Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-06 / 27. szám

SZABAD FÖLD 1­0. JÚLIUS 9.­­3 A JOBA­HÁZI ELNÖK Sokszor beszéltem már téesz­­elnükkel. Téesz-taggal is sok­szor. Néha mintha más ország­ba léptem­ volna, amikor egyik­től a másikhoz fordultam. Ke­resni akartam olyan embert, akivel egyszerre beszélhetek mind a két világról. Sikerült. Németh Andor a jobaházi Egyetértés Tsz elnöke. Helybeli születésű, 43 éves, négy gyereke van. Hat elemit végzett és arany­kalászos tanfolyamot, felnőtt fejjel szerezte meg hozzá a nyolc általános iskolát. Jó megjelené­sű, szűkszavú, igen értelmes em­ber, őszinte, c­sak másfél éve elnök. Az­előtt szerető volt, korábban trak­toros, még azelőtt jól gyarapító egyéni gazda. Az egyikbe még nem szokott bele, a másikat még nem felejtette el. Vele beszél­tem. — Milyen érzés elnöknek len­ni? — Nem jó ! — Miért? — Mert nem lehet mindenki­nek a kedvére tenni. — Tudna példát mondani? — Aki a legmagasabbra emel­te a kezét, mikor engem válasz­tottak, azzal vesztem össze leg­először. Csúnyán. Ott is hagyta a munkát. De nem engedhettem, a közös érdeke nem engedte. — Vagyis az asztal másik ol­dalán ülni? — Más dolog. Voltak ügyek, antikét én szerelő koromban másként javasoltam volna. Most látom, hogy vannak dolgok, ami­ket egyszerűen nem lehet úgy megvalósítani, ahogy a tagság kívülről nézve és az első ötlettől hajtva szeretné. — Hogyan lett elnök? — Váratlanul. A régi elnök négy esztendeje lejárt, akit pe­dig a tagság helyette akart, azt egy kizáró ok miatt nem lehetett Teltek-múltak a hetek — a mi lelkesedésünk pedig alább ha­gyott ... Egyszer-kétszer igazi, „hamisítatlan” hatodos vendé­günk is volt: ha Pesten járt, Móricz Zsigmon­d kedvence, a drága jó sárrétudvari Nagy Im­re jött el a Tóth vendéglőbe ... Csontsovány, vézna kis alakjá­val, félszegen elüldögélt a sarok­ban ... Nem érezte jól magát a mi borozó, pálinkázó, lármázó társaságunkban... (1912. de­cemberében halt meg — „el­nyűtt” ■—, mint Veres Péter mondo­tta ...) Egyszer Darvas József is el­jött — másnap szeretettel, de egy kicsit lenézően legyintett: „Szamárság ez az egész...” — és mosolygott hozzá. Aztán szép csendesen meg­szűntünk létezni — hírünk még az irodalmi élet berkeiben sem terjedt el —, nyomunk se ma­radt a történelemben, ami nem is csoda, hiszen elvégre a bé­lyegzőnk sem készült el... ★ Most aztán elment Sinka Ist­ván — a sírjába hullt szegény — „bűnében is tisztán” —, a ko­pottas lódén helyett a hűséges anyaföld takarja, amely „bölcső is, meg koporsó is .. Én meg elsóhajtottam ezt a kis emléket — szerény csokor­nak az „elnök úr” sírjára, meg aztán azért, hogy legalább egy sárguló újságpapír őrizze a Ma­gyar Hatodosok Társaságának múlandó emlékét... jelölni. A kényszerhelyzetben a jelölő bizottság három nevet ja­vasolt, a titkos szavazáson én kaptam a legtöbb voksot. — Örült neki? — Nem! De mikor már össze­számlálták a szavazatokat, mit tehettem volna? Vállaltam. — Volt már, amikor megbán­ta? — Sokszor. — Például? — Építünk egy százas istállót. Mi vezetők napokig szaladgál­tunk, hogy az összes szükséges feltételeket megteremtsük. A do­táció magas, ez a vállalkozás a tagság vagyonát igen megnöveli majd. A tagoknak csak annyit kellett volna tenni, hogy az ala­pot felhúzzák. Nem tették. Ilyenkor bizony azt mondja az ember, minek kellett ezt nekem elkezdeni... — Változott-e az életformája, mióta elnök? — Sokat! Másfél éve én még szerelő voltam. Időre kezdtem, időre végeztem, amikor kiléptem a műhely ajtaján, be is fejeztem a munkát. Beosztás, munkaidő, most nincs. Amikor hazavető­dök, csak forgolódom az ágyban, idő előtt felébredek és a gond egy pillanatra nem hagy el. A héten például el kellett dönteni, rendre vágjuk-e az árpát, vagy azonnal csépelje a kombájn. Ha rendre vágjuk és megjön az eső, azért hibáztat a tagság. Ha azonnal csépeljük és nem jön eső, az lesz a baj. Higgye el, ez nekem nem hiányzott. — Hogyan bírja