Szabad Föld, 1973. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 1. szám

1973. JANUÁR 7. Verseny e­sen?ry Emlékek, tettek, remények Beszélgetés Forgács Andrással, a fehérgyarmati járási pártbizottság titkárával . Több mint két és fél év telt el a nagy szamosközi árvíz óta. Vajon hogyan gyógyulnak az árvíz okozta sebek a táj tes­tén és az emberi lelkekben? Mi­lyen örömeik vannak és milyen gondokk­al küszködnek az egy­kori árvizes falvak? — Köztudott, hogy 1970 má­jusában 39 község határát borí­totta el az áradat. Árvízkárt mintegy 20 ezer család szenve­dett, és csaknem 10 ezer lakás rongálódott, vagy semmisült meg a fehérgyarmati és a máté­szalkai járásban. Persze ezen­kívül kisebb-nagyobb károsodás érte közintézményeinket is: is­kolákat, óvodákat, kultúrháza­­kat stb. Óriási kárt tett az ár­víz a mezőgazdaságban is, hi­szen a megyében csaknem 150 ezer katasztrális hold került víz alá. Hogy pénzben kifejezve mekkora érték ment veszendő­be? Többször becsült adatok szerint a megyét több mint há­­rommilliárd, járásunkat — amit pontosan tudunk — másfél mil­liárd forint kár érte. Gondolhatja, milyen nagyfo­kú csüggedést, keserűséget és bénultságot érzett a lakosság, amikor az árvíz után visszatért falujába: mihez kezdjen, hogyan éljen ezek után. Szerencsére — de már ez is közhelyként hang­zik — mellénk állt az egész ma­gyar társadalom, a párt és a kormány, s ez visszaadta a Sza­mos-közi nép életkedvét. A kü­lönböző csatornákon ideérkezett önzetlen, áldozatkész segítség kézzelfogható bizonysága volt annak, hogy nem vagyunk egye­dül, nem élünk az isten háta­­mögött, s ez a tudat megkétsze­rezte az itteni emberek erejét, hogy szebb korszerűbb otthont teremtsenek a régi helyén. Nem akarom ecsetelni, mek­kora erőfeszítésbe került a ro­mok eltakarítása, az újjáépítés, de kétségtelen tény: jó fél év­vel az árvíz után, az 1971-es új esztendőre egyetlen „árvizes csa­lád” sem maradt fedél nélkül; járásunkban mind a 3511 rom­­badőlt házat újjáépítették. Igaz, kívülről ezek a lakások még csinosításra várnak, de lakás­állományunkban minőségi vál­tozás következett be. Míg az el­pusztult lakások fele egyszobás, legtöbbjének fala vályog, s pad­lózata pedig vert föld volt, ad­dig az újonnan építetteknek csu­pán 30 százaléka egyszobás, s valamennyi beton alapzatú, szi­lárd falazóanyaggal készült és padlóval ellátott. Villany ég minden házban és jó néhány­ban nem hiányzik a vízvezeték, a fürdőszoba sem. Ehhez ugyan­is tudni kell, hogy 16 közsé­günkben vízmű épült. Képzel­heti, hogy ez mekkora vív­mány, hiszen az árvíz előtt egyetlen faluban sem ismerhet­ték a vezetékes csapi vizet. — Ezek szerint igazuk lehet azoknak, akik azt állítják, hogy az árvíz egyben „aranyvizet” is jelent a Szamos-köz népének? — Nem lehet egyetérteni azokkal, akik „aranyvízről” be­szélnek. Az árvíz az árvíz, az árvíz pedig nagy kártétel, mindegy, akárhogy pusztít is. Az árvízkár töménytelen pénzébe került nemcsak az országnak, hanem minden egyes kárt szen­vedett szamosközi embernek is. Akik „aranyvízről” regélnek, azok számításon kívül hagyják azt, hogy az itt élő emberek zö­me hosszú-hosszú évekre el van adósodva. Az egész Szamosköz­­ben közel ötezer család kért és kapott kisebb-nagyobb lakás­­építési kölcsönt. Egy-egy család átlagosan 120 ezer forint hitelt vett igénybe. Nos, ez nem hul­lott az égből, ezt vissza kell fi­zetni — havi 400—500—600 fo­rintos részletekben. Azért, hogy fedél került a fejük fölé, azért, hogy a réginél korszerűbb ott­honban élhetnek — az árvíz­sújtotta lakosság nagy anyagi terhet vállalt magára. Nem kis gondja a járási veze­tésnek, hogy megfelelő alapot teremtsen a részletfizetéshez, hi­szen egy régebbi