ügyeket; a magyar ministeriummal pedig szemközt' csak „csoport“-ministeriumok vagy ud­vari kanczelláriák állhatnának , melyek az illető tarto­mányoknak volnának felelősek. Ha ezt figyelembe veszik a magyarok, akkor mi- nisteriumuk jótékonyság azokra és a birodalomra nézve; ha nem, akkor bárhova eljuthat Austria, csak nyugalomhoz és az államjogi viszályok lecsillapításá­hoz nem. Lajtliuntuli dolgok. A prágai választások a cseh nemzeti párt részére ütöttek ki. 8 cseh és csak két német választatott követ­té. A vidéki városokban eddigelé 30 jelölt győzött a nemzeti pártból. A pilseni kereskedelmi kamra is a cseh pártból választotta követét. B é c s b e n közelebb Friedmann 0. B. ismert hír­lapíró lépett fel jelöltül. Beszédében, mely — mint ál­talában Fr. nyilatkozatai — nincs érdekesség nélkül, felhozta, hogy 20 év óta ir hírlapokba. Azonban érde- kesb és nyomatékosb az az igazság, melyet alább az osztrák lapirodalmat illetőleg mond. „E lapirodalomnak — mondja — nincs meg az a nyomatékossága és jó hire, mely a politikai sajtót minden alkotmányos or­szágban megilleti, s melylyel bir is ott. Ingatagságot, rendszeretlenséget és egyebet vetettek szemére, és nem volna könnyű e szemrehányásoknak erejét elvenni.“ — Legfőbb szempontnak látszik szóló előtt lenni a Németországgal való összeköttetés helyreállítása, — e magasztos ábrándja a lajthán-tuli német elemnek, mely­re azonban nem sok kilátást merithelnénk azon tapasz­talásból, hogy ez elem épen most is bizonyítja, mikép nem tud a körülményekkel megalkudni. Innsbruckban autonomistahirek szerint még ingadoznak. —A tiroü országgyűlésen gyanithafólag a nagy-földbirtokosok válasz ottai adják az eldöntés . Az autonomisták azt hiszik, hogy ezek egyes ségre foguak lépni a szabadelvűekkel, s kiviszik, hogy ezek nem fogják meggátolni, hogy a rendk. bir. tanácsban Tirol képviselve legyen. Gleisdorf stájer községben az a nevezetes dolog történt, hogy 70 választó közül összesen 3 élt választási jogával. A lajthán-tuli általános politikai iz­galmak közepette méltó e tény a feljegy zésre. Lembe rgben január 27 én Smolka fellépte képezé a főérdeket. A tetszés-zajjal fogadott szónok ki- nyilatkoztatá, hogy nem adhat még most határozott, részletes programmot; csak annyit mondhat, hogy a fő- suly a Magyarországgal való kiegy ezésre helyezendő. Reméli, hogy ő, ki e tekintetben már öt éve fölemelte szavát, segédkezet nyújthat reá. A rendkívüli birodalmi tanácsból kimaradni már csak azért sem tanácsos, mert mások de nobis sine nobis találnának intézkedni. — A nemzeti szempontot soha sem kell szem elöl téveszteni. Egyletek, társulatok, intézetek Magyar tud. akadémia. Pest, január 31. *** A magyar tudományos akadémia ma tartá meg ez évi (XXVII-dik) Ünnepélyes közülését. Az elnök, b. Eötvös József megnyitó beszédé­ben ama roppant hatást tünteté fel, melyet napjainkban a tudomány az életre gyakorol. A tudomány democrati- sálása, minél szélesebb körökben való elterjesztése a jelszó mindenfelé, — ez áll első sorban a haladás törek­vései között. Ezen általános fejtegetések után az el­nök áttér az akadémia tüzetes feladásának előttinteté- sére, melyet — úgymond — nem lehet egyedül nem­zetinek tekinteni. Áz akadémia, mint tudományos inté­zetnek feladása az, hogy részt vegyen az általános tu­dón ányos mozgalmakban; de e feladása teljesítése mellett természetesen első sorban saját körét, a tudo­mánynak magyar nyelven való terjesztését kell szem előtt tartania. — Ez képezi b. Eötvös mai beszédének alapgondolatát, mely et a hallgatóság