Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-01 / 26. szám

4 SZABAD FÖLD Tanácstagi munka: mi segíti és mi hátráltatja? A tanácsok tagjainak közéleti tevékenysége mindig a figyelem középpontjában áll. A népfrontmozgalom — éppen ezért — központi feladatai között tartja számon a tanácstagok munkájának sokoldalú segítését. Ebben a körben értékelhető az az országos szintű vita is, amelyet a népfront országos elnökségének szervezési és közjogi bizottsága rendezett a közelmúltban a tanácstagokkal folytatott korábbi beszélgetések tapasztalatairól. Népképviseleti rendszerünk fejlesztését érintő néhány általános következtetésről, a tanácstagok testületi és választókerületi munkájáról esett szó a vita során. Olyan kérdések ezek, amelyek nem csupán az érintettek, hanem a közvélemény érdeklődésére tarthatnak számot, noha itt — a vita anyagát áttekintve — csak a főbb témák jelzésére vállalkozhatunk. A vita során megállapították: a tanácsok rendeltetésszerű működésének számos feltétele között fontos helyet foglal el a tanácstagi munkára alkalmas és érdemes személyek kiválasztása. Ennek keretében az elkövetkezőkben az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a választópolgárok olyan jelölteket állítsanak, és válasszanak meg tanácstaggá, akik megfelelő politikai felkészültséggel, alapos szakismeretekkel és széles körű közéleti tapasztalatokkal rendelkeznek. A tanácstagi megbízatás és annak teljesítése nem lehet a közéleti munkásság alapiskolája. Tanácstaggá már közéleti tapasztalatokkal rendelkező állampolgárokat helyes megválasztani. Mind a népfrontszerveknek, mind a tanácsi szerveknek a ciklus kezdetén és azt követően is nagy figyelmet kell fordítaniuk a tanácstagok felkészítésére, tájékozottságuk rendszeres felfrissítésére és kiegészítésére. A vitában indokoltnak értékelték azt a javaslatot, hogy a tanácstagi megbízatási időszak közepén a népfront testületek megvizsgálják, értékeljék a tanácstagok munkásságát, ennek során állapítsák meg, hogy objektív vagy szubjektív okok miatt kik nem képesek tanácstagi feladataiknak eleget tenni. A feladatok ellátására képtelen, alkalmatlan, vagy e munkát nem vállaló tanácstagok megbízását — megfelelő eljárásban — vissza lehet és vissza is kell vonni. Szó esett a vitában a testületi ülések előterjesztéseinek tartalmáról, stílusáról és az előterjesztés módjáról. Többen elmondták, hogy az előterjesztések egy része nehezen érthető, vagy olyan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyeket — informáltság hiányában — vitatni, vagy kiegészíteni nem lehet. Ezen a helyzeten javítani kell. A tanácstagok választókerületi munkájáról szólva a vita részvevői megállapították: terjed az a felismerés, hogy a társközségi, a területi, a körzeti népfrontszervek, a lakóbizottságok és a tanácstagok a választókerület fejlesztési feladatait, a lakosság társadalmi akcióit csak szoros együttműködésben tudják eredményesen megvalósítani. A vita summázatául megállapították: a közéleti munkára alkalmas és érdemes tanácstagok számára minden segítséget meg kell adni munkájuk végzéséhez; a községi és városi népfront tisztségviselők, testületi tagok és aktívak minden rendelkezésre álló eszközzel támogassák a tanácsokat. A politikai, a tanácsi szerveknek, a munkahelyek vezető szerveinek körültekintő gondossággal hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a