Szabad Föld, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-07 / 1. szám

4 SZABAD FÖLD Virágkötészet: a szépség művészete Azt tartjuk, hogy a vi­rág önmagában is szép. Ez így csak féligazság. Szépsé­ge igazán csak­­megfelelő társításban, környezetben, alkalomhoz illően érvénye­sül. Természetes szépségét az emberi kéz művészetté, esztétikai élvezetté fokoz­za. Ezt teszi a­­virágköté­szet mestersége, művésze­te. Erre a szép, ízlést neve­lő tevékenységre csak az utóbbi években kezdtünk figyelni. Ma már a virág­­kötészet, mint hobbi vagy mint szakma széles körben terjed; tanítják, alkalmaz­zák, sőt országos vetélke­dés tárgya is. Ebben ki­emelkedő szerepe van a keceli Virág- és Zöldség­kertészek Egyesületének, ahol már másodszor ren­dezték meg a kistermelők országos virágkiállítását és kötészeti versenyét. Zimankós decemberben a virágok olyan kavalkád- ját, csodálatos egyedeit, a form­ák és a színek olyan összhangját felvonultatni, mint azt a Keceli Nevelé­si Központban láttuk, ön­magában is csodálatos volt. Panaszkodott is a zsűri, hogy nagyon nehéz a mun­kájuk , oly gazdag az anyag. Ami mégis a legér­tékesebb, az az, hogy fia­talok, sőt a legifjabb kor­osztály termelési és köté­szeti munkái is láthatók voltak. A versenyeztetés­ben külön ifjúsági kategó­riát indítottak, így nagydí­jakat, értékes helyezéseket vettek át általános iskolai tanulók és csoportok, vala­mint huszonegynéhány éves fiatalok is. De a fel­nőtt kategóriában is kivé­tel nélkül fiatal középko­­rúakkal fogtak kezet a díj­átadók. A többszáz résztve­vő legjobbjainak 97 díjat, elismerét adtak át Ennyi serleget, kerámiát, plaket­tet vittek haza Szombat­helytől Tiszabercelig, az or­szág minden tájára a nyer­tesek, egy újraéledt művé­szet letéteményesei. Egy kiállítás a kertbará­toknak mindig ünnep — fogalmazta meg üdvözlő beszédében dr. Gyűrő Fe­renc, a Kertbarátok és Kis­­tenyésztők Szövetségének elnöke. Ezen ünnepek kö­zül is kiemelkedő volt ez a világkiállítás. Kertbarát­mozgalmunk, termelési színvonalunk eljutott arra a magaslatra, hogy ilyen ízlésnevelő tevékenységgé vált és a szépség iránti igé­nyeket is kielégítheti. Ez volt az első olyan jel­legű kiállítás, amely a mindennapi használatra is ráirányította a figyelmet. Láthattuk a különböző tá­jak jellegzetes menyasz­­szonyi csokrait, a száraz kötészetben asztali és fali díszeket, az állóvázák köté­­szetét, szobasarok és elő­­anoba-kreációkat Legel­ta­gadóbbak azonban az al­kalmi asztali díszítések vol­tak: a virágos, pezsgős asz­tal, a vendégváró terítés, vasomrudd£sjsek, virágkölte­mények süteményes tál­lal... Bemutatta, hogy le­het szobadísz a friss virá­gon túl a félbevágott mák­gubó, a datura tüskés tok­ja, a vízi buzogány, a nád­­szál, ám még a kukorica­­szár­­a... Egyszóval nemcsak szép — tanulságos is volt Gra­tulálunk, kertbarátok ! Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja,­ a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke újév alkalmából köszöntőt mondott, amelyet január 1-én közvetített a rádió és a televízió. WMUMflg||£ így m , . ... •*w Élete az erdő Mátrafüredtől mint végelát­hatatlan kígyó kúszik fölfelé az út Gallyatető irányába. Va­lahol aztán, az egyik kanyar előtt előbukkan egy házilag készített tábla: Rudolf tanya. Néhány méteres eltérő után mesés látvány tárul­­a kíván­csiskodó szeme elé: a Mátra északi oldala, közeli és távoli falvaival. Valahol a messzeség­ben valószínűtlenül magas, elő­ször felhőnek tűnő szürke hát­tér: a Tátra! A kígyó még inkább összehúz­za magát és a gépkocsis az er­dőgazdasági úton haladva, né­hány