Szabad Föld, 1977. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-03 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD A barkácsolás haszna és veszélyei... Szabálytalan munkavégzés közben halálos áramütés érte Pénzes Gyula 24 éves iváncsai villanyszerelőt. Ez a hír néhány napja jelent meg a Népszabadságban. És, ha egy szakképzett — de vigyázat­lan — villanyszerelőt is elra­gadhat az élők sorából munkája tárgya, az elektromosság, ak­kor ... Az elektromosság és a gépek hasznos segítőtársaink. Itt van­nak életünkben, lakásunkban, háztartásunkban, hogy elvégez­zék helyettünk­ a mosást, a pin­cegátot vagy a kút helyett a hűtést, faszén és fejfájás nél­kül a vasalást, és behozzák szo­bánkba az éter hang- és kép­hullámain az egész világot. Nagy jótevőik a gépek, de ér­zékenyek és zsarnokok is. Köny­­nyen elromlanak és nem is min­dig konstrukciós hibák miatt. Hiszen, ha csupán azt az egy­szerű tényt vesszük tudomásul, hogy televíziónkban (a minivi­­zorban is) 1700 alkatrész mű­ködik — tehát 1700 hibásodási lehetőség — amelyből egy csa­var lazulása, a forrasztás felen­gedése is megszakíthatja a ké­pet, akkor könnyen megértjük a gépek érzékenységét. Háztartásunk gépesítésének másik nagy problémája az elég­telen szerelő-, javító kapacitás. És ebből fakad az a jelenség (mozgalom?), amelyet bütykö­­lésnek, szebben szólva barká­csolásnak nevezünk. Szerte a vi­lágon barkácsoló-tanfolyamokat szerveznek, mert a barkácsolás hasznos, elsősorban önmagunk­nak és családunknak. Persze óra is van: sok mindent elrontunk, anyagot pocsékolunk, amíg „szakemberekké” válunk. De ez még hagyján, ez megéri. Csak egy dolog nem éri meg: testi épségünk veszélyeztetése. Villanyvasaló. Ártalmatlan jó­szág, kedvenc és gyakori tárgya javítószenvedélyünknek. Csak­hogy 220 voltos áram feszíti, fű­ti vastestét. Szomorú statiszti­ka bizonyítja, rendkívül sok balesetet okoz a vasaló, nemegy­­szer halálosat. Pedig csupán egy alapszabályt kellene minden al­kalmi „szerelőnek” betartania: ha a legkisebb hibát észlelik, húzzák ki a konnektordugót. Akkor is, ha rövidzárlatos a va­saló, akkor is, ha csupán egy k­is mütyürkét kívánunk állítani rajta. És még egy tanács: min­dig, mindenféle villamossági munkát gumitalpú cipőben vagy műanyagon állva végezzük. Rádió. Aki érti és szereti a készüléket „babrálni” , arra is érvényes a fenti aranyszabály. Itt azonban még nagyobb óva­tosságra van szükség. Tudniil­lik, egyes hibás szerkesztésű gyártmányok a kikapcsolás után is elektromossággal telítettek, életveszélyesek. Ajánlatos tehát egy-két óra elteltével látni a ké­szülék szereléséhez. Televízió. Ezek veszélyességi lehetősége a legnagyobb. A ké­szülékben 17 000 voltos áramfe­szültség van. Itt már egyértelmű minden konstrukciónál a hely­zet, illetve a szerelők feladata. A televízió-készülékeknél hiá­ba húzzuk ki a konnektort, mert a kikapcsolás után is még jó ideig magasfeszültség tárolódik a készülék egyes részeiben. Kü­lönösen szeretnénk felhívni a figyelmet a „kutyaházban” levő elektrolitikus kondenzátorokra, mert ezek ebből a szempontból a legveszélyesebbek. De még az ártalmatlan mosó­gépben sem ajánlatos matatni, ha feszültség alatt áll a gép. S a példákat folytathatnánk, hi­szen a legegyszerűbb dolog, az élesre fent kés is veszélyessé válhat a szeles, kapkodó, óvat­lan ember kezében. Mindent átfogó aranyszabály tehát az óvatosság. A gépek bar­kácsolása szükséges és hasznos hobby, de veszélyes játék is egy­ben. És ezt sohasem feledhetjük. Suha Andor t­j olajgyű­jtő állomás Szegeden. Az úgynevezett ferde fúrású olajkutakból a város alatt elhelyezkedő olajat hozzák felszínre, és gyűjtik össze a képünkön látható terepen. MTI fotó: Tóth Béla felvétele A piros vonal két oldalán keserű szájízzel jöttem el Egerből. Olyan érzésem támadt, mintha eltérő anyanyelvűek tol­mács nélküli párbeszédét hall­gattam volna. Vagy mintha a tanácsteremben piros határvo­nal húzódott volna az elnöki emelvény és a gyakorlatból jött küldöttek széksorai között. Ezen legfeljebb átkiabáltak, de átlép­ni alig próbálták. Napirendig