Szabad Föld, 1962. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-07 / 1. szám

1962. JANUÁR 1. Fogarasi János, a szakoktatási főigazgatóság osztályvezetője: A mezőgazdasági szakmunkásképzés feladatai A termelőszövetkezeti dolgozók még nem mindenütt látják a speciális szaktudás jelentőségét. Ezért ennek a gondolatnak a nép­szerűsítésében, a már szakmunkások által elért eredmények meg­mutatásával, propagálásával a Szabad Föld többet tehetett volna és a közeljövőben nagyon sokat kell tennie. A második ötéves ter­vünk szerint százezer mezőgazdasági szakmunkást képezünk ki. Ezek közül 10 ezret tanulóképzés útján, a többit tanfolyamos for­mában a felnőttek közül. A felnőtteket tanfolyamokon, üzemi szinten három év alatt képezzük szakmunkásokká. A három év első két évét az ezüst­­kalászos tanfolyamokon képezik. Ezek a tanfolyamok három szak­­irányúak, éspedig: növénytermesztési, állattenyésztési és kertészeti. Mindenütt olyan szakirányú tanfolyamot szerveznek, amilyenre ab­ban a községben, vagy városban szükség van. Nagyobb helyen — ha a szükséglet megkívánja — mindhárom irányú tanfolyam mű­ködhet egyszerre. Ennek a kétéves tanfolyamnak folytatása a harmadik évfolyam. Ezen a hallgatók a választott speciális szakma elméleti és gyakor­lati anyagát tanulják meg, például szántóföldi, növénytermesztő­­gépész, vagy szarvasmarha-tenyésztő, vagy gyümölcstermelő stb. és sorolhatnám mind a 22 szakmát. A három évfolyam anyagának si­keres elvégzése után a hallgatók szakmunkásvizsgát tesznek. Az ezüstkalászos tanfolyam tehát ma már nem önálló tanulási forma, hanem a szakmunkásképzés szerves része. A képzett szakmunkások erkölcsi és anyagi megbecsülése me­zőgazdasági nagyüzemeinkben is nap-nap után fokozódik, és lassan ugyanolyan tekintélye lesz, mint az ipari üzemekben. A csongrádi Petőfi Tsz-ben 15 százalékkal, a Szolnok megyei termelőszövetkeze­tekben 10 százalékkal több munkaegységben részesítik a vizsgázott szakmunkás tsz-tagokat és még sok hasonló példát sorolhatnék fel. A tsz-tagok tanulási kedve egyre fokozódik. Ezt bizonyítják a következő számok: ebben a tanévben az­­első évfolyamra 20 ezren jelentkeztek, a második évfolyamon 12 ezren, a harmadik évfolya­mon pedig 8 ezren vesznek részt. Szabad Told K. Nagy Sándor, a szövetkezetpolitikai főosztály vezetője: A jövedelemelosztási formák alkalmazásáról A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezése után most az előttünk álló legfonto­sabb feladat: a szövetkezeti gazdaságok gyors ütemű megszi­lárdítását. Több más tényező mellett nagyban elősegítik ezt a különböző ösztönzőbb munka­­díjazási formák. Különösen fon­tosak ezeknek az alkalmazása a még gyengébben gazdálkodó ter­melőszövetkezetek megerősítése szempontjából. Az elmúlt évben is az esetek jelentős részében a gyenge termelőszövetkezetek megszilár­dulásához a munkadíjazás he­lyes módja jelentősen hozzájá­rult. A téglási Xíj Élet Tsz pél­dául 1960-ban 11 forintot osz­tott munkaegységenként, s az évet 1­ ezer forint mérleghi­ánnyal zárta. 1961-ben a munka­egység kiegészítéseként alkal­mazták az össztermelés utáni premizálást, ami jelentősen nö­velte a szövetkezeti tagok szor­galmát a növények terméshoza­mának emelésében. Az állatte­nyésztésben is alkalmazták a premizálást, sertésnél például a daraértékesítés után premizál­tak és ennek eredményeként a hízlalási idő a malackortól szá­mítva nyolc hónapra csökkent. A konyhakertészetben a szedési munkáknál alkalmazták a pénz­­beni díjazást a következők sze­rint: a zöldborsó kilóját 50—70 fillérért, a paprika és paradi­csom