Szabad Föld, 1971. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-04 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD Nemzedékváltás - konfliktusokkal Emlékezhetünk rá: a szövetkezeti mozgalom őskorában, az újonnan alakult közös gazdaságokban, mennyi vita és veszekedés forrása volt az, hogy ki, honnan jött... Nevezetesen az, hogy azelőtt ez vagy az az ember melyik fokán állt a falusi hierarchiának: nagygazda, középparaszt, szegényparaszt vagy egykori cseléd volt-e. De az egykori társadalmi hovatartozáson túlmenően, az újdonsült szövetkezeti emberek körében az is hintette az ellentétek magvát, hogy ki, mikor adta voksát a szövetkezeti életforma igenlésére. A „régiek” sok helyütt azzal fogadták az újakat, hogy a készbe telepszenek, amiért ők kínoskeservesen megdolgoztak; az „újak” pedig azokra az értékekre hivatkoztak, amelyekkel belépésükkel egyidőben gyarapodott a közös. Nos, az elmúlt évtizedben beigazolódott, hogy az idő jó orvos, behegesztette az egymáson ejtett fájó sebeket és úgy általában helyükre rakta a szövetkezeti embereket — hozzáértésük, rátermettségük alapján. Ma már a legtöbb közös gazdaságban nem számít, hogy hajdanában ki tartozott a „csizmások” és ki a „mezítlábasok’’ közé. Az értékmérő: melyik ember hogyan áll helyt a munkában, mennyit tesz a közösségért és jövedelmével mennyire gazdálkodik okosan családja körében. Ez ma falun a tekintély mércéje és jó dolog, hogy ez a szemlélet összetalálkozott a falusi emberek igazságérzetével is. Viszont napjainkban, az átalakuló magyar faluban, a régiek helyén új konfliktusok vannak születőben. Nemrég egy alföldi faluban szem- és fültanúja voltam a nemzedékek összecsapásának, egy igen viharos közgyűlésen. A szövetkezet nem kis számú fiatal, energikus szakemberszakmunkás gárdája és a régi generáció, a közös gazdaság megalapozói (főként nyugdíjasok és járadékosok) kígyót-békát kiabálva egymásra azon vitatkoztak, ki legyen az elnökük. Az a szakember-e, aki a csillagokig tör, aki, ha rajta múlna „még űrhajót is építene a téeszben”, vagy az a régivágású parasztember, aki még az egészségesnek tűnő kezdeményezéseket is igyekszik lenyírbálni, abból a meggondolásból kiindulva, hogy „nem a jövőnek, hanem a mának élünk”. Egy másik példa: a minap Somogyban járva az egyik szövetkezet elnökének vallomását hallgattam. „Most már nem vagyok ideges, aludni is tudok. Sikerült megszabadulnom tőlük. Ebben a téeszben szívesen fogadtak, elnöknek is megválasztottak. Ott, a szomszédban mint főagronómus sokat kínlódtam, mert a vaskalapos elnök és a régimódi vezetőség állandóan keresztezte elképzeléseimet: nem kell gép, nem kell vegyszer nem kell szakember.” Adalékul a nemzedéki vitához pro és kontra eseteket sorolnak a mezőgazdasággal foglalkozó megyei vezetők is. Emlékeztetnek például arra, hogy 20 évvel ezelőtt a faluban mekkora gúnyolódást váltott ki a közvélemény körében az első kombájn. Most ugyanabban a községben iparszerű sertéskombinát épült — és se szeri, se száma azoknak a csúfondáros megjegyzéseknek, amelyeket a villanyfényben úszó „sertésváros” miatt a vezetők fejére zúdítanak azok, akik már el se tudnák képzelni az aratást a régi módon és áldják a mindent tudó kombájnt. Megtalálható ennek az ellenpárja is. Jócskán akadnak olyan technokrata vezetők, akik tovább akarnak nyújtózkodni, mint ameddig a közösség takarója ér — egyszerre modern nagyüzemet szeretnének teremteni, amihez anyagi és szakmai erőforrásaik is hiányoznak. Nem