Szabad Föld, 1977. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-03 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD A barkácsolás haszna és veszélyei... Szabálytalan munkavégzés közben halálos áramütés érte Pénzes Gyula 24 éves iváncsai villanyszerelőt. Ez a hír néhány napja jelent meg a Népszabadságban. És, ha egy szakképzett — de vigyázatlan — villanyszerelőt is elragadhat az élők sorából munkája tárgya, az elektromosság, akkor ... Az elektromosság és a gépek hasznos segítőtársaink. Itt vannak életünkben, lakásunkban, háztartásunkban, hogy elvégezzék helyettünk a mosást, a pincegátot vagy a kút helyett a hűtést, faszén és fejfájás nélkül a vasalást, és behozzák szobánkba az éter hang- és képhullámain az egész világot. Nagy jótevőik a gépek, de érzékenyek és zsarnokok is. Könynyen elromlanak és nem is mindig konstrukciós hibák miatt. Hiszen, ha csupán azt az egyszerű tényt vesszük tudomásul, hogy televíziónkban (a minivizorban is) 1700 alkatrész működik — tehát 1700 hibásodási lehetőség — amelyből egy csavar lazulása, a forrasztás felengedése is megszakíthatja a képet, akkor könnyen megértjük a gépek érzékenységét. Háztartásunk gépesítésének másik nagy problémája az elégtelen szerelő-, javító kapacitás. És ebből fakad az a jelenség (mozgalom?), amelyet bütykölésnek, szebben szólva barkácsolásnak nevezünk. Szerte a világon barkácsoló-tanfolyamokat szerveznek, mert a barkácsolás hasznos, elsősorban önmagunknak és családunknak. Persze óra is van: sok mindent elrontunk, anyagot pocsékolunk, amíg „szakemberekké” válunk. De ez még hagyján, ez megéri. Csak egy dolog nem éri meg: testi épségünk veszélyeztetése. Villanyvasaló. Ártalmatlan jószág, kedvenc és gyakori tárgya javítószenvedélyünknek. Csakhogy 220 voltos áram feszíti, fűti vastestét. Szomorú statisztika bizonyítja, rendkívül sok balesetet okoz a vasaló, nemegyszer halálosat. Pedig csupán egy alapszabályt kellene minden alkalmi „szerelőnek” betartania: ha a legkisebb hibát észlelik, húzzák ki a konnektordugót. Akkor is, ha rövidzárlatos a vasaló, akkor is, ha csupán egy kis mütyürkét kívánunk állítani rajta. És még egy tanács: mindig, mindenféle villamossági munkát gumitalpú cipőben vagy műanyagon állva végezzük. Rádió. Aki érti és szereti a készüléket „babrálni” , arra is érvényes a fenti aranyszabály. Itt azonban még nagyobb óvatosságra van szükség. Tudniillik, egyes hibás szerkesztésű gyártmányok a kikapcsolás után is elektromossággal telítettek, életveszélyesek. Ajánlatos tehát egy-két óra elteltével látni a készülék szereléséhez. Televízió. Ezek veszélyességi lehetősége a legnagyobb. A készülékben 17 000 voltos áramfeszültség van. Itt már egyértelmű minden konstrukciónál a helyzet, illetve a szerelők feladata. A televízió-készülékeknél hiába húzzuk ki a konnektort, mert a kikapcsolás után is még jó ideig magasfeszültség tárolódik a készülék egyes részeiben. Különösen szeretnénk felhívni a figyelmet a „kutyaházban” levő elektrolitikus kondenzátorokra, mert ezek ebből a szempontból a legveszélyesebbek. De még az ártalmatlan mosógépben sem ajánlatos matatni, ha feszültség alatt áll a gép. S a példákat folytathatnánk, hiszen a legegyszerűbb dolog, az élesre fent kés is veszélyessé válhat a szeles, kapkodó, óvatlan ember kezében. Mindent átfogó aranyszabály tehát az óvatosság. A gépek barkácsolása szükséges és hasznos hobby, de veszélyes játék is egyben. És ezt sohasem feledhetjük. Suha Andor tj olajgyűjtő állomás Szegeden. Az úgynevezett ferde fúrású olajkutakból a város alatt elhelyezkedő olajat hozzák felszínre, és gyűjtik össze a képünkön látható terepen. MTI fotó: Tóth Béla felvétele A piros vonal két oldalán keserű szájízzel jöttem el Egerből. Olyan érzésem támadt, mintha eltérő anyanyelvűek tolmács nélküli párbeszédét hallgattam volna. Vagy mintha a tanácsteremben piros határvonal húzódott volna az elnöki emelvény és a gyakorlatból jött küldöttek széksorai között. Ezen legfeljebb átkiabáltak, de átlépni alig próbálták. Napirendig