Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-06 / 1. szám
2 SZABADFÖLD CSODA Újsághirdetés adta tudtul, hogy a,, megyeszékhelyen megnyílt az ország legkorszerűbb , orvosi rendelőintézete, melyet a Mennyek Országáról neveztek el. A szöveg szerint „egyéni vizsgálatok, a legkitűnőbb hazai és külföldi gyógyszerek. Bármely központi és helyi szerv fájdalommentes érzéstelenítése, járóbetegeknek szabad szombat” — és így tovább. Az első pillanatban bosszankodtam: tessék, nekem is éppen most kell makkegészségesnek lennem, amikor itt volna az alkalom! Aztán arra gondoltam, mégiscsak felkeresem őket, amilyen kedvesnek látszanak, talán kiírnak három napra. Ugyanis pont ennyire volna szükségem, némi ház körüli rendcsinálásra. Másnap fel is ültem a vonatra, s elutaztam U.-ba. A rendelőintézet épületét már messziről megpillantottam. Valóban lenyűgöző látványt nyújtott. Aztán megérkeztünk, leszálltam. A vasútállomástól az intézet bejáratáig piros kókuszszőnyeg vezetett. A kapuban aranysújtásos portás fogadott, megkért, legyek szíves türelemmel várni, amíg jövendőbeli kezelőorvosaim elém jönnek. Hamarosan meg is érkeztek, bemutatkoztak, elnézést kértek a tíz másodperc-nyi késedelemért, aztán egy aranyfüsttel borított szobába vezettek. Megkértek,, foglaljak helyet, s ha kényelmesen ülök, válaszolja néhány elkerülhetetlen rutinkérdésre. Először arról érdeklődtek, jól utaztam-e, aztán, hogy volt-e a családomban normális, szoktam-e táplálkozni, iszom-e vizet stb. Kellemes beszélgetésünket befejezve megnyomtak egy gombot, minek következtében egy válaszfal elmozdult, s a helyén tágas hűtőpult vált láthatóvá. Üvegei mögött szendvicsek, italok, sütemények sorakoztak. Bocsánatkérően mondták, hogy csak ilyen csekélységekkel tudnak megkínálni, előbb azonban lelkiismeretesen meg kell győződniük arról, nem vagyok-e allergiás a szardíniára, a konyakra vagy másra. Előzékenységüket tapasztalva elfogott a szégyen, restelkedve bevallottam, miféle megvetésre méltó szándékkal jöttem el hozzájuk, mert mit kerteljek: kutyabajom sincs. Nonom mondták erre, csak lassabban a testtel, a legtöbb ember egészségesnek képzeli magát, aztán ha véletlenül orvos kezébe kerül, akkor derül ki, hogy itt is, ott is hibádzik valami. Ezért arra kérnek, a saját érdekemben járuljak hozzá, hogy jelenlegi állapotomat diagnosztikálják. A maguk és orvostársaik nevében kérnek, szabadítsam meg felsőtestemet a ruháktól. Végigkopogtattak,hallgattak, aztán bejelentették, hogy átvilágítás, szívbemérés, laboratórium következik. Kérdezhetem, hova kell mennem, amire szinte sértődötten azt felelték: mit gondolok, majd feleslegesen fárasztanak? Csengettek, s akkor négy markos férfi behozta a röntgenkészüléket, majd a szívvizsgálót, aztán megjött a laboráns is — szóval nekem egy lépést sem kellett mozdulnom. Késő estére végeztünk, udvariasan közölték, hogy a vizsgálatok eredményéről rövidesen értesítést kapok. Egyikük lekísért a kapuig, útközben, a lépcsőház elhagyatott fordulójában egy borítékot húzott elő a zsebéből, s pirulva-hebegve arra akart rávenni, fogadjam el ezt a csekélységet fáradozásaimért. Hasztalan tiltakoztam, a kabátomba gyömöszölte. Néhány nap múlva levelet kaptam, amelyben sűrű bocsánatkérések közepette közölték, hogy pseudológia phantasticában szenvedek. Amennyire hiányos ismereteimből tudom, ez nagyjából azt jelenti, hogy képzeletem betegesen túlburjánzó. Felháborodtam. Azonnal autót béreltem, elrobogtunk U.-ba. A háztáji kacsalábon forgó rendelőintézetet azonban sehogyan sem sikerült megtalálnom. Bárkit kérdeztem, senki sem tudott róla. Azon a helyen pedig, ahol néhány napja jártam, hatalmas üres telek ásítozott, földjét felverte a gyomo r Kaon Emil TÖRVÉNYTÁR A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke 9/1973. (TK. 54.) számú utasítása intézkedik a hatósági bizonyítványok kiadásáról. Az utasítás felhívja a figyelmet arra, hogy az elsőfokú szakigazgatási szervtől azok a hatósági bizonyítványok kérhetők, amelyek központilag jegyzékbe vannak foglalva. A jegyzékben foglaltakon túl a szakigazgatási szerv akkor adhat ki hatósági bizonyítványt, ha az nyilvánvalóan az ügyfél érdekét szolgálja, illetőleg, ha az igazolás kiadásának megtagadása az ügyfélnek aránytalanul nagy hátrányt jelentene. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1973. évi 27. számú törvényerejű rendeletével módosította a betegségi biztosítás feltételeit. A módosítás főbb pontjai a következők: táppénzre jogosult az a dolgozó nő, illetve az az egyedülálló férfi, aki egyévesnél fiatalabb beteg gyermekét ápolja, továbbá az a dolgozó nő, aló kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fiatalabb gyermekét szoptatja és emiatt foglalkozását nem folytathatja. Táppénzre jogosult továbbá az a dolgozó nő, illetőleg az az egyedülálló dolgozó férfi is, aki egyévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb beteg gyermekét ápolja és emiatt foglalkozását nem folytathatja. A rendelet a továbbiakban a gyermekápolási táppénz részletesebb feltételeit sorolja fel, majd szól a terhességi-gyermekágyi segély újabb feltételeiről. Ez a rész többek között kimondja, hogy ha a dolgozó nő a szülést megelőző két éven belül 270 napon át biztosított volt, a terhességi-gyermekágyi segély a munkabér teljes összege, ha pedig legalább 180 napon át volt biztosított, a fent említett segélyként a munkabér 65 százaléka jár. » A halásznép szüreti ideje ki hinné, hogy régebben fontosabb volt a Balatonban a téli, mint a nyári halászat. Elsősorban kereskedelmi szempontból volt fontosabb, mert korábban a halnak messzebbre való szállítása nyáron leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Az utak roszszak voltak, a közlekedés kezdetleges, de főleg a nyári nagy melegben nem tudták a halat kellőképpen tartósítani. Télen viszont a nagy hidegben még a bécsi kereskedők is eljöttek a híres balatoni fogasért. A balatoni téli halászatról több mint kétszáz éves pontos leírásunk van a nagy magyar földrajtudóstól, Bél Mátyástól, de így halásztak még századunk első negyedében is. Ha már jó kemény hidegre fordult az idő és a Balaton keményre befagyott, indult el a halászbanda halászni. A halászmester előzetes tájékozódása alkalmával kiszemelte az alkalmas helyet, a „tanyát”, s akkor indultak el, amikor a jég tizenkét-huszonöt centiméter vastagságot elért. A halászbanda két nagyobb szánkóval jött ki, az egyiken a hálót, kötelet, a másikon a halaszsákokat, tarisznyákat stb. vitték. A négyszáz méter hosszú háló kezeléséhez tizennyolc emberre volt szükség, indulás előtt a halászok jégpatkót kötöttek csizmájukra. Jó távol mentek el a parttól, majd a tetthelyre érve először egy nagyobb léket, az ún. bedöntő léket vágták ki a jegelső fejszével, aztán pedig lékeket vágtak a jégbe egymástól vagy húsz-húsz lépés távolságban, olykor két kilométer hosszúságban is, amilyenre méretezték a tanyát. A lékek kivágása után következett a hosszú hálónak a jég alá való süllyesztése. A bedöntő léken a jég alá buktatott vezérrúd irányításával a hálót leeresztették, majd a következő lékek segítségével tovább húzták a jég alatt, így a jég alá került az egész hosszú háló mindkét szárnya. A hálóval a tanyát bekerítették, s így végül a két hálószárny összeérve megjelent a kihúzóléken, amin kihúzták a hallal teli zsákot. Nagyban ment így a téli halászat, jellemző képet ad erről a Balaton nagy földrajkutatója, Lóczy Lajos 1893-ból: „A keményre fagyott jégen megélénkül a tó, szekérkaravánok járnak rajta keresztül; a halásznép szüreti ideje ez, messze látható söét pontok nyüzsögnek rajta sűrű rajokban. A falvak halászkompániái, megerősödve nemhalász segítőkkel, kinn vannak a tó közepén. Akárhányszor e tó hosszán ezernél több ember van egyszerre, eltűnő kicsinységű foltokban a jégen.” Mindenesetre fáradságos és nagy figyelmet követelő munka, gondoljunk a sok lékvágásra a vastag jégen, a nehéz háló húzására olykor kilométereken keresztül, a szeleknek kitett jégpusztaságra, a metsző hidegre, a bizonytalanságra, hogy megakad a háló, s nem sikerül a tanyavetés, kicsi a fogás stb. Veszedelmes mesterség is volt, a hirtelen jött enyheségek válságossá tehették a jégen szorgoskodó, kegyetlenül nehéz munkát végző halászok helyzetét. A Balatongyörök közelében lévő Szent Mihály kápolna régi fogadalmi képe azt a jelenetet örökítette meg, amidőn 1739-ben régi halászat alkalmával negyven embernek sikerült egy jégtábláról megmenekülni. (Sajnos, legutóbb az igen értékes kép eltűnt.) A Balaton nagy írója Eötvös Károly egy 1828. év körüli szerencsétlenségről ír, amikor tizennyolc alsóörsi halász maradt örökre a jég alatt. 1868- ban pedig tizenkilenc, balatonfőikajári halász közül csak egynek sikerült megmenekülnie. A jeges halászat szerszámkészlete nagy múltra tekinthet vissza, de úgyszólván napjainkig megmaradt, kb. az 1950-es években használták utoljára. De azért ezt is idegenforgalmi látványosságként be lehetne mutatni, ahogy 1940-ben a földvári téli napok alkalmával programba is illesztették. Azért másképp is megpróbálkoztak télen a halfogással. 1870- ben írja a Vadász és Versenylap, hogy a Keszthelyről a Biliéi pusztára korcsolyázók a Balaton közepén a jégen halászokkal találkoztak, akik tűzrakásnál, fáklyavilágnál merítőhálókkal, szigonnyal fogták a Balaton jegébe vágotthez odacsődült halakat. Továbbá azt írja, hogy a korcsolyázók már viharban érkeztek meg Keszthelyre, de a jég annyira megtöredezett, hogy a halászok a Balatonba vesztek. Dr. Vajkai Aurél 1974. JANUÁR 6. SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja A szerkesztő bizottság elnöke: Szentkirályi János Főszerkesztő: Eck Gyula Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla utca 6. Postacím: 1978 Budapest Telefon: 142-220. 138-821 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343-100, 142-220 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 7,20 forint, negyedévre 21,60 forint Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Index: 25 777 ♦ • • Szikra Lapnyomda