Szabad Föld, 1971. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-04 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD Nemzedékváltás - konfliktusokkal E­mlékezhetünk rá: a szö­vetkezeti mozgalom ős­korában, az újonnan alakult közös gazdaságokban, mennyi vita és veszekedés forrása volt az, hogy ki, honnan jött... Ne­vezetesen az, hogy azelőtt ez vagy az az ember melyik fokán állt a falusi hierarchiának: nagygazda, középparaszt, sze­gényparaszt vagy egykori cse­léd volt-e. De az egykori társa­dalmi hovatartozáson túlme­nően, az újdonsült szövetkezeti emberek körében az is hintette az ellentétek magvát, hogy ki, mikor adta voksát a szövetke­zeti életforma igenlésére. A „ré­giek” sok helyütt azzal fogad­ták az újakat, hogy a készbe telepszenek, amiért ők kínos­­keservesen megdolgoztak; az „újak” pedig azokra az értékek­re hivatkoztak, amelyekkel be­lépésükkel egyidőben gyarapo­dott a közös. Nos, az elmúlt évtizedben be­igazolódott, hogy az idő jó or­vos, behegesztette az egymáson ejtett fájó sebeket és úgy álta­lában helyükre rakta a szövet­kezeti embereket — hozzáérté­sük, rátermettségük alapján. Ma már a legtöbb közös gazda­ságban nem számít, hogy haj­danában ki tartozott a „csiz­mások” és ki a „mezítlábasok’’ közé. Az értékmérő: melyik em­ber hogyan áll helyt a munká­ban, mennyit tesz a közösségért és jövedelmével mennyire gaz­dálkodik okosan családja köré­ben. Ez ma falun a tekintély mércéje és jó dolog, hogy ez a szemlélet összetalálkozott a falusi emberek igazság­érzeté­vel is. Viszont napjainkban, az át­alakuló magyar faluban, a ré­giek helyén új konfliktusok vannak születőben. Nemrég egy alföldi faluban szem- és fültanúja voltam a nemzedékek összecsapásának, egy igen viharos közgyűlésen. A szövetkezet nem kis számú fiatal, energikus szakember­szakmunkás gárdája és a régi generáció, a közös gazdaság megalapozói (főként nyugdíja­sok és járadékosok) kígyót-bé­­kát kiabálva egymásra azon vi­tatkoztak, ki legyen az elnökük. Az a szakember-e, aki a csil­lagokig tör, aki, ha rajta múlna „még űrhajót is építene a téesz­ben”, vagy az a régivágá­sú parasztember, aki még az egészségesnek tűnő kezdemé­nyezéseket is igyekszik lenyír­­bálni, abból a meggondolásból kiindulva, hogy „nem a jövő­nek, hanem a mának élünk”. Egy másik példa: a minap Somogyban járva az egyik szö­vetkezet elnökének vallomását hallgattam. „Most már nem vagyok ideges, aludni is tudok. Sikerült megszabadulnom tőlük. Ebben a téesz­ben szívesen fo­gadtak, elnöknek is megválasz­tottak. Ott, a szomszédban mint főagronómus sokat kínlódtam, mert a vaskalapos elnök és a régimódi vezetőség állandóan keresztezte elképzeléseimet: nem kell gép, nem kell vegy­szer nem kell szakember.” A­dalékul a nemzedéki vitá­hoz pro és kontra eseteket sorolnak a mezőgazdasággal foglalkozó megyei vezetők is. Emlékeztetnek például arra, hogy 20 évvel ezelőtt a falu­ban mekkora gúnyolódást vál­tott ki a közvélemény körében az első kombájn. Most ugyan­abban a községben iparszerű sertéskombinát épült — és se szeri, se száma azoknak a csú­­fondáros megjegyzéseknek, amelyeket a villanyfényben úszó „sertésváros” miatt a vezetők fejére zúdítanak azok, akik már el se tudnák képzelni az aratást a régi módon és áldják a mindent tudó kombájnt. Megtalálható ennek az ellen­párja is. Jócskán akadnak olyan technokrata vezetők, akik to­vább akarnak nyújtózkodni, mint ameddig a közösség taka­rója ér — egyszerre modern nagyüzemet szeretnének terem­teni, amihez anyagi és szakmai erőforrásaik is hiányoznak. Nem