Szabad Föld, 1966. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-03 / 27. szám

1966. o.Szabadföld JST ülés elfogadta a harmadik ötéves tervet Lezajlott az országgyűlés há­romnapos ülésszaka. Ennek so­rán a képviselőház megvitatta a harmadik ötéves népgazdasági tervről­­szóló törvényjavaslatot, mint az ülésszak legfőbb napi­rendi pontját, valamint az ipari bizottság jelentését és a legfőbb ügyész beszámolóját. A párt és kormány vezetőinek jelenlétében lezajlott képviselőházi ülésen el­sőként dr. Ajtai Miklós elvtárs­nak, az Országos Tervhivatal el­nökének előadói beszéde hang­zott el. A tervjavaslat elemzése során dr. Ajtai Miklós elvtárs rámu­tatott arra, hogy a harmadik öt­éves terv szerves folytatása a párt és a kormány eddigi gazda­ságpolitikájának, amelynek ered­ményei tükröződtek már az előző ötéves terv teljesítésében is. Az országgyűlés elé terjesztett mos­tani tervjavaslat népgazdaságunk reális fejlődését veszi figyelem­be, arra épült, hogy mennyire sikerül a hatékonyságot növelni a termelésben, a beruházásban, az áruforgalomban és általában a népgazdasági, erőforrások fel­­használásában. Mindezeket összegezve, a har­madik ötéves népgazdaságfej­lesztési terv azt tűzi elénk cé­lul, hogy éven­ként négy száza­lékkal növeljük a nemzeti jöve­delmünket, az ipari termelést évi hat, a mezőgazdaságét öt év alatt tizenhárom-tizenöt százalékkal, s hogy az egy főre jutó reálbért 14—16 százalékkal emeljük. A különböző iparágak feladatainak elemzése után az előadó ki­emelte, hogy a harmadik ötéves terv időszakában a mezőgazda­­sági termelés fejlesztése az egész népgazdasági terv kulcskérdése. Hangoztatta, hogy a termelés tizenhárom-tizenöt százalékos nö­velése nagy feladatok elé álítja mezőgazdaságunkat, ehhez azon­ban rendelkezünk azokkal a gaz­dasági, politikai feltételekkel, amelyek az új ötéves terv meg­valósításához szükségesek. Ez kitűnik abból is, hogy az ipar és az építőipar nagyarányú korszerűsítésére fordított erőfe­szítéseink mellett jelentős össze­geket biztosítunk a mezőgazda­­sági járulékos beruházásokhoz is, elsősorban a szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés, valamint az állattenyésztés területén. Min­den lehetőséget megragadva —a KGST-országokkal e tekintetben is szorosan együttműködve — folytatjuk a mezőgazdaság gépe­sítését, s öt év alatt 38—40 ezer traktorral, 35—36 ezer pótkocsi­val, 6—7 ezer gabonakombájnnal szeretnénk a jelenlegi géppar­kot tovább növelni. E törekvé­sünk során különös figyelmet szentelünk az őszi betakarítási munkák teljes gépesítésének, mi­vel ebben az időszakban jelent­kezik legégetőbben a munkaerő­­hiány. Dr. Ajtai Miklós elvtárs rá­mutatott arra, hogy a háztáji, valamint a kisegítő gazdaságot tekintetében az eddig jól bevált gazdaságpolitikát folytatjuk. Kü­lön felhívta a figyelmet arra hogy a most következő tervidő­szakban a művelődési ágak és s vetésszerkezetek viszonylagos változatlansága mellett erőtelje­sen növeljük a zöldség- és­­ hústermelést. Az utóbbin belü döntő fontosságúnak a szarvas­marha- és a juhtenyésztés fej­lesztését tekintjük. Az állattenyésztés tervelőirány­zatainak teljesítéséhez jó kiin­dulási alapul szolgálnak az 1966. január 1-i termelői árintézkedé­sek, amelyek mind a termelő­­szövetkezeteknek, mind pedig az állami gazdaságoknak anyagi