csoda, ha álmokat kergetve, már a kezdet kezdetén olyan ellenállásba ütköznek a tagság részéről, hogy „nem pazaroljuk pénzünket szakemberek fogadására lakások építésére, szakmunkások képzésére” és így tovább. Kétségtelen, hogy az átalakuló mai falu nem mentes az efféle — újfajta — konfliktusoktól. Ezeket főként két tényező, a mezőgazdaság iparosodása és az a nemzedékváltás hozza felszínre, amely a régi paraszti generáció és a feltörekvő fiatal szakmunkás nemzedék között megy végbe. Tény, hogy korunk tudományos-technikai forradalma most kezd tért hódítani falvainkban, miután polgárjogot nyert a traktor, a kombájn, a különböző vegyszerek használata és napirenden van a fokozott gépesítés, az iparszerű állattenyésztés és -tartás elterjedése. Ezek térhódítása — érthető módon — a nagyobb szaktudást, a szakmunkások és agrár-, valamint gépészmérnökök számának fokozottabb arányú növekedését követeli meg; azokét, akik a termelőszövetkezetek mai gazdái helyett a holnap gazdái lesznek. Tiszteletet és megbecsülést — nemcsak szavakban, hanem főleg kézzelfogható anyagi juttatásokban is — érdemelnek azok az idős parasztemberek, akik kínnal, verejtékkel megteremtették a közös gazdaság alapjait, de be kell látniuk, hogy a stafétabotot a fiatalabb nemzedék veszi át tőlük, amely más módon akar és fog gazdálkodni, mint ahogy apái, nagyapái tették. Közhely már, hogy a mai fiatal és középkorú nemzedék eljegyezte magát a technikával — viszont a probléma éppen az, hogy a korszerű technika elterjesztése a jelenleginél jóval több szakembert és szakmunkást igényelne a mezőgazdaságban. Nemrég került a kezembe egy statisztika, amely szerint az élelmiszergazdaságban ma 1,3 millió fizikai dolgozót tartanak nyilván, s ebből 1 milliónak semmiféle szakképzettsége nincs. Pedig érzik és tudják a falusi emberek is, hogy — miközben szemük előtt zajlik a mezőgazdaság technikai forradalma — nem boldogulhatnak az új ismeretek megszerzése, valamilyen mezőgazdasági szakma nélkül. Nyár van és az egykor legnehezebbnek, legfárasztóbbnak tartott paraszti munkát végzik a földeken — aratnak. A hajdani és a mai aratásról beszélgettem idős, munkában megfáradt, megtört parasztemberekkel. Áldozták a technikát, a velük bánni tudó, hozzáértő szakembereket — saját fiaikat, unokáikat. Egyikőjük megjegyezte: „Az a rendes ember, aki arra oktatja gyerekét és unokáját, hogy tanulj és légy okosabb, mint az apád volt. Én világéletemben ehhez tartottam magam. Hiszen a képzett emberek viszik előre a világ sorsát.” A többiek bólogattak hozzá. Nagyon igazuk volt. Konfliktusok helyett megértik és az új paraszti szakmák megszerzésére ösztönzik a fiatal nemzedéket , a jövő hordozóit. Major Lajos Munkában az ország első dohánykombájnja, a nyírmadai Kossuth Tsz-ben. 1971. JÚLIUS 4. A konyhákértben Július Babhüvely rothadás A nedves időjárás és a gyakori öntözés hatására könnyen rothadásnak indulnak a zöld babhüvelyek és a termés jelentős része hasznavehetetlenné válik. Ez a botritiszes rothadás először a leveleken jelentkezik, s onnan terjed át a termésképződményekre. A babhüvelyrothadás megelőzésének egyik legbiztosabb módja, ha biztosítjuk a talaj levegőzését, s a növényállományt nem hagyjuk túlságosan buján lombosodni. A levegős, szellős babvetésben nincs rothadás, különösen akkor, ha a lehullott, fertőzött leveleket idejében eltüzeljük. Uborkakeseredés Kellemetlen, keserű ízű uborkasalátával el lehet rontani az étvágyunkat és meg lehet keseríteni a kedves