csoda, ha álmokat ker­getve, már a kezdet kezdetén olyan ellenállásba ütköznek a tagság részéről, hogy „nem pazaroljuk pénzünket szakem­berek fogadására lakások épí­tésére, szakmunkások képzésé­re” és így tovább. Kétségtelen, hogy az átala­kuló mai falu nem mentes az efféle — újfajta — konfliktu­soktól. Ezeket főként két ténye­ző, a mezőgazdaság iparosodása és az a nemzedékváltás hozza felszínre, amely a régi paraszti generáció és a feltörekvő fia­tal szakmunkás nemzedék kö­zött megy végbe. Tény, hogy korunk tudományos-technikai forradalma most kezd tért hó­dítani falvainkban, miután pol­gárjogot nyert a traktor, a kombájn, a különböző vegysze­rek használata és napirenden van a fokozott gépesítés, az iparszerű állattenyésztés és -tartás elterjedése. Ezek térhódítása — érthető módon — a nagyobb szak­tudást, a szakmunkások és ag­rár-, valam­int gépészmérnökök számának fokozottabb arányú növekedését követeli meg; azo­­két, akik a termelőszövetkeze­tek mai gazdái helyett a hol­nap gazdái lesznek. Tiszteletet és megbecsülést — nemcsak szavakban, hanem főleg kézzel­fogható anyagi juttatásokban is — érdemelnek azok az idős pa­rasztemberek, akik kínnal, ve­rejtékkel megteremtették a kö­zös gazdaság alapjait, de be kell látniuk, hogy a stafétabo­tot a fiatalabb nemzedék veszi át tőlük, amely más módon akar és fog gazdálkodni, mint ahogy apái, nagyapái tették. Közhely már, hogy a mai fiatal és középkorú nemzedék eljegyezte magát a technikával — viszont a probléma éppen az, hogy a korszerű technika elterjesztése a jelenleginél jó­val több szakembert és szak­munkást igényelne a mezőgaz­daságban. Nemrég került a ke­zembe egy statisztika, amely szerint az élelmiszergazdaság­ban ma 1,3 millió fizikai dol­gozót tartanak nyilván, s eb­ből 1 milliónak semmiféle szakképzettsége nincs. Pedig érzik és tudják a falusi embe­rek is, hogy — miközben sze­mük előtt zajlik a mezőgazda­ság technikai forradalma — nem boldogulhatnak az új is­meretek megszerzése, valami­lyen mezőgazdasági szakma nélkül. Nyár van és az egykor legne­hezebbnek, legfárasztóbbnak tartott paraszti munkát végzik a földeken — aratnak. A hajdani és a mai aratásról beszélgettem idős, munkában megfáradt, meg­tört parasztemberekkel. Áldoz­ták a technikát, a velük bánni tudó, hozzáértő szakembereket — saját fiaikat, unokáikat. Egyi­kőjük megjegyezte: „Az a ren­des ember, aki arra oktatja gyerekét és unokáját, hogy ta­nulj és légy okosabb, mint az apád volt. Én világéletemben ehhez tartottam magam. Hiszen a képzett emberek viszik előre a világ sorsát.” A többiek bólogattak hozzá. Nagyon igazuk volt. Konfliktu­sok helyett megértik és az új paraszti szakmák megszerzésére ösztönzik a fiatal nemzedéket , a jövő hordozóit. Major Lajos Munkában az ország első dohánykombájnja, a nyírmadai Kossuth Tsz-ben. 1971. JÚLIUS 4. A konyhákért­ben Július Babhüvely rothadás A nedves időjárás és a gyakori öntözés hatására könnyen rothadásnak indulnak a zöld babhüvelyek és a termés jelentős része hasznavehetetlenné válik. Ez a botritiszes rothadás elő­ször a leveleken jelentkezik, s onnan terjed át a terméskép­ződményekre. A babhüvelyrothadás megelőzésének egyik leg­biztosabb módja, ha biztosítjuk a talaj levegőzését, s a nö­vényállományt nem hagyjuk túlságosan buján lombosodni. A levegős, szellős babvetésben nincs rothadás, különösen akkor, ha a lehullott, fertőzött leveleket idejében eltüzeljük. Uborkakesered­és Kellemetlen, keserű ízű ubor­kasalátával el lehet rontani az étvágyunkat és meg lehet keseríteni