Szabad Föld, 1953. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-04-05 / 14. szám
Március 24-re teljesítettük ünnepi felajánlásunkat Ahogy beköszöntött a tavasz, nálunk is megindult a munka. A traktorok, tetőgépek úgy nyüzsögtek a határban, mint az apró hangyák. Elvetettünk 100 hold tavaszi árpát és 40 hold zabot keresztsorosan. Földbe tettünk 40 hold fekete hagymamagot és 10 hold mákot. Cukorborsónk már szépen kikelt. Április 4-re vállaltuk: 240 hold gyapotföldünket simítázzuk és 140 hold cukorrépánkat elvetjük. Most büszkén írom: március 24-re teljesítettük felajánlásunkat! Abonyi Józsefné Tótkomlós, Viharsarok tsz Bírálatom eredménye: Két nap múlva már három gép szántott Szövetkezetünk tagsága nagy lelkesedéssel olvasta a derekegyházi gépállomásról szóló, Szabad Földben megjelent bírálatomat. Rövidesen a cikk megjelenése után javított a gépállomás armonikáján: két nap múlva már három gép szántott nálunk. Váradi János brigádvezető maga ült a traktorra, hogy szaporábban haladjon a munka. Eddig keresztsorosan elvetettünk •40 hold árpát és 40 hold zabot De végeztünk az 5 hold borsó és a 20 hold napraforgó vetésével is. Felboronáztunk 220 holdat a kapások alá és elsimítottünk 50 holdat a gyapot alá. Április 4 tiszteletére számos felajánlás és kiváló teljesítmény született termelőszövetkezetünkben. Musa Rózsika és Szepesi Irénke a felszabadulási héten egyetlen nap alatt 9 holdról szedte fel a kukoricatöveket Öt más dolgozó sem végzett annyi munkát, mint ez a két kisleány egy napon! Én vállaltam, hogy felszabadulásunk ünnepére, mint a Szabad Föld levelezője, a tsz-ben megindítom a faluújságéit. Kutas Györgyné Szentes: Felszabadulás tsz Varga Lajos egészévi tojásbeadását teljesítette A mi falunk is lelkesen készül április 4-re, felszabadulásunk ünnepére. Varga Lajos dolgozó paraszt egész évi tojásbeadását teljesítette a felszabadulási héten. • Németh Gyula és Unger Dezső háromnegyedévi, Bakó Lajos félévi tojásbeadási kötelezettségének tett eleget. Ezenkívül a község dolgozói társadalmi munkában elültettek 400 cseresznyefát és 200 meggyfát. Polgár János Csehi A földművelésügyi minisztérium bürokratája Március elején Réti József levelezőnk Mezőberényből megírta a Szabad Földnek, hogy a Dózsa termelőszövetkezetben nagy bajok vannak az állatok átkeleltetésével kapcsolatban. Az ügyet a földművelésügyi minisztérium tudomására hoztuk és a minisztérium dicséretreméltó gyorsasággal intézkedett is a kivizsgálásról. (Március 20-án Erdei György miniszteri biztos vizsgálta ki az ügyet. Réti József élőszóval neki is elmondotta és bebizonyította azt, amit írt. Mégis Erdei György váratlan fordulattal nem a Dózsa tsz állatainak átteleltetésével kapcsolatban folytatta le a vizsgálatot , hanem Réti József levelezőnk ellen! Faggatta, a múltját kutatta, megszégyenítette. A nagy kutatási lázban azonban teljesen elfeledkezett a Dózsa tsz állatairól. Arra már nem volt ideje Erdei Györgynek, hogy megállapítsa mi az oka a Dózsa tsz-ben lévő bajoknak, ki felelős az állatok leromlott állapotáért és hogyan tudják végezni a tavaszi munkát! Mindez Erdei Györgyöt kevésbbé érdekelte, ő a Szabad Föld levelezőjének múltját akarta „leleplezni”. Jelentésében meg is ír olyanokat Réti Józsefről, amikről a szerkesztőségnek már évek óta tudomása van. Az ilyen „kivizsgálás” szemellenzős bürokratákra jellemző! Az ilyen vizsgálat — amikor végül is az igazat író levelezőt zaklatják, „felelősségre” vonják, befeketítik — igen alkalmas az alulról jövő bírálat elfojtására a munkás-paraszt levelező mozgalom fejlődésének akadályozására és végső soron az ellenség malmára hajtja a vizet. Követeljük, hogy a földművelésügyi minisztérium vonja felelősségre bürokrata tisztviselőjét és tegye meg a szükséges üzérkedéseket, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő! Falusi postásaink eredményes munkája Falusi postásaink továbbra is lankadatlan szorgalommal dolgoznak azért, hogy minden dolgozó paraszt asztalára eljuttassák a Szabad Földet. Fejér megyében 215 negyedéves, 18 féléves és 3 egyéves előfizetés a kézbesítők jó munkájának eredménye. Baranya megyéből 187 új előfizető megnyerését jelentették. Kimagasló eredményt ért el Mohácson az 1-es számú hivatal külterületi kézbesítője, Bara János, aki 23 új előfizetőt gyűjtött. A hatvani járásban Fábián László boldogi kézbesítő 37 példányonkénti vásárlót nyert meg félévi előfizetésre. Fehérgyarmaton Andrási László kézbesítő 20 új, egyéves előfizetést gyűjtött a Szabad Föld számára. Bartók Pál és Tóth András békéscsabai kézbesítők a tszcs-tagok között végeztek jó agitációs munkát a Szabad Föld terjesztése érdekében. Rendszeresen ismertették a tszcs-tagokkal a Szabad Föld fontosabb cikkeit, közérdekű közleményeit. Munkájuk eredményeképpen 70 tszcs-tag fizetett elő negyedévre a Szabad Földre. Kecskeméten Mihajlovics Pál külterületi postás a mai napig 59 negyedéves előfizetővel gyarapította a Szabad Föld olvasóinak számát. Kunszentmárton postásai is igyekeznek minél jobb eredményt elérni. Eddig Pintér Sándor érte el a legjobb eredményt: 32 negyedéves előfizetőt gyűjtött. Vladinszki Mihályné szolnok megyei kézbesítő — aki jó munkájáért február elsején jutalmat is kapott — minden szabadidejét arra használja fel hogy megismertesse és népszerűsítse a dolgozó parasztok elől a Szabad Föld cikkeit. Ennek eredményeként már 16 új előfizetőt szerzett. Petneházán Lovas Pál postás 30 új szabad Föld-előfizetőt gyűjtött. Rendszeres agitációs munkát végzett a példányonkénti vásárlók között, s igen sok termelőszövetkezeti dolgozót is meggyőzött arról, hogy munkájukban nélkülözhetetlen a Szabad Föld olvasása. RÁDIÓMŰSOR Április 6-tól 12-ig ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00— 30-ig: Reggeli zene. — 5.30: Hírek. Lap,szemle. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke — 7.40: Naptár. — 7.45: (hétfő kivételével): Levelezőink jelentik. — 7.55: Műsorismertetés — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 14.00: Időjárás- és vízállásjeentés. — 15.15 Hírek szerbül. — 17.00: Hírek. — 18 40: Hírek németül. —19.00: Hírek szerbül — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 22.00: Hírek. Sport. — 24 00: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.00: Hanglemezek. — 6 45: Jó reggelt, gyerokok. — 7.15: Hírek szlovénül — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás — 18.25: Hírek szlovénül. — 19.45: Sportnegyedóra. — 23 00: Műsorzárás. KOSSUTH-RÁDIÓ. Hétfő: 6.00: Falurádió. — 11 30: Jó üzlet a halál. Rádiójáték. — 12.10: Indulók. — 12.30: A Hódmezővásárhelyi Népi Zenekar játszik. — 12.50: Román népi muzsika. — 13.00: Operarészletek. — ■ 13.30: Kórusművek. — 14.15: Úttörő-hiradó — 14.35: Heti zenés kalendárium. — 15.30: Hangszerszólók. — 15.50: A rádió kisegyüttese játszik. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.00: Üzemek közötti együttműködés. — 17.10: A Rádió Népművelési Híradója. — 17.30: Új vallomás. Juhász Gyula emlékezete — 18.00: Jó munkáért szép muzsikét! — 20.10: A vashuta emberei. Drámai költemény. — 21.27: Tánczene — 22.25: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Kedd: 6.00: Falurádió. — 11 30: A rádió asszonyrovata. — 11.50: Szolvák Állami Népi Együttes zenekara és női kórusa. — 12.10: Vidám zene. — 12.30: Kórusművek. — 13.00: Szórakoztató zene. — 13.30: Szendlay László és zenekara játszik. — 14.15: Kolhozdalok. — 15.30: Hanglemezek. — 15.50: Ambrózy Béla zongorázik. — 16.20: A Gyermekrádió műsora. — 16.40: Orosz nyelvecke a gimnáziumi tanulók számára. — 17.00: üzemek közötti együttműködés. — 17.10: Ajándékműsor. — 17.30: Bányászműsor — 18 00: Dalolj velünk! — 18.20: A pártoktatás anyagához. — 20.10: Mese Törökországról. Rádiójáték. — 21.12: Népzene — 22.20: Hanglemezek. Szerda: 6.00: Falurádió. — 11.30: A versaillesi kertész. Elbeszélés. — 11.40: Bach: V. brandenburgi verseny. — 12.10: A Vendel-utcai Tanítónőképző Intézet Kodály-kórusa énekel. — 12.30: A mákói népi zenekar játszik. — 12.40: Dvorzsák: Cigánydalok. — 13.00: Sállapin énekel — 13.30: Békedalok. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Tartini: G-dur szonáta. — 14.50: Hangverseny gyermekeknek. — 15.30: A béke dalai. — 16.00: Részlet Aczél Tamás :,A szabadság árnyékában" c. regényéből. — 16.20: A Gyermekrádió műsora. — 17.00: üzemek közötti együttműködés. — 17.10: Szórakoztató zene. — 17.30: A dollár álarc nélkül. Előadás. —17.45: Szív küldi ... — 18.10: Építőipari dolgozók félórája. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.45: Koreai gyermekek között. — 21.00: Liszt Ferenc műveiből. III. — 22.25: A rádió népi zenekara játszik. — 23.10: Magyar kamarazene. — 23.41: Szórakoztató zene. Csütörtök: 6.00: Falurádió. — 11.30: József Atita szocialista költőről — 12.10: Filmzene. — 12.30: Békedalok. — 13.00: Szórakoztató zene. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 14.50: Szovjet népdalok. — 15.30: Írótt és költők a békemozgalom élén. — 16.00: Hanglemezek. — 16.30: Előadás. — 16.45: Vidám hanglemezek. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk.— — 17.15: Az Ifjúság Hangja. — 17.35: Jutalomműsor. — 18.00: Néphadsereg Híradója. — 20.10: Verdi: Rigoletto. Opera négy felvonásban. — 22.23: Balettzene. — 23.22: Szórakoztató zene. Péntek: 5.35: A rádió asszonyrovata. — 6.00: Falurádió. — 11.30: őrködnek az öregek is. Elbeszélés. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: A Budapesti Rendőrzenekar játszik. — 13.00: A rádió népi zenekara játszik. — 13.30: Hanglemezek. 