a vagyonvédelem Az történt, hogy a vagyonvé­delem helyzetét tárgyalta meg a Heves megyei Termelőszövet­kezetek Területi Szövetségének küldöttközgyűlése. Tulajdonkép­pen jó volt az előre kiküldött írásos anyag, kicsit elvont a szó­beli kiegészítés. A vita azonban nem akart megindulni. Újabb és újabb biztatásra is csak töp­rengve üldögéltek a küldöttek, nagy nehezen jelentkezett az el­ső felszólaló. Kiderült azután, hogy ezek az emberek meglehe­tősen súlyos gondok közül jöttek el otthonról. A belvíz, az aszály, a jég, a viharok jóval nagyobb károkat okoztak, mint a külső szemlélő vélné. Az adott pilla­natban leginkább ez foglalkoz­tatta a szövetkezeti embereket. Talán nem is volt egészen sze­rencsés éppen ilyen pillanatban napirendre tűzni a társadalmi tulajdon egyébként bármikor aktuális kérdését. Ezután jött a fordulat. A me­gyei bíróság jelenlevő képvise­lője — hogy a vitát kimozdítsa a holtpontról — kifejtette véle­ményét. A felszólalás túlságosan hosszúra, oktató jellegűre és ki­csit bántóra sikerült. A bíró pél­dául keményen kifejtette, hogy igenis, a termelőszövetkezetek­ben van országosan a legna­gyobb veszélyben a társadalmi tulajdon. Az érdeklődést való­ban felkeltette, lett is vita, szin­te izzani kezdett a piros vonal az elnöki emelvény és a székso­rok között. A szövetkezeti emberek előbb védekeztek, azután támadtak. „Jogszabály ízű” lett gazdasági életünk — mondották — és a jogszabályok tömegében egyre nehezebb kiigazodni. Gyakran csak téved, akit bűnnel vádol­nak. A végén pedig odáig foko­zódott a hangulat, hogy volt, aki kijelentette: csak látszat, hogy a szövetkezeti tulajdon a „legin­kább veszélyeztetett”, mert azt védik a legjobban. A tagság magáénak érzi tulajdonát, a ve­zető a legkisebb ügyet sem me­ri eltussolni, mert fél, hogy vá­lasztás idején a fejére olvassák. Az említett felszólalások után elhangzottak a szokásos ma­gyarázó válaszok és a közgyű­lés ezzel véget is ért. Az embe­rek siettek haza, újra nyakuk­ba venni az otthoni gondokat. Kár pedig, hogy így történt. Számos területen érdemes lett volna közös erőfeszítéssel meg­oldást keresni, magyarázkodás helyett. A szakértelem hiánya Nagyon érdekes összefüggése­ket tárt fel ugyanis a jelentés. A helyzet romlik, ezen kár vi­tatkozni. Tavaly, tavalyelőtt több volt a bűneset, mint a megelőző két-három évben. De meghök­kentő például, hogy a tettesek között alig lehet büntetett elő­életűt találni. Csak a tolvajok között akad egy-kettő: a sik­kasztók, csalók, bűnösen hanya­gok és gondatlanok, még a szán­dékos rongások is kivétel nélkül tiszta előéletű emberek. De ak­kor viszont a körülményekben kell keresni annak magyaráza­tát, hogy az elkövetők kísértés­be, majd bűnbe estek. A Heves megyei téeszek mun­kájában több mint 30 ezren vesznek részt, a közös vagyon 7 és fél milliárd forint. Ehhez képest valóban eltörpül az 1976- ban 88 tettes által okozott más­fél millió forintos kár. Ez azon­ban nem érv, a bűn az bűn. Megdöbbentő viszont, hogy a másfél millió forintos kár is el­törpül az „egyéb”, de szintén a társadalmi tulajdon fogalmába tartozó veszteségek mellett. Ta­valy a szövetkezetek 8 millió forinttal kevesebb adót fizettek­­be, mint kellett volna, 16 millió forinttal növelték jogtalanul a mérleg eredményét, 1,7 millió forintnyi állami támogatást vet­tek igénybe törvényellenesen. Persze, ne kiáltsunk nyomban rendőr és bíró után, mert ugyan­csak tavaly a téeszek — esetleg nem ugyanazok — öt és fél mil­lió forinttal több adót fizettek be, mint az előírás, 12 millió fo­rintnyi jogos tételt nem állítot­ak be a mérlegbe és 2,1 millió forint jogos állami támogatást nem vettek igénybe. Vagyis nem bűnözési hullámról van itt szó, hanem a szakértelem alapos hiányáról. Jelentős tételeket soroltunk, de ha ideírnánk a gazdálkodás hibáiból, vagy nagyvonalúságá­ból eredő veszteségeket, akkor ez adná a legnagyobb tételt. .Senki nem számítja ki, hogy mibe kerül a rétek és legelők elhanyagolása, a szerves trágya felhasználásának elmulasztása, a szakmai, technológiai előírások megszegése, az állattenyésztés­ben