kilóját pedig 15 fillérért szedték. Az idejében és jó mi­nőségben leszedett kertészeti termékekből az így nyert több­letbevétel fedezte a szedési ki­adásokat. A téglási Új Élet Tsz az aszály ellenére megszüntette a mérleghiányt és a tavalyi 11 forintos munkaegységgel szemben a munkaegység értéke körülbelül 30 forint lesz. Az ilyen jó tapasztalatok el­lenére egyes államigazgatási szervekben és termelőszövetke­zetekben nem kezelik fontossá­gának megfelelően az anyagi ér­dekeltség elvének érvényesíté­sét, sőt helyenként olyan gya­korlat is előfordult, hogy a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott irányelvek alkalma­zását meggátolták. Az a helyes, ha termelőszövet­kezet a helyi viszonyoknak leg­inkább megfelelő munkadíja­zási formát alkalmaz és ennek be­vezetéséről minden esetben a közgyűlés döntsön. A termelőszövetkezetekben a munkadíjazás és jövedelemel­osztás bármelyik formáját is al­kalmazzák, vagy bármilyen mó­don is tökéletesítik a munka­egységrendszert, nagyon fontos, hogy az alábbi főbb követelmé­nyeknek feltétlen megfelelje­nek: — feleljen meg az elosztás szocialista elvének, vagyis a dí­jazás mértéke tükrözze vissza az elvégzett munkát és vegye ele­jét az egyes munkakörök közötti nagy aránytalanságok keletkezé­sének; — serkentse a tagokat több és jobb minőségi munkára, na­gyobb termelési eredmények el­érésére; — vegye figyelembe a közös és egyéni érdeket egyaránt, segítse elő a közös alapok gyarapodá­ 3 — Az 1962-es évben tovább növeljük a mezőgazdaság terméshozamát A Földművelésügyi Minisztérium szakvezetőinek nyilatkozatai Hont János miniszterhelyettes: A tervezés a jó gazdálkodás feltétele . Az előtervezés tapasztala­tainak részletesebb, alaposabb elemzésére csak később lesz le­hetőség. Annyit kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a termelőszövetkezetekben készült előzetes termelési tervek össze­sítésének a számai — mind a termelés, mind az értékesítés szempontjából — általában he­lyes tendenciát mutatnak. A növénytermelés szerkezete is abba az irányba tolódik, amit a népgazdasági terv előirányoz. Erre mutat például, hogy a tsz­­ek közös szántóterületén a ke­nyérgabonavetés aránya orszá­gosan az ez évi 30,2 százalékról a terv szerint 1962-ben mintegy 33 százalékra nő; növekszik az abrakféléken belül az őszi árpa vetésterülete, több hüvelyes, zöldség és gazdasági magfélék vetését tervezik. Az előzetes tervek még bizo­nyos lemaradásokat is mutat­nak, elsősorban egyes árunö­vények vetésterületénél, rost­kendernél, rizsnél, napraforgó­nál, dohánynál, borsónál és egyes gazdasági magvaknál. Fontos, hogy a népgazdaság szempontjából rendkívül fontos árunövényekből mielőbb meg­kössék a szerződést. A júliusban a megyék szá­mára megadott kereteknél na­gyobb területen szeretnének ön­tözni, helyenként talajt javí­tani. Építkezni is többet szeret­nének szövetkezeteink. Ezek kö­zül az igények közül azt vizs­gáltuk meg, milyen lehetőségünk van a nagyobb öntözésfejleszté­si igények kielégítésére. Ennek a vizsgálatnak az eredménye­ként országosan mintegy tíz­ezer holddal nagyobb terüle­ten tudunk új öntözőtelepeket építeni 1962-ben, mint azt ko­rábbi terveink előirányozták. Az előző évihez képest tovább terjedt — ha nem is vált sajnos mindenütt általánossá — az az általunk előírt módszer, hogy az illetékes járási szervek a nép­­gazdasági terv járási előirány­zatait és azok ésszerű szétosz­tását alaposan megvitatják a szövetkezeti vezetőkkel. Tapasz­talatunk szerint ott jártak el leghelyesebben és legeredmé­nyesebben — mint például Veszprém