Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-06 / 27. szám

1984. JÚLIUS 8. Bizalom és tevékeny részvétel... Megalakult az új ország­­gyűlés, a képviselők meg­választották az új Elnöki Tanácsot, a tisztségviselő­ket, megalakult a kormány, az újonnan választott területi és helyi tanácsok is megkezdték tevékenysé­güket; a kormány és saját maga nevében a miniszter­­elnök megköszönte a vá­lasztók bizalmát, és az új országgyűlés első üléssza­kán jelentette: „Átérezve a ránk ruházott felelősség sú­lyát, ígérhetem önöknek , minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy megfe­leljünk a várakozásnak.” Tegyük hozzá — mint­hogy az éremnek két olda­la van —: a választók nem­csak az előlegezett bizal­mat adták meg szavaza­taikkal népi államunk újon­nan választott vezetőinek, és nemcsak várakozással vannak telve a vezető szer­vek iránt, hanem tevéke­nyen részt kívánnak venni abban a munkában, ame­lyet az elkövetkezendő öt­esztendős ciklusban el kell végeznünk. Igen, nagyon sok a teen­dőnk, és nem könnyűek a feladataink. A felelősség súlya egyformán nehezedik a miniszterelnök és a gyá­ri munkás vagy falusi pe­dagógus — egyszóval: min­denki — vállalta. Gazdaságosabbá, korsze­rűbbé, hatékonyabbá kell tennünk a termelést vala­mennyi népgazdasági ága­zatban — ez a mindenek­­előtti feladat. Ehhez képest — mint az országgyűlésen is elhangzott — meg kell találni a módját annak, hogy mindenki képességei­nek teljesebb kibontakoz­tatásával és ösztönzésével, jobb szervező és irányító munkával, a tudományok és a műszaki haladás által nyújtott lehetőségek ered­ményesebb kihasználásával, a nemzetközi együttműkö­dés — elsősorban a szocia­lista gazdasági integráció­ban rejlő előnyök — foko­zottabb hasznosításával fel­színre tudjuk hozni anyagi és szellemi tartalékainkat. Mindezekre elengedhetetle­nül szükségünk van, mert az országvezetés csak úgy tud gondoskodni arról, hogy „erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt a mainál még több megbe­csülésben részesüljön, na­gyobb rangot kapjon a tisz­tességgel dolgozó ember, javuljanak az élet- és mun­kakörülmények, és lehető­ségeinkhez mérten előreha­ladjunk a legégetőbb szo­ciális problémák megoldá­sában”. A kormány most dolgo­zik annak az ötéves idő­szakra szóló munkaprog­ramnak a kidolgozásán, amelyet az országgyűlés kö­vetkező ülésszakán akar előterjeszteni. Ez a munka­­program a XII. pártkong­resszus határozatain alapul, megvalósításának az a fő célja, hogy az eddig el­ért vívmányokat megőriz­ze, megerősítse, és tovább haladjunk a fejlett szocia­lizmus építésének útján. A következő, 1981-ben kezdő­dő hatodik ötéves tervünk­ről van szó, amely része a párt országépítő nemzeti programjának. S ebben csendül össze a nép választott vezetőinek és magának a népnek a bi­zalma és várakozása. Mi újság Szabolcs-Szatmárban? Beszélgetés dr. Pénzes Jánossal, a megyei tanács elnökével Húsz vagy harminc éve már, hogy ismerkedem, készülök Sza­­bolcs-Szatmár megyéből? Akár­mennyi, akkor is: ismétlés a tu­dás anyja, járjuk körbe a me­gyét, székhelyét, Nyíregyházát, azután nyugodt szívvel kopog­tathatunk dr. Pénzes János me­gyei tanácselnök ajtaján. Szép a határ, burjánzik a ter­mészet, jó közepes termést ígér az alma, burgonya, dohány. Megtesszük azt az utat is, amit Farkas Bertalan űrrepülő tett meg nemrég itt a Földön, sző­kébb hazájában. Megnézzük azt a stadiont is, amelyben a nyír­egyházi labdarúgócsapat kemé­nyen és jól dolgozott, hogy be­jusson az NB I. osztályba. A városban azt is hallottuk, hogy jövőre önálló színtársulata lesz Nyíregyházának, hiszen teátru­ma már van. Igaz is, két főis­kolája (tanárképző és mezőgaz­dasági­, több tudományos kuta­tóintézete és sok középfokú ok­tatási intézménye. Kell ez a népnek, a megye 630 ezer lelke, a székhely 110 ezer lakosa nem­csak kenyérrel él... Kopogtassunk a megyeháza ősrégi tölgyfakapuján. Dr. Pén­zes János mindig szívélyes házi­gazda volt. Most is az. — Elmúltak az ünnepek, rinek elvtárs. Elnézést a hangulatron­­tásért, de szeretnénk megtudni, mi újság a megy. Iparában és földjein.