elkövetett lazaságok soro­zata, de biztos, hogy sokba, na­gyon sokba. Komplex módon... Az elnöki asztalnál ülők sok okos tanácsot ad­tak. Írásban és szóban hangsúlyozták, hogy a vezetés és az ellenőrzés egy fel­adat, ezt kettéválasztani súlyos felelőtlenség. A belső szabályza­toknak nemcsak a karbantartá­sa, kiegészítése fontos, hanem a tudatosítása, oktatása is. A jog­szabályok valóban özönlenek, de ezt tudomásul kell vennünk. Azonban nem kell minden szö­vetkezeti vezetőnek valamennyi jogszabályt ismernie, és ésszerű munkamegosztással valamivel könnyebb az eligazodás. És a vizsgálatokat, revíziókat is más­ként kell felfogni. Ne csak a pa­pirost nézze, aki a számvitelt vizsgálja és ne csak a határt, aki szemlét tart. A komplex vizsgálat­ az, amely igazán segít­het. Ezek a legfontosabbak, de elhangzott még sok apróbb ta­­n­ács is. Könnyebb tanácsot adni, mint megfogadni, megvalósítani. Ezért kellett volna a labda ide-oda ütögetése helyett egy módon gondolkodni. Az elnöki emelvé­nyen talán jobban tudnak álta­lánosítani, de a gyakorlatban jobban tudnak különbséget ten­ni az egyes módszerek között, vagy alkalmazni konkrétan az elveket. Egy nyelven beszélve találhatunk megoldást a szövet­kezeti vagyonvédelem kétségte­len gondjaira. Méghozzá számos olyan megoldást, amelynek a gazdaságok most, pillanatnyi gondjaik között is azonnali hasz­nát vehetik. Földeáki Béla 1977. JÚLIUS 3. Derűsebbé tenni az öregek életét A minap egy idős asz­­szonnyal találkoztam a nyomdában; elmondta, hogy két éve nyugdíjas már, de egy napot sem maradt otthhon, mert a magánytól, a feleslegesség érzésétől nagyon félt, és egyébként sem tudna meg­lenni munka nélkül; négy­órás munkahelyén szere­tik, bíznak benne, érzi, hogy szükség van rá, és ez nagyon jó dolog. Nos, ez a néhány sorba szedett örömteli öreg sors ponto­san tükrözi azt, hogy a mi társadalmunkban nemcsak beszélnek arról, hogy megkülönböztetett figyel­met kell fordítani az öre­gelvre, hanem sok helyen meg is valósítják ezt: munkaalkalmat adnak, szociális ellátást biztosíta­nak, orvosolják a jogos panaszokat és sérelmeket — azaz: a társadalom gondoskodik róluk, ahogy erejéből telik. „Társadalmunk sokat tesz — de még többet kell tennie — az embe­rek boldog öregkoráért. A népfront szervezze az idő­sebb korúak kapcsolatát a társadalom rétegeivel, vonja be őket minden előttünk álló feladat meg­oldásába, hogy érezzék: szükség van rájuk, szük­ség van felkészültségükre, munkájukra és tapasztala­taikra.” A népfrontkong­resszus állásfoglalásában hangzottak el ezek a sza­vak. A mozgalom tudatá­ban van annak, hogy mire vállalkozik: a hatvanéves vagy ennél idősebb korú emberek száma hazánkban csaknem kétmillió. Az is köztudott, hogy a nyugdí­jas korosztály gyors ütemű növekedésével szociálpoli­tikai intézményrendsze­rünk egyelőre nem tud lé­pést tartani; 260 szociális otthonunk mind a har­mincezer férőhelye foglalt. Több szociális otthonra, idősek napközijére, nyug­díjasklubra lenne szükség és bővíteni kellene a házi szociális gondozás hálóza­tát is. Ezen a téren a népfrontmozgalom sok mindent tehet. Az egyik megyében például a na­gyobb beruházást befejező építők üresen maradt munkásszállásaiból a ta­nács 300 ágyas szociális otthont létesített; az átala­kításokat üzemi szocialista brigádok végezték el társa­dalmi munkában. Szolnok megyében — mint a népfr­ontnál el­mondták — növekvő sze­repet kap az öregekről való gondoskodásban a há­zi szociális gondozószolgá­lat. A hivatásos gondozó­­személyzet mellett egyre több tiszteletdíjas társa­dalmi aktívát vonnak be a házi szociális gondozó­munkába. A végrehajtó bi­zottság az elmúlt évben nem kevesebb, mint 178 ezer forint bérkeretet ha­gyott jóvá a gondozóháló­zat fejlesztésére. Az öregek ügye a tár­sadalom szívügye. Az ötö­dig ötéves tervben például központi beruházással négy és fél ezerrel növekszik a szociális otthonok férőhe­­ lyeinek száma, de a társa­dalom összefogásával ez a szám lényegesen megemel­hető lenne... És mindez azért, hogy az öregkor könnyebb, de­rűsebb legyen. D. F.

Next