ezt a terhe­lést? — Az idegeim már nem olya­nok, mint másfél évvel ezelőtt. Érzem már, miért panaszkodnak annyit azok, akik tíz éve ülnek az elnöki székben. — Mit szól mindehhez a csa­lád? — Nem szólnak. De látom, ők még nehezebben viselik. A fe­leségem azelőtt időre készítette a vacsorát. Most sokszor három­szor melegíti, addigra se jövök meg. A gyerekek megszokták, hogy foglalkozzam velük. Most néha napokig nem látom őket. Idegességemben sem kiabálok rájuk, de ha nagy a teher, ott­hon megszólalni sem tudok. Úgyis hiába mondanám el ne­kik a közös gondokat. De sajnos ők is hiába mesélnék kicsi ügyeiket. Nem tudok odafigyel­ni. Olyankor inkább kimegyek valahová az emberek, a tagok közé. Ott megnyugszom. — Anyagilag? — A műhelyben 1100 forintot kaptam meg havonta. Ez a ke­reset 70 százaléka. Most 2300, amit így hazaviszek. Kétségte­len, hogy több. De az új elfog­laltság miatt a háztájit csökken­­tenem kellett. Két tehéntől, két növendékmarhától megszabadul­tam. Aztán az elnök nem annyit költ, mint a szerelő. Utazgatni kell, vendégek jönnek. Gondo­lom érti... — Még egy kérdést. Kell e diploma ahhoz, hogy valaki el­nök legyen? — Most még nem. Emberség kell hozzá. A mi szövetkezetünk egyébként is kicsi. Alig száz em­ber. A főagronómus egyetemet végzett, a főkönyvelő kitűnően begyakorolt szakember, két bri­gádvezetőnek technikumi vég­zettsége van."Együtt elvezetünk. De azt hiszem, nincs messze az idő, amikor már kell az egye­tem. — Milyen területen érzi leg­jobban, hogy vékonykák a szak­ismeretei? Ha egy jogi vagy agronómiai kérdéssel fordulnak hozzám a tagok, legfeljebb azt mondom, hogy majd holnap válaszolok. Azonban a könyveléshez érteni kellene. Ez nagyon hiányzik. És abba nem lehet „menet közben” belejönni. Azt iskolában kell megtanulni. Ilyesmire persze re­ménytelenül nincs idő. — Az előbb megkérdeztem, megbánta-e. Most azt kérdez­ném, volt-e pillanat, amikor örült, hogy elnöknek választot­ták? —­ Nem vagyok dicsekvő ter­mészetű. Bizonyos azonban, hogy jó érzés tölti el az embert, ami­kor látja, hogy szép a határ, el­készült az út, működik a vízto­rony, mégis épül az istálló. Az­tán a zárszámadáskor, mikor 23 000 forint jut egy dolgozó tagra, úgy érzi az ember, nem fáradozott hiába. — Hetvenkettőben jár le a megbízatása. Akkor nyilván megkérdezik majd, hozzájárul-e, hogy újra felvegyék a jelöltlis­tára. Mit válaszol majd? — Nem tudom. Földráki Béla Nemzetközi Szövetkezeti Nap Az Országos Szövetkezeti Tanács nyilatkozatából . A szövetkezeti mozgalom 115 éve tette meg első lépéseit, a­z azóta hatalmassá növekedett, napjainkban jelentős gazdasági és­­ társadalmi erőt képvisel. Nálunk a demokratikus szövetkezeti mozgalom igazi kibon­­­­takozása csak a felszabadulás után kezdődött el, szocialista tár­­­­sadalmi rendszerünk a szövetkezeti mozgalom hatalmas lehető­­­­ségeit nyitotta meg. Hazánkban jelenleg a nemzeti jövedelem­­ mintegy egyötödét a szövetkezetek állítják elő, az aktív keresők­­ közel egyharmadának foglalkoztatásával. Az Országos Szövet­­­­kezeti Tanács meg van győződve arról, hogy a magyar szövet­­kezeti mozgalom új erőre l­apott a gazdaságirányítási rendszer­­ reformja és az ezzel összefüggő új szövetkezetpolitikai elvek­­ nyomán. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek különösen be-­­ bizonyították, hogy a szövetkezeti önkormányzat, az önálló vál-­­ lalati gazdálkodás, a szövetkezeti demokrácia következetes ér­­­­vényesítése a gazdálkodás fellendülését eredményezi. Az Országos Szövetkezeti Tanács az egész magyar szövet-­­­kezeti mozgalom nevében üdvözli a Szövetkezetek Nemzetközi­­ Szövetségét, azt a szervezetet amely a világ szövetkezőinek je­­­­lentős részét egyesíti. Felhívja a magyar szövetkezők népes tá­­­­borát, a mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetek tagjait, a­­ fogyasztási és más szövetkezetek tagjait és dolgozóit, hogy mél­­­­tó módon, a szövetkezeti eszméhez