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: A rádió kisegyüttese játszik. — 15.30: Hanglemezek. — 16.10: Az ipari ártalmak és védőberendezések. Előadás. — 16.20: A Gyermekrádió műsora. — 16.30: Úttörősporthíradó. — 16.45: Orosz nyelvlecke haladóknak. — 17.00: Üzemek közötti együttműködés. — 17.10: A pártoktatás anyagához. — 17.25: Hanglemezek. — 17.55: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 18.10: Tánczene. — 20.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.45: Találkozás. Elbeszélés. — 21.00: A rádió szimfonikus zenekara játszik. — 22 25: A két Bánk bán, Katona és Erkel. — 23.28: Szórakoztató muzsika Szombat 6.00: Falurádió. — 11.30: Mese Fejérről, a pap tehenéről — és más történetek. — 12.10: Népek dalai. — 12.30: A VIII kerület vendéglátóipari együttes zenekara. — 1300: A Rádió Művészeti Híradója. — 13.20: Napsütötte réten. — 14.15: Operettkettősök. — 14.30: Száva barátom Peru Dumitriu elbeszélése — 15.00: Hanglemezek. — 15.30: Beszélő allat. — 15.45: Állami vállalatok hírei. — 15.50: Hangszerszólók. — 16.10: Ismeretterjesztő riport. — 16 20: Ádám Jenő: Arany János dalai. — 17.00: Üzemek közötti együttműködés. — 17.10: Fúvószene — 17.30: A Néphadsereg Együttese énekel. — 18 00: Szövetkezeti Híradó. — 18.30: Szív küldi ... — 20.10: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 22.25: Tánc éjfélig. Vasárnap: 6.00—9.00-ig. Zenés vasárnap reggel. — 8.00: Hírek. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. —10.10: Vidám áprilisi műsor. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A rádió szimfonikus zenekara játszik. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Művészlemezek. — 15.30: Cincadze; II. Cartett. — 16.00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. — 16.30: Hanglemezek. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.15: Filmzene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánczene. — 20.20: Fekete folt. Rádiódráma. - 21.35: Totóhírek. — 22.10: Tánczene. — 23.00: Budapest hangversenytermeiből. PETŐFI-RÁDIÓ. Hétfő: 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Szórakoztató zene. — 8.35: Táncok. — 9.00: Gyermekzene. — 9.20: Orosz nyelvlecke kezdőknek. — 9 40: A román rádió műsorából. — 10.10: Operettmuzsika. — 11.30: Óvodások műsora. — 10.50: Kamarazene. — 15.00: Zenekari muzsika. — 16.00: Az elveszett alkotmány. Részlet Arany János elbeszélő-kőlteményéből. — 16.30: Hanglemezek. — 17.10: Grönland és a szovjet Magas- Észak. Előadás. — 17.30: Glier: A bronzlovas — balettszvit. — 17.45: Új gének a Szovjetunió mezőgazdaságában. — 18.00: Gaál Jenő: Verbunkos fantázia. — 18.10: A Szabad Ifjúság vasárnapi számának ismertetése. — 18.45: Szív küldi... — 19.00: Beethoven műveiből. — 19.30: Tánczene. Kedd. 6.35: Kórusmivek. — 7.00: Filmzene. — 7.35: Népdalok. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A szovjet zeneiskolák anyagából. — 10.10: Kemény—Romhányi: Tavaszi ének. — 20.15: Furulyakettősök. — 10.40: Délelőtti hangverseny. — 15.00: Liszt: H-mol szonáta. — 15 33: A rádió kisegyüttese játszik. — 16.10: Zenekari hangverseny. — 17.10: Hangszerszólak. — 18.00: A Mályi Téglagyár. Előadás. — 18.15: Kórusok. — 18.45: Szív küldi... — 19.00: Muzsikáról. Ádám Jenő előadása. — 19.30: Vidám esti muzsika. Szerda: 7.00: Keringők. — 7.35: Népzene .