vendégünk szája ízét is. Mi az oka az uborka keseredésének ? A nagy hőingadozás, a túlságosan erős napsütés, ami az uborkát megégeti és bizonyos mértékig az is, ha az uborka levélzete kezd leszáradni. A hengeres, simahéjú fajták hajlamosabbak a keseredésre, mint a tüskés és barázdás felületű termést hozók. Az uborka keseredésének megelőzésére gondoskodjunk egyenletes, de nem bőséges öntözésről, és ne hagyjuk a termést teljesen kifejlődni. Szedjük le zsengén és nem lesz bosszúságunk a keseredéssel. A gyümölcsösben Taplófoltosság Aszályra hajlamos a július, és az öntözetlen gyümölcsfák ezt rendszerint megsínylik. A lombozat ugyanis több vizet párologtat el, mint amennyit a gyökérzet a talajból fel tud szívni. A vízhiánytól hervadás lép fel, ami az alma taplófoltosságát és üvegesedését előidézi. A taplófoltosságnál a gyümölcsben morzsalékos foltok keletkeznek, amelyek kesernyéssé változtatják a zamatanyagot. A taplófoltosság ellen legbiztosabb, ha a gyümölcsfáikat rendszeresen, de nem naponként öntözzük. Elég, ha hetenként 15—20 mm öntözővizet adunk a szárazságtól szenvedő fa koronája alá. Zöldmetszés A korai érésű őszibarack már piacra került és a középérésű fajták is színesednek. A jövő évi termés biztosítása érdekében nyomban a termés leszedése után szabadítsuk meg a fát a feleslegesen sűrű hajtásoktól. A letermett vesszőket az alsó hajtás felett sima vágásfelülettel távolítsuk el, ugyanakkor a jövő évi termést hozó vesszőket 12—14 levél felett csípjük vissza és távolítsuk el a másodrendű hajtásokat is, így a rügyek erőteljesebben fejlődhetnek, s a biztos termés alapjait ezzel a munkával erősíthetjük. Komposzttelep A háztájiba vetett haszonnövények és virágok szeretik a humuszban gazdag televénytalajt. Ezt pedig műtrágyázással nem lehet biztosítani, ehhez szervesanyag pótlásra van szükség. Ha nincs istállótrágyánk, a tápanyag utánpótlást megoldhatjuk komposzttelep létesítésével. A kert félreeső helyén, vagy az udvar szögletében jelöljünk ki 4—5 négyzetméternyi helyet, amelynek talaját ássuk ki egy ásónyomnyira, s a falát téglázzuk ki, majd pedig készítsünk rá deszkatetőt. A komposzttelepre minden szerves hulladékot: káposztalevelet, paradicsomkórót, burgonyaszárat stb. berakhatunk és belőlük kevés műtrágyával megszórva, rendszeres nedvesen tartás mellett kitűnő szerves trágyát nyerünk. Szőlőben, pincében Peronoszpóra, lisztharmat Figyeljük a növényvédő állomások előrejelzését és kísérjük szemmel szőlőink lombozatát és védekezzünk idejében. A peronoszpóra ellen kitűnő eredményt biztosít az Ortho-Phaltános permetezés amelyet lisztharmat fertőzés esetén kombináljunk kétezrelékes kolloid-kénnel. A korai csemegeszőlő-fajták védelme nagy körültekintést követel, hiszen a hónap végére már megindul az érési folyamat. A Zineb, Maneb, Dithane, továbbá az Orthocid érés előtt három héttel már nem használható. Borhibák A júliusi hőség a pincék hőmérsékletét is kedvezőtlenül befolyásolja, s a melegedés nem tesz jót a bornak. Jó tudni, hogy a dohos ízű és kellemetlen, szagú bort Antiodor elnevezésű szénkészítménnyel javíthatjuk meg Antiodorból hektoliterenként 30 grammtól 300 grammig használhatunk, de előbb az adagolás mértékét próbaüvegben kísérletezzük ki. Ha enyhe illathibája van a bornak, az nyílt fejtéssel, erős szellőztetéssel is javítható. Az Antiodor hatásának fokozására a bort 2—3 napig naponta egyszer felkeverjük, s utána egy héti állva hagyjuk, ezt követően pedig lefejtjük a szénüledékről.