Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-27 / 39. szám

FIAINK Nemzeti ünnepeink alkal­mával, különösen a katonai díszfelvonulásokon — a helyt­állás mellett! — módunkban áll arról is meggyőződni, hogy népi hadseregünk a legkor­szerűbb harcászati eszközök­kel felvértezve alkalmas erő hazánk védelmére. Ez a tech­nikai felszereltség — az or­szágvédelmi feladatok mellett — legtöbbször egészen közvet­lenül, kézzelfoghatóan szol­gálja a polgári életet: kato­náink vasutat, hidat, utat épí­tenek, dombokkal, folyókkal „ütköznek” meg, s ezt a bé­kés természetű „csatározást” az állampolgárok közmegelé­gedettsége, megbecsülése, tisz­telete kíséri. Általában, a fegyveres tes­­tületeink tagjainak szolgálata az élet minden területén, akár a haza külső, akár a társa­dalmi rendünk belső védelmé­ről, vagy a közrend, a törvé­nyesség megőrzéséről van szó, azt a szocializmus ügyéért mindig cselekvő tettre kész akarást, fegyelmezett és felké­szült erőt sugározza, amely nélkül elképzelhetetlen lenne békés építőmunkánk nyugal­ma és zavartalansága. Ilyenkor, a Fegyveres Erők Napján alkalom kínálkozik arra, hogy megköszönjük fiainknak minden olyan tet­tet, amellyel a fegyveres tes­tületek tagjai hazánkat, ben­nünket, munkánkat, ottho­nainkat, családunkat, békén­ket szolgálták és szolgálják a jövőben is. Ismerkedés a helikopter be­rendezésével Harcászati gyakorlat J’így százalékkal adj többet! Kongresszusi verseny Kemenesalján Vas megye. Ma jól bejár­tam. — A X. pártkongresszus tiszteletére újabb társadalmi munkákat vállaltunk. — Mit? — Eddig már nyolc lakást átadtunk — KISZ lakásépítő akciónk során — tizenkettő félig kész, és újabb tizenket­tőt tervezünk. — Az építkezésnél vállalt az alapszerv társadalmi munkát? — Igen. — Dehát az őszi munkák­ban, betakarításban, talaj­munkákban? . .. — Megkérdeztük a téesz vezetőségét, hogy „miben se­gíthet a KISZ? Azt mondták: „Semmiben...” — Tehát kongresszusi mun­kaverseny nincs? — Nincs. Így beszélgettünk a sima­sági KISZ-titkárral. Méreg. Egy nagyon jól dolgozó téesz­­ről s egy jól dolgozó KISZ- szervezetről van szó. (Talán egyedülálló, mindennél fon­tosabb lakásépítési program­mal.) Furcsa válasz, végtére is egy helyi KISZ-szervezet mozgalmi energiáinak kihasz­nálásáról, termelésbe állításá­ról van szó. Példa lehet utam következő állomása: Kemenesalja. Itt először a KISZ-titkárral beszélgettem. Patyi Lászlónak hívják. Kékes, világos orkán­kabát volt rajta. Bukósisakját az asztalra tette. — Itt ez a felhívás, tessék. A papíron a kemenesaljai fiatalok kongresszusi munka­­verseny-f­elhívása olvasható, mely a megye összes téeszei­­hez szól. A felhívás a betaka­rítással kapcsolatos munkákra vonatkozik: ,,A jövő évi ke­nyérgabona betakarítása ér­dekében a legnagyob­b teljesít­mény elérése mellett töreked­jünk a betakarítógépek hiba­mentes üzemeltetésére, vala­mint a minimális szemveszte­ségre.” És az utolsó sor: „Egy százalékkal adj többet a nép­gazdaságnak!” — De ez nem jutott el a megye minden téeszéhez. — Nem. Rossz volt a propa­ganda. Kicsit hallgat, aztán egy gyűrött papírt vesz elő, mely szerint a kongresszusi munka­versenyben első Károly János kombájnos, aki 5439 mázsa gabonát aratott le. A második Bedő Endre, 4985 mázsával, a harmadik Benkő Vilmos 4895 mázsával. Furcsa sorrend. Ugyanis Bedő Endre nevéhez a gépelt szöveg mellé még be van