Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-06 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD Gyógyhelyfejlesztés: népfront­bizottságok szerepe A népfront országos elnöksé­ge mellett működő település­politikai bizottság álláspontja: „Gyógyvizeink, hévizeink üdü­lési és gyógyászati igénybevé­tele, továbbá az aránylag sze­rény éghajlati adottságaink, gyógyászaimig hasznosítható barlangjaink révén az eddiginél fokozottabb figyelmet kell for­dítani a gyógy- és üdülőhelyek kérdéseire és a területfejlesztés­ben betölthető szerepük vizsgá­latára. Gyógyvizeink, folyóvi­zeink, tavaink, hegyeink az ed­diginél jóval jelentősebb sze­rephez juthatnának új gyógy­­is üdülőhelyek kialakításával." Ezzel az alapos vizsgálatokra alapozott állásponttal minden il­letékes fórumon egyetértenek, és egyetért vele a közvélemény. Ezt húzta alá a témában nem­rég lezajlott tanácskozás és vi­ta is. Érdemes ezért közelebb­ről is megismerkedni a népfront ajánlásaival. Az új gyógyhelyek, illetőleg üdülőhelyek kialakításánál min­denekelőtt azt kell megvizsgál­ni, hogy melyek azok a telepü­lések, amelyek rendelkeznek a gyógyhelyi vagy üdülőhelyi fel­tételekkel. Ilyenek például Bükk, Győr, Mosonmagyaróvár, Ko­márom, Szarvas, Mezőkövesd, továbbá Somogy, Szabolcs-Szat­­már, Hajdú-Bihar, Békés és Szolnok megyék számos városa és községe. Itt kell megemlíteni még a Fertő-tájat, amelyre néz­ve kormányhatározat írja elő az üdülőhelyek kialakítását. A gyógyhellyé fejlesztés lehetősé­gét meg lehet találni olyan te­rületek vonatkozásában is, ame­lyek eddig csupán az üdülőhe­lyi megnevezésre jogosultak. Ilyenek: Miskolc-Tapolca, Nyír­egyháza-Sóstó és Gyula. Az üdülőhelyekre­­vonatkozóan a tanácskozáson megállapították: a Duna — a Dunakanyar kivé­telével —, a Tisza — a szegedi és mártélyi üdülőhelyek kivéte­lével —, azután a Duna—Tisza közötti terület tavai még ki­használatlanok ebből a szem­pontból. Hasznosításukat az ér­dekelt helyi tanácsoknak és a területileg illetékes megyei ta­nácsoknak kellene kezdemé­nyezniük. Sajnálatos tapaszta­lat, hogy a megyei rendezési tervek általában nem érintik ezt a kérdést. Megfelelő előkészítés és eljárás során a főváros és Hajdúszoboszló a fürdővárosi, Sopron, Győr, Tata, Szarvas pe­dig az üdülővárosi rang elnye­rését kezdeményezhetné. Budapesten első feladatként a régi gyógy- és üdülőhelyek te­rületét kellene megvizsgálni ab­ból a szempontból, hogy jelen­legi adottságaik megfelelnek-e egy újabb minősítés követel­ményeinek. Ezen túlmenően vizsgálni kellene, hogy az újabb hévíz­feltárások és fürdőlétesí­tések révén lehetne-e újabb te­rületeket gyógy- vagy üdülő­hellyé fejleszteni. A legsürgő­sebb feladat, hogy a Margit­szigetet védett gyógyhellyé mi­nősítsék. Hazai és külföldi példák — Hajdúszoboszló, Vichy, Karlovy Vary, Marienské Lazny — ta­núsítják, hogy a gyógyhelyek­nek és üdülőhelyeknek milyen jelentős szerepe van a terület­­fejlesztésben. Az abban érde­kelt városok és községek szak­­igazgatási szerveinek, valamint a megyei, városi és községi nép­frontbizottságoknak meg kell is­merkedniük a gyógyfürdőzési és üdülési célra alkalmas területek adottságaival. Ezek ismeretében, a tájegységi