Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
SZABAD FÖLD 10. JÚLIUS 9.3 A JOBAHÁZI ELNÖK Sokszor beszéltem már téeszelnükkel. Téesz-taggal is sokszor. Néha mintha más országba léptem volna, amikor egyiktől a másikhoz fordultam. Keresni akartam olyan embert, akivel egyszerre beszélhetek mind a két világról. Sikerült. Németh Andor a jobaházi Egyetértés Tsz elnöke. Helybeli születésű, 43 éves, négy gyereke van. Hat elemit végzett és aranykalászos tanfolyamot, felnőtt fejjel szerezte meg hozzá a nyolc általános iskolát. Jó megjelenésű, szűkszavú, igen értelmes ember, őszinte, csak másfél éve elnök. Azelőtt szerető volt, korábban traktoros, még azelőtt jól gyarapító egyéni gazda. Az egyikbe még nem szokott bele, a másikat még nem felejtette el. Vele beszéltem. — Milyen érzés elnöknek lenni? — Nem jó ! — Miért? — Mert nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. — Tudna példát mondani? — Aki a legmagasabbra emelte a kezét, mikor engem választottak, azzal vesztem össze legelőször. Csúnyán. Ott is hagyta a munkát. De nem engedhettem, a közös érdeke nem engedte. — Vagyis az asztal másik oldalán ülni? — Más dolog. Voltak ügyek, antikét én szerelő koromban másként javasoltam volna. Most látom, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet úgy megvalósítani, ahogy a tagság kívülről nézve és az első ötlettől hajtva szeretné. — Hogyan lett elnök? — Váratlanul. A régi elnök négy esztendeje lejárt, akit pedig a tagság helyette akart, azt egy kizáró ok miatt nem lehetett Teltek-múltak a hetek — a mi lelkesedésünk pedig alább hagyott ... Egyszer-kétszer igazi, „hamisítatlan” hatodos vendégünk is volt: ha Pesten járt, Móricz Zsigmond kedvence, a drága jó sárrétudvari Nagy Imre jött el a Tóth vendéglőbe ... Csontsovány, vézna kis alakjával, félszegen elüldögélt a sarokban ... Nem érezte jól magát a mi borozó, pálinkázó, lármázó társaságunkban... (1912. decemberében halt meg — „elnyűtt” ■—, mint Veres Péter mondotta ...) Egyszer Darvas József is eljött — másnap szeretettel, de egy kicsit lenézően legyintett: „Szamárság ez az egész...” — és mosolygott hozzá. Aztán szép csendesen megszűntünk létezni — hírünk még az irodalmi élet berkeiben sem terjedt el —, nyomunk se maradt a történelemben, ami nem is csoda, hiszen elvégre a bélyegzőnk sem készült el... ★ Most aztán elment Sinka István — a sírjába hullt szegény — „bűnében is tisztán” —, a kopottas lódén helyett a hűséges anyaföld takarja, amely „bölcső is, meg koporsó is .. Én meg elsóhajtottam ezt a kis emléket — szerény csokornak az „elnök úr” sírjára, meg aztán azért, hogy legalább egy sárguló újságpapír őrizze a Magyar Hatodosok Társaságának múlandó emlékét... jelölni. A kényszerhelyzetben a jelölő bizottság három nevet javasolt, a titkos szavazáson én kaptam a legtöbb voksot. — Örült neki? — Nem! De mikor már összeszámlálták a szavazatokat, mit tehettem volna? Vállaltam. — Volt már, amikor megbánta? — Sokszor. — Például? — Építünk egy százas istállót. Mi vezetők napokig szaladgáltunk, hogy az összes szükséges feltételeket megteremtsük. A dotáció magas, ez a vállalkozás a tagság vagyonát igen megnöveli majd. A tagoknak csak annyit kellett volna tenni, hogy az alapot felhúzzák. Nem tették. Ilyenkor bizony azt mondja az ember, minek kellett ezt nekem elkezdeni... — Változott-e az életformája, mióta elnök? — Sokat! Másfél éve én még szerelő voltam. Időre kezdtem, időre végeztem, amikor kiléptem a műhely ajtaján, be is fejeztem a munkát. Beosztás, munkaidő, most nincs. Amikor hazavetődök, csak forgolódom az ágyban, idő előtt felébredek és a gond egy pillanatra nem hagy el. A héten például el kellett dönteni, rendre vágjuk-e az árpát, vagy azonnal csépelje a kombájn. Ha rendre vágjuk és megjön az eső, azért hibáztat a tagság. Ha azonnal csépeljük és nem jön eső, az lesz a baj. Higgye el, ez nekem nem