híven és az előttünk álló­­ feladatok jegyében ünnepeljék meg 1969. július 5-én a Nemzet­i­­közi Szövetkezeti Napot. A Szondy­­társulás A Börzsöny vidékén régi ha­gyomány a bogyós gyümölcsök termesztése. Nem véletlenül lett ez a táj — a szobi és a balassa­gyarmati járás — az eper és a málna hazája. Ezekben a na­pokban, hetekben embersokaság népesíti be a lankás hegyoldala­kat, szüreteli a termést. Nagy a forgalom az átvevőhelyelven is: exportra és belföldi fogyasztás­ra szállítják az ízes gyümölcsöt. A drégelypalánki Szondy György, az ipolyvecei Alkot­mány és a honfi Győzelem Tsz­­ben 650 holdon terem eper, málna és fekete ribizli. „Éven­te 160—180 vagon bogyós gyü­mölcsöt takarítunk be e három szövetkezetben — mondja Kapás József, a drégelypalánki tsz el­nöke. — Termésünk nagy részét külföldön értékesíti a HUNGA­­ROFRUCT Vállalat. Főként Nyugat-Németországban, Svájc­ban, Svédországban, az NDK- ban és Csehszlovákiában kere­sett exportcikk az itteni szamó­­ce és málna.” Kapás József azonban nem­csak tsz-elnök, hanem a Szondy-társulás vezetője is. A Szondy-társulás pedig nem más, mint a drégelypalánki, az ipoly­vecei és a honti tsz-ek közös összefogása — göngyöleggyár­tásra, szörpkészítésre és építke­zésre. „Lényegében a bogyós gyümölcsök értékesítése hívta életre társulásunkat 1967 őszén” — magyarázza. Köztudott, hogy amíg a málna vagy a szamóca a fogyasztókhoz kerül, hosszú utat kell megten­nie. S útközben óvni, védeni kell az értékes gyümölcsöt, hogy ne törjön össze. A bogyós gyümöl­csök értékesítése elképzelhetet­len megfelelő láda — jobb szó híján göngyöleg — nélkül. Nos, éveken át sok gondot okozott a göngyöleg hiánya e gyümölcster­­melő gazdaságoknak. Hogy se­­­gítsenek magukon — göngyöleg, üzemet hoztak létre. Jelenleg naponta kétezer, évente pedig 600 ezer gyümölcsládát készíte­nek a Szondy-társulás mellék­üzemében — darabját 8 forint 10 fillérért. Megbízójuk a HUN­­GAROFRUCT Zöldség-Gyü­mölcs Szövetkezeti Export Vál­­lalat, amely a környék eper- és málnatermelő gazdaságait innen látja el a szállításhoz szükséges ládákkal. Ugyancsak főtt a fejük a tsz­­ek vezetőinek: mit csináljanak azokkal a bogyós gyümölcsök­kel, amelyek sem exportra, sem belföldi fogyasztásra nem alkal­masak. Nem kis menyiség ez — 20—30 vagon a három tsz-ben. Hogy ne menjen veszendőbe — szörpöt gyártanak belőle a Szon­­dy-társulás keretében. Drégely­­palánkon egy régi magtárt ala­­kítotttak át, korszerű gépekkel rendezték be — szörpüzemmé, ötféle szörpöt készítenek — szamócából, málnából, fekete ri­­bizliből, narancsból és citrom­ból, valamint fekete ribizlibort is előállítanak. Évente 60 vagon szörpöt szállítanak az ország minden részébe, örvendetes je­lenség, hogy egyre inkább ke­resett árucikké válnak a Szon­­dy-társulás címkéivel ellátott valódi gyümölcsszörpök. Szintén a szükséglet hozta létre a három termelőszövetke­zet 40 tagú közös építőbrigádját. Ennek is megvan a kézzelfog­ható haszna: beruházásaik nem húzódnak át egyik évről a másikra, időben elkészülnek épületeik. S ami a fő dolog, min­­dent tud ez az építőbrigád. Je­lenleg Drégelypalánkon korsze­rű gépszint, anyagraktárt, öltö­ző­fürdőt és takarékszövetkezeti székházat, Ipolyvecén 108 férő­helyes tehénistállót, Horton borjúnevelőt és üzemanyagtá­­rolót épít — a többi között. Minden évben 6—7 millió forint értékű beruházást valósít meg. Igaza van Kapás Józsefnek: haszonnal jár a Szondy-társulás mind a benne tömörülő szövet­kezetek, mind a népgazdaság számára. Egyrészt enyhít a fog­lalkoztatottsági gondokon a fal­vakban és évente egymillió 300 ezer forint tiszta jövedelmet biz­­tosít a három tsz-nek, más­részt a gyümölcstermelő gazda­ságok, valamint a fogyasztók szükségleteit, igényeit elégíti ki. M. L. Gyümölcsös ládákkal telnek a hi­lovagonok a drégelypalánki vasútállomáson. A nyári hónapokban csaknem másfélszáz vágom epret és málnát szállítanak innen a külföldi fogyasztóknak.

Next