felmérés meg­állapította, hogy „Szabolcs-Szat­­márban az OTP-kölcsönnel épí­tő családok közül fizetőképtelen 211, részbeni fizetésre képes 484 család”. Nap mint nap kopog­tatnak ajtónkon az emberek, munkát kérnek, dolgozni sze­retnének. Közismert ugyanis, hogy a megyének ezen a részén a legkevésbé kielégítő a foglal­koztatás, nincs ipari üzem, a téeszek pedig csak szezonmun­kában tudják dolgoztatni tag­jaikat. Járásunkban mintegy 3000 ember „sorban áll a mun­káért”. És az is problémánk, hogy a családok elenyésző kis hányadá­ban található csak második ke­reső. Egy felmérés szerint pél­dául 5000 családnál csupán 400 családban kereső a házastárs is. A teljes képhez az is hozzátar­tozik, hogy ezen a tájon az or­szágos átlaghoz visonyítva jó­val alacsonyabbak a keresetek, egy főre havonta 720 forint át­lagjövedelem jut. S ez még há­romnegyed része sincs a Sza­bolcs megyeinek, pedig azt is jó­val az országos színvonal alatt jegyzik. — Gondolom, a törlesztés kü­lönösen nagy gondot okoz az idős, magukra maradt emberek­nek? ... — Így van, mi is törjük a fe­jünket, miképpen oldhatnánk meg az ő külön problémáikat. Járásunkban 250 olyan nyugdí­jas, idős ember él, aki filléres gondokkal küzd és képtelen ha­vonta 400—500 forintot törlesz­teni újjáépült lakásáért. Szeren­csére, azt már sikerült elérnünk, hogy az OTP három évre fel­függesztette törlesztési kötele­zettségüket. De mi lesz azután? Hiszen ez csak ideiglenes jelle­gű, a végső megoldás még hátra van. Miképpen segíthetnénk raj­tuk? Van olyan elképzelésünk egyrészt, hogy vegye át az ál­lam a házaikat, és amit felépí­tésükbe belefektettek, azt lak­hassák le; a másik pedig az len­ne, hogy állami dotációként ke­zeljék adósságukat, vagyis en­gedjék el teljes egészében, vagy legalábbis csökkentsék. — Hogyan lehetne minél több embernek munkát biztosítani, a foglalkoztatottságot növelni a Szamosközben ? — Ha ránéz a térképre, meg­győződhet róla, hogy ez a táj egy nagyon zárt körzet; az itt élő emberek csak egy Tisza-, meg egy Szamos-hídon át érint­kezhetnek az országgal. Innen nehezen mozdulnak ki az em­berek, tehát a lakosság itt sze­retné megkeresni kenyerét. Szá­mottevő iparunk nincs, és a táv­latokat tekintve a jövőben sem nagyon lesz, habár itt is, ott is kilincseltünk, hogy iparosítás kéne. Örvendetes, hogy Fehér­­gyarmaton létesült egy mérleg­üzem, most pedig egy nőket foglalkoztató üzemet hozunk te­tő alá, és napirenden van a ru­házati ktsz fejlesztése is. Ez azonban csak csepp a tenger­ben. Egyedül a mezőgazdaság len­ne hivatott arra, hogy az itt élő munkaképes lakosság nagy ré­szét foglalkoztassa. Jó dolog, hogy az árvíz után hamarosan talpraálltak szövetkezeteink is a téesz-társaik támogatásával, viszont 28 közös gazdaságunk kedvezőtlen adottságú, mostoha viszonyok közt termel. Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy közreműködésünkkel nemrég itt tanácskozott a MÉM miniszteri értekezlete a Szamosköz mező­­gazdaságának fejlesztéséről. Re­méljük, hogy ezt tettek is kö­vetik. Többek között lehetne nálunk a szarvasmarha-tenyész­tést fejleszteni, mivel 12 ezer hold legelőnk van, és jó lenne, ha épülne egy gyümölcsfeldol­gozó üzem is, hiszen 15 ezer holdon almát termelünk ... Szó­val vannak tervek, elképzelések tarsolyunkban, viszont ahogy az árvíz sújtotta lakosság, ugyan­úgy az árvízkárt szenvedett téeszeink is eladósodtak, fej­lesztési alapjaik már több évre be vannak táblázva. Szeretném végül hangsúlyoz­ni: ne higgye az ország közvé­leménye, hogy a szamosközi em­bereket, társadalmunk, népünk áldozatkész segítsége hozzászok­tatta ahhoz, hogy mindenkor a „markukat tartsák” és „ajándé­kokat várjanak”. Ez nem így van, és hiba lenne, ha