jól dolgozó tanácstagok, az őket megillető támogatásban és megbecsülésben részesüljenek. D. F. A múlt héten szerkesztőségünkbe látogatott dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Kedves vendégünk a baráti beszélgetés során tájékoztatta munkatársainkat a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről, az esztendő hátralevő feladatairól A két osztály: mennyire ismeri egymást? Szakmai körökben nagy érdeklődéssel forgatják dr. Balogh József tanulmányát. Ez a félszáz oldalas, számokkal zsúfolt papírköteg, amely a „Vélemények a parasztság helyzetéről, a munkásság és a parasztság életkörülmnyeinek különbségéről” címet viseli, joggal tarthat számot szélesebb körű érdeklődésre is. Ma ugyan már sokat szelídült a két legfontosabb osztály különbségeinek és azonosságainak vitája, mégis érdekes, hogyan vélekednek erről maguk az érdekeltek. Kétszer ezer válasz A szerző és munkatársai széles alapokra támaszkodnak, hiszen ezer munkásnak és ezer mezőgazdasági dolgozónak tették fel ugyanazokat a kérdéseket. Kicsit meg is válogatták a kérdezetteket, hogy mindenféle ember legyen közöttük, fiatalabb meg idősebb, férfi és nő, városi és falusi, szakember és segédmunkás, vezető és beosztott. Már most, a részletezés előtt elárulhatjuk, hogy ez rendkívül érdekes következményekre vezetett. Elég gyakran nagyobb különbség volt a válaszok között aszerint, hogy a kérdezett férfi vagy nő, képzett vagy képzetlen, mint aszerint, hogy melyik osztályba tartozik. A nők és a vezetők szerint például fejlettebb a magyar mezőgazdaság, mint a férfiak és beosztottak véleménye szerint. A fiatalok szerint lényegesen nagyobb a különbség az ipari és mezőgazdasági munka feltételei között, mint az öregek szerint. Az idősebbek pedig a mezőgazdaságban korántsem panaszkodnak annyira a szabadidő hiánya miatt, mint a fiatalok. A tanulmány célja azonban az osztályok véleményének megismerése volt, nézzük ezt a témát. De még mindig nem sorban, hanem kiemelve egy kérdést. Ez pedig: Kit tekint a parasztsághoz tartozónak? A vélemények csak abban egyeztek meg, hogy a növénytermesztő és az állattenyésztő paraszti foglalkozás. De már a baromfigondozót és a kertészt a munkások közül sokkal kevesebben fogadták el a parasztnak, mint a tsz-tagok közül. A szerelőt és a raktárost még minden tizedik tsz-tag elfogadta parasztnak, a munkások közül csak minden harmincadik, vagyis alig néhányan. A traktorost minden harmadik tsz-tag elfogadta parasztnak, de csak minden ötödik munkás. Végül is kiderült, hogy a munkások azt, aki ipari jellegű munkát végez, munkásnak is tekintik. A parasztemberek rugalmasabbak. Azonban mindkét körben zavart okozott nyelvünk szegénysége. Nincs ugyanis szavunk a mezőgazdaságban dolgozók jelölésére. A „paraszt” kifejezés reménytelenül elavult, a kérdezettek több, mint egyharmada egyszerűen senkit sem volt hajlandó parasztnak tekinteni. Tudományos igényű használatra megfelelő, jobb kifejezésünk azonban nincs. (Ideje lenne megalkotni!) A legelső kérdés egyébként, amit a kérdezők feltettek, azt firtatta, hogy ki, milyennek ítéli mezőgazdaságunk fejlődését és színvonalát. Az összesítés itt is meglepetést hozott. Ugyanis a munkások 68 százaléka ítélte „rendkívül gyorsnak” a fejlődést, a tsz-tagok pedig csak 61 százalékban adtak ilyen választ. Úgy látszik, a munkások a piaci felhozatalon, az ellátáson keresztül