Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1984-07-07 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD Napjaink törvénye: a munka éltet... Gondok, amelyekből úgyszólván mindenkinek több jut, mint amennyi az öröm. Emiatt panaszkodtunk, sőt néha keservesen ki is fakadunk, mert úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, mert mindennapjaink csordultig telnek halaszthatatlannak vélt teendőkkel. Városon, falun, de még a tanyákon is fokozódik a rohanás és — tetszik vagy nem — a sodrás jóformán mindenkit magával ragad. Ez van! Tudomásul kell vennünk, hogy felfokozott életritmus tulajdonképpen a jelenidő szigorú törvénye, amelyen nem tudunk változtatni. Kezdetben ágálunk ellene, de végül is vérünkké válik a rohanás. A gyárból, a mezőről, a hivatalból lihegve futunk át a második műszakba, ami különösen az édesanyák esetében fárasztóbb és sokrétűbb mint az első. Nincs kivétel. Fiataloknak, középkorúaknak, de a hatvanon túliaknak is egyformán szól ez a parancs. Sehol senkinek nem lehet elengedni a gyeplőt. Ha időnként csendesebben is, de hajtani kell. Csalódik az, aki a nyugdíjba vonulás utáni éveket a teljes kikapcsolódás, vagy éppen a semmittevés boldog korszakának véli. Találóan jegyezte meg egyik orvos ismerősöm, hogy aki az aktivitásból a passzivitásba , a munka végleges abbahagyásába ringatja bele magát, azt az orvos sem tudja életben tartani. Persze kivétel erősíti a szabályt. Egyik barátom 57 évesen még a napokat is kiszámította, hogy mennyi van hátra a nyugdíjig és fogadkozott: megünnepli azt a napot, amikor végképp búcsút mondhat az átkozottnak kikiáltott munkahelynek, az ilyen-olyan természetű munkatársaknak, a hivatal poshadtnak tűnő levegőjének. Ámde nála is hamarosan kiderül, hogy amihez évtizedek megszokásai kötnek bennünket, amihez hosszú időn keresztül igazodtunk, attól sokkal nehezebb elszakadni, mint ahogy azt korábban gondolta az ember. Az igazság az, hogy egy bizonyos idő elteltével a munkapad, az íróasztal mellett, a traktor nyergében eltöltött idő, sőt az iskola — közelebbről az iskolapad is nosztalgikussá válik. Miután életünk egyik vagy másik színhelyét magunk mögött hagytuk, rájövünk: nem is volt az olyan keserű, mint amilyennek annak idején éreztük. A magam példáját mondom. Azíróasztal, ahova tegnapról mára, máról holnapra terjedő teendők kötnek, nem enged el. Mondanivalóm van, amit el kell mondani, hát nem hallgathatok. Túl a hetvenötön, reggelenként azzal kezdem a napot, hogy fontossági sorrendbe rakom elvégzésre váró teendőimet, s este elszámolok magammal: mit oldottam meg, s mi maradt. Lehet, hogy a kívülállók, vagy az életbe indulók előtt ez furcsának, sőt feleslegesnek tűnik, de én tudom: a munka éltet Anélkül üressé válnak napjaink. (Dancs) Borsod megyéből 140 diák érkezett Budapestre. A Fővárosi Csatornázási Művek szakembereinek irányításával a Döbrentei tértől a Műegyetem rakpartig , javítják, felújítják a lépcsőket. (MTI Fotó : E. Várkonyi Péter felvétele) Komló, nemcsak a sörben... A komló a sörgyártás egyik legfontosabb alapanyaga. E növényt emlegetve, bizonyára mindenki a belőle készülő nedűre gondol. A sörre, melyet kedvelői „folyékony kenyérnek” is neveznek. És hogy a komló nemcsak folyékony állapotban, hanem a szó valódi értelmében is lehet kenyér, arról a közelmúltban többen is meggyőződhettek, amikor először jelent meg az üzletekben a komlós kenyér. Mi kell a jó kenyérhez? Természetesen elsősorban jó liszt, de a jobb kenyérhez ezen kívül több más adalékot is adnak a sütőipari szakemberek. Újabban például komlót. Az én korosztályom nem sokat hallhatott e növény kenyérgyártásban történő felhasználásáról, de az idősebbek még