a vagyonvédelem Az történt, hogy a vagyonvédelem helyzetét tárgyalta meg a Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének küldöttközgyűlése. Tulajdonképpen jó volt az előre kiküldött írásos anyag, kicsit elvont a szóbeli kiegészítés. A vita azonban nem akart megindulni. Újabb és újabb biztatásra is csak töprengve üldögéltek a küldöttek, nagy nehezen jelentkezett az első felszólaló. Kiderült azután, hogy ezek az emberek meglehetősen súlyos gondok közül jöttek el otthonról. A belvíz, az aszály, a jég, a viharok jóval nagyobb károkat okoztak, mint a külső szemlélő vélné. Az adott pillanatban leginkább ez foglalkoztatta a szövetkezeti embereket. Talán nem is volt egészen szerencsés éppen ilyen pillanatban napirendre tűzni a társadalmi tulajdon egyébként bármikor aktuális kérdését. Ezután jött a fordulat. A megyei bíróság jelenlevő képviselője — hogy a vitát kimozdítsa a holtpontról — kifejtette véleményét. A felszólalás túlságosan hosszúra, oktató jellegűre és kicsit bántóra sikerült. A bíró például keményen kifejtette, hogy igenis, a termelőszövetkezetekben van országosan a legnagyobb veszélyben a társadalmi tulajdon. Az érdeklődést valóban felkeltette, lett is vita, szinte izzani kezdett a piros vonal az elnöki emelvény és a széksorok között. A szövetkezeti emberek előbb védekeztek, azután támadtak. „Jogszabály ízű” lett gazdasági életünk — mondották — és a jogszabályok tömegében egyre nehezebb kiigazodni. Gyakran csak téved, akit bűnnel vádolnak. A végén pedig odáig fokozódott a hangulat, hogy volt, aki kijelentette: csak látszat, hogy a szövetkezeti tulajdon a „leginkább veszélyeztetett”, mert azt védik a legjobban. A tagság magáénak érzi tulajdonát, a vezető a legkisebb ügyet sem meri eltussolni, mert fél, hogy választás idején a fejére olvassák. Az említett felszólalások után elhangzottak a szokásos magyarázó válaszok és a közgyűlés ezzel véget is ért. Az emberek siettek haza, újra nyakukba venni az otthoni gondokat. Kár pedig, hogy így történt. Számos területen érdemes lett volna közös erőfeszítéssel megoldást keresni, magyarázkodás helyett. A szakértelem hiánya Nagyon érdekes összefüggéseket tárt fel ugyanis a jelentés. A helyzet romlik, ezen kár vitatkozni. Tavaly, tavalyelőtt több volt a bűneset, mint a megelőző két-három évben. De meghökkentő például, hogy a tettesek között alig lehet büntetett előéletűt találni. Csak a tolvajok között akad egy-kettő: a sikkasztók, csalók, bűnösen hanyagok és gondatlanok, még a szándékos rongások is kivétel nélkül tiszta előéletű emberek. De akkor viszont a körülményekben kell keresni annak magyarázatát, hogy az elkövetők kísértésbe, majd bűnbe estek. A Heves megyei téeszek munkájában több mint 30 ezren vesznek részt, a közös vagyon 7 és fél milliárd forint. Ehhez képest valóban eltörpül az 1976- ban 88 tettes által okozott másfél millió forintos kár. Ez azonban nem érv, a bűn az bűn. Megdöbbentő viszont, hogy a másfél millió forintos kár is eltörpül az „egyéb”, de szintén a társadalmi tulajdon fogalmába tartozó veszteségek mellett. Tavaly a szövetkezetek 8 millió forinttal kevesebb adót fizettekbe, mint kellett volna, 16 millió forinttal növelték jogtalanul a mérleg eredményét, 1,7 millió forintnyi állami támogatást vettek igénybe törvényellenesen. Persze, ne kiáltsunk nyomban rendőr és bíró után, mert ugyancsak tavaly a téeszek — esetleg nem ugyanazok — öt és fél millió forinttal több adót fizettek be, mint az előírás, 12 millió forintnyi jogos tételt nem állítotak be a mérlegbe és 2,1 millió forint jogos állami támogatást nem vettek igénybe. Vagyis nem bűnözési hullámról van itt szó, hanem a szakértelem alapos hiányáról. Jelentős tételeket soroltunk, de ha ideírnánk a gazdálkodás hibáiból, vagy nagyvonalúságából eredő veszteségeket, akkor ez adná a legnagyobb tételt. .Senki nem számítja ki, hogy mibe kerül a rétek és legelők elhanyagolása, a szerves trágya felhasználásának elmulasztása, a szakmai, technológiai előírások megszegése, az