száz méterrel lejjebb az elágazótól, megpillantja Rudolf tanyát. Itt lakik Zádor Oszkár nyu­galmazott erdész, aki kereken fél évszázadot töltött erdei köz­­szolgálatban. Magas, szikár em­ber. Jellegzetesen egyenes test­tartását, ősz szakállát a Mátrá­ban, a Bükkben, de talán va­dász-erdész körökben ország­szerte ismerik. Egyedül él itt a rengetegben, de mint mondani szokás, mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Agancsból faragott gombokkal ékesített, csinos vadászöltönyét és az elmaradhatatlan nyak­kendőjét megbámuljuk. — Vársz valakit? — Ma senkit Csak a szarva­sok bőgését hallgatom és cso­dálom az erdőt. Két mókus kergetőzik az ud­varon, egy hatalmas bükkfa ol­dalán, aztán a kis erdei mutat­ványosok váratlanul átugranak a terebélyes diófára. — A fen­tmaradt diókért megy a harc! — mosolyog az erdész. A mókusok eltűnnek egy idő­se, mi pedig beszélgetünk. — Nyugdíjban vagy és... — Ne folytasd! Egy magam­fajta „hetvennégy” éves hivatá­sos erdész és vadász soha sincs nyugdíjban! Akkor sem, ha öt­ven esztendős szolgálat után egyszer valamikor mégiscsak kiadták az obsitot. — Hetvennégyet mondtál? Bólint. — Az idő eljár, de panaszra nincs okom. Betegséget nem is­merek, orvost legfeljebb csak vendégül láttam. És ha ezek után megkérdeznéd, hogy mi a hosszú élet titka, akkor erre a kérdésre is szívesen válaszol­nék. A biztatás nem marad el. — A folytonos mozgás! Én mindig gyalog járok. Parádsas­­vár esik innen­ a legközelebb, az én meredek ösvényeimen ke­reken háromnegyed óra. He­tente egyszer-kétszer bejárok a faluba bevásárolni. Egyedül élek. Két fiamra, Oszkárra és Dénesre büszke vagyok! Ők élik a maguk életét. Én pe­dig magamnak főzök, mosok, vasalok, magamról gondosko­dom ... Valahonnan a távolból szarvasbőgés hallatszik. Elnyúj­tott, mély bariton az erdők rej­­tekeiből, talán előjáték az esti igazi csatározáshoz. — Csodálatos, amikor estén­ , ként szarvasbőgéstől zeng a Mátra! Ilyenkor nekem már nincs nyugodásom. Akár van vendég, akár nincs. — Kit vadásztattál legtöbbet? — Egy Hans Petersen nevű német vendéget. Huszonhárom éve csak velem vadászik. — A szakállas erdészt kérem! — jelenti be évről évre igényét a gazdaságnál. — Mi a nagy vonzódás titka? — Semmi különös! Kacsaik az nem, hogy huszonhárom bő­­gési idény alatt „negyvenkét” bikát lövettem vele. Elégedett. — Milyen volt a legsúlyosabb agancs ? — Kilenc kiló hatvanhárora deka! — Mennyi idős a vendéged? — Nyolcvankét éves! Én hoz­zá képest tinédzser vagyok... Az ember ezek után alig tud­ja abbahagyni a kíváncsi kérdé­seket: — Hány szarvasbikát lövettél életedben? Az erdőgazdaságnak — ha így jobban hangzik. — Százhetet! Tompán koppannak a súlyos szavak. Semmi érzelgős körítés, magyarázkodás, mellébeszélés. Zádor Oszkár nyugállományban levő, de az erdőt sírig el nem hagyó erdész és vadász „száz­hét” koronás úr százezreket érő trófeáját szerelte már fel élete során a csomagtartókra... Mint a tenyerét ismeri a Mátrát, a Bükítöt! A Mátrában Fényes­pusztán korábban 26 esztendőt töltött, azelőtt Szilvásváradon élt. Ennyi híresség, külföldi és belföldi előkelőség vadásztatá­sa tudatában nem állja meg az ember, hogy meg ne kérdezze: — Mikor jártál külföldön? Utoljára? ősz fejével int nemet. — Én csak az erdőben érzem jól magam! Amint említettem, gyalog járok. Járművem nincs! A város levegője fullaszt. Hova is mennék ettől jobb helyre? Mi értelme lenne? A mókusok újból futkározni kezdenek, az estét sóhajtó dél­utánban. Erősödik a bőgés! — Hallod? Ő az! Őt keresem már tíz napja. Nem ordít, nem kiabál! Inkább morog, ó a nagy úr! A