emlékeznek a régi, otthoni kenyérsütésre, amikor a kenyérbe — az ország egyes tájain — bizony komló is került. A magyarság néprajza című könyv első kötetében a kenyérsütésről szóló részben olvasható: „Komlót, akácvirágot, árvacsalánt, törkölyt, mustkabot is szokás az élesztőbe keverni, hogy a kenyérnek ízét-szagát megadja, s a belét megpuhítsa.” Bizonyára ezek a szempontok vezették két szegedi mérnök, Tasnády Sz. Sámuel és Miklya János, a Csongrád megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás dolgozói kísérletező munkáját, melynek eredménye a komlós kenyér. A komlós kenyér létrejöttének körülményeiről, előnyös tulajdonságairól beszélgettünk Miklya Jánossal. — Hogyan született az ötlet, hogy komló kerüljön a kenyérbe? — A komló felhasználása nem új dolog, évszázadra visszamenőleg ismert volt. De korábban a komlót, illetve a komlófőzetet a nagyüzemi kenyérgyártáshoz már nem lehetett előállítani, ugyanakkor ezt a kenyér rögzített ára is meggátolta. Ma viszont a kenyérárrendszerben történt változás már lehetővé teszi a ráfordítással, minőséggel változó kenyér forgalomba hozatalát. Ezért is gondoltunk egy, nagyüzemben előállítható komlógyógynövény-kivonat gyártására, annak tartósítására. A komlókivonat markáns, kesernyés ízét különböző gyógynövényekkel egészítjük ki, s ez a kenyér ízhatását teltebbé teszi. Mint utólag kiderült, e gyógynövénykivonatok javítják a technológiai tulajdonságokat is. A kenyérgyártásnál a fajlagos lisztfelhasználás az adalékanyag költségét megtéríti. — A fogyasztók vásárláskor a jó minőségű kenyeret részesítik előnyben. A komlókivonat milyen hatással van a minőségre? — A komlós kenyér talán egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy négy napig fogyasztható. Ezt három egymástól független laboratóriumi (KERMI, békéscsabai, valamint a Salgótarjáni Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás) vizsgálat is megállapította. A komlós kenyér ízhatásban határozottan eltér az ugyanolyan technológiával készült, de komlóalapú adalékot nem tartalmazó kenyértől. A hagyományos ízhatás felidézésére adtuk az anyagnak a „Kakastej” fantázianevet. A kenyér nagyüzemi előállításánál semmiféle utólagos technikai, gépi változtatásra, de még méricskélésre sincs szükség. Egy doboz komlókivonat pontosan egy dagasztáshoz elegendő, tehát az előzőleg kimért liszt-, só-, víz- és kovászadaghoz a doboz tartalmát csak hozzá kell önteni. A békéscsabai kenyérgyárban már lassan fél éve, hogy sütik a komlókivonattal készülő kenyeret. A tapasztalatokról Mészáros Gábor termelési osztályvezető az alábbiakat mondta: — A komlós kenyér nem új dolog. Még én magam is emlékszem a házi sütésű komlós kenyérre. De a folyékony komló és komlófé készítéséről olvashatunk a Sütő- és tésztaipar című szakmai lap 1957-ben megjelent számában is. Az általunk gyártott és forgalmazott házi jellegű komlós kenyér dagasztása géppel történik, de a többi művelet, a csípés, a mérés, a feladás, a formázás, a vetés és kisütés már kézi munkával. A kenyér gyártását az elmúlt év végén kezdtük meg, a komlókivonatot készen, Szegedről kapjuk. Egy doboz kivonat 67 kg kenyér készítéséhez elegendő. A komlólékivonat öregedéskésleltető szerepe jelentős, a kenyér a hagyományosnál hosszabb ideig eltartható. Elsősorban ezért keresik és veszik elég sokan e kenyeret Maximált fogyasztói ára 12 forint. Az összes, általunk gyártott kenyérmennyiségnek jelenleg mintegy 15-20 százaléka a komlós kenyér. A rekonstrukció befejezése után, az új süteménygyár beindulásával a kenyérfélék választékát is növelhetjük. A fogyasztók örömmel vásárolják a komlós kenyeret. A panelházakbanlakók egyöntetű véleménye: végre egy olyan