állattenyésztésben elkövetett lazaságok sorozata, de biztos, hogy sokba, nagyon sokba. Komplex módon... Az elnöki asztalnál ülők sok okos tanácsot adtak. Írásban és szóban hangsúlyozták, hogy a vezetés és az ellenőrzés egy feladat, ezt kettéválasztani súlyos felelőtlenség. A belső szabályzatoknak nemcsak a karbantartása, kiegészítése fontos, hanem a tudatosítása, oktatása is. A jogszabályok valóban özönlenek, de ezt tudomásul kell vennünk. Azonban nem kell minden szövetkezeti vezetőnek valamennyi jogszabályt ismernie, és ésszerű munkamegosztással valamivel könnyebb az eligazodás. És a vizsgálatokat, revíziókat is másként kell felfogni. Ne csak a papirost nézze, aki a számvitelt vizsgálja és ne csak a határt, aki szemlét tart. A komplex vizsgálat az, amely igazán segíthet. Ezek a legfontosabbak, de elhangzott még sok apróbb tanács is. Könnyebb tanácsot adni, mint megfogadni, megvalósítani. Ezért kellett volna a labda ide-oda ütögetése helyett egy módon gondolkodni. Az elnöki emelvényen talán jobban tudnak általánosítani, de a gyakorlatban jobban tudnak különbséget tenni az egyes módszerek között, vagy alkalmazni konkrétan az elveket. Egy nyelven beszélve találhatunk megoldást a szövetkezeti vagyonvédelem kétségtelen gondjaira. Méghozzá számos olyan megoldást, amelynek a gazdaságok most, pillanatnyi gondjaik között is azonnali hasznát vehetik. Földeáki Béla 1977. JÚLIUS 3. Derűsebbé tenni az öregek életét A minap egy idős aszszonnyal találkoztam a nyomdában; elmondta, hogy két éve nyugdíjas már, de egy napot sem maradt otthhon, mert a magánytól, a feleslegesség érzésétől nagyon félt, és egyébként sem tudna meglenni munka nélkül; négyórás munkahelyén szeretik, bíznak benne, érzi, hogy szükség van rá, és ez nagyon jó dolog. Nos, ez a néhány sorba szedett örömteli öreg sors pontosan tükrözi azt, hogy a mi társadalmunkban nemcsak beszélnek arról, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az öregelvre, hanem sok helyen meg is valósítják ezt: munkaalkalmat adnak, szociális ellátást biztosítanak, orvosolják a jogos panaszokat és sérelmeket — azaz: a társadalom gondoskodik róluk, ahogy erejéből telik. „Társadalmunk sokat tesz — de még többet kell tennie — az emberek boldog öregkoráért. A népfront szervezze az idősebb korúak kapcsolatát a társadalom rétegeivel, vonja be őket minden előttünk álló feladat megoldásába, hogy érezzék: szükség van rájuk, szükség van felkészültségükre, munkájukra és tapasztalataikra.” A népfrontkongresszus állásfoglalásában hangzottak el ezek a szavak. A mozgalom tudatában van annak, hogy mire vállalkozik: a hatvanéves vagy ennél idősebb korú emberek száma hazánkban csaknem kétmillió. Az is köztudott, hogy a nyugdíjas korosztály gyors ütemű növekedésével szociálpolitikai intézményrendszerünk egyelőre nem tud lépést tartani; 260 szociális otthonunk mind a harmincezer férőhelye foglalt. Több szociális otthonra, idősek napközijére, nyugdíjasklubra lenne szükség és bővíteni kellene a házi szociális gondozás hálózatát is. Ezen a téren a népfrontmozgalom sok mindent tehet. Az egyik megyében például a nagyobb beruházást befejező építők üresen maradt munkásszállásaiból a tanács 300 ágyas szociális otthont létesített; az átalakításokat üzemi szocialista brigádok végezték el társadalmi munkában. Szolnok megyében — mint a népfrontnál elmondták — növekvő szerepet kap az öregekről való gondoskodásban a házi szociális gondozószolgálat. A hivatásos gondozószemélyzet mellett egyre több tiszteletdíjas társadalmi aktívát vonnak be a házi szociális gondozómunkába. A végrehajtó bizottság az elmúlt évben nem kevesebb, mint 178 ezer forint bérkeretet hagyott jóvá a gondozóhálózat fejlesztésére. Az öregek ügye a társadalom szívügye. Az ötödig ötéves tervben például központi beruházással négy és fél ezerrel növekszik a szociális otthonok férőhe lyeinek száma, de a társadalom összefogásával ez a szám lényegesen megemelhető lenne... És mindez azért, hogy az öregkor könnyebb, derűsebb legyen. D. F.