ösztönzést biztosítanak. Emellett a kormány a keveréktakarmány­gyártás ötvenszázalékos, a fehér­je­import 40—45 százalékos eme­lésével segíti a hústermelés nagy­arányú fejlesztésének megvaló­sulását. A zöldségtermesztésben 1970- re, az 1963—64. évek átlagához mérve, 45—50 százalékos emel­kedést szeretnénk elérni. Ez na­gyon komoly feladatot jelent. A beszámolót köve­tő élénk vitában több mint harminc képvi­selő szólalt fel. Töb­ben a vidéki iparte­lepítés, mások a me­zőgazdasági beruhá­zások hatékonyságá­nak, a termelés továb­bi gépesítésének, kor­szerűsítésének fon­tosságát hangsúlyoz­ták. A képviselőházi tanácskozás alatt szó esett a közegész­ségügyi szolgáltatá­sok továbbfejlesztésé­ről, a lakásépí­tés korszerűsítésének gondjairól, a kohá­szat és a gépipar problémáiról. Általá­ban a legtöbb kép­viselői felszólalás valamilyen mező­­gazdasági kérdést érintett. Az ország­­gyűlés ezután egy­hangú határozattal elfogadta a harmadik ötéves tervről szóló törvényjavaslatot és ezzel törvénybe iktat­ták a harmadik öt­éves tervet. Az ülésszak utolsó napján került sor dr. Szénási Géza, a leg­főbb ügyész beszámo­lójára, aki a többi között elmond­ta, hogy bűnüldöző hatóságaink feladataik végrehajtásában jelen­tős eredményeket értek el, általá­ban örvendetesen javult munká­juk színvonala, s gyakorlatuk többnyire mentes már a korábbi torzulásoktól. Rámutatott arra is, hogy az elmúlt két év alatt sajnálatos módon emelkedett a társadalmi tulajdon ellen elkö­vetett cselekmények száma, a turistaforgalom növekedésével együtt pedig szaporodott a csem­pészés, a vámbűntett, az üzérke­dés és az embercsempészés bűn­eseteinek mennyisége. Mindezek­hez pedig hozzátette: „Tapasztaltuk egyébként, hogy az utóbbi időkben néhány volt kizsákmányoló elérkezettnek lát­ta az időt ahhoz, hogy visszakö­veteljen olyan földet, malmot, darálót, házat stb., amelyet már régóta állami tulajdonba vettek, és azt használatra az állami gaz­daságoknak, termelőszövetkeze­teknek adták át. Mélységesen té­vednek azonban és elszámítot­ták magukat ezek az urak — mondotta dr. Szénási Géza —, ha azt hiszik, hogy visszájára le­het fordítani a népköztársaság törvényességét, a rendszer védel­mét szolgáló rendelkezéseket.” Végül egy ipartelepítéssel kap­csolatos interpellációval és az arra adott válasszal véget ért az országgyűlés háromnapos ülés­szaka. Az alábbiakban Fejér Lajos elvtársnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének or­szággyűlési beszédét közöljük, főbb részleteiben. A második ötéves terv idősza­kában jelentős előrehaladást ér­tünk el termelőerőink fejleszté­sében, a szocialista termelési vi­szonyok kiterjesztésében és né­pünk életszínvonalának emelésé­ben. Ezekre az eredményekre ala­pozva, a harmadik ötéves terv­ben tovább folytatjuk hazánkban a fejlett szocialista társadalom építését, anyagi alapjainak bőví­tését, növeljük a lakosság élet­­színvonalát, javítjuk iparcikk- és élelmiszerellátását, valamint kul­turális és szociális körülményeit. Népgazdaságunk fejlesztésének központi kérdése az ipar fejlesz­tése. Ez így helyes, sőt törvény­­szerű, hiszen iparosítási politi­kánk eredményeként gazdasági életünk fő bázisa ma már az ipar. Minél nagyobb eredményeket érünk el az adottságainkkal reá­lisan számoló iparfejlesztésben, annál megalapozottabban és gyor­sabban