Szabad Föld, 1978. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1978. JANUÁR 1. A jókívánságok napja A karácsonyi gyertyaláng még lobog, a feldíszített fenyő még frissen árasztja szobáinkban a hegyvidék illatát, de a feleségem már a küszöbön ólálkodó újesztendő első napjáról töpreng. Amikor már nem győzöm cérnával, kifakadok: hát mi az az újév? Január elseje és punktum! Éppen„ olyan, mint tavaly. Csak a kalendárium másik. És a nap. Hetvenhétben szombatra esett, hetvennyolcban vasárnapra esik. De a Nap tavaly ilyenkor is hét óra harminckét perckor kelt és tizenhat óra három perckor nyugodott. Aztán leballagok a földszintre a postáért A levelesládák előtt a ház egyik öreg lakója matat. „Maga tudja ki nálunk a postás? — kérdezi. — Mert én nem. Amikor még felhozta a levelet, egyszer egy esztendőben boldog újévet kívánni becsengetett De ez a szokás már a múlté. Ma már a házmester sem köszönt újévet. Igaz, nincs is rászorulva. Látta mekkora fenyőt állítottak az egyszem gyereküknek ?” Miközben zsörtölődik, kinyitja a levélszekrényt s a benne lévő halomnyi üdvözlőlap mind a kövezetre hullik, amiből látnivaló, hogy az öreg nem szűkölködik , a jókívánságokban, mint ahogyan mi is megkapjuk a magunk napi adagját És így van ez valamennyiünkkel: az elmaradt levélhordói, házmesteri jókívánságok helyett kárpótolnak bennünket a rokonok, barátok, kollégák, ismerősök üdvözlő szavai, érkezzenek azok levél vagy akár egy futó kézszorítás formájában. A jókívánságok e kétségtelen bizonyítékai láttán elismerem: mégiscsak valami jeles nap ez a január elseje! De vajon mióta? A krónika szerint az újévet már évezredekkel ezelőtt az ókor népei is megünnepelték. Európába a római birodalomból sugárzott szét ám az év kezdete nem minidig január elseje volt hazánkban is csak néhány évszázada kezdődik ezen a napon az esztendő. És százados szokás az üdvözlőlapok küldése: már a középkorban is írásban üdvözölték egymást újév alkalmából a betűvetés tudományában járatos emberek. Később pedig nyomtatott és rézmetszés útján sokszorosított újévi üdvözlőlapokat küldtek egymásnak az ismerősök és jóbarátok. Persze csak a tehetősebbek, az egyszerű népnek be kellett érnie a téli napfordulóhoz fűződő babonás szokásokkal, a költségesebb ünneplés csak újabban vált általánossá. A jókívánság kinyilvánítása szép és ápolandó szokás, kiváltképpen ha annak szellemét az év minden egyes napján gyakoroljuk. Engedtessék meg hát e sorok írójának is, hogy — csatlakozván e népnozgalomhoz — egy hagyományos jókívánsággal kopogtasson be az Olvasó ajtaján: „Adjon isten füvet, fát / Tele pincét, kamarát / Sok örömet e házban / Boldogságot hazánkban/ Ebben az új évben!” Ari Kálmán SZABAD FÖLD 3 A HOLNAP MEZŐGAZDASÁGA írta: Romány Pál Idén lesz 20 éve annak, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1958 decemberében megérettnek látta a helyzetet a mezőgazdaság szocialista átszervezésének fellendítésére. Ezt követően három télen át alakultak az új és új szövetkezetek, míg 1961-re uralkodóvá váltak a nagyüzemi viszonyok. A vívódóknak, tépelődő parasztembereknek is szólt Kádár János elvtárs, amikor a VII. kongresszuson 1959-ben azt mondta: „Aki a munkát nem kerüli és embertársaival összefog, az az élet urává, boldog, jómódú emberré válik a termelőszövetkezetekben.” Az