­­ — Az ipar Szabolcs-Szatmár­­ban az utóbbi években „jó új­ságot szerkesztett”. Olvasmá­nyosat, színeset és mégis reáli­sat, igazat. Négy év alatt 66 szá­zalékot fejlődött. És újabb tíz­ezer ember lett ipari munkás. Ma a szocialista iparban és épí­tőiparban 70 ezren dolgoznak. Ez a 70 ezer ember — és a gé­pek — 1979-ben 25 milliárd fo­rint értéket termelt. Nem rossz, ugye? S a mi régi hagyomá­nyunk, amelyet ma is nagyon szeretünk, a mezőgazdaság, ta­valy 14 milliárd értékű termé­ket adott az országnak-világ­­nak. Szóval, a két szám különb­sége bizonyítja: egyértelmű ná­lunk a struktúraváltozás az ipar javára, de nem a termőföld és munkája megsértésével. — Mondana valamit az ipari fb­s­ történetéből? Szóval, lát­hatnánk közelebbről az egészsé­­gesen fejlődő újszülöttet? — Az ipart nem szórtuk szét, a gyárak, gépek 80 százalékát mindössze nyolc­ helyre telepí­tettük. Az utolsó történés, mint bizonyító példa: egymilliárdért építettünk, fejlesztettünk egy gumiipari gyárat Nyíregyházán. Ebben a mezőgazdasági gépek különleges gumiabroncsai ké­szülnek. Egy bizonyíték a me­gye egész iparára, illetve ipa­runk életképességére: termé­keinknek több mint 30 százalé­kát külföldön adjuk el. Szóval a homoki ipar szilárd, kötött talajon áll. — Elnök elvtárs, nevezzük ne­vén a gyermeket. Milyen ipar­ról beszélünk? — Helyes. Elsősorban a köny­­nyűipar, ezen belül is a textil- és ruházati ipar fejlődött gyor­sabban. Fontos volt, nagyon kel­lett, hiszen a „legutolsó divat” szerint épültek gyáraink, s szép termékeikkel jelentkeztek a pia­con. Örülünk annak, hogy kel­méink, ruháink kapósak, de még jobban annak, hogy sok­ezer nőnek adtak munkát a­ gyá­­rak. De az élelmiszeriparral is kezdhettem volna. A táj nagy hagyománya — alma, burgonya, dohány. Ezek tárolása, feldol­gozása követelte az élelmiszer­­ipar fejlesztését. Mi meghallot­tuk a mezőgazdaság igényét, szavát, bár jóllehet nem volt mindenre pénzünk. Építettünk, fejlesztettünk annyit, amennyi­hez erőnk, tehetségünk volt. Új hűtőtárolókat, télialma-feldol­­gozókat Mátészalkán, Vaján és másutt. Hozzáteszem, a mező­­gazdaság termése és az ipar fel­­dolgozókapacitása még koránt sincs összhangban. De telepí­tünk még ipart... — Bocsánat, itt szeretnék még valamit kérdezni, mielőtt a jö­vőbe néznénk. Kérdésem: mi­lyen hatással volt az iparosítás a megye társadalmi és egyéb átalakulására? — Nálunk is a munkásosztály jelenléte, szerepe lett a megha­tározó. Fiatal ez az osztály, de nálunk a szakmunkások aránya 43 százalék, szóval az osztály szakmailag is művelt, öt év alatt 23 ezer fiatalnak biztosí­tottunk munkát. Egy picit messzebbről indítva: nyolc év alatt 40 ezer új munkahelyet biztosítottak megyénkben a kez­dőknek, ebből 28 ezer ember választotta az ipart, a többi fia­tal és nő a szolgáltatásban, egyéb helyeken végzi munká­ját. Ugyanakkor 20 ezerrel csök­kent a mezőgazdasági munkások száma. A magyarázat: gépesí­tettünk és gépesítünk a mező­­gazdaságban is. Nem kérdezte, de erre is vá­laszolok: Szabolcs-Szatmárból jelenleg is 30 ezer ember in­gázik, megy dolgozni a főváros­ba, és más nagy ipari városok­ba. Ma még ezt nem tudnánk, de nem is volna helyes meg­szüntetni. Megértéséhez nem kell főiskola, ez népgazdasági érdek. Egyéb hatások? Az ipartele­pítés a területfejlesztést is se­gítette. A hetvenes években öt új város született megyénkben: Mátészalka, Kisvárda, Nyírbá­tor, Fehérgyarmat, Vásárosna­­mény. Az urbanizáció minden jele kézzelfogható nálunk. Még Nyíregyházán is. Lakások, köz­épületek, utak, járdák épültek, épülnek. Bevezették a jó ivóvi­zet, elvezették a rossz vizet, las­san felzárkózunk a történelmi elmaradottságból. Természete­sen a fejlődés irányába az ipar a nyomvezető, útmutató. — Mondana valamit az irok­­­sújtotta vidékről? Hiszen a ka­­­tasztrófa éppen tíz éve tört Sza­­mosközre. — Igen. Az árvíz után tízéves munka eredményeként ott is magasabb szinten folytatódik az élet, jobb körülmények között élnek az emberek. Sokezer ház épült, civilizált, közművesített házak, új intézmények, iskolák, utak, járdák... A bankhitelek­ből a fizetőképtelen lakosság több százezer forintnyi tartozá­sát a megyei tanács felfüggesz­tette. Szóval a víz elvonult, s az emberi élet visszatért a job­ban kiépített, kulturáltabb medrébe. — Az ipar jövője? — Telepítünk, de továbbra is a hatékonyság a meghatározó. Vásárosnamény, Fehérgyarmat és a nyírbátori járás térségébe tervezünk ipart. Itt még sok a szabad emberi munkaerő. A meglevő iparban rekonstrukció, modernizálás, a munkaerő oko­sabb felhasználása — ezekben látjuk feladatainkat. — Most, ha lenne szíves, né­hány gondolatot mondani a me­gye régi, hagyományos és tar­tós nagy szerelméről, a mező­­gazdaságról. — A télialmából már ötezer hektáron újat telepítettünk. Bár ma is gond a tárolókapacitás hiánya, jóllehet három év alatt 14 ezer vagon almát tudunk korszerű hűtőkben tárolni. Jó hírem is van. Az évi 55 ezer vagon almatermésből 15—18 ezer vagon almát dolgoznak fel üzemeink, és az almasűrítmény nagy kereslet külföldön is. Olyan koncentrátum ez, amely­ben minden benne van, amit a nap és a föld a szabolcsi almá­ba „invesztál”. (E koncentrá­­tumból mindent lehet készíteni, sampont, szappant stb., de pénz­hiány miatt ezt már itthon nem tudjuk földolgozni. Kár, pedig nagy haszon volna.) Az idei ter­méskilátások: a virágzás jó volt, kötés idején a hideg visszave­tette az almát, szóval jó köze­pes termésre számíthatunk. Néhány szót a burgonyáról. Termőterülete 14 ezer hektár alá csökkent. De ez a 14 ezer hektár most pontosan annyit te­rem, mint egykor a 60 ezer hek­tár adott. Kár volt visszafej­leszteni nálunk ezt a kultúrát, hiszen az új fajták, a mai tech­nika és a kemizáltság j­ó, a régi termőterületen mennyi bur­gonya lenne itt. Mert ez a talaj a burgonyának ideális. Itt is meg kéne teremtenünk a vertikaliz­­must. Tároló, sok tároló kelle­ne. A kézierő elfogy, csak a technika, a gép segíthetne. A burgonya jórészét itt, a megyé­ben kéne feldolgozni. Ha ez si­kerülne, az országot el tudnánk látni a kenyérsütéshez nélkülöz­hetetlen burgonyapehellyel. Mi tehetetlenségünkben gyakran el­fecséreljük a jó termést, és ké­sőbb drága pénzért importá­lunk burgonyát. Dohányból az országos meny­­nyiség 45 százaléka a mi homo­kunkon terem. Bár ez a kultúra is csökkenő tendenciát mutat Idén 5800 hektáron zöldell a dohány, néhány éve még 9 ezer hektár volt az ültetvény. Pe­dig ez is a mi tájunk szülötte. Termelőszövetkezetekben és ház­tájikban egyaránt termelik,­ a munkaigényes, szakmai kultúrát igénylő dohánytermesztés tudo­mánya apáról fiúra száll, csak­­hát fentről, a napokban meg­szűnt tröszt nem igényelte a nagyobb termést. — Hát, kedves olvasóink, ez az újság Szabolcs-Szatmár megyé­ben. Suha Andor SZABAD FÖLD 3 A Magyar Népköztársaság újonnan választott kormányának elnöke, elnökhelyettesei és tagjai 1980. június 27-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt hivatali esküt tettek. Jelen volt Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöke és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. (MTI Fotó : Fehér József felvétele)

Next