Intéző bizottságok támogatásával, a meglevő gyógy- és üdülőhelyek fejlesztését és újak kialakítását kellene kezde­­ményezniök. Úgy véljük, hogy a népfront településpolitikai bizottságának figyelemre méltó ajánlásai és javaslatai megszívlelendők, D. F. Budapesten az elmúlt heti hajnali felhőszakadás gondot okozott a külső Váci úton a közlekedésben. A nagymennyiségű esővizet a csatornahálózat nem tudta elvezetni. Leállt a villamosforgalom, a személyautóknak pedig helyenként küszöbig érő vízáradattal kellett megbirkózniuk. (MTI Fotó : Tóth István felvétele)­ ­8 „Az ésszerű érdekvédelem híve vagyok” Mint azt már korábban hírül adtuk, a magyar szakszervezeti mozgalom, így a MEDOSZ is, ősszel tartja kongresszusát. En­nek előkészítése során a külön­böző munkahelyeken már lezaj­lott a bizalmiak és a szakszer­vezeti bizottságok újjáválasztá­­sa, s most folynak a megyei kül­döttértekezletek. A MEDOSZ te­rületén új vonása a szakszerve­zeti választásoknak, hogy a ter­melőszövetkezeti alkalmazottak körében — az MSZMP és a SZOT határozatának megfelelő­en — ilyen átfogó módon most került rá sor először: a munka­­vállalók az idén több mint hat­száz termelőszövetkezetben vá­lasztottak bizalmiakat és szak­­szervezeti bizottságokat. Az alkalmazottakat is foglal­koztató termelőszövetkezetek egyike a dabasi Fehér Akác, ahová két hónappal a választá­sok után azért látogattunk el, hogy megnézzük, milyen a szak­szervezeti élet a termelőszövet­kezetben? Megérkezésünkkor csupán azt tudtam, hogy a szakszervezeti bizottság titkárát Németh Lász­­lónénak hívják. A központi iro­dában őt keresem hát minde­nekelőtt. — Kint a tejüzem környékén megtalálja — igazítanak el — csak annyit mondjon, hogy a Szöszit keresi... Szöszi, azaz Németh L­ászlóné, rokonszenves, harmincon túli fiatalasszony. Beosztását tekint­ve energetikus, de emellett az egyik legelfoglaltabb társadalmi munkása is a termelőszövetke­zetnek. Életútjáról ezt mondta: — Elektrotechnikus­ képesí­téssel kerültem 1966-ban Da­­basra. Eleinte Budapestre jár­tam dolgozni a Telefongyárba, de meguntam az örökös utazga­tást, aztán jelentkeztem Már­­czis Antalnál, a Fehér Akác ak­kori elnökénél, hogy tudnának-e engem foglalkoztatni. Felvettek. Tíz évig a munkaügyi osztályon dolgoztam, majd amint az ener­giaprobléma a téeszben is na­pirendre került, és kellett a szakember, energetikus lettem. Hárman végeztük ezt a munkát sok-sok feladattal. A férjem ké­miaszakos tanár, két gyerekünk van: 13 éves a lányunk, és ki­lencéves a fiúnk. A pártnak 1975, a szakszervezetnek 1978 óta vagyok tagja. — Mikor és miért alakult meg a szakszervezet a termelő­­szövetkezetben ? — 1978-ban hívtuk életre a szakszervezeti bizottságot, te­kintve, hogy a termelőszövetke­zet 1500 dolgozója közül mint­egy kétszáz személyt szövetke­zeti alkalmazottként foglalkoz­tatunk. S ennek a munkásréteg­nek az érdekképviselete nem volt megoldott, erről nem intézkedik a termelőszövetkezet alapszabá­lya. Mostanáig azonban akado­zott nálunk a szakszervezeti munka. A tisztségviselők több­sége — egy kivételével — a ta­gok megkérdezése nélkül került be a vezetésbe, sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán van-e szakszervezet a termelőszövet­kezetben. Majd miután az elő­döm, a korábbi szb-titkár ta­valy ősszel megvált a téesztől, —a pártbizottság a választásokig engem bízott meg az szb-titkári teendőkkel. — Miért éppen magát? — Talán azért, mert a koráb­bi tevékenységem alapján tud­ták rólam, hogy lehet rám épí­teni, szeretem a közösségi mun­kát, az emberek ismernek és én is ismerem őket. De azért be­vallom, hogy a választások előtt egy kicsit izgultam: megvá­lasztanak-e vagy sem? Erre az eseményre május 13-án került sor a művelődési otthonban, ahol a szakszervezeti tagok 87 száza­léka jelent meg. — No és az eredmény mi lett? — Százszázalékos bizalmat kaptam. Pedig — az előírásnak megfelelően — titkos szavazás­sal választottak meg. Jókedvvel láttam munkához. Először is feltérképeztem a területet: hol, mennyi, s milyen üzem van, és hányan dolgoznak benne? Min­den munkahelyet végiglátogat­tam. Sok emberrel beszéltem, kivittem a köztudatba a szak­­szervezet létezését, s azt, hogy mi a szerepe a szövetkezeti al­kalmazottak életében. Jóformán még el sem jutottam mindenho­vá, amikor a szalonnaüzemből jöttek, hívtak, mondván, hogy az ottani szocialista brigád szak­­szervezeti csoportot kíván létre­hozni. Kimentem hozzájuk, s nyomban megalakítottuk a cso­portot. Tizennégyen vannak, a bizalmiuk Solymosi Istvánná, a helyettese Vajda István lett. Ez erőt adott a további munkához. Eddig a tavalyi háromhoz ké­pest ha­t szakszervezeti csoport alakult, összesen 130 taggal. Ez már jó alap a szakszervezeti munkához, ez már arra sarkall, hogy odafigyeljek ... — Mire? — Az aktív dolgozók bérezé­sére, a fiatal házasok érdekeire, a GYES-en levő kismamák gondjaira, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok problémáira, a munkavédelemre, a szociális lé­tesítményekre ... — Hogyan vesz részt a dolgo­zókat érintő döntésekben? — Minden téesz vezetőségi és pártbizottsági ülésen jelen va­gyok, ahol — ha szükséges — kinyitom a számat. — És gyakran teszi ezt? — Csak indokolt esetben. Én az ésszerű érdekvédelem híve vagyok, amely egyaránt tekin­tettel van a közös gazdaság és a téeszalkalmazottak érdekeire. Nemcsak hozom, hanem viszem is a problémákat, ha kell meg­magyarázom a dolgozóknak, hogy mit, miért nem lehet — Mit szeretne szb-titkárként elérni? — Mindenekelőtt azt, hogy valamennyi téeszalkalmazottunk szakszervezeti tag legyen. Ám tudom, hogy ehhez először pro­dukálni, adni kell valamit. Ne­héz a lakáshelyzet. Éppen most épül 80 új lakás az ABC-áruház mellett. Ebből húszat szeretne a téesz megkapni. Már sok je­lentkező van rá. Oda kell fi­gyelni nagyon, hogy azok kap­ják, akiknél indokolt: a fiatal házasok, a sokgyermekesek, a fizikai dolgozók, a szakembe­rek. És több olyan szakszerve­zeti beutalóra van szükségünk, amellyel a sokgyermekes csalá­dok mehetnek üdülni. Az idén például ilyet egyet sem kap­tunk. — Szereti ezt a megbízatását? — A Fehér Akác téeszben jók a feltételek a szakszervezeti munkához is. Ezért is vállaltam el. Ari Kálmán Németh L­ászlóné szb-titkár. (Juhász Sándor felvétele) 1980. JÚLIU­S 6. Összeférnek? Olykor csak a naptárban... Gyanítom, hogy A fülemile című Arany János-versünket még