ítélik meg a fejlődést, így alakítottak ki ily kedvező képet. Az elért színvonalra vonatkozó kérdésnél azonban megfordult a helyzet. A tsz-tagok 27 százaléka tartja „nemzetközileg kiemelkedő” színvonalúnak mezőgazdaságunkat, a munkásoknak csak 20 százaléka. A többség mindkét oldalon a közepes szint mellett döntött, és jelentős számban (12, illetve 11 százalék) ítélték alacsonynak a szintet. A magyarázat itt az lehet, hogy a tsz-tag jobban látja, mennyi új eszköz és eljárás jelenik meg a mezőgazdasági termelésben, mint a munkás. A színvonal alapvető megítélésében pedig még a tudósok között is erősen megoszlanak a vélemények. A jövedelem forrásai Ezután következtek a különbségeket firtató kérdések. Itt a válaszok nem tartalmaztak meglepetéseket, hiszen mindenki számíthatott arra, hogy a kapott kép szélsőséges lesz, így például munkások háromnegyede adta azt a választ, hogy a parasztok jövedelme magasabb, mint az övék, míg a tsz-tagok csupán egyharmada állította, hogy a munkások keresnek jobban. (Érdekes, hogy amikor forintban kellett „megsaccolni” a másik fél jövedelmét, a válaszok még közel sem jártak a valósághoz.) Amikor pedig a szociológus feltette az „ellenőrző kérdést”, vagyis, hogy ha a jövedelmet a ledolgozott munkaórák és a munka fizikai nehézsége szerint vizsgáljuk, akkor mi a helyzet — mindkét fél 50—50 százalékban a másik jövedelmét tekintette magasabbnak. Másik nagy véglet: megkérdezték, honnan ered a tsz-tagok jövedelme, a közös munkából-e vagy a háztájiból? A munkások szerint csak 40 százalék ered a közös munkából, a tsztagok szerint 60 százalék (A valóságban a háztáji részesedése még ennél is kisebb.) A munkások véleménye meglepően tárgyilagos volt a részletezésben. Szerintük a parasztoknak azért jobb, mert könynyebben jutnak élelemhez, jobban táplálkoznak, bele tudnak szólni az üzem gazdálkodási kérdéseibe, jobbak a lakásviszonyaik. Ezzel szemben nehezebben változtathatnak munkahelyet, rosszabbak a vásárlási lehetőségeik, kevesebb a szabadidejük és gyengébbek a művelődési lehetőségeik. Ez a megítélés szinte pontosan találkozott a parasztságéval. Honnan származik az információ? Végül pedig azt igyekezett tisztázni a szociológus, hogy ki, milyen ismeretek alapján formálta meg véleményét. Kiderült például, hogy öt megkérdezett munkásból négynek van mezőgazdasági foglalkozású rokona, barátja, jó ismerőse. Az ismeretek zöme pedig az országos és megyei napilapokból származik. Meglepő, hogy a tsztagok 47 százaléka jelölte meg forrásként a Falurádiót, csupán 28 százaléka a televíziót, és 23 százaléka a Szabad Földet. A munkások 44 százaléka is hallgatja a Falurádiót, 14 százaléka olvassa a Szabad Földet! Sajnos, a szakkönyvekből szerzett információk aránya mindkét oldalon elenyésző. Dicsérendő, hogy a válaszok szerint mindkét tábor mintegy a harmadának saját tapasztalatai is vannak a másik oldalról, és elgondolkodtató, hogy a munkások csupán 8 százaléka válaszolta azt, hogy munkahelyén is hall a mezőgazdaságról. (A tsz-tagok 27 százaléka vallotta, hogy munkahelyén hall az iparról.) Végül még egyetlen adatpár: az összes forrásból szerzett információkat a tsz-tagoknak csupán egynegyede, a munkásoknak is alig több, mint egyharmada tartja kielégítőnek. Semmiképpen sem tekinthetjük ezt a felmérést szavazási eredménynek. Ezer-ezer ember véleménye azonban már tükrözheti az országos