a kedves vendégünk szá­ja ízét is. Mi az oka az uborka keseredésének ? A nagy hőinga­dozás, a túlságosan erős napsütés, ami az uborkát megégeti és bizonyos mértékig az is, ha az uborka levélzete kezd leszárad­ni. A hengeres, simahéjú fajták hajlamosabbak a keseredésre, mint a tüskés és barázdás­ felületű termést hozók. Az uborka keseredésének megelőzésére gondoskodjunk egyenletes, de nem bőséges öntözésről, és ne hagyjuk a termést teljesen ki­fejlődni. Szedjük le zsengén és nem lesz bosszúságunk a kese­­redéssel. A gyümölcsösben Taplófoltosság Aszályra hajlamos a július, és az öntözetlen gyümölcsfák ezt rendszerint megsínylik. A lombozat ugyanis több vizet pá­rologtat el, mint amennyit a gyökérzet a talajból fel tud szív­ni. A vízhiánytól hervadás lép fel, ami az alma taplófoltossá­gát és üvegesedését előidézi. A taplófoltosságnál a gyümölcs­ben morzsalékos foltok keletkeznek, amelyek kesernyéssé vál­toztatják a zamatanyagot. A taplófoltosság ellen legbiztosabb, ha a gyümölcsfáikat rendszeresen, de nem naponként öntöz­zük. Elég, ha hetenként 15—20 mm öntözővizet adunk a szá­razságtól szenvedő fa koronája alá. Zöldmetszés A korai érésű őszibarack már piacra került és a középéré­sű fajták is színesednek. A jövő évi termés biztosítása érdeké­ben nyomban a termés leszedése után szabadítsuk meg a fát a feleslegesen sűrű hajtásoktól. A letermett vesszőket az alsó hajtás felett sima vágásfelülettel távolítsuk el, ugyanakkor a jövő évi termést hozó vesszőket 12—14 levél felett csípjük vissza és távolítsuk el a másodrendű hajtásokat is, így a rü­gyek erőteljesebben fejlődhetnek, s a biztos termés alapjait ezzel a munkával erősíthetjük. Komposzttelep A háztájiba vetett haszonnövények és virágok szeretik a humuszban gazdag televénytalajt. Ezt pedig műtrágyázással nem lehet biztosítani, ehhez szervesanyag pótlásra van szük­ség. Ha nincs istállótrágyánk, a tápanyag utánpótlást megold­hatjuk komposzttelep létesítésével. A kert félreeső helyén, vagy az udvar szögletében jelöljünk ki 4—5 négyzetméternyi helyet, amelynek talaját ássuk ki egy ásónyomnyira, s a falát téglázzuk ki, majd pedig készítsünk rá deszkatetőt. A kom­poszttelepre minden szerves hulladékot: káposztalevelet, pa­­radicsomkórót, burgonyaszárat stb. berakhatunk és belőlük kevés műtrágyával megszórva, rendszeres nedvesen tartás mellett kitűnő szerves trágyát nyerünk. Szőlőben, pincében Peronoszpóra, lisztharmat Figyeljük a növényvédő állomások előrejelzését és kísér­jük szemmel szőlőink lombozatát és védekezzünk idejében. A peronoszpóra ellen kitűnő eredményt biztosít az Ortho-Phaltá­­nos permetezés amelyet lisztharmat fertőzés esetén kombinál­junk kétezrelékes kolloid-kénnel. A korai csemegeszőlő-faj­ták védelme nagy körültekintést követel, hiszen a hónap vé­gére már megindul az érési folyamat. A Zineb, Maneb, Ditha­­ne, továbbá az Orthocid érés előtt három héttel már nem hasz­nálható. Borhibák A júliusi hőség a pincék hőmérsékletét is kedvezőtlenül befolyásolja, s a melegedés nem tesz jót a bornak. Jó tudni, hogy a dohos ízű és kellemetlen, szagú bort Antiodor elneve­zésű szénkészítménnyel javíthatjuk meg Antiodorból hekto­literenként 30 grammtól 300 grammig használhatunk, de előbb az adagolás mértékét próbaüvegben kísérletezzük ki. Ha enyhe illathibája van a bornak, az nyílt fejtéssel, erős szellőztetéssel is javítható. Az Antiodor hatásának fokozására a bort 2—3 na­pig naponta egyszer felkeverjük, s utána egy héti állva hagy­juk, ezt követően pedig lefejtjük a szénüledékről.

Next