juthatunk előre egész szo­cialista építésünkben. A harmadik ötéves tervben gazdasági erőforrásaink igen je­lentős részét, a népgazdaság be­ruházásainak csaknem felét — 46—50 százalékát —, mintegy 120 milliárd forintot az ipar és az építőipar fejlesztésére fordítjuk. Ez a nagyarányú befektetés igen nagy kötelezettséget ró iparunk­ra, felelősséget az ipari és építő­ipari vezetőkre, dolgozókra egy­aránt. Gazdasági életünk fejlesz­tésének sorsa túlnyomórészt ke­zükbe, a munkásosztály kezébe van letéve: népünk életszínvona­la, jövőnk nagymértékben azon múlik, hogy az iparban hogyan gazdálkodnak az új befektetések csaknem felét lekötő eszközök­kel. Nagy felelősség hárul a mező­­gazdasági vezetőkre és dolgozók­ra is. A beruházások 16—18 szá­zalékát — mintegy 44—45 mil­liárd forintot — a mezőgazdaság fejlesztésére fordítjuk. Az ország élelmiszerellátása, bizonyos rész­ben külkereskedelmünk egyensú­lya is attól függ, mennyire gaz­daságosan s célirányosan használ­juk fel ezeket az eszközöket a korszerű nagyüzemi gazdálkodás megalapozására. Engedjék meg a tisztelt képvi­selőtársak, hogy hozzászólásom­ban főleg a mezőgazdaság kérdé­seivel foglalkozhassam, mivel a mezőgazdaság gazdasági életünk­nek egyik kulcsfontosságú ága­zata. Hazánk azok közé az országok közé tartozik, amelyek képesek arra, hogy saját ter­melésükből elégítsék ki a lakosság növek­vő igényeit a legfon­tosabb élelmiszerek­ből, sőt ezzel együtt tekintélyes mennyi­ségű élelmiszert ex­portálnak is. Ez igen előnyös körülmény. Ennek jelentősége különösen kiemelke­dik azért, mert ipari nyersanyagokban vi­szont szegények va­gyunk. Lényegében a bauxit az egyetlen olyan ipari nyers­anyag, amely vi­szonylag jelentős mennyiségben talál­ható hazánkban. A mezőgazdaság szin­te népgazdaságunk egyetlen fő ága, amelynek aránylag kevés importból szár­mazó anyagot kell felhasználnia terme­lése növeléséhez. Ilyen körülmények között nálunk a me­zőgazdaságnak lénye­gesen nagyobb szere­pe van a gazdasági életben, mint az ipari nyersanyagokban gaz­dag országokban. A mezőgazdaság — amelynek adottságai hazánkban viszonylag kedvezőek — a lakosság élelmi­szerrel s az ipar nyersanyaggal való ellátásán kívül az exportban fontos szerepet tölt be a más népgazdasági ágak fejlesztéséhez szükséges vásárlásaink fedezésé­ben is. A fejlett tőkés országokban vásárlásainknak igen jelentős ré­szét a mezőgazdasági és élelmi­szerexport révén nyert devizával fedezzük. A múlt esztendőben a mezőgazdasági és élelmiszerkivi­­tel révén mintegy 2,3 milliárd devizaforint aktív egyenleghez jutott népgazdaságunk. Azt ter­vezzük, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer export-import aktív egyenleg a harmadik ötéves terv­ben gyorsabban nőjön. Ha ter­veinket sikerül valóra váltani, öt év alatt együttvéve pusztán szo­cialista viszonylatban 10—11 mil­liárd devizaforint-aktívumhoz ju­tunk, amely már jelentős vásár­lásokat tesz lehetővé a szocialis­ta országok piacain. A gazdasági előrehaladás fő bázisa hazánkban az ipar. Gaz­dasági építésünk azonban akkor áll mindkét lábával szilárd tala­jon, ha sikerül megtalálnunk a legmegfelelőbb arányokat a gaz­dasági életünk alapját képező két fő ágazat, az ipar és a mezőgaz­daság között. Sem az ipart, sem a mezőgaz­daságot nem önmagáért fejleszt­jük. Az iparnak, a városnak