— 8.00: Reggeli hangverseny. — 9.00: Zsámboki Miklós gordonkázik. — 9.20: Beszélgetés úttörőkkel. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A lengyel rádió zenekara játszik. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Hanglemezek. — 15.00: A rádió kisegyüttese játszik. — 15.30: Irodalmi műsor a kolhozok életéről 15.50: Operarészletek. — 16.30: Tanuljunk — olvassunk! — 16.45: Fábri Edit énekel, Arató Géza klarinétozik. — 17.15: Szovjet és népi demokratikus híradó. — 17.30: Népzene. — 17.45: Az ember, aki... — 18.00: Könnyű zene — 18.45: Operettdalok. — 19.00: A rádió szimfonikus zene- és énekkarának műsora. — 19.20: Tánczene. Csütörtök: 7.00: Vidám kórusművek. — 7.35: Hangszerszólók. — 8.30: Szovjet napok — szovjet emberek. — 8.40: Hanglemezek. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A Cinkotai Tanítönőképző Intézet kórusa énekel. — 10.10: Zenekari muzsika. —■ 10.50: Horváth Elemér és zenekara játszik. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Varjas Anna zongorázik. — 15.40: A rádió népi zenekara játszik. — 16.10: A rádió kisegyüttese játszik. — 16.40: A dollár uralma alatt — 17.00: Fiatalok zenei újságja. — 17.40: A Falurádió előadása. — 18.00: Liadov: A bűvös tó — szimfónikus költemény. — 18.10: Az ötéves terv nyomában. — 18.45: Szív küldi ... — 19.00: A rádió szimfonikus zenekara játszik. — 19.30: Tánczene. Péntek; 7.00: Polkák, mazurkák. — 7.35: Reggeli zene. — 8.15: Operarészletek. — 9.20: A rádió ajándékműsora. — 10.10: Varsányi László zongorázik. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Operarészletek. — 15.00: Népdalok. — 16.00: Részlet Szabó Pál ,.Hajdú Klára" c. regényéből. 16.30: Népzene. — 16.50: Szív küldi... — 17.30: A magyar munkásmozgalom történetéből. — 17.45: Termelési híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. — 18.45: üzemi kórushangverseny. — 19.00: Hanglemez. — 19.15: Brahms művészete. Előadás Szombat: 7.00: Latmer-keringők. — 7.35: Operett- és filmzene. — 8.40: Színes magyar népi muzsika. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: Az Operaház fiatal művészei dalokat énekelnek. — 10.43: Dávid: Tánczene. — 10.50: Hanglemezek. — 15.00: Vidéki együttesek hangversenye. — 15.25: A vizsga. Túri András elbeszélése. —15.45: Új dalok. — 16.00: Zenei Újság. — 16.35: Közgazdasági negyedóra. — 16.50: Szív küldi... — 17.10: Tanultunk énekszóra oroszul! — 17.30: Händel: D-moll szonáta. — 17.45: A rádió postája. — 18.00: Tánczene. — 18.45: Nagy Olivér népdalfeldolgozásaiból. — 19.00: Mindenki operája. Kodály: Háry János. Vasárnap: 8.00: Hanglemezek. — 8.30: Falurádió. — 9.00: Strauss-keringők. — 9.45: Református vallásos félóra. — 10.15: Népzene. — 11.00: Miska bácsi lemezesládája. — 11.35: Hanglemezek. — 12.20: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 13.05: Hanglemezek. — 14.05: Operettrészletek. — 14.50: Lapok Kopré József: Tizenhárom rózsa c. költeménykötetéből .