bölcs öreg. — Láttad már? — Én minden trófeás vadat, amit lövésre szánok, számon tartok. Lerajzolom az agancsu­kat! Itt van kérem! Ilyen a bi­ka, erre számítson. Ezt manap­ság csak a magamfajta, ráérős, időmilliomosok csinálják... — És ha nagyon ráérsz, itt az erdők mélyén? — Hegedülök. Passzióból ön­magamnak. Nem is gondolod, milyen szépen hangzik téli, ha­vas estéken itt, ennek az egy­­szál hegedűnek a hangja... Aztán faragok. Agancs alátéte­ket ... Csalóka a napfény és a ragyo­gás. Amint lecsúszik a Nap, úgy bújik elő a szürkület és pezsdül a vadászvér. Zádor Oszkár is elindul. Ne­kivág a Mátrának, hogy megke­resse az igazi szarvaskirályt, amelyiknek agancsát ma bizo­nyára berajzolja a vázlatfüze­tébe... Szalay István 1084. JANUAR 1 Ahol a szülők is tanulnak Nagyszerű ötletük támadt a gyöngyösi pedagógusoknak. Ha pedig egy ötlet nagyszerű, azt meg kell valósítani. E logikai következtetés alapján vált va­lóra a szándék, hogy Gyöngyös városban létre kell hozni a szülők akadémiáját. A Hazafias­­ Népfront és a TIT nyomban felkarolták az általuk is jónak tartott ötletet, és azóta már meg is nyílt az akadémia, méghozzá óvodás, általános és középiskolás szü­lők részére külön-külön, a gyermekek életkori sajátossá­gai szerint. A kurzus a téli hónapokban, novembertől már­ciusig tart, és számos olyan értékes előadást, módszertani kérdést, konzultációt tartalmaz, amely minden bizonnyal segít­het majd a gyermeknevelés­ben. A gyermeknevelés kérdése mind több szülőt foglalkoztat, és megfogalmazódott az igény, hogy a szülők szeretnének se­gíteni, pontosabban együttmű­ködni a nevelésben a pedagó­gusokkal. Elvégre már a há­romesztendős gyermek is na­ponta 8-10 órát tölt az óvodá­ban, nem is beszélve az isko­lásokról. A nap nagyobbik fe­lét a gyermekek viszont oda­haza, a szülői házban töltik el Nem mindegy azonban, ho­gyan. Azok a szülők, akik a foglal­kozásokra „bérletet váltanak”, hallhatnak többek között a családi élet és a szabad idő összefüggéseiről, a szülői­­mun­kaközösségek irányító és terve­ző munkájáról, az óvodai já­tékok személyiségfejlesztő ha­tásáról, az otthoni tanulásról, a gyermekekkel való foglalko­zásokról az életkori sajátossá­goknak megfelelően, és sok más, közérdeklődésre igényt tartó témáról. A szülők akadémiáján ran­gos előadók szerepelnek, több­nyire az egri tanárképző főis­kola tanárai, ők vezetik a kon­zultációkat is. A most bein­duló foglalkozássorozat nagy reményekre jogosít, és annyi máris bizonyos, hogy a beirat­kozott szülők hallatlan kíván­csisággal ülnek az iskolapa­dokban, és tanulják a legszük­ségesebbeket ahhoz, hogy cse­metéiket nagyobb felelősséggel és szakértelemmel oktassák és neveljék. Többen úgy nyilat­koztak, hogy máris egészen másképpen látják szülői kö­telességeiket, feladataikat, és szorgalmasan látogatják az elő­adásokat Lehetőség nyílik a közös ta­lálkozásokon arra is, hogy a pedagógusok mondják el saját gondjaikat a szülőknek, és hogy megbeszéljék velük az oktatás és a nevelés különböző problémáit, akadályait, illetve az azokból kivezető utat. Így kialakulhat egy egészséges ta­pasztalatcsere az iskola és a szülői ház között, s kiformá­lódnak azok a kölcsönösen he­lyesnek tartott eljárások és módszerek, amelyek a gyerme­kek fejlődését, érdekeit szol­gálják. Az akadémia hallgatói a zá­rófoglalkozásiáron oklevelet is kapnak majd, amely a végzett hallgatóknak kijár. Így tehát a hallgatók „okleveles szülők” lesznek! Mindössze egy apró ötlet öt­letes megvalósításáról van szó, amely talán tovább terjed majd, és másutt is követésre méltónak találják... Sz. L

Next