eltelt évek sokszorosan, nehéz körülmények között is igazolták a párt által ajánlott út helyességét. Az akkori holnap immár jelenünk és elmondható: nincs még egy másik termelési ágazat, amely annyit változott volna ebben az emberöltőben, mint a mezőgazdaság. És ugyanakkor nincs több olyan sem, amelyben egyidejűleg feltalálhatók lennének az évszázados tapasztalatok alapján kialakított módszerek, éppen úgy, mint a tudomány legutolsó szava szerinti eljárások. Színes tarkaság ez, amely együtt jelenti a ma mezőgazdaságát. És ha valamely szán hiányozna, akkor nem csupán a kép lenne egyhangúbb, hanem a mezőgazdaság lenne szegényebb. Ez mondható el világméretekben is, de a mi hazánkban is. Magyarországon a társadalmi viszonyok, az életfeltételek változása, a falu átformálódása az említett termelési változásoknál is nagyobb horderejű, mégis inkább ez utóbbi körülményeknél, ezzel kapcsolatos igényeknél szeretnék maradni. A mezőgazdasági termelésben megtett nagy útra sok jellemző számok mondhatók, de jól felismeri azt mindenki a saját környezetében, a szövetkezetek közösségében is. Sokat mond a nemzetközi egybevetés, hiszen Magyarország több gazdasági mutatóban előre rukkolt a ranglistán. Országosan pedig talán az mond legtöbbet, hogy a jó hazai ellátás mellett az élelmiszernek, mezőgazdasági árutermelésnek mintegy 30 százaléka exportra jut. Vannak olyan ágazatok, mint például a konzervipar és a hűtőipar vagy a juhtenyésztés, ahonnan a termelés fele, kétharmada külföldi piacra kerül. Az 1977. évi termelés növekedése alapján ez az irányzat folytatódik ebben az esztendőben is. Lényegesen nagyobb termést takarítottak be a növénytermelésben az előző esztendőnél, több esetben rekorderedményeket értek el (búzából 40,5 mázsát hektáronként, azaz 23 mázsát kát, holdanként). Az állattenyésztés, a feldolgozás is újabb csúcsokat ért el. Jut tehát áru hazai piacra és külföldi eladásra is. Az 1977. évi termelésnövekedésben a háztáji és kisegítő gazdaságok termelése egyharmados arányt képviselt, tehát ugyanolyan arányban részesedett, mint amilyen részarányt elfoglalt a mezőgazdasági össztermelésben. Mindebben agrárpolitikánk sikere, a szocialista nagyüzemek szervező ereje, energiája tükröződik. Kivetíthető-e az elmúlt évek fejlődése a jövőre? Pontosabban : ebben az összetételben, szerkezetben folytatható-e a mezőgazdasági termelés Magyarországon? A következő néhány évben ezt a jó nyomvonalat követi a termelés, közgazdasági szabályozás, a feltételek összessége, az ötéves tervtörvénynek megfelelően. Az 1978. évi 2—3 százalékos termelésnövekedés feltételezi a nagyüzemi mezőgazdaság ennél erőteljesebb növekedését, a háztáji és kisegítő gazdaságoknál pedig azt, hogy az 1977. évi jó színvonalon termelnek tovább. Számol a terv azzal, hogy a mezőgazdasági termelők több eszközt, gépet, anyagot vásárolhatnak, kellő időben. Az idei mezőgazdasági termelés fontos forrásai közül egyet külön is kiemelek: ez pedig a gazdálkodás egészének fejlesztése, a költséghozam-arányok javítása. Azért kell erről szólni, mert ennek a tényezőnek a szerepe állandóan növekszik. Minél nagyobb az árutermelés, minél több eredményünket kell öszszemérni a nemzetközi pályákon, annál súlyosabb leckéket kapunk. Áruink ize, zamata és más gyakran emlegetett