kenyér, amelyik nem szárad meg egyik napról a másikra. A siker ellenére azonban a komlói kenyér jövője kissé bizonytalan. A kivonatot a Szegedi Paprikafeldolgozó gyártja a beadott újítási javaslat alapján. Az adalékanyag előállításának szabadalmaztatását is kérték a feltalálók az Országos Találmányi Hivataltól. A válasz még várat magára. A komlós kenyeret a Békés megyei 1. sz. Sütőipari Vállalat gyártja és saját bolthálózatában forgalmazza, de a megye határain kívül — Csongrád megye kivételével — kevesen ismerik. Pedig a komlókivonat meglepően olcsó, nagyüzemi gyártása szinte új berendezés nélkül is megoldható lenne, s nem lényegtelen talán az sem, hogy a fogyasztók kedvelik és szeretik a komlós kenyeret. Jó lenne, haa két alföldi megyén kívül az ország más területén is megismerhetnék. Bolgár sütőipari szakemberek már érdeklődtek a hosszabb időn át forgalmazható kenyér iránt. Vállalkoztak a komlókivonat kipróbálására is. A hazai gyakorlatot ismerve, lehet, hogy a komlós kenyeret az ország határain kívül előbb megismerik, mint itthon? Uhrin Edit 1984. JÚLIUS 7. Nem minden kerttulajdonos kertbarát... A festés és mázolás elől — néhány könyvvel és kéziratpapírral a táskámban — kimenekültem a kertbe, hogy nyugodt és békés környezetben vészeljem át a lakásomat ért inzultus napjait. S mivel a munka elhúzódott, volt alkalmam a kinti élet élvezetére. Igazán egészségesen — ahogyan mondani szokás — aktív pihenéssel töltöttem el az időt: korán feküdtem, korán keltem, kaszáltam, szőlőt kötöztem, írtam, olvastam, szemlélődtem, hallgattam a madarak koncertjét, amely az idén különösen élénk, s ebben a vegyes korban — cseresznyeérés ideje lévén — főleg a rigók vezettek, az ő hangjukat a nap minden szakában hallani lehetett. Igen ám, csakhogy... a természet e szívet-lelket üdítő nagy zenekarába gyakran disszonáns hangok is keveredtek: az árnyas utakon újdonsült motortulajdonosok, a vakációzó gyerekek bőgetták kéjjel kedvenc Simsonjaikat és Rigáikat; a hétvégi házak felől fülsiketítő gépzene bömbölését hozta felém az esti szellő; valahol a televízió sportriportere meccset közvetített; másutt pedig valaki rádióján — jó hangosan és eléggé szemérmetlenül — a Szabad Európa híreit bömböltette a siketek számára bizonyára békésnek és csendesnek tűnő kert lakói felé. S mindeme civilizációs zajok közepette szinte már ártalmatlan és pihentető hangoknak tűntek a meglepően elszaporodott légpuskások (vagy lesipuskások?) gyakori csettegései, melyek közül a telitalálatot egy-egy elnémult énekesmadár tompa zuhanása jelezte. Hát igen, ide jutottunk a nagy természetimádattal! A kertekbe is kivonult a technikai civilizáció. A nagyvárosi zajtól, füsttől, koromtól menekülő ember szép lassacskán sorba magával hurcolta a zöldbe mindazt, amitől korábban megcsömörlött: a motort, a televíziót, a rádiót, a magnót, s most elégedetten élvezi, hogy íme, kint a szabad természet ölén is mindaz megvan neki, ami bent a lakótelepen, s nagyszámú technikai eszközeit akkora hangerővel működteti, hogy azok létezéséről és minőségéről lehetőleg mások is tudomást szerezzenek. Ne áltassuk magunkat: nem minden kerttulajdonos kertbarát. Sajnos, szép számban vannak, akik számára a kert csupán befektetés vagy éppen státusszimbólum, akik elgazosodott és eltetvesedett édenükben is a motor, a hangfal, a HiFi-torony bűvöletében élnek. Németh László írta valahol, hogy ha a gépkocsivezetést jogosítványhoz kötik, mennyivel inkább jogosítványhoz kellene kötni a kertművelést, a fák, a vetemények, a virágok ápolását. Megszívlelendő gondolat. Az élő természet birtoklása valóban komoly felelősségvállalás. Hiszen a kertnek az ember lehet orvosa, de lehet gyilkosa is.