hiányzott. — Hogyan bírja ezt a terhelést? — Az idegeim már nem olyanok, mint másfél évvel ezelőtt. Érzem már, miért panaszkodnak annyit azok, akik tíz éve ülnek az elnöki székben. — Mit szól mindehhez a család? — Nem szólnak. De látom, ők még nehezebben viselik. A feleségem azelőtt időre készítette a vacsorát. Most sokszor háromszor melegíti, addigra se jövök meg. A gyerekek megszokták, hogy foglalkozzam velük. Most néha napokig nem látom őket. Idegességemben sem kiabálok rájuk, de ha nagy a teher, otthon megszólalni sem tudok. Úgyis hiába mondanám el nekik a közös gondokat. De sajnos ők is hiába mesélnék kicsi ügyeiket. Nem tudok odafigyelni. Olyankor inkább kimegyek valahová az emberek, a tagok közé. Ott megnyugszom. — Anyagilag? — A műhelyben 1100 forintot kaptam meg havonta. Ez a kereset 70 százaléka. Most 2300, amit így hazaviszek. Kétségtelen, hogy több. De az új elfoglaltság miatt a háztájit csökkentenem kellett. Két tehéntől, két növendékmarhától megszabadultam. Aztán az elnök nem annyit költ, mint a szerelő. Utazgatni kell, vendégek jönnek. Gondolom érti... — Még egy kérdést. Kell e diploma ahhoz, hogy valaki elnök legyen? — Most még nem. Emberség kell hozzá. A mi szövetkezetünk egyébként is kicsi. Alig száz ember. A főagronómus egyetemet végzett, a főkönyvelő kitűnően begyakorolt szakember, két brigádvezetőnek technikumi végzettsége van."Együtt elvezetünk. De azt hiszem, nincs messze az idő, amikor már kell az egyetem. — Milyen területen érzi legjobban, hogy vékonykák a szakismeretei? Ha egy jogi vagy agronómiai kérdéssel fordulnak hozzám a tagok, legfeljebb azt mondom, hogy majd holnap válaszolok. Azonban a könyveléshez érteni kellene. Ez nagyon hiányzik. És abba nem lehet „menet közben” belejönni. Azt iskolában kell megtanulni. Ilyesmire persze reménytelenül nincs idő. — Az előbb megkérdeztem, megbánta-e. Most azt kérdezném, volt-e pillanat, amikor örült, hogy elnöknek választották? — Nem vagyok dicsekvő természetű. Bizonyos azonban, hogy jó érzés tölti el az embert, amikor látja, hogy szép a határ, elkészült az út, működik a víztorony, mégis épül az istálló. Aztán a zárszámadáskor, mikor 23 000 forint jut egy dolgozó tagra, úgy érzi az ember, nem fáradozott hiába. — Hetvenkettőben jár le a megbízatása. Akkor nyilván megkérdezik majd, hozzájárul-e, hogy újra felvegyék a jelöltlistára. Mit válaszol majd? — Nem tudom. Földráki Béla Nemzetközi Szövetkezeti Nap Az Országos Szövetkezeti Tanács nyilatkozatából . A szövetkezeti mozgalom 115 éve tette meg első lépéseit, az azóta hatalmassá növekedett, napjainkban jelentős gazdasági és társadalmi erőt képvisel. Nálunk a demokratikus szövetkezeti mozgalom igazi kibontakozása csak a felszabadulás után kezdődött el, szocialista társadalmi rendszerünk a szövetkezeti mozgalom hatalmas lehetőségeit nyitotta meg. Hazánkban jelenleg a nemzeti jövedelem mintegy egyötödét a szövetkezetek állítják elő, az aktív keresők közel egyharmadának foglalkoztatásával. Az Országos Szövetkezeti Tanács meg van győződve arról, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom új erőre lapott a gazdaságirányítási rendszer reformja és az ezzel összefüggő új szövetkezetpolitikai elvek nyomán. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek különösen be- bizonyították, hogy a szövetkezeti önkormányzat, az önálló vál- lalati gazdálkodás, a szövetkezeti demokrácia következetes érvényesítése a gazdálkodás fellendülését eredményezi. Az Országos Szövetkezeti Tanács az egész magyar szövet-kezeti mozgalom nevében üdvözli a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét, azt a szervezetet amely a világ szövetkezőinek jelentős részét egyesíti. Felhívja a magyar szövetkezők népes táborát, a mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetek tagjait, a fogyasztási és más szövetkezetek tagjait és dolgozóit, hogy méltó módon, a