megyében —, ahol a járáson belüli tárgyalásokat né­hány szövetkezet elnökével elő­zetesen jól előkészítették és azok bevonásával folytatták le a tárgyalásokat. Az ilyen helye­ken sokkal jobban sikerült már az előzetes tervekben is a népgazdasági igények és az üzemi tervek összhangját biz­tosítani. Ez érthető, hiszen szö­vetkezeti vezetőink többsége is ismeri és megérti a népgazda­ság szükségleteit és bevonásuk­kal ésszerűbben tudják a járá­son belül az egyes üzemek ter­melési szerkezetét a népgazda­sági tervvel összhangba hozni. A legközelebbi hetek legfon­tosabb teendője az évi zárszám­adás jó elkészítése, az 1961. évi gazdálkodás alapos, gon­dos elemzése, majd mindezek alapján az 1962. évi termelési és pénzügyi tervek végleges ki­dolgozása. Ezt a munkát a már elkészített előtervek lényegesen megkönnyítik. Arról van szó, hogy szükség szerint még kiiga­zítsák ezeket a népgazdasági tervvel, illetve a végleges zár­­számadási adatokkal való össz­hang szempontjából. Így is na­gyon felelősségteljes, körülte­kintő munkára van szükség. Hiszen rendkívül fontos, hogy a terv — és annak egyes részei — mindenféle szempontból reá­lisak és összehangoltak legye­nek, mert a terv az egész évi gazdálkodás alapja. Végül csak arra hívnám fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy a termelőszövetkezetek ve­zetői minél szélesebb körben vonják, be ebbe a munkába a tagságot , a szövetkezet gaz­dáit, és vitassák meg velük a tervet, beleértve az annak vég­rehajtása érdekében megvalósí­tandó főbb teendőket is. Újra lepergett egy esztendő a mezőgazdaság életében is. A Földművelésügyi Minisztériumban az ó­ év utolsó napjaiban is serény munka folyt, összegezték az 1901. év, a második öt­éves terv első esztendejének tapasztalatait, s készülnek az 1962-es évre, a második tervévre. Ez alkalomból több minisz­tériumi vezetőt megkértünk, nyilatkozzon a Szabad Föld olva­sóinak a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről- sőt, az adott körülmények kö­zött a legmegfelelőbb nagyüzemi munkaszervezet kialakítását;­­ legyen egyszerű, hogy a ta­gok könnyen kiszámíthassák az elvégzett munkáért járó mun­­kadíjat és a nyilvántartása se okozzon külön gondot, vagy ne igényeljen külön munkaerőket; — feleljen meg a termelőszö­­vetkezet gazdasági erejének, fe­leljen meg annak az elvnek, hogy a tagok között kiosztani csak azt lehet, ami az állami kötelezett­ségek és a tartalékolások utat a jövedelemből megmarad. Dr. Soós Gábor, a növénytermesztési főigazgatóság vezetője: A nagyhozamú búzafajták termesztésével megoldjuk a gabonaproblémát Néhány évvel ezelőtt sürgetően merült fel annak szükségessége, hogy nemesítőink munkája nyo­mán, vagy az ismert külföldi búzafajták kipróbálásával olyan nagy termőképességű búzafajták álljanak nagyüzemeink rendel­kezésére, amelyek szalmaszilár­dak, megdőlés nélkül, gazdasá­gosan hasznosítják a gépi ta­lajművelést, a nagyobb adagú műtrágyázást és géppel első­sorban kombájnnal jól beta­karíthatók. Gyorsabb megoldás­nak a külföldi búzafajták ki­próbálása és hazai termesztés­be vonása mutatkozott. Ezért szovjet, olasz, francia, nagy ter­­mőképességű búzafajtákat elő­ször kisebb területen, majd nagyüzemi méretekben próbál­tunk ki és ennek alapján a szov­jet és olasz fajták közül a Be­­zosztája 1-es, a Bezosztája 4-es, a Szkoroszpelka 3/b, a San Pastore és az Autonómia fajták vál­tak be legjobban hazai viszo­­nyunk között. Rövid két évre tekint vissza ezen fajták nagyüzemi termesz­tése és már a második évben, 1961-ben, döntő fordulatot hoz­tak búzatermesztésünkben. A