különlegessége csak akkor hasznosítható számunkra, ha a minősége, ára, szállítási ütemessége a vevőnek is tetszik. Romantikát ugyanis csak az idegenforgalomban lehet értékesíteni, a nagy üzletkötések nagyon hétköznapi dolgok. Előnyt csak az tud szerezni és megtartani, aki nemcsak a lehető legkisebb ráfordítással éri el a legjobb eredményt, hanem azt folyamatosan, rendszeresen és az újabb igényekhez is alkalmazkodva biztosítja. A magyar mezőgazdaságnak több ilyen ágazata, vállalata, szövetkezete van, termelésében, agrárkereskedelmében van mire alapoznia. Termelésének kétharmadát a szocialista nagyüzemek, egyharmadát a nagyüzemek szervező, támogató környezetében élő kistermelők adják. Nagy erő rejlik ebben, ha mindenütt jól élnek vele és helyes kooperáció valósul meg az ágazatok és a különböző termelési formák között. Ez lehet a garancia arra is, hogy termelésünk összetétele a népgazdasági igényeknek megfelelően módosul és a jövőben nemcsak a növekedés üteme hosszabbodik meg, hanem javul a termelés gazdaságossága is. Mezőgazdaságunknak több érzékeny pontja van, ahol könnyen sebezhető, amire előre fel kell készülni. Ilyen: a nagy kertészeti termelés és feldolgozási, szállítási követelményeinek aránya, ami gyakran úgynevezett „percmunkát” igényel. Vagy: a baromfihús-termelés olyan súlyt kapott a termelési szerkezetben,mint a marhahústermelés, de ez utóbbihoz képest a baromfi érzékenyebb mind az értékesítési, minjd a piaci, szállítási viszonyok tekintetében. Más ágazatokban az előnyünket lehetne sorolni, mert ezek együttese adja a magyar mezőgazdaság valós értékeit. Részletesebb áttekintés nélkül is látható, hogy mezőgazdaságunk már ma is, méginkább a jövőben olyan ágazata a népgazdaságnak, amely elválaszthatatlan kapcsolatban fejlődhet a többi ágazattal, iparral, közlekedéssel, kereskedelemmel, és ezeknek az ágazatoknak is figyelniük kell a mezőgazdasági igényekre. Új és új eszközök, gépek kapcsolódnak be a mezőgazdasági termelésbe, immár mind „kívülről”. Húsz évvel ezelőtt a szerfás istállókat ácsbrigádok állították fel, gyakran hősi munkával. A ma nagyüzemének hasonlóan egyszerű, olcsó épületekre lenne szükség, de műszaki megoldásban már összehasonlíthatatlanul jobb színvonalon. És látható az is — 1976 tapasztalatai alapján különösen élesen —, hogy a termelés önmagában nagyon fontos, de nem elégséges. Nagyobb tervszerűségre, szerződéses rendre, szállítási ütemezésre, egyszóval jó kereskedelmi munkára is szükség van minden üzletfélnél ahhoz, hogy a nem áruhiányos időszakban is kellő helyre jusson el a termék. Végül: tudomásul kell vennie minden érdekeltnek azt a tényt, hogy Magyarországon 1,6 millió állampolgár adózott 1977-ben mezőgazdasági tevékenység után. Más szóval, ha családra számítjuk, az ország lakosságának a fele közvetlenül kapcsolatban áll ezzel a termelési ágazattal. A kistermelő — a nagyüzemekkel együtt — jó vetőmagot, facsemetét, új fajtákat, korszerű eszközöket vár, és a saját fogyasztásán túl megtermelt javakat szívesen adja a szocialista kereskedelmi hálózatba, az állami készletekbe. Tiszteletet és megbecsülést érdemel ez a — törvényes keretek között folytatott — munka, s ha mindenütt élvezi azt, akkor a jövő mezőgazdaságának, emberi környezetének is része marad. (MTI-fotografika)