írva 45 hold aprómag. Mutatom a KISZ-titkárnak. — Ez nem számít a gaboná­hoz? — De igen. Szóval, valószí­nűleg más lesz a sorrend. Persze, ez nem is 45 hold, ha­nem lesz az hetvenöt is ... Igen, hetvenöt. De még több is. Sajnos, pontos számokat még nem tudok, csak be­csülni ... Talán nem merte megmon­dani, hogy még nem csinálták meg az értékelést. Pedig erre még nem is lehetett idejük s még­ jócskán van hátra munka. Sűrű lesz az ősz. Te­hát a KISZ-titkárnak semmi szégyelnivalója nincs. Náluk volt kongresszusi munkaver­seny, jó, sőt nagyszerű. Ez ki­derült az elnök, Tőke János irodájában, ahol jelen voltak még: Szemenyei László, a celldömölki járás KISZ-bizott­­ságának titkára, Leiner Imre, a Vas megyei KISZ-bizottság ifjúmunkás felelőse, és Dug­­monits István főagronómus. Vita nem volt, hiszen már leszögezett dolgokat mondtak. Például, Szemenyei László: — —Semmiféle központi szer­vezés nem volt a kongresszusi munkaversennyel kapcsolat­ban. Hiszen minden téesz más, minden téesz maga tudja mi­féle mozgalmat indít, illetve miféle ösztönzőket használ a termelés érdekében. Különben a mi járásunk összes (tizen­kettő) községében indult kongresszusi munkaverseny. Ebben a téeszben talán a leg­jobb. Itt még progresszív tel­jesítménybért is fizettek a versenyzőknek. — Hajtották is magukat — vág közbe a főagronómus — kicsit eltúlozva azt mondhat­nám, hogy a gabonatáblákon az orrukra kellett vágni: „No, no barátocskám, nem a föld­re, a kocsiba masinálunk. Úgy siettek. » — És aki jól dolgozott, az keresett is. — Ezeknek nem igen volt idejük KISZ-gyűlésre járni... — Az értékelés még húzó­dik — kap végre hosszabb ideig szót Szemenyei László. — Pontos eredményeket még nem tudunk mondani. S talán nem is lenne helyes, hiszen mindenképpen tovább visszük a versenyt az egyéb őszi mun­kákra ... • Az aratást, az időjáráshoz képest jó időben befejezték a járás téeszei, túlzott vesztesé­gek nincsenek. S nehogy le­kössük a jövő évet — az őszi munkák is jól haladnak. Úgy dolgoznak a fiatalok, mint az aratás heteiben. Mi ez, ha nem eredmény? Igaz. Sőt, ez az eredmény. Ránki Péter 5 fg Szabadföld k M­A­G­Y­­A­R rara R*A­S­Z­T S­A­­G H­E­TI L­A­PO A * XXVI. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM ÁRA: 1,20 Ft 1970. SZEPTEMBER 27. Furcsa esetek (3. oldal) Házunk tája (4. oldal) Ha van, miért nincs? (5. oldal) „Drága békesség” (9. oldal) Kárpát-Ukrajnai levél (10. oldal) A Kiállítás díjazottjai Miniszteri vándordíjasok A 67. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter nyolc kiál­lítási vándordíjat és a díjakkal együtt járó 250 ezer forint ju­talmat adományozott bemutatott eredményeikért három termelő­­szövetkezetnek, két állami gaz­daságnak, egy erdőgazdaságnak és két élelmiszeripari üzemnek. Ezek a következők: Somogyszili Petőfi Tsz, nád­udvari Vörös Csillag Tsz, buda­pesti Duna Tsz, Mezőhegyesi Állami Gazdaság, Állattenyész­tési Kutató Intézet Alsótengeli­­ci Kísérleti Gazdasága, Felső­tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, Budapesti Konzerv­gyár, Veszprém megyei Állat­forgalmi és Húsipari Vállalat. NAGYDÍJASOK Növénytermesztés és kertészet Búzatermesztés: Bólyi Állami Gazdaság. Kukoricatermesztés: Felsőnyo­mási Állami Gazdaság. Burgonyatermesztés: Al­halo­mi Hazafias Népfront Tsz. Cukorrépatermesztés: Pince­helyi Vörösmarty Tsz. (Folytatás a 4. oldalon)

Next