helyte­lenül ítélnének meg bennünket. Becsülettel, lelkiismeretesen te­szik dolgukat az itteni embe­rek. Viszont tény az, hogy sok a tennivalónk, amíg begyógyít­juk az árvíz ütötte sebeket, és munkánk közben bőven akad­nak gondok és problémák is. — Köszönöm a beszélgetést. Major Lajos A Zala megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat leve­let kapott a Zala megyei Tanács kereskedelmi osztályától — 16 005—82/1972. szám —, amely­ben közölték vele, hogy Nagy­kanizsa város tejellátását a jö­vőben a nagykanizsai (állami) tejüzemen keresztül kell biz­tosítani. Vagyis a városi boltok­ban a jövőben nem árusítható a lenti Szabadság Tsz tejüzemé­ből származó áru. A hatósági levél néhány pont­ból álló indoklást is tartalma­zott, de mint később kiderül, ezzel nem kell érdemben fog­lalkoznunk. Bár az indoklás helyenként enyhén szólva fur­csa. Azt állítja például, hogy a termelőszövetkezeti tejüzem az előírtnál 2 százalékkal alacso­nyabb zsírtartalmú tejet hozott forgalomba. Ha ez igaz volna, akkor a Szabadság Tsz ellen bűnvádi feljelentést kellene tenni. Ám ez nem történt meg. Arra is hivatkozik a levél, hogy a téesz a kimaradt tejet min­den további nélkül visszaveszi a boltoktól. Ez igaz, de nem bűn, mert így a boltos nyugod­tan rendelhet, nem kell attól félni, hogy a nyakán maradt tej a rezsiköltségét emeli. Érzésünk szerint azonban az indoklás nem is lényeges, ami abból derül ki, hogy a hatóság, azaz a megyei tanács kereske­delmi osztálya szerint a kiske­reskedelmi vállalat Lenti és környéke ellátására továbbra is nyugodtan átvehet tejet a szö­vetkezeti tejüzemtől. Először felháborodik az em­ber: az a rossz tej, ami Kani­zsán nem forgalmazható, a lenti olajbányászoknak azért megfe­lel? A háttérben azonban ennél is súlyosabb ügy húzódik meg. A kanizsai állami tejüzemet egy időre leállították. A Szabadság Tsz viszont éppen ekkor költött 6 millió forintot egy saját tej­üzem felállítására és áruival megjelent többek között a ka­nizsai piacon is. A városiak nagy örömmel fogadták, meg is szerették a közvetlenül a ter­melőtől származó tejet, tejter­méket. Közben azonban az ál­lami tejüzem is elkészült, az ál­lami vállalatnak ismét szüksé­ge van a kanizsai piacra. Nem elszigetelt jelenség az országban, hogy a piacon kiala­kult egységes versenybe egyes vállalatok hatósági eszközökkel is igyekeznek beavatkozni. A kanizsai eset azonban a legdur­vább, a legkönnyebben tetten érhető. A levelet ugyanis nem lehet másképp értelmezni, mint hogy most, amikor már az álla­mi tejipar is tud szállítani, kel­lemetlen a szövetkezeti ver­senytárs jelenléte ugyanazon a piacon. Maradjon csak Lenti­ben, oda 50 kilométert kellene szállítani a tejet és ez a kani­zsai üzemnek már nem fizető­­dik ki. (Mellesleg: ha a lenti Szabadság Tsz-t kizárják a ka­nizsai piacról, akkor a 6 millió forint odaveszett, a tejüzemet be kell zárni.) A téesz-tejüzemek sokfelé megtalálhatók már az ország­ban, termékeiket az emberek szívesen vásárolják. De egyesek mintha területi elhatárolást akarnának nyélbeütni, árusítson az állami vállalat itt, a szövet­kezet ott, keveredés ne legyen. Hajdanán így volt, de nem vált be. Ha ezt a módszert vissza­hozzuk, akkor a versenyt kap­csoljuk ki az ellátásból. Éppen azt a versenyt, aminek elsősor­ban a fogyasztó látja hasznát. És ezért társadalmi érdek! Földeáki Béla December 30-án ünnepélyesen várossá nyilvánították Petőfi Sándor szülőhelyét, Kiskőröst. Az Elnöki Tanács határozata alapján április 4-én Mezőkövesd is visszanyeri városi rangját, amelyet egykor Mátyás királytól kapott. Első képünkön, a kiskőrösi gimnázium, a másodikon Mezőkövesd nemrégiben avatott postahivatala. SZABAD FÖLD 3

Next