helyzetet. Jó úton vagyunk a munkások és parasztok közötti őszinteség kialakulását és a nézeteltérések tisztázását tekintve is. Földeáki Béla 1999. JÚLIUS 1. Összefogás: a gyermekek és szülők örömére Szeretjük-e gyermekeinket? Persze hogy szeretjük. Ám úgy kevesen, ahogyan a sárbogárdi járásban szeretik a jövőre készülődő kisfiúkat, kislányokat, üdülőtábort építenek nekik. Egy kutatófúrással kezdődött a dolog. Vajta község határában állították föl a föld mélyének vallatói az acéltornyot, s bocsátották egyre mélyebbre a fúrók vasát. Végül is 896 méteres mélységig jutottak, el, s a kútból meleg víz tört a felszínre. A kút egy ideig csak állt, várta jobb sorsát, igaz, nem túl sokáig. Csak addig, amíg a sárbogárdi járásban kimondták a szót: fölhasználják a meleg vizet. Valószínű, hogy a gyermeknyaraltatás mellett azokban a hetekben, hónapokban sok minden fölmerült, talán még a telekparcellázás is, hiszen akkoriban volt a legnagyobb divatja. Aztán elmaradt a parcellázás, elmaradt minden másféle gondolat, csupán egyetlen maradt meg, a gyerekek ügye. Kovács István, a Fejér megyei Tanács VB sárbogárdi járási hivatalának elnökhelyettese most, négy évvel a víz megjelenése után, tábori programmal szolgálhat az idei nyárra. Nyitás: június 22-én. Igaz, még előbb a sportoló gyerekek, a művészeti ágakban tevékenykedők találkozóját rendezik meg. Négy csoportban, csoportonként 200—220 gyerek nyaralhat a táborban. Vidám, lubickolós nyár. S ahhoz, hogy ez már lehetséges, az elkészült épületek,, medencék, közművek, utak jelentik az „igent”. — Úgy kezdtük, még hetvenötben ... először megvizsgáltattuk a kutat, mi van benne. Kiderült: nagyon gazdag: vizét gyógyvíznek minősíthették. A kútban 51 fokos a víz, a medencékbe negyvenfokos folyik. Aztán az első körmedence... Sok társadalmi munka, minden hét végén. Nagyon sokat segített a cecei termelőszövetkezet és persze a vajtai tanács. És a járás KISZ-esei is sokszor ott voltak. A mostani park, az épületek helye akkoriban egy bokros-erdős halom oldalában húzódott. Fákat kellett kivágni, bokrokat irtani, terepet rendezni. Tavaszi hétvégeken egymást érték az építőnapok, elkészült az első épület, a mosdó, néhány út, járda. Egy mostani, május végi szombat-vasárnapra szóló meghívó ilyen programot ígért: az erdőben kijelölt helyekre a játszótéri eszközök leállítása, betonozása. járdalapok lerakása. A rózsa- és a tujasor kapálása. Az erdőben kaszálás. A tornapályák gyomtalanítása ... — Most — jegyzem föl Kovács István szavait — folyik az épületek fölállítása, az új sportpályák is készülnek. A további tervek? A vasút mentén újabb meleg vizet adó kutak vannak, ezeket szeretnénk az üdülőtáborba bekapcsolni. Építeni szándékozunk egy harmincháromszor tizenegy méteres és egy ötvenszer huszonöt méteres medencét. Persze az előbbiek majd csak a következő esztendőkben válnak valóra. Miből? Valamelyes állami segítségből és sok-sok önzetlen munkából, sok-sok leleményből. Egyelőre 23—24 millió forintnyi érték fekszik a vajtai táborban, a társadalmi munka 7—8 millió forintot adott hozzá. Erdők hűvöse, medencék friss vize, kirándulások, országjáró túrák — ezt készítgetik, kínálgatják a nyárra gyermekeiknek a Sárbogárd vidékén lakók. S mondják, amint tervük egészen megvalósul — néhány év múlva — messze vidékek gyermekeit is szívesen látják vendégül, afféle modern cseregyerekként. (vincze)