— 15.00: Tudományos feltörő. — 15.20: Csárdások, polkák. — 15.45: A „Tartós békéért, nép demokráciáért!” c. lap ismertetése. — 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 16.40: Szív küldi ... — 17.00: Irodalmi műsor. — 17.30: Helyszíni közvetítés a bajnoki labdarúgómérkőzésekről. — 18.15: Hacsaturján: Szvit — 18.45: Irodalmi riport. — 19.00: Hangverseny operakedvelőknek. Levelezőink írják ELVÉGEZTE a kombájnvezető iskolát Makó Ilona, a kunmadarasAMG egyetlen női traktorosa. Makó Ilona a tavaszi munkákból is kivette a részét. Tizenkilenc nap alatt 48,66 normálholdat munkált meg, így március 1—20-ig 507 forintot keresett és 35 munkaegységet teljesített. (B. Tóth Sándorné.)★ A SÖRNYEI DOLGOZÓ PARASZTOK vállalták, hogy április 4-re az árpát, zabot, lent, cukorrépát és burgonyát elvetik. Vállalásukat március 28-ra teljesítették. (Szita János.) ★ KIGYULLADT A VILLANYFÉNY, épül a mozihelyiség, amelyet április 4-én adnak át rendeltetésének. (Varga János, Becsehely.)★ FÉLÉVI baromfi- és negyedévi tojásbeadását 100 százalékra teljesítette Bussü község dolgozó parasztsága. (Bertalan László, Magyaratád.) ★ A KALÁSZOSOKAT elvetették, vetik a burgonyát, szántják a kukoricaföldeket a somogyfajszi dolgozó parasztok. (Hajdinák István.) ★ HATVANEZER FORINTOT takarítanak meg társadalmi munka végzésével és bontási anyag felhasználásával az iskola és orvosi rendelő építésénél a zalavári dolgozók. (Nagy Gábor.) SZABAD FÖLD Főszerkesztő: Szabó Pál Felelős szerkesztő: Fehér Lajos. Főmunkatárs: Dancs József. Budapest, VIII., Rökk Szilárd utca 6. Telefon: 138—821, 143—428. Kiadja: SZABADSÁG Lapkiadóvállalat Kiadóhivatal: Budapest, Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: *343—100 *142—220 Terjeszti a Posta Központi Hírlapirodája Budapest. V., József nádor tér 1—3. Telefon: 180—850. vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatal Szikra Lapnyomása Budapest. Vill., József körút 5. Felelős vezető: Kulcsár Mihály • •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••# Fél kenyerünk - újság Pászti József palotabozsoki olvasónk pályázatában írja, hogy ez év januárjában a helyi postahivatalnál egész esztén- idóre elő akart fizetni a Szabad Földre. Igen ám, de a hivatal vezetőnője azt mondotta, hogy £ csak egy hónapra lehet előfi- £ zetrti és csak hosszas részeké- £ désre fogadta el az egy évre • szóló 30 forintot. • Úgy hisszük, Pászti bácsi £ ott a helyszínen is megmagya- rázta a postamesternőnek, hogy • az ilyen magatartás mennyire • helytelen és nemcsak tebecsü- lése, hanem akadályozása is a £ pártsajtó terjesztésének. A palo- £ tabozsoki postahivatal vezető- £ jének mi Pászti József szavai- val üzenünk, aki pályázatában • így ír: „Az újság fél kenyere az embernek, mert en[ csak tudás- : sal és tapasztalattal lehet, ah . . hoz pedig az újság szükséges.” M. Bíró István ötvenezer forintot nyert M. Bíró István, az ilki Lenin tszcs egyik tagja múlt szombaton átment a kisvárdai malomba őröltetni. A tavaszi munkák, s egyéb gondok miatt egészen megfeledkezett arról, hogy most van az ötéves tervkölcsön hatodik sorsolása, a hogy neki is van egy kétszáz forintos kötvénye. Ahogy visszakért a faluba, megrohanták az ismerősök: — Pista bácsi! Igaz, hogy kihúzták a kötvényét? — Nagyon sokat nyert, ugye? Ő azt sem tudta meglepetésében, mit feleljen. Jött a kisbíró, hogy azonnal