tetszéssel fogadott. Utána a titkár, Arany János olvasta feljelenté­sét, melynek főbb pontjait, a pályázatok jelentéseivel együtt alább csoportosítjuk. Majd Paul er Tivadar, egyetemünk kitűnő hirü tanára s az akadémia rendes tagja lépett a szónoki emelvényre, s egy órán át tartó emlékbe zéd t mondott id. Bartal György igazga­tósági s tiszteleti tag felett Ez emlékbeszéd az Udvö- ziilt életének tömör vonásokban való előtüntetése, mű­ködésének jellemzése s érdemeinek ékesszóló méltatása volt. Pauler a commentárok nagyhnü Íróját, a hírneves tudóst, a kiváló államíérfiut magán- s nyilvános élete minden foutosb magaslatán megvilágitá, s az illető ese- ménydus korszakok rövid jellemzését fűzvén be előadá­sába, egészben igen nevezetes képet nyújtott. Különös költői emelkedettség volt beszédében, midőn a törté­netre hivatkozott, mely majd igazságot szolgáltat azon nagynevű hazafiaknak, kik nem a fórumokon, nem a gyűlések termeiben, hanem a fejedelem tanácsában ad­nak kifejezést a nemzet jogai s kivácalmainak. A beszéd a szónok kitűnő emlékező tehetségé­nek is bizonysága volt, miután az egészet emlékezetből mondta el, be sem pillantva az előtte lévő iratcsomóba. Több helyütt zajosan megéljenezték. A beszédet a többi között B a r t a 1 György helyt, tanácsi alelnök s képvi- >elő ur, az üdvözölt fia is hallgató, kihez az elköltözött utolsó szavait intézé, melyek a hazát s munkáit il­lették. A beszéd végeztével az ülés tu’ajdonképeni érte­kező részére, Szabó József ur előadására került a sor, ki az ungmegyei meteorkö-hullásröl szólt, mely meteo­roknak a nemz. múzeumban lévő példányai az akadé­miában közszemlére is kiállítva voltak. Ezek voltak az ülés tárgyai, melyek körül az évi jelentések sorakoztak, miknek főpontjai a következők: I. A titkári jelentés mint nagyon czélszerü és sok sikert Ígérő intézkedést mutatja be ama határozatot, mely szerint az egyes osztályok jövőre elkülönítve is tartanak értekezleteket, s azon uj rendszert, mely az akadémiai értekezések kiadásánál újév óta alkalmaz- tatik. E szerint ugyanis minden értekezés külön adatik ki, s az ülésekről félhavonkiut megjelenő folyóirat érte­sít. A titkár aztán elősorolja minden egyes osztály mű­ködését s az egyes osztály ülésekben tartott értekezé­seket. 1865. dec. 18-tól 1867. jan. 21-ig összesen negy­ven akadémiai heti ülés volt. Legkevesebb eredményt tud felmutatni a széptudományi osztály; összesen ugyanis csak két értekezést. Alany ebből kiindulva, azon igen helyes észrevételt teszi, hogy a széptudomá­nyi osztálynak lenne lüzetesb feladata, pezsgőbb műkö­dés által a nyelvre is hatni s a nyelvet megmételyező germanismusoknak útját állni. Az említett időszak alatt az akadémia tiz tagját veszté el. Ezek: gr. Dessewffy Emil, Kiss Károly, Gaal József, hg Eszterházy Pál, Zsarnay Lajos, Zádor György, Czuczor Gergely, hg Scitovszky János bibornok-primás, Palugyay Imre és Csányi Dániel, a kiknek emlékezetét a titkár meleg sza­vakkal ünnepli. Vigasztalásul három, a külföldre me­nekült volt tagját adta vissza a királyi kegyelem az akadémiának: Pulszky Ferencz tiszteleti, Hor­váth Mihály rendes s Rónay Jáczint levelező ta­gokat. II. Az évi pályajutalmak a következőképen osz­tattak ki: a) az 1859—1864. évkörre eső philosophiai nagy jutalom, az osztály véleménye alapján, egynek sem adható ki az ezen évkörben megjelent philosophiai munkák közül; b) a Marczibányi 50 aranyos mellékju­talom W a r g a János 1. tag bölcsészettana 1861. és t863-ban megjelent köteteinek Ítéltetett oda ; c) a tör­

Next

/
Thumbnails
Contents