múlt évben 281 ezer kát. holdon termeltük ezeket a fajtákat és or­szágos átlagban kát. holdan­ként 6,1 mázsával adtak na­gyobb termést, mint a hazai fajták. Jelentőségüket szemlél­tetően mutatja az állami gaz­daságok búza terméseredménye: 1961-ben az állami gazdaságok kereken 210 ezer kát, holdon 16,3 mázsás átlagtermést értek el, s ezen belül búzaterületük mintegy felén a hazai fajták­nál 14,3 mázsa, a külföldi faj­táknál pedig 18,5 mázsa átla­got. Ezeknek az eredményeknek döntő szerepe volt abban, hogy az 1961. évben mezőgazdasá­gunk történetében először, or­szágosan a búza termésátlaga 11,1 mázsa volt. Ezek az eredmények teljes egészében bizonyították azokat az elképzeléseket, hogy a nagy termőképességű búzafajták meg­alapozott termelésével 4,5 má­zsával nagyobb termésátlagot tudunk elérni, mint a hazai fajtákkal. Ezért a kenyérgabo­na-kérdés megoldásában első­rendű eszközként vesszük szá­mításba a nagy termőképességű búzafajtákat. Az 1962. évre ke­reken 700 ezer kát. holdon ter­veztük nagy termőképességű bú­zák termelését. Ezzel szemben ténylegesen az ősz folyamán közel 800 ezer kát. holdon ve­tették ezen fajtákat, 1963-ban pedig 1,1 millió kát. holdra nö­veljük a nagy termőképességű búzafajták területét. E búza­fajták területének ilyen ará­nyú növelése egyik legfonto­sabb feltétele annak, hogy a második ötéves terv végére valóban elérjük és lehetőleg túl­haladjuk az országos 13,5 má­zsás búza-termésátlagot. Dr. Németh Lajos, az állattenyésztési főigazgatóság helyettes vezetője: Számos új kedvezmény a közös gazdaságoknak Az állattenyésztés 1961. évi bruttó termelési tervet a várható végleges számok alapján értékelve 101,6 százalékra teljesítjük. Nemcsak az összesítő adatokat, hanem a részleteket tekintve is fejlődést állapíthatunk meg. Az előzetes számítások alapján a 100 te­hénre jutó borjúszaporulat 78 lesz az 1960. évi 68-cal és a tervezett 69-cel szemben. A szarvasmarha-tenyésztésben azonban kedvezőtlen jelenségek is vannak. Az előhasi üszők száma csökkent. A tehenek és az elő­­hasi üszők száma az állami szektorban és a termelőszövetkezetek­ben emelkedett ugyan, de nem olyan m­értékben, hogy ellensúlyozta volna a háztáji és egyéni gazdaságok állománycsökkenését. Ezen a helyzeten kíván segíteni az 1962-ben életbelépő új, az úszőnevelést elősegítő hitelezési és hitelengedési kedvezmény. A sertéstenyésztést illetően azt mondhatjuk, hogy az 1960. év­ben hozott helyes intézkedések eredményeképpen 1961. őszére or­szágosan olyan nagyszámú sertésállományunk lett, amilyent még Magyarországon nem számláltunk. A termelőszövetkezetekben vi­szont a kocaállomány nem növekedett olyan mértékben, mint ter­veztük. A tsz-ek kocaállományának növelését elősegítjük az idei év első félévére tervezett takarmányjuttatással egybekötött akcióval is. Azt tervezzük, hogy a kihelyezésre kerülő kocasüldők mintegy 60—65 százaléka az első félévben már leszállításra kerüljön. Az 1962. évi állattenyésztési terv fő feladatai közül is különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a tsz-ek minél több hízott sertést adjanak át az államnak az első félévben. A felvásárlásra kerülő hízott sertések egy részét a háztáji és egyéni gazdaságokból várjuk. Néhány százalékkal azonban — a de­cember 1-i értékelések szerint — kevesebbre kötöttek szerződést, mint várni lehetett. Az 1962. évi hízottsertés árutermelési terv tel­­j-sPíSoo z,.fí-’ í-hgri — nm',Vo,t­­hon'i a szerződéskötések ütemét min­den szektorban javítani kell — a háztáji és egyéb gazdaságokban az átlagosnál is jóval több a teendő.

Next