talán a legtökéletesebb fordításban sem értenék meg egykönnyen a japánok. Nem a nyelvi sajátságai miatt. Inkább a cselekményt tartanák elkép­zelhetetlennek. A felkelő nap országában ugyanis a jog fogalma — a szé­les közvélemény megítélésében — mindig a büntetés képzetével társul, így azután náluk, a bí­rósági idézés, még ha csupán a polgári peres eljárásra szól is, titkolni való szégyennek számít. Alkalmi összezördülés, rokonok vitája, szomszédok haragja? Csak béküléssel rendeződhet. Nagy ritkán fajulhat pereske­­dév­sé. Nálunk bezzeg egészen más a hirtelen haragú állampolgárok hagyományos jogszemlélete. Elég egy rossz helyre levert és föl­fedezett mesgyekaró, egy, a szomszéd telkére átnyúló faár­nyék vagy más efféle „fülemüle­indok”, s már kezdheti is a bí­róság — a felperes beadványá­ra — a gyakran bonyodalmast szakértőket kívánó, tanúkat fel­sorakoztató eljárást. Nem ritkán az egyébként je­lentéktelen „alapügyből” a mel­lékper is kisarjadhat. Például a kártérítési igény peresítése vagy más, az esethez lazábban kap­csolódó jogi vita rendezése. Mi­kor pedig az első fokú határo­zat kimondatik, alperes sem hagyja magát, a „Ha per, úgy­mond, hadd legyen per!” jelszó­val és indulattal benyújtja a fel­lebbezést. Hazánkban a polgári perek száma változatlanul elég ma­gas, évente eléri a 180 ezret. Bár ezeknek több mint fele a csa­ládjog körébe tartozik (válás, gyermektartási, elhelyezési pe­rek), jócskán akadnak „fülemü­leváltozatok” is. Mindez pedig most, Péter-Pál napja tájékán, nemcsak az újra elolvasott Arany-vers ürügyén ötlik az eszembe, de azoknak az egyre szaporodó panaszos leve­leknek az okán is, melyek az „elintézhetetlen” feliratú dosz­­sziéban sorakoznak íróasztalom fiókjában. Íróik többségükben már vesztes felperesek, akik minden lehetséges fórumot meg­járván (mert valahol í­gy va­lakitől hallották, hogy az újság „mindent el tud intézni”), hát a sajtótól várják a „színtiszta igazság” kiderítését. Ami a gya­korlatban „csak” annyit jelen­tene, hogy a pervesztesnek a jogerős bírósági határozat elle­nére se kelljen visszaállítania az eredeti birtokállapotot, biz­tosítani a közös telekbejáraton a szomszéd szolgalmi jogát — vagy éppen — de még mindig a bírósági döntés ellenére — tegye a szomszéd tíz centivel odébb a kerítését, vágja ki a te­lekhatárhoz közel eső fákat stb., stb.... Nos, furcsán nézne ki, ha az újság, mint a törvénytisztelő közvélemény szócsöve (akár a folyamatban levő, akár pedig a már lezárt) polgári peres eljá­rásba megpróbálna beleavat­kozni. Nemcsak azért, mert az állampolgárok egymás közötti jogvitái az esetek túlnyomó többségében a magánügyek kö­zé tartoznak­­, hanem azért is, mivel a jogszolgáltatás a bíró­ság feladata. Mit tehet akkor a szerkesz­tőség? A hatáskörünket messze túlhaladott „elintézhetetlen” le­velek ügyében, meg kell mon­danunk őszintén: semmit. Ezek­nek az elhamarkodott és évekig tartó fülemülepereknek legfel­jebb csak a már közhelyszerű tanulságát ismételhetjük meg: Jobb az apróbb nézeteltérése­ket melegében, békességgel ren­dezni, mint a bírósági tárgyalá­sok után­­— akár „győztesen” is — az ideggondozót vagy az or­vosi rendelőt látogatni. fcsulyán)

Next