szövetkezeti eszméhez híven és az előttünk álló feladatok jegyében ünnepeljék meg 1969. július 5-én a Nemzetiközi Szövetkezeti Napot. A Szondytársulás A Börzsöny vidékén régi hagyomány a bogyós gyümölcsök termesztése. Nem véletlenül lett ez a táj — a szobi és a balassagyarmati járás — az eper és a málna hazája. Ezekben a napokban, hetekben embersokaság népesíti be a lankás hegyoldalakat, szüreteli a termést. Nagy a forgalom az átvevőhelyelven is: exportra és belföldi fogyasztásra szállítják az ízes gyümölcsöt. A drégelypalánki Szondy György, az ipolyvecei Alkotmány és a honfi Győzelem Tszben 650 holdon terem eper, málna és fekete ribizli. „Évente 160—180 vagon bogyós gyümölcsöt takarítunk be e három szövetkezetben — mondja Kapás József, a drégelypalánki tsz elnöke. — Termésünk nagy részét külföldön értékesíti a HUNGAROFRUCT Vállalat. Főként Nyugat-Németországban, Svájcban, Svédországban, az NDK- ban és Csehszlovákiában keresett exportcikk az itteni szamóce és málna.” Kapás József azonban nemcsak tsz-elnök, hanem a Szondy-társulás vezetője is. A Szondy-társulás pedig nem más, mint a drégelypalánki, az ipolyvecei és a honti tsz-ek közös összefogása — göngyöleggyártásra, szörpkészítésre és építkezésre. „Lényegében a bogyós gyümölcsök értékesítése hívta életre társulásunkat 1967 őszén” — magyarázza. Köztudott, hogy amíg a málna vagy a szamóca a fogyasztókhoz kerül, hosszú utat kell megtennie. S útközben óvni, védeni kell az értékes gyümölcsöt, hogy ne törjön össze. A bogyós gyümölcsök értékesítése elképzelhetetlen megfelelő láda — jobb szó híján göngyöleg — nélkül. Nos, éveken át sok gondot okozott a göngyöleg hiánya e gyümölcstermelő gazdaságoknak. Hogy segítsenek magukon — göngyöleg, üzemet hoztak létre. Jelenleg naponta kétezer, évente pedig 600 ezer gyümölcsládát készítenek a Szondy-társulás melléküzemében — darabját 8 forint 10 fillérért. Megbízójuk a HUNGAROFRUCT Zöldség-Gyümölcs Szövetkezeti Export Vállalat, amely a környék eper- és málnatermelő gazdaságait innen látja el a szállításhoz szükséges ládákkal. Ugyancsak főtt a fejük a tszek vezetőinek: mit csináljanak azokkal a bogyós gyümölcsökkel, amelyek sem exportra, sem belföldi fogyasztásra nem alkalmasak. Nem kis menyiség ez — 20—30 vagon a három tsz-ben. Hogy ne menjen veszendőbe — szörpöt gyártanak belőle a Szondy-társulás keretében. Drégelypalánkon egy régi magtárt alakítotttak át, korszerű gépekkel rendezték be — szörpüzemmé, ötféle szörpöt készítenek — szamócából, málnából, fekete ribizliből, narancsból és citromból, valamint fekete ribizlibort is előállítanak. Évente 60 vagon szörpöt szállítanak az ország minden részébe, örvendetes jelenség, hogy egyre inkább keresett árucikké válnak a Szondy-társulás címkéivel ellátott valódi gyümölcsszörpök. Szintén a szükséglet hozta létre a három termelőszövetkezet 40 tagú közös építőbrigádját. Ennek is megvan a kézzelfogható haszna: beruházásaik nem húzódnak át egyik évről a másikra, időben elkészülnek épületeik. S ami a fő dolog, mindent tud ez az építőbrigád. Jelenleg Drégelypalánkon korszerű gépszint, anyagraktárt, öltözőfürdőt és takarékszövetkezeti székházat, Ipolyvecén 108 férőhelyes tehénistállót, Horton borjúnevelőt és üzemanyagtárolót épít — a többi között. Minden évben 6—7 millió forint értékű beruházást valósít meg. Igaza van Kapás Józsefnek: haszonnal jár a Szondy-társulás mind a benne tömörülő szövetkezetek, mind a népgazdaság számára. Egyrészt enyhít a foglalkoztatottsági gondokon a falvakban és évente egymillió 300 ezer forint tiszta jövedelmet biztosít a három tsz-nek, másrészt a gyümölcstermelő gazdaságok, valamint a fogyasztók szükségleteit, igényeit elégíti ki. M. L. Gyümölcsös ládákkal telnek a hilovagonok a drégelypalánki vasútállomáson. A nyári hónapokban csaknem másfélszáz vágom epret és málnát szállítanak innen a külföldi fogyasztóknak.