menjen a postára, ott aztán megtudta: igaz a hír, valóban kihúzták a kötvényét, méghozzá 50 ezer forintos nyereménnyel!... Rögtön felutazott Budapestre, az Országos Takarékpénztárba, feleségével együtt, hogy átvegye a nyereményt. — Soha nem hittem volna— mondja boldogan —, hogy valaha ilyen hatalmas összegnek leszek a gazdája, hogy az én kötvényemet is kihúzzák. Szívesen jegyeztem én mindig, de arra nem is gondoltam, hogy enynyit kapjak vissza helyette! — Mit csinálnak most ezzel a sok pénzzel? — kérdezzük a boldog nyerteseket. — Hát nem is lehet azt ilyen hirtelen elmondani. Hatan vagyunk testvérek, van hazunknak közösen egy háza. Ezt most egészen megvásárolom, be is bútoroztatjuk szépen... Aztán meg ruházatra is csak költünk, bár nem mondhatnánk éppen, hogy kevés van, hiszen a tszcs-ben elég szépen részesedtünk, de ha már ennyi pénzünk van, többet megengedhetünk. Kell aztán ajándékokra is otthon, a rokonoknak, a többit meg takarékba tesszük. — Aztán pedig siettünk haza, Imre — teszi még hozzá M. Bíró István — mert sok a dolog a tszcs-ben, teljes erővel halad nálunk is a tavaszi munka. Ebben az évben én már 125 munkaegységet dolgoztam, — ezután még úgy sem akarok lemaradni a munkában! Április 9-én kezdődik a Második Békekölcsön sorsolása Április 9—12 között tartják meg a Második Békekölcsön második sorsolását Ózdon, az Ózdi Kohászati Üzemek kultúrtermében. Ez alkalommal kisorsolnak 117 ezer darab nyereményt 47.8 millió forint és 59 ezer darab törlesztést 11.8 millió forint értékben, összesen tehát 176.000 darab kötvény, csaknem 60 millió forint kerül kisorsolásra. Kik nyertek a Kincses Kalendárium rejtvénypályázatán ? A Kincses Kalendáriumban közölt rejtvényünket igen sokan megfejtették. A többezer helyes megfejtő közül sorsolással választottuk ki a nyerteseket. Neveiket folyamatosan közöljük. Az alábbi pályázók helyes messzejtésükért szép könyvjutalomban részesültek. Andrási Andrásné, Kengyel, vasútállomás; Balajd Ferenc, Gibárt; Bartók Károly, Petőmihályfa, Petőfi u. 10; Brikics Antalné, Dévaványa, Körösladányi u. 56; Czukor István, Komló, Pécsiút 25; Csikós János, Lakitelek, Újosztás; özv. Dombrádi Sándorné, Tiszavasvári, Kinizsi-u. 28; Fánczi Györgyné, Baracs, Fehérvári-u. 7; Georg János, Sarkad, Széchenyi-u. 6; Gyuricza Lajosné, Túrkeve, Kinizsi-u. 4; Hartai István, Mosonszentjános, Szabadság-u. 34; Herczegh Jánosné, újszilvás, 1056; Kardos József, Bögöte (Vas m ); Kárász Mária, Békéscsaba, Nagymegyer-tanya 249; Kázmér Jánosné, Újpest, Árpád-u. 23; Kerekes József, Tornyiszentmiklós; Király Mihály, Mezőcsolkonya; Leffler István, Lenti, Petőfi-u. 20; Lipták Zsuzsa Szarvas Molotov-u. 4; ifj. Magyar Péterné, Nekézseny;Markotány Imréné, Bicske. gyermekotthon: Schaltz Ottó, Berettyóújfalu, Kilián Gy. fiúiskola 4/A; Sálléi András, Dévaványa, Tanya 77; Sonkoly István Tiszakürt, Vörösmarty u. 6; Streit Antal, Mezőkomárom; Szabó Imréné, Csanádapáca, Tanya 80; Szabó János, Balatonkiliti, Kossuth Lajos-u. 15; Szántó István, Tiszalu. 318; Sztojanovics Ferenc Kecskemét, Kupa-u. 17; Zámbó Tóth Mátyás, Etes, Zólyom-u. 175; Zámbó István, Gyöngyösfalu 63 (A folytatást következő számunkban közöljük.) Szabad Föld 7