szüksége van élelmiszerekre, me­zőgazdasági nyersanyagokra, a mezőgazdaság viszont nem fej­lődhet az ipar termékei nélkül. Különösen így van ez a korszerű nagyüzemi mezőgazdaságban. A harmadik ötéves tervben például a mezőgazdaság által igényelt ipari eredetű anyagok és eszkö­zök felhasználása 32 százalékkal nő. A hazai iparnak, különösen a gép- és vegyiparnak, az építő­iparnak a jövőben — mint a terv is számol ezzel — nagyobb figyel­met kell fordítania a mezőgazda­­sági igények jobb kielégítésére, a mezőgazdaság műszaki fejleszté­sére. A vegyiparnak pl. töreked­nie kell a koncentráltabb ható­anyagú műtrágyák előállítására, az összetett és kevert műtrágyák választékának bővítésére. A me­zőgépipar korszerű, jó minőségű, üzembiztos gépekkel lássa el a mezőgazdaságot, alakítson ki komplex géprendszereket a ter­melési folyamatok gépesítésére. A mezőgazdasági építkezéseket úgy kell megvalósítani, hogy az épü­letekben lehetővé váljék a kor­szerű termelési technológiák ki­alakítása, a legfontosabb munka­­folyamatok gépesítése. Mit nyújt mindezért cserébe a mezőgazdaság? Több és jobb élelmiszert a lakosságnak és a külkereskedelem részére, továbbá több és olcsóbb nyersanyagot az élelmiszeriparnak és a könnyű­iparnak. A harmadik ötéves terv­ben ugyanis a mezőgazdasági ter­melés 13—15 százalékos növeke­dését tervezzük, amely megfelelő alapot nyújt a törvényjavaslat­ban számba vett igények kielégí­tésére. A mezőgazdasági termelés terv­be vett emelkedése évente kb. 2,6—3 százalékos növekedési ütemnek felel meg. Ez jóval ma­gasabb annál, amit eddig a ma­gyar mezőgazdaság fejlődésében elértünk. A két világháború között a nagybirtokos és tőkés magyar mezőgazdaság két évtized alatt kb. 20 százalékkal növelte a ter­melését. Ez évi 1 százalékos nö­vekedési ütemnek felel meg. Az átszervezés előtti évtizedben is legfeljebb 1—1,5 százalék volt az évi növekedés, a második öt­éves tervben pedig kereken 2 százalék. A mezőgazdasági termelés nö­vekedését a harmadik ötéves terv feszítetten irányozza elő. Ennek megvalósítása a gazdálko­dás további belterjesítését, ezzel összefüggésben az erők összpon­tosítását követeli a legkülönbö­zőbb posztokon álló mezőgazda­­sági vezetőktől, s fegyelmezett, jó munkát kíván a mezőgazdaság valamennyi dolgozójától. A második ötéves tervhez ké­pest az elkövetkezendő öt év alatt kb. 10 százalékkal nagyobb befektetéseket fordíthatunk a mezőgazdaság fejlesztésére, ön­magában véve hatalmas összeg ez, s nagy lehetőséget biztosít, amelyet maximálisan kell kihasz­nálnunk. El kell érnünk, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszkö­zöket a leglényegesebb feladatok megoldására koncentráljuk. Az ország ellátásában továbbra is egyik legfontosabb tennivaló a kenyérgabona-szükséglet hazai termésből való fedezése. Máso­dik ötéves tervünk utolsó két esz­tendejében már nem kellett ke­nyérgabonát importálnunk, sőt az 1965. évi termésből még jó egy hónapra elegendő készletünk is maradt. E sikeres előrehaladást elsősorban a bővebben termő in­tenzív búzafajták s a vele járó termelési technika széles körű el­terjesztése révén értük el. To­vábbá azzal, hogy a műtrágya só­, (Folytatás a 4. oldalon.) A korszerű gazdálkodás megköveteli a mezőgazdaság és az ipar együttműködésének továbbfejlesztését Fehér Lajos elvtárs beszéde

Next